Marlene McKinnon

Tárgy: Marlene McKinnon Pént. 29 Aug. 2014 - 11:20

Marlene McKinnon

Marl, Lene

Kor: 17 Ház: Griffendél Évfolyam: 7. Oldal: Jó

Jellem:

Nem vagyok egyszerű személyiség, azt hiszem, ezt már az elején le kell szögeznem. Akaratos, karakán, határozott személyiség vagyok, az a típus, aki nem rejti véka alá a véleményét. Nem minden esetben ragaszkodom ahhoz, hogy a célszemélynek fejtsem ki, amit gondolok, de ha valami kikívánkozik belőlem és rövid időn belül nem mondom el valakinek, megkattanok. Osztom az észt, sokszor kérés nélkül is, szeretek beszélni, de azért úgy vélem, az esetek legnagyobb részében nem fecsegek üresen. Ha mégis, annak biztosan oka van. Előfordul ugyanis néha, hogy kertelek, de ezt csak az szúrja ki, aki ismer már valamennyire, ugyanis nem vagyok nyitott könyv, bárki bármit is gondoljon. Mindig leolvasható valami az arcomról, de ez sokszor köszönőviszonyban sincsen az igazsággal, ugyanis nem szeretem, ha ismernek. Nagyon nem, így ritka az, ha valakinek megengedem, hogy igazán belásson a függöny mögé. Színház a világ és én vagyok az egyik főszereplő és ez sok mindenre értendő. Nem hagyom elnyomni magam, mindig elérem, hogy figyeljenek rám, szeretek bohóckodni, piszkálódni és cseppet se jövök zavarba, ha flörtölésre kerül a sor. Persze egészen addig, ameddig nem komoly a dolog. Az a típus vagyok, aki úgy tesz, mint ha semmit nem venne komolyan. Se az iskolát, pláne nem a szabályokat, szórakozok, jól érzem magam, néha kicsit kegyetlen is vagyok, de az már nálam valamit jelent. Kivetítem másokra a belső dolgaim, csak éppen megcsavarva, kiszámíthatatlanul. Szeszélyes vagyok, nincs mit tagadni.
Az az igazság, hogy nagy csodálója vagyok házam kis csapatának, a négy díszpéldánynak, de Imperius-átok alatt sem vallanám ezt be. Nem azt mondom, néha én is a soraikban vagyok, mikor egy-egy olyan helyzetről van szó, de máskor csak messziről, mosolyogva figyelem ténykedésüket. Lily talán haragudna is rám, ha tudná, hogy szórakoztatnak a gonoszkodásaik, még ha én inkább csak a cinikus megjegyzések és irónikus megmozdulások híve vagyok, direktbe kipécézni nem szoktam senkit, hacsak az illető nem gázolt bele kifejezetten a célmezőmbe, vagy nincsen borzalmas napom. Alapból elég kedves és megértő tudok lenni, már ha értik és értékelik a kissé kiélezett stílusom, szeretem a viccet és a humort, magamból is hamarabb csinálok poént, mint hogy alul maradjak. Szóval hozzám külön türelem és térkép kell, de még az se biztos, hogy elegendő, de mikor alszom, egészen békés tudok lenni, még soha senki nem panaszkodott, hogy álmomban is beszélnék, viszont ha a szeretteim bántják, alvás közben, félholtan, bárhogy, de az utolsó lélegzetvételemig kitartok és védek. Ehhez az is hozzátartozik, hogy nem sok félelemérzet van bennem, ami talán felelőtlen vakmerőséggel párosodik, de ez sem zavar. Nem tudom meddig élek, de számomra a rejtőzve reszketés nem számít igazi életnek, így ez nem is kenyerem, pláne nem, hogy hamisítatlanul érezzük a sötét felhők közeledtét. Én nem fogok elbújni.

Küllem:

Most elárulok valamit, amit soha ki nem találnál rólam. Utálom azt, ahogy kinézek. Vörösesszőke fürtjeim rakoncátlanul állnak arra, amerre akarnak, világoskék szemeim olyan érzékenyek a fényváltozásokra, hogy az már bosszantó. Az orrom pisze, a szám lefelé áll, túl széles és túl vastag, a bőrömet szinte befedő szeplőket pedig már meg sem kell említenem. Bőröm elképesztően világos, a nap nem képes bebarnítani, inkább irritálja. Homlokom magam, állam kerek, szemöldökömnek semmi formája és akkor még ott van az is, hogy lapos vagyok, akár egy kamaszkor elején járó kislány. Hosszú listán taglalhatnám még, miket nem szeretek magamon, de felesleges is lenne, hiszen lényegében semmit se. Amit viszont fontos megjegyeznem, hogy ezt nem lehet észrevenni magam, pontosan azért, mert az a típus vagyok, aki nem képes elfogadni a gyengeségeit. Úgy tartom, mindenből előnyt kell kovácsolni. Hát én így lettem az a lány, aki elképesztően sokat foglalkozik a külsőjével, csak azt nem kötöm senki orrára, hogy nem más, csak és kizárólag magam miatt. Hogy úgy léphessek el a tükör elől, hogy már nem viszolygok attól, amit benne látok. Reggelente mindig a szobatársaim előtt kelek, mert az ébredős külsőm nonszensz. A szokásos rutin, hogy először dzsungelharcot vívok fürtjeimmel, közben kigondolom, aznap éppen milyen frizurát készítek magamnak. Ez akármilyen lehet, az egyszerű egyenestől, a laza hullámokon át a kényelmes copfokon keresztül egészen a bonyolultabb fonatokig. Minden az aktuális hangulatomtól függ. Sose hagyom ki a sminkelést, kissé próbálva fakítani „szépségfoltjaimon”, s komoly fejtörést okoz ruháim és kiegészítőim kiválasztása is. Ez amolyan fordított pszichológia, vagy hogy mondják. Igyekszem feltűnő, igényes, csinos lenni, de nem rikító és nevetséges. Az egyáltalán nem. Így senki nem feltételezi rólam, hogy valójában mennyi problémám van. Amúgy magát a folyamatot imádom. Szeretek sminkelni, a többi lányt is szoktam és az öltözködési tanácsokat is előszeretettel osztogatok – no meg csúnya dolog, de szeretek halk megjegyzéseket tenni a stílusgyilkosokra -, ha pedig kikérik véleményem, biztosan nem kertelek, sőt, a közeli barátaim, ismerőseim kéretlen véleményeket is megszokhattak már tőlem. Az ilyesmire érzékeny lettem az évek során és képtelen vagyom magamban tartani a véleményem. Jó szemem van hozzá, nah. Amúgy a magasságommal nincs különösebb bajom, pont ideális. Szóval mondjuk azt, hogy emiatt ritkán bosszankodok, hiszen magas sarkút is fel tudok venni, de laposban se nézek ki törpének. Amúgy ha valaki azt mondja, a mugliknak nincsenek jó cuccai, az vak! Lilynek hála azokat a szokásokat is megismertem és ezer köszönet neki azért, hogy segített eleinte elkerülni a teljes lebőgést. Azt hiszem sok mugli tárgy van, amire inkább már rá se kérdezek, mi az, mert csak tátognék rajta napestig, de ruhatáramból akad egy-két holmi, amit olyan körökbe szereztem be, mert megtetszett. Szóval ne tessék mindent leszólni, ami mugli dolog, hiszen a legjobb barátnőm közülük származik és aki rá mer rosszat mondani, az megismerkedik a haragommal és ha mérges vagyok, nem mondható el rólam a nőies kecsesség, ami amúgy jellemez!
Tehát, ha megállapítom, hogy jól nézek ki, mindig csak a körülményekhez képest értem, de ez maradjon az én kis titkom.

Történetem:

„…apáék megint veszekedtek, a héten már harmadszor. Talán jobb volt, ameddig nem tudtam róla. Mit fogunk csinálni?”
Mióta a nővérem Annella végzet a Roxfortban rendszeresen beszámol az otthoni dolgokról. Én eddig is tudtam, hogy anyáék sokat veszekednek, de igyekeztem figyelmen kívül hagyni. Nem akarok ebbe az egészbe belegondolni. Négyen vagyunk testvérek, Glen Roxmortsban él, apa auror, anya a minisztériumban dolgozik, a nővérem pedig a Szent Mungóban. Én is auror akarok lenni, akár az öcsénk Leslie. Népes és hangos család a miénk, azonban egy ideje, mint ha kétfelé szakadtunk volna. A szüleink túlságosan elfoglaltak egymás gyilkolásával. Sehogy se jó ez így, tisztában vagyok vele, de nem foglalkozom a dologgal. Nem is tudnék hogyan, hiszen a Lilyvel történtek után, mindez eltörpül. Így inkább csak félretettem mindezt, s csak nővérem kétségbeesett levelei hozzák újra elő emlékeimet. Annella mindig is legnaivabb volt közülünk, általában az én támogatásomra szorul, még úgy is, hogy idősebb nálam. Az öcsém többségében külön utakon jár, s bár nem szakad el tőlünk, de inkább a magának valóbb típus. Glen az, akire a leginkább számíthatok, talán ezért is él most ennyire közel az iskolához. Apával egy ideje nincsenek jóban, hiszen Glen nagyon összekapott vele, miután egyszer meglátta anyát zokogni. Szóval a családunk romokban, s habár a mostani baljós körülmények mint ha megmocorogtatnák bennük az összehúzás szelét, nem reménykedem már a csodában. Kinőttem abból a korból.
„… Ez a sok munka nagyon kimerítő. Egyre több a súlyos sérült, sokat túlórázok. Esküszöm, néha elgondolkodom azon, jól döntöttem e.”
Tisztán értettem, hogy Anne nem a munkában fárad el ennyire, inkább a lelki teherbe, hiszen nyilvánvalóan az eseteik nagy részében nem háztartási baleseteseket kell ellátniuk. Nem is tudom, én hogy reagálnék annyi kínzott ember láttán. Így is fortyog bennem a düh és a tenni akarás, de úgy… nem lennék jó az ottani munkában, túl sok bennem az indulat. Még idebenn is hallani a rengeteg hírt, még ha pletyka szinten is, de nyilvánvalóan kint sem terjednek szó szerint az események. A minisztérium lépései egyre felháborítóbbak, a lapítás, az elhallgatás, a tagadás kifejezetten nevetséges és elkeserítő is egyben. Hát ennyire ostobának néznek minket? Ki az, aki még mindazt a sok sületlenséget beveszi? Lilyvel sokat sutyorgunk erről, osztom a véleményét és örülök, hogy ő sem szeretne csak ücsörögni és várni, mi lesz. Támogatom mindenben, ezt ő is tudja.
„… Óvva intelek, vigyázz magadra és Lesliere is. Kérlek, válogasd meg, kiket engedsz magadhoz közel. Nem akarom, hogy bajod essen.”
Szerencsére Anne, sőt egyik testvérem sem tud arról, kikkel vagyok mostanában. Nem biztos, hogy tetszene nekik. Öcsi nem folyik bele ilyesmibe, jól tudom. Remekül elvagyuk, hagyjuk egymást szabadon élni, de persze fél szemem mindig rajta tartom, de úgy vélem, nem kell miatta aggódnom. Intelligens és óvatos kölyök. Nem lesz vele zűr az után sem, hogy én végzek itt. Már ha eljutunk évvégéig.
Annella mindig túlaggódja mindezt. Mikor pár éve bekerültem az iskola kviddics csapatba, akkor is nagyon sokat beszélt nekem arról, mennyire nem tartja jó ötletnek. Szerinte nem való nekem. Túl durva, nőietlen és egészen más dolgokkal kellene foglalkoznom, nem ilyesmivel. Nem értettem vele egyet. Imádom a kviddicset és kitörő ujjongással fogadtam, mikor bekerültem a csapatba. Nem zavar, hogy kemények az edzések, s attól függetlenül, hogy mennyire igényes vagyok a külsőmmel kapcsolatban, meccs közben cseppet se érdekel, hogyan nézek ki. Akkor csak eleresztek minden mást, s a cél, hogy megnyerjük a meccset. Az edzéseken nem kell kétszer mondani, hogy megcsináljam a feladatot, s bár nem mondom, soha nem panaszkodom fáradtságra, de ki nem hagynék edzést. Imádom. Már gyerekként is ilyen voltam. Két percig nem figyelt rám valaki, biztosan eltűntem és olyan helyről szedtek elő, hogy a szüleim haja égnek állt. Én voltam az első, aki felmászott a fára, hogy megnézze a madárfészket és ha valaki el akart rejteni valamit se szekrény teteje, de a legjobba elrejtett sarkok se feleltek meg, ugyanis mindig bújócskáztam, néha úgy is, hogy a többiek nem voltak beavatva, most éppen játszunk, csak elbújtam. Csúsztam, másztam, a legsötétebb és rejtettebb zugokat találtam be. Sosem zavartak a pókok, bogarak, semmi, jókat kuncogtam azon, hogy keresnek. Talán a magány, szociális életem teljes felrobbanása, szeretteim halála, ezek azok a dolgok, amiket félelmeimnek nevezhetnék, de úgy vélem ezek igazán egészséges és általános dolgok. A mumus nálam egy troll alakját vette fel, mikor harmadikban erről tanultunk, de ez csak egy gyerekkori mesére vezethető vissza, mikor még Glen úgy vélte, vicces ijesztgetni minket, s éjjelente rémmesékkel akadályozta meg, hogy el tudjunk aludni. Szembe néznék bármilyen trollal, ha úgy adódna, ezt garantálom! Csak még nem volt rá alkalmam igazából…
Mikor nővérem levelét olvasom, mindig borzalmas fejtörést okoz, mit is válaszoljak neki vissza. Sosem szoktam azonnal megnézni, mikor megérkezik a posta, hiszen a tartalom sosem a nagyterembe való, érzelmeim ilyenkor gyakran suhannak végig arcomon, hiszen gyakran olyan információkat is elmond nekem, amiről azt se tudja, hogy a levél tartalma. Sok mindenről szokott csacsogni és pedig igyekszem mindennek a mögöttes tartalmát is megérteni. Ilyenkor mindig elrejtőzöm valahova, hiszen ebben profi vagyok, s csendes magányomban három, négy olvasás után fogalmazom meg neki a nem túl konkrét, de sokat mondó választ. Szerencsére fél szavakból is megértjük már egymást, bár Glennel még egyszerűbb a helyzet. Lilyn kívül ő az egyetlen, aki rám néz, és egyből tudja, mi zajlik bennem. Ismernek, figyelnek, törődnek velem, ahogy én is velük.
Azért kicsit sajnálom, hogy a nővérem nem jár már ide. Szeretnék vele pár dolgot megbeszélni, amiket papírra nem szívesen írnék le. Hiába kissé pedánsabb – prefektus volt –, szorgalmasabb – stréber -, és egészen máshogyan látja a világot, mint én, néha jól esne mesélni neki. Főleg olyan dolgokat, amikkel nem akarom Lilyt terhelni, bár a fő témám egyiküknek se tudom elmondani, ami álmatlan éjszakákat okoz nekem. Szenvedek miatta, mert nagyon nem kellene azt éreznem, amit érzek. Előszeretettel tagadom le a dolgot, nem foglalkozva vele, de előbb, vagy utóbb mindig nála lyukadnak ki a gondolataim, vagy rajta akad meg a szemem. Ez nem új keletű dolog, jó ideje van már ez így, szóval kezdem megszokni, s ebből a témából is inkább viccet csinálok, mint hogy kellemetlen terelésbe kezdjek. Jelenleg még kordában tartom a dolgokat, de fogalmam sincsen, hogy meddig bírom még. Nem csak ezt, úgy mindent. Kezdek megtelni, néha a saját határaimat feszegetem. Minden egyre több, egyre feszültebb vagyok, napról napra kevesebb a türelmem, hamarabb kapom fel a vizet és néha órákra is eltűnök, hogy erőt gyűjtsek, s utána az a Marlene legyek, akit a világ lát. Néha fárasztó, viszont tudom, másképpen elvesznék, s azt nem tudnám elviselni. Nekem kell az a pörgés és közeg, amiben most vagyok, tudom, hogy kell. Másképpen csak egy szürke egér lennék. Egy a millióból. Egy arc, akinek a nevét később mindenki elfelejti. Nem akarok eltűnni. Nem leszek senki. Én vagyok Marlene McKinnon, a lány, akit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Patrónus: Hiúz Vér: Aranyvér Pb: Freya Mavor Csoport: Diák

Tárgy: Re: Marlene McKinnon Pént. 29 Aug. 2014 - 18:22

ELFOGADVA!
Először is örülök neked barátosném! Nos a lapod, kifogástalan. Imádom a kifejtett, hosszú lapokat, mikor mindent kivétel nélkül megtudhatunk a karakterről. Te így tettél. Szépen kifejtetted a jellemet, sőt még a külső adottságokat is szépen kifejtetted, és öröm volt olvasni. Tetszik, hogy Marlene-ból mindent kihoztál, benne van a mi elképzelésünk is, és a tiéd is. Tetszik hogy beletetted a családodat, és őket is megismerhettük valamennyire. Egyszerűsítve: öröm volt olvasni, köszönöm! Smile

» Black & McKinnon
» McKinnon and Evans
» Black & McKinnon
» Lily && Marlene
» Marlene & Rita