Damon & Gwen

Gwen & Damon

Mivel holnap kemény kviddics meccsnek nézünk elébe, ezért összehívtam a Mardekár kviddics csapatát. A találkozón, melyet a pálya mellé szerveztem, megint megkaptam, hogy legalább egy kicsit csalhatnánk.
Persze eszemben sem volt ezt megtenni nekik. Azt mondtam, hogy hogyha csalással akarnak nyerni, akkor akár ki is léphetnek a csapatból, és keresek sokkal méltóbb csapatot. Akik csalással akartak nyerni, mind megsértődve hagytak ott, és miután a többi játékossal még beszéltem egy kicsit erről-arról, mind szétszéledtünk.
Én repülni akartam egy kicsit, és talán egyedül lenni is, habár ezt sosem vallottam volna be magamnak, és másnak sem. Néha untam azt a szerepet, amit rám akasztottak. Nem akartam menő lenni, persze, nem mondom, néha jól jött, de azért általában csak a gond volt ebből.
De azzal, hogy én vagyok a kviddics csapatának a kapitánya, azzal járt, hogy mindenki tudta, hogy ki vagyok. Amikor azonban a seprűn ülök, és csak repülök, egy pillanatra levethetem magamról azt a terhet, ami ezzel jár.
A nap már kezdett lemenni, és a dimbes-dombos táj egyre nagyobb sötétségbe borult, de most nem foglalkoztam ezzel, csak gondolataimba mélyedve repültem a Roxfort birtokán.
Miután a víz felszínt súrolva átrepültem egy kis híd alatt, visszamentem a pályához, és könnyed léptekkel szálltam le a Nimbusz 1975-ről, mely a leggyorsabb seprűnek számított idén.

Gwen & Damon

Már messziről megismertem a lányt, aki a pálya füves gyepén várt. Könnyed léptekkel szálltam le a seprűről, és közelebb sétáltam hozzá.
Szemei meglepettségről árulkodtak, mire halvány mosolyt ült az arcomra. Már régen felfigyeltem rá, de leginkább akkor bontakozott ki a figyelmem, mikor ő lett a kviddics csapatkapitány.
Nem is volt azóta kapcsolatom, csak néha egy-egy kaland itt, a Roxfort falai között, de semmi komoly. Valahogy senki nem volt ilyen hatással rám.
-Nocsak, kit látnak szemeim ezen a szép estén. -szólaltam meg út közben, és a mosoly még mindig az arcomon virított.
Vajon ő miért lehet itt ilyenkor? Talán ő is aggódik a holnapi meccs miatt?
-Csak nem a holnapi meccs miatt aggódsz? -kérdeztem kissé csipkelődő stílusban, ahogy azt egy "jó" Mardekárástól megszokhatták már.
Nem lehet könnyű egy csak lányokból álló csapatot vezetni, és emiatt mindig is egy kicsit felnéztem rá. Ha elképzeltem, hogy azok a lányok folyton nyafognak és összevesznek, egyből elment a kedvem a kviddicstől. Ha Hugrabugos lennék, biztosan nem játszanék, de így, hogy a Teszlek Süveg azonnal, gondolkodás nélkül a Mardekárba osztott, elég jó esélyeim voltak.
-Már rég az ágyban lenne a helyed. -tettem hozzá elvigyorodva. A gondolataimban azért hozzátettem, hogy milyen jó lenne, ha hozzám bújva lenne az ágyban, de aztán igyekeztem elfojtani ezeket a gondolatokat, és inkább rá koncentrálni.

Gwen & Damon

-Legfeljebb vigasztalhatatlanul elégedett egy győzelem után. -szólok vissza pimasz vigyorral, és megállok előtte. A másik három kviddics csapat játékosaival sosem vagyok ilyen barátságos, azonban Gwen valahogy mindig kihozza belőlem a versenyszellemen túl a játékosságot is.
Habár ellene is természetesen győzni akarok a csapatommal, valahogy mégsem tudok olyanokat mondani a szokásos nagyzoló stílusban, hogy porig alázzam. Teljesen más, mint a többiek.
Kissé már kezd kínos lenni, hogy folyton vigyorgok, mintha valami vigyor átkot szórtak volna rám, de ezt a reakciót nem tudom letörölni magamról.
-És te készen állsz arra, hogy az összes lány a csapatodból vigaszra vár majd. -vonom fel a szemöldököm, és farmerem zsebébe teszem a kezem.
-Szívesen vigasztallak, csak keress meg a meccs után. -teszem hozzá. Aztán persze hamar észreveszem, hogy mit is mondtam valójában, de most már késő visszaszívni. Kissé elkomolyodva figyelem a tekintetét, és várom a reakciót.
Vagy tetszik neki, vagy pofon vág, és valahogy ki kell engesztelnem.