Ralph, és Raina

Az anyám szervezőkészsége egyszerűen félelmetes. De tényleg. Mindössze egy teljes napja volt arra, hogy megszervezze a ma esti eseményt, és, ha azt hittem, hogy bizonyára csalódni fogok benne, hát nagyot tévedtem. Sikerült neki mindent szépen elrendezni, és minden jelentős családnak baglyos meghívót küldeni, amik valószínű célba érésükkel elérték, hogy a ma este se menjen kárba, és mindenki, aki csak ér valamit, a kastélyunk halljában, pezsgőt, vagy whiskeyt a kezében tartva, csevegjen elmélyülten egymással. Kapcsolatépítés. Az egyik alappillére az anyám által megrendezett eseményeknek, még mielőtt bárki is azt gondolhatná, hogy kedvességből, és jóindulatból teszi. Nem, ez nem önzetlenség, sokkal inkább önzőség, ami nem is olyan meglepő, ha azt vesszük, hogy mi is egy aranyvérű család vagyunk. A lényeg, hogy ki tudjon alakulni egy olyan kapcsolati rendszer, ami nemcsak akkor, és ott jelent valamit, hanem máskor, és máshol is elővehető, ha a család rászorul erre, mondjuk, ha egyszer csak félresiklik valami az életben. Az anyám pedig ezen soha sem spórol, ahogyan az apám sem, csak ő más módszerekkel éri el azt, ami a családunknak a legmegfelelőbb lenne. A testvéremmel mi pedig inkább foglalkozunk más, szórakoztató dolgokkal, amit a korunk megkövetel, mint azzal, hogy a jövendő életünk milyen mederben is folyjon majd tovább. Hiszen nekünk mindezzel nem is kell foglalkozni, még ha a szüleink ezt soha sem mondják ki, ők azok, akik, ha szeretnénk, ha nem, akkor is elintézik helyettünk.
Az anyám szerint például ezek az események nemcsak arra jók, hogy kapcsolatokat szerezzünk, hanem, hogy szemlét tartsunk, és megtaláljuk magunknak a megfelelő társat az egész életünkre. Mostanában annyit szajkózza ezt a mondatot, hogy már migrént kapok tőle, és a hallban megtett tiszteletkörök után nem is vágyok már másra, minthogy magamhoz vegyek egy üveg lángnyelv whiskeyt, és elvonuljak vele a kastély egyik sötéten árválkodó szegletébe, ahol senki, és semmi sem zavarhatja meg a nyugalmamat. Természetesen, egy idő, és negyed üveg ital után már kezd elfogyni a levegő, konkrétan zavarni kezd a magány, és egyre jobban kezdek el vágyni egy kis szórakozás után. Tehát kissé inogva ugyan a magas sarkakon, de igyekezve egyenesen megtenni az utat, indulok el az erkélyig. Amint megérkezem, kissé kihajolok a korláton, és mélyen a tüdőmbe szippantva a friss levegőt igyekszem kitisztítani a fejemet. De csak addig a pillanatig, amíg a tekintetem meg nem akad egy pár cipőn. - Nocsak, csak nem te is egy kis friss levegőre vágytál, Selwyn? – kérdezem, amint felismerem a mellettem álló fiút. - Vagy talán nem elég szórakoztató a benti társaság a számodra? – teszek fel neki még egy kérdést, mialatt a hátammal a korlátnak dőlve fordulok felé. Talán mégsem lesz olyan unalmas a mai este, mint eleinte gondoltam, mosolygok magamban.

Az az igazság, hogy kimondottan örülök, és hálás vagyok azért, hogy sikerült értelmes társaságra találnom az erkélyen, és ez által, ha minden ugyanebben a mederben halad tovább, nem kell az este többet azokkal a személyekkel foglalkoznom, akiket csak a szüleim miatt veszek észre, másért nem. Így lehetőségem nyílik arra, hogy végre a magam számára is szórakoztatóvá varázsoljam az estélyt. Ennek az esélyét pedig most már nem szeretném elveszteni, semmiféleképpen sem, ezért igyekszem majd kellemes társaságnak bizonyulni Ralph szemeiben is. Ehhez pedig az első lépés, hogy ne váljak ugyanolyan unalmas személlyé, mint a hallban fellelhető vendégek, éppen ezért a sablonos beszélgetés alapjáraton ki van zárva, ami nem is jelent a számomra nagy problémát, hiszen csak akkor kell a számra ügyelnem, ha a társalgást magáért a családom kapcsolataiért teszem meg. Itt, és most pedig, hála érte Merlinnek, nem erről volt szó.
- Á, értem. Akárcsak nekem. – emelem meg az üveget, és cinkos mosolyt biggyesztek oda a válaszom mellé. A kérdésére felvonom a szemöldökeimet. - Megvoltak a kellő tiszteletkörök, tehát most már nekem is jár egy kis szórakozás, amibe mindezek már nem férnek bele. – a mondat végén kissé el is fintorodom, amint a Monstrokra gondolok. Szerencsétleneken még az öltöny sem úgy mutat, mint ahogyan annak lennie kellene, az meg csupán gondolatként is, hogy az egyikük karjaiban andalogjak, hát. Még a hideg is kiráz tőle. - Valószínűleg akárki más mellett jobban mutatnék, mint mellettük, szóval, ha a mai este még egy keringőre kerülne sor, akkor legyél olyan rendes, hogy feláldozod magad, és megmentesz a Monstro testvérek karmai közül. – rebegtetem meg a füstös, fekete festékkel kiemelt szempilláim.
A tekintetemm követem a cigarettacsikk útját, kissé talán a kelleténél kintebb is hajolok a korláton, de hamar megunom a csendet, és pár perc után visszafordulok a fiúhoz. Amint a pohara is a látóterembe kerül, hozzá lépek, és a kezemben tartott üvegből kiegészítem a pohara tartalmát, majd az üvegeket egymáshoz érintve szólalok meg. - Nos, ha már ilyen remek társaságra leltem, akkor nem hagyom, hogy a reményeim az estével kapcsolatban elillanjanak. Koccintás. – majd, amint ez megtörténik, a számhoz emelem az üveget, és nagyokat kortyolok belőle. Két korty között viszont, félrebillentett fejjel, még hozzáteszem. - Mert ugye te sem utasítanál vissza egy kis szórakozást?