Roxfort, 1977
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Figyelem! Az oldal elköltözött! The Order of The Phoenix
1977 novembere.
Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...

Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videó Figyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Latest topics
» Lily & Severus
by Lily Evans Csüt. 28 Ápr. 2016 - 21:33

» Violette & Louis
by Louis A. Deveroux Szomb. 16 Ápr. 2016 - 19:10

» Mark & Ivory
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:52

» Híreink!
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:13

» Evans & Black
by Lily Evans Vas. 10 Ápr. 2016 - 12:27

» Lauren & Gwenog
by Gwenog Jones Csüt. 7 Ápr. 2016 - 18:09

» Kate & Gwenog
by Gwenog Jones Kedd 5 Ápr. 2016 - 22:08

» Kate and Ariana
by Kate Denver Kedd 22 Márc. 2016 - 23:28

» Szent Johanna Gimi - Élj a Mának!
by Ariana Amberson Vas. 20 Márc. 2016 - 13:25

» Kate keresi...
by Kate Denver Pént. 18 Márc. 2016 - 17:10

» Marlene & Rita
by Rita Skeeter Hétf. 7 Márc. 2016 - 15:32

» KÉSZ VAGYOK!
by Vendég Vas. 6 Márc. 2016 - 14:40

Ki van itt?
Összesen 0 felhasználó van jelen :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (18 fő) Hétf. 1 Szept. 2014 - 21:09-kor volt itt.

Share | 
 

 Ralph és Jo

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Ralph és Jo   Pént. 23 Jan. 2015 - 1:59


Ralph

Olyan gyorsan és határozottan szedtem a  lépcsőfokokat kettessével, hogy egészen megszédültem, mire a tetejére elértem. Nekem, aki idén még a Mardekár pincéjét is alig hagytam el, ez különösen nagy erőfeszítés. Egy jó pár, hosszú pillanatig csak levegőért kapkodok. Egyik kezemmel a kőfalnak támaszkodok, a másikkal a csípőmet nyomkodom, és próbálom kiszorítani onnan a levegőt. Lehet, hogy másnak meg se kottyanna az elsőtől a csillagvizsgálóig eljutni, de ettől nem érzem magam rosszabbul. Egyébként is, én most egy rohadt nagy szivességet teszek valakinek.  Tulajdonképpen miért is? Ezt még magamnak sem sikerült megmagyaráznom.

Az egyik pillanatban még élem a magam szánalmas életét, de legalább jól elvagyok. Már egy hete nem szólt be senki, és már kezdtem abban hinni, hogy végre valóra vált az álmom, és láthatatlan lettem. De aztán Holly, igen, Holly Selwynről beszélünk, leül velem szemben a Nagyteremben, és áttolja a tele tányérját az én térfelemre. Azt mondta, a javasasszony egy manót bízott meg azzal, hogy figyelje, hogy kiürül-e a tányérja.
Nem igazán értettem, hogy miért engem kér me, hogy falazzak neki. Még sohasem beszéltem Holly Selwynnel azelőtt. Amikor apáink még országos cimborák voltak,  még túl kicsi volt, a tény, meg, hogy lehet, hamarosan a sógornőm lesz, az mindenki számára egyértelműen tabu volt.
Azon a héten minden nap hozzám ült ebédkor, mindig ugyanúgy áttolta a tányérját, és mindig mesélt, egyre többet. Csacskaságokról. Legtöbbször úgy csináltam, mintha nem is figyelnék, hátha lekopik, de ez nem történt meg. Vasárnap délben hozott nekem egy plüssnyuszit. Egy olyan ótvar rózsaszínt. Már komolyan kezdett paranoiám lenni, úgy éreztem, hogy mindenhová követ. Ez az érzés akkor csúcsosodott ki, amikor tegnap este a tusolóban voltam, és bejött utánam. Próbáltam ügyet sem vetni rá, mint ahogy addig is. A mellettem lévő fülkébe is elkezdett csobogni a víz. A hangja összekeveredett a zubogással, aztán hangos csattanást hallottam. A zubogás maradt csak.

Nem értettem, hogy a javasasszony miért ráncigál be vele együtt engem is a gyengélkedőbe, de a tény, hogy még mindig egy szál törölközőben voltam, eléggé kényelmetlenné tette az ottlétemet. Mégis maradtam egész éjszaka. Nyilván bűntudatom volt azért a sok kétszersültért, levesért és főzelékért, amit helyette ettem meg. Nem gondoltam volna, hogy ennyire durva a dolog. Azt hittem, hogy csak valami újabb hóbort, amit az idősebb lányok után akar csinálni. Amíg azt hitték, hogy alszom, kihallgattam a beszélgetésüket. És úgy szűrtem le, hogy Holly korábban sokat betegeskedett, ez megmagyarázza, hogy miért reagált a szervezete ilyen csúnyán a koplalásra.
Azt már nem tudom, hogy miféle paktumot kötöttek ezek ketten, de végül egyik bátyja sem jelent meg az éjszaka, sem a rákövetkező reggel.
Ma ebédszünetben látogattam meg, reménykedve, hogy alszik, de ébren volt, és nyomatékosan megkért, hogy ne szóljak a bátyjának.
Persze, jó vicc. Mintha beszélnék én a bátyjával. Vagy úgy egyáltalán lenne közöm ehhez az egészhez.

Most mégis itt vagyok. Lassan felegyenesedek, és az előttem álló létrára teszem a kezem. Amióta letettem az RBF-et, leadtam minden fölösleges tantárgyat, azért is nem járok többé a toronyba. Az órarend szerint azonban ebben a késő esti órában pont a hetedéves mardekárosoknak van órájuk a hollóhátasokkal.
Megmászom az utolsó lépcsőfokokat, és bekopogok a csapóajtón. Olyan gyorsan érkezik a válasz, hogy még időm sincs felkészülni. Valaki fentről felnyitja az ajtót, Sinistra professzor az.
- Tessék? Hát maga, Josie, mit keres az órámon?
Csak most, amikor szólásra akarom nyitni a szám, jövök rá, hogy mennyire kiszáradtam a sok lépcsőzéstől. Feljebb invitál, éppen csak a fejem bukkan fel az ajtóban, de innen is látom a rám szegeződő tekinteteket, de annyira zavar a reflektorfény, hogy nem nézek a szemükbe, csak a talárokon siklik végig a tekintetem.
- Elnézést, – szólalok meg rekedt hangon – Lumpsluck professzor kéreti Ralph Selwynt... Azt mondta, fontos.
Sinistra nem sokat kérdezősködik tovább. Pedig eléggé valószínűtlen az egész történet, hogy egy tanár kiküld a hálókörletből takarodó után egy diákot csak azért, hogy megkeressen egy másikat. De nem volt más választásom. Ezzel a fedősztorival még csak átverem a többieket, meg aztán ilyenkor senki sincs a folyósókon. Nem tudom, hogy mennyire degradál Ralphnak, ha velem látják beszélni, mert még sohasem jött oda hozzám, de jó nem kockáztatni a jó hírnevét. Nem nézek fel, csak amikor hallom a felép közeledő léptek zaját, akkor mozdulok meg.
- Jó éjszakát, tanárnő! - köszönök el vissza se nézve, csak elindulok lefelé és a léptek követnek. Én azonban nem megyek tovább, hanem hirtelen megtorpanok a lefele vezető lépcső tetején.

Vissza az elejére Go down
Ralph Selwyn
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked."
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked.
avatar

Származás : aranyvérű
Lojalitás : lojális...
Családi állapot : egyedülálló
Lakhely : Roxfort, többnyire
Foglalkozás : tanuló
Pálca : Szilva, 12 és fél hüvelyk, sárkányszívizomhúr
Karakterlap : Olvasás
Karakterzene : Most elmondom mid vagyok, mid nem neked
Playby : Matthew Gray Gubler

TémanyitásTárgy: Re: Ralph és Jo   Szomb. 24 Jan. 2015 - 16:02


Jo és Ralph


Fáradtan könyököltem az asztalon, a figyelmem egyre gyakrabban kalandozott el az óra amúgy tényleg érdekes anyagáról. Az utóbbi napokban nem vittem túlzásba az alvást, ennek az okai pedig elég összetettek voltak. Hol tanultam, hol álmatlanság gyötört, hol pedig a baráti társaságom rángatott ki az ágyból valami roppant fontos ürüggyel és cibált ki a hálókörletből. Így talán nem is olyan furcsa, hogy alig bírtam összpontosítani és a jegyzeteim is igencsak hiányosra sikeredtek. Szinte észre sem vettem, hogy a szamárfüles füzetem margójára firkáltam különböző kis ábrákat. Eleinte csak geometriai alakzatokat, unott fejeket, aztán vegyült közéjük néhány alvó dinoszaurusz és egy óvodásokat is megszégyenítő ház. Sajnos sosem voltam valami tehetséges a képzőművészetekben. Talán mégiscsak a jegyzetelésnél kellett volna maradnom…
A fejemet a padra hajtottam, így teljesen eltűntem az előttem ülők takarásában. Egy pillanatra tényleg megfontoltam, hogy talán jót tenne egy kis alvás, de arra jutottam, hogy ezt az egy órát már igazán kibírom, utána pedig ha törik, ha szakad, végre kipihenem magam. Nem tudhattam, hogy ezt a naiv elképzelésemet már megint keresztbe húzza valaki…
Egyik mardekáros társam papírgalacsinja zökkentett ki a gondolataim közül, mikor a golyóvá gyúrt levél nagyot koppant a fejemen. Mélyet sóhajtottam, majd lehajoltam az üzenetért a földre és kihajtogattam a vonalas papírt. Este tíz, a Rengeteg mellett. Mulciber behozott négy üveg Lángnyelv-whiskyt. Küldd tovább Rosiernek, Selwynnek, Nottnak! Más talán nagyon boldog lett volna egy ilyen hírtől, de én jelenleg a hátam közepére sem kívántam a többieket, különösen nem Mulcibert. Ki nem állhattam azt a piperkőc pojácát, de ezt a világért sem jutattam volna mások tudtára. Szívem szerint visszautasítottam volna a kedves invitálást, de nem akartam kilógni a sorból és esetleg nevetség tárgyává válni. Így csak összehajtogattam a levelet, majd körbejártattam a tekintetem a zsúfolt termen Theodore Nott után kutatva. Theo szőke feje a második sorban világított, még így sem volt nehéz kiszúrni, hogy nem nőtt túl nagyra. Ha jól láttam, gátlástalanul aludt, a táskájából pedig kilógott valami rémunalmas kviddicses újság. Bizonyára lekötötte az óra anyaga… Mivel nem bíztam sem a dobóképességemben, sem pedig az amúgy nem túl fényes látásomban, így meg sem próbálkoztam a papírgalacsin odahajításával. Helyette egy lebegtetőbűbájjal Theo arca elé bűvöltem a lapot, hogy ő is feltétlenül értesülhessen erről az érdekfeszítő eseményről.
Nem, ma sem fogok aludni. Éljenek a vidám és gondtalan diákévek…
A teremhez tartozó, létrával ellátott csapóajtón ebben a pillanatban kopogott valaki. Egy pillanatra határozottan megkönnyebbültem, hogy legalább minden bűntudat nélkül lazsálhatok. Mindez egészen addig tartott, míg egy ismerős fej fel nem bukkant a csapóajtóban. Josie Greengrass, a jegyesem. Merlinkém… mit vétkeztem? Reménykedtem benne, hogy senki sem kapta el azt az elkeseredett grimaszt, amit akkor vágtam. Ugyanis kellett pár másodperc, mire sikerült kellően rendeznem a vonásaimat és úgy tennem, mintha mi sem történt volna. Mindez tökéletesen hihető is lett volna, ha Josie nem ejti ki a száján a nevemet. Elképzelésem sem volt róla, mit mondott előtte, teljes erőből arra koncentráltam, hogy magamra erőltessem a közöny álarcát, most viszont számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy engem keres. Nem tudtam mit akart, de igazán várhatott volna addig, amíg legalább nincs ekkora közönségünk… Bár az is megeshet, hogy szándékosan akart kínos helyzetbe hozni, noha épkézláb okot erre nem találtam. Igaz, Josie Greengrass tisztára őrült, nála sosem lehet tudni, éppen mit talál logikusnak. Én magam ugyan nem ismertem túl jól, de elég hihetetlen pletykák terjengtek róla, amelyeket ugyan nem vettem komolyan, de azért mégis aggasztóak voltak…
Lassan felemeltem a fejem, de a helyemről egészen addig nem voltam hajlandó felállni, míg Sinistra professzor asszony meg nem sürgetett, hogy „gyerünk fiam, ne várasd meg Lumpsluck professzort”. Elképzelni sem tudtam, mit akarhat tőlem az öreg, főleg ilyenkor és főleg Josie-n keresztül, de csak nem húzhattam tovább az időt… Bizonytalanul felemelkedtem a helyemről, összepakoltam a cuccaimat, majd a többiek szúrós pillantásainak kereszttüzében eloldalaztam a csapóajtóig, hogy aztán kelletlenül lemászhassak rajta. Egészen addig nem szóltam Josie-hoz – nem hogy hozzászóljak - , amíg az ajtó be nem zárult mögöttem.
- Mit akar tőlem Lumplsuck? És miért téged küldött? – Megigazítottam a vállamon a táskámat, amelybe az előbb belegyűrtem a könyveimet és a füzetemet. Karba tett kézzel, kérdőn meredtem a Greengrass lányra, hátha magyarázattal tud szolgálni erre a kínos helyzetre.
Bele sem mertem gondolni, hogy meddig fogom még hallgatni évfolyamtársaim csípős megjegyzéseit ezzel a „romantikus esti találkával” kapcsolatban. Majd valamit ki kell találnom, amivel eltörölhetem a teljesen alaptalan pletyka írmagját is, mielőtt valaki még tényleg komolyan veszi és gondolatban összeboronál kettőnket. Bőven elég, hogy a családjaink már megtették…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Ralph és Jo   Szomb. 24 Jan. 2015 - 20:31


Ralph

Alépcső tetején állva nyugtalan pillantásokat vetek lefelé. Igazából még nem gondoltam át a dolgot. Azt sem tudom, hogy hol beszélgethetnénk nyugodtan, mert ez azért kínos téma a javából. Nem csak azért lenne szerencsétlen helyzet, ha meglátnának minket, hanem ha ki is hallgatnának egy-két szófoszlányt. Csak tudnám, hogy miért izgat ez ennyire? Tudja meg az egész iskola, nem az én bajom. Mégis most azon gondolkozok, hogy milyen félreeső helyet találjunk. Töprengésemből a hátam mögött megszólaló hang zökkent ki.
Ismerem ezt a hangot, minden este hallom a klubhelyiségben. Rendszerint nagy baráti társasággal veszi körül magát, hangosan beszél, hogy a mondandója biztosan elérjen mindenkihez, még ahhoz is, akihez nem kellene, teszem azt a lépcsők mellett kuporgó lányhoz. Kényszeredetten fordulok feléje, és habár nem szándékoztam a szemébe nézni, akaratlanul is ott állapodik meg a tekintetem egy hosszú-hosszú, végtelennek tűnő pillanatra.

Látom az arcán, hogy egyértelműen kínos neki, hogy kettesbe van velem. Mintha tartana tőlem, vagy talán csak attól, hogy valaki meglát minket és félreérti, és akkor ő nem magyarázhatja ki magát, hogy ugyan, csak Lumpsluck professzor küldte értem, de egyébként semmi közöm hozzá.
Nem biztos, hogy egyike azoknak, akik éveken át terjesztették a pletykákat, de az igen, hogy hallott már róluk, ahogyan néha rámnéz, és elmegy szó nélkül mellettem a folyósón, aztán összenevet a barátaival, mind erre utal. Nem lehet kellemes teher, hogy a jegyese vagyok.

Amikor negyedikben a nővérem elterjesztette az egész iskolában, az maga volt a pokol. Mindkettőnknek. De a dolog elcsendesedett, s habár tudnak róla, már nem szenzáció. Azóta közös ki nem mondott egyezménnyel megszüntettünk mindennemű érintkezést. Azaz ami azelőtt volt, köszönés, bólintás, egy-egy kínos hogy vagy erejéig elnyúló beszélgetés, az is abbamaradt. Nem bántam egy percig sem. Mindig úgy élt a fejemben ez a jegyesség, hogy emiatt vált a nővérem az elsőszámú ellenségemmé, és habár Selwyn nem tehetett róla, titkon mégis őt hibáztattam.
De ezek annyira gyerekes dolgok. Hogy fogható az én szociális száműzetésem ahhoz, hogy a húga  most ott fekszik a gyengélkedőn? És nem, nem a fizikai állapota miatt aggódok, hanem mert valami tényleg nincs rendjén. És én nem leszek a lelki szemetesládája, nem is rám van szüksége. Én csak arra kellek neki, hogy megegyem az ebédjét és falazzak neki. De neki valójában a bátyjára van szüksége. Ha már apja nincs.
Ebben azért vagyok olyan biztos, mert igazából odafigyeltem rá, amikor úgy tettem, mintha nem hallgatnék. Mert meghatott egy kicsit a tény, hogy valaki bízik annyira bennem, hogy rámzúdítsa a gondjait. Persze nagyobb a valószínűsége, hogy Holly csak azért szúrt ki bűnbaknak, mert tudta, hogy úgyse hinne nekem senki a diákok közül, ha ki akarnám fecsegni a titkát.

Amikor már túl sok, és nem bírom tovább, megszakítom a szemkontaktust, és a tekintetem most ide oda vándorol a gyűrött gallérjáról a táskája pántjáig, onnan a kezére, pontosabban az ujjaira.
- Mégis mit akarna tőled Lumpsluck? Ne légy már idióta. Elég átlátszó voltam.
Meglepetésemre még mindig kapar a torkom, és a hangom rekedt. Nyelek egy mélyet, miközben áthelyezem a testsúlyomat a másik lábamra, és újra a szemébe nézek.
- Én akartam beszélni veled.
Rövid szünetet tartok, egy sóhajtásnyit. Nem gondoltam át, hogy hogyan is tálaljam a dolgot, de még mielőtt félreértene, gyorsan hozzáteszem.
- A húgodról van szó.
Mielőtt még bármi reakciót is várnék, közelebb lépek hozzá, annyira, hogy hallja a suttogásomat.
- De szerintem nem akarod, hogy bárki is meghallja – utalok arra, hogy a téma jellege elég bizalmas, mi meg itt állunk a főlépcsőn. S habár a toronyban vagyunk, bárki erre járhat, vagy kijöhet pár osztálytársa. Hogy megspóroljam azt az időt, amíg a szavaim elérnek a tudatáig, megragadom a karját, és már vonszolom is magam után, lefele pár lépcsőt, aztán jobbra, majd megállapodok annak a seprűtartó szertárnak az ajtaja előtt, ami a torony feljáratánál van. Csak a fejemmel intek, hogy fáradjon be, de amikor nemreagál, lecsapom a magas labdát.
- Mi van? Csak nem félsz velem bemenni oda kettesben? Félsz, hogy denevérré változtatlak vagy hogy kiszívom a véred? - kapom végre vissza a megszokott, szarkasztikus hangomat.


[
Vissza az elejére Go down
Ralph Selwyn
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked."
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked.
avatar

Származás : aranyvérű
Lojalitás : lojális...
Családi állapot : egyedülálló
Lakhely : Roxfort, többnyire
Foglalkozás : tanuló
Pálca : Szilva, 12 és fél hüvelyk, sárkányszívizomhúr
Karakterlap : Olvasás
Karakterzene : Most elmondom mid vagyok, mid nem neked
Playby : Matthew Gray Gubler

TémanyitásTárgy: Re: Ralph és Jo   Szomb. 7 Feb. 2015 - 15:07


Jo és Ralph


Nem siettem túlzottan, húzni akartam az időt, hogy lehetőleg minél később kelljen Josie társaságát élveznem. Mégis mit kéne kezdenem ezzel a csajjal? Nem volt számára mondandóm és nem is akartam, hogy legyen. Semmi közünk ne volt egymáshoz attól a kellemetlenségtől eltekintve, hogy eljegyeztek minket. De az esküvő még várat magára. Legalábbis szerettem volna ezt hinni, mindig ezzel nyugtattam magam. Még három év. Ó, még van két évem. Már csak egy év, de az is rengeteg. Különben is, mégis miben gátolna ez az esküvő? Azt mondják, egy aranyvérű férfi bármit megtehet büntetlenül…
Zavart, hogy nézett, pedig meg mertem volna esküdni arra, hogy semmilyen szándéka nem volt ezzel. De a tekintete mintha égetett volna, mintha pusztán attól, hogy most együtt vagyunk és ő bámul engem, már önmagában ettől süllyedhetne a szociális pozícióm az iskolában. Az is megeshet, hogy ez volt az igazság. Egyszerűen nem akartam vele lenni és később megkapni, hogy esetleg van köztünk bármi is. Mert a legkevésbé sem volt, és remélhetőleg ő sem szeretné, hogy legyen. Tudtam, hogy a nővére és még sokan mások boldogan helyet cserélnének vele, már ami a jegyességet illeti, de én nem éreztem magam ekkora főnyereménynek. Ők csak népszerűek akarnak lenni, mindenki az akar lenni. Az embernek lételeme, hogy szeressék és körülrajongják, hogy minden figyelem rá összpontosuljon. És a párok, legyen szó akármilyenről, mindig kivívták maguknak a kellő reflektorfényt. Minden ember vevő a pletykákra.
Velem akart beszélni. Lumpsluckról szó sincs. Éreztem, ahogyan valami kellemetlen érzés feszítette a mellkasomat. De én nem szerettem volna vele beszélni, különösen nem négyszemközt. Jobban belegondolva de, inkább négyszemközt, mint mások előtt, de leginkább sehogyan.
- Nézd, most igazán nem érek rá. Idén vizsgázom, muszáj ott lennem az órákon, nem akarok lemaradni. Majd máskor megbeszéljük. – A következő mondata viszont belém fojtotta a szót. Nem tartottam magam a világ legjobb bátyjának, nem szántam túl sok időt a húgomra. Olykor foglalkoztam vele, otthon töltött időm nagy részét ő tette ki, azonban az iskolában csak néha futottunk össze. Holly sem fért bele a gondosan kialakított, makulátlan életembe. Én csak meg akartam felelni mindenkinek, de a húgom, akár csak Josie, hátráltatott volna ebben.
A döbbenet olyannyira megdermesztett, hogy szinte nem is tudatosult bennem, amikor a karomnál fogva lerángatott a lépcsőn egy szertárajtóig. Csak akkor eszméltem fel, amikor fejével az ajtó felé bökött. Ezt ő sem gondolhatta komolyan. Tiszta őrült ez a csaj…
- Nem félek. Nem érdekel, miket pletykálnak rólad, tök hidegen hagy. Elhiszed, hogy nem félek kettesben maradni egy csajjal? – Igyekeztem minél lekezelőbbnek és fölényesebbnek tűnni, ezzel leplezve zavaromat és a húgom iránti aggodalmamat. Mert igen, szörnyen zavarban éreztem magam, de ezt a világért sem ismertem volna be.
Belöktem a szertárajtót és beléptem a sötét, dohos helyiségbe. Fintorogva elhajtottam az útból egy ősöreg pókhálót, szerencsére a gazdája már rég elköltözött róla. Annak ellenére, hogy a patrónusom is keresztespók volt, sosem rajongtam ezekért az állatokért. A hideg futkosott tőlük a hátamon, most viszont le kellett küzdenem ezt a félelmemet és magabiztosan fellépni ebben az amúgy is kényelmetlen helyzetben.
- Mi történt a húgommal? Ugye nincs már megint az igazgatóiban? – Karba tett kézzel, lazán nekidőltem az egyik dohos falnak. Azzal a lendülettel fel is borítottam egy sor poros seprűt. Ennyit a csendes, észrevétlen magánbeszélgetésünkről. Inkább gyorsan becsuktam az ajtót Josie után és fényt gyújtottam a varázspálcám hegyén.
A szertár kicsi volt, alig fértünk el benne ketten a rengeteg lomtól és félig leszakadt polctól. Mégis mit keresek én itt óra helyett? Ha egy kicsivel is bátrabb lettem volna, most egyszerűen visszasétáltam volna a terembe. És ha egy kicsivel kevésbé érdekelt volna a testvérem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Ralph és Jo   

Vissza az elejére Go down
 
Ralph és Jo
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Steven Ralph Stone

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Marauders - A Tekergők :: Információk :: Karakterek :: Lezárt Játékok-
Ugrás: