Scarlett & Ralph

Scarlett és Ralph

Vannak emberek, akiknek a bulizás a lételemük és bármikor vevők egy kis lazulásra. Nos… én nem ilyen ember voltam. De sajnos olyan sem, aki nyíltan nemet mondana a barátainak és inkább a kényelmes és jól fűtött hálóteremben maradna, hogy kialudja a hét fáradalmait.
Ehelyett a Tiltott Rengeteg szélén verődtünk össze, hatodik és hetedik évfolyamosok, lényegében minden házból. Az alkohol még a Griffendél és Mardekár közti ellentéteket is képes áthidalni, ezt tapasztalatból tudom. Azt hiszem, semmi meglepő sincs abban, hogy én is ittam a többiekkel. Nem mondom, hogy leittam magam a rögtönözve felállított asztal alá, de túlzottan jól éreztem magam, ami a hétköznapokon kicsit sem volt rám jellemző. Hatalmas hanggal, vidáman kapcsolódtam be a beszélgetésekbe és hirtelen még az átlagosnál is szociálisabb lettem. Ami pedig talán még meglepőbb, hogy valahonnan előkotortam egy csokornyi disznó viccet, amit feltehetően józanon sehogy sem tudtam volna felidézni.
Hamarosan azonban rá kellett döbbennem, hogy kifogytam a cigarettából és a környezetemben lévők sem tudtak kölcsönadni. Nem voltam láncdohányos, félreértés ne essék, de ha alkalom volt, akkor nem egy szállal el tudtam szívni, különösen, ha még kínáltak is. Kelletlenül feltápászkodtam a farönkről, ahol eddig ültem két lány – egy hetedikes griffendéles és egy hatodikos mardekáros – között. Nyilván élveztem a kiemelt figyelmüket, ahogy ők is az enyémet, de a cigi nagy úr, így muszáj volt kicsit magukra hagynom őket, hogy valakitől kérjek magamnak egy szálat. Csak akad valaki, aki megszán engem…
Elsőként a szűkebb baráti körömet próbáltam felkutatni a fák között, de a nagy részük eltűnt, vagy nem tudott kisegíteni. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy csaj lehet a dologban, más okát nem láttam a hirtelen eltűnésüknek. Másnap úgyis tudomást fogok szerezni róla, az iskola háromnegyedével egyetemben. Az ilyen afférokról az is tud, akit tökéletesen hidegen hagy minden pletyka.
Ismerős arcokat kerestem. Mármint… itt mindenki ismerős volt, elvégre évfolyamtársak és eggyel alám járó diákok alkották a társaságot, de olyanhoz nem akartam odamenni, akivel az elmúlt hét vagy hat év során egyetlen szót sem váltottam. Azért ennyire nem voltam pofátlan. Ekkor szúrtam ki egy sajnos vagy nem sajnos nagyon is ismerős alakot. Scarlett Phylisst, a menyasszonyomat.
Az eljegyzésünk híre persze futótűzként terjedt az iskolában, de mivel minden csoda három napig tart, mostanra már ez a szenzáció is leülepedett mindenkiben, és csak nagyon ritkán emlegettek minket. Nem szívesen dicsekedtem vele, hogy akaratomon kívül elrendeztek nekem egy esküvőt, még akkor sem, ha sokan örültek volna Scarlettnek maguk mellett. De ez már egy igazán más kérdés…

Vendég

Ralph && Scarlett

Az elmúlt hetekben, ha tehettem nem nagyon mentem emberek közelébe. Hogy őszinte legyek, az életkedvem is elment mindentől, így aztán nagy csoda, hogy ma itt vagyok, bulizom, és ami még meglepőbb, jól is érzem magam. Nagyon nehezen vettem rá magam, hogy kimozduljak, hárman győzködtek, mire végre beadtam a derekam. Tudom, nem szabad az ilyen lehetőségeket kihagyni, de mikor az ember kedve a béka hátsója alatt van fél méterrel, nem éppen az az első gondolata, hogy akkor menjünk szórakozni. Nekem legalább is biztosan nem. Végül az egyik lány betámadott a sminkkészletével, hogy macskásra fesse a szemem és addig győzködtek, ameddig végül az öltözékemben is egy picit jobban kitettem magamért, ami csak annyit tesz, hogy kicsit lazábban jelentem meg, nem pedig az egyenruhámban. Kicsit feszülősebbe, kicsit csinosabban, de cseppet sem megerőltetve magam. A hajam egy nagyon laza kontyba csavarintottam, amiből tincsek lazán, de szépen elrendezett káoszban lógnak ki.
Tehát jól érzem magam, nevetek, iszogatok – de csak szolidan – és valaki még egy cigarettát is a kezembe nyomott, így kisebbet szívok belőle, majd lassan kiengedem ajkaim között. Nem szoktam dohányozni, de ha ilyen alkalom van, egy-egy szál néha megfordul a kezemben, ahogy a hangulat adja. Más esetben büdösnek és visszataszítónak tartom, pláne női kézben, de ilyenkor belefér, meg van mikor pár lánnyal félrevonulunk és ők dohányoznak, miközben beszélgetünk. Az se zavar, az ő dolguk. A tűz pattogását figyelem, miközben hallgatom a többieket. Egyik kezemben a szál cigi, másikban egy félig tele pohár. Nem szoktam sokat inni, soha, hiszen nem akarnám, hogy olyat tegyek, amit később megbánok. Szeretem, ha én irányíthatom a szálakat, nem is tudom, mit tennék, ha elveszíteném a kontrollt magam felett. Utólag borzalmas lenne. Éppen azon nevetek, micsoda sületlenségeket beszélnek a már nem kifejezetten szomjas fiúk, akik éppen szédíteni próbálnak minket, mire a mellettem ülő Flora finoman megbök, majd odahajolva hozzám halkan csak ennyit mond „Nézd csak, valaki ellenőrzést tart.”, majd fejével valamerre oldalra bök. Oda se kell néznem, hogy tudjam, kire gondol. Láttam, hogy Ralph itt van, de mindeddig nem foglalkoztam vele, jól megvoltunk egymás nélkül is, amúgy is, miatta ítéltem magam kényszeres magányra. Eleinte borzalmasan bosszantott, hogy mindenki a szájára vett minket. Zavart, hogy a félresiklott magánéletem a szenzáció, ráadásul eléggé a homlokunkra van írva, hogy nem romantikus lánykérés és örömujjongás közepette lettünk jegyesek. Annyi örömöm van az egészben, hogy Ralph nem viselkedik úgy, mint ha a tulajdona lennék, s habár eddig sem olyannak ismertem, mégis úgy vagyok vele, ami késik, talán nem múlik. Ki tudhatja, milyen hatást hoz ki belőle, ez az egész. Nem akarok a felesége lenni. Semmit nem akarok tőle, de fogalmam sincs, hogyan bújjak ki mindebből.
Lassan oldalra fordulok, tekintetünk egymásra talál, a gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben, végül azonban csak beleszívok a kezemben tartott cigarettába és lassan kifújom a füstöt. Amolyan kényszer cselekvés, úgy vélem. Gyűlölöm a gondolatot, hogy lényegében eladtak, mint ha valami portéka lennék, még akkor is, ha Ralph külsőre cseppet sem mondható rossz választásnak, ráadásul nála ezerszer, sőt milliószor borzalmasabb jelöltem is lehetne, lényegében a Mardekárosok nagy része egyértelműen sokkalta rosszabb lenne nála és a legtöbb mellett biztosan gyors úton véget vetnék az életemnek, mint hogy elviseljem őket, de ettől még nem fogok örülni mindannak, amihez nagy nyilvánosság előtt mosolyognom kell. Közben minden nap azon gondolkodom, hogyan szabaduljak meg mindettől. Tudom, apám sem örül az egésznek, ezért sem volt ez eddig hangoztatva, hiszen a Selvyn család már korán sem olyan, ahova szívesen adna engem, a lányát, s én erre szeretnék erősen rájátszani, hátha ez lesz szabadulásom kulcsa, de erről nem beszélhetek senkinek, ugyanis még nincsenek kész terveim. Közel sincsenek.
Nem is értem magam, mi vesz rá, hogy felálljak, majd elinduljak felé. Talán az alkohol, bár tényleg nem ittam sokat. Lassú léptekkel közelítem meg, tétován kissé, nem szólok, majd elé érve felé tartom a cigarettám úgy, hogy ujjaim között tartva a szálat szívhasson belőle egy szálat. Érdekel, hogyan reagál minderre, hiszen jegyesek vagyunk, előbb, vagy utóbb – eeeelvileeeeeeg – minden egyébnek is meg kell történnie közöttünk. Nem miatta utálom mindezt, tényleg, bárki lehetne az, akkor is gyűlölném, mert kötelező, mert senkit nem érdekel a véleményem. Ez bőven elég érv arra, hogy rosszul legyek a gondolattól, de nem ma. Ma… csak jól akarom érezni magam, majd holnap tovább agonizálok mindezen. Viszont, ha már itt van, csak nem hagyhatom figyelmen kívül, csak nézem, elfogadja el a felajánlott slukkot, vagy egyáltalán hogyan viselkedik. Talán… érdekel, hiszen keveset tudok róla és minden információ így, vagy úgy, de az előnyömet hozhatja, csak jól kell használni a tudást.

Scarlett és Ralph

Scarlett puszta jelenléte nem zavart volna, elvégre egymás közelébe sem kellett volna mennünk. Azonban mikor elindult felém, először csak döbbenten pislogtam. Nem számítottam semmilyen fajta közeledésre, sem baráti, sem ártó szándékkal, de a felém tartott cigaretta leginkább békepipaként szolgált a mai estére. Nem tudtam hova tenni.
Miután kihevertem a kezdeti sokkot, közelebb hajoltam hozzá és anélkül, hogy magamhoz vettem volna a cigit, mélyen beleszívtam. Ennél jobbat nem is tehetett volna velem jelen helyzetben, nem úgy láttam, hogy más is kisegített volna. Igazán kedves tőle, még ha abszurd is kissé, a nem épp bizalmas kapcsolatunkat tekintve.
- Kösz, életmentő vagy. Már azt hittem, senki sem szán meg egy szállal. – Magabiztos mosoly terült el az arcomon. Már rég eleget ittam ahhoz, hogy ne tudjanak zavarba hozni semmivel, de fordítva viszont nagy is működjön. Jelenlegi vidám állapotomban talán észre sem vettem volna, ha elvetem a sulykot. Ahogyan a ránk szegeződő tekintetekről sem vettem tudomást, talán némileg szándékosan. Nem volt abban semmi különös, amit csináltunk, mégis felénk pislogtak a közelünkben állók. Még nem unták meg egészen kettőnk regénybe illő történetét – számukra legalábbis biztos ilyen különleges és érdekes sztori volt. Számunkra inkább csak a szabadságunk utolsó morzsáinak elvesztése és a jövőnk megpecsételése. Ki lehetett hátrálni a kötelezettségek alól, de egy kitagadás nem pusztán megdorgálással és mesés szabadsággal járt, ezzel pedig minden aranyvérű tisztában volt. Csak a Sirius Black-féle eszelősök vállalták magukra ezt a megaláztatást és bizonytalanságot.
Elhúztam a fejem, nem akartam elszívni helyette az egész szálat, nem lett volna udvarias döntés a barátságos felajánlása után.
- Látom, a barátnőiddel vagy. – A fejemmel a lányok felé böktem, akiket az imént faképnél hagyott. Leplezetlenül bámultak minket, összesúgtak és remekül kacarásztak valamin. Valamin… Nem kellett hollóhátas észjárás ahhoz, hogy kitaláljam, mi lehet a téma közöttük. Talán még őket is váratlanul érte Scarlett lépése. - Én elhagytam valamerre a barátaimat, pontosabban leléptek. Azt hiszem, sürgős dolguk akadhatott, én pedig igazán nem akarom zargatni őket… Akikkel meg eddig voltam, nem tudtak cigit adni. Tényleg te vagy a megmentőm, ez most nagyon kellett.
Sosem okozott gondot, hogy bármikor, bármilyen állapotban, bármiről hosszas diskurzust folytassak. Olyan témákhoz is zavartalanul hozzá tudtam szólni, amelyek valójában kívül estek az érdeklődési körömön, így érdemben semmit nem is tudtam róluk. Most viszont problémás volt teljesen összefüggően, kellően intelligensen megszólalnom. A közvetlen stílust úgy éreztem, sikerült megütnöm, de mégis elég kellemetlenül éreztem magam, mintha minden egyes szavammal az eddigieknél is kínosabb szituációba keverném magam. Minden esély megvolt rá, hogy még egy ilyen tökéletesen értelmetlen monológ után faképnél hagyjon. Mert mégis mennyi az esély arra, hogy cseppet is érdekli, hogyan keveredtem ide? Szinte semennyi. De mivel egyetlen közös témát sem tudtam volna megnevezni, a csendet pedig rettentően frusztrálónak éreztem, kényszeresen beszélni kezdtem. Pont mint mindig…
A magammal hozott sörös üveget forgattam a kezemben, már csak alig pár korty volt az alján. Az igazat megvallva nem sok alkoholos italt szerettem úgy igazán. Mindent megittam, a lehető legundorítóbb párosításban is elfogyasztottam őket, de ami valóban ízlett, olyan kevés akadt. A sört talán ezek közé tudtam volna sorolni, a vörösborral és a Lángnyelv-whiskyvel együtt. Utóbbival viszont volt pár rosszabb élményem is…
Miután kiittam az üveg aljáról az utolsó pár kortyot, szinte azonnal körbepillantottam, hogy akad-e a közelben még egy bontatlan üveg. Ittam volna mások után is, ha úgy adódik, de ahogy mindenki, én is jobban szerettem a sajátot. Önkéntelenül is elpillantottam Scarlett válla felett, hogy vajon az ő társaságuknak van-e még muníciója…

Vendég

Ralph && Scarlett

Még mindig nem találom az igazi indokot, miért jöttem ide, csak figyelem ahogy elfogadja a felé nyújtott cigarettát, majd a kedve is jobb lesz tőle. Picit elmosolyodom – mert én ilyen kedves kislány vagyok – és úgy válaszolok a köszönetére.
- Nem tesz semmit, elvégre, ami az enyém, az a tiéd is, vagy valami ilyesmi… – jegyzem meg kicsit… nem, igazából meglepően nincsen a hangomban szarkazmus, inkább csak ízlelgetem a dolgot, viszont így kimondva rosszabbul hangzik, mint gondoltam volna, kissé bele is borzongok, de rögtön kapcsolva picit összébb húzom a pulcsim, mint ha csak egy szellő „bántott” volna annyira, hogy megremegjek. Pontosan tudom, hogy nincsen menekvés, az eljegyzés hideg zuhanyként ért és képtelen voltam józan érvekkel meggyőzni apámat arról, mennyire nem jó ötlet ez és hogy a család életére is rányomja a pecsétet, azonban semmi sem használt, szóval, megtörtént az eljegyzés és az egyetlen dolog, ami pici reményt ad, azaz idő. Hátha addig rám talál egy… egy jó tündér, vagy valami és megúszom ezt a dolgot. Mondjuk nem mintha ezek után egyetlen normális srác is a közelembe akarna jönni. Nem hiszem, hogy félne bárki is Ralftól, inkább csak a tudta, hogy hogyan lettünk egy pár, no meg, hogy Mardekáros. Kaptam már pár szánakozó, néhány sajnálkozó és sok egyéb megjegyzést is. Volt aki aggódva mondta, hogy ha egyetlen újjal is hozzám ér, csak szóljak neki és elintézi. Ezen csak nevetni tudtam. Egyetlen újjal? Oké, kicsit sokat aggódom ezen a tényen, de most ki ne tenné, de tényleg…
- Igen, velük. Sokaknak már más dolga akadt. – jegyzem meg egy könnyed vállrándítással, ahogy a lányokra pillantok eléggé szúrósan, mire csak gyorsan visszafordulnak és úgy folytatják tovább a nevetgélést, pusmogást és azért csak lopva ránk-ránk néznek. Még olyan is volt, aki gratulált nekem, de úgy őszintén, vagy irigykedett, mert hogy neki nem sikerült közel kerülnie Ralfhoz és én milyen szerencsés vagyok. Nah igen, marhára…
- Örülök, hogy segíthettem, még ha egy ilyen nem túl egészséges dologgal is. – mondom a monológja végén, amit kissé pislogva fogadok. Hirtelen túl sok információ és azért már nem vagyok teljesen tiszta. Megakadok egy felkacagáson, ami felénk szól, majd végül sóhajtok egyet és újabb hirtelen ötlet vezérel.
- Mit szólnál, ha adnánk egy kis plusz pletyka alapot a népnek… sétálunk egyet? – kérdezem, de tényleg csak sétára gondolok, azért remélem érti a dolgot. Senki nem mondhatja, hogy nem próbálkozom, én is igenis most éppen meg akarom őt ismerni, hogy ne gyűlöljem alaptalanul. Most vagy gyűlöljem azért, mert megérdemli, vagy törődjek abba bele, hogy oké, rosszabbul is járhattam volna, majd lesz valahogy. Csak szeretnék már valamit… - Esetleg kicsit mesélhetnél magadról, csak tudod… olyanokat amiket nem árt tudni… Meg ilyesmi… – mondom egy picit bizonytalanul, elvégre cseppet se vagyok abban biztos, hogy ez jó ötlet, vagy hogy úgy fog elsülni, ahogy én akarom, de legalább történjen valami, amiről véleményt alkothatok azon kívül, hogy gyűlölöm a helyzetet úgy, ahogy van. Meg úgy érdekelne az őszinte véleménye is a helyzetről, elvégre ilyesmiig még nem annyira jutottunk el. Még több mint egy évem van itt. Több mint egy év, amibe beletartozik egy nyári szünet, amit életemben először nem várok, mert nem tudom, hogy fog telni. Nem akarok esküvőt tervezni. Nem akarok már most belefulladni ezekbe a részletekbe… Inkább, tényleg sétáljunk és tegyük a helyére a kirakós elemeit.

» Scarlett Clarabella Phyliss
» Ralph & Isa
» Ralph & Lin
» Ralph és Jo
» Ralph Selwyn