Mr. Prewett & Miss Snowhall

Hullámokba igazított barna hajamon apró esőcseppek táncolnak még akkor is, amikor már belépek a Minisztériumba. London egyik átka vagy éppen varázsa, hogy az eső egy állandó, mindennapos része az életünknek. Ezzel is, mint mindennel meg lehet tanulni együtt élni, ha az ember igazán akarja. A sötét köveken igyekszem gyorsan végigsuhanni, hogy elérjem a célomat a liftet, ami majd elvihet az 5. Szintre. A muglik világával szemben az a jó a mi világunkban, hogy ha valaki fiatalon eléri a céljait és magas beosztásba kerül, akkor arról nem rosszat, hanem inkább jót feltételeznek.
Sűrűn elnézést kérve igyekszem keresztüljutni az embereken. A liftek irányába eloszlik a tömeg, így még időben észreveszem, hogy az egyik liftben csak egy ember áll és épp indulni készül.
-Kérem tartsa!-gyorsítok lépteimen, hogy ne várassan meg, ha már volt olyan kedves, hogy nem csukta be előttem a rácsot és indult a dolgára.
-Köszönöm.-A liftbe lépve látom, hogy szintén az 5. Szintre igyekszik. Csak ekkor emelem rá a tekintetemet.
-Jó reggelt, Mr. Prewett!-mosolygok rá. Talán ostoba vagyok, hogy egy olyan férfi miatt nem vágig neki egyből Japánnak, akivel reggelente találkozok a liftben vagy még akkor sem. Mégis mit tehetnék? Nő vagyok és azok a kék íriszek egyszerűen ide láncolnak. Pontosan ide, ahol most vagyok. Nekem megéri.