Remus & Doe

Remus & Dorcas

Ma hatalmas nagy elhatározást tettem! Lassan hét éve járok ebbe az iskolába ez alatt a hét év alatt mindenki megtudhattam, hogy mekkora szája tud lenni, hogy ennek ellenére mennyire tud titkot tartani, s hogy mennyire hiperaktív is Dorcas Maedows!
Az elmúlt két évben azonban találtam egy olyan valakit, akivel szemben állva elszállt a bátorságom. Megfagyok, leblolkkolok és egy szián kívül semmit sem tudok kinyögni. De ami a legszörnyűbb, hogy ez már lassan mindenkinek fel is tűnik.
Az össze lány barátom tudja, mi van velem Lily is, Alice is, Marry is. S mind azt mondták, hogy  meg kellene beszélnem a dolgokat ezzel a bizonyos személlyel. Tudom én, hogy kellene, de nem merem! Bár Lily bíztatása kicsit megnyugtatott, miszerint ő úgy látta, hogy az a bizonyos személy is másként néz rám.
Ő már csak tudja, hiszem együtt van Jamesel, Potter meg csak tisztában van vele, hogy a barátai kire hogyan néznek. A klubbhelységben voltam. A szívem a torkomban zakatolt. ~Merlin kérlek segíts!~ Csak remélni tudom, hogy Jamesen keresztül még nem értesült a következő szakkörről, mert ha igen oda a beszélgetési alapom.
Egyedül voltam az egész helyen. Mikor nagy sokára megjelent ő, Remus. Merlin szent nevére, megint le fogok blokkolni. Nem most erősnek kell lennem. Kezemre pillantottam, a fenébe is remeg, mintha muszáj lenneneki. Ez így nem lesz jó.
- Szi... szia Remus! Hogy... vagy? James mondta mikor lesz a következő szakkör? - Hajrá Doe ne olvadj el! Nem lenne előnyös. Most pont nem kellene, mikor eldöntöttem, hogy meg akarom neki, mondani, hogy mit érzek iránta. Fogalmam sincs, hogy reagál rá. De mit veszthetek legfeljebb két hétig közröhely tárgya leszek! Azt kibírom, sokkal nehezebb lesz abban az esetben elfogadni azt, hogy ő nem így érez irántam. De egyelőre maradjunk a beszélgetésnél. Ha az megy akkor a vallomás is fog.

Remus & Dorcas

Aznap kissé gondterhelt voltam, ugyanis közelgett a telihold. Ezt nem csak a naptár miatt tudtam, hanem onnan is, hogy kijött rajtam a szokásos szorongás és az enyhe hiperaktivitás. Sirius egyszer azt mondta, ilyenkor le se lehetne lőni – egyszerűen muszáj volt mozognom.
Az utolsó órám Átváltoztatástan volt, arról igyekeztem a klubhelyiségbe, hogy le tudjak pakolni, és esetleg a leckémet is meg tudjam írni vacsora előtt. Persze erre nem sok esélyt láttam, ugyanis nem csak az volt a probléma, hogy rengeteg házit adtak, hanem az is, hogy ki tudja, James, Sirius és Peter mikor dönt úgy, hogy a tanulás a töketleneknek való, és mikor rángatnak el inkább kis elsősöket zaklatni.
- Égő Ördöghurok – mondtam be a jelszót a Kövér Dámának, közben elgondolkodtam azon, mégis mennyire kell elvetemültnek lennie valakinek ahhoz, hogy ilyen jelszót találjon ki. Beteges.
Mindenesetre a kép erre ajtóként kinyílt előttem, én pedig beléphettem a klubhelyiségbe. Épp kiszúrtam, hogy még mindig ott van az ablakban a varázssakk készletem, amikor váratlanul meghallottam egy hangot, és felkaptam a fejem. Mikor megláttam Doe-t, elmosolyodtam.
- Szia, Dorcas. – Ráérősen lepakoltam a táskámat és a kezemben tartott könyveket az egyik piros fotelre, aztán lehuppantam a másikba, és nyújtóztam egyet.
- Egy kicsit fáradt vagyok, nehéz napom volt. Veled mi a helyzet? – Még mindig mosolyogtam, ahogy ránéztem, közben már nyúltam is az SVK tankönyvemért, hogy megkeressem, hol is tartunk.
James mondott valamit arról, hogy észre kéne vennem, hogy néz rám ez a lány. Pedig én észrevettem.
- A következő szakkör? – kérdeztem aztán szórakozottan, miközben lapoztam még egyet. Ezúttal már nem néztem föl, szemöldökráncolva vizsgáltam a könyvet. Ha mindent meg akarok tanulni, holnapig sem állok föl innen. – Nem, nem mondta. Fontosabb volt neki Pitont mindenki előtt megaláznia. Mikor lesz?
Bár tudtam, hogy ez egy nagyon fontos szakkör, mégsem fogok átmenni a vizsgákon, ha nem tanulom meg azt is, amit az iskola kér. Ez most fontosabb.
Eszembe jutott, hogy talán udvariatlan vagyok, de ez jelenleg nem jutott el a tudatomig, ugyanis holnapra még meg kellett írnom egy házidolgozatot Bájitaltanból, holnapután pedig gyakorlatban elvégezendő dolgozat Bűbájtanból, amiből sosem voltam túl erős.
Egyszóval a hullámok kezdtek összecsapni a fejem fölött – arról nem is beszélve, hogy pár nap, és a teliholdat is túl kell élnem.

Remus & Dorcas

Ideges vagyok, nagyon ideges. Hiszen nagy elhatározást tettem. Olyat, amiről tudtam, hogy már régen meg kellett volna tennem. Már régen be kellett volna vallanom Remusnak, hogy gyengéd érzelmeket táplálok iránta. Már több, mint két éve.
Tudom hogy a mai nap más lesz, mint az eddigiek, mikor odaálltam elé, de csak annyit mondtam, hogy szia. De ma, ma mást is fogok mondani, csak nem tudom, hogy hogyan fog rá reagálni, csak nehogy elveszítsem a bátorságomat, amit nagynehezen összeszedtem.
Elállt a lélegzetem, ahogy Remus megjelent a klubbhelység ajtajában. Nem most nem szabad teljesen elolvadnom, hiába akarnék. Érzem, hogy remegni kezd a kezem. Nem tudom mit mondjak, hogy szólítsam meg, hiszen ő olyan, olyan elmondhatatlan, hogy milyen.
Rápillanzottam a kezemre, ami úgy mozgott, mint a kocsonya, mikor valaki megpöccinti. Merlinre, hogy lehetek ilyen ideges. Ezt az idegességet a kezemben tartott átváltoztatástan tankönyv is érezte, hiszen jobban markoltam, mint valaha. Mikor rám nézett elmosolyodott. Merlinre ez a mosoly ez maga a mennyország.
Kedvesen mosolyogtam vissza, majd a Dorcasos gyors pörgős beszédemmel támadtam le. Figyeltem, ahogy leteszi a dolgait. Nem fog menni, túlságosan izgatott vagyok. Nem fog sikerülni, megint kudarcot fogok vallani, ez már szégyen.
- Kicsit össze vagyok zavarodva, a hiperaktív éltmód hátulütője, de ezt leszámítva jól vagyok, nagyon is. - ~Főleg, hogy itt vagy!~ Tettem hozzá magamban. Igazat mondtam kicsit tényleg összezavarodott a fejemben a tananyag, de csak azért, mert folyton máson kattog a fejem.
- Igen! - Feleltem halkan. Láttam, hogy belemerült a SVK tankönyvbe! Nem igaz, most nem fogok tudni vele beszélni, nem akarom zavarni. Tudom, hogy fontos neki a tanulás, ahogy nekem is az. Ajj-ajj kezdek elbizonytalanodni!
- Hát azt beszéltük, hogy mivel sok dolgunk lesz a héten, így majd vasárnap este lesz. Hogy pontosan hánykor, arról majd mindenki értesül. Legalábbis Lily ezt mondta! Miről tanulsz? - Hát ez Doe-s váltás volt.
Jó, hogy legalább ez nem blokkolt le, ha már minden más megteszi helyette. A kezem már nem remeg, de a szívem a torkomban dobog. A könyv pedig lassan felismerhetetlen lesz. Halványan mosolyogva figyelem őt. Szólnom kellene megkérdezni, de nem akarom megzavrni. Nem akarom feltartani, viszont meg akarom neki mondni, hogy mit érzek. Fogalmam sincs mi legyen. Dorcas Maedows tanácstalan! Ez ritka!

Remus & Dorcas

Végig magamon éreztem a tekintetét, de csak még inkább a könyvembe temetkeztem. Pontosan úgy nézett ki, mint aki valami fontosat akar mondani, én pedig tartottam attól, hogy mi az.
Szokás szerint nagyon gyorsan beszélt, én pedig enyhén homlokráncolva pillantottam föl, nem rá, hanem a kandallóra. Kellett pár másodperc, mire kibogoztam, mit mondott.
- Igen, a hiperaktív életmód ismerős – motyogtam, és szívembe hasított a félelem, ahogy eszembe jutott, mi vár rám pár napot belül. Nem csak az a rettenetes fájdalom, hanem megint fennáll a lebukás veszélye.
Megint kedvem támadt futkosni egy kicsit, hogy vezessem a feszültséget, bár úgy tűnt, most képtelen vagyok elfáradni, tehát fölösleges. Inkább egyszerűen csak másra kéne gondolnom. Ha az olyan egyszerű lenne.
Közben tovább beszélt, de csak onnantól hallottam, hogy „…ajd vasárnap este lesz”, mert közben azon elmélkedtem, segítene-e a futkosás.
Már épp válaszolni akartam, hogy rendben, amikor váratlanul megint kérdezett valamit. Ezúttal a szemöldökömet ráncoltam, ahogy felpillantottam rá. Ezek a váltások nekem túl gyorsak voltak.
- Sötét Varázslatok Kivédését tanulok – emeltem fel a könyvet, hogy láthassa a borítóját. – Persze nem sok értelme van. Alapvető dolgokról írnak benne, véletlenül sem olyat, ami hasznos is lehet.
Számomra már ez is elég gyanús volt. Miért nem tartanak gyakorlati órákat? Mindig tartottak. Csak könyvből lehetetlen tanulni, ezt igazán tudhatnák.
Valami készült, és hál’ Istennek ezt az okosabbak észre is vették. Ezért alakult a szakkör.

Megjegyzés: nagyon kis rövid lett :/

Remus & Dorcas

Folyamatosan figyeltem. Egy percre se vettem le róla a tekintetem. Általában fél perc után elnézek valamerre. De most nem, most nem szabad. Bátornak kell lennem. Mert most rengeteg minden fog ezen múlni. Beletemetkezett a könyvbe, majd a kandallót nézve felpillantott.
- Tudom néha nagyon idegesítő tudok lenni. - Sütöttem le a szemeim. Akaratlanul is magamra vettem ezt a megjegyzést. Sokaknak baja van vele, hogy kicsit aktívabb vagyok a kelleténél, de nem tudok vele mit kezdeni egyszerűen ez van.
Figyeltem az arcát miközben beszéltem. Merlinre, hogy lehet ilyen jóképű, hogy rabolta el a szívemet? Ajj, ajj megint kezdem hevesebben dobog a szívem, ha sokáig húzom nem fogok tudni megszólalni. Mert annyira el fog bűvölni, hogy nem fogok mást látmi csak a mosolyát.
- Áh, hát igen a Sötét Varázslatok Kivédése tankönyv nem valami hasznos olvasmány. Legalábbis a szüleim véleménye szerint. - Mondtam izgazottan, de már kicsit lassítva a tempómon. El kell mondanom, most amíg még, most amíg van bennem bátorsás, nincs több esély!
Ábrándos szemekkel néztem rá, ahogy megint visszatért a könyvébe. Milyen édes. A hangja is olyan szívet melengető. A mosolya, az pedig maga a mennyek. Pár percig csak néztem meg se tudtam szólalni. Végül betettem a könyvem a táskámba, ha elutasít, akkor itthagyom, de most kell cselekednem, mert már most remegek!
~Remus! Mondanom kell valamit... Nem ez nem jó. Valamit tudnod kell... Nem ez sem jó. Csak azt akarom mondani... Áh egyre rosszabb...~ Mondtam magamban, ahogy ki akartam találni, hogy mit mondja, de nem lett meg.
- Remus... Én... én... szeretnék mondani neked valamit... - Lesütöttem a szemem és a kezeimet tördeltem! - Már régen el kellett volna mondanom... de féltem... Sőt most is rettegek!
Mondtam az utolsó mondatot hadarva. Nagy levegőket vettem. Nem zavart, ha nem figyel, csak ki akarom mondani. Megszabadulni ettől a tehertől, hogy ő nem tudja, hogy szeretem. Hogy azon tépjem magam, hogy elmerem-e mondani.
- Remus, én... már több, mint két éve... máshogy nézek rád... Én... én... én beléd szerettem... - Összeszorítottam a szemeimet, az ajkaimat még a vállaim is felhíztam, mint mikor az ember arra vár, hogy megüssék. Nem akartam hallani a választ, ha az azt tartalmazza, hogy ő nem érez semmit.
Legyünk rajta túl, nevessen ki, mondja azt, hogy ostoba vagyok, vagy ne is vegyen komolyan, vagy valami, csak gyorsan. Lassan remegni kezdek. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha tudnám mit gondol, de nem tudom, csak menekülni akarok a szorongás elől. Minél messzebb.

Note: Semmi baj van ilyen! (: