1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Regulus Black „Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, Ne tekints másra: Mardekár való neked."
Származás : The Noble and Most Ancient House of Black Lakhely : London, Grimmauld tér Foglalkozás : diák Pálca : Mogyoró, 12 hüvelyk, egyszarvúszőr mag Karakterlap : Én vagyok Karakterzene : Ez Playby : Wade Poezyn
Tárgy: Dorcas & Regulus Csüt. 21 Aug. 2014 - 21:57
Regulus + Doe
Lassú léptekkel, elgondolkozva haladtam a folyosón. A szüleim szavain kattogott az agyam, ahogy mostanában szinte mindig. Gondterhelten néztem magam elé, összehúzott szemöldökkel, homlokráncolva. Nem szerettem, ha kicsúszik a kezemből az irányítás, de rá kellett döbbenjek, hogy már szinte semmi közöm nincs az életemhez. Rajtam kívülálló tényezők alakítják - hogy én mit teszek, az szinte már nem is számít. Erre nyáron döbbentem rá, de addigra ez a folyamat megállíthatatlan volt. Nem mostanában kezdődött el, hanem abban a pillanatban, mikor elvágták a köldökzsinórt, és először szívtam be a tüdőmbe az életet adó oxigént. Pontosan azóta vagyok a szüleim kötélen rángatott bábuja. Talán ha egy évvel korábban eszmélek rá a helyzetemre, még elszökhettem volna Siriussal együtt... De nem. Már az is késő lett volna. Talán tíz éves koromban, igen, akkor még nem csúsztam volna ki az időből. De mit csináltam én tíz éves koromban? Bóligattam a szüleimnek, a szavaikon csüngve, egyetlen morzsányi elismerést remélve. Nevetséges. De mit csinált eközben a bátyám? Megszegett minden létező szabályt, áthágott minden fellelhető korlátot. Eljött a Roxfortba, griffendéles lett, Potter féle söpredékekkel kezdett barátkozni, és szép lassan elszakított minden szálat, ami a családjához kötné. Aztán kitagadták. Utáltam érte. Utáltam, mert én mindig, egészen kicsi koromtól kezdve, fel akartam nézni a bátyámra. Mindenáron tökéletesnek akartam látni, de csak csalódás ért, mert egyáltalán nem volt az. Legalábbis pedigrés szemszögből semmiképpen. Mindig rossz példaként állították elém, amit semmilyen körülmények között nem szabad követni. És Sirius azzal erősítette meg bennem a felvázolt negatív képet, hogy nyíltan a tudomásomra hozta, mennyire utál. Így szűnt meg a példaképemnek lenni, napról napra, és egyszercsak új példakép után kellett néznem - de azóta sem találtam meg. Pedig szükségem lett volna valakire, akit tűzön-vízen át követhetek, aki törődik velem, segít, és jótanácsokkal lát el, amikor szükségem van rájuk. Talán sosem fogom tudni megbocsájtani a bátyámnak, hogy elvette tőlem ezt a lehetőséget, hogy nem volt az a bátty, akit én mindig szerettem volna magamnak. Persze magam is érzem, hogy ezért nem Siriust kéne okolnom, és gyerekesen viselkedem, de valóban egy megértetlen gyerek (valós vagy képzelt) sérelmei állnak a köztünk feszülő ellentét hátterében. Az éremnek persze két oldala van; bizonyára ő sem olyan kistestvért akart, amilyen én voltam. Emlékszem, milyen nevetségesnek talált mindig, a szüleink talpnyalójának. Ha kedves lett volna velem, ha szeretett volna, vakon követtem volna mindenhová. Én is mellette feszíthettem volna a Griffendélben, én is büszke kitagadott lehettem volna, és ugyanolyan gondtalan, mint ő. Ezt már ezerszer is átgondoltam, mégis minduntalan újra meg újra átrágom magam ugyanezen a gondolatmeneten. És ugyanoda lyukadok ki. Én nem elvből utálom a griffendéleseket. Sokkal inkább azért, mert tudom, milyen nagyon tudnám őket szeretni.
by 
