Roxfort, 1977
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Figyelem! Az oldal elköltözött! The Order of The Phoenix
1977 novembere.
Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...

Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videó Figyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Latest topics
» Lily & Severus
by Lily Evans Csüt. 28 Ápr. 2016 - 21:33

» Violette & Louis
by Louis A. Deveroux Szomb. 16 Ápr. 2016 - 19:10

» Mark & Ivory
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:52

» Híreink!
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:13

» Evans & Black
by Lily Evans Vas. 10 Ápr. 2016 - 12:27

» Lauren & Gwenog
by Gwenog Jones Csüt. 7 Ápr. 2016 - 18:09

» Kate & Gwenog
by Gwenog Jones Kedd 5 Ápr. 2016 - 22:08

» Kate and Ariana
by Kate Denver Kedd 22 Márc. 2016 - 23:28

» Szent Johanna Gimi - Élj a Mának!
by Ariana Amberson Vas. 20 Márc. 2016 - 13:25

» Kate keresi...
by Kate Denver Pént. 18 Márc. 2016 - 17:10

» Marlene & Rita
by Rita Skeeter Hétf. 7 Márc. 2016 - 15:32

» KÉSZ VAGYOK!
by Vendég Vas. 6 Márc. 2016 - 14:40

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (18 fő) Hétf. 1 Szept. 2014 - 21:09-kor volt itt.

Share | 
 

 Levin & Ivory

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Ivory H. Yaxley
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak."
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak.
avatar

Származás : Aranyvérű
Lojalitás : Semleges
Családi állapot : Eljegyezve
Lakhely : Yaxley-kúria
Foglalkozás : Tanuló
Pálca : 10,5 hüvelyk, tölgyfa, főnixtoll maggal, kellemesen hajlékony
Idézet : "Amíg élet van, remény is van…"
"The world we knew
Won't come back
The time we've lost
Can't get back
The life we had
Won't be ours again"

Karakterlap : Mirror of memories
Karakterzene :
It's never too late


Playby : Dasha Sidorchuk
Kép :

TémanyitásTárgy: Levin & Ivory    Szomb. 20 Dec. 2014 - 13:44

In disguise...
everything seems easier

Néha egyszerűen muszáj kiszakadnom a megszokott kerékvágásból. Így, még ha csak rövid időre is, de szabadnak érezhetem magam, következmények nélkül cselekedhetek úgy, ahogy akarok, ami a minden téren szabályozott életemben lehetetlen volna.
Ezért kerestem fel ma is púpos boszorka szobrát, majd az onnan nyíló titkos alagútban, tervezett programomhoz igazodva átalakítottam magam. A járatban már korábban elrejtettem egy csuklyás utazóköpenyt, amire lecserélhettem iskolai taláromat, mely mellesleg egyenruha helyett egy fekete, a testem vonalát követő farmert, és egy kissé talán túl kivágott felsőt takart. A köpeny alá vékonyabb bőrdzsekit húztam, de előtte, mivel már most is kényelmetlenül éreztem magam a kihívó felsőben, megpróbáltam feljebb igazítani azt elől, hogy legalább egy kicsit kevesebbet mutasson. Miután öltözékemmel elkészültem, előhúztam pálcámat, hogy az utolsó simításokat végrehajthassam. Egy bűbáj segítségével szeplőimet eltüntettem, hajamat hollófeketévé színeztem, és hullámos tincseimet egyenessé varázsoltam. Egy hirtelen ötlet hatására még frufrut is készítettem magamnak. Ezután, bár gyűlöltem a sminket, ajkamra vörös rúzs került, szememet pedig fekete tussal húztam ki. Az álca tökéletes volt, és még ízléstelennek sem lehetett nevezni, bár ettől függetlenül ez a stílus nem felelt meg ízlésemnek.
Az alagút a Mézesfalás pincéjébe vezetett. Ekkor következett a kritikus pont, valahogy ki kellett jutnom az épületből, anélkül, hogy észrevennének, ami nem volt olyan egyszerű feladat, mint amilyennek tűnt. Végül is, kifinomult hallásomnak hála megoldottam a dolgot, bár csak egy hajszálon múlt, hogy nem futottam bele valakibe.  
Eredetileg úgy terveztem, hogy meglátogatok egy mugli szórakozóhelyet (még sosem jártam olyan helyen), de a fárasztó utam hatására úgy éreztem, egy lépést sem tudok tenni, ha egy – szigorúan csak egy - pohárka lángnyelv whiskyvel nem frissítem fel magam.
A Szárnyas Vadkan nem tartozott a legkedveltebb helyeim közé, de most csak oda illettem be. Roxmorts többi kávézójában, kocsmájában feltűnést keltettem volna, amit mindenképpen szerettem volna elkerülni.
Rendelésemet leadva, a pultnál foglaltam helyet. Míg az italomra vártam a helyet tanulmányoztam és ki is választottam egy eldugottabb sarokban álló asztalt, ahova majd letelepedhetek.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Levin Dolohov
A Sötét Jegy már rajtam van...
A Sötét Jegy már rajtam van...
avatar

Származás : aranyvérű
Lojalitás : A mágia hatalom.
Családi állapot : Vőlegény, másodszor
Lakhely : Moszkva
Foglalkozás : Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya vezetője, politikus
Pálca : Almafa, sárkányszívizomhúr, 13 hüvelyk
Idézet : "Az idő pénz. Én pedig nem szeretem szórni a pénzemet."
Karakterlap : Itt
Karakterzene : Would you be scared?

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Hétf. 22 Dec. 2014 - 0:28


Ivory és Levin


A mai napom ugyanúgy telt, mint a legtöbb. Korán felkeltem, elmentem futni, összekészülődtem és bevonultam a Minisztériumba dolgozni. A munkámat maradéktalanul és precízen végeztem el, csak mint mindig. Ezt követően hazamentem, ahonnan hamarosan ismételten rohannom kellett. A Nagyúr hívatott magához, ami most is büszkeséggel vegyes izgatottsággal töltött el, akárcsak az összes alkalommal, mikor felizzott a karomon a Jegy. Tudtam, hogy nem vétettem hibát, így nem kellett az esetleges büntetéstől tartanom. Ezek után pedig már csak az volt a kérdés, hogy milyen munkát tartogat a számomra.
Nem okoztam neki csalódást, gyorsan elvégeztem a rám kirótt feladatot, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül. Parancsra tettem, amit tettem. Na, nem mintha más helyzetben bűntudat gyötört volna a kezemre tapadt vér miatt. A magamfajták nem bánják, amit tesznek. Hittem, hogy vannak még olyanok, mint én. Ebben igazán nem akartam egyedi lenni.
Tehát ez a nap is átlagosan telt. Azt leszámítva, hogy a sikeremet ezúttal nem otthon és egyedül szándékoztam megünnepelni egy üveg alkoholos ital társaságában, hanem ki akartam mozdulni. Ki tudja, ha szerencsém lesz, talán nem is egyedül térek haza...
Így keveredtem a Szárnyas Vadkanba, amit ugyan nem tartottam túl nagyra, de nem kellett elviselnem a kelleténél sokkal több üresfejű embert és biztosra vehettem, hogy nem futok ismerősbe. Ma a szokásosnál is kevesebb motivációt éreztem a bájcsevegésre, egyszerűen csak inni akartam és örülni a saját sikeremnek.
A pultnál ültem, a második poharat töltöttem tele a nemrég rendelt drága vodkával. A gondolataimba merültem, újra és újra lejátszottam magamban az este eseményeit. Ugyan jól végeztem a dolgom, de már egy ideje nem bírtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy ez nem elég. Tökéletesíteni akartam a tudásom, csiszolni a módszeremet. Kaszabolóátok. Persze, ez idáig mind szép és jó, de egy hozzám hasonló, precíz embernek ennél pontosabb hatás kell. Tudtam, hogy amint lesz egy kis időm, komolyan kísérletezni kezdek majd kedvenc átkommal. Annyiféle módon hathat egy ilyen átok; vegyük csak figyelembe a vérzések típusait, a sebek mélységét, nagyságát és elhelyezkedését. És ezeket ezerféleképpen lehetne kombinálni, addig, amíg már én is belekavarodok a rengeteg variációba.
Ekkor tűnt fel a színen valaki, aki a legkevésbé sem illett a rosszhírű kocsma poros légkörébe. Fiatal, gyönyörű nő volt sötét hajjal egy igencsak kihívó öltözékben. A tekintetemmel követtem, míg a pulthoz nem ért és nem rendelt magának egy Lángnyelv whiskyt. Valami megfogott benne, és hazugság lenne azt állítanom, hogy csak a megkapó külseje. Volt valami a kisugárzásában, ami azt diktálta, hogy néhány bár székkel arrébb helyezkedjek. Talán tolakodónak tart majd, az is megeshet, hogy azonnal elhajt, de egy próbát megér. Semmi vesztenivalóm nem volt, és mint azt már említettem, eddig is a terveim között volt az alkalmi partner keresése.
Egy másodpercig sem gondolkodtam azon, hogy ki ő és mit keres itt. Miért tettem volna, ha egyszer úgysem találtam volna ki? Majd ő elmondja, éppen ezért indultam utána. Mert biztosra vettem, hogy amennyiben nem utasít el azonnal, hamar felmerül majd ez a kérdés.
- Ilyen későn csak így egyedül? Merész gondolat – szólítottam meg, az arcomra természetesnek és magabiztosnak szánt mosolyt erőltetve.
Az őszinte érzelmek kimutatása sosem tartozott az erősségeim közé, talán éppen azért, mert ritkán kerítettek hatalmukba ilyesmi érzések. Így ebben a helyzetben is csak színlelni tudtam az aggodalmat és a meglepettséget, mert valójában a legkevésbé sem érdekelt, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek egy magányos nőre ilyenkor. Magára vessen, ha bármi baja esik. De talán ebben a szituációban nem is volt olyan fontos, hogy hitelesnek tűnjek. Olykor még mindig nehezen döntöttem el, mikor milyen arcot mutassak másoknak.
A tekintetemet igyekeztem az arcán tartani, ahogy azt egy igazi úriember tenné. Nem tudhattam, hogy ez most nem fontos, mert a mellettem ülő lány úgysem érzékelheti, mit bámulok. Szóval inkább úgy tettem, mintha fel sem tűnt volna, mennyit mutatott a mélyen dekoltált ruha.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ivory H. Yaxley
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak."
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak.
avatar

Származás : Aranyvérű
Lojalitás : Semleges
Családi állapot : Eljegyezve
Lakhely : Yaxley-kúria
Foglalkozás : Tanuló
Pálca : 10,5 hüvelyk, tölgyfa, főnixtoll maggal, kellemesen hajlékony
Idézet : "Amíg élet van, remény is van…"
"The world we knew
Won't come back
The time we've lost
Can't get back
The life we had
Won't be ours again"

Karakterlap : Mirror of memories
Karakterzene :
It's never too late


Playby : Dasha Sidorchuk
Kép :

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Csüt. 25 Dec. 2014 - 18:56

In disguise...
everything seems easier

A széken izegve-mozogva, türelmetlenül vártam italomra, bár sejtettem, hogy itt nem fordítanak annyi figyelmet a vendégek igényeire, mint azt más helyeken megszokhattam. Átfutott ugyan agyamon a gondolat, hogy panaszt teszek, de erről végül is lemondtam és egy fáradt sóhajjal vettem tudomást róla, hogy bármennyire is zavar, hogy egyedül üldögélek itt egy túlságosan is szem előtt levő helyen, jobban járok, ha megpróbálok még türelemmel lenni. Hiszen nem lett volna kötelező ide jönnöm, sőt ha józan eszemre hallgatok, egyáltalán meg sem reszkírozom ezt a kis kirándulást, én mégis kiszöktem. Vagyis ha hű szeretnék maradni eredeti tervemhez, akkor nem hagyom, hogy az apró kellemetlenségek elrontsák a kedvem. Az elhatározás nyomán egy halvány félmosoly kúszott ajkamra, és ellazítva merev tartásomat, fél kézzel fesztelenül a pultra könyököltem. Különös módon az sem zavart, hogy mozgást érzékeltem magam mellett, bár nem láthattam, ki közeledett felém.
A férfi szavaira elmosolyodtam, de nem fordultam felé. Épp ekkor hallottam meg a csapos lépteit, aki egy durva mozdulattal helyezte a pultra a whiskyvel telt poharat. Az italt elvéve pár sarlót ejtettem a pultra. A hely nem túl magas színvonala és elégedetlenségem ellenére a borravalóról sem feledkeztem meg, mely a környezetem hatására, amiben nevelkedtem, mára berögzött szokásommá vált.  
- Tudok vigyázni magamra – feleltem végül, egy gyors pillantást vetve a férfira. Vak vagyok, teljesen mindegy merre nézek, de a maihoz hasonló alkalmakkor, amikor nem „önmagam” vagyok, elővigyázatosságból élek olyan nonverbális jelekkel, amik a normális emberek kommunikációjában nagy szerepet kapnak. Ez is az álcám része. Nem mellesleg pedig figyelembe kell vennem, amit a férfi is megjegyzett, és ami elsőre szembetűnik az embereknek. Így sem illek bele az éjszakai életbe, vakságomat reklámozni pedig a legbutább döntés volna.
A férfi hangjából éreztem, hogy fiatal, talán úgy a húszas éveiben járhat, tiszta kiejtése, szóhasználata pedig arra utalt, hogy nem műveletlen. Hangjának magabiztos csengéséből, kisugárzásából nem hiányzott az elegancia; bár nem tudhattam, hogyan néz ki, az első benyomásom – ami nálam az előbb felsorolt elemekből tevődött össze – pozitív volt. Érdekesnek találtam a férfit, és amúgy is szórakozni indultam ma. Mi rossz van abban, ha ezt nem egyedül teszem?
Persze, neveltetésem szerint rengeteg rossz van benne, és bizonyára, ha igazi úrihölgy lennék, én is így találnám, és lehetetlennek érezném, hogy egy idegennel – aki akár sárvérű is lehet – szóba elegyedjek. Bár ha jól nevelt hölgy lennék, most a Roxfortban, a baldachinos ágyban, puha takarómba burkolózva álmaim világában barangolnék. Néha megszólal lelkiismeretem (furcsa módon mindig édesanyám vagy nevelőnőm hangján ró meg tettemért), de magam sem tudom eldönteni, hogy valóban rossz-e, amit csinálok. Ehhez kapcsolódva pedig gyakran merül fel bennem a kérdés, hogy tényleg én, vagy inkább a családom hoz-e szégyent a Yaxley névre. Viszont hiába teszem fel a kérdést magamnak, válaszolni nem tudok rá.  
- De igazán kedves magától, hogy aggódik a biztonságom miatt. – Arcomat a férfi felé fordítva, bájos mosolyra húztam ajkaimat, hangom játékosan, bár egy cseppet gúnyosan csengett. Ebből megérthette, hogy szavaimat nem gondolom komolyan, és meg sem fordult a fejemben, hogy a biztonságom miatti aggódás késztette arra, hogy leszólítson, de nincs ellenemre a társasága.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Levin Dolohov
A Sötét Jegy már rajtam van...
A Sötét Jegy már rajtam van...
avatar

Származás : aranyvérű
Lojalitás : A mágia hatalom.
Családi állapot : Vőlegény, másodszor
Lakhely : Moszkva
Foglalkozás : Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya vezetője, politikus
Pálca : Almafa, sárkányszívizomhúr, 13 hüvelyk
Idézet : "Az idő pénz. Én pedig nem szeretem szórni a pénzemet."
Karakterlap : Itt
Karakterzene : Would you be scared?

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Vas. 28 Dec. 2014 - 13:49


Ivory és Levin


Érdeklődve figyeltem, ahogy a pultra ejti a pénzérméket. Borravaló, milyen nemes gesztus… Épp annyira nem illik egy ilyen fiatal lányhoz, mint egy pohár Lángnyelv whisky. Az engem körülvevő nők többsége vagy nem ivott vagy csak kifinomult, nőies italokat volt hajlandó a kezébe venni. Természetesen nem sok jogom volt véleményt formálni ízlésükről, tekintve, hogy én magam is igencsak válogatós voltam. Ha épp nem méregdrága vodkával oltottam a szomjamat, akkor sem adtam lejjebb a minőséget. Talán ez is a neveltetéssel jár…
- Hányan állítják ugyanezt, mielőtt megtörténik a baj. Az éjszaka nem a magányos nőknek való. Különösen nem a csinos magányos nőknek – tettem hozzá egy halvány mosoly árnyékával az arcomon.
A legtöbben csak a városi legendákat, szájról szájra adott rémtörténeteket emlegették ilyenkor. Fiatal lányok tűntek el, akik aztán holtan vagy lelkileg összetörve kerültek elő sötét sikátorokból. Késelések, rablások, erőszaktevők, drogdílerek és még megannyi szörnyűséges dolog szőtte át ezeket a történeteket. De mégis ki tudhatta volna ezt jobban, mint aki a saját szemével látta? Nem, sosem voltam híve az ilyen alantas munkának, habár azt hazugság lett volna tagadnom, hogy még sosem emeltem kezet vagy nem bántottam egyetlen lányt sem. De ilyesmire nem vetemedtem volna, rangomon és képességeimen alulinak éreztem. Ellenben voltak barátaim – ismerőseim? bajtársaim? Aligha nevezhetném őket barátoknak - , akik ebben lelték örömüket. Nem állítottam meg őket, mindenkinek kijár a mókából. Így viszont sok mindennek szem-és fültanúja lehettem az évek során. Halálfalóként sok mindent megél az ember.
- Sok csúnya dolgot lehet hallani manapság – nyugtáztam a szavait. - És mégis mi motivál egy ilyen fiatal lányt, hogy teljesen egyedül betévedjen egy ilyen mocskos helyre? Abban reménykedtem, hogy végre sikerült kifognom egy kevésbé népszerű kocsmát. Talán tévedtem volna?
Ezt követően a csaposhoz fordultam és rendeltem magamnak még egy pohárral. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve kértem egyet az imént megjelent lánynak is, mire megnyugtatóan hozzátettem, hogy én állom. Nem voltam benne biztos, hogy eredetileg is a tervei között volt egy második pohár ital is, de ez cseppet sem izgatott. Illetlen dolog lett volna elutasítani a meghívásomat, én legalábbis így éreztem. Két pohár Lángnyelv whisky pedig még senkinek sem ártott meg, különösen nem itt. Abban sem voltam biztos, hogy tisztán adják az italokat, amilyen lepukkant helynek találtam a Szárnyas Vadkant. Sajnáltam, hogy az ilyen kevésbé forgalmas kocsmák mind színvonalon aluliak voltak. De néha inkább elviseltem a minőség romlását, mint az embertömeget, amibe néhány szórakozóhelyen lehetett futni.
A tekintetem elidőzött az ismeretlenen. Különlegesnek találtam a vonásait, még az erős smink alatt is. Valahogy úgy éreztem, anélkül sokkal jobban tetszene. Az az igazság, hogy a természetes szépség mindig jobban megfogott, mint a magukon sminkkel és más eszközökkel javítani próbáló nők. Persze, annak is megvolt a maga varázsa, de az mégis más. Mű. Sosem kedveltem a mű dolgokat.
Nem tartottam magam jóképű férfinek, nem is voltam az. Nyilván ez mindenkinek mást jelent, de van egyfajta szabvány, aminek azért mégis meg kell felelni. A vonásaim kemények voltak, ezt apámtól örököltem. Gyerekként ehhez még keveredett egyfajta kisfiússág, de mára ez már eltűnt. Az emberek többsége egyetlen szóval jellemezte volna a tekintetemet, mely épp oly fekete volt, mint apámé: rideg. Igen, talán tényleg ez volt a legjobb szó rá. Talán egyedül világosszőke hajam javított valamennyit a helyzeten, ami magas termetemmel együtt beleillet abba a bizonyos szabványba. De be kell vallanom, sosem a külsőmmel hódítottam. Voltak ennél sokkal jobb eszközök is. Stílus, kisugárzás, pénz, rang, magabiztosság… Ezekkel ellenben mind rendelkeztem. Így most is inkább erre akartam támaszkodni. Mert úgy tűnik, nem áll szándékában elzavarni…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ivory H. Yaxley
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak."
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak.
avatar

Származás : Aranyvérű
Lojalitás : Semleges
Családi állapot : Eljegyezve
Lakhely : Yaxley-kúria
Foglalkozás : Tanuló
Pálca : 10,5 hüvelyk, tölgyfa, főnixtoll maggal, kellemesen hajlékony
Idézet : "Amíg élet van, remény is van…"
"The world we knew
Won't come back
The time we've lost
Can't get back
The life we had
Won't be ours again"

Karakterlap : Mirror of memories
Karakterzene :
It's never too late


Playby : Dasha Sidorchuk
Kép :

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Pént. 2 Jan. 2015 - 17:04

In disguise
everything seems easier

Nem igazán érdekelt, mit keresek itt pont én, egy olyan férfi társaságában, akinek még a nevét sem tudom. Mindezt elintéztem annyival, hogy jogom van néha egy kis szórakozáshoz, amit ugyan nem egy düledező, szebb napokat látott kocsmában képzeltem el, de a férfi társasága elég csábítónak bizonyult, hogy maradásra késztessen. Ez viszont nem vallott rám; sokféleképpen feszegettem már a felállított korlátokat és törtem borsot családom orra alá, de azért az esetek többségében hallgattam józan eszem szavára, ami most, ha nem a némaságot választotta volna, talán azt súgná, hogy ennél megbízhatóbb helyet válasszak, akár a muglivilágban is, de ne maradjak Roxmorts legrosszabb hírű kocsmájában, aminek a vendégköre sem éppen bizalomébresztő. Talán vissza kellene térnem jól bevált törzshelyemhez, egy londoni bárhoz, ahol már névről ismernek. Noha valódi kilétemet ott sem fedtem fel, ezért új ismerőseim szentül meg vannak győződve róla, hogy Katie Johnsonnak hívnak és gyakornokként dolgozom egy minisztériumi tisztségviselő mellett. Ha ebbe belegondolok, magam is meglepődöm, mennyi hazugságra építkezem, és hogy lépten-nyomon ezekbe botlom. De egyszerűen szükségem van rájuk, nem nélkülözhetem őket, megszoktam; csupán attól tartok, ha így folytatom, könnyen áteshetek a ló másik oldalára.
Igazat kellett adnom a férfinak, annak ellenére, hogy szerettem volna hinni, hogy valóban tudok vigyázni magamra, efelől azért volt némi kétségem. Hiába párbajoztam ügyesen, és volt a fejemben több tucatnyi támadó és védekező varázsige, éles helyzetben, amikor az életem vagy a testi épségem a tét, nem teljesen biztos, hogy helyt tudnék állni. Persze bebizonyosodhatna az ellenkezője is, de inkább nem tesztelném le a dolgot.
- Azt hiszem, olyan időket élünk, amikor mindenki veszélyben van. Mindegy, hogy nő vagyok-e – jegyeztem meg komoran, majd hogy figyelmemet eltereljem, határozott mozdulattal, finomkodás nélkül kortyoltam az italomba. Ittam már jobbat is, de a célnak ez is megfelelt. Az erős alkohol marta torkomat, de hatására melegség áradt szét testemben. Nem akartam továbbgondolni ezt az egészet, nem akartam tudomást venni róla, hogy a nővérem a veszély, na meg természetesen a hozzá hasonlók. És ez sikerült is.
Feltételeztem, hogy a férfi értette, mire céloztam, hiszen ha nem is figyeli az eseményeket, a közbiztonság az utóbbi időben sokat romlott. Túl sok bűncselekmény történt, amik elé az újságcikkekben a titokzatos szót illesztették.  Ezt még azok sem tagadhatták, akik makacsul ragaszkodtak azon állításukhoz, hogy semmi sem történik és a látható készülődés csupán egyes emberek fejében létezik.
-  De azért értékelem, hogy csinosnak tart – mosolyodtam el játékosan, visszatérve korábbi könnyed modoromhoz. Ma este nem akartam többször komoly dolgokra gondolni. Az már más kérdés, hogy nem tudtam, mi az, amit viszont akarok.  Terveim közt szerepelt jól érezni magam, de nem voltam benne biztos, várhatom-e a férfitól, hogy ebben társam lesz. Mindenesetre egy próbát megér.
- Úgysem hinné el, hogy miért vagyok itt – ingattam meg fejem, ajkaimat jókedvű mosolyra húzva. Azon felül, hogy nem szeretnék semmit sem részletezni, ami velem kapcsolatos, maga a történet, hogy jobb esetben kéthetente - de inkább ritkábban - kiszököm a Roxfortból, hogy egyedül szórakozhassak, kicsit – hogy is mondjam – furcsa. A másik lehetőség egy frappáns hazugság rögtönzése lenne, de mostanában már elégszer éltem e hasznos eszközzel, hogy elmenjen tőle a kedvem.
- Nem tévedett, valóban nem túl népszerű ez a hely, nem is értem, miért.. – Mondatom második felében hangom némi gúnyos felhangot is kapott, és bár a csapos a közelünkben törölgette a poharakat, egy fokkal sem beszéltem halkabban.
Amikor a férfi nekem is rendelt még egy italt, először tiltakozni akartam, hisz megígértem magamnak, hogy egyetlen pohárnál nem iszom többet. De visszagondolva, ezt még akkor fogadtam meg, amikor úgy terveztem, hogy továbbmegyek egy mugli szórakozóhelyre, ami viszont ma este valószínűleg már nem fog bekövetkezni. Emellett illetlenség is lett volna visszautasítani a meghívást, így mosolyogva fogadtam el az italt.
- Mit gondol, mire igyunk?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Levin Dolohov
A Sötét Jegy már rajtam van...
A Sötét Jegy már rajtam van...
avatar

Származás : aranyvérű
Lojalitás : A mágia hatalom.
Családi állapot : Vőlegény, másodszor
Lakhely : Moszkva
Foglalkozás : Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya vezetője, politikus
Pálca : Almafa, sárkányszívizomhúr, 13 hüvelyk
Idézet : "Az idő pénz. Én pedig nem szeretem szórni a pénzemet."
Karakterlap : Itt
Karakterzene : Would you be scared?

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Vas. 4 Jan. 2015 - 15:17


Ivory és Levin


Tény és való, a Szárnyas Vadkan célközönsége nem a szórakozni vágyó elitből került ki. Többnyire, mert most én magam is itt ültem, pedig a színvonalasabb helyekhez szoktam hozzá. De olykor megesett, hogy ilyen helyekre tévedtem be, vagy még ennél is lejjebb adtam. Voltak olyan pillanatok, amikor a legkevésbé sem érdekelt, hogy hol és mit iszom, felőlem akár abszintot is tölthettek volna belém, csak be akartam rúgni és törölni mindent. Persze másnap, mikor iszonyatos fejfájással és hányingerrel keltem, már megbántam minden ilyen jellegű szándékomat, de még ez sem tartott vissza a következő hullámvölgyemnél. Talán labilis vagyok, megeshet.
Igencsak meglepett, amikor ilyen könnyedén kijelentette, hogy manapság veszélyes időket élünk. Fiatal lány létére jól látja a helyzetet, meg kell hagyni, és ezen túl még attól sem fél, hogy tömören kifejtse az álláspontját. Felettébb érdekes.
- Ebben igazat kell adnom. Sok mindent rebesgetnek az emberek, bár jobb nem elhinni az összes pletykát. Persze a struccpolitika sem megoldás, nem lehet nem tudomást venni ezekről a gyanús eseményekről. – Furcsa volt kívülállóként beszélni arról, amiben tulajdonképpen szervesen részt vettem. Mondhatni, én magam is „gyanús esemény” voltam, segítettem a mostanra kialakult pánikhangulat megteremtésében. És ha tudnák, hogy ez még csak a kezdet… A terveink sokkal nagyobb szabásúak voltak a pitiáner eltűnéseknél, néhány apróbb gyilkosságnál, gyújtogatásnál, betöréseknél és fenyegetéseknél. A Sötét Nagyúr még kivárt, a legjobb pillanatot akarta választani arra, hogy ténylegesen átvegye az uralmat. Vártam már a pillanatot, mikor ez majd megtörténik, talán kissé gyerekes módon, de abban reménykedtem, hogy ez nekünk, halálfalóknak majd a földi paradicsom lesz. Magas pozícióba kerülhetek, a törvény keze nem érhet el és szabadon tehetek majd bármit. Talán még közelebb kerülök a tűzhöz politikai szempontból. Igen, talán ez érdekelt a legjobban, bele akartam szólni az aktuálpolitikába, kivenni belőle a részem és nevet szerezni magamnak. De erre egyelőre nem volt lehetőségem, tekintve, hogy nem egy oldalon álltunk a mágiaügyi miniszterrel, még a halálfalóktól eltekintve sem, így nehezen juthattam volna előrébb. Sebaj, eljön még az én időm.
- Ez csak természetes. Nehéz lett volna nem észrevenni, kitűnik ebből a porfészekből. – Már csak neveltetésemből adódóan sem akartam túl tolakodó lenni vele szemben. Másrészt pedig tisztában voltam vele, hogy az óvatos és bizonyos határokon belül mozgó bókok sokkal hatásosabbak annál, mintha ajtóstul rontanék a házba. Természetesen voltak olyan helyzetek és olyan nők, akiknél ez gond nélkül belefért, de ez most nem az a szituáció volt. – Sok furcsa történettel találkoztam már, fogadjunk, hogy nem bírna meglepni. Hadd találgassak… Talán elszökött valahonnan, hogy italba fojtsa bánatát és keressen valakit, aki meghallgatja? Nem hiszem, ez túl sablonos. Talán be akar cserkészni valakit? Ez már izgalmasabban hangzik. Persze ebben az esetben további megválaszolatlan kérdések merülnek fel. Inkább mégsem tippelek, árulja el, miért ül itt ilyen magányosan!
Küldtem felé egy halovány, megnyerőnek szánt mosolyt, majd a zsebembe nyúltam, hogy előszedjek belőle egy doboz drága cigarettát. Amíg a válaszát vártam, kihúztam belőle egy szálat, a számba vettem és mágia segítségével meggyújtottam. Ahogy italból, úgy dohányból is csak a minőségit kedveltem, így ez a füst teljesen idegenként hatott a dohos és áporodott levegőjű helyiségben. Akik idejártak, legfeljebb maguknak töltögethették a cigarettát valami vacak dohánnyal, amit én egy pillantásra sem méltattam volna. Igen, én megtehettem, hogy ennyi pénzt költöttem erre, és ezt természetesnek vettem. Hiányzott belőlem az empátia ahhoz, hogy mások helyébe képzeljem magam.
- Jó kérdés, jó kérdés… Igyunk a sorsra, hogy ma este találkoztunk, mit gondol? – Letüdőztem, majd kifújtam a cigarettafüstöt, amely lassan eltűnt előlünk. Ezen keresztül fürkésztem a lány arcát. Mégis ki lehet ő? Talán elárulná, elvégre ez csak egy ártatlan kérdés. Ha elmondja a nevét, azzal még nem szolgáltatja ki magát senkinek. Általában. – Most jöttem rá, mennyire illetlen vagyok. Itt untatom és még csak be sem mutatkoztam. Nézze el nekem, általában nem vagyok ilyen tuskó. Levin Dolohov.
Kérdőn néztem rá, arra várva, hogy ő is elárulja nekem a nevét, majd esetleg felajánlja, hogy nyugodtan tegeződjünk. Alapvetően helyénvalónak éreztem volna a tegeződést, tekintve, hogy szinte egyidősek lehettünk. De mivel ő rögtön magázott engem, így nem éreztem volna illendőnek az effajta személyeskedést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ivory H. Yaxley
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak."
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak.
avatar

Származás : Aranyvérű
Lojalitás : Semleges
Családi állapot : Eljegyezve
Lakhely : Yaxley-kúria
Foglalkozás : Tanuló
Pálca : 10,5 hüvelyk, tölgyfa, főnixtoll maggal, kellemesen hajlékony
Idézet : "Amíg élet van, remény is van…"
"The world we knew
Won't come back
The time we've lost
Can't get back
The life we had
Won't be ours again"

Karakterlap : Mirror of memories
Karakterzene :
It's never too late


Playby : Dasha Sidorchuk
Kép :

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Pént. 16 Jan. 2015 - 21:29

In disguise
everything seems easier

Az utóbbi időben azt hiszem, sikerült új szintre léptetnem bosszantó szókimondásomat. Képtelen voltam magamban tartani a keserűséget, nem tudtam mást tenni, mint szavakba önteni aggodalmaimat, amiket pedig sokkalta okosabb dolog lett volna megtartanom magamnak. Ha tartom a számat, talán a nővéremmel való kapcsolatom is máshogy alakul, és nem szítom tovább a tüzet, mely egyszer úgyis meg fog égetni. A szüleim türelme is véges, főleg az apámé, és nem kétséges, hogy nővérem van olyan kedves, hogy tájékoztatja szüleinket minden gyanús „félrelépésemről”, amiket egyszer úgyis meg fognak elégelni. Hallgatnom kellene, és nekem igenis tanácsos volna alkalmaznom a férfi által emlegetett struccpolitikát, ehelyett viszont megint csak képtelen voltam megállni, hogy tovább ne fűzzem a beszélgetést.
- Talán ezek azok a pletykák, amiknek sokkal több igazságtartalmuk van, mint hinnénk. Azt hiszem, a pletyka megnevezés nem is túl találó. – Nem tudtam úgy beszélni, mint akit teljesen hidegen hagy kimondott szavainak értelme, képtelen voltam egyszerűen elméleti kérdésként felfogni a dolgot, hisz túl közel éreztem magamhoz minden magában hordozott fenyegetésével együtt. Persze egy idegennel nem túl szerencsés erről fecsegni és amúgy is kétlem, hogy a férfi ilyen beszélgetésre áhítozott, amikor az imént megszólított. Így nem firtattam tovább a dolgot, bár így is túl sokat mondtam. Mindig rossz érzés fogott el, amikor akaratlanul és talán mások számára észrevehetetlenül is, de túl sokat mutattam meg magamból.
- Köszönöm. És szabad megtudnom, mivel tűnök ki? – Kíváncsian vontam fel szemöldököm, ajkam szegletében jókedvű, pajkos mosoly bujkált. Igazság szerint érdekelt, hogy mivel keltettem fel figyelmét, de emellett szerettem volna kellemesebb irányba is terelni a beszélgetést. Végül is, mindketten azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat, ezt figyelembe véve pedig talán nem baj, ha kicsit komolytalanabb játékba bocsátkozunk. Legalábbis ha belemegy a játékba, amit akár flörtnek is lehetne hívni.
Találgatásait csendben, egy halovány mosollyal arcomon hallgattam végig. Közben természetesen mérlegeltem, mit mondjak, hisz nem volt kérdés, hogy most már nem bújhatok ki a válaszadás alól. Túlzásnak érezném, ha tovább folytatnám a titkolózást. Ez persze közel sem jelenti azt, hogy fel tervezem fedni kilétemet, ami azt illeti, az nem is számít, pontosan ki vagyok.
- Félek, untatnám a történetemmel, az ugyanis közel sem olyan izgalmas, mint amiket mondott – mosolyodtam el poharam alját tanulmányozva. Furcsa módon már kiürült a pohár, pedig nem is emlékszem, mikor sikerült elfogyasztanom az italt.
– Mondjuk úgy, hogy egy kis szabadságra áhítozva kisurrantam az aranykalitka rácsai közt. És most itt vagyok. – Aprót sóhajtottam. Bár csevegő hangon szólaltam meg, az egész nem volt olyan egyszerű és könnyed, mint amilyennek kifelé mutattam. Másrészt pedig nem is hittem, hogy ez a történet rajtam kívül másnak is érdekes lehetne, hisz tényleg nincs benne semmi különlegese vagy érdekes. Csupán egy következmény a sok közül, aminek örökös bezártságom az oka.
Amúgy az arckifejezésére kíváncsi lettem volna, érdekelt, hogy mit árulhatnak el vonásai. Esetleg csalódottságot? Szavaiból ítélve biztosan többet várt. Ilyenkor egy picit azért zavart vakságom, úgy éreztem, mintha meg lennék fosztva valamitől, ami igaz is volt, csak ritkán ébredtem ennek tudatára.
A cigarettafüstöt megérezve apró fintor ült ki arcomra, melyet nem is igazán próbáltam titkolni. Nem tettem szóvá, hogy dohányzik, ennyire akadékoskodó azért nem voltam, ettől függetlenül, ahogy minden alkalommal, most is zavart a füst fullasztó szaga. Ami persze nem volt olyan szörnyű, még nekem is, aki járatlan volt ebben a témában, feltűnt, hogy nem valami ócska vacakot szív.  Felismertem, hisz eleget tartózkodtam olyan társaságban, ahol divat volt vagyonokat kiszórni ilyen felesleges, mellesleg pedig rendkívül egészségtelen cikkekre. Mindenesetre, ha némileg zavart is, hogy dohányzik, azt legalább megtudhattam, hogy valószínűleg anyagilag nem áll olyan rosszul és ad a minőségre.
- A sorsra, mely biztosan tartogat még meglepetéseket számunkra – mosolyodtam el, a magasba emelve az általa rendelt italt. Ekkor még nem tudhattam, hogy szavaimmal pontosan a lényegre tapintottam és hogy egy időre biztosan elmegy a kedvem a meglepetésektől.
Szinte lehetetlen leírni, mit éreztem, amikor meghallottam a nevét. A pohárban az ital felszíne fodrozódni kezdett, ahogy megremegett a kezem, és biztosra vettem, hogy ha csak egy röpke pillanatig, de arcomon is meglátszott a sokk, ami végignyilallt testemen. Nem, ez lehetetlen. – Abban a másodpercben ez volt az egyetlen gondolatom, de bármilyen kényelmes lett volna az első, hirtelen késztetésnek engedni és elfutni, elmenekülni, mielőtt újabb baklövést követek el, rendeztem arcvonásaimat és igyekeztem most már úgy tenni, ahogy ebben a helyzetben a legokosabb. Azt a pár apróságot, hogy mi módon lehetséges, hogy nem ismertem fel, és valóban igaz-e, hogy ő sem tudja, ki vagyok, vagy pedig csak játssza a tudatlant, jelenleg figyelmen kívül hagytam, hisz azzal voltam elfoglalva, hogy korrigáljam a hibámat, amit a szavaira adott reakcióval vétettem, bár reménykedtem, hogy mindez elkerülte a figyelmét.
Abban biztos voltam, hogy ha eddig nem sikerült neki, ezután sem tudhatja meg, ki vagyok. Az számomra súlyos következményekkel járhatna. Leginkább attól féltem, hogy apám fülébe juthat kis kiruccanásom, és ha csak rágondoltam, már jeges borzongás járt át. Nem, ezt el kell kerülnöm. Tény és való, tartottam az apámtól, és ha nem is kimondottan féltem tőle, haragja komoly visszatartó erővel hatott rám. Ő volt az a szűk családi körben, akit a legtávolabb éreztem magamtól. Kiskoromban még áltattam magam, komolyan hittem benne, hogy egyszer elnyerhetem szeretetét, ma már tudom, hogy hiú reményeket tápláltam. Túl sok fejfájást és bosszúságot okoztam neki, és ha a szerencsétlen tényező, hogy lánynak születtem nem lett volna elég utálatához, hát úrihölgyhöz nem illő természetemmel vívtam ki azt. Tudtam, hogy a ma este szigorú büntetést vonna maga után, és tisztában voltam vele, hogy a családban senki sem fogná a pártomat apámmal szemben.
Hazudni fogok.
- Katie Johnson. Örülök, hogy megismerhettem, Levin. – Igyekeztem, hogy felvegyem előbbi modorom, de hangomban némi távolságtartás csendült. Bár az, hogy a keresztnevén szólítottam valamit talán enyhített szavaim merev hatásán, amit viszont a magázás csak erősített. Jelenleg viszont nem tudtam volna felajánlani, hogy tegeződjünk, hisz abban sem voltam biztos, mihez akarok kezdeni, figyelembe véve az események meglepő fordulatát. Most hogy viszonylag visszanyertem nyugalmam, már kevésbé láttam lehetetlennek az egész helyzetet. Valahol, elmém egy rejtett zugában még az a röpke gondolat is felmerült, hogy hagyjam a maguk medrében folyni az eseményeket, és használjam ki az alkalmat, hogy lépéselőnyben vagyok leendő férjemmel szemben.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Levin Dolohov
A Sötét Jegy már rajtam van...
A Sötét Jegy már rajtam van...
avatar

Származás : aranyvérű
Lojalitás : A mágia hatalom.
Családi állapot : Vőlegény, másodszor
Lakhely : Moszkva
Foglalkozás : Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya vezetője, politikus
Pálca : Almafa, sárkányszívizomhúr, 13 hüvelyk
Idézet : "Az idő pénz. Én pedig nem szeretem szórni a pénzemet."
Karakterlap : Itt
Karakterzene : Would you be scared?

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Vas. 18 Jan. 2015 - 13:09


Ivory és Levin


Érdekelt volna, hogy mi a bővebb véleménye ezekről a bizonyos „pletykákról”, de nem fejtette ki. Ez önmagában józan észre vallott, ennek ellenére felkeltette a kíváncsiságomat. Nem igazán beszélgettem még úgymond kívülállókkal a politikáról és a jelenlegi helyzetről, különösen nem fiatal nőkkel. Arisztokrata körökben a nőknek nem sok jog adatott, ilyen téren semmiképp, és határozottan nem számított illendőnek beleártaniuk magukat a férfiak dolgába. Márpedig a politika nagyon is a férfiak dolga volt.
Szívesen belementem volna egy hosszú érvelésbe és monológba, de nem tudtam volna elrugaszkodni a halálfaló ideológiáktól, azoknak pedig nem itt volt a helyük. A mágia hatalom, ebben őszintén hittem. Nem azért csatlakoztam a Sötét Nagyúrhoz, hogy vígan gyilkolhassam a muglikat és a sárvérűeket, noha az is igaz, hogy nem éreztem emiatt bűntudatot. De nem ez motivált, sokkal inkább az elvek, amiket Voldemort Nagyúr hirdetett. Hittem neki, őszintén, hogy felemelhet minket, aranyvérű mágusokat. De ezeket a nézeteimet nem hangoztathattam, főleg nem egy lényegében vadidegen nő előtt, egy igencsak kétes hírű kocsmában. Majd eljön az az idő, mikor ennek az ellenkezőjét lesz bűn vallani. Addig is pedig türelmesen fogok várni.
- Attól függ, pontosan melyik híresztelésekről beszélünk. Úgy vélem, elég merész gondolatok is elhangzanak manapság, bár meg kell hagyni, vannak, amelyeket érdemes átgondolni. De a Grindelwaldról szóló és hasonlóan merész pletykákról szerintem jobb tudomást sem venni. A jó öreg Gellert biztos rengeteget csuklik a Nurmengardban, annyit emlegetik manapság. De mindenkinek a szíve ügye eldönteni, hogy mit gondol. Az én véleményem annyi, hogy nem szabadna rögtön elítélni, amiről nem tudunk semmit. –Nem beszéltem nyíltan, nem akartam, hogy túl egyértelművé váljon, melyik oldal pártján állok. Nem mintha jelenleg olyan élesen elkülönültek volna az oldalak, tekintve, hogy fel sem fedtük még magunkat igazán.
- Ha elmondanám, mivel tűnik ki, azzal én is kitárulkoznék. Elégedjen meg azzal a ténnyel, hogy nem illik bele ebbe a közegbe. Úgy érzem, ez csak bók lehet. – Halványan elmosolyodtam, megerősítve ezzel a szándékomat. Kivételesen nem a hely szidalmazása volt az elsődleges célom, hanem partnerem dicsérete. Általában hamarabb észrevettem a negatív dolgokat, mint a szépeket. – Nem hinném, hogy untatna a történetével. Azt mondják, jó hallgatóság vagyok, szívesen meghallgatnám a történetét. Nehéz és unalmas lehet az élet abban az aranykalitkában, különösen, ha ilyen kalandos kiszökni onnan. Persze egy percig sem csodálkozom azon, hogy kalitkában tartják. Kár lenne hagyni elrepülni…
Én magam sem tudtam volna pontosan meghatározni, hogy mik a céljaim ezekkel az óvatos bókokkal. Mit akartam? Társaságot természetesen, ez nem is kérdés. De mifélét és meddig? Nem olyannak tűnt, aki csak úgy hagyja magát elcsábítani akárcsak egy könnyed sétára, és úgy éreztem, erre nagyon is nyomós oka van. Ez viszont csak izgalmasabbá tette számomra a helyzetet. Utáltam az érzést, ha nem tudtam valamit, határozottan bosszantott és arra késztetett, hogy tegyek ellene. Most pedig a fejembe vettem, hogy amennyire csak lehet, megpróbálom őt megismerni. A tudás hatalom, és akárhonnan is nézzük, az emberek megismerése is egyfajta tudás. Azt mondják, ismerőseink társadalmi erőforrások, és minél több ismerősünk van, annál erősebbek vagyunk, annál nagyobb társasági hatalmunk van. Nem rajongok túlzottan a közhelyes idézetekért és nagy gondolkodók hétköznapiasított mondásaiért, de ennek igazat kellett adnom. És az én világomban fokozottan nagy szüksége volt az embernek ilyen társadalmi erőforrásokra, ha előrébb akart jutni. A kapcsolatok. Ez a kulcsa mindennek, hiszen teljesen egyedül senki sem juthat a szamárlétra legtetejére, vagy ha igen, akkor elég hamar letaszítja onnan valaki, aki nagyobb háttérrel rendelkezik.
Észrevettem, hogy zavarja a dohányfüst, de mivel nem tette szóvá, csak az önkéntelen fintora árulkodott róla, így nem dobtam félre a cigarettát. Ehelyett mélyen letüdőztem a füstöt, bent tartottam egy darabig, majd lassan kifújtam. Mindig megnyugtatott, emellett pedig segített a gondolkodásban. Most egyikre sem volt elengedhetetlen szükségem, de pótcselekvésnek megfelelt. Szükségem volt valamilyen rutinmozdulatra ebben a kevésbé biztos talajon mozgó helyzetben, amitől nyeregben éreztem magam.
Megemeltem a poharamat és összekoccintottam a lányéval. Örültem, hogy nem utasította vissza a meghívásomat, ez már önmagában azt jelentette, hogy nem bánja a társaságomat. Egyben felhúztam poharam tartalmának a felét, közben az üveg pereme felett figyeltem az arcát. Az arra kiülő pillanatnyi érzelmek igencsak megleptek, amelyek bemutatkozásom hatására ültek ki rá.
Nem tudtam hova tenni azt a pár másodpercnyi rémült döbbenetet, aminek talán nem is volt jelentősége. Esetleg ismerős számára valahonnan a nevem? Aligha, abban az esetben már felismert volna. Meglepte a furcsa, oroszos hangzása? Megeshet, többnyire mindenki így reagál rá, de ez még nem ok arra az érzelemre, amit fel véltem fedezni a reakciójában. Nem, ennek valami egészen más áll a hátterében, amit viszont nem kérdezhettem meg. Kénytelen leszek csupán figyelni a további rezdüléseit, hátha választ kapok kimondatlan kérdésemre.
Katie Johnson. Teljesen átlagos név, akárkit hívhatnak így. Azt minden esetre megállapítottam, hogy semmiképp sem lehet aranyvérű, habár erre számítottam eddig is. A „mi fajtánk” ismeri egymást, őt pedig még életemben egyszer sem láttam.
- Katie. Szeretem az egyszerű, de széphangzású neveket. Olykor sok mindent megadnék érte, ha engem sem büntettek volna ilyen nevetséges névvel – zökkentem vissza a társalgás menetébe olyan természetességgel, ami még engem is meglepett.
Éreztem a modorában beállt változást és ez némiképp frusztrált. Eredetileg jó ötletnek tűnt személyesebb mederbe terelni a társalgást, legtöbbször ez a húzás be szokott válni, de most úgy tűnt, mégsem kellett volna. Valami olyat mondtam, amit a legkevésbé sem kellett volna, azonban akárhogy próbáltam visszapörgetni magamban párbeszédünk minden egyes szavát, nem találtam a megoldást. Lázasan törtem a fejem, hogy mivel enyhíthetném ezt az enyhe feszültséget kettőnk között, de az ok hiánya nem segített ebben. Jobb ötlet híján egyszerűen felhajtottam a poharamban maradt vodkát és áttértem egy könnyedebb témára. Csak reménykedni mertem benne, hogy ezzel nem nyúlhatok mellé.
- És meddig maradhat távol attól a bizonyos aranykalitkától? Igazán szomorú lennék, ha egyedül maradnék ezen az unalmas helyen. Kegyetlenség lenne csak úgy itt hagynia. – Ugyan csak egyszerű flörtölésnek szántam, de volt egy kis igazságtartalma a szavaimnak. Tényleg nem akartam, hogy csak úgy elmenjen innen és magamra hagyjon, egészen élveztem a társaságát. Másrészt pedig meg akartam ismerni. Érdemesnek tűnt az efféle erőfeszítésre.


_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ivory H. Yaxley
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak."
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak.
avatar

Származás : Aranyvérű
Lojalitás : Semleges
Családi állapot : Eljegyezve
Lakhely : Yaxley-kúria
Foglalkozás : Tanuló
Pálca : 10,5 hüvelyk, tölgyfa, főnixtoll maggal, kellemesen hajlékony
Idézet : "Amíg élet van, remény is van…"
"The world we knew
Won't come back
The time we've lost
Can't get back
The life we had
Won't be ours again"

Karakterlap : Mirror of memories
Karakterzene :
It's never too late


Playby : Dasha Sidorchuk
Kép :

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Szomb. 31 Jan. 2015 - 19:45

In disguise
everything seems easier

Nem csupán udvarias figyelemmel hallgattam a férfit; talán a téma, vagy a férfi a beszélgetés tárgya iránt mutatott érdeklődése volt, ami arra késztetett, hogy minden szavára odafigyeljek, és azok összefüggését elemezzem.  Pedig azt hiszem, megkímélhettem volna magam az újabb fejtöréstől, mely nem volt mentes bosszantó gondolatoktól, ha nem fordítok akkora figyelmet az idegen szavaira. Bár megállapíthattam, hogy összefüggő, logikus következtetéseket von le és választékosan fejezi ki magát, ez aligha nyugtathatott meg, amikor agyamban minduntalan utolsó mondata motoszkált. Biztos voltam benne, hogy olyan dolgokat látok bele szavaiba, melyek csupán felajzott képzeletem szüleményei. Talán túlságosan sokszor volt szükségem rá, hogy gyanakvással fürkésszem mások szavait, rejtett tartalmat keresve bennük, most pedig nem tudok elvonatkoztatni ezektől. Mindezt átgondolva, és figyelembe véve, hogy a férfi tulajdonképpen nem foglalt állást, sőt csupán a pletykákról beszélt, nem egyébről, könnyedén meggyőztem magam, hogy utolsó mondata nem a magukat halálfalóknak nevező bűnbanda mentegetésére szolgált. Az sem biztos, hogy pontosan ismeri a baljós előjelek hátterében álló szervezetet és nézeteket, hisz én is csupán azért sejtem, kivel vagy mivel áll szemben a varázsvilág józanabb, emberibb része, mert testközelből láthatok néhány „résztvevőt”. Talán ha nem volnának személyes tapasztalataim, ha nem kellett volna végignéznem nővérem ijesztő átalakulását, én sem látnám olyan sötéten a helyzetet, talán engem is megtévesztettek volna a nemesen csengő eszmék.
- Azt hiszem, egyet kell értenem önnel. Ami azt illeti, nem is értem Grindelwald szerepét, legfeljebb az emberek élénk képzeletével lehetne magyarázni a varázsló megjelenését a mai pletykákban – csóváltam meg a fejem hitetlenül. – Viszont néha felmerül bennem, hogy talán Grindelwald beleszövése a ma történéseibe az ön által említett „struccpolitika” része. Az emberek nem merik, nem akarják a valódi nevén nevezni félelmüket, ezért tulajdonítanak sok mindent a már megbukott sötét varázslónak. – Tűnődő hangon, félig a férfihoz, félig csupán magamhoz intéztem szavaimat. Ritkán tudtam tisztán gondolkodni erről az ügyről, de most, egy pohárka whisky elfogyasztása után, belemerülve a politikai – vagy annak tűnő – fejtegetésekbe, szinte önkéntelenül fűztem tovább gondolataimat, míg eljutottam az elméletemhez, amit ki is mondtam. Az emberek, akik Grindelwaldot emlegetik, nem rá gondolnak, hanem valaki másra, csupán nem merik kimondani annak nevét. Megeshet, bár az is lehetséges, hogy csupán ügyesen tudok összeesküvés elméleteket szőni.
- Megelégszem vele, de cserébe érje be annyival, amit már megtudott rólam. Így egyikünk sem tárulkozik ki, mindketten titokzatosak, vagyis érdekesek maradhatunk a másik számára – kúszott ajkamra egy pajkos félmosoly. A társalgás közben lassan kortyolgattam a második pohár italt, élvezni próbálva annak ízét. Sajnos az élmény nem lehetett teljes a whisky valószínűsíthetően silány minősége miatt.
- Tudja, ön igazán szép bókokat tud mondani, biztosan bármelyik nőt levenné velük a lábáról. Mégis egyedül tért be egy ilyen kocsmába… - A mondat végét függőben hagytam, csevegő hangom nem utalt rá, hogy előbbi ajánlatomat kívánom-e felrúgni szavaimmal, vagy csupán játszom. Mindenesetre, ha nem is tudatosult bennem, a férfi jobban felkeltette érdeklődésemet, mint mostanában bárki más. Titokzatossága, kissé talán tartózkodó modora, érett gondolkozása és a biztos tény, hogy nem egy gyerekes, tapasztalatlan fiúval, hanem egy férfival van dolgom, újszerű, ezáltal érdekes és vonzó volt számomra.
Koccintottunk, mosolyogva érintettem poharam az övéhez, de mikor megszólalt, a mosoly egy pillanat alatt az arcomra fagyott. Egyszerre a legkülönbözőbb dolgok futottak át agyamon, de közben képtelen voltam bármit következetesen végiggondolni. Mielőtt magamhoz térhettem volna döbbenetemből, arcomra már kiültek kavargó érzéseim, melyeket talán túl későn töröltem le és vettem fel újra előbbi mosolyom utánzatát. Gyorsan kellett döntenem, mit teszek, így a titokzatosságot sutba dobva mutatkoztam be hamis nevemen. De míg az előbb, bár nem árultam el magamról semmit, közvetlen modorban, jókedvűen társalogtam a férfival, most egyszerre lehűlt korábbi meleg kedvességem.
- Sokan alaptalanul nem szívlelik a nevüket, közéjük tartozik Ön is. A Levin pedig igazán elegáns hangzású név – mondtam valami mosolyfélével ajkamon. A vezetéknevére szándékosan nem tértem ki, hisz megtudva, kivel is társalogtam eddig oly kedélyesen, nem szándékoztam az általánosságokon kívül másról is beszélni. Miközben igyekeztem a látszatot fenntartani, lelki szemeim előtt az este eseményei vonultak végig, amiket immár más nézőpontból láttam. Most már tudtam, hogy nem értelmeztem félre azt a bizonyos mondatot, ami annyi töprengést okozott, valóban a halálfalók nézeteit védte, hisz ő is egy közülük. Hogy lehettem ilyen idióta, ilyen vak? Most bebizonyosodott, hogy nem csupán a szemeimmel nem látok. De bármennyire is aggasztott váratlan találkozásunk kimenetele, leginkább saját érzéseim zavartak, hiszen nem áltathattam magam: Levin érdekelt, flörtöltem vele és vonzónak találtam. Megdöbbentem, de az érzéseket, melyek megijesztettek, nem száműzhette csupán egy név.
Az elfogyasztott alkohol szállt a fejembe, vagy más oka volt, de kavargó gondolataim közül lassan kiemelkedett a botor, bolond elhatározás. Maradok. Józan eszem tiltakozását, ahogy mostanában oly sokszor, azzal nyomtam el, hogy nem voltam hajlandó gondolkodni és elodáztam tettem megmagyarázását.
- Nézzük csak… győzzön meg, hogy érdemes kockázatot vállalnom a ma estéért. – Kacér mosoly villant fel ajkam szegletében, bár modorom még mindig nem volt olyan fesztelen, mint pár perccel ezelőtt.
És hogy mit akartam? Névtelenül elcsábítani jövendőbelimet. Nem tudtam, ezzel mennyire léptem ingoványos talajra, de készen álltam, hogy bármikor visszavonulót fújjak, persze csupán akkor, amikor már sikerre vittem tervem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Levin Dolohov
A Sötét Jegy már rajtam van...
A Sötét Jegy már rajtam van...
avatar

Származás : aranyvérű
Lojalitás : A mágia hatalom.
Családi állapot : Vőlegény, másodszor
Lakhely : Moszkva
Foglalkozás : Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya vezetője, politikus
Pálca : Almafa, sárkányszívizomhúr, 13 hüvelyk
Idézet : "Az idő pénz. Én pedig nem szeretem szórni a pénzemet."
Karakterlap : Itt
Karakterzene : Would you be scared?

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Vas. 8 Feb. 2015 - 15:39


Ivory és Levin


Teljesen egyetértettem a meglátásaival, tetszett, hogy ilyen nyíltan mert beszélni erről a társadalmi problémáról. Bizony, szinte védelmi mechanizmusként lépett fel ez a szánalmas struccpolitika az átlagemberek körében, akik ezzel akarták védeni magukat és a törékeny lelki épségüket. Nem értettem őket, pedig akartam. Próbáltam az ő fejükkel gondolkodni, elhatárolódni a politikától és a saját kivételes helyzetemtől, de nem ment. Nem értettem a rémületüket, mert az én ingerküszöböm sajnos túl korán feljebb kúszott, már nem váltottak ki belőlem a hétköznapi apró félelmek és problémák semmilyen érzést. Korán megtanultam, mi az igazi rettegés és mi a valódi fájdalom, ezek után pedig elveszítettem az empátia legapróbb szikráját is. Nem tudtam magam mások helyébe képzelni.
- Az emberek többsége mérhetetlenül gyáva és inkább homokba dugja a fejét, mintsem szembenézzen a problémáival. Sőt, ha nagyon általánosítani szeretnénk – ami olykor elkerülhetetlen, nem igaz? - , akkor azt is bátran kijelenthetjük, hogy minden ember fél szembesülni a rossz dolgokkal. Mélyen elássuk őket vagy elbújunk előlük, mert rettegünk a fájdalomtól. De ez már igazán nem ide tartozik. – Halványan elmosolyodtam, ezzel oldva a téma keltette feszültséget. Saját tapasztalatot öntöttem szavakba, de kerültem minden erre utaló kiszólást. Nem volt hozzá köze, ahogy nekem sem az ő életéhez, ezt inkább csak amolyan könnyed filozofálásnak szántam. Ha akarja, továbbszövi, ha kényesen érinti, majd egy udvarias biccentéssel továbblép. Nem vártam el, hogy a lelki sebeit tárja fel előttem, az igazat megvallva nem is érdekelt. Nekem is megvolt a saját terhem, nem akartam másét is cipelni. Minden kimondott szó nélkül is nyilvánvaló volt mindkettőnk számára, hogy egyikünk sem azért keveredett ide magányosan, mert az életünk egy mesébe illő sikersztori.
A következő mondataival szintén nem cáfolt rá erre az elméletemre. Ő is átlátta, hogy akármilyen kitartóan – és talán sikeresen is – is bókoltam neki, mégis egyedül támasztottam az ő érkezéséig a pultot.
- Ezt vehetem egy kimondatlan kérdésnek? Pedig éppen most célzott rá, hogy bölcsebb volna nem felfednünk magunkat…  Azonban nem lenne valami illendő, ha figyelmen kívül hagynám a kérdését. A hölgyeknél aratott sikerem többnyire rövidtávú, a munkám mellett sajnos nincs időm komolyabb kapcsolatba kezdeni. De akadnak alkalmak, mint amilyen ez is, amikor sajnos túl nagy a kísértés… – Úgy éreztem, remek úton haladok afelé, hogy ne unatkozzak egyedül ma este. Még én magam sem tudtam, hogy ez alatt pontosan mit kell értenem, de ez csak még inkább felkeltette az érdeklődésem. Számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy az udvarlási kísérleteim célt értek és hatásosak voltak Katie szemében. De hogy ez mire lesz elég… Ettől csak még izgalmasabbnak éreztem a helyzetet és még elszántabbá tett. Nem fogom hagyni, hogy ez a beszélgetés rövid időn belül ellaposodjon és véget érjen mindkettőnk számára.
- Nos, ha így gondolja, akkor elhiszem. Ami azt illeti, valóban elegáns név, de jobban preferálnék egy egyszerűbb nevet. Sokaknak problémát okoz a megjegyzése, bár ebben talán a külföldi hangzás is közrejátszik. És önnel, Katie, mi a helyzet? Merre is van az az aranykalitka, ahonnan ma este elszökött? Igazán érdekelne, hogy honnan jött. – Nem földrajzi szempontból foglalkoztatott, nyilvánvaló volt, hogy valahol Nagy-Britannia területén él. Sokkal inkább a származása és a háttere izgatott, bár nem voltam benne biztos, hogy meg is fogja osztani velem. De egy próbát megért.
A számhoz emeltem a poharat, hogy kiigyam belőle az alján maradt vodkát. Az üveg pereme felett figyeltem a lány arcát, próbáltam leszűrni, hogy mégis mire gondolhat most. De sajnos nem jutottam semmire, különösen a tekintetében nem tudtam olvasni. Furcsa.
Felhajtottam az italt, majd letettem a pultra, hogy aztán újabb adagot töltsek magamnak. Az időközben szinte teljesen elégett cigarettát elnyomtam a kihelyezett koszos hamutartóban, szinte lealacsonyítónak éreztem a többi csikk közé dobni az enyémet. Undorítónak találtam azt az igénytelenséget, amely a Szárnyad Vadkanban uralkodott.
- Győzzem meg? Szóval az üdítő társaságom önmagában nem elég ok? Pedig már kezdtem reménykedni… Ez esetben viszont ki kell ötlenem valami még meggyőzőbbet… – Látványosan gondolkoztam, mintha tényleg olyan nehéz lett volna a saját társaságomnál jobb opciót keresni. Végül kellő hatásszünet után folytattam. - Mit szólna hozzá, ha egy újabb ital után, amit természetesen én állok, keresnénk egy ennél sokkal hangulatosabb helyet? Igazán lehangoló ez a porfészek, kár lenne tagadni. Nem állítanám, hogy túl otthonosan érzem magam a környéken, de bizonyára találnánk megfelelő helyet. És különben sem merül ki Roxmortsban minden szórakozási lehetőség. De persze azt is megértem, ha nem mer velem eljönni.
Igen, kétségkívül adtam az ártatlan úriembert, akiben maradéktalanul megbízhat akármelyik fiatal nő. Hogy ebből mennyi volt igazság? Semennyi. De remekül értettem ahhoz, hogy ennek az ellenkezőjét elhitessem az emberekkel. Azonban kivételesen tényleg nem motoszkált egyetlen bűnös gondolat sem a fejemben. Legalábbis semmi olyan, amilyen másban ne merült volna fel.
Ha nemet mondott volna, azzal sem sikerült volna lelohasztania a kedvem. Talán csak még inkább motivált volna arra, hogy tovább próbálkozzak, egészen addig, míg legalább félsikert nem érek el. Én viszont sosem értem be valaminek a felével. Mert arról szó sem lehet, hogy kifizettesse velem a számláját, utána pedig faképnél hagyjon egy rövidke politizálás és flörtölés után. Tudni akartam a szándékait, amik talán nem is léteztek, csak én akartam belelátni ebbe az egyszerű csevejbe. Nem akartam egyedül lenni, társaságra vágytam, olyan valakire, aki mellett kissé lejjebb adhattam a velem szemben támasztott elvárásokból. Olykor azt éreztem, hogy megfojt a saját életem. Megeshet, hogy ő is éppen ezért jött el ide ezen az estén.


_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ivory H. Yaxley
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak."
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak.
avatar

Származás : Aranyvérű
Lojalitás : Semleges
Családi állapot : Eljegyezve
Lakhely : Yaxley-kúria
Foglalkozás : Tanuló
Pálca : 10,5 hüvelyk, tölgyfa, főnixtoll maggal, kellemesen hajlékony
Idézet : "Amíg élet van, remény is van…"
"The world we knew
Won't come back
The time we've lost
Can't get back
The life we had
Won't be ours again"

Karakterlap : Mirror of memories
Karakterzene :
It's never too late


Playby : Dasha Sidorchuk
Kép :

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Szomb. 21 Feb. 2015 - 16:06

Far from the golden cage

A politika mindaddig nem foglalkoztatott, míg bele nem szólt az életembe, míg a saját bőrömön nem éreztem a „nagyok játékát”. Azóta viszont nem telik el úgy nap, hogy ne forgatnák át legalább három, egymás ellenpontját képező lapot, hogy a három homlokegyenest más meglátás egybevetésével kiszűrjem a valós információmorzsákat. Amennyire a helyzetem engedte, tájékozódtam, bár biztosan tudtam, hogy sok, a háttérben megbújó eseménnyel nem lehetek tisztában, és a kép, amelyet igen különböző értékű és hitelességű forrásokból szereztem, nem éppen átfogó. De be kellett érnem ennyivel, ami mégiscsak több és jobb a teljes tudatlanságnál. Épp ezért nem vágtam el a társalgás fonalát, és nem zártam le a témát egy egyszerű, egyetértő biccentéssel, még ha a beszélgetés tárgya nem is hangolt jobb kedvre. Sőt!
- Úgy gondolom, a félelem nem gyávaságból ered. De ha azért zárjuk le a szemünket, hogy ne lássuk a félelmeinket, az már az. Viszont ezek a gyáva emberek közel sem olyan megvetendőek, mint azok, akik az emberek rettegéséért felelősek. – Első mondatára reagáltam, amiből számomra az tűnt ki, hogy a félelmük miatt ítéli el az embereket. Őket gyávának titulálja, de az okozókról nem szól. Igyekeztem nem túlkombinálni szavait, mégis majdnem minden gondolata rossz érzést ébresztett bennem. Pedig nem beszélt mellé, nem voltak hazug meglátásai, sőt tulajdonképpen legtöbbször egyet kellett értenem vele. Úgy tűnt, véleményem csak árnyalatnyival különbözik az övétől, de ez az árnyalat nagyon is más megvilágításba helyezi a beszélgetés tárgyát. Hasonlóan, de egészen más szögből szemléljük az eseményeket.
- Igaz, egy kicsit elkalandoztunk – mosolyodtam el kissé zavartan. Amíg gondolatok cikáztak a fejemben a témáról, amíg állításait próbáltam kivesézni, és elgondolkodtam meglátásain, nem éreztem, hogy a társalgásunk témája nem idevágó, nem illik a helyzethez, és a beszélgetés résztvevőihez. Már korábban meggyőződhettem róla, modora és a drága cigaretta alapján, hogy nem alacsony sorból származik, megeshet, mi több valószínűsíthető, hogy a mi, vagyis az aranyvérűek körébe tartozik. Talán már korábban is találkoztunk, talán évekkel ezelőtt egy fogadáson bemutattak minket egymásnak. Talán. Ha feltevésem igaz, esélyes, hogy kényesen érintette, hogy egy nő politizál, és kertelés nélküli, egyenes szavaim sem valószínű, hogy enyhítették a nem túl pozitív hatást. Pár pillanatig egészen zavarba ejtett, hogy rossz színben tűnhettem fel előtte, és tartottam tőle, hogy rövid úton véget érhet csevejünk, de aztán észbe kaptam. Tudatosítanom kellett magamban, hogy semmit nem tettem, ami taszító lehet, viselkedésemben semmi rossz nem volt, és ha ezért nem kívánja tovább élvezni társaságomat, akkor jobb is, ha találkozásunk nem nyúlik hosszúra. Értelmes ember nem várja el a nőtől, hogy a szépségen és bájosságon kívül egy üres báb legyen.
Örömmel láttam, hogy borús sejtéseim talán nem igazolódnak. A férfi könnyedén visszatért a biztos talajra, modorában nem állt be változás. Halványan elmosolyodtam, amikor megemlítette, hogy érdeklődésem nem egészen fér össze a kitárulkozás elkerülésére tett ajánlatommal. Az igazat megvallva olyan hiú reményeket tápláltam, hogy míg én titokzatos maradhatok, őt jobban megismerhetem.
- Nincs is jobb kifogás, mint a munka. Maguk férfiak mindig ezt hozzák fel érvnek – kuncogtam halkan. De mi tagadás, a rövidtávú kalandok biztosan élvezetesebbek egy fiatalembernek a komoly, ezerféle kötöttséggel járó kapcsolatoknál. Nem mintha olyan tapasztalt lennék e téren, sőt azt hiszem, egy kicsit naiv is vagyok.
– Elkényeztet a bókjaival, de vigyázzon, túlságosan is hozzájuk fogok szokni. – Amire valószínűleg nem lesz túl sok időm, ma este találkoztunk először, de talán utoljára is.  
De ki tudja? Hamarosan, túlságosan is hamar választ kaptam a magamnak feltett kérdésre. Ezek után nagyon is úgy fest a dolog, hogy Levin kénytelen lesz kivételt tenni velem a kapcsolat hosszát illetően. De vajon mindez azt is jelenti, hogy kedves bókjai megszokássá válhatnak? Vagy csupán a mai este emlékében őrződnek meg a szavak, melyek közül nem egyet talán halvány pirulással fogadtam, és többé nem hallok hasonlókat? Ha már a felesége leszek, kétlem, hogy tenne ilyesféle erőfeszítéseket...hisz mi oka is volna, hogy kedves bókokkal ajándékozzon meg? Milyen érdeke fűződhetne hozzá? Semmilyen.
- Nekem azt hiszem, nem fog gondot okozni a megjegyzése. – A keserédes mosolyt, mely ajkam szegletében megjelent, kedvesnek szánt mosolyra változtattam mialatt az asztalról Levin felé emeltem üres, csupán a sötétséget fürkésző tekintetemet.
- Az aranykalitka egy gazdag család és egy igen előnyös házassági szerződés – szélesedett ki mosolyom. Hogy ez az arckifejezés mennyire nem illett szavaimhoz, fejezte csak ki igazán valódi lelkiállapotomat és az okot, ami ma ide vezetett. Tudtam, hogy mást kellett volna válaszolnom, bizonyára ezt is tettem volna, hazudok és hazudok tovább, ha nem tudom meg, hogy a férfi, akivel eddig flörtöltem, a jövendőbeli férjem.
- Meggyőzött. Egy feltételem van csupán: ne maradjunk Roxmortsban. Olyan egyhangú, semmi érdekes sincs ebben a faluban, nem gondolja? Szeretnék messzebb kerülni attól a bizonyos, sokat emlegetett aranykalitkától. – És nem térben. Ajkamon olyan mosoly játszott, amitől talán megijedtem volna, ha láthatom. Megrémültem volna, mert ez a mosoly nem én voltam.
Ez a mosoly sokat ígért, felelőtlen volt és ostoba, de mindenre elszánt. És volt benne valami halvány szomorúság, amit elnyomott a megjátszott vidámság.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Levin Dolohov
A Sötét Jegy már rajtam van...
A Sötét Jegy már rajtam van...
avatar

Származás : aranyvérű
Lojalitás : A mágia hatalom.
Családi állapot : Vőlegény, másodszor
Lakhely : Moszkva
Foglalkozás : Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya vezetője, politikus
Pálca : Almafa, sárkányszívizomhúr, 13 hüvelyk
Idézet : "Az idő pénz. Én pedig nem szeretem szórni a pénzemet."
Karakterlap : Itt
Karakterzene : Would you be scared?

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Szomb. 21 Feb. 2015 - 20:23


Ivory és Levin


Szóról szóra jobban felkeltette a figyelmemet, és ezzel együtt le is kötötte azt. Rég nem beszélgettem ilyen jót senkivel, Rodolphus barátomat leszámítva, így határozottan üdítően hatott rám ez a rövid eszmefuttatás a félelemről és az emberek ostobaságáról. Meglepett, hogy így egyetértettünk, pedig szentül hittem, hogy nem csupán nemben, hanem társadalmi rétegben is különbözünk. Azonban mégis megtaláltuk a közös hangot és nem csapott át vitába az értelmes csevegés. Tetszett.
- Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a világ nem csupán fehér és fekete. Akik az emberek rettegéséért felelősek, talán csak egy új korszakot szeretnének elhozni. Machiavelli is megmondta, hogy a cél szentesíti az eszközt. És az az igazság, hogy az új nem mindig rossz, ezt önnek is el kell ismernie. Az emberek talán ok nélkül tartanak ezektől a törekvésektől. Persze én ezt bizonyára máshogy élem meg így, a politika tüzéhez közel állva. Érdekelne, mit gondol erről egy kívülálló. – Nem tartottam bizalmas információnak a munkámat, bárkitől utána érdeklődhetett volna, hol dolgozom, ezek után pedig, hogy melyik pártban. Ha olvasott politikai rovatokat, esetleg találkozhatott is olykor-olykor a nevemmel, ha a külpolitika után keresgélt. Ebben azonban erősen kételkedtem, a korabeli nők – vagy általánosságban a nők – nem mutattak efféle érdeklődést azon témák iránt, amiért a férfiak éltek-haltak.
Talán ha nem ragaszkodtam volna olyannyira a biztos tények szilárd talajához, én magam is különféle találgatásokba bocsátkoztam volna. Hogy milyen családból származott, mit gondol rólam, miért is keveredett ide pontosan. Így azonban minden ilyen gondolatot elnyomtam magamban, nem akartam bizonytalan dolgokon törni a fejem, amik talán mérföldekre járnak az igazságtól. Mert könnyen megeshetett, hogy semmi különös nem volt ittlétének okában, a családjában vagy rólam sem rendelkezett igazán komoly véleménnyel. Hiszen alig ismert, így nem igazán szűrhetett le rólam messzemenő következtetéseket.
- Valóban, tudja, ez amolyan örökzöld érv. Bizonyára a nőknek is van hasonló, még sosem figyeltem meg. De én legalább mentségül felhozhatom, hogy tényleg minden szabadidőmet leköti a munkám. Konferenciák, utazások, papírmunka, néha azt sem tudom, merre áll a fejem. Persze ne értsen félre, cseppet sem bánom, szeretem a munkám. – Imádtam dolgozni, gyakorta megkaptam a munkatársaimtól vagy a „barátaimtól”, hogy ez már beteges részemről, de sosem hallgattam rájuk. Egyszerűen el sem tudtam képzelni, hogy valamit ne teljes precizitással és erőbedobással csináljak. Sosem adtam ki félmunkát a kezemből, inkább töltöttem álmatlanul az éjszakákat, mintsem hogy lazsáljak. Ellenkezett az alapvető mentalitásommal és a neveltetésemmel. Apám is folyton dolgozott, és ha valami igazán hasznosat tanultam tőle, az ez volt. Sose érkezzen rád panasz, kölyök. Amit csinálsz, azt csináld hibátlanul. Nem akarok szégyenkezni miattad. És soha nem is kellett szégyenkeznie miattam, az elsőszülött fia miatt. Ha néha hagytam errefelé kalandozni a gondolataimat, mindig megállapítottam, hogy sok helyzetben még a mai napig is apámat szeretném büszkévé tenni. Őrülten vágytam az elismerésére, ezt még magam előtt sem tagadtam, azonban sosem kaptam meg tőle. Sosem mondta, hogy „jól van fiam, büszke vagyok rád”, csak akkor figyelt fel a cselekedeteimre, ha valami rossz fát tettem a tűzre vagy valamilyen kihágáson kaptak. Mostanra szerencsére elkerültem a szülői háztól, így a baklövéseim csak nagyon ritkán jutottak el hozzá, akkor viszont a mai napig megkaptam érte a jussomat.
- Elnézést, nem akartam ilyen tolakodónak tűnni. Ez esetben természetesen visszafogom magam. Bár nehéz lesz – szúrtam oda a végére a burkolt bókot. - Reméltem is, hogy megjegyzi a nevem. Kellemetlen lenne, ha az este további felében folytonosan elfelejtenék egymás nevét. Talán ennyit még egyikünk sem ivott.
A még fontos részét képezte a mondatnak. Nem terveztem a sárga földig inni magam, de ha már egy kocsmában ültem és kikértem magamnak egy üveg vodkát, akkor nem szándékoztam józan maradni. És úgy tűnt, ő sem utasítja el az ajándékköröket, bár ez részéről felelőtlenebb cselekedet volt. Nem tudhatta, hogy milyen szándékkal hívtam meg, és noha ezúttal csak minimális hátsó szándék rejlett a cselekedetem mögött, járhatott volna egészen rosszul is. Persze, amíg nem találkozik ilyen rosszakaróval, nem is érzi át a helyzet súlyosságát. Emellett bizonyára szent meggyőződése volt, hogy egy igazi úriembert fogott ki magának. Ami valójában javarészt tükrözte is az igazságot, néhány ponttól eltekintve – teszem azt attól, hogy nem a nőkkel való kíméletes és lovagias bánásmódomról híresültem el.
- Nocsak… Előnyös házassági szerződés? Nem gondoltam volna, hogy valakinek a jegyesének bókolok ilyen lelkesen. Talán jobb lenne, ha visszafognám magam. De az a nagy igazság, hogy egy cipőben járunk. Rám is vár a közeljövőben egy mindenki számára előnyös esküvő, tökéletesen meg tudom érteni a helyzetét. – Engem is meglepett, hogy ezt így kimondtam, noha nem lett volna muszáj. De hirtelen abban a helyzetben találtam magam, hogy egy fiatal, feltehetően akaratán kívül eljegyzett nővel társaloghatok, aki nem csupán megérti a helyzetem, de a másik oldalt is más perspektívából mutathatja meg. Sosem gondolkodtam azon, milyen lehet nőként egy olyan házasságba kényszerülni, amitől az ember legszívesebben rohanva menekülne. És most itt volt ő, hogy mindezt elárulja nekem, cserébe pedig esetleg ő is meghallgathat engem. Előnyös üzletnek tűnt. - És ki a szerencsés? Már ha nem veszi tolakodásnak… Pusztán érdeklődöm, hátha ismerem az urat és esetleg néhány hasznos információval szolgálhatok róla. És ki tudja, talán ez fordítva is igaz. A nők valahogy mindig ismerik a másikat és mindig tudnak pár kósza értesüléssel szolgálni…
Nem is igazán értem, mi ütött belém, mikor hozzáfűztem az utolsó két mondatot. Akármikor körbeérdeklődhettem volna Ivoryról, vagy akár vehettem volna a fáradságot, hogy beszélgessek vele, de sosem éreztem erre motivációt. A sok üresfejű, pedigrés vénasszony és liba véleményére nem adtam, Ivoryt pedig igyekeztem minél inkább kerülni. Úgy éreztem, jobb, ha távol tartom magam tőle. Mindkettőnknek jobb. Emellett pedig egy oktalan, szeleburdi kislánynak tartottam, aki alkalmatlan mind a feleség, mind az anya szerepre. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos testi fogyatékosságai csak még inkább elrémisztettek. Nem akartam előítéletes menni, de ettől nehezen határolódtam el.
- Tökéletesen igaza van, kezdem unni ezt a porfészket. Mit gondol, merre induljunk el? Hiszen annyi érdekes hely akad, ahova mehetnénk… Oh, és nekem is lenne egy kikötésem. Igazán eltérhetnénk ettől a hivatalos hangnemtől. – Tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy neki lett volna illendő felajánlania a tegeződést, ezúttal azonban nem érdekelt. Kezdett elegem lenni a formaságokból. Szabadságra vágytam, még ha csak röpke pár órára is.
Viszonoztam a mosolyát.


_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ivory H. Yaxley
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak."
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak.
avatar

Származás : Aranyvérű
Lojalitás : Semleges
Családi állapot : Eljegyezve
Lakhely : Yaxley-kúria
Foglalkozás : Tanuló
Pálca : 10,5 hüvelyk, tölgyfa, főnixtoll maggal, kellemesen hajlékony
Idézet : "Amíg élet van, remény is van…"
"The world we knew
Won't come back
The time we've lost
Can't get back
The life we had
Won't be ours again"

Karakterlap : Mirror of memories
Karakterzene :
It's never too late


Playby : Dasha Sidorchuk
Kép :

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Szomb. 7 Márc. 2015 - 17:54

Far from the golden cage

Hogyan lehetséges az, hogy meggyőződéseimet sem feledve nem tudok ellentmondani szavainak, mégis tisztán érzem, hogy nem helyeslem a gondolatokat, melyek minden bizonyára tettei mozgatórugói is? Úgy kell hinnem, valamelyikünk a helyes elméletet rosszul alkalmazza. Sosem állítottam volna határozottan, hogy minden cselekedetemet a jó és a helyes cél látomása irányítja, beláttam hibáimat és hiányosságaimat mind a bátorság, mind a tájékozottság terén, és nem is tartottam magam különösen okosnak, aki képes a helyzetet teljes egészében, a személyes tapasztalatok, vágyak és sérelmek által kialakított torzítások nélkül szemlélni, de élt bennem egy ösztönös kép a jóról és az elítélendőről. Így hiába értettem egyet a férfi szavaival, elfogadni nem tudtam azokat az eszméket, amik, úgy sejtettem, hogy a szavak mögött állnak.
- De vajon a cél olyan, amiért megengedhető, hogy a cél hívei ne válogassanak az eszközökben? Megéri áldozatok árán is véghezvinni azt? – Keserű epét éreztem a számban a szavak nyomán, a gyötrő tapasztalatok utóízét nem feledhettem, bármilyen tárgyilagosan is igyekeztem a témát megközelíteni. Nőként nem legyinthettem, ha a Reggeli Prófétában egy kisgyermekes család lemészárlásáról olvastam, mondván a cél érdekében történt, az áldozat szükségszerű volt. Talán egy férfinak nem okoz gondot nem tudomást venni az apró, jelentéktelen hangyákról, akiket eltaposnak, de – Merlinnek hála – bennem még lakozik annyi emberség, hogy neveltetésem ellenére, képzelt különbözőségeket ürügyként használva ne kívánjam embertársaim halálát.
- Én csupán arról tudok nyilatkozni, ami a szemem előtt történik. Nem tudom, mennyire kívánatos ez a változás, pontosan milyen törekvések nyernek teret, ezzel Önnek kell tisztában lennie. Kívülállóként sajnos csak azzal szembesülök, hogy az újságok mind gyakrabban írnak eltűnésekről, különös gyilkosságokról, muglikat vagy mugliszármazásúakat ért atrocitásokról. – Bár egészen belemelegedtem a téma taglalásába, és végre, talán először a változás szelének megérzése óta reményem nyílt arra, hogy értesüléseket szerezzek, ami rögtön fellobbantotta kíváncsiságomat, elnyomtam a késztetést, hogy kérdezzek, attól tartva, hogy élénk érdeklődésemmel visszariasztom a férfit. Így diszkréten elhallgattam, és csupán udvarias érdeklődéssel tekintve a férfira, ajkamhoz emeltem az italos poharat. Női praktikák minden helyzetre készen állnak, minden nő pontosan tudja, hogy ételből csipegetni illik csak férfitársaságban, italt fogyasztani pedig különös finomsággal - aprókat kortyolva, az ajakkal érzékien végigsimítva a pohár peremét - célszerű. Az én neveltetésemből sem hiányozhattak ezek az óvatos intelmek, figyelmes tanácsok; most pedig úgy tűnt, hogy az eddig olyannyira gyűlölt viselkedési formák eléggé belém ivódtak ahhoz, hogy önszántamból, a megszokott környezetemen kívül is alkalmazzam őket.
- Természetesen vannak, csupán más helyzetekben használjuk őket. Hallotta már nőtől, hogy fáj a feje? – Pajkos, már-már illetlen mosolyra görbültek ajkaim, bár bizonyára megfutamodnék, ha a beszélgetés megragadna a tipikus „fáj a fejem” kifogás boncolgatásánál.
- Akkor szerencséje van. Sokat ér az olyan munka, ami nem csupán kötelesség, hanem örömet is okoz. – Ami azt illeti, aranyvérű, arisztokrata családból származó nőként nem kellett aggódnom, hogy olyan munkát leszek kénytelen végezni, ami keserű mókuskerékké alakítja az életem. Tulajdonképpen attól sem kellett félnem, hogy egyáltalán munkát kell majd végeznem. Nagy kár, hogy ez a tény nem boldogított, inkább újabb adag keserűséget és elégedetlenséget szült lelkemben. Az én helyzetemben súlyos átoknak bizonyult őseimtől örökölt büszke természetem, mely a modern nő gondolkodásával társult – rosszabb kombinációt olykor el sem tudtam képzelni. Ebben hasonlítunk a nővéremmel, ő is azt kívánta, hogy előrejuthasson, csupán a vezérlő elvünk tért el. Ő az édesapánk elvárásainak való megfelelés vágyából utasította el a hagyományos női szerepet, és választotta az egyetlen másik utat – az új eszméket -, ami nyitva állt előtte; én pedig arra áhítoztam, amit roxforti, nem az aranyvérűek köreibe tartozó diákok mutattak nekem. Sajnos, egyetlen járható út sincs, ami megvalósíthatóvá tenné vágyaimat. A jövő, amit elképzeltem, csak álmaimban élhetett; valósággá csak az válhatott, amit az édesapám tervezett. Ha lettek volna efelől kétségeim, jelen pillanatban biztos megfelelő érvként szolgált volna Levin Dolohov közelsége, hogy ezeket száműzze.
- Lekötelez. -  Játékos mosolyom kétségtelenül bíztatásként hatott, jelezve, hogy annyira azért nem zavarnak elejtett bókjai. Valójában szavai eddig is hízelegtek hiúságomnak, de megtudva, hogy az idegen férfi nem is egészen idegen, már többet is jelentett érdeklődése. Természetesen közeledésének eddig nem ismert céljait is sejteni véltem, és ettől fogva szükségét éreztem, hogy egyik kezem a pálcát rejtő zsebem közelében tartsam.
- És nem is fogunk, ugyebár. – Cinkos mosollyal pillantottam rá, és aprót kortyoltam italomból.
Érdeklődésére nyíltan válaszoltam, bár magam sem tudtam, milyen szándékok vezérelnek. Ekkor még csupán sejtettem azt, ami pár perccel később már határozott körvonalú terv formájában fogant meg agyamban.
- A menyasszonya bizonyára elvárná, hogy neki tartogassa a bókjait, én viszont nem szeretnék lemondani róluk. – Igazán furcsa érzés magamról harmadik személyben beszélni, és különös tisztában lenni azzal, hogy egyetlen mondatomban mennyi ellentmondást eredményezett a jelenlegi felállás. – Mindenki számára előnyös…- ismételtem szavait elgondolkodva. – Önt is beleértve?
Kicsit sértette a fülemet a kérdésem hivatalos hangneme és kifejezetten személyes tartalma közötti ellentmondás, de mielőtt elhatározásra juthattam volna, hogy felajánljam-e a közvetlenebb tegezési formát, Levin szavai vonták magukra figyelmem, és ezzel egy csapásra ki is ment fejemből a gondolat, ami addig foglalkoztatott.
- Bocsásson meg, de nem szeretnék nevet mondani. Nem vagyok túl jó véleménnyel a jövendőbelimről, és amennyiben ismeri, az kissé kényelmetlen volna… mindkettőnk számára.  – Bocsánatkérő, lágy mosollyal pillantottam a férfira, amihez bizonyára íriszeim csillogása is igazodott volna, ha nincsenek örök sötétségre kárhoztatva. – Ellenben én biztosan tudom, hogy ismerem a menyasszonyát. Ha gondolja, egy, de csakis egy kérdést fel is tehet róla – halkítottam le hangom egy árnyalatnyival a mondat végére. Reméltem, hogy a férfi él a felkínált lehetőséggel, aminek ötlete tulajdonképpen tőle eredt, csupán a csereüzletet hárítottam el azzal, hogy hazug titkolózásba burkolóztam. Az este során, bár nem tartott olyan régóta, épp elég hazugságot halmoztam már fel, hogy biztos elhatározásra jussak álcám jövőbeni megváltoztatásának kérdésében, ugyanis ha a férfi csak egy kicsit is utánanéz a számból elhangzott információknak, azonnal rá fog döbbenni, hogy egy nem létező nővel flörtölt, és ha kicsit elgondolkozik, bizonyára további következtetéseket is le tud majd vonni szavaimból. Ezek a gondolatok pedig abban is megerősítettek, hogy előnyömre válhat, ha elérem, hogy az este további részében Levin ne fukarkodjon az alkoholfogyasztással.
- Ezt a kikötést, azt hiszem, teljesíthetem. Nézzük csak… mit szólsz Londonhoz? Biztosan akad ott egypár színvonalasabb bár, ahol az estéhez illő kellemes légkörben szórakozhatunk – nyomtam meg az utolsó szót, ajkamon bájos mosoly játszott. Ha Levin rábólintott a javaslatra, vagy más ötletet vetett fel, kiürítettem poharamat, és felálltam. Felöltővel nem kellett bajlódnom, lévén érkezésemkor nem vetettem le azt. Ha Levin közelebb lépett, belekaroltam, kezemmel lágyan végigsimítva karján. Tekintetemet magam elé szegeztem, a sötétséget fürkésztem. Az ajkam szegletében mesterkélt, mézédes mosoly bujkált.  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Levin Dolohov
A Sötét Jegy már rajtam van...
A Sötét Jegy már rajtam van...
avatar

Származás : aranyvérű
Lojalitás : A mágia hatalom.
Családi állapot : Vőlegény, másodszor
Lakhely : Moszkva
Foglalkozás : Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya vezetője, politikus
Pálca : Almafa, sárkányszívizomhúr, 13 hüvelyk
Idézet : "Az idő pénz. Én pedig nem szeretem szórni a pénzemet."
Karakterlap : Itt
Karakterzene : Would you be scared?

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Szer. 18 Márc. 2015 - 22:26


Ivory és Levin


Sosem állítottam, hogy tudtam, mi a jó és mi a rossz. Sőt, ami azt illeti, sajátos analfabéta voltam az élet ezen területén. Mostanra már megtanultam, hogy a saját érdekeim, céljaim nem feltétlenül szolgálják a jót, de azzal is tisztában voltam, hogy a jó alapvetően egy relatív fogalom. Mi, emberek társadalmi normákat állítottunk fel és mindenki elhiszi, hogy ez szentírás, csak eszerint lehet élni. De talán nemcsak ez az egyetlen jó út létezik. Nem tartottam magam elég bölcsnek és sokat tapasztaltnak ahhoz, hogy ilyen nagy kérdésekről értekezzek. De szerettem volna azt hinni, hogy ami voltam, az nem feltétlenül rossz. Csak más. És a más nem mindig rossz, ugyebár.
- Áldozatok mindig vannak, legyen szó bármilyen nagy célról. A gyengéket elfújja a változás szele, csak hogy képszerűbben fogalmazzak. És azokat is, akik mereven nekifeszülnek az új céloknak. Ez mindig is így volt, és hiszem, hogy ezután is így lesz. Ez az emberi nem velejárója, valaki nyer, valaki pedig kihullik a sorból idő előtt. De talán nem is a veszteséggel, hanem a nyereséggel kéne foglalkozni. – A hozzám hasonló racionális emberek nem gondolkodtak egyénekben, boldog kis családokban. Én statisztikákat láttam, felfelé ívelő gazdasági mutatókat, virágzó politikát a mi feltörekvő pártunk vezetésével… Ez egy olyan cél volt, amiért képes lettem volna bármit sutba dobni. Talán elragadott a fiatalos hév, nem tudhatom, de mégis azt éreztem, hogy ezért megérné akár a saját életemet is adni. Tartozni valahova, valami nagy dologhoz tartozni… Azt hiszem, mindig is erre vágytam, elismerésre és felelősségre, amit büszkén cipelhetek a vállamon. Persze ezt bizonyára nem sokan érthették meg.
- Nos igen, a muglik és a mugliszármazásúak… Manapság mindenki ezzel dobálózik, noha nyíltan senki sem beszél erről a problémáról. Szerintem ez egy rég fennálló probléma, ami néha előtérbe kerül, néha pedig leülepszik. Az embereknek most pont kapóra jön, csupán azért, mert meghalt pár mugli és a kölykeik… Én azt gondolom, hogy lassan itt lenne az ideje, hogy valaki a sarkára álljon és kezdjen valamit ezzel a problémával. Hazugság lenne azt állítanom, hogy kedvelem varázstalan társainkat, de nem is abban látom a megoldást, hogy mészároljuk le őket, mert útban vannak. Az én szememet inkább az alanyi jogon kiérdemelt előnyeik bökik, illetve az, hogy mi bujkálunk előlük, óvjuk őket, mikor ők még most is gondolkodás nélkül máglyára dobnák mindegyikünket. Érti, mire gondolok? – Kezdett elragadni a hév, de most már eszemben sem volt visszafogni magam. Arra ügyeltem, hogy semmilyen fasiszta és hasonló megjegyzést ne tegyek, ami esetleg később balul üthetne vissza. Bár ami azt illeti, a muglik kiirtása sosem szerepelt azoknak a dolgoknak a hosszú listáján, amikben egyetértettem a Sötét Nagyúrral. Én inkább csak az aranyvérűeket hoztam volna előtérbe, születési jogon. Az sem lett volna sokkal demokratikusabb, de nekem minden szempontból előnyömre vált volna. Más pedig nem igazán érdekelt.
- Szerencsére csak néhányszor jöttek efféle kifogással. Természetesen egyszer sem díjaztam, a legkevésbé sem. Szörnyen bosszantó tud lenni, és ami azt illeti, lehetnének ennél kreatívabbak is. Vagy talán alkalmazkodóbbak – mosolyodtam el a társalgás során most először igencsak szélesen. Ez a téma azonnal oldotta az előbbi politikai eszmecsere komolyságát és komorságát. Legalábbis az én szememben mindenképp.
- Abba a kivételes helyzetbe születtem, hogy sosem kellett anyagi problémák miatt aggódnom, így az elhelyezkedés sem okozott problémát. Persze az elvárások nagyok, de zavarna is, ha nem így lenne. – Mindig nagy feladatokat tűztem ki magam elé, és ugyan hiába szerettem a rutint és a biztos pontokat az életben, igényeltem a változatosságot is. A feladatokat, a megoldandó problémákat, bármilyen leküzdendő akadályt, amit az élet állított elém. Dühített a tétlenség, akárcsak a naplopó emberek, el sem tudtam képzelni, hogy egy napot henyéléssel töltsek. Rég esett meg, hogy ráértem volna unatkozni. Élveztem ezt a pezsgést, a folyamatos utazgatást és azt, hogy belekerültem az események kellős közepébe.
- Amiről a menyasszonyom nem tud, az nem is fáj neki. Feltehetően éppen békésen alszik a Roxfort egyik tornyában és ez így van jól. Még bőven ráérek a szórakoztatásával, nem igaz? Mellesleg aranyvérű körökben él az a felfogás, hogy a feleség él a férjéért és nem fordítva. – Nem fejtettem ki az álláspontomat, pusztán csak megjegyeztem ezt a tényt. Akárhányszor tűnődtem ezen, sosem tudtam dűlőre jutni. Nem szándékoztam a hősszerelmes szerepében tetszelegni, de azt sem akartam, hogy leendő feleségem állandóan a nyakamon lógjon és ugrásra készen várja minden kívánságomat. Én csak személyes teret akartam… illetve persze néhány házastársi kötelességet, de ez már igazán mellékes.  - Igen, talán számomra is előnyös. Már amennyiben az anyagiakra és a kapcsolatokra gondolt. Igazán kár, hogy nem szeretné megosztani velem a vőlegénye kilétét, de azt hiszem, valahogy megbocsátom magának, ha már ilyen rossz véleménnyel van szegény férfiről. Bizonyára nyomós oka van rá. De az ajánlatával szívesen élnék…
Leplezetlenül eltöprengtem azon, mi is lehetne az az egyetlen, nagyon fontos kérdés. Mert nyilvánvalóan belementem ebbe a kis játékba, kíváncsi voltam, mit fog válaszolni.
- Nos… ha így ismeri a jövendőbelimet, Ivory Yaxley-t, akkor bizonyára azt is tudja, hogy milyen ő valójában. Nem arra gondolok, hogy milyennek tűnik, hanem amilyen igazából. Tudja, sosem voltam túl jártas az emberi lélek és személyiség útvesztőiben. Számomra ez borzasztóan bonyolult. – Talán feltehettem volna egy fantáziadúsabb kérdést is, de ez foglalkoztatott igazán. Kérdezhettem volna, hogy mit gondol rólam, hogy mi a véleménye a házasságról, azonban ezek eltörpültek amellett, hogy ki ő valójában.
- London tökéletesen megfelel. Kedvelem a belvárost, de a kisebb kocsmákat is, úgyhogy rajtad áll a választás. – Úgy döntöttem, átengedem majd neki a döntés jogát, mikor a fővárosba érünk. Nekem teljesen mindegy volt, hogy hol iszom le magam, amennyiben az ital és a higiénia elfogadható.
Leszálltam a magas bárszékről, majd leakasztottam a támlájáról a zakómat, hogy aztán visszavegyem azt. Közelebb léptem a lányhoz és a karomat nyújtottam, hogy belém karolhasson. Mikor megtette, nem bírtam elfojtani az elégedett mosolyomat. Úgy tűnik, izgalmas este elé nézünk…
Kisétáltunk a Szárnyas Vadkan düledező kis viskójából, majd egymásba karolva hoppanáltunk London centrumába, egy hangulatos utca kellős közepére.


_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ivory H. Yaxley
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak."
„A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak.
avatar

Származás : Aranyvérű
Lojalitás : Semleges
Családi állapot : Eljegyezve
Lakhely : Yaxley-kúria
Foglalkozás : Tanuló
Pálca : 10,5 hüvelyk, tölgyfa, főnixtoll maggal, kellemesen hajlékony
Idézet : "Amíg élet van, remény is van…"
"The world we knew
Won't come back
The time we've lost
Can't get back
The life we had
Won't be ours again"

Karakterlap : Mirror of memories
Karakterzene :
It's never too late


Playby : Dasha Sidorchuk
Kép :

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Hétf. 23 Márc. 2015 - 19:16

Far from the golden cage

Már csupán fiatalságomból adódóan sem csoda, hogy jellemzően nem foglalkoztam filozófiai kérdésekkel, sőt dühített a valóságnak az a fajta kifordítása és szétcincálása, amit, úgy véltem, a különböző nézetek követői tettek. Minden bizonnyal nem vagyok elég éles elme ahhoz, hogy azonosulni tudjak a nagy gondolkodók eszméivel, túl egyszerű és gyakorlatias a felfogásom, így megelégszem a dolgok magától értetődő, ösztönös magyarázatával, nem keresek bennük magasabb rendű összetevőket, nem értékelem ki őket eszmerendszerek elméletei alapján. Épp ezért a világban folyó változásokat is inkább benyomásaim, szubjektív tapasztalataim és az azokhoz fűződő érzelmeken át láttam. Előttem nem volt kétséges, hogy ami történik az egyszerűen rossz. Nem igényeltem, és nem is hittem, hogy van magyarázat, mely elfogadhatóvá tudja tenni az új, fekete mágiához közel álló szervezet cselekedeteit. Mégis hajlandó voltam filozófiai fejtegetésbe bocsátkozni ebben a témában, ami rejtélyként állt előttem. Nem az „új” nézet volt érthetetlen számomra, hiszen az, aranyvérű körökben, finomabb változatban már évszázadok óta élt, inkább az indítóok érdekelt, ami arra ösztönöz valakit, hogy támogassa ezeket az eszméket. Persze, az kétségtelen volt, hogy a családomat, melynek nem egy tagja híres volt gőgjéről és hataloméhségéről, mi vezérelte, előttem az állt kérdésként, nővérem miért tartott ki a hazug eszmék mellett. Vagy valóban ennyire félreismertem őt? Szerettem volna hinni, hogy csupán édesapánk megbecsüléséért nem lett volna képes ezt tenni.
- Szerintem elfogadhatatlan, hogy ma, a 20. század végén ilyen farkastörvények irányítsák a világot. – Hangomban most először halvány él csendült, világtalan tekintetemet egyenesen a férfira szegeztem. Jelezni kívántam, hogy kitartok a véleményem mellett és vállalom azt. Csupán futó, keserű gondolatként tudatosult bennem, hogy mindezt névtelenül, álca mögé búja teszem. Másképp nem mertem volna. Fájt, mart ez a felismerés.
- Értem. – Pillantásomat elvontam a férfiról, megingathatatlanságom tovaszállt, ezzel párhuzamosan pedig hangom is megenyhült. A társalgás szempontjából ez a változás egyértelműen pozitív volt, csak bennem hagyott valamiféle rossz érzést. Míg az előbb ellent tudtam mondani a férfinak, most visszatértünk oda, hogy bár érzem, nem szabadna, mégis osztom a férfi véleményét… bizonyos mértékig. A muglikat és mugliszármazásúakat ért durva atrocitások felháborítottak, a jóérzés az emberség kiáltott, amikor az eltűnésekről és halálesetekről olvastam. Ilyenkor pedig valamiféle elégedettség töltött el, úgy hittem különb vagyok a családomnál, pedig valójában tudtam, nagyon is jól tudtam, hogy nem úgy kezelem a mugliszármazásúakat, mint aranyvérű társaimat. Nem voltam mentes az előítéletektől, és sokszor éreztem úgy, hogy a megkülönböztetés nem helytelen, sőt esetleg szükséges is lehet. Igazat adtam a férfinak.
– Nos, megfogott. De kitartok amellett, hogy a problémákat erőszakmentes úton kell megoldani. Azonban az tény, hogy vannak problémák és azokat meg kell oldani.
A témaváltásra ekkor már nagy szükségem volt, egyszerűen nem bírtam volna tovább beszélni és gondolkodni a változásról. A beszélgetésünk tárgya, bár egy hölgy számára akár kényes is lehetett volna, most egészen más hatással volt rám. Érezve a férfi hangján, hogy mosolyog és szavai nyomán én sem tudtam elfojtani egy mosolyt. Utolsó mondata egy pillanatra megragadt az agyamban, de végül nem foglalkoztam vele.
- Az hogy még nem találkozott kreatívabb kifogással, nem jelenti azt, hogy nem is tudunk olyat kieszelni. – Magam is meglepődtem, hogy többes szám első személyben fejeztem ki magam egy ilyen téma kapcsán.
- Dicséretes felfogás – bólintottam elismerően. Az este folyamán nem először találkoztam azzal a felismeréssel, hogy vagy egyetértek a férfival vagy pedig szimpatikus a hozzáállása. Különbözött a gondolkodásmódunk, ez tény, mégis több kapcsolódási pontot felfedeztem. Bár az is megeshet, hogy ezeket a közös pontokat csupán beképzeltem, ezzel magyarázva, hogy élvezem a férfi társaságát. A férfiét, akinek a jegyese voltam. Mindeddig nem hittem, hogy akár egy cseppet kedvelhetem őt, és most is zavarosan állt előttem a helyzet, amibe keveredtem. A férfi, akivel beszélgettem és flörtöltem annyira különbözött attól a Levintől, akit távolról szemléltem a fogadásokon, aki hideg udvariassággal utasította vissza minden felé tett lépésemet, hogy egy pillanatra még az is felmerült bennem, hogy a férfi hozzám hasonlóan hazudott a nevéről – persze ezt nem hihettem komolyan.
- Az aranyvérűek sem tévedhetetlenek – jegyeztem meg semleges hangon. – Valóban kecsegtetőek lehetnek az anyagiak és a jó kapcsolatok, de én nem kifejezetten erre gondoltam. A szülők általában vannak olyan gondosak, hogy figyelembe veszik ezeket a lehetőségeket, amikor párt választanak gyermeküknek, viszont ők sem gondolnak mindenre. Ha nem így lenne, most én sem lennék itt – mosolyodtam el.
- Meglep, hogy pont erre kíváncsi. De legyen. Ivory nem az a kifogástalan aranyvérű hölgy, akinek minden bizonnyal képzelték a szülei, amikor jövendőbeli feleségének választották. Nem felel meg azoknak az elvárásoknak, amit egy tisztavérű nő elé állítanak, sőt, azt hiszem, meg is veti azokat. Tőle feleslegesen várhatja, hogy a férjének éljen. – Italomat kortyolgatva, mosolyogva pillantottam a férfi felé, tudva, hogy arckifejezésem úgysem árul el semmit gondolataimról. Szórakoztatott, hogy szavaim milyen negatív képet festenek rólam egy olyan ember szemében, aki az aranyvérűek elveit vallja. Persze nem tudhattam, Levin is az ilyen emberek közé tartozik-e. - Ami azt illeti, sok közös van bennünk Ivoryval – tettem még hozzá elfojtva egy mosolyt.
- De ne beszéljünk többet róla, még megharagszom, hogy most is rá gondol. – Bohókásan csücsörítettem össze kissé ajkaimat, majd vidáman elmosolyodtam. – A belvárosban sok hangulatos hely akad, majd választunk, ha ott vagyunk. – Mosolyogva karoltam Levinbe, és a legnagyobb természetességgel igazítottam hozzá lépteimet. Még önmagam számára sem volt teljesen világos, ilyen jól játszok-e szerepet, vagy valóban képes vagyok megfeledkezni a sérelmekről, amik – még ha csak közvetve is - Levin személyéhez kapcsolódtak.  Nem tudtam, képes vagyok-e, akarom-e különválasztani Levin Dolohovot, a halálfalót és leendő férjemet attól a férfitól, akivel ma találkoztam.
Ami a hoppanálást illeti, szerencsére minden jól alakult. Ez persze csak természetes lenne, ha történetesen nem most hoppanáltam volna másodszor életemben. Mindenesetre jobban bírtam, mint először.
Pillanatokon belül már a mugli London belvárosának egy macskaköves utcáján sétáltunk, melynek mindkét oldalát színes fényárban úszó üzletek, éttermek és bárok szegélyezték. Mióta megismertem ezt, a mi varázsvilágunktól olyannyira különböző életet és életmódot, szerettem olykor-olykor visszatérni a muglik világába, amit mindig nagy ámulattal szemléltem. Nem éreztem magam otthonosan itt, a Gringotts minden galleonjáért sem cseréltem volna varázstalan embertársaimmal; világuk inkább valamiféle kuriózumként hatott rám.  
- A bőség zavara, nem tudom eldönteni, hova menjünk. – Palástolva feszültségemet, nevetve pillantottam Levin felé. Csak most eszméltem rá, hogy idegen helyen nem lesz olyan egyszerű boldogulnom, mint Roxmortsban, és vakságomat sem leszek képes olyan könnyedén eltitkolni itt, mint egy olyan helyen, ahol otthonosan mozogtam. Az első akadályt a bár kiválasztása jelentette; ugyan érzékeltem környezetemet, nem tudhattam, a körülöttünk magasodó épületek közül melyik bolt, melyik étterem vagy melyik bár. Mivel nem volt nagy forgalom – minden bizonnyal nem ez az utca volt a londoni éjszakai élet központja -, némely irányból hallottam zenét és megütötte a fülemet egy bolt csengőjének csilingelése, amikor vásárló érkezik, de ez kevés volt a tájékozódáshoz.
 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Levin Dolohov
A Sötét Jegy már rajtam van...
A Sötét Jegy már rajtam van...
avatar

Származás : aranyvérű
Lojalitás : A mágia hatalom.
Családi állapot : Vőlegény, másodszor
Lakhely : Moszkva
Foglalkozás : Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya vezetője, politikus
Pálca : Almafa, sárkányszívizomhúr, 13 hüvelyk
Idézet : "Az idő pénz. Én pedig nem szeretem szórni a pénzemet."
Karakterlap : Itt
Karakterzene : Would you be scared?

TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    Hétf. 6 Ápr. 2015 - 1:37


Ivory és Levin


Halvány mosollyal nyugtáztam a szavait, érezhető volt a hangjába vegyülő rosszallás. Hát persze, ugyan hogy is érthetné, mikor nem is tud rólunk semmit? Csak az láthatta át a mi seregünk terveit, akik maguk is közülünk valók voltak, a karjukon viselték a Sötét Jegyet. A kívülállók csupán azokat a csuklyás alakokat és az ámokfutást láthatták olykor-olykor, mikor nyilvános vérengzésbe kezdtünk zavarkeltés céljából. Ez persze csak ritkán fordult elő, mikor az emberek már kezdtek megfeledkezni a közelgő veszélyről és a háború előszeléről. Nem volt célunk a mágusvér felesleges kiontása.
- Örülök, hogy ilyen kiforrott véleménnyel rendelkezik a témát illetően. Igazán kár, hogy a szavak mögül hiányoznak a mély ismeretek. – Ezzel úgy éreztem, hogy a beszélgetés ezen részét lezártuk, nem óhajtottam több szót szólni a halálfalókról és a Sötét Nagyúr eszméiről, hiszen nyilvánvaló volt, hogy nem fogunk dűlőre jutni ebben a kérdésben. Nem akartam, hogy vitába csapjon át az eszmecserénk, ugyanis, ami azt illeti, határozottan jól éreztem magam a társaságában.
- Ami azt illeti, én sem vagyok az erőszak híve, de a történelem nem a békés korszakairól híres. Senki sem szerzett magának hírnevet a jó szívével vagy a könyörületességével. A nagy gondolatok áldozatokat kívánnak. Erre még ön sem tud rácáfolni, pedig úgy látom, mindenre van valami frappáns válasza. – Ez azért így nem volt teljes egészében igaz, már ami az erőszakot illeti. Sosem állt tőlem távol az agresszió, noha erre nem voltam büszke. Nem tehettem róla, legalábbis szerettem volna azt hinni, hogy ez lényegében rajtam kívül álló probléma, ami ellen akkor sem tehetek, ha megszakadok. Sok efféle önigazolást rejtegettem a tarsolyomban.
A témaváltás élénkítően hatott a beszélgetésre, a kettőnk közti kellemetlen feszültség szinte azonnal elpárolgott. Örültem, hogy nem jött zavarba és nem is sértődött meg az amúgy kényes téma hallatán. Sok fiatal hölgy rákvörös arccal menekült volna, ha csak utalást teszek ilyen „bűnös” dolgokra. Persze ez alatt az aranyvérű, pedigrés lányokra gondoltam, akik a jegyesükön kívül rá sem nézhetnek másra az esküvőjük napjáig. Talán valahol sajnáltam is őket, igazán kellemetlen lehet így férjhez menni. Ellenben a férjnek annál nagyobb dicsőség…
- Ezt talán vegyem célzásnak azt illetően, hogy még nem találkoztam elég nővel vagy elég kreatív nőkkel? Kíváncsi volnék, mik lehetnek ezek a rendkívül kreatív kifogások, amikkel még nem volt szerencsém találkozni. Bár ezt nem igazán bánom – szúrtam oda a végére, egyfajta utalásként, hogy valóban nem rajongom az átlátszó hazugságokért és azért, ha valaki ellenszegül az akaratomnak, legyen szó bármiről is. Persze aligha hihettem, hogy ebből az öt ártatlan szóból ilyen messzemenő következtetéseket tud levonni, ahhoz valamelyest ismernie kéne.
Boldogan konstatáltam, hogy a társalgásunk visszatért eredeti fesztelen medrébe és ismét egyetértünk valamiben. Még ha javarészt nem is osztottuk egymás véleményét fontos kérdésekben, azért mégis sok mindenben sikerült közös nevezőre jutnunk. A többi pedig nem igazán zavart, sosem szerettem azokat az embereket, akik ostoba birka módjára bólogattak minden mondatom után és nem rendelkeztek saját véleménnyel. Ha valaki véleményt nyilvánít egy témáról, az azt jelenti, eltűnődött rajta. És ez már önmagában sokat jelent – számomra legalábbis mindenképp.
- Ami azt illeti, szinte semmire nem gondolnak a pénzen és a befolyáson kívül. De ez már csak így működik a mi világunkban, nem igaz? Fő a csillogás. – Keserű mosoly futott át az arcomon, amit utána azonnal le is töröltem onnan. Nem akartam mélyebben belemenni ebbe a kényes témába, jobb, ha az ilyet szóba sem hozza az ember, ha egyszer aranyvérűnek született.
Érdeklődve hallgattam, amit Ivoryról mondott. Titkon talán más válaszban reménykedtem, de a hazugságnak még kevésbé örültem volna. Tehát jobb, ha nem reménykedek egy engedelmes, szende feleségben, aki zokszó nélkül teszi, amit mondok neki.
- Valóban? Ez igazán szomorú, reménykedtem benne, hogy egy engedelmes feleséget kapok magam mellé. Na de sebaj, nagyon… meggyőző tudok lenni. – Az utolsó mondathoz nem kívántam többet hozzáfűzni, úgy véltem jónak, ha hagyom, hadd gondoljon amit csak akar. Elvégre sokféleképpen értelmezhette ezt a rövid kijelentést.
- Oh, csak nem féltékeny? Nem kell aggódnia, minden figyelmem az öné.
Igyekeztem hozzá igazítani a lépteimet, hogy ne kelljen loholnia utánam. Sokkal nagyobbakat léptem nála, ami nem is meglepő, tekintve, hogy alig ért fel a vállamig. Persze nem ő volt az egyetlen, az emberek többsége – különösen a nők többsége – igencsak alacsony volt hozzám képest.
Nem ismertem túl jól London mugli kerületeit, ritkán fordultam meg errefelé, és többnyire akkor sem józan állapotban. Ugyan nagyon jól bírtam az alkoholt, de volt az a mennyiség, ami után a tájékozódás és az emlékezés már nem bizonyult egyszerű feladatnak. Szerencsére ettől ma este még távol álltam.
Körbetekintettem a kivilágított utcán, hogy megtaláljam a nekem leginkább tetsző szórakozó helyet. Alapvetően a csendesebb kocsmákat kedveltem, de ezt az ötletet azonnal elvetettem, most másra volt szükségem – szükségünk. A zajos és zsúfolt helyeket azonban így is azonnal átugrottam a tekintetemmel, nem akartam ennyi mugli fiatallal vegyülni. Mostanra már nem is tűnt olyan jó ötletnek ide jönni, talán mégis jobban jártunk volna a varázsvilággal… De most már nincs visszaút.
- Egyik helyet sem ismerem, kockáztassunk – indultam meg a velünk pont szemközti, kivilágított bejárat felé. Úgy döntöttem, megpróbálom kiverni a fejemből azt a tényt, hogy gyűlöltem ennyi emberrel összezárva lenni, különösképp, ha azok mind muglik…
Magabiztosnak tűnő léptekkel indultam meg a bár felé, még mindig a lányba karolva. Nem hagyhattam, hogy egy pillanatra is bizonytalannak, vagy ne adj isten, még gátlásosnak is tűnjek. Kár lett volna, ha valami jött-ment mugli lecsapja a kezemről, csak azért, mert otthonosabban mozog itt és így könnyebben elbűvöli…
Bentről zene szólt, természetesen nem tudtam volna meghatározni, hogy pontosan milyen. Az az igazság, hogy nem is érdekelt, ellenben a jól felszerelt bárpulttal. Gondolkodás nélkül arra vettem az irányt, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg újdonsült társaságom mást szeretne. Mégis ki akar ilyenkor ital nélkül maradni?
- Mit kérsz? – támaszkodtam a pultra. Egyértelműnek vettem, hogy én fizetem a ma esti összes fogyasztását, csak mint igazi úriember. Távol állt tőlem az esztelen költekezés, most viszont ezt diktálta a saját, önös érdekem is. Ki tudja, hogyan alakul még ez az este. Az alkohol csakis jótékony hatással lehet az eseményekre.


_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Levin & Ivory    

Vissza az elejére Go down
 
Levin & Ivory
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Marauders - A Tekergők :: Roxmorts-
Ugrás: