1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Egy átlagos unalmas reggel. Komolyan azt sem tudom, mit csináljak ma magammal. Főleg, hogy vasárnap van. Ilyenkor semmi sem szokott történni. Ajj, szét fogom unni az agyam. Még a leckét is megcsináltam tegnap. Hmm… lehet, hogy beteg leszek. Sose szoktam szombaton leckét írni. Lehet, hogy rossz helyen vezettem le a hiperaktivitásom? Megeshet nálam nagyon is gyakran történik ilyen. Azt hiszem nem is kellene rajta meglepődnöm. Más azt mondaná, hogy nézzem, a jó oldalát legalább van egy szabad napom. Kösz én nem szeretem a nyugodt napokat. Ha nincsen, valami dolgom akkor csinálok magamnak. Utálok semmit tenni. Nekem mindig kell valamit csinálnom. Le kell vezetni a felesleges energiákat, na. Most tudok én ez ellen bármit is tenni? Hát nem nagyon. Tehát senki sem róhatja fel nekem, hogy így viselkedek. Ma reggel se volt semmi dolgom, így fogtam magam és úgy döntöttem, hogy elmegyek kicsit felderíteni a terepet, hátha hallok valami érdekeset is. A remény hal meg utoljára. Nálam sikerült meghalnia. Komolyan mi van ma mindenkivel? Senki sem akar semmit sem csinálni? Mi a fene van ma a Roxfortban? Mindenki az unalom tengerébe ment aludni? Ne már! Valaki bárki, kérlek. A végén kénytelen leszek elmenni a könyvtárba, pedig utálok oda járni. Juhú mégsem kell. Találtam valakit, akivel lehet beszélgetni. Legalább megúszom, hogy be kelljen mennem a könyvtárba. Na és mi ebben a plusz poén? Hát az, hogy ki se kellett tennem a lábam a Griffendél klubhelységből. - Szia, Alice? Mi újság veled? Régen beszélgettünk! Ugye nem zavarlak semmiben? - Kérdezem a megszokott széles mosolyommal. Hát igen ez egyeseknek ijesztő lehet, viszont a háztársaim már megszokhatták hét év alatt. A hiperaktivitással jár, hogy mindig mosolygok. Azért ezerszer jobb, mintha valami másmilyen szokás társulna hozzá. Nekem így is elég, hogy van, hogy nem vagyok képes befogni azt a lepcses számat. Ebből szoktak bajaim lenni. Azért remélem, hogy most nem lesz. Vissza kell magamat fognom, ha megint el akarok kezdeni sokat beszélni.
Vasárnap főleg szép időben alig vannak a klubhelyiségbe. Csendesen ülök az egyik kanapén. Olvasva ez egyik magazinomat. Igen meglepő tud lenni, hogy magazint olvasok. Nem a Szombati Boszorkányt amit apu szerkeszt, hanem egy bűnügyekkel foglalkozó Európai folyóiratot. Néha fel-fel tekintek belőle, ahogy jönnek be és mennek ki a társaim. Az órámra pillantok. ~Bőven van még időm. Olyan lassan telik az idő, ha várni kell.~Tovább folytatom az olvasást. Bele merülök egy novellába. Majd meghallom Doe hangját. Felnézek rá és leteszem a magazint. -Szia Doe! Semmi különös nincs velem.- Rámosolygok. Tegnap beszéltünk, de az neki úgy néz ki nagyon rég volt. Igazából az volt, hogy ő beszélt én hallgattam és bólogattam. A felére nem emlékszem miről csacsogott, mert én máshol jártam gondolatban. Rápillantottam az órámra. -Nem zavarsz. Veled mi a helyzet? Mit hallottál?- Gondolom megint unatkozik és nincs senki, aki lefoglalja őt. Amennyire nyitott és vidám személyiség olyan jóban vagyunk mi is. Szerintem ő is tudja belőlem nem sok dolgot tud kihúzni az ember, még a nagy Dorcas Meadows sem, aki oly sok mindent tud. Szóval én meghallgatom a meséjét és próbálok rá figyelni. Félszemmel pedig az ajtón bejövőket hátha meglátom Franket is. ~Olyan lassan telik az idő. Miért ment ki a kviddics pályára edzeni? Nem baj, ha megérkezik, akkor majd én lépek le.~ Egy nagyot sóhajtottam majd hátradőltem és kényelembe helyeztem magam a kanapén.
Unatkozom! Nagyon unatkozom! Jó idő van most mindenki kint van az udvaron. A kviddics csapatunk éppen edz. Már jártam egy kört az iskolában és nem találtam semmit sem. Nem hallottam egy árva érdekes pletykát sem. Pedig imádom kinyomozni a pletykák igazságtartalmát. De ha egyszer semmi sincs! Utálok semmit csinálni! Ááá… Ez kész gyilkosság. Valaki mentsen meg, bárki. Még egy mardekáros is jó lenne. Megvan! Nem vesztettem el mindent. Találtam valakiz, akivel lehet beszégetni. Alice erre tökéletes. Igaz tegnap is beszélgettünk, de az már olyan rég volt és most még jobban unatkozom, mint tegnap. Pedig tegnap este is nagyon unatkoztam. - Oh az kár! Pedig reméltem, hogy tudsz valami újat mondani. - Mondtam egy kicsit csalódott hangon. De persze nem voltam olyan csalódott, mint amilyennek hallatszottam. Igazából már attól is feldobodom, ha van kinek elmondani, hogy unatkozom. Alice pedig egy olyan lány, aki kitűnő hallgatóság tud lenni. Bár néha olyan érzésem van, hogy a negyedére nem figyel annak, amit mondok. - Hát pont ez az! Semmit sem hallottam! Ma minden olyan csendes! Túl csendes! Nem lehet semmit sem csinálni. - Mondom, s lehuppanok mellé egyet nagy adag levegőt kifújva. - Mit olvastál? Amúgy szerinted mikor jön vissza a kviddics csapat az edzésről? - Kérdezem csillogó szemekkel és a tőlem megszokott hiperaktivitással. Hát igen ez vagyok én. Jó érzékem van hozzá, hogy olyat is kiszedjek az emberekből, amit nem akarnak elmondani. Viszont Alice egy kemény dió. Őt eddig nem sikerült megfejtenem. De nem adom fel. Egyszer majdcsak sikerül! Kezdetben Lilyről is ezt hittem, de őt is megfejtettem Alicet is megfogom.
Dorcas untakozik, de ahogy ő unatkozik, hogy nem tud mit csinálni. Semmit nem hallott semmit nem látott. Csend van. Igen itt sincs semmi csak nyugalom az iskola védő burkában vagyunk és nyugodtan ülünk. Legszívesebben már a bűnözök után nyomoznék és ellenük harcolnák. De még van egy év itt aztán pedig a képző is ott van. Ott vannak a halálfalók. Ott van az a Voldemort. Ott vannak a gyilkos őrültek. Mind szabadok. Ezeknek mind Azkaban van a helyük vagy még rosszabb helyen. Miért vannak ilyen emberek? Ezen kezdtem el törni a fejem. Lelki sérültek mind. Doe kérdésének a felét hallottam mivel tényleg elkalandoztam. - Kviddics csapat az edzésről?- Meg ismételve a lány szavait. Kérdeztem meg magamtól hangosan. Kellett pár pillanat míg össze raktam a lehetséges kérdést.- Szerintem ebéd előtt nem jönnek be. Kihasználják a jó időt, amíg lehet. Tudod, te is milyenek imádnak játszani és repülni. Miért kérdezted?- Nagyon szeretek repülni és nagy kviddics rajongó vagyok. Ezt mindenki tudta rólam a szobánkba. Igaz nem vagyok az a fanatikus, aki kiposzterezi az egész szobája falát kedvenc csapatának képeivel. Bár nekem is volt olyan korszakom, de azt már kinőttem. Valahogy az a póttag vagyok, aki beugrik egy meccserejére, ha valakit eltiltottak. Az elmúlt évben is játszottam egy meccset. Bár nem vagyok büszke a teljesítményemre amit, akkor nyújtottam. Mégis mindenki örült a csapat győzelmének, amiben én is részt vehettem. - Egyébként pedig szerintem, biztos hallottál valami újat. Doe, te mindig hallasz mindent és ahol te vagy ott sosincs csend.- Rámosolyogtam a barátnőmre. Igazam volt, mert Doenak a hangja kicseng a többiek közül. Ha a közelben volt előbb halottam őt, mint láttam volna. Azzal az olaszos vagyis déli temperamentumával együtt kedveltem őt. Nyitott volt mindig is. Ha rossz kedvem volt valahogy kitud csalni egy mosolyt belőlem a csacsogásával a hét év alatt. Egy hatod éves sárc jött be a klubhelyiségbe és ment fel a fiúk hálókörletébe. A szememmel követtem őt. Nem Frank volt. Még, ahhoz korán lenne.
UNATKOZOM! És igen ezt ordítva mondom! Nincs mit csinálni nincs mit hallgatni. Komolyan az ember majd meghal az unalomba. Gyűlölök unatkozni. Nem akarom. Valaki mentsen meg. Nekem most szükségem van egy kis izgalomra. Most azonnal, vagy nem tudom mi lesz velem. Ritkán unatkozom ennyire. Ez nincsen rendjén ennek hiper gyorsan véget kell vetni, mert bele fogok bolondulni! Bármi jó lenne, még egy leejtett ceruza is. Bármi! Azt hiszem nagyon el vagyok keseredve. Ráadásul még leckém sincs, amivel el tudnám terelni a figyelmem a hatalmas unalomról, ami ebben a nyugodt iskolában körülvesz. Komolyan ez olyan, mint anyáé fogadásai. Haláluncsi. - Igen a csapat! - Ismétlem meg, hogy nyomatékosítsam. Úgy néz ki ma még Alice se figyel rám. Mi lesz itt. Idegösszeroppanást fogok kapni minimum, ha nem infarktust. - A fenébe! Csak azért kérdeztem, mert akkor lenne mit hallgatnom. Hiszen azok folyton beszélnek az edzésen történtekről. Akkor nem unatkoznék ennyire. - Mondom csüggedten. Most, hogy így jobban belegondolok. Alice nagy kviddics kedvelő és játszik is néha. Ha nagyon nem lesz miről beszélni kifaggatom a kviddics szeretetéről. Biztos megtudok egy két új dolgot. Elvégre, ha nem tudnék meg az nem én lennék. Nem hiába van nekem hírnevem az iskolában. Én vagyok az, aki mindig mindenről tud és akinek a legnagyobb a hangja. Átalában arról lehet tudni, hogy hol vagyok, hogy ott mindig van valami izgalmas vagy csak engem lehet hallani. Hát igen van, ami sosem változik. Az én hiperaktivitásom és a hatalmas szám ebbe a kategóriába tartozik. Ez hét év alatt egy cseppet sem változott. Sőt ha lehet ilyet mondani, csak hangosabb lettem, mint amilyen kicsinek voltam. - Hát ez általában igaz is, de most kivételesen nem az! Pont ez miatt vagyok ilyen rossz passzban. Amúgy miért lesed állandóan az ajtót? Most mondtad, hogy nem jönnek a fiúk ebéd előtt. Kérdezem, mikor ez egyik ötödikes fiú belép és felmegy a fiúk szobáihoz. Alice pedig végig nézte. Mintha várna valakit. De vajon kit? Huhu… Dorcas Maedows megint beindult. Érdekel is már Alice kviddics szeretete. Ez érdekesebb. Újabb kinyomozni való rejtély. Éljen! Csak nehogy megint elrontsa a helyzetet a hiperaktivitásom. Jobb lesz, ha visszafogom magamat. A végén én kerülök bajba. Vagy ami rosszab… Nem tudom meg amire kíváncsi vagyok.
Szerelmes vagyok. Jó, hogyha csókol és jó, hogyha átölel. De ezen kívül se több se kevesebb. Frankkel jó beszélgetni. Jó meghallgatni a problémáit. Felnevettem Docas miatt. -Nem vagy semmi Doe, megint csak kombinálsz össze-vissza. Kviddics csapat és én? Na mond csak! Mire is gondoltál? Túl nagy a fantáziád, mint mindig.- próbáltam ki térni a válassza elől míg ki találok egy érthető magyarázatot arra hogy miért is néztem az ajtót? Ennyire feltűnően néztem az ajtót. Akkor le kell szoknom erről. Arra gondoltam hogy milyen szép időnk van ki mehetnék egy kicsit sétálni és szemezgettem az ötlettel... Nem ez nem lesz jó, túl átlátszó. Violetet várom tudod a negyedéves kislányt megígértem, hogy segítek neki... Ez se jó. Doe tudja hogy holnapra beszéltem le vele a korrepetálást. Talán az első még mindig a legjobb ötlet. Azon gondolkodok mikor ront be McGonagall tanárnő és von le 100 pontot a csínyem miatt, amit tettem a hét év alatt... Pff. Ez a legázabb mind közül. - Szóval, Doe hallgatom a fantázia dús ötleteidet! Egyébként csak megszokásból nézem az ajtót. Tudod a véremben van.- Amely igaz is volt, mivel véremben csörgedezik az jó kis auror vér. Reméltem ez kielégítő válasz számára. Doere mosolyogtam. Fogadni merek hogy még nem adta fel és mindig kattog ezzel kapcsolatban a fogaskerekei. Csendben ültem és hallgattam szobatársamat. Hirtelen eszembe jutott Kingsley Shacklebolt a magazinból. Ő az aki fiatalon híres és felkapott lett az egész Európában, mint auror. Tényleg egy tehetséges auror. - Hallottad, hogy visszatért Nagy-Britanniába Shacklebolt?- Kérdeztem meg Doet ezzel is más témába terelve a beszélgetésünket.
Miért van olyan érzésem, hogy idén mindenki szerelem lázban ég. Én is, Lily is, Marlene is, le merem fogadni, hogy Alice is. Komolyan mindenki. Mi lett idén az iskolával? Vagy a diákok hülyültek meg. Na jó ez esetben megeshet, de hogy mások is. Ez kicsit ijesztő én vagyok az, aki mindenbe beleüti az orrát és folyton hülyébbnél hülyébb szituációkba keveredik. Még jó, hogy szimplán azért, mert hülye vagyok még nem küldenek bűntető munkára. Ha így lenne… Huh, azt hiszem folyton ott lennék. - Tudod milyen vagyok Alice! Nekek folyton jár az agyam, csak nem azon, amin kellene neki. Amúgy pedig most kivételesen nem kombináltam semmit nagyon össze! Te és a kviddics csapat igen is összeegyztethetők vagytok. Te vagy a tartalék játékos, vagy nem? Hoppá. Dorcas Maedows megint beindult és megint nem tudja befogni a száját. Csak azt remélem nem bántottam meg. Néha képes vagyok ilyenre, pedig nem szádékos egyáltalá nem, csak nem tudom magam kontrolálni. Én vagyok az, aki mindig minden izgalmas helyen ott van és sokat dumál. Nem tehetek róla csak a hiperaktivitásom tudom hibáztatni! Semmi mást! Ha nem lennék ennyire hiperaktív nem fecsegnék ennyit, de akkor unalmasabb lenne minden. Áh, jó ez így. Hiszen senkinek sincsen baja a kicsit túl hangos Dorcassal. Én mindenkivel kijövök. Vagy legalábbis megpróbálok kijönni. Mert mondjuk a mardekárosokkal nem találom rendesen a hangot, vagy lehet, hogy csak rosszul keresem. - Nincsenek is fantáziadús ötleteim! Amúgy, hogy van az ember vérében az ajtó bámulás? - Kérdezem egy széles vigyorral az arcomon. Jelezve, hogy leesett, hogy mire akart utalni, de hidegen hagy! - De ha azt akarod, hogy fantáziadús ötleteim legyenek kitalálok én neked valamit. Mondjuk… Mit szólsz ahhoz, hogy valakit vársz a kviddics csapatból? Teszem azt… Franket! Bököm ki most már kuncogva. Nincs olyan, amiről én ne tudnék az iskolában. Az már egy más tészta hogy nem mondom el mindenkinek, hogy mit tudok. Esetleg csak ezt azt belőle. A tudás hatalom! Én pedig sokat tudok. Nagyon, nagyon sokat. Volt időm információt gyűjteni a hét év alatt. Most pedig ezt mind simán fel tudom használni, ha úgy tartja kedvem. Csakhogy nekem szinte sose tartja úgy a kedvem. Én nem használom rossz célra a tudásom. - Nane! Komolyan?! Rá kell szoknom az újság olvasásra. A világ híreivel le vagyok maradva. És mikor érkezik Angliába? - Kérdezem izgatottan. Na igen az az auror egy profi és már fiatalon Európa szerete híres lett. Szerintem minden leendő auror példaképe. Köztük az enyém is, bár szerintem én nem jutok el soha az aurorképzőbe. Valahogy nekem az ilyenhez nudli az agyam. Minden másra kapható, de hogy komolyan és keményen tanuljon arra nem. Néha azért imádkozom, hogy meg tudjam javítani.
Szeretnék a titkos helyemen lenni egyedül. De az nem jó, hogy mindig oda megyek, ha bajom van. Szeretnék együtt lenni a Frankkel, de úgyhogy nem turkálnak a mi közös magán életünkbe... Doe hiába a barátom, rá ilyen dolgokat nem bízhatok. Line pedig ma is tanul, amire én nem vagyok most hajlandó. Nem unatkozom, mert jól el vagyok. Tanulni ilyen korán vasárnap nincs kedvem. Majd délután csak délután állok neki. -Igen az vagyok, de Doe ismerlek annyira hogy valami más gondolatod is legyen.- Ismerem hét éve ismerem és mindig kattog az valamin az agya. Mikor belekezd Frankbe. Forgatom a szemeimet. megrázom a fejemet. - Mindig Longbottommal jöttök nekem, tudod már lejárt lemez nálam. Akár hányszor említtek meg előttem. Lily is ezt mondogatja folyton meg te is. Ez valami titkos összeesküvés ellenem. Nem tudom mit láttok benne? Tudod mit inkább nektek kellene valaki és nem jönnétek velem.- Persze azért, mert eddig egy barátom se volt. Egy randim se volt, amiről ők tudnának. Szerintem azt hiszik, hogy valami kimaradt az életemből. Hát igen eddig tényleg kimaradt valami az életemből, de ezt most pótlom be. Tudom, hogy valamikor szakítanom kell vele. Ez a rendje a fiatalkori szerelmeknek. Meg én auror leszek és ott a család csak nyűg lenne. - Hát a hónap végére mondják, hogy visszatér az auror osztagba, de már Angliában van. Bele gondoltál abba, hogy vele is együtt dolgozhatunk. Meg ott lesz... Áh hagyjuk.- Hiába gondolok bele néha, hogy aurornak állok Anyát követve. Ott van nagybátyám is, akinek írtam egy levelet júniusban, de nem válaszolt rá. Ezt senkinek nem mondtam el. Hülyeség volt az egész, hogy találkozzak vele. Igaz a nyári dolgok hasznosak voltak, amit anyu könyvéből tanultam. Az lett volna az igazi, ha ő mutatott volna néhány dolgot. Jó persze, már rájöttem. Nem vagyok normális, mert biztos nem tett volna ki veszélyeknek a nagybátyám. Belegondoltam. Mi van ha ő nem fogja engedni, hogy auror legyek? Megteheti ezt egyáltalán? Hirtelen felpattantam a kanapéról. Doera néztem. -Doe, ugye felfognak venni aurornak minket?- Kérdeztem meg aggodalom teljes tekintettel. Elfogott valami félelem azzal kapcsolatban, hogy én leszek a leggázabb. A felvételin lehet, hogy többet fognak kérni Aurora Elinor Moody lányától, mint másoktól. Elkezdett aggasztani a dolog. Ilyenkor jól tud jönni Emmeline ölelése. Line olyan volt mindig is nekem, mint a testvérem a húgom lenne. Nyugodj meg, Alice Griffen.
Ahogy elnézem nem csak én küszködök szerelmi problémmákkal. Mindenkinek szerelmi bajai vannak mostanság. Nekem is, Lilynek is, Marlenenek is, sőt Alice se úgy van együtt Longbotommal, ahogy akar. Miért mindenkire utolsó évben jön rá az, hogy szerelmes legyen? Ezt nem tudom felfogni. Na jó én már vagy két éve csak bámulom Remust, de meg se szólalok. Valahogy olyankor elveszik a nagyszájú Dorcas, ha vele kell beszélnem. - Általában szokott is lenni! De, ha nincs akkor is mind azt hiszitek, hogy van. Egyikőtök sem ismer annyira, hogy mindent tudjon rólam! Akármit is mondasz, most nem gondoltam semmi másra! Mondom kicsit morcosan. Igen van, hogy a magamról felállított kép idegesít. Nekem is vannak érzelmeim, én se kombinálok mindig össze minden ostobaságot. Van, hogy én is arra vágyom, hogy egyedül legyek. Nah igen ez az, amit mások soha az életben nem néznének ki belőlem. Túlságosan ügyesen hitettem el mindenkivel, hogy az ilyen dolgok engem hidegen hagynak. De én sem vagyok folyton hiperaktív, csak van mikor nagyon rámjön. - Nekem lenne, ha meg mernék szólalni előtte! - Súgom elfordulva és magam előtt összefonva a karomat. Igen kényes témánál vagyok. Remus témájánál már megint. Mint mostanában annyiszor. - Nem gondoltam bele! De én tuti nem leszek olyan jó, hogy vele dolgozhassak! Talán majd te! Neked a véredben van! - Mondom mosolyogva. S megkönnyebbülve, hogy témát váltottunk. Nem szeretek a szerelmi életemről beszélni. Tekintve, hogy nincs is sok. Mivel nem vagyok elég bátor, hogy megmondjam neki és még mások mondják, hogy milyen bátor vagyok, hogy olyan dolgokat mondok ki, amit mások nem. Csak pont azt nem merem kimondani, amit ki kellene. - Ne parázz! Téged biztos! Engem már nem annyira! Láttad már az átlagom? Te messze felette vagy! Nyugi nem lesz semmi baj! - Mondom vigasztalóan, mikor Alice idegesen felugrik a fotelból! Igen kicsit ideges a felvételi miatt! Pedig nekem kellene annak lennem.
Néztem rá ijedten a lányra. Majd vissza ültem. Kérdő tekintettel nézem rá. Furcsán és értetlenül -Dorcas, te most komolyan azt gondolod hogy téged nem biztos hogy felvesznek az aurorképzőbe. Akkor hova mész? Mindig is a úgy képzeltem el hogy Te, Lily, meg Potter is ott lesztek mellettem. Ne viccelj velem. Mégis hova fogsz menni, hanem aurornak?- Ennyire pocsék jegyei lennének Doenak. Nem gondoltam volna. Lehet, hogy nem tanult eleget sosem, de akkor is velünk kell tartania egy csapat vagyunk. -Tudod mit mostantól, Bevezetjük a napirendet és felfogsz készülni a R.A.V.A.Sz. vizsgára. Tanulási tervet készítünk. Melyik tantárgy megy a legrosszabbul. Abból fogunk először felhozni. Nincs apelláta ez van elkell fogadnod. Aurornak kell jönnöd velünk.- Komolyan gondoltam amit mondtam. Még Lilyt is rá beszélem, hogy Doenak segítsünk. Bár Lily mindenkinek segít szívesen így nem nagyon kell őt rábeszélni semmire Elővettem a pálcámat. Huss és pöcc. ~Invito papír, toll, tintásüveg.~ A szobámból lekerültek a dolgok szépen lebegve. mind az ölembe landolt. -Szóval melyik tantárggyal kell kezdenünk? SVK, Bűbáj, Bájitaltan, Átváltoztatástan, Gyógynövénytan?- Én gyógynövénytanból Kiválókat kaptam mindig. Abból voltam a legjobb évfolyam szinten. Persze a Professzor szeretet is engem, mert különösen jól bánok a növényekkel itt. Otthon egyedüli lányként nekem kell helyt állni mindig is a kertben. Bájitaltanból Lily tudna a legjobban segíteni abból ezek közül a tantárgyak közül a leggyengébben teljesítek. Jamest pedig SVK-ból mondják a legjobbnak. Hát a többiből is jó vagyok. Csak ezt nem szeretem mások orrára kötni az évfolyamon belül. Mert kitudja melyik hollóhátas akar információkat kicsalni belőlem vagy melyik mardekáros lesz egy párbajban az ellenfelem. A megtévesztés a célom és ez elég jól megy nekem itt. Nem akarok kitűnni még most a diákok közül. ~Azta milyen rossz ez a Moody vér. Tiszta gáz. Bizalmatlansági betegségben szenvedek és ezt nem aputól örököltem, hanem anyutól. Ez a veszte a kapcsolataimnak. Emiatt fogom el veszteni Franket is, de emiatt lehetek jó auror is.~ Ez a gondolat felborzolt engem és kirázott a hideg. Ez a jövő zenéje, később is foglalkozhatok ezzel.
Alice ijedten nézett rám! Gondolom a sokk hatása! Szegény túl komolyan áll hozzá a felvételihez. Én úgy állok hozzá, hogy úgyse vesznek fel! De pont ezért fogom beleadni a maximumot. Én ilyen vagyok átalában mindig az ellenkezője lesz annak, amit elképzelek. Ooo… Alice kibukott! Mit mondtam? Nem mondtam semmi rosszat! Persze tudom, hogy egy csapat vagyunk. Mindig is azok leszünk. Úgy tervezzük, hogy együtt fogunk az aurorképzőbe menni és ez így is lesz. Csak nekem máshogy kell a dolgokhoz álnom, hogy sikerüljön. Hogy mit akar? Hogy mit vezetünk be? Napirendet tanulásra? Most komoly? Alice állj le most! Én nem fogok tanulási rend szerint tanulni. Mi a fenét tanuljak, jobban mikor idén végig VF-jeim vannak. Na jó néha becsúszott egy két rosszabb jegy, de nem vagyok reménytelen. Nem kell nekem ez a plussz korrepetálás. Alice kicsit túlpörgött én nem fogok feleslegesen segítséget kérni senkitől. Hirtelen a szobánk felől felénk lebegett egy pergamen egy kis tinta meg egy toll. Most komolyan! Alice ezt teljesen komolyan gondolta? Én, én, én csak vicceltem na! Miért veszi ilyen komolyan? Esküszöm összehozok neki egy szabadnapot Frankkel! Akkor talán sikerül kicsit lenyugodnia. S nem fogja olyan vérremenően komolyan venni a R.A.V.A.Sz-t! Kicsit le kellene nyugodni. A sok idegeskedés nem fog neki jót tenni. Minimum öt évet öregít, én nem kockáztatnék! - Alice Griffen! Higgadj le! Csak vicceltem! Tele vagyok VF-ekkel! Nem kell nekem korrepetálás. Csak tudod, nekem mindenhez úgy kell hozzáálni, hogy az ellenkezőjét várom annak, amit akarok! Emlészel például a R.B.F.-re is azt mondtam, hogy meg fogok bukni erre fel K-val mentem át! Nálam ez így van! Alice, Alice! Lazítanod kellene egy kicsit. Az idegeskedés árt a közérzetnek, meg az egészségnek! Mondom mosolyogva. Merlin mond, hogy nem kell továb bizonygatnom, hogy jók a jegyeim. Mert akkor képtelen leszek lehozni a legutóbbi SVK dolgozatomat. Csak nehogy valaki meglássa. Nem szeretem mutogatni, hogy milyenek a jegyeim.
Letettem az asztalra az íróeszközöket. Ez vicc volt? Ez nem volt az. Én komolyan vettem, mert aggódom a barátaim sorsáért. ~Ne, mondj semmit, Al! Dehogy húzott fel, Doe. Felhúzott, Dorcas.~ Nem szabad hitegetni magamat. Kissé elkomorodtam. -Meadows ez szörnyű vicc volt.- vetettem a szemére - Szerinted én nem lazítok? Pff. Akkor szerinted most mit csináltam és mit csinálok most, ha nem lazítok?- felhúztam a szemöldökömet értetlenül a válaszra várva. -Inkább, hagyjuk. Nem kell válaszolnod, Dorcas.- Egy kicsit megsértődtem, de az a játéki sértődöttség volt, amely hamar elmúlik nálam. Felvettem a magazinomat és úgy tettem mintha olvasnám az egyik cikket, de közben csak az agyam kattogott. Lehet, hogy ideges vagyok. Sok mindenen jár az agyam. Frank, tanulás, Apun, Sötét Nagy Úron, a jövőmön, azon hogy mi lesz és hogy lesz? Az, amit fogok tenni segíti-e a társadalmat vagy nem? Leszek-e olyan jó vagy jobb, mint a nagybátyám? Bátyámon, ahogy elkezdünk egymástól távolodni. Linenak a problémáin is mit megosztott a tegnap velem. Ennek az egésznek csak egy kisebb része a vizsgáról is szól, mert hisz ha nem sikerül nem kerülök be az Aurorképzőbe. Fontosak számomra a barátaim, de ha ezt nem tudja úgy értékelni, Dorcas, ahogy én értékelem az ő barátságukat. Doe és én két különböző világ vagyunk. Ezt mindig is tudtam, csak azt nem tudtam hol vannak a kapcsok. Hát jól van, hogy lássa Doe. Most is lazítok, mert olvasok. Próbálok olvasni, de nem sikerül már negyedjére olvasom ugyan azt a szót "a támadók..." ~Mi van velem nem tudok? Koncentrálni. Igaza van Doenak. Le kell higgadnom. Valami zene kellene most vagy csak csend. Igen csend és nyugalom kell.~ Fontosak számomra a barátaim és az, hogy mellettük állhatok. Bármilyen nehéz helyzetben vagyok én is meg ők is. Az, hogy mellettük állhatok csak még jobban erőt ad van miért küzdenem, van kiket meg védenem. Doe is a barátom, még akkor is, ha néha nagyon-nagyon, de nagyon kiakaszt engem.
Hát azt hiszem Alice nem fogta fel, hogy mire utaztam a megszólalásommal. Azt hiszem egy életre megtamultam, hogy Alicet sose szabad feldobni azzal, hogy nem ő a legrosszabb eset a földön. Jbb ha nem is próbálok segíteni. - Stesszelsz Griffen! Stresszelsz. Te még akkor is, mikor nem csinálsz semmit. Véresen komolyan veszed a dolgokat, de ezt nem lehet így csinálni. Csak fel akartalak kicsit dobni, de azt hiszem legközelebb más technikát fogok alkalmazni. Na tessék most bepukkadt. Most mi a bánatot csinájak vele? Leginkább semmit. A dozzogós kislánnyal nem lehet mit kezdeni. Azt hagyni kell, hogy miduzzogja magát, amit én viszont nem birok kivárni. Figyelem, ahogy elkezd olvasni. Én csak összefonom magam előtt a karomat és kifújok egy kósza tincset az arcomból. Utálom, ha belepimaszkodik a hajam a szemembe. Nem látok tőle rendesen. Na tessék most megint nem tudok mit csinálni. Megint unalom van. Megint unatkozni fogok. Utálok unatkozni. Az nem Dorcasos. Az olyan semmilyen. Nekem megvan a magam stílusa és én ahhoz ragaszkodom. Hirtelen felpattanok a fotelból. Itt az ideje, hogy Dorcas akcióba lépjen. Úgyhogy most cselekedni fog. Mégpedig szervezek egy nyugodt napot neki Longbotommal! Nekem ez simá fog menni. - Ugye Frank is kviddicsezi? Szükséged van rá, hogy kicsit kettesben legyél vele! Én pedig ezt meg is fogom neked adni. Rádfér egy kis pihenés, amikor nem kell folyton a tanuláson kattognia az agyadnak. Mondom mosolyogva. Na igen a mosolygós részem már visszatért. Kíváncsi vagyok Alice mit szól az ötletemhez. Vagy hogy egyáltalán reagál-e bármit is rá, vagy rámhagyja a dolgokat? Nem tudom de majd meglátom. Ismerem Alicet mindig mindenkinek segíteni akar. De fel kellene fognia, hogy nem csak a világ problémáival kell foglalkozni. Magára is kell szánnia valamennyi időt, akkor is ha az minimális. De muszáj megtenni, mert kell.
Ezzel aztán tényleg feldob engem, mikor viccből azt hallom, nem biztos hogy felveszik aurornak. Nem beszél ostobaságokat. hogy stresszelek. De az hogy állandóan stresszes lennék az, nem igaz. Nyugodt is vagyok, de ebben az évben talán kevesebbet voltam nyugodt körülmények között. Ott vannak a meditációs gyakorlatok. Az alvás problémáim, amik gyakran, gyötörnek, gyerekkorom óta. Kiakarok menni és repülni. Holnap talán ki is megyek. Igaz valamiért behívatott magához McGonagall, remélem nem valami szabálysértésről hallott és büntetőmunkára ítél engem. Fú, az előzött utáltam is a jóslástan szertár takarítást és leltározását. - Lehetséges.- Mondom egy kicsit sértetten Doenak. Fel se pillantok a magazinból inkább tovább lapozok. ~Minek kérdez ilyet, ha ő is tudja, hogy ki van benne a kviddics csapatban?~ Doe, valamit forgat a fejében. Mikor meghallottam. Felpillantottam rá. Letettem az újságot magam mellé. - Ez most komoly?- kérdeztem rá komoly tekintettel.- Merlinre, hányszor mondjam nektek, hogy hagyjatok vele békén. Nem érdekel a srác. Az ég szerelmére, menj és keres valaki mást, akit összehozol- felemeltem a két kezemet idézőjel mutatva. - "Élete Szerelmével." Mi van akkor, ha más tetszik nekem és nem az a srác? Doe, Frank sosem lesz az esettem.- Majd visszavettem az újságot a kezembe. Nem minden szól arról, hogy kivel vagyok. Szerettem Frankkel lenni. Nem akartam az iskolában azt hogy turkáljanak a magán életembe és a szerelmi életembe. Ezt ő is tudta és tiszteletben tartotta. Az iskolában a párok kivannak téve sok rossz indulatú pletykának. Nem akartam ezt elszenvedni. Meg, ha kiderülne, hát olyanok a csajok, hogy mindent tudni akarnak. Ez a kapcsolat számomra meghitt. Romantikus. Mikor vele vagyok hevesebben ver a szívem, mint általában. Mikor megcsókol nyugalom tölt el. Miért nem mondtam el egy barátnőmnek se még a legjobbnak se? Linenak? Egyik nagy boldogságában biztos elfecsegnék és ezt nem szerettem volna. Mikor átölel érzem, hogy szeret. Valakinek kiadhatom a lelkem egy darabját és ez Frank. Line is ilyen, de ő neki másképpen. Mikor egyedül vagyok néha hiányzik a társasága. Néha legszívesebben Dorcaséknak is szét kürtölném, hogy hagyjanak már, de nem teszem. Aztán eszembe jut, hogy egyszer véget kell ennek vetni. Meg a barátságaimnak is. Nem akarok megsérülni. Nem akarom, hogy meghaljanak. Mert hisz a bosszúvágytól vezérelt ellenfeled egyszer ott fog ütni, ahol a legjobban fáj és ez a család és a barátok lesznek. Ez a leglogikusabb lépésm de legnehezebb lépés is lesz, ha megteszem nekem is fájni fog és nekik is. Eltávolodni szeretteidtől a védelmük érdekében.
Ennyit arról, hogy segíteni akarok. Azt hiszem soha többé nem fogok megpróbálni felvidítani valakit, aki folyamatosan stresszben van. Nem tudja fogni a poént és csak én jövök ki belőle rosszul. Jobb ha inkább befogom a szám. Így próbájon meg valaki segíteni Alice Griffennek. Én tuti nem fogom még egyszer megpróbáni, hogy viccel dobjam fel a kedvét. A végén úgy megsértődik, hogy hozzá se szólhatok majd. Nem most kellene összevesznem vele. Egy utolsó elkeseredett próbát teszek arra, hogy feldobjam a kedvét és kicsit lenyugtassam. Hátha Longbotom le tudja kicsit nyugtatni. A vak is látja, hogy hogyan néz rá, hülye aki ezt nem fogja fel. Nem tudom mit szégyel annyira Franken. Ajj, ajj kezdődik a balhé. Alice letette a magazinját. Pedig csak elmondtam neki a tervemet. Soha, de soha többé nem fogok megpróbálni segíteni neki. Nem lehet neki segíteni. Semmi se jó neki. Egyre nehezebben tartom magam. Mikor kimondja, hogy hozzak össze valaki mást élete szerelmével. Könybe lábadnak a szemeim. Nem, nem fogok sírni. Egyre nehezebben viselem a szerelem témát föleg így, hogy Alice pont azt mondta, hogy élete szerelme. - Renben van Alice. Ha így akarod, akkor soha többé nem említem előtted Frank Longbotom nevét. Bocsánat mindenért! - Mondom visszafogva a könnyeimet. Arcomra erőltetek egy mosolyt. Gyorsan odamegyek az ablakhoz. Kezeim magam előtt összefonva. Kibámulok az udvarra. Kicsordul a könnyem. Én vagyok itt a kerítőnő. Mindenkit össze akarok hozni azzal, akit szeret, de bezzeg a saját szerelmi életemmel nem tudom mit kezdeni. Megint Remuson jár az eszem. Pont mikor végre sikerült kivernem a fejemből. Pont mikor el tudtam felejteni, hogy mennyire szerettem. Most viszont megint eszembe jutott. Na ne, miért mindig a legrosszabbkor jut eszembe. Mindig ilyenkor kezdek el azon gondolkodni, hogy vele akarok lenni. Hogy úgy akarom megismerni, ahogy eddig még nem ismertem. Csak félek nagyon nagyon félek. Nem tudom, hogy mit mondjak neki és nem is tudok megszólalni mellette. Akkor elveszik a szófosásos Dorcas.
Doet megbántottam túl kemény voltam vele. Nem akartam így viselkedni. Sosem bántanám meg igazán őt. Mi a baja? Nem akartam. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy a párkapcsolatunkhoz. Doe lehet hogy észre vett valamit, de amilyen nagy az öröme olyan nagy tud lenni a szája és akkor az egész iskola több héten keresztül ezen fog csámcsogni. Nem ezt nem akarom és nem most akarok el távolodni Doetól sem. Még szükségem van a csacsogására, ahogy beszámol az iskolai hírekről. Mikor az ablakhoz sétál egy percet várok. Felállok és oda sétálok az ablakhoz mellé. Halkan és a nyugalmat árasztó hangommal az ablakon kinézve szólok hozzá - Bocsánat nem akartam olyan kemény lenni veled. Én megoldom a magánügyeimet, Do. Nagyra értékelem, hogy azt hiszed tudsz segíteni. Nekem kell megoldanom és nem neked. Látom van valami ami nyomaszt és ebben a témában ha jól sejtem ugye?- reméltem ösztöneim nem csalnak. Félé fordulok és tovább folytatom. - Néha jót tesz az ha ki beszéled magadból, de ha nem akarod akkor ne azt is megértem. És rámosolyogtam kedves és biztató tekintettel. Általában én a nemet választom és magam őrlődök a gondon, ha ki nem szedik belőlem Doe, Marl, vagy Line. Az utóbbi sokkal nagyobb sikerrel tudja elérni, mint Marlék. Nem mondtam azt hogy ne sírjon mert a sírás néha kitisztít. Nekünk ki kell sírnunk magunkat, hogy felépüljünk. Néha napokat tudok sírni én is. Mire így megtalálom a megoldást, hangosan kimondva a gondolataimat és néha még dühöngve a Szükség szobájában. Olyankor nem tudom mit gondol rólam az iskola. Szerintem semmi jót. Néha olyan különcnek érzem magam. Mindig felteszem a kérdés magamnak már hetedik éve. Komolyan ide kellett, hogy kerüljek a Griffendélbe? Nem nekem máshova kellett volna talán a hugrásnak, de azok közt is a különcebbik fajta. Nem tudom miért, de úgy éreztem meg kell ölelnem őt. Talán az őt is meg engemet is le nyugtat, de engem biztos, hogy ne kezdjek vele együtt sírni. Meg így szokás ezt barátok között, akkor is, ha kissé összezördültünk. Reméltem engedi azt, hogy átöleljem és nem utasítja vissza a barátságom ezt a formáját. Ez a ritka alkalmak egyike mikor, én bárkit megölelek, mivel távolságtartó így is a barátságom. De most úgy éreztem ez a szükséges jó, ami mindkettőnk kell. Ezzel kicsit közelebb engedve a barátságunkat magam felé és kicsit kinyílni felé.
Elvonultam az ablakhoz. Túlcsordultak az érzelmeim és irányíthatatlanná váltak. Ez egyre gyakrabban történik meg. Ennek pedig nem nagyon örülök. Főleg, hogy egyre nehezebben tartom magamat mindenki előtt! Talán ezért akarok mindenkinek segíteni, hogy összejöjjön azzal, aki tetszik neki. Mert nekem nem megy. Egyszerűen nem vagyok rá képes, akkor sem ha tudom, hogy lehetetlen nincsen. De ez annak tűnik. Persze tisztában vagyok vele, hogy már nagyon kevés időm van, viszont valami mindig visszatart. Egyszerűen le vagyok dermedve, ha meglátom és képtelen vagyok józanul gondolkodni. A beszéd pedig lassan teljesen lehetetlen lesz. - Én sajnálom, hogy rád akartam erőltetni. Nincs jogom beleszólni az életedbe. Az a tiéd! Nem az én dolgom megmondani mikor mit tegyél. Sajnálom, hogy ilyen voltam. Azt pedig jól látod, hogy nyomaszt valami. Egyelőre többet nem birok kinyögni. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Már megint gombóc van a torkomban. Már megint Remus arca lebeg a szemem előtt. Megint görcsben van a gyomrom és megint nehézzé vált a levegő. - Lehet, hogy könnyebb lenne, de úgyis kinevetnél! Mindenki kinevetne! - Mondom megint kibámulva az ablakon. Nem tudom mit remélek, mit fogok látni? Biztos nem fog egyszer csak megjelenni, hogy elterelje minden másról a figyelmem. Hogy kitörölje a világot, ami körülöttem van. Sajnos ez lehetetlen. Most kizárt, hogy erre járjon. Egyszerűen ki van zárva. Ekkor Alice hirtelen átölel. Először nem tudom mire vélni. Nem szokott ilyet csinálni. Ez nem rá vall. Viszont gyorsan kapok a lehetőségen és visszaölelem. Szaporábban kezdenek folyni a könnyeim, mint eddig. De legalább egy kis nyugalom érzetet kapok tőle. Legalább tudom, hogy valaki itt van mellettem és nem kell teljesen egyedül lennem. Akkor sem, ha nem tudja, hogy miért vagyok olyan, amilyen. Miért tört rám ilyen hirtelen a szomorúság?
Átöleltem őt és visszaölelt tudtam most, hogy tényleg kibékültünk. Ahogy sírt nem tudtam én se visszafogni magam könnyek gyűltek a szemembe. Nem akartam így látni, akit én Dorcas Meadowsként ismerek az mindig mosolyog és mindig beszél valamiről vagy épp bajt kever. Most nem valami bántja. Talán úgy ismer engem aki ki nevetné egy számára komoly témában? Nem, nem nevetném ki, hisz mindenkinek meg van a problémája. Ölelem továbbra is addig míg neki is szüksége van rá. Nyugalom ez kell mindenkinek. Egy barát, aki mindig mellette áll az embernek. Doenak sok "barátja" van talán tőlem is jobbak, aki elég távolság tartó vele szembe. Nem tudom hány perce állunk így, azt szeretném, ha tényleg tudná nekem fontos ő. Emlékezzen rám és erre a pillanatra, mikor elhagyom őket, hogy meg védjem az életüket, mert "a veszélyes munka sok áldozatot követel" anyu könyvében olvastam egyszer ezt a mondatot. Nem akarok áldozatokat, akkor sem, ha ugyan arra a pályára megyünk Dorcasszal és Lilyvel. Akkor mind haragudni fognak rám és nem értik meg, de idővel rájönnek miért tettem? Emmelinenal lesz a legnehezebb megszakítanom a barátságomat. Ha elkezdem ezt a tervemet, mert ő tud rólam a legtöbbet. Rejtett kis titkok. Aztán a családom, ők azt se tudják szerintem hova készülök. Tudom apunak nagyon fájna ettől meg kell védenem őt amíg lehet. Bátyámat pedig nem érdekli az életem. Miért is érdekelné őt? Sosem érdekeltem őt igazán és nem tudom mi állt közénk. Utál engem, mintha egy csótány lennék úgy szeret a lelkembe tiporni. Ez valami rossz seb a családunkon. Állok addig állok így míg Doenek szükséges nem akarom azt, hogy rosszul érezze magát újra. Érzem, hogy megnyugodott valamelyest. Elmosolyodom, de a szemeimben ott csillognak a könnyeim, ami bármelyik pillanatban elkezdhet nekem is folyni nekem is a könnyeim. Nem tudom mennyi idő telt el órákat tudnék így állni. Eltűnt a kronosz és a kairoszt éltem meg. Tudom ez furcsa, mert jó így lenni Doeval azzal a személlyel, akitől az iskolai információkat kapom és sokszor keveredtem bajba és büntető munkában is volt párszor részünk ez alatt a pár év alatt. Nem tudom mi lenne akkor, ha egyszer őket, akiket barátaimnak vallok meghalnának. Nem akarom ezt. Pedig úgy állnak a dolgok egy háború készül a hátunk mögött. Az éles és tisztán látásúak emberek mind látják már a fellegeket. A többiek pedig hisznek az újságoknak és a minisztériumnak...
|| To:Doe || Note: Ha megszakítod ezt az ölelést akkor tedd, de Alice nem fogja.|| Music: Gone
Alice megölelt. Ez egy kicsit furcsán jött ki sose csinált még ilyet. Nem láttam még, hogy bárkivel ezt tette volna. Ez nem vall Alice Griffenre. De nem bánom egy cseppet sem bánom, hogy így van. Nem érdekel miért teszi, de jól esik. Jó tudni, hogy valaki mellettem áll. Furcsa pedig azt se tudja miért vagyok szomorú. Ha teljesen megnyugodtam meg kell tudakolnom, hogy vajon miért viselkedett most így. Mindegy egyelőre az a lényeg, hogy jól esik. Most nem vagyok olyan, mint amilyen szoktam lenni. Nem mosolygok, nem nevetek, nem keverek bajt. Egyszerűen elborítottak az érzelmeim. De annyira, mint mostanában egyszer sem. Akkora szomorúság tört rá, amekoráról nem is tudtam, hogy van. Félek, rettegek. Nem akarom, hogy visszautasítson. S ez miatt hozzá se merek szólni ahhoz, aki ellopta a szívemet. Egyszerűen képtelem vagyok egyetlen értelmes mondatot kinyögni, mikor a közelemben van. Nem tudom, nem vagyok rá képes. Pedig mennyiszer eljátszottam már a gondolattal, hogy bevallok neki mindent. Hogy felhőtlen boldog leszek utána, hogy mellette lehetek majd. Hogy ott lesz nekem. De ezek mind csak képek, mert félek lépni. Megragadtam egy ponton és se előre se hátra. Csak állok és várom, hogy az ölembe hulljon a megoldás. De nem fog sose fog az ölembe hullanani. Pedig jó lenne. Szorít az idő, ha most nem vallom be neki sose lesz rá alkalmam. Most kell közölnöm Remusal, hogy mit érzek iránta. - Olyan rossz, hogy nem tudja! Szeretem őt Alice, szeretem. De nem merem neki megmondani. Én… félek, sokkal jobban, mint valaha… - Mondom még mindig a lányt ölelve, s szinte kapkodva a levegő után, hiszen a könnyek nem adnak sok levegőt.
Érzékeny vagyok mostanában sokkal érzékenyebb, mint a legtöbbször annyi hatás ért engem, hogy néha nem tudom feldolgozni az érzelmeimet. Sok pofont kaptam az élettől, és aki szomorú azt meg kell vigasztalni. Mosolygok általában, akkor is ha valami nyomaszt. Nem látnak belém a barátaim, mi történik velem. Akinek kicsi a szomorúsága könnyebb meg vigasztalni, mint akinek nagy. Doe boldog családi háttérrel rendelkezik, míg én nem. Ez egy kicsit irigylésre méltó. A szerelem nagy szomorúságot tud okozni? Attól függ. Doenak most igen, nagyon szomorú hogy nem tud szerelmet vallani. Kisírhatja magát a vállamon nem bánom. Nekem most szeretett hiányom volt. Igen az a baráti, amit most talán tőle meg kaptam ezzel a viszonzott öleléssel. Nem kell tudni, mindent rólam. Dorcas néha betartja néha pedig előszeretettel turkálna mások életében ez miatt veszek össze vele. Az ember azért él hogy segítsen embertársain. Mondta valaki az ókorban talán ezt a bölcsességet. Most tudtam hogy, ha hallgatok és ott vagyok mellette. Segítek rajta. Bármilyen súlyosnak véli ezt a problémát. Saját félelmeiknek és gyávaságainak nehéz legyőzni, de lehetséges. Az akarton, a lépéseinket, az elszántságon és egy bizonyos erőn múlik, ami a bátorságot adja hogy legyőzzük azt, amivel küzdünk. Sok tényező befolyásol minket. Félünk, de miért is? Mert egyszer él az ember nem változtathatja meg a múltat. Pedig szívesen változtatnám meg egy időnyerő segítségével az elrontott ballépéseimet, amik miatt felelősségre vontak, de nem tehetem. Egy életem van, ami több millió döntésből áll és több ezer útból. Nehéz választani, de kell mert az idő halad. Ha nem választatsz, kicsúszik a talaj a lábad alól. Sodoródsz. Időben kell megtenni és nem őrlődni rajta. Nehéz megtenni ha gyáva vagy. Nehéz elindulni, ha nem tudod hova akarsz menni. Szorosabban megöleltem pármásodpercre majd továbbra is hagytam Doet, hogy sírja ki magát. - Megértem.- válaszoltam röviden. Sok mindentől félek és ha megteszem csak egyszer élek. Nem tudok olyan tanácsot adni amely most jó lehet. Ezt neki kell rendeznie. Segíteni nem tudok máshogy csak mellette állok a háttérben. Hirtelen. Egy ötlet jutott eszembe, ó divatú, de jó megoldás tud lenni régen használták ezt a szerelem kifejezésére. Doenak is hasznos lehet, ha nem meri elmondani annak, aki tetszik neki.
Olyan lány vagyok, aki mindig mosolyog. Aki ha kell egy mosolygós álarc mögé tudja rejteni a legnagyobb fájdalmait. Akin nem látszik, ha elkeseredik. Akiből mindig árad a boldogság és a pozitív energiák. Mert én ilyen vagyok, kívül teljesen más, mint belül. Most viszont felszínre tört, hogy hogyan érzem magam. Felszínre tört a szomorúságom és a félelmem. Bátornak gondoltam magam mindig, de ez a bátorság mostanta vagy eltűnt, vagy sosem volt igazán. Nem tudom melyik lehet a helyes, de tudom, hogy most kellene, de nincs itt. Pedig mennyivel könnyebb lenne, ha bennem lenne az a bátorság, akkor oda tudnék állni Remus elé és őszintén bevallani neki mindent. Elmondani azt ami mélyen bennem van. Hogy milyen rég óta figyelem, hogy mennyire kedvesnek találom. Mindent, mindent el akarok neki mondani, de mikor elhatározom, hogy most meg fogom tenni és már ott is vagyok előtte, már éppen elkezdeném mondani és valakinek pont akkor kell valami mulaszthatatlanul fontos dolgot mondania neki. Mindig kicsúszik a kezemből az alkalom, pedig én annyira akarom. De minél többször nem sikerül annál jobban félek a következő esettől. Annál jobbam rettegek, hogy legközelebb sem fog menni, hogy akkor is valami keresztbe tesz. Csak rajtam áll ezt tudom, de miért kell ennek ilyen nehéznek lennie. Miért nem lehet minden olyan egyszerű, mint amilyennek elképzeljük. Akkor már rég együtt lennék Remusal. Akkor már régen megtettem volna, amit még most sem merek. - Köszönöm, hogy itt vagy Alice! Nagyon köszönöm! Csak bár tudnám, hogy tegyem meg! - Mondom őszintén, s most én szorítom egy kicsit erősebben. Ha most valaki betoppanna két furcsa dolognak lenne tanúja. Én Dorcas sírok, Alice pedig engem vigasztal. Még jó, hogy nem jön be senki se.
Mikor a szív fáj semmit se tehetsz ellene. Sokféle képen jön ki ez a fájdalom és mi gyarló emberek sokféle képen próbáljuk palástolni. Tehetek bármit is? Segíthetek Dorcasnak valahogy? Ha igen tényleg fel ajánlanám az ósdi régi levélírós módszert hogy személyesen oda adja nem titkolva azt hogy ő küldte a levelet. Igen ezt egy regényben olvastam régen. Nem tudsz beszélni? Írd le! Fogalmazd meg! Énekeld el! Játszd el! Mikor csellózhatok, akkor belőlem kitörnek az érzelmek azok, amik nyugtalanítanak. Komolyzene, Fújjjj. ezt mondják a legtöbben. Közben annyi érzelmet ki lehet fejezni egy hangszeren, amennyit csak akar az ember. Dorcasnak pedig ezt az ötletem nem merem el mondani, mert talán a legnagyobb baromságnak tartaná az egészet pedig pofon egyszerű nézzük csak meg egy kivételes esettel egy levelet írt Meggie a hatodikos hollóhátast Tobiasnak a hugrás srácnak és majdnem egy éve együtt vannak. Meg se tudott szólalni Meggie a fiú előtt. Talán ezzel kellene először próbálkozni. De amilyen Doe csak megmosolyogná az ötletem. Még mindig átkarolva ölelem két kezemmel őt. Nyugalom, egy baráti nyugalom. Mikre képes egy ölelés. Majdnem egy csodával ér fel. egy fél csoda. Engem nem zavart volna az ha bárki ilyen furcsaságot is lát tőlem, mint hogy egyik barátnőmet vigasztalom. Mert igen ez tényleg furcsa tőlem és közel is áll meg nem is hozzám ez a gesztus. Baráti szeretet. Az a szeretet amely már Doe és köztem körül-belül öt éve kialakult. Ez nem olyan, mint Emmeline-i gyerekkori barátságunk. Meg akarom mutatni, hogy bízhat bennem és hűséges barátja leszek mindig is neki. Akkor is mikor én nem leszek mellette. Féltem az összes barátomat. Apámat, a bátyámat és mindenkit, aki számomra fontos. Nem fogom őket soha magukra hagyni, ha úgy fog tűnni nekik akkor sem. Álca mögé bújva mindig ott leszek nekik. Bármilyen nagy baj is fog történni a jövőben.
Jó érzés tudni, hogy van aki ott van az ember mellett, akkor is ha nagyon szomorú az ember. Szerencsés vagyok, hogy van ilyen barátom, mint Alice. Akire mindig számíthatok. Akármi is történjen. Ez igazán jó dolog. Legalábbis szeritem az. Igaz a gondjaimat saját magamnak kell megoldanom. Így nekem kell elintéznem a Remusos ügyet is. Csak nem merem megtenni. Nem tudom eléggé összeszedni magamat. Nem vagyok képes elé állni és bevallani neki. Ez vicves, pedig pont nekem van a legnagyobb szám a suliban. Tőlem zeng a Griffendél klubbhelység és én nem tudok szóhoz jutni, ha szembe találkozok Remussal. Azzal a fiúval, aki amúgy se beszél valami sokat. Vajon mit szólna, ha tudná, hogy én azért vagyok ideges, mert vele akarok beszélni? Megint elkalandozok. Egyszer véletlen sikerült kifejezetten közel kerülnöm hozzá. Történetesen majdnem ugrottam egy fejest a lépcsőről, mert megbuktam valamiben és ő elkapott. Nekem ott megállt az idő, nem is tudom mennyi ideig fogott. Nem hiszem, hogy sokáig. Nekem mégis soknak tűnt. Olyan közelről még jobban nézett ki, mint távolról. Az illata is varázslatos volt. Ő maga varázslatos volt. Lassan elengedem Alicet. Majd a könnyeimet letörölve, hálásan mosolygom rá. Tényleg nagyon örülök, hogy itt van velem. Még egyszer kipillantok az ablakon. A remény hal meg utoljára alapon. Majd kicsit szipogva megszólalok. - Meghívhatlak egy forrócsokira? Nekem az segít sírás után. - Magyarázom meg gyorsan a furcsa felajánlást. De nem tehetek róla, engem csak a forrócsoki nyugtat le. A mama mindig forrócsokit csinált, ha szomorú voltam. Ez azóta is megmaradt. Most pedig felajánlottam Alicenek, hátha ő is kér. Nem tudom ő kipróbálta-e már ezt a nyugtató módszert. De akármit is válaszol nekem sürgősen kell az a forrócsoki. Ez vészhelyzet. Az ilyenekben nincs apelláta, meg kell tenni.
Note: Bocsi kicsit rövid lett, de nem volt ihletem!
Ölelem és elmorfondírozok azon milyen éhes vagyok. A reggelit kihagytam és az ebéd még kicsit távol van. Valamit enni kellene. Olyan abszurd gondolat jött elő, Doe ölelése közben, minthogy éhes vagyok. Lehet hogy a kis ördög szállt bele a fejembe. Pedig Dorcast sokkal fontosabb vigasztalnom, mint hogy lassan a gyomrom számon fog kérni miért nem eszel. Mert bizony nem ettél tegnap reggel óta semmit. Van mikor egész nap nem eszek, mert nincs étvágyam. Hogy miért nincs? Nem tudom. De tudom egészségtelen. Aztán másnap rám tör az éhség és várom a következő étkezést, hogy egyek. Mikor érzem Doe elenged akkor én is elengedem. Szörnyen néz ki a sírás után Dorcas. Aztán jön a meglepő kérdése. Forró csoki rég nem ittam forró csokit. Tavaly karácsonykor apuval együtt ittuk ezt az indián italt. -Aham, van kedvem.- Mosolygok a még mindig szipogó Dorcasra.- Én szívesen ennék valami kekszet is. Van nálam fent a szobában az utóbbi Roxmortsos kint létemről pár csokis finomság. Szóval habzsolhatjuk ezek az élvezeteket.- Ajánlottam fel Dorcas számára az édességeket. Bár nem erre fájt a fogam mégis valamit be kell tömnöm a számon hogy ki bírjam ebédig. -Honnan szerzünk forró csokit?- Már nekem meg is volt az ötlet csak csettinteni kell és itt lesz a kedvenc Roxfortos házimanóm egy szórakoztak vele a mardekárosok és meg mentettem az élő nyúzástól szegényt, azóta ha bármi van akkor szívesen áll a szolgálatomba. Hát nem sokszor szoktam hívni, de most talán el intézi ezt a kívánságomat, de ezt inkább elvettettem. Bátorítóan mosolyogtam rá. Nem lesz semmi baj, egyszer minden megoldódik. Talán ilyenkor is szokták azt mondani a türelem rózsát terem. Nem tudom kiről van szó nem akarok rá kérdezni, de talán Dorcast észreveszi ő. Mindenki tudja milyen Dorcas és ha a közelében másképpen viselkedik, akkor azt a srác is észreveszi. Várjunk csak! Doe, akkor Lupinba szerelmes. Ezt eddig miért nem vettem észre? - Mit szólnál ha fent a szobába innánk meg a csokit?- A hálónkba úgy mond senki se zavar minket, ezért ajánlottam fel azt a helyszínt. Bár így nem fogom látni Franket, ez most fontosabb, mint hogy egy pillanatra lássam őt. Az egész délutánt vele tölthetem majd, ami boldogsággal tölt el. Azt szeretném most, ha Doe is boldog lenne. Nem tudom, hogy fogom ez megtörténni, de ha forrócsoki segít akkor az lesz.
Most kicsit kínosan érzem magam, hiszen nem szoktam ilyen szomorú lenni. Az pedig nagyon is távol áll tőlem, hogy sírjak, vagy hogy valakinek a vigasztalását igényeljem. Viszont most pontosan ez a helyzet áll fenn. Egyszerűen a semmiből elöntött a fájdalom, ami az miatt kavarog bennem, hogy egy nagyra nőtt nyúl vagyok. Mert nem merek megszólalni, ha megpillantom életem szerelmét. Egyszerűen lefagyok és mindent elfelejtek, azt is, hogy ki vagyok. Nem kellene így viselkednem. Meg kellene oldanom olyan frappáns Dorcasosan, hogy odaállok, aztán kerek perec kimondom, hogy mit gondolok. De nem megy, mindig mikor megpróbálom valami közbejön és megint oda lesz minden. Kicsit felvidulok, mikor Alice belemegy a forrócsokis ötletembe. Engem mindig felvidít a forrócsokoládé. Most pedig nagyon is fel kell vidulnom. Nem akarok ilyen melankónikus lenni. Én egy boldog ember vagyok. Vagyis általában az vagyok. Csak most egyedül vagyok, pedig milyen jó lenne, ha Remus ott lenne velem. Akkor minden ezerszer másabb lenne, mint így, hogy azon örlődöm, hogy vajon mit szólna hozzám, vagy mit gondolhat rólam? - Keksz? Jól hangzik! Én benne vagyok! - Mondom egy mosolyt erőltetve arcomra, ami pár pillanatra visszahozza azt a Dorcast, akit mindenki láthat. Azt a fecsegős, örökvidám Dorcast. Csak az a baj, hogy az a Doe addig nem lesz teljesen őszinte, amíg meg nem kapom azt amire a legjobban vágyom. Remus figyelmét. Nem kell, hogy szeressen, bár az sokkal jobb lenne, de legalább figyeljen rám. Tudja, hogy nekem fontos. - Ezen nem kell gondolkodni. Két bögre, a mama varázslata, egy kis csoki otthonról és kész is van! - Hadarom le boldogan. Hát igen a mama gondoskodott róla, hogy bármikor csinálhassak magamnak egy kis forrócsokit. Most kifejezetten hálás vagyok azért, hogy ilyen előrelátó anyával áldott meg a sors. Nem is tudom mihez kezdenék, ha nem ilyen lenne. Szerintem elvesztem volna a világban. Sokat tanultam anyámtól, mint például a forrócsoki készítést. - Jó ötlet! Gyere Alice! - Mondom lelkesen, s karon ragadom, majd elkezdek felsietni a szobákba. Odabenn elengedem és elkezdek kotorászni a bőröndömben. Hamarosan meg is találom ami kell. Gondosan be van csomagolva. Pár mozdulattal kibontom, s kiteszem a polcomra a bögréket. Kettő van, ha az egyik eltörne. Előveszem a csokit is és mosolyogva emelek pálcát a kikészített alapanyagok felé. Magamban lehadaraom a mama varázsigéjét. S pillanatok múlva megjelenik a bőgrékben a gőzölgő csokoládé. - Hozhatod a kekszet Alice! - Megvárom, amíg idehozza, mjd az egyik bögrét felé tartva megszólalok. - Tessék! Forrócsoki Maedows módra!
by 
Vasárnap főleg szép időben alig vannak a klubhelyiségbe. Csendesen ülök az egyik kanapén. Olvasva ez egyik magazinomat. Igen meglepő tud lenni, hogy magazint olvasok. Nem a Szombati Boszorkányt amit apu szerkeszt, hanem egy bűnügyekkel foglalkozó Európai folyóiratot. Néha fel-fel tekintek belőle, ahogy jönnek be és mennek ki a társaim. Az órámra pillantok. ~Bőven van még időm. Olyan lassan telik az idő, ha várni kell.~Tovább folytatom az olvasást. Bele merülök egy novellába. Majd meghallom Doe hangját. Felnézek rá és leteszem a magazint.