Mark & Ivory

Ivory & Mark

Valójában elég egyszerű és ártalmatlan ok vezetett ide: már kapható a Nimbus 1500. Ugyan ki más lenne az, aki a hír hallatán késlekedés és bejelentés nélkül indulna el az Abszol Útra? A reggelim mellől ugrottam fel az asztaltól, amint megpillantottam a főcímet az újságban, majd rohantam egyből az előre kikészített pénzkupachoz. Talán nem a legjobb a kapcsolatom a szüleimmel, viszont a kvidics iránti szenvedélyem az egyetlen, amit az apám tökéletesen megért és támogat. Annak idején ő is kivette a részét a meccsekből, sőt, ebből a szempontból rajtam is túltett, tekintve hogy hajlamos vagyok állandóan lesérülni. Enélkül túl tökéletes játékos lennék, hát már ösztönösen keverem bajba magam, megadva az esélyt a többieknek is.
Visszatérve: az étkezés a legszentebb dolgok közé tartozik, pontosan a nők ikerpárjai után, így hát elmondhatom magamról, hogy a mai elhatározásom a seprű mellett több, mint hősies. Ha elmondom a házvezetőmnek, tuti ad plusz ötven pontot a Griffendélnek, egy igazi férfi azonban sosem dicsekszik.
Főként, ha időközben a Zsebpiszok közbe kerül.
- Én is éhes vagyok! - fakadok ki az egyik hozzám törleszkedő hajléktalannak, majd szomorúan megrázom a fejemet, és a piszok drága Nimbusomat lóbálva tovább sietek. Egyszerűbb lenne felkapnom, és végigsöpörnöm vele a tömeg felett. Söpörnöm... Hát, mázli hogy ezt az én esetemben nem érti félre senki. Pedig igen is szoktam takarítani, büntetőmunkán. Minden hónapban, esetenként többször is, csodálom hogy Dumbledore még nem rúgott ki. Biztosan, mert közben olyan elragadó vagyok.
Félretéve az egomat épp pár mardekárost követek. Amint megláttam őket errefelé tartani, nem volt kérdéses, hogy nem hagyom őket őrizetlenül. Pláne, mivel van köztük egy-két felnőtt is, egyértelműen nem a szüleik. Csak azért térek be a Borgin & Burkesbe, hogy elkerüljem a feltűnősködést, de sokkal több mindent találok itt, mint sejtettem.
- Szia! Ivory, ugye? - szólítom meg messziről a hollóhátas lányt, mielőtt közelebb mennék hozzá. Egy ilyen helyen tuti frászt kapna már a recsegő padlótól is, tekintve, hogy nem lát. - Nem zavarlak?

Ivory & Mark

Sejtettem, hogy egyszer lesz ok, ami becsaljon ide, viszont nem gondoltam volna hogy ilyen hamar fog bekövetkezni. Nem mondhatnám hogy túl vonzónak tartom az ilyesféle helyeket - ami furcsa, mert általában a normális emberek szoktak így érezni, és én köztudottan nem tartom magam annak -, talán a mugli részem reszket valahol mélyen. Csak hát az "állj meg" közelről sem hatásos, hát még ha onnan mélyről jön. Vagy kintről, egy hajléktalan szájából. Tudom hogy pimasz vagyok, de nem vicceltem azzal az éhséggel.
Ivory sem viccel, válaszol nekem, méghozzá mosolyogva. Esküdni mernék, hogy eddig egyszer sem hallottam a hangját; vitathatatlan, hogy az égvilágon semmi közünk nincs egymáshoz, egyszerűen csak tudom, ki ő, és úgy tűnik ez fordítva is így van. Meglep. Ha vak aranyvérű lennék - és őszintén, ebben semmiféle rosszindulat nincs -, biztosan nem törődnék azokkal, akik nem az én körömben mozognak. Lehet hogy más számára apróság, de az én szememben máris nőtt egy kicsit. Már csak ezért is igyekszem majd, hogy eloszlassam a nyilvánvaló félelmét.
Nem zavartatom magam amiatt, hogy átkiabáltam a bolton, bár az eladó mintha kissé megrovóan nézne rám. Olyan csend van bent, mintha varázslatot alkalmaztak volna, hogy ne jusson zaj se ki, se be. Muszáj egy kicsit oldani a feszkót.
- A seprűmért jöttem. Nimbus 1500. - lóbálom meg óvatosan, a suhanást úgyis hallja. - Azon kívül... Lehetséges hogy láttam valamit, ami téged is érdekelne - folytatom jóval halkabban, majd suttogva hozzáteszem: - Mennyit tudsz a halálfalókról, és mennyit azokról, akik a Roxfrotba járnak?
A származásából kiindulva nem hinném, hogy ismeretlen számára a téma. Lehetséges, hogy éppen az ő oldalukon áll, de egy próbát megér, nagyobb veszélybe akkor sem sodorhatom magam, ha felfedem előtte a szándékaimat. Ha pedig szerencsém van, legalább nem kell magán akcióznom ahhoz, hogy kihallgassam őket.