Dorcas Meadowes

Tárgy: Dorcas Meadowes Szomb. 21 Feb. 2015 - 20:20

Dorcas Meadowes

Doro, Dodo, Doe, Dowes

Kor: 17 éves Ház: Griffendél Évfolyam/munka: Hetedik Oldal: jó

Jellem:

Az biztos, hogy ha rám nézel, nem a halálos komolyság fog eszedbe jutni, elég szeleburdi leányzó vagyok, sokszor azt hinné az ember, hogy nehezemre esik komoly dolgokról beszélni, pedig erről szó sincs. Inkább azt szeretem elérni, hogy mások mosolyogjanak a közelemben, akik közel állnak hozzám, azokat mindig igyekszem felvidítani, kirángatni a komorságból, az sem zavar különösebben, ha emiatt bohócot kell csinálnom magamból. Az RBF vizsgák óta erre Remus a legmegfelelőbb alanyom, nem tudom, miért érzem úgy, hogy szüksége van rá, lehet ostobaság, mindenesetre az valahogy azóta fontosabb, hogy ő viszonylag vidám legyen. Talán az lehet az oka, hogy fiú barátaim nincsenek, csak ő, a lányok meg egész mások. Ők sokkal inkább hajlamosak úgy csinálni, hogy minden rendben, még akkor is, ha valójában nincs így. Tudom, mert én is igyekszem leplezni a fájdalmamat, bár sajnos olyan típus vagyok, akinek minden az arcára van írva. Példának okáért, ha zavarba jövök, pillanatok alatt lángba borul az arcom, és inkább heves szemezésbe kezdek a padlóval, minthogy arra nézzek, aki ezt kiváltotta.
Tanulni annyira nem szeretek, szükséges rossz, többre értékelek egy kandalló előtt eltöltött beszélgetést a kanapén valakivel, aki a kedves a szívemnek, és bizony hajlamos vagyok mindent az utolsó pillanatra hagyni, épp ezért lehet az, hogy mikor dolgozatot kell leadni, vagy vizsgázni, akkor mindig a környezetem agyára megyek azzal, hogy meg fogok bukni. Természetesen mindenki tudja, hogy ez nincs így, legalábbis sosem sikerült még összehoznom, szerencsére könnyen tanulok, talán ezért is engedem meg magamnak a kelleténél gyakrabban a lazsálást.
Ha valami csínytevésbe akarnak belerángatni, nem kell kétszer mondani, szívesen török borsot mások orra alá, de csupán addig, amíg valóban viccesnek találom a szituációt, bántani senkit sem lennék képest. Egyébként segítőkésznek, és kedvesnek tartanak, és őszintén, a mai napig nem tudom, mit keresek a Griffendélben, mert túlzottan bátornak nem gondolom magamat, de a Süveg biztos tudott valamit, amit én még nem, nincs okom kétségbe vonni az ítéletét. Jól érzem magam ebben a házban, szeretem a háztársaimat, akkor sem változtatnék ezen, ha lehetne. Elég beszédes tudok lenni, de arra mindig figyelek, hogy ilyen szempontból ne menjek a környezetem agyára, és abban is biztosak lehetnek a barátaim, hogy nálam a titkaik biztonságban vannak.
Magammal sincs semmi problémám, teljesen kiegyensúlyozott személyiség vagyok, bár vannak olyanok, akiknek a macerálása okán kibújik belőlem a hárpia, de az vesse rám az első követ, aki nem tenne meg bármit azokért, akiket szeret.

Küllem:

Teljesen átlagosnak számítok a 168 centis magasságommal, legalább nem vagyok túl alacsony, nekem pont jól. Elég vékony alkattal rendelkezem, nem igazán jellemzőek rám a kerekded formák, de azért gebének sem mondanám magam. Viszonylag későn érő típus vagyok, tavaly még semmi sem volt melltájékon, ami vonzhatná a tekintetet, mostanra azért már alakultak a dolgok, de még mindig nem én vagyok az, akinek a talárja alá legszívesebben bekukucskálnának a srácok. Nem is baj, valószínűleg menten elsüllyednék.
Az arcom inkább bájos, én nem tartom magam klasszikus szépségnek, de talán ez nem is baj, nem tudnék mit kezdeni hódolók hadával.
A hajam természetes szőke, valahol a hullámos és az egyenes közt ragadt, szóval olykor kénytelen vagyok női praktikákat bevetni, hogy csak egyik, vagy másik legyen. Szemeim kellemes zöldek, bizalomgerjesztő vonásaim vannak, úgy hiszem, és talán ez is hozzásegít ahhoz, hogy könnyedén megtaláljam a hangot másokkal.
Nem vagyok kifejezetten sportos alkat, a kviddicset nézni szeretem, de űzni nem tudnám, noha a seprűn lovaglást azt szeretem, és nem is vagyok rossz benne.
Az öltözködésemet tekintve szerintem semmi kirívó nincs benne, a kényelmes ruhákat részesítem előnyben, szeretem a sálakat, és a sapkákat, valósággal rajongok a meleg pulcsikért, a merészség távol áll tőlem, és az elegancia sem igazán jellemző rám, úgy vagyok vele, hogy felnőttként is ráérek majd arra.

Történetem:

A múlt lapjaira vésve…

Szép gyerekkorom volt, tele csodával, és varázslattal. Aranyvérű gyermek révén mindent tudtam már a kezdetektől. Számomra nem volt meglepő, hogy a fakanál magától táncol, hogy a kabát rám adja magát, vagy épp a bölcsőm álló éjszaka ringat, biztosítva a legnyugodtabb pihenést, legszebb álmokat. Melyik gyermek ne örülne annak, ha a mesék megelevenednek előtte? Anya sokáig volt velem, nem szeretett volna visszamenni a minisztériumba dolgozni, apa pedig bőven keresett annyit, hogy ezt megtehesse, talán ezért lehetett az, hogy a szokásosnál szorosabb anya-lánya kapcsolat alakult ki közöttünk, és az égvilágon mindent el mertem neki mondani. Apát is szeretem, nem erről van szó, de az merőben másfajta kapcsolat volt, ő mindig hiányzott, mivel sokat dolgozott, auror a mai napig, mostanra talán kicsit már eszelőssé is vált, sokakkal ellentétben ő túl komolyan veszi a Sötét Nagyúr jelenséget.
Mivel tudtam a varázsvilágról, ezért a 11 születésnapom utáni nyáron úgy vártam a levelet a Roxfortból, mint még soha semmit életemben. Minden egyes nap legalább ötször megnéztem a postaládát, még akkor is, ha már tudtam, a postás rég elment, s azóta már voltam kinn. Valahogy úgy gondoltam, hogy egyszer csak ott lesz, de sokáig nem érkezett meg. Míg végül egy nap egy szép bagoly kocogtatta meg a szobám ablakát, és mikor kinyitotta, leejtette elém a levelet. Én azon nyomban felsikítottam örömömben, még szerintem ugráltam is, hála az égnek, hogy nem látta senki, és én sem magam kívülről. Pontosítok… szerencsétlen bagoly szerintem kis híján szívrohamot kapott, szóval pillanatok múlva ijedten kaptam a szám elé a kezeimet, és bocsánatkérően pislogtam rá. Nem volt a legjobb hangulatban, mikor elrepült, ám én annál inkább. Körberohantam a házat, azt ordítozva, hogy megjött a levél, megjött a levél. A szüleim szerintem már azon gondolkodtak, hogy leöntenek egy vödör jeges vízzel, mire kitikkadva roskadtam le a kanapéra, és el is olvastam végre. Ezzel, ha nem is kezdődött merőben új fejezet az életemben, de mindenképpen egy másfajta közegbe csöppentem, olyanok közé, akik egytől egyig olyanok, mint én, és ez örömmel töltött el. Nem tudtam, hogy fogom kibírni az iskolakezdésig.
Már a kilenc és háromnegyedik vágányon tátottam a számat, kissé lelassulva és lemaradva anya és apa mögött, aminek köszönhetően valaki nekem ütközött, hátrafordultam, és egy vélhetőleg velem egykorú fiú volt az, elmotyogta az orra alatt, hogy bocsánat, mire csak mosolyogni tudtam, haragudni nem. A Teszlek Süveg súgta meg nekem később a nevét, Remus Lupin. Miként ugyanígy elárulta, hogy kik voltak a szimpatikus vörös lányok a vonaton, vagy épp a visszahúzódó kis barna, illetve egy hozzám hasonlóan szőke tincsekkel megáldott lány. Talán túlzás azt állítani, hogy már az első napon tudtam, kikhez lesz később közöm, de végül így lett, és a legtöbb személyt, akivel szóba álltam a vonaton, mára már a barátomként emlegethetem, vagy épp a baráti társaság tagjaiként, még ha vannak is köztük olyanok, akik hozzám nem állnak olyan közel, mint másokhoz, de ez így van rendjén, nem szerethetünk mindenkit ugyanúgy.
A Süveg… Úgy ültem le a székbe, hogy nekem nem számít, elvégre, ha a személyiségem okán beillek valahová, ott nagy bajom nem lehet, ugye? Hallottam, hogy sutyorog a fejemben, és azt hiszem, a Hugrabug és a Griffendél között vacillált, mire felderengett pár arc a fejemben, akik hamar elnyerték a szimpátiámat, és többségük már az utóbbi házban volt, így végül azt harsogta csupán. S én boldog voltam.
Az évek nem teltek éppenséggel eseménytelenül, sok kisebb-nagyobb zűrbe hagytam magam belerángatni, hisz jó mókának tűnt, de az igazi nagy balhékból inkább kimaradtam. A tanulást nem vettem olyan nagyon komolyabb, inkább létesítettem előnyben a társasági életet, és bár nem tartom magam valami csábító némbernek, de negyedévesként elkezdtem randizgatni egy Hugrabugos fiúval, akivel végül is egész sokáig jól megvoltunk, szerelmes szerintem nem voltam, úgy értem, ha az lettem volna, csak tudnám. Nemde? Gőzöm sincs róla, de gyanítom, csak amolyan kamaszos szárnypróbálgatás volt az egész.
Az elsőben oly szimpatikusnak és aranyosnak tűnő Remussal sokáig nem igazán volt semmiféle kapcsolatom, valahol ott kezdődött a mi egymás felé tendálásunk története, mikor is én még hajnalban is a klubhelyiségben faltam az egyik bájitaltan könyvem lapjait, mert őszintén nagyon nem éreztem úgy, hogy készen állok az RBF vizsgáimra. Mikor megéreztem, hogy valaki áthajol a vállam fölött, felugrottam ijedtemben, és emlékeim szerint így kiosztottam szegénynek egy istenes állast. Utána nem győztem bocsánatot kérni, de elég hamar rájött ő is, hogy nem direkt volt, sőt, utána meg is kérdezte, hogy segíthet-e valamit, és mivel a leginkább ettől a tárgytól féltem, ezért rögtön rávágtam, hogy igen. Onnantól kezdve Remus segített nekem felkészülni a vizsgáimra, sokat tanultunk együtt, s bár azt nem mondanám, hogy olyan nagyon közel kerültünk egymáshoz, de én akkortól tartom a barátomnak, és kezdtem el törődni vele. Azóta nem nagyon múlt el úgy nap, hogy egy kicsit ne rágtam volna a fülét, olykor csak csacskaságokkal, de olyan is volt, hogy az ebédnél levadásztam neki a kedvencét, ha késett, mielőtt elfogyna, és csupán egy mosolyra futotta kettőnk közt aznapra. Ezt egyébként minden más barátommal megtettem, ha úgy hozta a helyzet, szóval nem volt semmi különös benne, pláne azért nem, mert hatodéves korunkban nekem volt valakim, akihez romantikusnak mondható szálak fűztek, de mivel ő egy évvel felettem járt, az év végén pontot tettünk a dolog végére, s így jó is volt. Tapasztalatnak megfelelt, de azt tudtam már az elején, hogy nem lennék képes hozzá kötni az életemet, akkor pedig fölösleges is próbálkozni.
A hetedik évemet úgy kezdtem el, hogy sokkal többet fogok tanulni, és sokkal kevesebbet dumálni. Nos, ez nem jött össze, de azért igyekszem, mert nem tántoríthat el senki attól, hogy apa nyomdokaiba lépjek, és kevésbé morci változatban ugyan, de auror legyen belőlem. Szerencsére sötét varázslatok kivédéséből és bűbájtanból remekeltem mindenféle komolyabb erőfeszítés nélkül, az átváltoztatástan is egész jól ment, de a bájitaltanhoz olyan süket voltam, hogy arról kár is beszélni. Szerintem megint korrepetálásra fogok szorulni, szegény Remus… előre sajnálom.

Ebben a szent pillanatban…

A szokásos ebédünket költöttük, egy brancsba verődve az asztalnál, mindenki szokásosan mondta a magáét, sokszor ilyenkor a saját gondolataimat sem hallottam, de jól esett köztük lenni, egész egyszerűen szerettem a barátaimat, mindegy volt, mit csináljanak. Nem vártam csomagot, de mikor megláttam az asztal végéről közeledni Hangyást, akkor megfeszültem ültömben, nem értettem, ki küldött nekem és mit, épp hogy tegnap ment el a szüleimnek írott levelem. (Hangyás a dilis baglyom, de mindig felvidít, szóval imádom, csak épp a névadásnál ez még nem volt így, összecsipkedte a kezemet…) A levesembe pottyant a levél fele, én pedig kiemeltem, hogy lecsöpögtessem. Láttam már a címzésen, hogy nem anya írta. Miért nem? Mindig ő ír… Összeszorult a szívem, és nem voltam tudatában, hogy az arcomra a pánik jelei ültek, ahogy az sem érdekelt, hogy a mellettem ülő Lily, vagy a másik oldalamon helyet foglaló Alice lát-e valamit a sietve lekapart, alig olvasható sorokból. Egy perc múlva nyeltem egyet, megremegett a szám széle, ami elég árulkodó jele volt annak, hogy igyekszem visszafojtani a sírást. Összegyűrtem a papírt, elmormoltam egy elnézést, aztán már álltam is fel, hogy senkire sem nézve kiszáguldjak a nagyteremből. Most egyedül akartam lenni, valahogy, még nem tudom hogyan, de fel kell dolgoznom azt a szörnyűséges hírt, hogy eltűnt az édesanyám. Ahogy kiértem, már szaladtam is, nem érdekelt, mennyire van hideg odakinn, levegőre volt szükségem, mert azt hittem, mentem megfulladok. Nem tudtam, meddig futottam, pillanatok múlva már alig láttam a könnyektől, csak akkor álltam meg, mikor elhasaltam egy kiálló gyökérben, és nemes egyszerűséggel, arccal érkeztem a hóba. A világom pillanatok alatt foszlott kétségbeejtő semmivé, és fogalmam sem volt, mit tehetnék.
Anya…

Patrónus: sarki farkas Vér: aranyvérű Pb: Emma Stone Csoport: griffendél

Tárgy: Re: Dorcas Meadowes Vas. 22 Feb. 2015 - 23:04

ELFOGADVA!

Nagyon szépen megírt, tartalmas lap, és nagyon tetszik! Üdv köztünk, már csak játszótárs keresés vár Smile

))

» Dorcas & Regulus
» Dorcas & James
» Remus and Dorcas
» Dorcas & Levin
» Dorcas & Fabian