Roxfort, 1977
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Figyelem! Az oldal elköltözött! The Order of The Phoenix
1977 novembere.
Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...

Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videó Figyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Latest topics
» Lily & Severus
by Lily Evans Csüt. 28 Ápr. 2016 - 21:33

» Violette & Louis
by Louis A. Deveroux Szomb. 16 Ápr. 2016 - 19:10

» Mark & Ivory
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:52

» Híreink!
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:13

» Evans & Black
by Lily Evans Vas. 10 Ápr. 2016 - 12:27

» Lauren & Gwenog
by Gwenog Jones Csüt. 7 Ápr. 2016 - 18:09

» Kate & Gwenog
by Gwenog Jones Kedd 5 Ápr. 2016 - 22:08

» Kate and Ariana
by Kate Denver Kedd 22 Márc. 2016 - 23:28

» Szent Johanna Gimi - Élj a Mának!
by Ariana Amberson Vas. 20 Márc. 2016 - 13:25

» Kate keresi...
by Kate Denver Pént. 18 Márc. 2016 - 17:10

» Marlene & Rita
by Rita Skeeter Hétf. 7 Márc. 2016 - 15:32

» KÉSZ VAGYOK!
by Vendég Vas. 6 Márc. 2016 - 14:40

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (18 fő) Hétf. 1 Szept. 2014 - 21:09-kor volt itt.

Share | 
 

 Marlene & Regulus

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Regulus Black
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked."
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked.
avatar

Származás : The Noble and Most Ancient House of Black
Lakhely : London, Grimmauld tér
Foglalkozás : diák
Pálca : Mogyoró, 12 hüvelyk, egyszarvúszőr mag
Karakterlap : Én vagyok
Karakterzene : Ez
Playby : Wade Poezyn

TémanyitásTárgy: Marlene & Regulus   Vas. 31 Aug. 2014 - 15:26

Regulus + Marlene
Már megint Potter húzott fel. Azzal a vigyorgó képével és visító röhögésével, az ocsmány szemüvegével és a bongyori hajával már anélkül is sikerült felidegesítenie, hogy egyáltalán hozzám szólt volna.
Ahogy haladtam a hatodik emelet folyosóján, halk énekszó ütötte meg a fülemet - az egyik teremből szűrődhetett ki. Eleinte nem is vettem róla tudomást, de másodpercről másodpercre hangosodott ez a zenének nem nevezhető ricsaj, hisz lépésről lépésre közelebb kerültem a hang forrásához. Belegondolni is fájt, hogy egy percen belül kénytelen leszek elmenni az ominózus terem mellett. Csak párhavonta tévedek fel a hatodik emeletre, de persze amilyen szerencsétlen vagyok, pont most próbál az iskola fogyatékos kórusa, persze, mikor máskor. Engem személy szerint nagyon irritált az oktalan nyávogás, amit büszkén préseltek ki a szájukon minden iskolai ünnepségen, és nem mellesleg ebben a pillanatban is. Lehet, hogy nincs zenei hallásom, de az én dobhártyám igenis megsínyli ezt az artikulálatlan nyivákolást. Még az is kellemesebb, ha a baglyom vijjogni kezd az éjszaka közepén, éppen a szobám ablakához telepedve, felverve a legszebb álmomból.
Amúgy sem voltam jó hangulatomban, de ez az ordenáré ricsaj végképp kiidegelt. Ilyenkor egyre csak gerjed bennem a feszültség, spanolom magam, és ha nem adhatom ki magamból, annak nincsenek szép következményei. Jelenleg nem voltam ugyan ön- és közveszélyes állapotban (megesik néha), de nem szívesen találkoztam volna szembe magammal. Iyenkor másokon szoktam levezetni a feszültségemet, a létező legkülönfélébb módokon. Ha van egy kis szerencsém, most is összetalálkozom valakivel, és kiadhatok magamból mindent.
És lám, valóban. Nem is akárki jött velem szembe a folyosón. Marlene McKinnon. Rögtön káröröm töltött el, s az arcomon is szétterült egy jellegzetes, gúnyos mosoly. Ha nem haragudtam volna épp mindenre és mindenkire, talán alig szóltunk volna egymáshoz, de így hosszú beszélgetésnek ígérkezett ez a mai. Csak mert én ezt határoztam el, Marlene véleménye mit sem számít. -
Hello baby. - Úgy álltam meg előtte, hogy ne tudjon kikerülni, és kénytelen legyen szóba állni velem. Az arcomról eddigre már elűztem a kárörvendő mosolyt, mely csak egy pillanat erejéig uralta a vonásaimat, a hangomból viszont sütött az önelégült gúny. - Hová igyekszel ennyire? - Ráérősen beszéltem hozzá. Még nem mutattam semmiféle tolakodó gesztust. Még nem nyúltam át a köztünk levő egyméteres, tisztes távolságon, még nem rántottam magamhoz, még nem smároltam le, még nem voltam vele erőszakos. Még. De tudtam, hogy néhány percen belül mindez be fog következni, és Marlene a gyenge kis szabadulási kísérletein kívül nem fog tenni semmit. Ha beárulna bárkinek is, a nyár eleji bulin történteket is ki kéne tálalnia, azt pedig, úgy gondolom, mindennél jobban szégyelli. Hogy miért, azt nem értem, bár soha nem is próbáltam rájönni. Csak annyit tudok biztosan, hogy az azóta bekövetkezett találkozásaink minden alkalommal nyilvánvalóan felzaklatták. Nem voltam vele épp óvatos és finom, de semmi komolyabb nem is történt köztünk azóta. Néhány kierőszakolt csók, egy-két jól kiszámított érintés - ugyan! Hát nem Marlene az, akit az fogdos végig, aki akar? Én legalábbis ilyennek ismertem. Ha nem adott volna rá okot, hogy ilyen véleményem legyen róla, valószínűleg fel sem merült volna bennem, hogy kövessem akkor és ott, a buli után. Marlene olyan csaj, akire elég volt azon az estén egyszer ránéznem, hogy tudjam, mit akarok tőle. Hogy konkrét erőszakról beszéljünk, az azért túlzás, annyira azért nem ellenkezett. Persze ez talán betudható annak, hogy rongyrészeg volt. Nem láttam rá okot, hogy ő miért ne akarná, ezért úgy könyveltem el, hogy nem frusztrálja túlzottan. Talán tévedés volt, de kit érdekel? Megkaptam, amit akartam, és most is meg fogom kapni. Ezúttal csak néhány percet akarok megkaparintani az életéből, néhány szörnyen hosszúnak tűnő percet, amit kénytelen lesz rám szánni. Ez a néhány perc pont elegendő lesz arra, hogy megszabaduljak a pillanatnyilag érzett tehetetlen dühömtől, s átragasszam rá. Talán ezt hívják energiavámpírnak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://lilleby.hungarianforum.com
Marlene McKinnon
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél.
avatar

Származás : Aranyvér

Lojalitás : Dumbledore, barátok, család
Családi állapot : Nem publikus (szingli)
Lakhely : Roxfort, Griffendél torony
Foglalkozás : Diák, kviddics játékos
Pálca : Tíz és fél hüvelyk mahagóni egyszarvúszőr-maggal
Idézet :

"Marching, marching onward
Searching out the light of truth
I did not start the war
But it's a battle I can't lose
Faith will be my armor
And love my sword and shield
I must defeat the enemy
I will, I will, I will"

Karakterlap :
Playby : Freya Mavor
Kép :

TémanyitásTárgy: Re: Marlene & Regulus   Hétf. 1 Szept. 2014 - 17:16


Ma valahogy nem tudok szabadulni ezektől a borús fellegektől, amik lépten nyomon követnek, bárhová is megyek, és jobb esetben még villámokat is szórnak magukból. De próbáltam kezelni a döhömet. Ez nagyon jól ment egy darabig. Az első dupla átváltoztatástanra még széles mosollyal az arcomon mentem be, más kérdés, hogy két óra múlva már annyira rosszul voltam, hogy az ebédnél kishíján kidobtam a taccsot az asztal alá. Azon a ponton jobb lett volna hallgatni Lilyre, és kihagyni a délutáni órákat, és akkor most nem kéne ezzel a bugyuta kórussal gyakorolnom a Halloween-i mega előadásra. Mert ez az egész úgy el van cseszve, ahogy van. Egy évvel ezelőtt még odáig meg vissza lettem volna az örőmtől, ha felkérnek duettre. Most viszonyt hányni tudnék az egésztől. Többek között azért is, mert az év elején világosan megmondtam, hogy kiszállok. Egy vérre menő nyilvános vita után emelt fővel távoztam ebből a teremből. Nem fért kétség ahhoz, hogy mindig az enyém az utolsó szó. És azokra az utolsó szavakra mindenki emlékezni fog, míg az utolsó botladozó elsős is elhagyja évek múlva az iskolát. Nem több, mint egy hónappal később azonban megint itt vagyok. Égető szükségük van rám, nem riadnak vissza attól sem, hogy megzsaroljanak az év végi átlagomról és a kviddiccsapat beli posztomról hadoválva.
Megalázva léptem fel a pódiumra, holott ujjonganom kellett volna, de már nem hatnak meg egyáltalán az ilyen dolgok. Csak lenne már vége. Nem is erőlködök azon, hogy mosolyt színleljek, hadd lássák, hogy csak szivességet teszek, és egyébként nem vagyok itt senkinek a csicskája. Lehunyom a szemem, amikor az ötödéves hollóhátas Davies, aki állítólag a hímek legjobbja itt, elnyivákolja a részét, de reagálni már nem tudok rá. Elönt a forróság, megbillenek a lábamon, és érzem, hogy nem bírom tovább, ki kell rohannom.
- Mégis mit képzel, McKinnon kisasszony? Hová megy?
Az a vén szipirtyó már igazán nyugdíjba vonulhatna. Semmi fogalma sincs arról, mi érdekli a mai fiatalokat. Ezeket a rémes ósdi románcokat súlykolja belénk. Azt hiszem, ezen éli ki vénlányságának minden apró tragédiáját. De nem éppen empátiámról vagyok híres, és most amúgy sem akarok rá figyelni. Idén immár másodszor csapom be az ajtót magam mögött mindenféle magyarázat nélkül.
A hideg levegő, és az a pillanatnyi néma csend, ami odabent támadt a távozás után, rögtön megnyugtatnak egy kicsit. Mély levegőt veszek és próbálom összeszedni magam, lehajtott fejjel, gépiesen indulok meg a női mosdók irányába, de szinte azonnal megtorpanok.
Egy hang, amit ma semmiképp sem akartam hallani. Sőt, el is feledkeztem legalább egy fél napig a létezéséről. Most mégis, egy egyszerűnek szánt köszönéssel felszakít bennem mindent, amit eddig sikerült lepleznem. Miért van az, ha Regulus Black a közelemben van, egy olcsó kapcának érzem magam, még akkor is, ha csak éppen a távolban, a zsúfolt folyósó tömegén keresztül pillantom meg. Ez azonban sokkal rosszabb. Fel kell emelnem a fejemet, bele kell néznem a szemébe. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy ijednek lásson. Pedig félek. A térdem is beleremeg. Bár már nem tudom megállapítani, hogy ez a hideg szürke szempárnak köszönhető vagy a korábbi rosszullétemnek.
Még mindig tartva a szemkontaktust, próbálok kitérni előle, de nem hagyja. Előre tudhattam volna, hogy ez lesz. Kényszeredetten állok meg hát előtte. Szavai még hozzá mérten is gyanúsan türelmesek. Mert nekem volt szerencsém megismerni az ifjabb Black fiúnak azt az oldalát, amellyel csak kevesen találkoztak. Erre mérget vennék. Bár Regulusszal semmivel sem lehet biztosra menni. Elég neki öt másodperc, és teljesen összezavar, felkavar, és kiábrándít önmagamból és az egész világomból. Olyan nyilvánvalóan kerülöm őt, amióta csak visszajöttünk a kastélyba, mégis rajtunk kívül senkinek sem tűnik fel, tekintve, hogy azelőtt sem voltunk nagy puszipajtások. Persze még a Roxfortban sem lehet a végtelenségig elkerülni valakit, főleg, ha mégsem olyan elszántan próbálkozom, mint ahogy azt magamnak bemesélem. De ezek az elvétett találkozások eddig sosem vezettek jóra. Most sem fognak. Menekülni kéne, amíg tehetem.
- Ne most, Regulus – húzom el a számat, visszafogva magamat, hogy ne könyörögjek neki, pedig legszívesebben azt tenném. Csak hagyjon békén. - Nem igazán érek rá most csevegni.
Halkan hadarok, közben a hátam mögé lesek, hogy még véletlenül se lásson meg minket senki. Szavaimra, nyilván a szokottnál is sápadtabb arcom is ráigazol. Vészjelző villog fölöttem, hogy bármikor kidobhatom a rókacsaládot, de nyilván ez Regulust nem nagyon hatja meg, sőt, élvezetet lel benne, ha kínozhat. Ó, igen, ezt már tudjuk.
- Egyébként is, azt hiszem, hogy legutóbb megkaptál mindent tőlem. Nem értem, mit akarsz még?
Talán túl sok érzelmet öltem bele ebbe a mondatba, de elcsuklott a hangom, amit végképp nem akartam a jelenlétében. Mielőtt még bármit is mondhatna, elindulok feléje, erőszakkal kerítek utat magamnak.
Azelőtt az éjszaka előtt elégedett voltam önmagammal, önkritikát csak ünnepnapokkor gyakoroltam. Mióta azonabn Rugulus ilyen módon ugyan, de jelen van az életemben, sokkal élesebben látok, kritikusan tekintek önmagamra és minden apró lépésemre a jelenben és a múltban egyaránt. És nem tetszik, amit látok. Ha a közelben van, egyenesen gyűlölöm magam. Ezért nem bírom elviselni a közelségét. Szabadulni akarok most is.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Regulus Black
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked."
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked.
avatar

Származás : The Noble and Most Ancient House of Black
Lakhely : London, Grimmauld tér
Foglalkozás : diák
Pálca : Mogyoró, 12 hüvelyk, egyszarvúszőr mag
Karakterlap : Én vagyok
Karakterzene : Ez
Playby : Wade Poezyn

TémanyitásTárgy: Re: Marlene & Regulus   Kedd 2 Szept. 2014 - 22:57

Regulus + Marlene
Ahogy áttörte a védvonalaimat, taktikát váltottam, és követni kezdtem. Alig fél méterrel mögötte mentem, nem hagytam magam lerázni. Tisztában voltam vele, mennyire nem kívánja a társaságomat. Nem is próbálta titkolni, de jobb is így. Ha csendben utálna, magába fojtva az érzelmeit és indulatait, az csak engem is idegesítene.
A lányvécénél kötöttünk ki. Cseppet sem zavartattam magam, gondolkodás nélkül beléptem utána, és jelentőségteljesen becsuktam az ajtót. Karba fontam a kezeimet, és az ajtófélfának dőltem. A tekintetem végigsiklott Marlene testén. Néhány másodperc múlva szólaltam csak meg, kérdő, kihívó hangon. -
Azt mondod, megkaptam mindent? Gondolod, hogy már nem tudnék újat kérni? - A szám szegletében gúnyos mosoly bujkált. - Milyen naiv vagy... És hagyod, hogy bezárjam magunk mögött az ajtót? Nem félsz, kicsi lány? Vagy úgy érzed, már mindegy? Igazad van. Neked az az éjszaka már teljesen mindegy volt. Nem az tett egy ribanccá. Nocsak, jól látom, hogy te félsz? - Szinte jóindulatú mosolyra húztam a szám, de még így is mart a szavaimban a gúny. - Hát igen, még lennének ötleteim... Jellegzetes mosolyt villantottam rá. Hadd féljen egy kicsit. Igazság szerint semmi kedvem nem lett volna most komolyabban kikezdeni vele, ahhoz én sem voltam elég jó hangulatomban. Sem most, sem a közeljövőben nem terveztem megismételni azt, ami a bulin történt. Annyira azért nem volt jó. És bár élveztem, ha piszkálhatom, azért annyira nem akartam megalázni, hogy rendszeresen megismételjük azt az estét. Marlene aranyos csaj. Szinte kedveltem. A nyár folyamán feltűnően megváltozott, amit nem tudtam mire vélni, de olyan különösebben nem is érdekelt. Ő így is az, akinek lágni akarom, és nekem csak ez számított. - Hé. Nyugi. Nem kell így ráparázni. Túl fogod élni.
Néztem az arcát, tanulmányoztam a vonásait, figyeltem minden apró mozdulatát. Nem véletlenül rajonganak érte annyian, kétségkívül gyönyörű. De a szépség néha bizony veszélyes tud lenni. Ez a lány, ez az önbizalombomba, most itt áll előttem. Esendően, védtelenül kiszolgáltatva az akaratomnak. Bármit megtehetnék vele, és ez túlzottan tetszett. Túlzottan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://lilleby.hungarianforum.com
Marlene McKinnon
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél.
avatar

Származás : Aranyvér

Lojalitás : Dumbledore, barátok, család
Családi állapot : Nem publikus (szingli)
Lakhely : Roxfort, Griffendél torony
Foglalkozás : Diák, kviddics játékos
Pálca : Tíz és fél hüvelyk mahagóni egyszarvúszőr-maggal
Idézet :

"Marching, marching onward
Searching out the light of truth
I did not start the war
But it's a battle I can't lose
Faith will be my armor
And love my sword and shield
I must defeat the enemy
I will, I will, I will"

Karakterlap :
Playby : Freya Mavor
Kép :

TémanyitásTárgy: Re: Marlene & Regulus   Csüt. 4 Szept. 2014 - 13:13


Bár elég gyakran rácáfolok mostanában, azért mégsem vagyok olyan ostoba, hogy azt higyjem, Regulus engedi magát egykönnyen lerázni. Azért indultam meg szapora léptekkel a mosdóba, mert egy pillanatig abban reménykedtem, hogy itt talán lesz valaki, és akkor kénytelen lesz visszavonulót fújni, de tekintve, hogy ilyenkor órák után mindenki általában a könyvtárban vagy a klubhelyiségben körmöli a házi feladatokat, most ez a helyiség is üres. Hallom magam mögött a lépteket, egészen a szembenlévő kagylóig megyek, de ott nincs más választásom, meg kell fordulnom, és szembe kell nézzek vele ismét. Ott áll, karba tett kézzel, laza magabiztossággal nekidőlve az ajtófélfának, arcán meg az elmaradhatatlan gúnyos félmosoly, amitől csak még dühösebb leszek. Black mivoltát akkor sem tudná levetkőzni, ha kilépne a családból, átállna a Griffendélbe és még a nevét is megváltoztatná. Elvégre Sirius is ezt csinálta, mégsem jött neki annyira össze, hogy szabadulni tudjon a gyökereitől. Néha olyanok, mint két tojás. Ha tudnák mennyire hasonlítanak valójában, biztosan utálnák magukat emiatt. Ritka az az ember, aki ki tud ennyire hozni a béketűrésemből, de nekik lazán, félvállról is mindig sikerül. Azzal meg csak rátesz még egy lapáttal, hogy ilyen szemtelenül végigfixíroz, de mindez semmi ahhoz képest, amikor kinyitja a száját. Akaratlanul is megremeg a szám széle, aztán a kezem is, ahogy felemelem, és közelebb lépek hozzá.
Nem emlékszem, hogy mikor emeltem kezet utoljára valakire. Abban sem vagyok biztos, hogy történt már ilyen korábban. Most sem gondoltam igazán át, csak nem tudtam mit kezdeni ezzel a tehetetlen dühvel, ami fokozódott bennem minden egyes szavát követően. A tenyerem nyoma ott maradt a sápadt arcbőrön, mint egy bélyeg. Azon sem csodálkoznék, ha ez a kézjegy örökre ottmaradna. Nem bírom levenni a szememet róla. Látszik rajta, hogy ő is legalább annyira meg van lepve, mint én.
- Soha.. ne merj.. engem .. ribancnak nevezni! - préselem ki a szavakat tagoltan, mintha egy félkegyelművel beszélnék.   - Nincs jogod hozzá.
Tudom, hogy mennyire igazságtalan az egész. Tudom, hogy igaza van. Tudom, éppen ezért fáj ennyire, és éppen ezért fáj minden egyes találkozás vele, mert mindig elevenére talál. Farkasszemet nézünk végtelennek tűnő perceken keresztül. Próbálok lenyugodni, de egyszerűen nem megy, ha így néz rám. Ez az éhes tekintet, ahogy méreget, mint egy árucikket, amit használtan vett valakitől, és most azt próbálja eldönteni, hogy kellek-e neki vagy sem, és ha igen, akkor mivel lehetek a hasznára. De talán igaza van, és nem vagyok jó egyébre.
- Úgy is tudom, hogy mire gondolsz. Jobb lesz, ha nem mocskolod be magad velem. Csak menj innen a fenébe!
Mély levegőt veszek, hogy még egy pillanatra visszatartsam a sírást, amíg be nem vágódok az egyik fülkébe. Becsapom magam mögött az ajtót, és csak akkor merek végre utat engedni a könnyeimnek.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Regulus Black
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked."
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked.
avatar

Származás : The Noble and Most Ancient House of Black
Lakhely : London, Grimmauld tér
Foglalkozás : diák
Pálca : Mogyoró, 12 hüvelyk, egyszarvúszőr mag
Karakterlap : Én vagyok
Karakterzene : Ez
Playby : Wade Poezyn

TémanyitásTárgy: Re: Marlene & Regulus   Vas. 14 Szept. 2014 - 22:07

Regulus + Marlene
A bátyámmal valóban jobban hasonlítottunk egymásra, mint két tojás, de ezt soha nem ismerné be egyikünk sem. Mindenben különbözni próbálunk egymástól, de ettöl csak még egyformábbak vagyunk. Ezt talán sejtjük valahol nagyon mélyen, a tudatalattinkban, de hogy saját magunknak sem valljuk be, az egészen biztos. És itt áll Marlene, kettőnk között, mindkettőnkkel szövevényes kapcsolatban, ezzel egyszerre elválasztva és összekötve minket. Ez a gyönyörű, pimasz szőke csaj, aki most úgy vélte logikusnak, hogy felpofozzon. Rossz ötlet volt.
Mikor csattant a tenyere az arcomon, először semmit nem reagáltam. Annál jobban meg voltam lepve. Nem néztem ki belőle, hogy idáig merészkedjen, bár a szavaiból rögtön leszűrtem, hogy ő maga is megszeppent. Amikor hozzátette, hogy nincs jogom ribancnak nevezni, egy másodperc elteltével egyszerűen el kellett mosolyodnom. Nincs jogom hozzá. Hát persze. Ez meglehetősen gyenge próbálkozás volt. De minden ilyen szánalmas kis próbálkozása után megállapítom, milyen kis aranyos. Hogy fel van zaklatva, mindjárt elsírja magát. Pedig csak velem beszélget. Csevegünk. Egy ujjal sem nyúltam hozzá. Aki itt kettőnk közül kezet emelt a másikra, az ő volt.
Az ajtó csapódása kizökkentett az eddigi állapotomból. A hirtelen, éles hang valahogy megszakította a gondolatmenetemet, és csavart egyet a hozzáállásomon. Ez a csapódás értette meg velem, milyen végletesen el van keseredve Marlene. Az okát persze most sem értettem, de felémnyilallt egy gondolat: én juttattam idáig. Ez egyrészt jó érzéssel töltött el, hisz hatalmat éreztem a kezemben, másrészt viszont...
Ellöktem magam a faltól, és a vécéajtóhoz léptem, amit Marlene ugyan becsapott maga után, de nem reteszelt be. Hallottam, hogy sír, és bár semmilyen tervem nem volt, mégsem akartam magára hagyni ilyen állapotban, sem pedig tovább rontani a helyzetén. Most nem.
A látvány egészen megdöbbentett. Ez a lány, aki mindig kihúzott derékkal, büszkén ment végig a folyosókon, most egy vécéfülkében görnyedt, és egész teste rázkódott a zokogástól. Ahogy elvette a kezét az arca elől, és rámemelte kisírt szemét, amely körül teljesen szétkenődött a szemfesték... Az a végletesen elkeseredett, vádló tekintet, az a tehetetlen düh és gyűlölet, ami sugárzott belőle... A látvány ezúttal valóban megérintett. Néhány másodpercig dermedten néztem rá, aztán lassan lehajoltam hozzá. -
Ne mozdulj - figyelmeztettem halkan, egészen megértő hangon. Ha jól emlékszem, ilyet ő még nem hallhatott tőlem. Ezúttal mellőztem minden gúnyt és utasító hangsúlyt, és egyszerűen, őszintén szóltam hozzá. Lassan nyúltottam ki felé a jobb kezem, óvatosan érintettem meg az arcát, és egészen finoman töröltem le róla néhány feketés színezetű könnycseppet. Nem lettem volna meglepve, ha ordítva ellök magától, bár akkor soha többé nem viselkednék így vele. De azt hiszem, a gesztus sokkal jobban megdöbbentette annál, mint hogy így reagáljon. Tulajdonképpen engem is megleppett. Még az imént csattanó pofonnál is jobban, aminek bizonyára még az arcomon virít a nyoma.
Eltelt néhány nagyon hosszú, néma másodperc, mikor csak bután, de őszintén bámultunk egymásra, aztán olyasmivel törtem meg a hallgatás pillanatait, amit a legkevésbé sem vártam volna magamtól. Amíg nem mondtam ki hangosan, magam sem tudtam, hogy ezt fogom mondani. -
Ne haragudj. - Ez a két szó ebben a helyzetben többet jelentett, mint bármilyen más "két szó", amit kiejthettem volna a számon. Persze ha úgy vesszük, nem változtatott meg semmit, és talán Marlene sem fogja sokkal jobban érezni magát tőlük, nem is fog kevésbé utálni miattuk, de én megnyugtattam a lelkiismeretemet, ami egyre hangosabban krákogott a fejemben. Nem bántam meg semmit, ami kettőnk közt történt, de rossz érzés volt ilyen állapotban látni, és őszintén megsajnáltam.
Még így is szép - villant be hirtelen az agyamba.
Még így is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://lilleby.hungarianforum.com
Marlene McKinnon
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél.
avatar

Származás : Aranyvér

Lojalitás : Dumbledore, barátok, család
Családi állapot : Nem publikus (szingli)
Lakhely : Roxfort, Griffendél torony
Foglalkozás : Diák, kviddics játékos
Pálca : Tíz és fél hüvelyk mahagóni egyszarvúszőr-maggal
Idézet :

"Marching, marching onward
Searching out the light of truth
I did not start the war
But it's a battle I can't lose
Faith will be my armor
And love my sword and shield
I must defeat the enemy
I will, I will, I will"

Karakterlap :
Playby : Freya Mavor
Kép :

TémanyitásTárgy: Re: Marlene & Regulus   Hétf. 9 Feb. 2015 - 10:05

Regulus & Marl
leave me alone, or I'll be your worst nightmare

Megbocsáthatatlan gyengeség. Amikor végre egy szánalmas WC-ajtót tudhatok kettőnk között már nem tudom visszatartani a könnyeimet és mélységesen utálom magam miattuk. De még saját magamnál is jobban gyűlölöm az ajtó másik oldalán tartózkodó Regulust. Minden porcikám menekülésért sikít, miközben megállíthatatlanul zokogok. Mégis mit művelt velem, mikor volt nekem szokásom a lány mosdóban zokogni, vagy egyáltalán elmenekülni bármilyen konfliktus elől. Hogy tudott egy nyavalyás semmirekellő, ráadásul egy Black így megtörni. Black... A pokolba az egész pereputtyal, Sirius sem jobb, bár ha kicsit józanabbul belegondolnék ez így nem igaz. Ő sosem használta volna ki azt a helyzetet a buli és eszébe sem jutott volna még ide is követni hogy kínozzon. Na nem mintha szent lenne, de valamiért mégis csak Griffendéles lett, ami azt jelenti, hogy nem velejéig romlott...
Dühödten a hajamba túrok, miközben érzem, hogy az egész testem remeg, és csak tovább szítja bennem a perzselő mérget, hogy nem vagyok ura a helyzetnek. Karjaimat szorosan keresztbe fonom a mellkasomon, mintha ezzel egybe tudnám magam tartani, lehunyom a szemem és ellépek az ajtótól. Homlokomat a hűvös csempének támasztom, majd szembefordulok az ajtóval és minden erőmmel azt kívánom bár Regulus feladná a zaklatásomat és kisétálna a mosdóból és az életemből.
Mondanom se kell szerintem, hogy nincs ekkora szerencsém...
Az ajtó nyílik, a szemeim felpattannak, én pedig ostoba módon megdermedek és nem teszek semmit. Próbálom kihúzni magam, de mintha az égiek hatalmas sziklákat pakoltak volna a vállamra és a hátamra. Közelebb lép, dacos gödröcske a szám sarkában édes kevés hogy megállítsam, ahogy a szemeimben villogó vádló düh sem elég. Semmi sem elég, nincs erőm elküldeni. "Ne mozdulj"... Mintha úgy néznék ki, mintha bármit is tudnék tenni. Remek vicc Black! A lélegzetem elakad amikor lehajol hozzám, de ebben nincs semmi romantikus vagy kellemes érzés, inkább a gyermeteg félelemtől. Megértő hangjától felfordul a gyomrom és morbid módon kívánom, bár visszaköszönne a reggelim. Szívesen látnám arrogáns önelégült arcán és a mellkasán, de mint mondtam nincs ekkora szerencsém.
Még van képe megérinteni és letörölni a könnyeimet. Döbbenten, élesen szívom be a levegőt és úgy nézek rá, mintha minimum pofon vágott volna, mint ahogy az előbb én tettem vele. Persze, kicsit bánt a lelkiismeret miatta, de belsőm nagyobbik része még többet akart tenni vele egy egyszerű képen törlésnél. Bosszút akartam. Csendben, feszülten telnek a másodpercek, mikor kibukik belőle két szó, amitől végleg elpattan velem valami. Vérvörösen izzik fel bennem a harag, végre az égiek mintha hirtelen erőt csöpögtettek volna belém. Energiát, amivel végre van hatalmam lerázni magamról a szánalmas remegést és lélekjelenlétet amivel le tudom magamról rázni a félelmet és a szánalmas gyengeséget. Kibaszottul. Ideje. Volt. Már.
Durván félrelököm a kezét, a másodperc törtrésze alatt rántom elő a pálcámat és durván a torkának nyomom. Tekintetem szikrákat szór és süt belőle a tomboló pokol ami éget belülről.
- Ne... merészeld... - nyögöm elcsukló hangon, miközben cseppnyi megbánás és remegés nélkül tartom a pálcát - Még van képed azt kérni hogy ne haragudjak... Nektek aztán vastag a bőr a képeteken!
Keserűen felnevetek, de a hangban semmi helye vidámságnak, helyette viszont süt belőle a hisztéria. Keményen nézek a szemébe, bár még mindig félek tőle és legszívesebben kimenekülnék az egész világból, nem hagyom tovább magam. Elegem van a gyengeségből és az áldozat szerepéből. Éppen eleget engedtem a terrornak, itt az ideje végre felvenni a kesztyűt. Lehet hirtelen a fordulat, de én örülök neki. Nem azt mondom, hogy így talán örökre elkergethetem ezt a nyomorultat, és vége szakad ennek az egésznek. Hogy visszakapom azt, amit elvett tőlem. Nem, erről szó sincs... De soha többé nem hagyom, hogy megbénítson...
- Akkor tisztázzunk valamit - mondom enyhén remegő hangom - Soha többé ne merészelj a közelembe jönni, főleg ne játszd meg nekem hogy sajnálod amit tettél be, mert senki nem veszi be... Megértettél? Hagyj békén, különben esküszöm.... - nem fejezem be a mondatot, csak kicsit erősebb nyomást gyakorlok a torkára, miközben egy pillanatra sem engedem el a tekintetét. Nem fogok meghátrálni. Soha. Többé.
.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Regulus Black
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked."
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked.
avatar

