Ralph & Mary

Vendég

Ralph & Mary

Koránkelés! Megáll az eszem, hogy a fenébe lehetek ilyen mostanában. Vagy nem lehet kiverni az ágyból reggel. Vagy már olyan korá fenn vagyok, hogy szétunom az agyamat a klubbhelységben. Pedig általában el tudom magam foglalni, de mostanában sehogy sem megy! Komolyan kezdem saját magamat idegesíteni.
Ma reggel is korán keltem. Nem tudtam benn maradni a klubbhelységben, megőrültem a sok szuszogó diáktól. Ki kellett onnan szabadulnom. Jöbb ötlet híján kóvályogni kezdtem az iskolában. Viszont még a képek is aludtak, tehát ebben sem volt semmi érdekes. Furcsa egy fél óra múlva ébresztő és még senki sehol.
Végül a nagyteremben kötöttem ki. ~Most mi a jó Merlint csináljak?~ Gondolkodtam el, majd úgy döntöttem befejezem azt a könyvet, amit a héten kezdtem el. Leültem az asztalunkhoz. Teljes csend volt, kicsit nyomasztó is. Így halkan elkezdtem felolvasni a könyvet. Legalább nem lesz olyan kínterhes a csend.
Lassan nagyon belemelegedtem a dologba, s kezdtem elfelejteni, hogy merre vagyok! Csak olvastam és olvastam. Biztos furcsán festhetek, most így egyedül ebben a hatalmas teremben, ahogy egy könyv szavait mormolom. De én ez vagyok! És nem zavar, hogy ki mit gondol rólam, sose zavart igazán. Azért remélem észreveszem, ha valaki bejön!

note: Remélem megfelel és lehet belőle kihozni valamit!

Tárgy: Re: Ralph & Mary Szomb. 16 Aug. 2014 - 23:32

Ralph és Mary

Általában nem keltem ilyen korán, de ezúttal nem hagytak aludni. Az egyik évfolyamtársam olyan hangosan horkolt, hogy egyszerűen lehetetlen volt megmaradni mellette, esküszöm, egy disznó is megirigyelte volna azt a hangot, amit produkált. Fogalmam sincs, a többiek hogy bírták elviselni.
Így persze nem csoda, hogy elég hamar a Nagyteremben kötöttem ki, pedig még nem is voltam éhes. Nem számítottam túl sok emberre ilyenkor, de az, hogy egy lányt kivéve teljesen üres volt az egész terem, az tényleg meglepett. A biztonság kedvéért még egyszer körbenéztem, hátha akad még itt valaki, de Maryn kívül tényleg nem ült itt senki. Lendületesen elindultam felé, ugyanis eszem ágában sem volt egyedül kuporogni annál a hatalmas asztalnál. Különben meg egészen kedveltem Maryt, úgyhogy nem láttam okát annak, hogy kerüljem.
- Jó reggelt – huppantam le közvetlenül mellé. – Hogyhogy ilyen korán?
Sosem okozott problémát, hogy beszélgetést kezdeményezzek valakivel, ugyanis órákat tudtam áradozni a semmiről is, így lényegében bármilyen témában meg tudtam szólalni. Még akkor is, ha épp fogalmam sem volt róla mi az, nemhogy még mélyre menő ismereteim is lettek volna róla. Csak nagyokat kell bólogatni és magabiztosan mosolyogni, közben pedig szép óvatosan olyan vizekre terelgetni a társalgást, ahol már biztosan mozog az ember.
Elvettem az asztal közepéről két pirítóst, meg egy nagy adag meggylekvárt. A sárgabarackot nem szerettem, így arra elvből rá sem néztem. A bátyám, Falk szerint olyan válogatós vagyok, mint egy öt éves gyerek, de nem igazán érdekel. Ha egyszer nem szeretem, akkor nem szeretem, ezen nem lehet változtatni.
- Mit olvasol?
Ekkor vettem észre, hogy mennyire elmerült a kezében tartott könyvben. Én is szerettem olvasni, de azért nem tudtam ilyen átszellemülten. Meg aztán nem hiszem, hogy egyforma lenne az ízlésünk… Valahogy a romantikus regényeket nem az én idegzetemnek és gyomromnak találták ki. Jobban kedveltem a háborús vagy a kalandregényeket, bár azt hiszem, ez korosztályi sajátosság.

>

Vendég

Ralph & Mary

Nem tudom mivel magyarázni ezeket a hirtelen fucsa változásokat. Sosem tudom eltalálni, hogy éppen ásítozva fogok felkelni, vagy olyan korán, hogy még senki sem lesz ébre. Kicsit zavaró ez a viselkedésem, ha tudnék vele mit kezdeni biztosan meg is tenném. De sajnos nem tudok vele mit csinálni.
Egy hangú szuszogásra keltem, s alig egy öt perc múlva már a plafonon voltam tőle! Úgyhogy magamhoz vettem az éppen a hétel elkezdett könyvem és elindultam az iskolában sétálgatni. De mivel mindenhol mindenki alszik, így elmentem a nagyterembe. Leültem az asztalunkhoz és kinyitottam a könyvem.
Nem volt kedvem enni, ahhoz még korán van. De az olvasáshoz sosem lehet túl korán. Mivel hatalmas csend volt és senki sem volt a teremben, ami furcsa volt azért mikor legutóbb ilyenkor itt voltam már volt egy két Griffendéles. Most viszont nem, egy árva lélek sem rajtam kívül. Persze nem olyan sokáig.
Alig olvastam el egy fejezetet, mikor hallottam az ajtót nyílni. Becsuktam a szám és magamban folytattam az olvasást. Persze felpillantottam a könyvből megnézni, hogy ki is jött. Elmosolyodtam Ralph állt az ajtóban és a termet fürkészte! Kevés olyan Mardekáros van, aki rendes, de ő közéjük tartozik!
Láttam, ahogy megindul felém, erre megint visszabújtam a könyvembe. ~Gyorsan befejezem még a fejezetet, aztán ha hozzám szól elteszem a könyvet.~ Gondoltam magamban, s szemeim szinte szaladtak a sorokon. Mikor leült mellém abban a pillanatban jutottam el az utolsó mondathoz, s amikor megszólalt halkan becsuktam a könyvet.
- Neked is jó reggelt! Nem tudtam aludni, mostanában elég kiszámíthatatlanok az alvási szokásaim! Na és te? - Kérdeztem tőle kedvesen mosolyogva. Azért jó, hogy nem vagyok már egyedül. Kicsit idegesített az a hatalmas néma csend, mint egy temető komolyan.
Brr... Nem szeretem, ha túl nagy a csend. Márpedig most túlon túl nagy csend volt. Ettől pedig felállt a hátamon a szőr ezért is olvastam hangosan. Addig persze, amíg a fiú meg nem jelent. Azért nem akarom magam teljesen lejáratni azzal, hogy magamban mormogok egy könyv felett. Így is mindenki strébernek tart.
Sosem volt az erősségem a társalgás. Bár amióta Lily a barátom, azóta mintha kezdenék nyitni a világ felé. Ráadásul a legtöbb esetben pozitív visszaigazolást kapok. Talán tényleg nem olyan rossz, ha beszélget az ember. Most pedig különösen jó, hogy nem némán kell ülni. Akkor is ha nem tudom miről beszélhetnék.
Figyelem, ahogy elveszi a pirítóst és a lekvárt az asztal közepéről. Nem tudom én valahogy még nem tudok enni. Ahhoz lehet, hogy túl fáradt vagyok? Áh nem, inkább az a baj, hogy nem vagyok éhes. Alapból nem vagyok egy nagyétkű ember, de most valahogy még kevesebbet kívánok, mint tavaj ilyenkor.
Elmosolyodtam mikor rákérdetett, hogy mit olvasok! Szinte tudom mit gondolhat. Lány vagyok, biztosan valami szerelmes regényt olvasok. Egy fenéket! Mindnek ugyanaz a vége, abban semmi érdekes sincs. Persze bizonyos mértékig szeretem, de hogy száz oldalakon keresztül azt olvassam, az már kicsit sok!
- Mágiatörténelem leckét! - Futott végig arcomon egy vigyor! - Nem ám! Kalandregényt! Az erdélyi sárkányvadász! Eddig elég érdekesnek tűnik, de még a fele hátra van! - Mondom mosolyogva. Hát nem tehetek róla a sárkányok érdekelnek. Bármilyen formában is vannak megemlítve.

Tárgy: Re: Ralph & Mary Vas. 17 Aug. 2014 - 0:31

Ralph és Mary

Meglepett a válasszal, arra számítottam, hogy valami „Vággyal teli üst a szív” vagy „Mindörökké szerelem” című könyvet lapozgat. Vagy valami unalmas történelemkönyvet, a hollóhátasoktól – különösen Marytől – kitelik az ilyesmi. Komolyan csodáltam őket a szorgalmukért és azért, hogy képesek ilyen odaadással görnyedni a tankönyvek felett. Én is tanultam rendesen és jók voltak a jegyeim, de ami nem érdekelt, abba nem fektettem túl sok energiát. Lásd Jóslástan. Abból jelenleg a Troll és a Hitvány között mozogtak a jegyeim, de én már annak is örültem, ha nem fogok megbukni belőle. Szomorú, de az adottságaim nem voltak elegek ahhoz, hogy olyan remek látó lehessek, mint a kedves professzor. Telesírom a párnám miatta…
- Azt hittem, valami csöpögős vackot olvasol, tökéletes pasikkal és nyálas esküvőkkel – ugrattam. – Amúgy nem tudtam aludni, az egyik srác úgy horkol, mint egy elefánt.
Nekem határozottan tetszett, hogy nem volt itt senki rajtunk kívül. Nem arról volt szó, hogy rosszul éreztem volna magam a nagyobb társaságban, de egy emberrel mégis csak egyszerűbb. Olyankor nem kell annyiféle partnerhez igazodni… Többnyire a szituáció és a másik ember határozta meg az aktuális viselkedésemet. Ha például egy tipikus hollóhátassal voltam, mint Mary, akkor az ember szinte kényszeresen próbál intellektuális témákról beszélgetni, hiszen azokkal nehéz mellényúlni. A griffendélesekkel a laza, vidám hangulat volt az általános, velük lehetett talán a legtöbbet poénkodni. A mardekárosok mellett önkéntelenül próbáltam megfelelni, de valahogy mindig kellemetlen érzés töltött el tőlük, pedig a háztársaim voltak. Azt hiszem, bűntudatot ébresztettek bennem. A hugrabugosok… hát… ők egy külön kategória. Velük igazából bármit lehetett csinálni, mert ők mindenki felé nyitottak voltak. Igaz, nem sok hugrabugos haverom volt.
Maryre mosolyogtam, olyan jellemző, álmos mosollyal. Korán volt még, nincs ezen mit szépíteni. Szükségem volt még egy-két órára ahhoz, hogy úgy igazán aktivizáljam magam. Én inkább délután és kora este voltam elememben, egyszóval nem épp hozzám szabták az iskola ütemtervét... Bár azt hiszem, ezzel a problémával nem vagyok egyedül.

>

Vendég

Ralph & Mary

Szinte le tudtam olvasni az arcáról, hogy megleptem, mikor elmondtam a könyv címét. Hát igen nem sok romantika iránti szeretet szorult belém! Előbb veszem a kezembe a "Kviddics története" című vaskos könyvet, mint egy nyálas könyvet. Pedig a kviddics sem a szívem csücske! De még mindig jobb, mint azok a szerelmes könyvek.
Annak ellenére, hogy Hollóhátas vagyok és teljes tisztelettel adózom a tanulásnak azért annyira nem vagyok stréber, hogy állandóan a tankönyveket bújjam. Valamikor pihentetni is kell az agyam. Erre pedig egy jó kalandregény pont megfelel. Ennél jobb idő töltést nem is tudok elképzelni. Na jó talán csak a könyvtár látogatást.
Ahogy az a házamhoz illik minden tantárgyból igyekszem a maximumot kihozni. Ami nálam a Kiválót takarja! A legrosszabb esetben sem adom alább a Várakozáson Felülinél! A harci kedvemmel semmi baj, ha tanulásról van szó teszem hozzá. Mert ha komoly harcról lenne szó, ott már bajok lennének.
Ezerszer meggondolom minden tettemet. Igyekszem ésszel megoldani a problémáim az erőszak helyett. Talán ez az egyik oka annak, hogy Hollóhátas lettem és nem Griffendéles. De nem bánom, úgyis azokkal vagyok, akikkel jól érzem magam. Az pedig hidegen hagy, hogy mások mit gondoltak. Sokáig mindenki strébernek tartott és csak Lilynek köszönhetem, hogy megváltoztam.
- Na ne viccelj! Előbb olvasom ki a "Kviddics története" című, kissé unalmas könyvet, mint egy nyálas szerelmes könyvet! Fujj! Maradok a véres, kalandos könyveknél! - Mondom nevetve. - Mint egy elefánt? Sajnállak! Akkor most nagyon nem vagy elemedben! Azért vigyázz, hogy a lekvár ne a kezeden kössön ki!
Feleltem neki a horkoló Mardekáros említésére. Azért kíváncsi lennék milyen fejet vágna, ha valaki az arcába mondaná, hogy úgy horkol, mint egy elefánt! Az év vicces pofája díj nyertese lenne az tuti. De minimum felrobbanna mérgében, ahogy én a Mardekárosokat ismerem. Még a gondolat is vicces.
Mit ne mondjak máris egy cseppet jobban érzem magam. Már nagyon nyomasztó volt a csend. Jó, hogy jött valaki, akivel lehet beszélgetni. Egy két emberrel, vagy kisebb csoporttal nincsen nekem semmi bajom. De a tömeget nem szívlelem. Inkább elveszek benne és valahol elsurranok, hogy egyedül legyek. Most viszont nem rossz, hogy nem egyedül vagyok.
Mindenkinek megvannak azok a dolgok, amikről szeret beszélgetni. Minden háznak megvannak a maga témái. Talán a Hugrabugot kivéve, azok mindenkivel mindenről tudnak beszélni. Néha kicsit túl nyitottak. Minden ki tudnak fecsegni. Én csak ezért nem szoktam velük beszélgetni.
A házammal az a bajom, hogy tanulásmániás. Igaz én is az vagyok, de nem azért beszélgetek másokkal, hogy a tanulási mániám megosszam velük. Néha nekem is kell a kikapcsolódás, hogy ne folyton valami mély gondolatmenettel rendelkező dolgon kattogjon az agyam. Az a vicc, hogy annak ellenére, hogy a legtöbben sosem csinálnak ilyent mégis én vagyok köztük a legjobb!
A Mardekárosok beszélgetési stílusáról felesleges beszélni. A legtöbben azt szeretik, ha földbe döngölhetik a másikat. Kevesen vannak olyanok, akik máshogy gondolkodnak. Viszont az olyanokkal egyészen jól el lehet beszélgetni. Erre pedig Ralph az élő példa vele is jókat lehet beszélgetni.
Ha pedig a Griffendélesek kerülnek szóba, akkor rögtön a viccek és a mókák jutnak az eszembe. Bár lehet, hogy azért kedvelem ennyire azt a házat, mert Lily a legjobb barátnőm Griffendéles és általa kezdtem el megismerni milyen a barátkozás. De akárhogyis már sokkal könnyebben kezdek beszélgetni egy Griffendélessel, mint mondjuk egy Hollóhátassal.
A fiú rám mosolygott, én pedig visszamosolyogtam. Látom rajta, hogy még éppen hogy csak elszaladt az álmok birodalmából. Velem ellentétben, én most nem vagyok fáradt. S ahogy magam ismerem olyan este tizenegyig nem is leszel az. Mindig ez van, ha ilyen korán kelek. Aztán holnap úgy kell kirugdosni az ágyból!
- Nem kenyered a korán kelés, igaz? Látom nem vagy elemedben! Úgyhogy valószínűleg ez a helyzet! - Mondtam viccesen, azért nem vagyok olyan rideg, mint a legtöbben a házamból. Én hamarabb kezdek el nevetni, viszont erről tudom, hogy Lily hatása, vele nevetek folyton.

Tárgy: Re: Ralph & Mary Vas. 17 Aug. 2014 - 21:01

Ralph és Mary

- Valahogy úgy – bólintottam. – Inkább este vagyok a topon, reggelente jobb lenne, ha hagynának aludni.
Persze ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy mindennap elég sokáig fennmaradtam, mindig valami másért. Hol tanultam, hol olvastam, hol valaki mással virrasztottam, de az is előfordult, hogy csak bámultam a plafont és gondolkodtam - bár ez ritka volt. Valamiért azt éreztem, hogy időt vesztegetnék el a korai alvással, igaz, ezt én sem tudtam volna rendesen megindokolni.
- Amúgy régóta nem beszéltünk – jegyeztem meg. – Mi a helyzet veled? Az órákat leszámítva, azt én is látom.
Nem voltunk olyan igazi, nagyon közeli barátok, úgyhogy megesett, hogy sokáig nem beszélgettünk egymással. Igazából, ha jobban belegondoltam, egyetlen igazi barátom sem volt, akivel minden napomat együtt töltöttem volna, vagy akivel mindent megosztottam volna. Jóban voltam mindenkivel, de épp emiatt mindenkivel kissé felszínessé vált a kapcsolatom. Habár nekem megfelelt így, nem igényeltem, hogy közel kerüljek másokhoz. Mert akkor nekem is meg kellett volna nyílnom, az pedig valljuk be, nem igazán tetszett volna. Addig remekül éreztem magam, amíg mindenki csak engem traktált a problémáival és az ügyes-bajos dolgaival, én pedig csak bólogattam és tanácsokat osztogattam, mint valami pszichológus. Ha meg én beszéltem, akkor olyan jelentéktelen dolgokat árultam el magamról, mint hogy utálom a krumplit, ezzel pedig az emberek többsége meg is elégszik. Mert azt gondolják, máris nagyon megismertek, mert ilyen bennfentes információkat tudnak, pedig valójában nem is tudnak rólam semmit.
Kíváncsi lettem volna, hogy a többiek mit gondolnak rólam. Hogy mit válaszolnának, ha valaki megkérné őket, hogy „hé, mesélj egy kicsit Ralph Selwynről”. Biztos valami sablonos, bárkire ráerőltethető dolgot felelnének, mondjuk azt, hogy kedves és jófej vagyok. Ami nyilván szerintük igaz is, de hát nem valami egyéni és mélyre menő vélemény. Ha mondjuk azt mondanák, hogy kaméleon módjára igazodik a helyzethez, az már valamivel közelebb lenne az igazsághoz. Nem sokkal, mert a miértek még hiányoznak, de azért egy lépéssel már előrébb lennénk.
Én biztos szinte mindenkiről jó véleményt mondanék, persze úgy, hogy ne tűnjön elfogultnak sem. Olyat, ami pont jó, de közben mégsem hat nevetséges áradozásként. „Hát igen, nagyon aranyos és jó humora van. Kár, hogy néha visszahúzódó, de ezért igazán nem lehet rá haragudni.” Valami ilyesmit.

>

Vendég

Ralph & Mary

Megint elmosolyodtam. Hát igen mostanában én is így érzem magamat. Viszont a tanulás iránti szeretetem kicsit kompenzálja a dolgot. Így hamar fel tudok kelni és toppon vagyok, mint ma reggel is. Bár ma inkább a kivetett az ágy kifejezés lenne a leghejesebb, mert szinte szó szerint ezt tette. Egy hajszálon múlott, hogy ne földre huppanással kezdjem a napomat.
- Értem! Este valahogy én is jobban teljesítek, de szerencsémre a tudásvágyam felkelt reggelente. - Mondtam mosolyogva. Kimondva még viccesebben hangzott, mint mikor a fejemben mondtam. Ezen pedig képtelen voltam nem mosolyogni!
Ha jobban belegondolok mindig is furik voltak az alvási szokásaim. Nem kellett több pár óránál ahhoz, hogy a toppon legyek. Gyakran az idegbajba kergettem ezzel a szüleimet. De hát ha egyszer nem megy az alvás, akkor mit tegyek vele? Körülbelül semmit és ez a legegyszerűbb, szerintem.
- Tényleg régen beszéltünk! - Bólintottam egyet elgondolkodva, majd a szemeibe néztem és mosolyogva folytattam. - Semmi különös, ha nem éppen a tanulással foglalatoskodom, akkor vagy lelkitámaszt nyújtok Lilynek, vagy olvasok! Lily azt mondta, hogy jobban tenném, ha a könyvek helyett a fiúkat nézném, de az nem én vagyok!
Ekkor hirtelen abba hagytam. Megint eszembe jutott, hogy többet beszéltem a kelleténél. Fogalmam sincs hogyan jött ez rám mostanában. De folyton ezen kapom magam, pedig nem szeretek beszélni. Egy idő után elfáradok a sok beszédben. Nem tudom Lily hogy bír egész nap csacsogni, ez valami különleges képesség.
Persze annyira még nem durvult el a helyzet, hogy hirtelen rengeteg igazi barátom legyen. Az csak egy van, de néha belőle is elegem van. Főleg, ha jobban teljesít, mint én. Lehet, hogy ő pozitívnak mondaná, hogy nyitok az emberek felé. Viszont nekem nem annyira pozitív ez a dolog. Minél többet tudnak rólam mások, annál sebezhetőbb leszek.
Nem szeretek annyira beszélgetni. A legtöbb barátom, mind csak Lily miatt beszél velem is. Aki meg nem, annak meg vannak más barátai, akikkel foglalkozik. Én nem bánom nekem sokkal kellemsebb a csend és a magány. Egy izgalmas könyv társasága többet jelent, mint bármennyi bárát. Nekem a könyvek az igazi barátaim.
Amúgy meg nem szeretek magamról beszélni. Annak mindig az a vége, hogy ott lyukadunk ki, hogy mugliszármazású vagyok. Ezután pedig attól függ a menete a beszélgetésnek, hogy éppen kivel beszélek. Ha egy aranyvérűvel, akkor magyarázhatom neki, mi mi a mugliknál. Ha egy félvérrel, akkor azon vitatkozunk, hogy melyik a jobb. Ha pedig olyannal, mint én akkor nosztalgiázunk.
Talán ezért szeretek Lilyvel beszélgetni. Ő olyan, mint én. Tudja milyen a muglik közt élni. De persze neki könnyebben ment a beilleszkedés a varázsvilágba, mint nekem. Én még most sem érzem, hogy sikerült beilleszkednem. Inkább csak megismertem, de nem vagyok annyira a része, mint Lily. Nem tudom neki miért könnyebb.
Viszont nem is érdekel nem siettetem a dolgot. Majd egyszer csak elmondhatom magamról, hogy a része vagyok. Addig meg élvezem, hogy minden pillanatban meglepetésekbe ütközöm és kihívásokkal találkozom. Ott tombol bennem a harci kedv és a vágy, hogy megfeleljek a kihívásokon, hogy megismerjem az ismeretlent.
Kezdetben mégis féltem tőle, mint a farkasok a tűztől. Megijesztett a varázsvilág nagysága, hogy minden ismeretlen és teljesen új, mégis olyan régi. Felfoghatatlan volt a számomra, hogy ez a világ végig itt volt a szemem előtt és észre sem vettem, hogy elmentem mellette, mintha ott se lenne.
- Gyakrabban is beszélgethetnénk! - Mondtam, s arcomon végig futott a pír, mikor felfogtam, hogy mit mondtam ki. Elfordítottam a tekintetem a fiúról és az asztal közepéről sietve magamhoz vettem egy pirítóst, meg egy kis lekvárt, hogy valamennyire el tudjam terelni a gondolataim és hogy ne vegye észre.
Szeretek vele beszélgetni. Ralph és én sokban hasonlítunk, bár ő sokkal oldottabb, mint én. De sose mond szinte semmit magáról, ahogy én sem. Nem az a nagy beszélgetős típus, talán pont ezért kedvelem a társaságát, már azóta mióta először elegyedtünk szóba egymással. Pedig csak a leckéről kérdezett. Minden esetre azóta láttam már beszélgetni másokkal és bevallom volt, hogy csodálkozva hallgattam, hogyan tud ennyit beszélni a semmiről!

Tárgy: Re: Ralph & Mary Vas. 17 Aug. 2014 - 23:19

Ralph és Mary

Én vele ellentétben a varázsvilágba születtem bele, egy nagyon régi aranyvérű családba. Ugyan nem volt akkora nevünk, mint mondjuk Blackéknek, de a mi családunkban is nagyon figyeltek a vér tisztaságára. Engem ez egyelőre nem igazán érdekelt, nem tudtam felfedezni olyan nagy különbséget köztünk és a mugli születésűek között. Jó, volt egy-kettő, de semmi olyan nagyon szembeötlő. Szerintem egészen szórakoztató volt, ahogy rá tudtak csodálkozni egy-két számomra teljesen mindennapi dologra is.
Persze ezt a legtöbb aranyvérű nem így látta. Nem mondom, hogy szakítani akartam a hagyományokkal és nem aranyvérű lányt feleségül venni – mégis ki vállalná magára az ezzel járó bonyodalmakat? - , de nem láttam okát annak sem, hogy lenézzek bárkit is. Nem igazán érdekelt senkinek a származása sem. Nem rajongtam a muglikért, de nyilván a bátyám radikális nézeteit sem vallottam, miszerint mindet ki kéne irtani. Azért valljuk be, ez nem normális… Félreértés ne essék, én nem bírálom Falkot, valahol érthető az ellenszenve.
Nem igazán tudtam hova tenni sem a kijelentését, sem pedig azt, hogy utána elvörösödött. Nem tulajdonítottam hatalmas jelentőséget annak, amit mondott, elvégre csak megemlítette, hogy beszélgethetnénk gyakrabban. Ez akár udvarias kiegészítés is lehetett volna, bár abból ítélve, hogy elpirult, nem annak tűnt. Minden esetre furcsálltam.
- Van benne valami. Úgyis elakadtam az egyik beadandóban, esetleg segíthetnél – vágtam ki magam a kényelmetlen helyzetből. Ezzel a mondattal mellényúlni nem igazán lehet és még igaz is volt. Tényleg elakadtam a Jóslástan házidolgozattal, bár töredelmesen bevallom, nem is fektettem belé túl nagy energiát. Eddig összesen a nevemet, az évfolyamomat és a dátumot firkantottam fel a lap tetejére. Még a beadandó címét is lusta voltam odaírni. Ilyenkor mindig eltűnődtem azon, mégis miért vettem fel ezt a teljességgel unalmas és felesleges tantárgyat, aminek nyilvánvalóan semmi hasznát sem fogom venni az életben. Hacsak nem leszek munkanélküli és nem szorulok rá arra, hogy elmenjek mugli jósnőnek. Amire elképesztően sok az esélye. Valahonnan alulról verdesi a nullát…
Egyszóval rám fért a segítség, és azt hiszem, erre Mary a legalkalmasabb. Ő már biztos be is fejezte napokkal ezelőtt és nem hagyta az utolsó pillanatra, mint én. Bár mentségemre szóljon, biztos nem én voltam az egyetlen. Sőt, rengetegen lesznek, akik üres lapot vagy még annyit sem fognak beadni, és őket is teljesen megértem. Mégis kit érdekel a Jóslástan? Mert ez még a hollóhátasokat sem izgathatja, akkora baromság az egész…

>

Vendég

Ralph & Mary

Én nagyon tisztelem azokat a varázslókat és boszorkányokat, akik a varázsvilágba születtek. Mert hatalmas előnnyel indulnak. Persze vannak kivételek, akiket képtelenség tisztelni. Legalábbis az én szememben inkább szégyenletes, ahogy viselkednek. De szerencsére ilyen elvetemültek általában csak a Mardekárban vannak és ott is vannak kivételek.
Igyekeztem azért az aranyvérűekről is minél többet megtudni az évek alatt. Mégha kezdetben ez abból állt, hogy a róluk szóló könyveket bújtam naphosszat. Mostanában viszont már van, hogy egyes dolgokról egyenesen egy aranyvérűt kérdezek meg. Hiszen sikerült egy két ilyen barátot is szereznem Lily által.
Ha valamit megtudtam a tipikus aranyvérű családokról akkor az az, hogy nem szeretnek keveredni a félvérekkel. A magam fajtákat meg egyenesen rühellik az esetek többségében. Nem hiába hívnak minket sárvérűnek. Hogy én mennyit kutakodtam mire rájöttem ez mit jelent! De azt hiszem még mindig kellemesebben jöttem rá, mint Lily.
Nem egyszer hallgattam végig ahogy elmesélte nekem. Nagyon megrázta! Nem is értem miért? Én is majdnem elfelejtettem levegőt venni, mikor végre megtudtam. Azóta pedig igyekszem tudomást sem venni a kifejezés létezéséről. Úgy tenni, mintha meg se hallanám a sértésnek használt szót.
Ekkor ajkaimat akaratlanul is elhagyták a szavak. Mire elvörösödött a fejem. ~A fenébe is! Ezt biztosan észre vette!~ Morogtam magamban. Nagyon kínosnak éreztem a dolgot. Lily most biztosan tapsolna örömében, hogy én beszélgetni akarok egy fiúval. Viszont én inkább elsűlyedek szégyenemben, hogy meg mertem szólalni.
Pedig, ha nem pirulok el, akkor még talán egy egész normális baráti ajánlatnak is fel lehetett volna fogni. Viszont így kicsit másmilyennek hatott a dolog. Én pedig szörnyen elszégyeltem magam miatta. Hirtelen csak arra tudtam gondolni, hogy lőttek annak, hogy gyakrabban beszélgethessek vele.
- De jó! Beadandó? Csak nem... várj kitalálom! Jóslástan! Nálunk mindenki azzal szenved! Nem értem miért pedig csak azt a nyamvadt egy órát kell kibírni, amíg megírja az ember. Szívesen segítek benne! Csak az a kérdés neked mikor lenne jó? - Mondtam szememben megcsillanó boldog fénnyel.
Már nyoma se volt arcomon az előbbi elvörösödésnek. Csak a kedves mosolyom uralta az arcomat. Közben pedig a szemeibe néztem. "A szem a lélek tülre" ahogy a mondás is tartja. Egyesek szeme pedig nagyon elragadó tükröt mutat. De engem jobban érdekelnek a titkok a tükörben, mint az hogy hogyan csillog.
Szeretem figyelni az embereket. Olyan csendes megfigyelő típus vagyok. El sem tudják egyesek képzelni mennyi mindent meg lehet tudni, ha az ember csendben ül az egyik sarokban és figyeli, ahogy a többiek mozognak körülötte. Persze nem vagyok profi megfigyelő, de szórakozásnak teljesen megfelel.
Bár a legtöbbeknek nincsen türelmük ahhoz, hogy hosszú órákat azzal töltsenek, hogy figyelik a környezetüket. Pedig, ha tudnák mennyi titkot meg lehet tudni pusztán az által, ha tudod hogyan reagál egy-egy megnyílvánulásra a másik. Sok minden van, amit nem mondanak el, de egy kis figyelem és máris rengeteg mindent tudunk.
Visszatérve az alap témára a jóslástan beadandóra, azzal kapcsolatban magam részéről nem sok mindent tudok hozzá fűzni én már majdnem teljes négy napja készen vagyok vele. Nem leszek olyan ostoba, hogy az utolsó pillanatig tologatom, akkor csak nehezebb megírni. Inkább hamar túlestem a dolgon, aztán igyekeztem elfelejteni.
Most viszont, hogy eszembe jutott és hogy segít abban, hogy kicsit több időt töltsek Ralph közelében talán nem gondolom olyan feleslegesnek. Márcsak azért sem mert segíthetek valakinek. Ha pedig ez a valaki még olyan is, akivel ritkán beszélek a kifejezetten jó dolog. Úgyhogy azt hiszem jól indul a mai napom is.

» Ralph & Isa
» Ralph & Lin
» Ralph és Jo
» Mary & Amycus
» Mary Whistler