Lauren & Gwenog

Lauren & Gwenog

Eljött hát a nagy nap. Az évad egyik legnehezebb meccse elé nézünk, a Mardekár a mai ellenfelünk. Ahogy belépek a nagyterembe, már látom, a lányok ott ülnek a reggeliző asztalnál, de csak piszkálják az ételüket. Így van ez mindig. Ami engem illet, nem aludtam valami jól, mint meccsek előtt általában, de ügyelek rá, hogy ne tűnjek különösebben gyűröttnek. A véremben keringő adrenalin löket miatt egyébként is kellően energikus vagyok, a korai óra ellenére. Majd ha vége lesz a meccsnek, ólomsúlyú fáradtság fog rám nehezedni, ebben biztos vagyok, de most még nem. Bátorító mosollyal az arcomon ülök le a lányok közé és kenek magamnak egy szelet kenyeret és őket is arra biztatom, hogy mindenképp fogyasszanak valamit, mivel kell az energia, nem lenne szerencsés, ha lefordulnának a seprűről a meccsen. Bár őszintén szólva az én gyomrom is görcsben van, nekem is nehezen csúszik le az étel, de nekem, mint csapatkapitánynak muszáj magabiztosságot sugároznom. Az én felelősségem nagyobb még ebben is, ha azt nézzük. Nem teszik ezt könnyebbé a mardekárosok asztala felől néha felénk áradó csípős, gúnyolódó megjegyzések, beszólogatások sem. A lányokat nyugalomra intem és hogy ne törődjenek vele. Nincs értelme szócsatákra pazarolnunk az energiáinkat. Majd a pályán legyen nagy a szája a kis kígyóknak!
Azonban egy női alak áll meg az asztalunknál, zöldjelvényes egyenruhában. A vállára eső vörös hajzuhatagból és a száját elhagyó sértésből, amit legfeljebb egy hozzá hasonló cicababa venne magára, már azelőtt tudom, kivel van dolgom, mielőtt tekintetemet az arcára emelném.  Lauren Weasley, a Weasley család feketebáránya. Idegesítő egy perszóna. Kiskorunk óta nem állhatjuk egymást. Egyébként is elég kiállhatatlan természet, amolyan vérbeli mardekáros, a családneve ellenére. Imád belekötni másokba. Rajtam különösen előszeretettel élezi a nyelvét. Alighanem féltékenység, irigység lehet az oka. Bár meg kell hagyni, szemrevaló lány és ami a kviddicshez való tehetségét illeti, azt hiszem mindent elmond róla, hogy még az egyébként hagyományosan a háza által csupa fiúkból álló csapatba is bevették egyetlen lányként. És bár nem állhatom, ha hugrabugos lenne, én is gondolkodás nélkül válogatnám be az enyémbe, még akkor is, ha emberileg nem tartom valami sokra. Meggyőződésem, hogy ő és a csapatkapitányuk, Damon Barron az egyetlenek, akik normálisan tudnak játszani, a többiek egyszerűen csak nagy tulkok az egész kviddicshez és erőből, csalással próbálnak nyerni. A mi csapatmunkánk a lányokkal azért lényegesen jobb. Ezért is tudtunk nyerni ellenük sorozatban az elmúlt két évben és ebben reménykedem most is. Azóta csak jobbak, összeszokottabbak lettünk mi is.
- Köszönöm, Lauren. Ne aggódj, nem lesz olyan szerencséd, hogy ezzel gond legyen. A helyedben én a saját kis csontos hátsód miatt aggódnék, nehogy kapjon egy-két gurkót tőlem a meccs alatt - megjátszott mosollyal az arcomon válaszolok neki. Ha ő sérteget, én is tudok így játszani. Nem vagyok annyira gyámoltalan, mint a legtöbb háztársam. Szóval inkább engem sértegessen, mint a lányokat. Őket jobban megviselné, mint engem. Különben is, valahol bóknak is vehetem, hogy csak a nála valamivel robosztusabb testalkatomba tud belekötni. Terelő vagyok, ennek megfelelő magassággal és izomzattal. A srácok olykor engem méregető vágyakozó, elismerő pillantásai és a lányok irigykedő tekintetei miatt mégis azt hiszem joggal gondolom, hogy nem nézek ki rosszul. Bár tény, Lauren és én teljesen más nőtípust testesítünk meg. Ő alacsony testmagasságával, vörös hajával, kék szemeivel és világos bőrével úgy néz ki, mint egy törékeny, hűvösen elegáns porcelánbaba. Mondhatni királynői, míg ki nem nyitja a száját. Mert ami azt elhagyja, az egyáltalán nem az. Ami pedig engem illet, én a kreolos bőrömmel, sötét szememmel és hajammal, lányhoz képest nagyobb testmagasságommal, szálkásan izmos testalkatommal inkább délies típusnak számítanék, azt hiszem. Nem hinném, hogy ugyanaz úgymond a „célközönségünk”. De neki nyilván nem ez a lényeg, hanem hogy balhézhasson. Ő már csak ilyen. Nem valami kellemes ember. Sőt, egyáltalán nem az. Mindenesetre az egyébként sem valami nagy étvágyamat sikeresen elvette. De nem adom meg neki azt az örömet, hogy lássa rajtam. Nagy önuralomra van hozzá szükségem, de ugyanúgy falatozok tovább, ahogyan eddig.
- Esélytelen? Mármint számotokra? Nahát, Lauren, nem is tudtam, hogy önkritikát is tudsz gyakorolni. Lehet, hogy félreismertelek és mégis vannak jó tulajdonságaid? - Nagyot harapok a kenyeremből, ezzel is jelezve, hogy nem óhajtom tovább folytatni a társalgást, bár sejtem, nincs akkora szerencsém, hogy máris elhúzz a csíkot. Ez a lány balhét akar és nem fogja ilyen könnyen feladni. Pláne nem azután, hogy ha burkoltan is, de én is éppúgy becsmérelgettem, mint ő engem. Nem minden mardekáros értené már ezt meg, de neki megvan hozzá a kellő sütnivalója. Csak ahhoz nincs, hogy befogja a száját, amikor kellene. Mondjuk mindig. De hát nem lehetnek az embernek túlzott elvárásai egy mardekárossal szemben.

Lauren & Gwenog

Mikor meglátom Laurent az asztalunknál, már biztos vagyok benne, hogy csak kötekedni jött ide. Ő mindig is ilyen volt. Tulajdonképpen nem tudom eldönteni, hogy csak megszokásból, a házához fűzött elvárások miatt szólogat be nekem állandóan, vagy tényleg ennyire utál. Mindenesetre valahol be kell ismernem, energiát is ad. Amolyan csakazértis érzületet, ami miatt a meccsen még nagyobb elánnal tudok küzdeni, hogy nyerjünk. Ki tudja, talán ez is hozzásegített az elmúlt két évben a kupához.
Következő megjegyzésére inkább nem reagálok semmit, csak szúrós tekintetet lövellek felé. A lányoknak eddig se nagyon ment az evés, azzal, hogy felbukkant, pedig láthatóan teljesen lehetetlenné tette számukra. Nem mondom, tudnám értékelni, ha végre elhúzná innen a csíkot. De őt ismerve erre még várnom kell egy darabig. Még korán sem adta ki magából a napi sértegetés adagját, ebben biztos vagyok. És nem is tévedek. Idegesítő módon közel hajol és úgy szinte sziszegi az arcomba a szavait. Az egész lénye idegesít. Ennek ellenére higgadt maradok és állom a tekintetét, hátrébb sem húzódom. - Valóban? Ezt örömmel hallom. Így, hogy tudom, te is beférsz a csapattársaid mellé, még nagyobb nyugalommal fogom az arcotokba vagdosni a gurkókat - még egy mosolyt is megeresztek felé, csak hogy ne maradjak adós a kacsintására és mondatom végén belehelyezek egy falat kenyeret a számba és rágni kezdem, miközben végig tartom vele a szemkontaktust, ezzel is jelezve, engem ugyan nem fog megzavarni semmiben. Hogy semmi étvágyam nincsen és úgy érzem, mintha meszet kellene rágnom és lenyelnem, arról neki nem kell tudnia.

Lauren & Gwenog

Bár Lauren személyisége borzalmas, azt el kell ismernem, hogy jó játékos. Tényleg az. Mégis szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem egy házba kerültünk anno. Nem hiszem, hogy jó csapatot tudnánk alkotni. Vagy ki tudja. Talán ha nem lennénk riválisok a pályán, még akár jóban is lehetnénk. Bár nem sok szeretni való tulajdonságot fedeztem fel eddig benne. Persze az is lehet, hogy csak jól titkolja... Mindegy, nem szeretek pszichológust játszani (legfeljebb a saját csapattársaimmal, ha feltétlenül szükséges) és a "mi lett volna ha" típusú kérdéseken sem láttam értelmét soha rágódni. Lauren Weasley egy felettébb idegesítő, tipikus mardekáros perszóna, aki viszont kétségtelenül méltó ellenfél. Lenne, ha egy jó csapat állna a háta mögött. Ami az őstulok mardekáros srácokról nem mondható el, akikkel együtt játszik. Persze ez nem az ő választása, de számomra mindenképp szerencse valahol.
Mindenesetre elhúzhatná már innen a csíkot. Engem annyira nem zavar, talán valahol még fel is pörget, de a lányoknak szemlátomást nem tesz jót a jelenléte. Egyébként is idegesek, ezt pedig csak fokozza a beszólogatásaival. De őt nem lehet olyan egyszerűen elzavarni sajnos. Ha látja rajtam, hogy frusztrál a jelenléte, csak még inkább szítanám vele a tüzet, ezért érdemes megőriznem a hidegvéremet és felvennem a kesztyűt.
- Mint mindig? A tavalyi meccsen ezek szerint akkora ütést kaptál volna, hogy ilyen mértékben sérült a memóriád? Ez esetben én a helyedben felkeresném még Pomfreyt a meccs előtt. De ha gondolod, adok egy olyat neked, mint tavaly, hátha akkor helyreáll a rendszer, már amennyire ez a te esetedben lehetséges - arcomon megjátszott bájos, együtt érzőn sajnálkozó mosoly, miközben emlékeztetem arra a csinos gurkóra, amit sikerült az arcába küldenem a meccs során. Ügyes lány, fennmaradt a seprűn, de biztos vagyok benne, hogy nem érte jól az az ütés. Ha már ő fenyegeti a lányokat, akik egyébként is félnek az igencsak agresszív mardekáros játékstílustól, ennyit igazán megérdemel ő is. Hátha ez valamelyest bátorítja, nyugtatja az én csapattársaimat is. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy ez gyakorlatilag hadüzenetnek számít Lauren szemében, innen nincs is már értelme nekem sem visszafogni magam.
- Stratégiátok? Nektek? Tudjátok egyáltalán, mit jelent ez a szó? Vagy te ma ilyen vicces kedvedben vagy Lauren? - közben megvető pillantást lövellek a mardekáros asztalnál vihorászva, disznók módjára reggeliző, tagbaszakadt csapattársai felé. Komolyan, már csak a röfögés hiányzik és tényleg az előbb említett állatok hordájára hasonlítanának, de megszólalásig. Visszataszító egy bagázs. Nem szeretem belekeverni a személyes konfliktusaimba azokat, akiket nem érint, sosem sértegetem más családtagjait, vagy barátait ilyen okból. De ha ő bántani próbálja a csapattársaimat, vagy akárcsak félelmet kelteni bennük, nem állok jót magamért. Én is tudok gonosz lenni, ha a szükség úgy kívánja.

Lauren & Gwenog

Mikor Lauren idelépett az asztalunkhoz, már sejtettem, hogy nem fogom könnyen megúszni. Mindig ezt csinálja a meccseink előtt, mára már gyakorlatilag szokásává vált a dolog. Engem különösebben nem zavarna, főleg, hogy látom, lassan kezd kifogyni a valós sértegetésekből és csak a saját szórakoztatására (vagy ki tudja, talán a lámpaláza levezetésére is?) próbálja folytatni. A lányokat viszont szemlátomást feszélyezi. Különösen az új fogónk miatt aggódom, aki egy harmadéves, de nagyon tehetséges lány, akinek az elmúlt napokban egyébként is meggyűlt a baja a mardekárosokkal. A gerinctelen alakok nem átallották többször közrefogni ezt a védtelen, apró termetű lányt és mindenfélét beszólogatni neki, amivel persze halálra rémítették szegényt. Még a kilépést is fontolgatta egy időben, csak a repüléstan tanárunk és az én erőteljes győzködésemre sikerült ezt megakadályoznunk. Csak gratulálni tudok ezeknek a tulkoknak, hogy hatodéves srácokként csoportban mernek sértegetni egy magányos harmadéves kislányt. Barmok. Már csak miatta sem nagyon örülök, hogy Lauren még mindig itt rontja a levegőt.
- Gyengék? Érdekes mód mégis már két éve nálunk van a kupa, kedves Lauren és ez így is fog maradni, efelől ne legyen kétséged - vonom fel a szemöldököm fennhéjázó megjegyzésére, amit még egy ostoba vigyorral is kísér. Belőlem is előhozza a nagyzolást. De vele másképp nem lehet beszélni, ez tiszta sor. Nem fogom hagyni, hogy a földbe döngölje a csapattársaimat. Úgyis nagyképűnek bélyegeznek sokan, akik alig ismernek, nem sokat árt, ha ilyen megjegyzéseket hallanak tőlem.
- Miért bújnánk el? Nekünk nincs miért szégyenkeznünk. A legkevésbé sem. Nektek viszont talán nem ártana magatokba is fordulni néha - jegyzem meg sötéten, ezzel burkoltan utalva egy kicsit a közelmúlt eseményeire, mikor a csapattársai már-már terrorizálták a fogónkat. Aztán vagy érti a célzást, vagy nem. Utóbbin sem csodálkoznék nagyon. Kutyából nem lesz szalonna. Egy mardekáros sem értékeli át a cselekedeteit, legyenek bármilyen rosszak. Lauren, bár értelmesebb az átlagnál, aligha kivétel ez alól. Leplezetlen utálkozással és megvetéssel szemlélem, ahogy felnevet és színpadiasan hátravetve haját kelleti magát, alighanem a "közönségnek", amit a nagyteremben a közelben reggelizők alkotnak jelenleg. Szánalmas.
- Valóban? Tudod? Akkor esetleg mesélhetnél róla a csapattársaidnak is - vetem oda kissé lenézően, miközben szemrebbenés nélkül figyelem, ahogy felveszi a poharamat és beleiszik a töklevembe. Remélem, belefullad. De nincs olyan szerencsém. Nem teszek semmit, csak lesújtó pillantásokkal figyelem, ahogy nyel.
- Ezzel nincs probléma. De majd a pályán eldől, kié is az eredményesebb - válaszolom faarccal. Tulajdonképpen meglep, hogy mintha keserűséget éreznék a hangjában. Talán ő is elégedetlen a csapattársaival és a játékstílusukkal. Nem lennék meglepve mondjuk. Ő egy jó csapattal a háta mögött többre lenne ennél képes a kviddicspályán. Sokkal többre.

Lauren & Gwenog

Tisztában vagyok azzal, hogy Laurent szórakoztatja, sőt talán egyenesen élvezi is ezt a szóváltást, amit ő generált. Személy szerint engem sem hatna meg, sőt valahol még doppingol is a pályán a jobb teljesítményre, de a lányokon látom, hogy egyre feszültebbek lesznek tőle, pedig egyébként sem épp nyugodtak. A Mardekár elleni meccs előtt pláne. Igazából a Griffendél erősebb ellenfél, de ők legalább sportszerűek, a testi épségünkért nem kell aggódnunk a normál sportsérüléseken kívül. Laurenék sleppjéről ezt azonban aligha lehet elmondani.
Következő, nevetéssel egybekötött megjegyzésére tényleg kissé értetlenül vonom fel a szemöldököm. Nem tudom eldönteni, hogy komolyan ennyire nincs-e tisztában a tényekkel, vagy ez most valami félresikerült heccelés akarna-e lenni.
- Lauren drága, nem biztos, hogy ez a legjobb pillanat, hogy ezt megtudd... Megértem, hogy esetleg a vereség miatti bánatodban még az évad utolsó kviddics meccsén is alkoholmámorban úszol és ezért nem emlékszel rá, de a helyzet az, hogy már második éve nálunk van a kupa. Hogy James Potter miket terjeszt magáról, azt nem tudom és nem is érdekel, hogy őszinte legyek, de ami tény, az tény - mondom végül kimérten, miután megvárom, hogy abbahagyja az ostoba vihogását. Ami azt illeti, James Potter tényleg nagyon jól játszik és a csapat többi tagját sem mondanám ügyetlennek, de a csapatmunka eddig még mindig elégnek bizonyult ellenük, mióta én vagyok a kapitány. Azért nem legyőzhetetlenek ők sem. Ennek ellenére el tudom képzelni, hogy Potter megpróbálja elterjeszteni, hogy ő a bajnok. Kicsit nagyra van magával, mint ember egyáltalán nem szimpatikus, noha a közvélekedés szerint "ő az én férfi megfelelőm". De ilyet csak az mond, aki nem is ismer. Tény, hogy csak egy hajszállal, de eddig mindig jobbnak bizonyultunk náluk. Az viszont lehet, hogy sérti a büszkeségét, hogy egy tiszta lány csapat, ráadásul pont a Hugrabug legyőzte. A meglepőbb az, hogy Lauren el is hiszi ezeket a pletykákat. Ennél okosabbnak hittem. De hát tévedni emberi dolog.
- Tudod, nekünk nincs szükségünk ilyen... tréningekre. Te viszont tényleg tehetnél rá javaslatot a házvezetődnek. Hasznos lenne. Talán elbeszélgethetnétek arról is ott, mennyire etikus csoportba verődve nálatok kisebbeket és gyengébbeket megfélemlíteni - komor arccal, rideg tekintettel válaszolok. Lauren csipkelődése igazából nem veszélyes. Ha csak ennyi lenne az egész, semmi gond nem volna velük. A Mardekárosok rossz természetűek, ezt mindenki tudja. De számomra az, hogy már-már bántalmaznak, fenyegetnek egy gyakorlatilag védtelen kislányt, mikor egyedül van, ráadásul ezt erejük teljében lévő fiúk, csoportba verődve tegyék, nálam kicsit elveti a sulykot.
Lauren arca hirtelen változik meg és egészen meg is lepődök rajta. Ebben a megjegyzésben nincs gúny, nincs bántás, nincs él. Nincs semmi ilyesmi. Őszinte figyelmeztetés. Teljesen más, mint amilyen ő lenni szokott. Egy pillanatra olyan arcát mutatja, amit eddig sosem láttam. Elképzelhető, hogy valahol, mélyen, a lelke mélyén nem is lenne olyan gonosz? Akárhogy is, ez most aligha  a legjobb időpont volna a békekötésre. Mivel feltételezem, nem tart sokáig a pillanat, csak mélyen a szemébe nézek és enyhén bólintok, mintegy köszönetképp. Szerintem érteni fogja. Nyilvánosan ennél többre aligha számíthatok, nem is kényszerítem rá, hogy jó tündért játsszon. Nem is állna jól neki. Kár érte. Tényleg. Sokkal többre is vihetné, ha egy jobb csapat állna a háta mögött. És ezt őszintén így gondolom, még ha neki soha nem is vallanám be.

Lauren & Gwenog

Nem igazán értem, miket hadovál össze Lauren a Griffendél kupanyertességéről, de nem is érdekel. Nem fogom most neki idehozni a kupát a klubhelyiségből az igazam bizonyítására, bár megtehetném. De nem ér nekem ez ennyit. Gondoljon, amit akar, engem igazán hidegen hagy. A tény, az tény. Ahogy látom, őt egyébként sem igazán foglalkoztatja ez a dolog, akkor meg hadd éljen a kis álomvilágában, ha neki ettől jobb. Érezhetően csak kötekedni akar, mint mindig. De ez jobb is így. Amíg csak a személyemet támadja ostoba kis piszkálódással, az nem zavar. Pláne nem, ha ilyen erőltetetten próbál mindenáron belekötni valamibe. Engem amúgy sem foglalkoztatott soha, ki mit gondol rólam. Tudom, hogy azt terjesztik rólam, nagyképű, rideg és humortalan vagyok, de aki bedől ilyennek, az nem ismer és nem is érdemli meg, hogy időt, vagy akár csak gondolatot fecséreljek rá. Én tisztában vagyok az értékeimmel, a gyengeségeimmel, meg egyáltalán azzal, hogy milyen vagyok. A közvélekedés a legkevésbé sem érdekel, én tudom, milyen is vagyok igazából.
- Igazán kedves tőled, Lauren, hogy aggódsz az egészségemért, de tökéletesen jól érzem magam. Te viszont jó lesz, ha erősen kapaszkodsz majd a seprűdön, nehogy egy gurkó lesodorjon és te fájlald utána valamidet  – válaszolom megjátszott mosollyal arcomon. Ennél valami eredetiebbet is igazán kitalálhatott volna. Az már sokkal felháborítóbb, ahogyan a bántalmazásra reagál. Sosem fért a fejembe, a mardekárosoknak miért kell ilyen ostobának és kiállhatatlannak lennie. Nem azzal van bajom, hogy fennhéjázóak és kötekedőek, az még csak-csak elmegy, de legalább méltó módon, magukhoz méltó ellenféllel kezdjenek ki. Ne ilyen aljasul, egy náluknál láthatóan gyengébbel, aki nyilvánvalóan képtelen megvédeni magát.
- Nem játsszátok meg magatokat és élvezettel támadtok védtelen, nálatok gyengébb emberekre. Ráadásul elismerten ez a ti valótok. Hát gratulálok, tényleg nagyszerű emberek gyülekezete lehettek…  - jegyzem meg, hangom tele lenézéssel és utálkozással. Valószínűleg valami Lauren-féle fennhéjázó oltás akart ez lenni, ezzel viszont aligha fényezte a sleppjüket. Félreértés ne essék, nem elvből utálom a mardekárosokat, csak mert mardekárosok. Damon Barron, a csapatkapitányuk például mardekáros létére meglepően normális és értelmes. De a többségről ez sajnos tapasztalataim szerint nem mondható el.
Utolsó megjegyzését nem is igazán értem, vajon sértés akart lenni, hogy magához hasonlít? Valójában nekem is átfutott már hasonló az agyamon. Legalábbis jó csapatot tudnánk alkotni. Nem biztos, hogy konfliktusmentes lenne az együttműködés, de erősek lehetnénk.  Mielőtt azonban erre érdemben bármit reagálhatnék, még inkább meglep azzal, hogy úgy néz ki, őszintén figyelmeztet, hogy vigyázzunk magunkra. Nem mintha sok újat mondana, de meglep, hogy ilyen emberséges gesztust gyakorol felénk. Ez csak még inkább megerősít abban, hogy mennyivel többre lenne hivatott, ha egy jó csapat állna mögötte. Úgy tűnik, ezzel ő is tisztában van.
- Kár érted – jegyzem meg halkan, inkább csak magamban, de mivel elég közel áll hozzám, ő még akár meg is hallhatja, az asztaloknál ülő „közönség”, akik mostanra igencsak érdeklődve hallgatják a kis szópárbajunkat, nem. Jobb így. Aligha illene a „műsorba”, amit olyan élénken figyeltek eddig is.