Alice Griffen és Frank Longbottom

Vendég

Alice& Frank

A szüleim hoztak ki a 9 és háromnegyedik vágányhoz, akik talán túlságosan is izgultak miattam, ezért csak az utolsó előtti pillanatban szállhattam fel a vonatra.
Nem tudtam, mi vár rám, így igazán izgultam. Vajon melyik házba fogok kerülni? A Mardekárról már olyan sok rosszat hallottam, hogy oda semmiképp nem akartam. Eldöntöttem, hogy ha esetleg mégis oda kerülök, akkor felszállok a vonatra, visszajövök vele, és elbújok valahova. De ez nem történhet meg.
Amikor megérkeztünk, és mindenki tömegesen próbált leugrani a vonatról, akkor én még a kabinomban voltam, és gyűjtögettem a bátorságomat. Miután mély levegőt vettem, kimentem a kabinból, és éppen akkor próbáltam meg leszállni, amikor egy hosszú, barna hajú lány is. Kissé hátra hőköltem, és zavatran megvakartam a tarkóm.
-Menj csak, nyugodtan. –szóltam hozzá egy kis vigyor kíséretében. A hatalmas vigyort azonban valamiért nem tudtam levakarni az arcomról.
-Egyébként Frank Longbottom vagyok.
Nem tudom, miért mondtam el neki a nevem, de talán azért, hogy megtudjam az övét.

Vendég

To: Frank
Olyan szép nap van. A lányok mind a nyári élményeket beszélték meg én pedig hallgattam őket. Egész vonatúton csak mondták és mondták, mire engem kérdeztek és meséltem a borzasztó unalmas nyaramról, rá jöttek. hogy én tényleg unalmas téma vagyok.
Vártam az házbeosztó ceremóniát, mert a szomszéd lány is, akit a legjobb barátnőmnek tekintek, most elsős.
Hatalmas a zsivaj amelyből ki hallom Molly bátyjának a hangját, ahogy irányítja az embereket. Hagrid gyűjti össze a fiatal elsősöket, tavaly még én is az voltam és csendes csónakázós lassú úton érkeztünk a kastélyhoz meg. Most pedig egy másod éves Griffendéles vagyok. Molly előttem szállt le, ahogy Lily, Marl, Dorcas és Mary is. Majd nem fent hagytam az egyik könyvemet a vonaton. Kissé szórakozottan, de összeszedtem mindent a utolsóként hagytam el a kabin. Rajtam volt az a szép talár, amit apu vett, hajam be volt fonva és egy piros-arany színekben pompázó sálat kötöttem a nyakamba. Mivel hideg esti őszi szél fújt.
Egy fiúval futottam össze a leszállás következtében.
-Menj csak, lekésed a csónakázást.- mondtam halkan és érthetően. Egy biztató mosoly kíséretében látszott rajta, hogy elsős.
Bemutatkozott nekem a fiú és hát erre én zavartságomban egy szót tudtam ki ejteni ajkaimon.
-Lice.
Hallottam, ahogy Hagrid a vadőr kiabál és hívogatja, tereli össze a gólyákat.
-Ez neked is szól, majd bent találkozunk. - Mégis csak őt várják és én felszállhatok az utolsó thesztrál hajtotta kocsira is. Menjen csak előre nyugodtan a fiú.

Vendég

Alice& Frank

Tudtam, hogy csónakkal fogunk a Roxfortba menni, de az egyik elsőstől úgy hallottam, hogy abban a vízben, amin átkelünk, szörnyek úszkálnak. Remélem nem találkozom egyikkel sem, de azért egy kicsit félek az úttól. Vajon igaz, amit mondott?!
Ha látszott az arcomon félelmem, valószínűleg elég rosszul festhetek, pedig azt meg végképp nem akarom. Amúgy sem kerülhet a Griffendélbe olyan, aki már az első megpróbáltatásnál kudarcot vall, szóval én akarok lenni a legbátrabb.
A lány egészen kedves volt, és nagyon szép. Ahogy jobban megnéztem az arcát, a szemei tetszettek a legjobban. Barna írisze igazán harmonizált fürtjeivel, melyek selymesen, és fényesen omlottak a vállára.
-Lice… -ízlelgettem a nevét. Akkor most azt szeretné, ha becézném?! Hát jó, rendben.
Kissé bénán álldogáltam egy helyben, hiszen mégis csak ő a lány. Neki kéne előre menni, de miért nem hagyja, hogy előre engedjem?
Végül aztán leszálltam a vonatról, és mikor ő akart leszállni, azon kaptam magam, hogy a fenekét nézem. Zavartságomban az iskola felé kaptam a fejem, mert hihetetlenül érdekesnek találtam.
-Akkor majd bent találkozunk. –tettem hozzá, majd a nagydarab, szőrös ember felé vettem az irányt. Óriási volt. Szinte a fején levő sok szőrtől nem is látszott az arca, de amennyi látszott, szimpátiát keltett bennem.
Azért megilletődöttségemben még egyszer hátra fordultam Lice felé, aki egészen más felé ment, mint mi…
Annyi dolog történt velem, hogy szinte fel sem tudtam fogni. Otthon is kaptam elég mágiát, de ami itt volt, az egyszerűen elképesztett. Az a hatalmas terem tele volt tanulókkal, és egyre nagyobb izgatottság lett rajtam úrrá.
McGalagony professzor hangosan olvasta fel a nevem a hosszú pergamenről, amit a kezében tartott, és ekkor megindultam a végzetem felé, ami jelen esetben egy süveg volt. Giffendél…. ez a cél lebegett a szemem előtt.
A professzor asszony szinte a fejemhez sem értette a kopott, kissé szakadt süveget, az egyből felkiáltotta a Griffendél-ház nevét. Egészen széles vigyor terült szét a fejemen, amikor az asztalukhoz mentem, és akkor ismét megláttam a lányt.
Tehát ő is Griffendéles… Zavarba esve rávigyorogtam, és szinte éreztem, ahogy elvörösödök, de nem tehettem ellene semmit. Azok a fiúk is ott voltak az asztalnál, akikkel egy kabinban utaztam, és most megveregették a hátamat.

Vendég

To: Frank
A vonaton voltam még egy elsős társaságában. Frank Longbottomként mutatkozott be Bemutatkoztam
Ahogy kimondta azt, hogy Lice megborzongtam tőle. Anyukám, hívott így és nem is tudom miért, csak a Lice hangjai hagyták el a számat.
-Alice Griffen, Alice. Láttam a diáktársamon azt a tétovázást, hogy menjen vagy ne menjen előre. Engedne előre, de én megvártam míg ő száll le.
- Igen, bent találkozunk.- mondtam halkan megismételve, egy kedves gólya volt. Én pedig egy hozzá kedves roxfortos diák. Leszálltam a nagy bőröndömmel és a baglyommal együtt a vonatról és elindultam a kocsik irányába még találtam egy üres kocsit ahova feltehettem minden és felszállhattam a egyedüli utasként a kocsira majd hirtelen két hugrás harmad éves diák és egy hollóhátas másodéves tanuló társaságában utazhattam a kastély felé. A látvány csodálatos volt és a thesztrálok látványa egy egy gyöngyszem volt, sosem találkoztam ilyen lényekkel, de az el szomorított, hogy anyám miatt látom ezeket a csodás lényeket.
A nagy teremben Remus és Mary közé ékelődtem be. Már nem mi voltunk a kicsik. Ennek valamelyest örültem is. Legalább nem szegeződik minden szem rám, tavaly majdnem el sírtam magam míg a süveg gondolkodott, hova kerüljek, annyian néztek és csak nézek rám, hogy frusztrált és a sírás szélén voltam.
Most is volt bennem valami izgalom hisz ott volt Emmeline is és vártam hogy be osszák hozzánk és mellém. Minden új Griffendélesnél az asztalunk hatalmas taps viharba kezdett és újongot.
Az az elsős került sorra, akivel a vonaton leszállás közben futottam össze. A teszlek süveg harsogta a Griffendélt és az asztal megint hatalmas üdvrivalgásba üdvözölte az új tagot. Én is tapsoltam és a fiú mosolygott rám olyan vörös volt, mint egy paradicsom vagy cékla nem is tudom. Szegényt, hogy letámadták.
Vártam a következőket. és bővültek az új griffendélesek listája aztán felolvasásra került az Emmeline Vance név is felálltam, hogy még jobban lássam. Szorítottam ide kell kerülnie.
- Hollóhát - Harsogta a süveg és az az asztal tört ki üdv rivalgásba. Én pedig csalódottan visszafészkeltem magam a helyemre.
- Hollóhát. - ismételtem el a süveg szavait. Úgy, mint a bátyám ő is hollóhátas lett. Rátekintettem a bátyámra, aki a barátai társasságban beszélgetett és Linera, aki az újonnan barátaival beszélgetett. Csalódott voltam egy-két pillanatig, de el kell ezt is fogadnom, hogy a süveg szét választott minket. pedig mennyit álmodoztunk nyáron, hogy egy házban fogunk lenni. Hát, nem így lett.
Lilyre és Dorcasra mosolyogtam, már csak egy tanuló volt hátra és egy kimondottan unalmas igazgató beszéd választott el minket a vacsorától és a lakomától. Már éhes voltam és korgott is a gyomrom. Csak legyen gyors Dumbledore professzor, enni szeretnék már.

Music

Vendég

Alice&Frank

A lány, Alice Griffin, vagy ahogy mondta, Lice, egy pillanatra olyan volt, mintha elszomorodott volna. Még egy pillanatra fel is állt az asztaltól, de aztán visszaült. Ő már ismert mindenkit, és most kicsit elszomorodtam, hogy még csak elsős vagyok.
Miután minden diák –utolsóként egy szemüveges, alacsony vörös hajú lány- beosztásra került, az asztálnál ülő tanárok közül a legmagasabb és legőszebb, hosszú szakállú férfi állt fel, hogy beszédet tartson. Külleme tekintélyt parancsolt, így aztán a sok csevegő diák hangja gyorsan elcsendesedett.
Valószínűleg halálra untam volna magam az igazgató szavain, ha másról, és nem egy új dologról lenne szó, azonban ebben az esetben minden kis információt tágra nyílt szemekkel hallgattam.
A következő dolog, ami meghökkentett, az a hatalmas mennyiségű étel, ami az asztalon volt. Sosem láttam még ennyi különféle ételt egy asztalon, és mindennek érdekelt az íze is. Annyira beleéltem magam az evésbe, hogy még egy troll sem tudta volna elvenni az étvágyam. Persze közben azért Lice felé is tekintgettem, de ezt magamnak sem mertem bevallani.

*************************

1974. december 6.
Amikor megtudtam, hogy én lehetek a kviddics csapatunk egyik hajtója, majdnem kiugrott a szívem a helyéről. Vigyorral az arcomon igyekeztem a Griffendél klubhelységbe. Mivel úgy tudtam, hogy ilyenkor nincs senki bent a tanórák miatt, arra gondoltam, hogy megpróbálok lenyugodni, és elkezdem tanulni a gyógynövénytant, mert attól féltem, hogy esetleg felrobbanok a nagy izgalomtól. A klubhelységben azonban nem voltam egyedül. Lice is a helységben volt, és mivel nem akart megfordulni, hogy lássa, ki jött be, ezért elvigyorodva mögé settenkedtem, és a füléhez hajolva köszöntem neki:
-Szia Lice. –suttogtam a fülébe. Olyan közel volt a bőre, és el sem tudtam képzelni, milyen lehet hozzáérni. De nem sok időm volt ezen agyalni, ugyanis ekkor valami kemény, és fájdalmas dolog csapódott az orromnak.
-Au. –léptem hátrébb, miközben az orromhoz nyomtam az ujjaimat. Úgy éreztem, mintha minimum eltört volna.
-Ez mire volt jó. –léptem hátrébb, de azért kicsit el is nevettem magam azon, hogy milyen szerencsétlen is vagyok, meg persze, hogy sikerült megijeszteni Lice-t. Próbáltam visszafolytani az előtörő nevetést, de egyszerűen nem ment.

Vendég

To: Frank
Senki nem figyelt körülöttem az igazgatói beszédre. A házi rendet a pontozási dolgokat mondta el, mint tavaly is-Egyedül az új tanári változásokra figyeltem, mert az érdekelt. A szabályokat úgy is meg szegem, hisz a szabályok azért vannak, hogy meg szegjem és a konyhára éjszaka folyamán egyszer kétszer már lemerészkedtem egy- két ember társaságában. Befejezte és Ahogy mondani szokás mennyei lakomában volt részünk. Ezt szokták mondani. Finomabbnál finomabb sültek voltak az asztalon. Kacsa, pulyka, csirke disznó, sorolhatnám milyen ételek voltak előttem egy nagyobb adag püré került a tányéromra és egy sült csirke comb. Egész vacsora alatt ezt falatoztam és figyeltem, ahogy a többiek társalognak. Potterék undorítóan malackodtak az asztalnál, már megint, vagyis még mindig. Jó tanévnek nézünk elébe. Nem szomorkodhatok, azért hogy nem ide került a barátnőm így is össze fogok futni vele többször is, hisz egy iskolába járunk.

- - - - - - - ~ ~ ~ - - - - - - -

A kanapén ültem a kandallóval szembe magam aláhúzottam a lábaimat kényelmesen összekuporogva.
Egy egy magazint olvastam, amiben érdekes dolgokat írtak az egy újonnan felfedezett gyógynövényről. Igen, belemerültem és a képeken csodáltam milyen levelei vannak és a leírásban sok hatását felsorolták. Fel se tűnt az hogy valaki belép a klubhelyiségbe. Mit fog szólni ehhez a professzor asszony majd, ha el újságolom mit olvastam...
A fülem mellett megszólal valaki először azt gondoltam, hogy megint Sirius lopakodott a hátam mögé. Azzal az ijedséggel és nem gondolkodással, hogy megint Black zavart meg a magazinommal hátracsaptam ezzel egy időben rá is jöttem, hogy csak Frank szólít Licenak mindenki más Alicenak szólít kivéve Emmeline barátnőmet, aki Icenak hív. Mindig kedves harmadéves fiút csaptam le a kemény magazinommal. Bele gondolni is rossz, mit érezhet most.Gyorsan hátra fordultam.
- Jaj, Frank, bocsánat azt hittem, hogy megint Sirius zavart meg. Megijesztettél, nem akartam. Nagyon fáj? - Próbáltam meg magyarázni, de nagyon bele zavarodtam és a nagyon fáj is pocsék kérdés volt, mert biztos fáj neki. De ahogy látszik rajta nem is fájt annyira és viccesnek is gondolta azt, hogy megijeszthetett és ezt még jó, hogy senki sem látta.
- Szóval vicces volt? Kérsz, még egyet? - néztem össze szűkült szemmel megrovó pillantásokkal rá. Közben nem is gondolom komolyan tudja ezt ő is. - Pedig azt gondoltam, hogy sajnálnom kellene téged. Mi ez a nagy boldogság? Mi történt? Le se tudom törölni a mosolyt az arcodról. Gyere és mesélj.
Vissza fordultam a kanapén az eredeti helyzetembe. Szeretek vele beszélgetni, mert vele olyan jó beszélgetni nem is mond olyan sokat, nem olyan mint a többi fiú. A kviddicsről és a tanulásról órákat tudunk beszélgetni. Kimeríthetetlen témák ezek mind számunkra és ezekről úgy semelyik barátnőmmel nem tudok annyit beszélni, mint vele. A kis harmadikos fiú pedig nagyon lelkesedik a témáért. Majd nem minden nap megvitatunk valamit a kviddiccsel kapcsolatba.

Music

Vendég

Alice&Frank

Mikor éreztem, hogy semmi komoly nem történt a fájdalmon kívül, elvettem a kezem az orromtól, és a lány elé álltam.
-Kösz, nem. Elég volt ez is. –vigyorogtam továbbra is, majd a kanapéhoz sétáltam, és leültem kissé szétterpesztett lábakkal Lice mellé.
-Képzeld, ma odajött hozzám a kviddics csapat kapitánya, és azt mondta, hogy bevesznek a csapatba. –vigyorogtam büszke arccal. –Én leszek a Griffendél egyik hajtója. –tettem hozzá, és vártam a reakcióját.
Tudja, hogy ez számomra nagyon nagy dolog, hiszen nagyon szeretem a kviddicset.Minden témát megvitatunk együtt, és úgy vette észre, hogy őt is nagyon érdekli ez a téma.
Vajon ő is ugyan úgy örül ennek a hírnek, mint én? Vajon büszke rám?
Szívesen megöleltem volna, de féltem egy kissé a reakciójától, így inkább nem tettem meg, csak combjaimra támaszkodva mosolyogtam felé.

Vendég

To: Frank
Leült mellém a fiú, mint aki hulla fáradt egy nehéz nap után olyan szét csúszva el terpeszkedett a kanapé üres részén. Nagy figyelemmel hallgattam a fiút.
- Fabian bevett a csapatba, azta gratulálok, és hajtónak.
Molly nagyobbik bátya volta a kapitány Fabian és ott volt az öccse Gideon is, mindketten terelő poszton játszottak. Meg tőlünk Black és Potter is benne volt a csapatban. Ott volt az Őrző, aki úgy szintén hetedikes volt, mint Molly bátyjai. Néha, ha valakinek sérülése vagy valami miatt el volt tiltva tartalékosnak játékos én is ott voltam. Tavaly volt egy alkalom mikor helyettesítettem a fogót büntetőmunka miatt nem játszhatott. Mindenki lázadt a rendszer és a tanár ellen miért csinálta ez. Nem szeretem ha mindenki engem néz nagyon zavar, de repülés közben, ahogy száguldok eltűnik ez az érzés. Ahogy le érek a földre újra tudom hogy több száz szempár szegezi rám a tekintetét. A tizedik szint a tárgyaló terem és az a sok kérdező arc, aki azt hiszi egy megszeppent kislány minden feltett kérdésükre tud válaszolni hogy hogy ölték meg az édesanyát a szeme láttára. Kiakadok és a sírás szélére kerülök, ha sok ember rólam beszél vagy sok ember. Addig jó míg senki nem tudja hogy az a mi történ velem kilenc évvel ezelőtt.
Mikor seprűn vagyok csak egy folt vagyok messze a néző seregtől.
Frank híre miatt kedvem lett volna örömben ugrálni, de az olyan gyerekes már egy tizennégy éves lánytól, ehelyett csak a kezemet nyújtottam, mint a felnőttek, hogy kézrázás gratuláljak neki. Remélem el fogadja a kezemet.
- Még egyszer gratulálok, de aztán ne hozz szégyent a házunkra. - még mindig mosolyogtam rá. Frank Longbottom benne van a csapatban. Elképzeltem azt, ahogy harsogja a közvetítő, GÓÓÓÓÓÓLL, Longbottom egy újabb bravúros karikára dobását láthattuk. Mik lesznek itt lehet hogy megint miénk lesz a kupa.
- És hogy itt ilyenkor? Neked is lyukas órád van? - kérdeztem meg kedvesen érdeklődve Franktől, ilyenkor van mugliismeret óra és jóslástan is és én egyiket sem vettem fel, így nekem lyukasom van. Sem melyik sem érdekelt igazán engem, hogy azokra az órákra bejárjak.

Zene

Vendég

Alice&Frank

Amikor láttam, hogy ő is annyira örül, mintha ez vele történt volna meg, egy kicsit megnyugodtam. Minden a legnagyobb rendben lesz, hiszen már annyit gyakoroltam…
Mikor felém nyújtotta törékeny kezét, először csak lenéztem rá, majd egyből meg is fogtam, és egy kicsit meg is ráztam. Nem szorítottam meg, csak éppen annyira, hogy ne tűnjek puhánynak. Viszont az ő keze olyan törékenynek, és puhának érződött, hogy szinte féltem, hogy összeroppantom.
Talán kicsit túl sok ideig is fogtam a kezét, mint ahogy szükséges lett volna, és közben el is komolyodtam, ahogy megsimítottam ujjammal kézfejét. Ez talán nem volt túl feltűnő, vagy legalábbis nagyon reméltem.
-Mindent beleadok. –válaszoltam elmosolyodva, és arra gondoltam, hogy egy kicsit többet kéne sportolnom, hogy még jobb legyek. A lelkesedésem odáig fajult, hogy megfordult a fejemben, hogy minden nap elmegyek futni. Abból nem lehet baj…
-Igen, lyukas órám van. A jóslástan nem érdekel, a muglikról pedig, ha érdekel valami, megkérdezem Arthur-t. Ő szinte mindent tud róluk. –válaszoltam, majd beletúrtam a hajamba, és kissé felé fordultam.
-És te? Nem nyerte el az érdeklődésed a teáscsészék mélyén lapuló jövő? –kérdeztem felvont szemöldökkel, érdeklődőn, hiszen a lányokat talán mégiscsak jobban érdekli a jóslás. Bár Lice valahogy egészen más, mint a többi lány, szóval nem is vagyok igazán meglepődve.

Vendég

To: Frank
Ez egy szokványos kézrázás volt a részemről, de talán ha le pacsiztunk volna az nem lett volna olyan hivatalos és olyan felnőttes. Most már mindegy. Egy baráti kéz fogás volt, ami talán egy kicsit hosszabb ideig tartott a kelleténél, de csak az öröm és gratuláció miatt. Én így fejeztem ki azt, hogy nagyon is örülök a mosoly végig ott ült az arcomon. Nem vettem le a tekintettemet róla, láttam hogy el komolyodik.
- Hogy tudsz ennyire nyugodt lenni? Én legszívesebben a helyedben körbe kürtölném az egész iskolát azzal, hogy benne vagyok a csapatba. Hm?- Kérdeztem meg a fiútól. Persze én nem szeretek feltűnősködni, mert nem arról vagyok híres, hogy feltűnő legyek.
Törökülésben ülök a kanapén és nézem a srácot. Mennyire kis boldog. Egy nagyot sóhajtok és egy kicsit hangosabban szólalok meg a kelleténél.
- Viccelsz velem? Én és a jóslás óra? Csak ámításra van azaz tantárgy. Semmi érdekfeszítőt nem lehet belőle tanulni. Meg tudod jósolni a jövődet egy csészéből? - egy kis hatást szünetet tartva - Nem. Te alakítod a sorsodat és nem egy csésze, ami rosszat vagy jót mond neked. Nincsenek igazi jövendő mondók. Vagyis én nem hiszek az ilyen badarságokban. - Magyaráztam a legkomolyabban Franknek. Hiába vagyok boszorkány mégsem hiszek a jósokban. Nem akarom, hogy bárki is rám nyomja valami buta jóslatával a bélyeget. A mi kezünkben van az életünk és egy kis része a többi más emberekkel együtt alakul, de én döntök arról hogy kivel barátkozom, hogy kivel beszélgetek, kit akarok magamnak ellenségnek. Milyen sokat beszélek, ha Longbottommal vagyok. Többet, mint máskor egy kicsit vissza kellene fognom magam. De hát jó dolgokról beszélgetünk és néha emlékeztet a bátyámra is, akivel hasonlóan jó kapcsolatunk volt régebben.
- Tudod, nem vagyok oda azért a tanárért sem. Az a nagyon megzakkant tanár akinek nincs ki a négy kereke. - Ezzel le is akarom zárni a a témát, mert csak fel fogom magam húzni

Zene

Vendég

Alice&Frank

-Felesleges feltűnősködni. Hamarosan egyébként is az egész iskola tudni fogja, amit kell.
Sosem voltam egy feltűnő, központi személy. Inkább meghúzódtam az én jól felépített világomban, és csak azokat engedtem közel magamhoz, akiket érdemesnek tartottam rá.
-Egyébként pedig, még nem láttak játék közben. Mi van, ha mégis béna leszek?
Erre a gondolatra egy kicsit görcsbe rándult a gyomrom. Lehet, hogy túl nagy lesz a felelősség, és én nem fogok tudni megfelelni, aztán gúny tárgyát fogom képezni.
-Akkor pedig csak gúnyolódnak majd rajtam, hogy miért volt nagy az arcom. –tettem hozzá halvány fél mosollyal. Úgy tettem, mintha ez semmiség lenne, pedig nagyon is nagy dolog.
Lice teljesen felháborodott a jóslástan miatt. Felháborodottan beszélt, é pedig minden szavát figyelmesen hallgattam. Egyet értettem vele.
-Az a tanár valóban elég félelmetes. Még én is félnék tőle, ha nem lennék ilyen izmos. –vigyorodtam el csibészesen, miközben egy kicsit megfeszítettem magam, hogy kidudorodjon a karomon az izom, és Lice lása, hogy nem vagyok az a kisfiú, akivel másodévesen találkozott a vonaton. Azóta már sok minden történt, és úgy érzem, jóban vagyunk.

Vendég

To: Frank
Hát ez is igaz, hamarosan mindenki tudni fogja, hogy új hajtóval hozakodott elő a Griffendél. Nagyon szerettem őket nézni és ahogy minden alakalommal a maximumot próbálták ki hozni magukból.
- Nem leszel béna. Ügyes vagy. Talán még egyszer te leszel a kapitány is.- Mondtam bátorítóan rátekintve. Na most már nem láttam rajta azt a nyugodtságot amit hiányoltam az előbb. Milyen rossz vagyok el ültettem benne egy gondolatot, ami tovább fejlődött és talán most fél is az első meccsétől.
- Ne gondolj ilyenekre, mert csak elrontják ezt a napodat. - Jegyzem meg halkan rá pillantottam és aztán vissza az újságomra, amit még mindig a kezeim között tartottam.
Ahogy a karját mutogatta és arról beszélt, hogy nem fél a tanártól egy jó ízű halk kacagás tört ki belőlem.
- Idióta.- Nem gondoltam igazán komolyan. A magazinom mögé rejtettem el az arcom. Nem szerettem volna, ha látja mennyire bepirosodik az arcom, ha kitör belőlem egy igazi nevetés. Nem voltam az a nagy aranyvérű lány és úri hölgy, aki ezeket a szokásokat megtanultam volna, hogy egy jó ízű nevetést hogyan palástoljak el mindenki előtt. Lassan lenyugodtam és reméltem az a cékla vörös arcom is kezd visszatérni normális arcszínére.
Kellett ez a nevetés és ez a beszélgetés, hogy megfényesítse a napomat, Frankkel szeretek beszélgetni olyan, mint egy kis testvér. Néha pimasz, de közben végtelenül kedves.
- Tényleg, olvastad ma a Reggeli Prófétát. A Hárpiák egyik játékosa súlyoson megsérült és a Szent Mungoba került és új játékos fog kerülni a helyére már mondtak a jelöltek nevét, de még megbeszélés alatt van kit szerződtettek le.- Minden ilyen hírt megbeszélünk általában egymás közt. Nem tudok, beszélni se Mollyval se Lilyvel ezekről a témákról erre itt van Frank, akit ugyan úgy leköt ez a téma, mint engem.

Zene 1.0

Vendég

Alice&Frank

Biztató szavai kis mosolyt csaltak az arcomra. Bár nem gondoltam olyanokra, hogy én leszek a kapitány, hiszen nekem csak elég lenne, ha elismernének, mégis olyan jól estek a szavai, hogy egy kis önbizalmat is öntött belém.
-Ezt a napot semmi, és senki nem ronthatja el. –vontam fel a szemöldököm, majd kíváncsian figyeltem az újságot, amit szorongat a kezében, majd azt, hogy eltűnik, elbújik mögötte.
Amikor meghallottam kacagását, én is elvigyorodtam, mert örültem, hogy meg tudtam nevettetni. Amikor ismét megmutatta az arcát, akkor pedig már azon nevettem, hogy milyen vörös lett az arca, ezért megköszörültem a torkom, hátha ezzel vissza tudom fojtani a nevetésem, ami elő-elő próbált törni.
Nem könnyítette meg a dolgom, de végül azért sikerült megnyugodnom.
-Igen, olvastam. Szerintem a legjobban Robert Hollow-val járnának. Szerintem ő a legjobb a jelöltek közül, bár ha úgy vesszük, David Hatheway is jó fogó, persze egyik sem helyettesítheti a Hárpiák fogóját. Remélem, hamar felépül. –válaszoltam bizakodva a lánynak

Vendég

To: Frank
Az tény, hogy élmény vele beszélgetni, de én fel tudnék sorolni olyan dolgokat, amik elrontanák a napomat, de most nem azon járt a fejem, hanem próbáltam vissza fogni magam. Mind ketten nevetünk és hát mindketten próbáltuk a komoly arcunkat mutatni egy másnak. - Ne nevess rajtam, Frank. - Szóltam felé még mindig pirosló fejjel felé.
Mikor a ma reggel olvasottakhoz szólt hozzá. Majd kiguvadt a szemem. Most komolyan beszél vagy szórakozik velem. Nem tudtam el dönteni. Ajjaj. Tudom hogy szórakozik velem és tudja ki a legesélyesebb hogy bekerüljön az első osztályú ligába.
- A Hollyheadi Hárpiákról beszélünk, csak szórakozol velem. Ugye csak szórakozol velem? Te is tudod nem vesznek be a csapatba férfiakat. Anne Rileyt, fogják szerződtetni én szerintem ő lesz a befutó. - Mondtam rá mosolyogva. Majd játékosan meglöktem őt. Csak szórakoztál velem. Még, hogy David Hatheway? Miért nem rögtön a Chudley Csúzlikból, Alexander Rodes terelőjét mondtad? - Vettem a szemére. Rodes nevét úgy mondtam ki mint, aki nagy rajongója neki. A leghelyesebb sportoló mind közül. Bár ezt nem vallottam be senkinek soha. Bírtam, ahogy ő játszott. Nagyon tisztességes, mégis kemény és jó sportoló volt. Példamutató magatartással és mellé a párosult az is, hogy jól nézett ki. Egyszer találkoztam vele, apu által, mivel riportot készített vele és én voltam olyan kedves, hogy elkísértem aput, azon a csodás nyári napon. Hát a Hollyheadi Hárpiák női csapat és Frank csak szórakozott velem. Amit nem nagyon szívleltem sohasem, ha valaki nem vesz komolyan. Nem voltam rá dühös inkább egy kicsit szomorú, de ezt próbáltam palástolni előtte. Hisz miért legyek rá mérges, egy évvel fiatalabb nálam és szeret komolytalankodni és játszadozni. Én pedig próbálok felnőttként viselkedni, de nem mindig megy.

Zene 1.0

Vendég

Alice&Frank

-Eszemben sem volt. –vigyorogtam rá kajánul, mikor azt mondta, hogy ne nevessem ki.
Felháborodását látva ismét elvigyorodtam, de amikor megemlítette Alexander Rodes nevét, apró fintor ült ki az arcomra.
-Alexander Rodes csak egy nyálgép. –vontam fel szemöldököm. Tudtam, hogy minden boszorkány odáig van érte, és ez csak még jobban erősítette bennem azt, hogy annak szólítsam, ami, főleg, mert tudtam, hogy Lice-nek is tetszik.
-Ő csak modellkedni tud, és tetszelegni, mint egy lány… -tettem hozzá, és kissé túljátszva utánoztam a róla készült fotókat, amin mozog.
-Bár jól illene a lányok közé, az tuti. –tettem hozzá gonoszan, és szinte már elképzeltem, ahogy a nők között úgy mozog ő is, mint a csapattársai.
-Az ottani lányok között tuti, hogy nem bírná sokáig. –tettem hozzá, miközben most Lice szemébe néztem. A csapatuk kapitánya elég harciasnak tűnik. Arra gondoltam, hogy biztosan valami amazon lehetett előző életében.
-Bár, ha jobban belegondolok, én is szivesen mennék a csapatba, ha jó nők lennének benne. Főleg akkor, ha te ott lennél. -szóltam el magam, és egy kicsit zavarba is estem hírtelen kiejtett szavaimtól.
Kissé aggódón néztem arcát, mert lehet, hogy ez nem fog neki tetszeni, és talán meg is haragszik.

Vendég

To: Frank
Igen felháborodtam, mert még hogy "nyálgép" Rodes, akkor sem az. Hiába állítja ezt Frank.
Csak tudja a Longbottom, hogy nem érhet fel hozzá és emiatt irigykedik rá.
- Nem is az. - Próbáltam meg védeni, de az ahogy, Frank próbálta utánozni őt tündéri volt tőle ami miatt nem tudtam mérges lenni rá. Irigykedik rá ez tuti. Már most látom rajta, hogy belülről eszi őt a méreg. - Te se bírnád sokáig köztük. - Feleseltem vissza. Rodes nagyszerű ember és Longbottom nem is találkozott vele míg én láttam már őt.
Egy kicsit furcsán néztem rá. Elkomolyodtam egy pillanatra, de tudtam most is csak szívat és szórakozik velem. Még hogy ott nincsenek jó lányok és én lennék a legjobb lány a csapatba, ha ott játszanék. Nem tudja mit beszél és csak hülyül. Nem hiszem, hogy tud ilyet komolyan, hisz be se nőtt a feje lágya.
- Menj már, nem leszek sosem kviddics játékos.
Még hogy én az első osztályú Hárpiák között. Nem sosem játszanék első osztályba. Nekem már meg volt a tervem, és az volt hogy Auror leszek, ha törik, ha szakad. Aurornak fogom adni a fejem, mint anyu volt és nagybátyám is az. Auror leszek, de ezt még senkinek sem hangoztattam igazán, mert belőlem ezt a szakmát szerintem ki se nézik a többiek.
- De te még lehetsz sztár játékos, hisz most kezdődött el a karriered ezen a napon. Vésd fel jól ezt a dátumot és emlékezz rá mikor átveszed az év sportolója díjat, mert ez mérföldkő egy sportoló életében, mikor bekerülsz az első csapatba. - Mondtam önfeledt vidámsággal Franknek. Igen nagy képzeletem volt mindig is és ezt simán kinéztem belőle, hogy egyszer nagy sportoló lesz belőle.

Zene 1.0

Vendég

Alice&Frank

Nem tetszett, hogy védte azt a játékost, és egy kis irigység fogott el, pedig ő csak egy sztár, aki -gondolom- elérhetetlen a rajongók számára. Egy kicsit olyannak képzelem el, mint azt a fura Gilderoy Lockhart-ot, aki mindig olyan furán beszél, és csak magával van elfoglalva. Ahogy belegondoltam, gondolatban ki is nevettem, de arcomon ebből semmiféle érzelem nem látszott.
-Ugyan. Értem nem hiszem, hogy rajonganának. -mosolyogtam rá.
-Megjegyzem ezt a napot. Ez egy jó dolog. -néztem a szemeibe vidáman, és egy ideig csak figyeltem az arcát elgondolkodva.
-Most azt hiszem, jobb ha megyek. Holnap meg kell írnom a legendás lények gondozása dolgozatomat a griffekről. -szólaltam meg kedvesen.

Vendég

To: Frank
Csak mondtam a magamét hisz nagyon szeretettem ezt a játékost. Soha nem voltam ennél jobb színben és igen én meg védtem a kedvenc játékosomat mindenki előtt.
- Ne légy kishitű, Frank. - Mondtam neki kedvesen -Egy rajongód lesz a nagy tömegben, de csak akkor ha jól játszol. - nevettem el a végét, anélkül is szurkolnék neki ha nem játszana jól, hisz egy nagy kedves és aranyos fiú.
- Szívesen segítek a lecke írásban. Griffekről kell írnotok, milyen jó ez egy elég könnyű anyag rész szerintem. Tényleg szívesen segítek. Egyébként is mindenki a leckét az utolsó pillanatra hagyja. - Mondom nagy mosollyal rá nézve. Még, hogy lecke lehet hogy megsértődött rám valamiért. A lecke az utolsó dolog, amit bárki is felhoz mentségnek itt a Griffendélesek körében. Kivéve Lilyt és azt a pár embert, aki tényleg tanul én is tanulok, de nem úgy mint Lily vagy valaki más itt az iskolában a hollóhátasok között.
Szerettem mikor Frankkel társaloghattam, de ha nem akar velem lenni, hát azt is elfogadom, hisz nem vagyunk mégse annyira jóban, hogy egymás nyakán lógjunk.

1975. október 10.
Ez a nap szörnyű egyébként is. De még szörnyűbbé tették ezt a Reggeli Prófétával, mert sokan járatták ezt a lapot, hogy tudakozódjanak a kül világról és a varázs világ híreiről. Aztán a nap két főszereplője én lettem és a bátyám. 10 éve halt meg nekem. Engem nem kell emlékeztetni rá és Bátyámat sem. Miért kell a többieknek tudnia róla, hogy van egy hallott anyám, akit a szemem láttára gyilkoltak meg. Annyira Jól titkoltam eddig és annyira szépen meg voltam. Soha senki nem nézet úgy rám mint most, nem súgtak össze a hátam mögött nap, mint nap. De most ez kiakasztott teljesen és egy rejtett folyóson ahol senki sem egy felfelé vezető lépcsőn ücsörögtem. Igen, most sírtam. Nem is mentem be órára se már több éve nem sírtam ezen a napon, mert erősnek kellett lennem, apa és bátyám mellett, közben mindig rosszul bírtam ezt a napot itt az iskolában kevesebbet mosolyogtam ilyenkor és nem is szóltam ilyenkor senkihez sem. Senkivel nem akartam beszélni senki sajnálatát és semmiét nem akartam hallani. Anyát akartam vissza kapni és neki el mondani a bánatomat. Zokogás közben kitörtek belőlem azok a csúnya és magamat sanyargató szavak.
- Merlinre... meg kellett volna halnom... - sírtam tovább és nem volt semmihez sem kedvem a zokogáson kívül. Csak az ön sanyargatáshoz értettem. Magam előtt hevert a pálcám is. Kiejtettem a kezemből. Apu soha nem beszélt arról az esetről velem. Bátyám el taszított engem, mintha egy fertőző kórt hordoznék magammal. Nekem kellett feldolgoznom az esetet, nagymamám apám édesanyja próbált segíteni, de őt alig ismertem és soha nem bíztam benne igazán.
Utáltam magam, mert most is tudtam, hogy erősnek kellene lennem, de nem vagyok az és inkább rosszabbul lettem ettől. Gyenge vagyok és anyu sosem ezt tanította nekem. Erősnek kell lennem. Vörösre duzzadtak a szemei és sírtam. Nem tudom, mikor sírtam ennyit utoljára.

Zene 1.0

Vendég

Alice&Frank

Elég durcás, sőt mérges arcot vághattam, de amikor Lice azt mondta, hogy talán ő lesz az egyik rajongóm, ha jól játszom, egy kissé talán megenyhültem. Talán hülyeség ilyesmi miatt felhúznom magam, hiszen Alice számára elérhetetlen. Tuti, hogy még csak nem is találkozott vele egy közönség találkozón sem, és ez amolyan lányos dolog.
Amikor témát váltottam, felajánlotta a segítségét a griffekkel kapcsolatban. Ismét el kellett mosolyodnom, és egyszerűen már nem tudtam haragudni rá.
-Ha nincs más dolgod, és tényleg nem teher számodra, akkor elfogadom a segítséget. –néztem rá széles mosollyal, majd felkeltem a kanapéról, és el is feledkeztem a fáradtságomról is.

----------------

1975. október 10.

James-szel, Remus-szal, Sirius-szal, és Peter-rel tartottam az étkező felé. Már régóta egy csapatnak tekintettem magunkat, és ezt egy kicsit a kviddicsnek is köszönhettem. Mikor leültünk a Griffendél ház asztalához, habzsolásba kezdtem, ahogy a többiek is. Megbeszéltük, hogy később találkozunk a kviddics pályán, és játszunk, csak úgy, szórakozásképpen.
Miután ők elmentek, én még az asztalnál maradtam tökös derelyét rágcsálva, és jókedvűen a kezembe vettem a Reggeli Próféta mai számát. Sajnos csak a szokásost olvashattam: eltűnések, halál a varázslóvilágban, és hogy a minisztérium semmit nem tesz ez ellen. Egyre elkeserítőbb a helyzet, és ki tudja, meddig tart még ez. És akkor megakadt a szemem valamin. A képen egy nő volt, aki nagyon hasonlított valakire. Komor tekintettel meredt előre fehér ruhájában, néha el-eltűnve a képből.
A cikket átfutva megakadt a szemem egy néven, és ekkor egyből el is komorodtam. A képen Alice édesanyja volt. Sosem beszélt még arról, hogy elveszítette az édesanyját. Arra gondoltam, hogy most azonnal meg kell keresnem őt, mert biztos voltam abban, hogy ez a mai nap szörnyű számára.
A Griffendél helységben nem találtam, ezért elég sokáig kellett keresnem. Már kezdtem azt hinni, hogy órára ment, amikor egy elhagyatott lépcsőn megláttam őt.
„Meg kellett volna halnom…”
Amikor meghallottam ezeket a szavakat, fájdalmat éreztem a mellkasomba. Közelebb mentem hozzá, és vállára tettem a kezem.
-Lice… -ültem le mellé a lépcsőre. Hallottam, hogy folyamatosan sírdogál, és szemei is erről árulkodtak. -…Ne mondj ilyet. –kértem tőle, és felvettem a földről a pálcáját. Legszívesebben átvettem volna minden fájdalmát, de ez nem volt lehetséges.
Nem igazán tudtam, hogy mit mondhatnék neki, de valahogyan segíteni szerettem volna, így összeszedve bátorságomat a kézfejére tettem a kezem, és egy ideig arcát figyeltem.

Vendég

To: Frank
Mikor felajánlottam a segítségemet és elfogadta. Tudtam hogy nem haragszik rám talán ki is engeszteltem, bár nem értettem. Miért lehet rám mérges az összes fiút kihozom ma ezek szerint a sodrából.
-A Griffek őshazája Görögország. Feje és mellső lába sasszerű, teste és hátsó lába oroszlánszerű. Nyers hússal táplálkozik.Nem a szelíd természetéről híres. Gyakori a kincsek őrzésében való alkalmazása. - Kezdtem el magyarázni Franknek - Az egyik kedvenc történetem mikor a egy griffet meg szelíditett egy varázsló. Szerintem te is ismered, ha nem akkor meg keresem neked azt a könyvet, remélem fent van a szobámba.
Nagyon örülök, hogy elmondhatom ezt neki, talán ha úgy lesz és nem leszek auror, akkor tanárnak állok. Ez is izgalmas szakma és hivatás. Felpattanok a kanapéról.
- Várj meg, megnézem, hogy itt van-e, az a könyvem, ha nincs biztos megtalálod majd a könyvtárban is. Nagyon jó könyv. - Mentem a háló felé vezető lépcsőkhöz, hogy megkeressem a szobámba a könyvet. Rámosolyogtam és majd nem orra buktam a saját lábaimba, de sikerült nem elbukni, hanem egy furcsa mozgással visszakerült az egyen súlyoztam, de éreztem megrántottam a bokámat. Mennyire két bal lábas vagyok. Visszafordultam Frank felé, hogy megnyugtassam.
- Jól vagyok. - folytattam az utamat, de ahogy a lépcsőhöz értem nagyon fájt a megrándult bokám. Annyira, hogy még a látásom is elhomályosult egy pillanat alatt. Neki dőltem a falnak talán nem kellett volna rögtön elindulnom vele. Nem sokára jobb lesz. Tudtam, hogy nem tört el.

1975. október 10.
Zokogtam és a föld mélyére ástam volna el vagy legszívesebben azt kívántam volna, hogy egy sárkány tépne szét engem darabokra és enne meg ebédre.
Valaki a vállamra tette a kezét egy pillanatig éreztem, majd elhúzódtam tőle egy legyintéssel elhessegettem a vállamról a kezét.
- Ne szól...szólíts így.- zokogtam édesanyám hívott Licenak és Frank volt a másik személy, akinek így mutatkoztam be. Fájt hallani a nevem becézést. - Miért ne? Miért ne mondjak? Hisz hisz ez az igazság. - előttem van a kép ahogy engem édes anyám félre lök egy varázslattal és egy sövény mögé pajzsot húz körém és harcolni kezd hat másik sötét alakkal. Létszám fölényben voltak. Kacajok hangoznak fel és szavak. Anyám varázslatit látom ahogy eltalálja és bénítja egy időre őket, de sokan voltak ellen. Anyu pedig nem menekült igazi harcos volt.
-Ott.. ott kellett volna meghalnom. - zokogtam még mindig. Kezét a kezemre tette és én legszívesebben ki mondtam volna, hogy hagyjon békén nem kell a sajnálata. De csak sírni tudtam a kezei melegek voltak az enyémhez képest, amelyek általában nekem mindig jégcsapok. Valamelyest el csendesedet a vihar felleg. Nem néztem rá fel sem néztem, jó barát akar lenni, de még Emmelinet se akartam látni hisz ő tudta, hogy azután költöztünk Godric's Hollowba, hogy anya meghalt. Sok mindent tudott rólam, de mégis tudta egyedül szeretek sírni a magányban és most nem voltam egyedül. Apu vállán sosem sírhattam igazán ki magam bátyám eltaszított és magam maradtam a gyászban.
Frank pedig itt volt és vigasztalni akart. Elhúztam a kezemet és újabb zokogásba törtem ki. Mindenkit eltaszítok magam mellől és ez a kis fiú vagyis alsóbb éves srác, mégis itt van, hogy meg vigasztaljon. Megsajnált-e vagy sem nem tudtam most eldönteni. Szerettem volna Apu vagy bátyám karjaiba menekülni úgy mint annak idején, de ezt nem tehettem meg.

Zene 1.0

Vendég

Alice&Frank

Természetesen ezeket a dolgokat én is, magamtól megnézhettem volna a tankönyvben, miközben azt a szőrös, harcias könyvet simogatom, de az elég visszataszító. Sokkal izgalmasabb volt Alice-t hallgatni, még ha egyes információkat én is tudtam, mert mindig figyelek a tanórákon, és szorgalmasan jegyzetelek.
Viszont láttam, hogy örömmel tölti el, hogy a griffekről beszélhet. Mikor egyszer csak felpattant, és a lány hálószoba felé sietett, hírtelen elbotlott, aminek az lett a vége, hogy elkísértem a gyengélkedőre, habár ő annyira nem örült ennek a fejleménynek.

*********
’75. október 10.

Elég zaklatottnak tűnt, és ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy vigasztalhatatlan.
-Rendben, Alice. Ha nem szeretnéd, nem szólítalak úgy. –mondtam a lánynak, és kissé felsóhajtottam. Elég idegen volt számomra az Alice megnevezés. Mintha csak egy idegen lennék számára, másrészt viszont úgy gondoltam, hogy biztosan jó oka van arra, hogy ezt mondja.
Az viszont egy kissé felidegesített, hogy azt mondta, hogy meg kellett volna halnia. Egy ideig csak hallgattam, de aztán hírtelen kibukott belőlem.
-Én úgysem hagynám. Eléggé…kedvellek.
Habár nem tudtam, hogy hogyan fog reagálni, mégis kimondtam ezeket a szavakat, amelyektől ezután eléggé zavarba estem, habár a kezét elhúzta az enyémről. Csak zavartan ültem mellette magam elé nézve, és mivel én nem voltam soha ilyen helyzetbe, csak néztem magam elé, vagy éppen Alice-re.
-Senkinek nem teszel jót azzal, hogy önmarcangolásba kezdesz. –tettem hozzá.

Vendég

To: Frank
Tudtam, hogy meg akar vigasztalni, de egy olyan fiú, mint ő hogy értheti meg az én esetemet. Az én életem egyik legrosszabb emlékét. Visszagondolni is rossz rá és azzal hogy meg írják az anyámra való emlékezés a Reggeli Prófétában nagyon rossz. Bátyám is biztos rosszul viseli ezt, de amilyen kapcsolatom van vele nem keresne meg, hogy egymás vállán sírjunk vagy, hogy én sírjak az ő vállán.
Frank itt van mellettem és várja, hogy vigasztaljon, mint egy jó barát ilyet nem mindegyik fiú tenne meg értem. Annyira nem tud érdekelni, hogy Lucy Tennant, egy alsóbb éves kislány a griffendélből, mit mond róla nekem, mert ez nem igaz. Ez egy barátság és nem több Frank részéről is ez látszik.
Szipogtam és próbáltam nem elkezdeni sírni, nem akartam, hogy a végén hisztis Mirtill kettőként nézzem rám Frank.
- Én is kedvelek téged, olyan vagy nekem, mintha... mintha az öcsém lennél. - sírástól duzzadt szemeim alatt egy apró mosoly jelent meg. Nem tudtam igazán soha senkinek arról beszélni, hogy mit is érzek anyám halálának esetéről, mert egy morbid támadást megélni leírni ötévesen és aztán gyerekfejjel az egyetlen szemtanúként ott lenni a Wizengamot előtt és száz meg száz szempár téged néz, hogy meséld el anyád halálát.
Ahogy nekem szegezte az önmarcangolást igen minden évben minden nap ott van bennem. Ha nem mentem volna elsétálni édesanyámmal, akkor lehet, hogy élne. Újra el kapott a sírás és a forró könnyek végig gurultak az arcomon, de nem hagyhattam szó nélkül.
- Ezt...ezt te nem érted.- jelentem ki bőgés közben. Ha nem lettem volna ott és nem engem kezd el védeni anyám. Nem zártam le a múltamnak ezt a részét. Mélyen legbelül tudtam, hogy anyám az én életem miatt áldozta fel a sajátját és én egész életembe harcoltam és küzdöttem. Erősnek akartam látszódni mindenki előtt kitartónak, édes anyám utolsó mondatait még mindig hallom és olyan élesen hallom, mintha még mindig Kirkwall utcáin sétálnék vele.
"Nagyon erős vagy, azt gondoltam nem bírod ki ezt a sétát. Ügyes vagy, én kis Liceom. Ha ilyen maradsz, mint most, akkor nagy jövőd lesz..."
Fejemet a mellettem ülő Frank vállára hajtottam. A talárom ujjával töröltem le könnyeimet
- Ha nem lettem volna ott, akkor lehet, hogy ma is élne. - mondtam halkan, ha nem velem foglalkozott volna, hogy engem védjen meg akkor élne. Az én hibámból halt meg... Ez bánt a legjobban hogy nem tehettem semmit. Egy sövény mögül láttam a hat alakot, akik közül az egyik halálos átka megölte édesanyámat. Anyám mentet meg és ezzel egy életet adott nekem, hogy éljek. Nem vagyok normális, hisz a velem egykorúak mind boldogok és élik az életüket fiúkkal flörtölnek, megtanulnak főzni én pedig anya nélkül apuval és a bátyám vagyis fiúk társaságban növök fel.

Zene 2.0

Vendég

Alice&Frank

Mikor azt mondta, olyan vagyok neki, mintha az öccse lennék, kissé elhúztam a szám. Bántott, hogy ezt gondolja. Talán egy kicsit meg is sértődtem emiatt, de azért ebben a pillanatban, úgy éreztem, nem szabad kiakadnom emiatt. Egyébként sem voltam az a kiakadós fajta, aki elkezd veszekedni egy lánnyal, de ebben a helyzetben, amikor Lice sír az édesanyja miatt, nem tudtam a saját problémámmal foglalkozni.
A következő szavai hallatán csak szomorúan felsóhajtottam, miközben ő a vállamra hajtotta a fejét. Tanácstalan voltam. Hogy tudnám megvigasztalni...
Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy valamikor vettem az Abszol úton egy tárgyat, amit utána nem mertem átadni Alice-nek, és végül megtartottam magamnak. Szinte mindig magamnál tartottam, hátha egyszer merszem lesz átadni neki.
Előhúztam hát a zsebemből a kis tárgyat, és a kezemben tartottam.
-Ezt már régen át akartam neked adni, csak nem találtam jó alkalmat. -nyújtottam át Lice-nek a gömböt.
-Remélem, jobb kedvre derít majd. -egy apró mosoly bujkált a szám szélén, miközben ő próbált rájönni, hogy mit kapott.
-Ez egy nefeledd gömb. Ha bármiről megfeledkezel, ez a gömb jelezni fogja, de neked kell rájönnöd, hogy mit felejtettél el. -magyaráztam el, miközben Lice könnyes arcát figyeltem.

Vendég

To: Frank
Ott kellett volna meghalnom. Rosszul éreztem volna legszívesebben senkivel sem találkoztam volna, de mellettem volt Frank, aki nem engedte, hogy teljesen kétségbe essek.
Furcsán éreztem magam, hogy ajándékot kaptam Franktől. Megfogtam a gömböt egy olyan rázogatós gömbnek tűnt, amiben fehéren kavargott a füst. Mi lehet ez? kérdeztem meg magamtól. Próbáltam rá jönni.
-Nem kell...kellett volna- mondtam szipogva a fiúnak. - Köszönöm. - suttogtam magam elé.
Szipogtam és néztem a könnyet. Mindenről anyu és Kirkwall jutott eszembe. Szerettem ott élni. Ott születtem skót földön. Nem akartam azt, hogy engem vigasztaljon.
- Mesélj valamit. - kértem meg a fiút lehet hogy el terelné a gondolataimat. Még mindig a vállára hajtva a fejemet. Az egyik kezembe fogtam a gömböt közben néztem és azon járt az eszem hogy jelezhet a Nefeledd gömb, ha elfelejtettem valamit. Biztos rá jövök majd.
- Miért nem va..vagy órán? - kérdeztem meg halkan. Én mindenki elől el akartam menekülni, ezért voltam ezen az elhagyatott folyosónak a végén egy lépcsőn ülve. De Franknek órája lenne ahogy már nekem is azon kellene lennem. Egy szörnyű mágiatörténelem óra Binns professzor társaságában és az a sok suttogó diák, akik rám tekintenének nem kellett nekem, elég volta Reggeli Próféta után az ebédlőben az újságot olvasó diákokat és az arcukat látnom. egy megemlékező cikk a tíz éve el hunyt aurorról. Újból zokogni kezdtem.
- Ez, ez így nem jó. - Elhúzodtam tőle nem akartam, hogy könnyes legyen a válla. Talán jobb lenne, ha az ágyamba sírnám, álomba magam. Felszakadt a régi fájó seb és nincs itt apu, hogy begyógyítsa.

Zene 2.0

Vendég

Alice&Frank

Egy apró mosolyt ejtettem felé, mikor megköszönte a gömböt. Reméltem, hogy ettől egy kicsit jobb kedvre derül.
Nem szerettem, ha valaki előttem sírt, attól mindig zavarba estem, mert nem tudtam, hogy mit is kellene olyankor mondanom.
Viszont ez most egészen más tészta volt. itt most nem akárkiről volt szó, hanem Lice-ről....vagyis Alice-ről.
-Nem is tudom, csak olvastam az újságot, és meg szerettelek volna keresni.
Próbáltam minél lazábbnak tűnni, mintha bárkiért, bármikor megtenném, hogy nem megyek be az órára, hanem inkább a keresésével töltöm az időm ebben a hatalmas, kiszámíthatatlan lépcsőkkel rendelkező iskolában.
Őszintén szólva senkiért nem tenném meg ugyanezt, és furcsa zavarral tölt el, hogy érte igen, holott ő ezt nem akarja észrevenni.
Mikor ismét el kezdett sírni, mélyen felsóhajtottam. Nem tudtam, mi tévő legyek, így csak vele maradtam, és hagytam, hogy kisírja magát a vállamon...

» Alice Griffen
» Duncan H. Griffen
» Griffen Testvérek
» Frank Longbottom
» Ice Griffen várja őket...