Poppy és Remus

Poppy és Remus

Ki gondolta volna, hogy a Roxfortban érem el a karrierem csúcsát? Úgy értem  mekkora volt az esélye, hogy egy iskolában ilyen esettel találkozom?
A Roxfort számomra mindig is az a hely volt, ahol bármi megtörténhet. Mindig is úgy tekintettem rá, mint ahol sötét titkok kísérik a diákok és a tanárok életét. De hogy ez megtörténhet, azt nem is sejtettem.

Ránézek a falon ketyegő órára. Már harminchat órája talpon vagyok. Ekkor ment el ugyanis a Madam és hagyott itt engem az akkor még nyugis kórteremmel. Nem lesz semmi baj - mondta, de azért aggódó pillantást vetett rám, amit nem magyarázott meg később.
Még sohasem láttam ekkora tolongást, jött két srác, akik összepárbajoztak a folyósón, és az egyiküknek gennyes kelések nőttek az arcán, a másikról csak le kellett szednem a gumilábrontást. Egyszerű feladat. De aztán őket követték a náthások, egy fiú, aki allergiás volt valamelyik gyógynövényre az óráról, és egy lány, akinek a fejére ragadt a wc pompa. Merlin tudja csak hogy.
Enni is alig volt időm, de az est leszálltával megint minden elcsendesedett, és én éppen kifele indultam a gyengélkedőbl, ami teljesen kiürült, amikor Dumbledore professzorral találtam szembe magam.
A vállamnál fogva, finoman, de sietősen irányított vissza az asztalomhoz, behúzta a függönyt, és olyan halkan beszélt, hogy közelebb kellett hajolnom hozzá.  
Teljesen letaglóztak a szavai. Éreztem, ahogy a testemből kifut a vér, és csak álltam, és bámultam bambán, amíg elment majd visszatért a fiúval. Nem láttam közelről az arcát, de vércseppeket hagyott a földön maga után. Hogy a sajátját-e vagy valaki másét, az még rejtély volt számomra.

A lemenő nap utolsó sugarai  éppen az ő fakó arcát világítják meg. A fiú, Remus Lupin, járt már bent nálunk korábban, de mindig a javasasszonnyal volt hajlandó csak tárgyalni. Most már értem, miért.
Álmában nyöszörgött, és láza is volt. Hidegborogatáson kívül nem tudtam semmit sem adni neki. A rongy pillanatok alatt átmelegedett. De most már legalább lehet látni az arcát, miután letisztítottam a vértől. Egy szemhunyásnyit sem aludtam, de már átjutottam a holtponton. Minden egyes rezdülésére felkaptam a fejem, mint most, és odarohantam, megfogtam a kezét, mint most. Általában nem ébredt fel.
- Csss, pihenj csak – suttogom, és kisimítom a homlokára tapadt nedves hajszálakat. A homloka már nem olyan forró. Vagy már az én kezem is átvette a hőjét. Meg kéne mérni, de a pálcámat otthagytam az asztalon, és ő öntudatlanul is megszorítja a kezem.
Szegény fiú, biztos nem ez volt a legszebb éjszaka az életében. De egyáltalán, mlyen élete lehet? És vajon Dumbledore miért engedi, hogy itt tanuljon? És hogyhogy eddig még senkinek sem esett baja?
A kérdések egymást kergetik a fejemben, de a válaszra még várnom kell, ki tudja mennyit.

Poppy & Remus

Telihold előtt voltunk egy nappal.
Normál esetben ilyenkor még semminek nem kellett volna történnie a hiperaktivitáson kívül, de néha, ha nem volt szerencsém, elkezdődött egyfajta elő-átváltozás, amikor lázam volt, vágások keletkeztek rajtam bármilyen ok nélkül, és eltört egy-egy csontom, hogy aztán ugyanúgy, deformálódás nélkül össze is forrjon.
Most épp nem volt szerencsém.
Mikor Dumbledore bevezetett, már szörnyű állapotban voltam. Igazából rettegtem attól, hogy az új javasasszonynak meg kell tudnia, mi a helyzet velem, de nem tudtam sokáig ilyen dolgokról gondolkozni, lévén ebben a pillanatban szakadt fel egy mély seb a gerincem mentén, én pedig alig bírtam visszafojtani az üvöltést.
Fogalmam sem volt, hogy jutottam el az egyik ágyig, és hogy kerültem fekvő helyzetbe. Órák estek ki folyamatosan, lévén gyakran elaludtam... vagy elájultam? Én sem tudtam volna megmondani.
Éjfél után tértem magamhoz. Még mindig rettenetesen éreztem magam és úgy éreztem, lángol a testem, de talán szép lassan javulni kezdett a helyzet.
Éreztem, ahogy a nő megfogja a kezemet, és hallottam, ahogy suttog nekem. Pár másodperc múlva fogtam csak fel, mit mondott, és halkan felsóhajtottam.
Fáradt voltam, de ez is jobb volt, mint a fájdalomtól elájulni. A sípcsontom eltört nagyjából egy órával ezelőtt, de azóta semmi ilyen tünet nem jelentkezett. Talán lassan elmúlik.
Hálás voltam Miss Pomfreynek; gyűlöltem, ha ilyen helyzetben lát bárki is, de a jelenléte és ahogy beszélt hozzám megnyugtatott. Lehet, hogy megszorítottam a kezét, nem voltam benne biztos. A szememet nem nyitottam ki.
Ismét felsóhajtottam, és megrebbent a szemem. Tényleg kezdtem magamhoz térni.