Ralph & Isa

Vendég

Megszoksz vagy megszöksz drágám

Amint vége lett az utolsó órámnak, az első dolgom volt felmenni a hálóba és levenni ezt az idegesítő talárt. Nem igazán szeretem, de mivel a szabályok köteleznek, ezért fel kell venni... szerencse, hogy nem kell abban ülni a szabadidőmben is, mert akkor biztos, hogy a frász kerülgetne. Tejóég! Belegondolni is rossz.
Szóval, miután levedlettem a felesleges göncöket, felfrissítettem magamat és elindultam a klubhelyiség felé. Egy kis társaságra vágytam, vagy valami hasonlóra. Nem is tudom, mihez van kedvem... semmihez. Talán ha lenne valaki, akivel tudnék piszkálódni... ketten érdekesebb mint egyedül. Kicsit meg kellene pesztrálni az elsősöket, nem ártana még egy kis lecke nekik. Főleg a nagyszájúaknak. Hm... akár a saját házamba vannak akár nem, akkor sem szeretem őket. Tudom, tudom, sokan jönnek ilyenkor azzal a szöveggel, hogy én is voltam ám elsős valamikor. Ja... valamikor voltam. Hat éve. Viszont én nem voltam ilyen idegesítő, vagy csak nem emlékszem rá... De szerintem tutira nem... nem lehettem... nem...
Végül is úgy döntöttem, nem megyek sehová, csak ledobom magamat a klubhelyiségben az egyik fotelba. Ilyenkor sokan még úgyis órán vannak, vagy éppen ameddig világos van kint, kihasználják és valahol flangálnak az iskola körül. Minek? Jó itt bent is.
Körülnéztem. Csend. Az egyik sarokból susmogást lehet csak hallani, két csajszi gondolom pletykál valamiről/valakiről, de csak egy apró pillantást vetettem rájuk, aztán tovább haladtam. Jó messze tőlük kinéztem magamnak egy kanapét és levetődtem rá. Kicsit előre hajoltam, és az asztalról lévő Reggeli Prófétát vettem a kezembe, azt kezdtem el olvasni. Közben azért figyeltem a fel-le járkáló embereket, hátha valakin megakad a szemem. Egy jó idő elteltével lett is valaki.
-Téged is lehet erre látni?
Pillantottam ki az újság mögül Ralphra, és most már csak abban tudtam reménykedni, hogy nem fog itt hagyni, hanem csatlakozik hozzám, és egy kicsit elviseli nehezen kezelhető személyiségemet. Az igazság az, hogy egy picit bele vagyok esve ebbe a srácba... volt már köztünk egy s más, de emígy csak barátok vagyunk. Elvileg... és mivel én nem vagyok egy nagy beszédes, legalábbis az érzelmek terén nem, ezért egy kicsit sem fogom vele éreztetni azt, hogy mit érzek igazából. Jó ez így, ahogy van.

tag: ralph --- notes: remélem ne túl siralmas --- outfit: ez

Š SHE MEANS WAR AT ATF

Ralph és Isa

Az igazat megvallva utáltam a csütörtököt. Ebben közrejátszott elég sok minden, többek között a tanóráim, azoknak a száma, de talán leginkább az, hogy olyan közel volt a hétvége, de mégis az útjába állt még egy nap. Ilyen alapon gyűlölhettem volna a pénteket is, de én így láttam logikusnak.
A Sötét Varázslatok Kivédése házidolgozatomhoz gyűjtöttem anyagot a könyvtárból, tényleg jóra akartam megírni, fontos volt számomra a tantárgy. Az adatok nagyját kijegyzeteltem, így azt terveztem, hogy magát a fogalmazást majd itt, a klubhelyiségben fogom megírni. Épp ezért akartam a hálókörletből lehozni a cuccaimat. Természetesen láttam Isát, ahogy olvasott, de eredetileg szándékosan kerülni akartam. Tisztában voltam vele, hogy ha most váltanánk pár szót, abból úgyis hosszadalmas beszélgetés lenne, mindketten tennénk magunkat, ezután pedig semmi időm nem lenne a tanulásra koncentrálni. Csakhogy így is közbejött valami, mégpedig egyenesen Isa jóvoltából.
- Néha betévedek – vontam meg a vállam, és a szokásos mosolyomat villantottam rá. – Hiányoztam?
Ledobtam magam az Isával szemközti fekete bőrfotelbe és kényelmesen elhelyezkedtem benne, volt egy olyan érzésem, hogy jobb, ha hosszú beszélgetésre készülök. Nem akartam lerázni, ő pedig nem szólított volna meg, ha nem akart volna semmit. Főleg nem így. Bár olykor nem tudtam hova tenni a viselkedését, és ennyi idő alatt arra is rádöbbentem, hogy jobb, ha nem is keresem benne a logikát. A legkifizetődőbb, ha hozzá is igazodom, mint mindenki máshoz. Ez eddig mindig bevált, mégis minek változtatnék ezen?
Igazából tökéletes mintapéldánya volt a mardekárosoknak, semmiben sem lógott ki a sorból. Nem értettem, mire jó ez neki… Mármint mások gyötrése. Azt értettem, hogy miért akar beállni a sorba, én is be akartam olvadni mások közé, csak hogy senki ne nézzen ki a társaságból és ne terelődjön rám nagyobb figyelem, mint amennyi szükséges. Nem rajongtam érte, ha körbeugráltak, de mégis nagyon vágytam arra, hogy mindenkinek megfelelhessek. Hogy ez lehetetlen feladat? Igen, kétségkívül az. Ennek ellenére nem adtam fel, és meg voltam győződve arról, hogy nekem sikerülni fog. Eddig nem sokan akadtak, akik különösebben utáltak volna. Nem konfrontálódtam, miért is táplált volna bárki is negatív érzelmeket irántam? Igaz, épp ezért nem voltam a kelleténél szorosabb kapcsolatban sem senkivel. Mindenkivel egy kicsit jóban lenni, ez nekem így teljesen megfelelt. Vagy legalábbis nagyon erősen hittem benne, hogy ez így jó.

>

Vendég

Megszoksz vagy megszöksz drágám

Egyre jobban unatkoztam.
Sehol egy lélek vagy pedig mindenki mással van elfoglalva. Mért hiszem azt, hogy csak engem nem érdekel jelenleg semmi? Csütörtökön és pénteken még a házikkal sem szoktam foglalkozni, mivel ilyenkor van az, hogy ha feladnak valamit, arra úgyis ott van szinte az egész hétvége.
A kanapé karfáján átettem a lábamat, kicsit lóbáztam, aztán más pozíciót kerestem. Sehogy sem találtam a helyemet. Az újságot is már forgattam mindenfelé, ami érdekelt az elolvastam, ami nem abba furcsa szavakat kezdtem el keresgélni és tűnődtem, hogy vajon mi is lehet a jelentésük. Aztán ugye megláttam őt... Ralph. Persze, alap dolog nálam, hogy leállítok valaki, aki érdekel, hogy legalább egy pár szavat beszéljünk, főleg ha szinte a héten még nem is találkoztam vele. Nem tudtam, hogy dolga van e vagy sem, de ha lenne, akkor úgysem maradna itt... vagy csak nem sokáig. Én legalábbis ilyen személy vagyok.
-Áh, ugyan már! Egy kicsit sem.
Legyintettem mosolyogva, az ironikus hangnem pedig felfedte, hogy nem úgy gondolom, ahogy kimondom. Sokszor eszembe jut ez a fiú, de tényleg, nem vagyok az a típus, aki valamilyen érzelmet képes kihozni magából. Csak jönnek és mennek a dolgok. Ennyi.
Végigpillantottam rajta, mindig egészen jól öltözött volt. Talál ez megtetszett benne anno idején. Csak egy valamit sajnálok igazán... azt, hogy jövőre már nem lesz itt.
-Mi járatban?
Jelen pillanatban más kérdés nem is jutott eszembe. A "hogy vagy" és a "miújság" már túl uncsi, néha frászt tudok kapni tőlük, főleg ha egy 5 ember kérdezi ugyan ezt egymás után.
Amúgy egyáltalán nem járok sokat a klubhelyiségünkbe, sokszor vagyok fent a hálóban, mivel mire mindennel végzek, ez a hely tömve van. Na én pedig utálom a tömeget, nem csak itt, de még a folyosón is. Mindenhogy csak kerülöm és kerülöm.
Az újságot összehajtottam és ledobtam az asztalra. Felültem, lábaimat is felhúztam a kanapéra és törökülésbe helyezkedve figyeltem Ralphra. Valamiért más volt. Mármint nem az a tipikus mardekáros. Én magamat nem mondanám különlegesnek, mert tényleg semmiben nem különbözöm a többiektől... Imádom szekálni a népet, szeretem ha kicsit körülöttem forog a világ. Igen, bevallom, szeretem a hírnevet. Viszont annyira nem tudok érvényesülni a házamban, ameddig az idei hetedikesek le nem lépnek. Mármint nem mindegyiket szeretném, csak néhány embert... Tőlük néha még most is megkapom azt a hideg vizes zuhanyt, amit elsőben kaptam. Ez pedig nagyon idegesítő. Ne álljon senki az utamba vagy különben durvább dolgokhoz kell folyamodnom.

tag: ralph --- notes: kicsit kiestem a formából, de lesz jobb is. --- outfit: ez

Š SHE MEANS WAR AT ATF

Ralph és Isa

Szóval hiányoztam neki, ez igazán aranyos. A hangszínből egyértelműen lejött, hogy hiába nem gondolt rám a nap minden percében, de valóban hiányolt a mardekáros klubhelyiségből és a saját környezetéből. Sohasem tudtam eldönteni, milyen kapcsolatban is voltunk mi ketten, hogy lényegében minek kéne neveznem azt, ami kettőnk között volt. Javarészt barátság, de annál régebben azért valamivel több is. Mostanra már ez a „barátság extrákkal” beütés jóformán teljesen megszűnt, de olykor úgy éreztem, hogy Isának továbbra sem vagyok teljesen közömbös. Hogy ehhez hogyan viszonyultam… nos, az saját magam számára is egy rejtély volt.
- Meguntam az SVK-t. És különben sem lóghatok mardekáros létemre folyton a griffendélesekkel – vontam meg a vállam. – De ha hiányzom, csak egy szavadba kerül, hogy téged is boldogítsalak…
Széles mosolyt küldtem felé, csak hogy éreztessem vele, én is viccelek. Bár az sem igaz, hogy teljesen poénnak szántam, amit mondtam neki, ugyanis tényleg bármikor lógtam volna vele is, ha úgy adódik a helyzet. Mindenkivel elég jól kijöttem, legalábbis annyira mindenképp, hogy ne okozzon problémát fél óra elütése. Isával pedig valószínűleg több sem jelentett volna gondot. Igaz, azt előre nem tudtam volna megmondani, hogy milyen témáknál kötöttünk volna ki. Valószínűleg a helyzet adta volna, spontán, minden tervezés nélkül. Az ilyesmi jobban is ment, könnyen igazodtam a különböző szituációkhoz és emberekhez.
- És te miért unatkozol ilyen szörnyen látványosan? – Előredőltem a fotelben, mindkét karommal a térdemre támaszkodtam, hogy jobban lássam a kezében tartott újságot.
Sajnos a szemem nem volt a legjobb, de ez nyilván a legkevésbé sem motivált arra, hogy szemüveget hordjak. Egyszerűen fejvesztés terhe mellett sem tudták volna rám erőszakolni, pedig tényleg nem láttam valami jól távolra. Olykor már az is problémát okozott, hogy a tanórákon elolvassam, amit felírtak a táblára. Ilyenkor a fehér krétával írt betűk egy homályos folttá összpontosultak, amiből akárhogy erőlködtem és hunyorogtam, csak nem tudtam kivenni a betűket. Szörnyen kínos, de tényleg így volt. Persze, sokan voltak szemüvegesek az iskolában, de engem nem is a hiúságom tartott vissza a viselésétől – elvégre vannak, amelyikek egész jól néznek ki. Na de az a tudat, hogy én csak abban a sávban lássak, ahol a szemüveg van… Nem, ez a legkevésbé sem tetszett, arról nem is beszélve, hogy mennyire irritált volna, ha a fejemen kellett volna hordanom egész nap. Így inkább maradta a vakoskodásnál és annál, hogy kénytelen vagyok ráhajolni egy újságra ahhoz, hogy el tudjam olvasni a főcímét.

>

Vendég

Megszoksz vagy megszöksz drágám

Nekem nagyon ritkán van olyan ember, akiről többet gondolok. Pár évvel ezelőtt, amikor megismertem Ralphot, még abban a hitben éltem, hogy az ember lehet szerelmes. Aztán megvolt életem első nagy csalódása, és azóta nem kell senki ÚGY. Nem akarok még egyszer csalódni. Ezért próbálok teljesen érzelemmentesen viszonyulni az emberekhez. Egyszer talán valakinek sikerül visszaszereznie azt, aki voltam, de nem biztos, hogy ez ma lesz... sőt...
Szóval, nem Ralph miatt adtam fel a szerelmi életemet, vele akkor is ilyen barátság kapcsolatban voltam. Utána egy kicsit összemelegedtünk, és azt hiszem, hogy nem is jöttünk olyan rosszul egymásnak ezen a téren. A barátság extrákkal jó... egy ideig, egy bizonyos lépcsőfokig, ahol mindketten megtudjuk tartani a lépést. Igaz, én kicsit többet érzek iránta, de ezt magamba tudom fojtani. Nem olyan nagy dolog...
-Na, hát ne is lógj velük! Még a végén elrontanak... - Nem szeretem túlzottan a Griffendéleseket. Biztos, hogy van közöttük jó fej is, csak még én nem találkoztam velük... vagy csak nem akartam. Én is megvontam a vállamat, majd széles vigyor terült el az arcomon.
-Azt hiszem, szavadon foglak. Szeretem a társaságod. - Igen, bóknak szántam. Nem fogok hazudni, ha tényleg így van. Mert vele kapcsolatban igen. A legtöbb Mardekárost már tíz perc után megunom, a hülye dumájukkal meg minden, de őt akár órákig eltudom viselni magam mellett.

Közben azért eszembe jutott az előtt említett hétvége, kicsit elkezdtem agyalni azon, hogy mivel fogom eltölteni a következő két és fél napomat. Valami izgit kellene csinálni, mivel a suli kezdete óta nem volt semmi izgalmas. November van, unalmas ősz, lassan itt van a hideg tél. Persze azért nem hagytam figyelmen kívül Ralph kérdését sem.
-Hát, mindenki unalmaskodik. Nem tudom mit csinálhatnék, mindjárt itt a hétvége. Egy izgi ötletem sincs. - Kérdő pillantással néztem rá, kíváncsi voltam, hogy neki van e már valami terve vagy ötlete, hogy esetleg mivel lehetne feldobni az unalmas hétköznapokat. Amikor láttam, hogy az újságot nézi, egy pillantást vetettem én is a főcímre, majd vissza Ralphra.
-Te mit tervezel hétvégére? -Hirtelen nem tudtam mit mondani, a kínos csöndet utálom, úgyhogy inkább megtörtem ezt a frusztráló hallgatást. Lehet, hogy csak nekem volt az. Amúgy nem nagyon szeretek csöndben lenni, legalábbis olyan személlyel nem, akit a barátomnak mondok. Ilyenkor sokat beszélek, de csak ha van miről témázni. Amúgy nem... egyébként én is elég unalmas vagyok ilyen szempontból.

tag: ralph --- notes: o.o --- outfit: ez

Š SHE MEANS WAR AT ATF

» Ralph & Lin
» Ralph és Jo
» Ralph, és Raina
» Ralph & Vicky
» Ralph & Mary