Származás : The Noble and Most Ancient House of Black
Lakhely : London, Grimmauld tér
Foglalkozás : diák
Pálca : Mogyoró, 12 hüvelyk, egyszarvúszőr mag
Karakterlap : Én vagyok
Karakterzene : Ez
Playby : Wade Poezyn

TémanyitásTárgy: Re: Marlene & Regulus   Hétf. 2 Márc. 2015 - 20:10

Regulus + Marlene
Ahogy felpattant és a torkomnak nyomta a pálcáját, tettem egy gyors lépést hátra, bár ez sem volt elég, hogy elhúzódhassak a torkomra szorított pálca elől. Egy pillanatra sikerült elbizonytalanítania, de mikor másodpercek elteltével sem tett semmit, kezdtem újból nyeregben érezni magam. Nem tartottam valószínűnek, hogy megátkozzon, vagy ha mégis megtenné, komoly sérüléseket nem okozna. Ahhoz ő túl jó. Francokat túl jó. Csak gyáva. A saját lelkiismeretétől fél.
Könnyedén levontam ilyen következtetéseket az emberekről, igazán bölcsnek érezve magam, de soha nem tudatosult bennem, hogy valójában én is csak a saját lelkiismeretem elől menekülök. Csak megnehezíti a dolgomat, hogy két ellentétes irányból kerget. Kinek az oldalára álljak, s kiket hagyok ezáltal cserben? Bárhogy döntöttem volna, utólag keservesen bántam volna a döntést. Így viszont a két oldal között vergődöm, egyre gyorsabban futva ebben az őrült mókuskerékben, s a Marlene-hez hasonló ártatlanokon levezetve az indulataimat... Néha egy-egy percig tisztán látom, mennyire rossz, amit teszek; ennek következménye volt az előbbi megnyilvánulásom. Így viszont, hogy csúnya elutasításra találtam, rögtön visszafordultam állatias önmagamba, még ha nem is voltam egészen tisztában a bennem zajló folyamatokkal.
- Családi vonás - jegyeztem meg halvány, de annál gúnyosabb mosollyal, megértve, mire célzott a többes számmal.
Úgy tűnt, egészen félreértette, amit a sajnálatról mondtam. Cseppet sem bántam, ami a bulin történt köztünk. Egyedül azért kértem bocsánatot, hogy pillanatnyilag ilyen állapotba hoztam. Számomra a két dolognak köze sem volt egymáshoz. - Nem sajnálom, amit tettem - válaszoltam lassan -, csak azt kértem, hogy ne haragudj. Nem ugyanaz. - Pimasz mosolyt villantottam rá. - Ha a bulin nem iszod le magad annyira, most nem is ismernénk egymást. Talán nem emlékszel, de elmondom: nem tanúsítottál túlzott ellenállást. Ahogy máskor sem volt szokásod sosem, senki mással szemben. Ha bárkivel lefekszel önként, miért érintett ilyen mélyen épp ez az eset? Akkor még nem utáltál. Talán féltél, hogy így már nem kellesz a bátyámnak? - Miközben beszéltem, ezzel lekötve a figyelmét, jobb kezem nagyon lassan a talárom zsebe felé araszolt. Mire befejeztem az utolsó mondatomat, már érezhette varázspálcám hegyét a hasához szorítva, valamivel a köldöke fölött. - Esküszöl... - ismételtem meg az iménti fenyegetőzésének félbemaradt kezdeményét. - Esküszöl? Mire esküszöl? Mi lesz? Hm?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://lilleby.hungarianforum.com
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Marlene & Regulus   

Vissza az elejére Go down
 
Marlene & Regulus
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Marauders - A Tekergők :: Kastély :: 6. emelet-
Ugrás: