Lily és Alice

Lily & Alice

A napom nagy részét a végtelennek tűnő tanulásnak szenteltem. A hálóban senki nincs rajtam kívül, így végre kényelmesen az ágyamon kitudom engedni a tanulási vágyaimat, amit azzal vittem túlzásba, hogy még jó pár könyvtári könyvvel megtoldottam a tankönyveimet. Más bolondnak néz, mert neki épp elég amit a tankönyvek nyújtanak, és amit a tanárok osztanak meg velünk órán jegyzetek gyanánt. Én viszont szeretek egy témának alaposan utána nézni. Nem tehetek róla, mert nekem minden érdekességnek számít, ami a varázsvilággal kapcsolatok, és szeretnék mindent megtudni róla.Igen a félvérekhez és az aranyvérű társaimhoz képest, kissé lemaradva érzem magamat. Egyszerűen úgy érzem, hogy rengeteg bepótolni valóm van. Hiába tudok már most többet mint bármelyik aranyvérű. Sebaj, én érzem magamat jobban. Illetve remekül letudja kötni a figyelmem, azokról a gondolatokról akik előszeretettel zaklatnak. Aminek most a 80%-át James Potter tölti ki. Sóhajtok és leteszem a vérfarkasokról szóló fejezetet. Mióta megtudtam Remus az próbálok róluk minél többet megtudni, hátha tudok neki valamit segíteni. De annak egyenlőre csak az lett a vége, hogy az apró betűk kiszedegetése komolyan fejfájást okozott. Azt hiszem a levegőre kéne mennem, vagy csupán innom kéne valamit, és nem ártana a gyomrom furcsa morgásából adódóan ennem is valamit. Kelletlenül felállok, és egy nyújtózkodás után lemasírozok a klubhelyiségbe, ahol már többen vannak. Íme a civilizáció Evans. Lemasírozok a lépcsőn, majd a mellkasomhoz kapok mikor hirtelen a semmiből Félig Fejnélküli Nick jelenik meg.
- Szép napot. - üdvözlöm a kísértett miközben próbálom a szívemet vissza ütemezni.
- Szépet napok Evans kisasszony. - köszönt vissza a tőle megszokott udvariasságban. - Csak gondolom tájékoztatom kegyedet, hogy nem rég jártam a gyengélkedőn. Úgy hiszem Griffen kisasszonyt véltem felfedezni az egyik ágyon.
- Hogy mi? - csak pislogok érthetetlenül. Nagyon felse fogom, majd megrázom a fejemet, és körülnézek. Se Doe, Marl, Molly akivel tudnék beszélni, a fiúkkal meg felesleges. - Komoly baja esett? - kérdezem tovább a házi szellemünket miközben igyekszem a portréjuk felé.
- Ha nem veszi sértésnek, nem tűnt éppen kellemes látványnak.
- Köszönöm Sir Nicholas, kedves öntől hogy szólt. - ezzel én a portréjukon ő pedig a falon keresztül távozik megemelve a fejét búcsúzásul, amitől mint mindig most is kirázz a hideg. Utamat természetesen a gyengélkedő felé teszem meg. Kissé ideges vagyok, remélem jól van. Szégyenlem magamat, hiszen ebben az évben nagyon elhanyagolom a barátaimat önző módon. Ahogy beérek a gyengélkedőre furcsa emlékek ugranak be, amire összeszorul a gyomrom. Kellemes és egyben nem kellemes emlékek fűznek ide. Normális ez? Biccentek Madame Pomfrey-nak. Meg is látom a kicsiny alice-t. És oda sétálok hozzá, kissé szégyenkezve. - Szia. - mosolyodom el együtt érzően, valóban nem néz ki valami jól. - Jesszusom mi történt? Sajnálom , csak most tudtam meg, és azonnal jöttem. Mióta vagy itt? Hogy vagy? - valamiért az összes kérdést egyszerre tettem fel neki, ami elhangzott a fejemben. Ahogy nézem őt a paranoiás részem azonnal gyártja a szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokat. Velem se történtek éppen kellemes dolgok akár a kastélyban, akár azon kívül. Ezeket mind titokban tartottam, tartottuk mert nem akarunk pánikot kelteni. De ahogy nézem Alice-t ez nem egy bájital órai baleset. Összeráncolom aggódva a szemöldökömet. Ha őt is megtámadták... sürgősen neki kell kezdenünk a párbajszakkörnek.

Lily & Alice

Kábultnak néz ki, gondolom jó kis bájitalokat kapott, amik kicsit lenyugtatják. Mély levegőt veszek, majd csak leülök az ágy melletti székre, és csak aggódva pislogok Alice-ra. Végig hallgatom, türelmesen várok, de nem sok mindent mond. Csak bátorítóan megfogom a kezét.
- Miért voltál hülye? - kérdezem tőle, mert van egy sejtésem, hogy nem volt, az csak magát ostorozza. Óvatosan körülnézek, nem feltűnően. Körbe mérem a helyzetet, hogy kik vannak még a gyengélkedőn, hisz ahogy már rájöttem itt még a falnak is füle van, és vigyázni kell arra, hogy mit mond az ember. Nem sokan vannak, csupán két diák. Az egyiknek borogatás van a fején, a másiknak be van gipszelve a lába. Az utóbbit gondolom, a tegnapi kviddics meccs eredménye, a hollóhát és a hugrabug. Egyik Hollóhátas fiú mellet elment egy gurkó, nem ment neki, de szegény úgy megijedt, hogy azért fordult le a seprűről. Nem esett nagyot, csak rosszul, aminek a következménye egy lábtörés lett. Nem tűnnek olyannak, akik velünk lennének elfoglalva. De mivel Alice arra célzott, hogy úgyse hinnék neki, biztos olyan dologról van szó, amit nem szeretne hogy innen tovább jutna. Felállok és körbe kerítem magunkat a ponyvával. Mögötte csinálok egy kis bűbájt olyasmit amit egyszer Alice is alkalmazott, mikor a klubhelyiségbe beszélgettünk, hogy ne hallatszódjon ki. Gyorsnak kell lennie a beszélgetésnek, mert ahogy meglátja Pomfrey azon nyomba szét fogja szedni a mi kis menedékünket. Vissza ülök Alicehoz.
- Mesélj. Hidd el ha valaki elhisz egy hihetetlen dolgot az én vagyok. Else tudnád képzelni miket láttam ebben a félévben. - próbálom biztatni, mert tényleg így van. Valami már bizonyos hogy készülődik, és minél több bizonyítékra, illetve szemtanúra szükségem lesz, hogy Dumbledore elé vigyem az ügyet. Biztos, hogy tud ezekről, nem hiába ő a legnagyobb mágus a világon. Viszont, ha én ilyenekkel állok elő, csupán védelmi szempontból is azt fogja mondani, hogy nem tudja, hogy miről beszélek. Viszont ha minél több bizonyítékom lesz végig hallgat, és talán a segítségünkre is lehet. Lehet még a párbajszakkörünkre is az áldását adja.

Lily & Alice

Fogalmam sincs, hogy mi történhetett Alice-al, de nincs a legjobb állapotban. Úgy hiszem, hogy a kábulatának nem csak a gyógyfőzeteknek van köze. Összeszorul a szívem, hogy Alicet így kell látnám, még sosem láttam ilyen állapotban, és őszintén reméltem, hogy nem is fogom. Valami történt vele, de ha még nem áll készen arra, hogy beszéljen róla, én azt is megértem. Viszont segítenie kell, előbb vagy utóbb el kéne mondania mi történik. Aminek jobban örülnék, ha nem húznánk sokáig. Minél hamarabb kell lépnünk. Csak türelmesen ülök, és figyelem a lányt. Olyan mintha félig lenne itt, félig magánkívül. Én is ideges vagyok, de nem mutatom rajta, csak az ölembe tördelem a kezemet, hogy levezessem a feszültségemet. Majd megszólal, hogy haza ment. Furcsán nézek rá, gondolom kire gondol, de nem nagyon engedélyezett tanítási időben elhagyni a birtokot. D most nem az a lényeg. Felálltam, eltakartam magunkat, és kis bűbáj segítségével nem fog kihallatszani, ami köztünk elhangzik. Vissza ülök, majd ugyan úgy elkezdem tördelni a kezemet, mint előtte.
- Szerda és délután 6 óra van. - sajnálatos módon nem tudom, hogy mióta van itt. Nem nagyon figyeltem oda, hogy melyik társam van épp a hálóba. Főleg mivel prefektus vagyok később fekszem le mint a többiek. - E szerint mikor történt a dolog? - tényleg nem akarom faggatni, viszont a kíváncsiságom sokkal nagyobb. Természetesen megértő vagyok, és eszem ágában sincs felzaklatni, viszont tudnom kell mi történt. Csak bambul maga elé, és mivel választ nem nagyon kapok, így elkezd pörögni az agyam, és mindenfajta történet lejátszódik előttem. Viszont az állapotát nézve, úgy gondolom, hogy csak úgy mint engem, őt is megtámadták. De őt nem kímélték, mert nagyon megviselték a dolgok. Nem lelkileg, mert tudom Alice erős, hanem fizikailag, de az még is valamilyen képen sokkolta. Végülis ki a fene számítana rá, egy Roxforti diák, hogy megtámadják? Majd megszólal, és válasza, komolyan nem ér váratlanul. Állapotát nézve, tudtam, hogy megtámadták. Erősnek kell lennem nekem is, nem láthatja, hogy félek, pedig igen.
- Ki volt az Alice? Ismerjük? Az iskolába jár? - megint a túlbuzgóságom. - Ne haragudj Alice, de ennek már fele se tréfa. Meg kell tudnom ki volt az, és mit csinált veled. - mivel nem ez lenne az egyszeri esett, már biztos valami készülődik. - Velem is történtek dolgok Alice, de kell más is aki alátámasztja az elméletemet, mi szerint nem vagyunk biztonságban.

Lily & Alice

Végre Alice elkezd megnyílni és mesélni. Vissza fogom a nagy őszinte számat, és figyelmesen hallgatom végig. Ahogy mesél a görcs a gyomromba egyre nagyobb méretet ölt. Elsőnek elmondja, hogy az anyját elment a hétvégén meglátogatni. Erre nekem is csak lelkiismeret furdalásom támad, hisz én a temetés óta nem jártam a szüleimnél. Ami azt illeti eléggé friss a dolog. Egyszerűen nem lennék képes rá. Főleg mert egyedül kéne megtennem, és arra nem visz rá a lélek. A nővéremre nem számíthatok, a barátaimat viszont nem kérném meg arra, hogy eljöjjenek és lássák a gyötrődésemet. Mert ha én ott állnék a sírjuk előtt, nem hiszem hogy a kemény páncélom sokáig tartana, ott törne darabokra, a darabkák leszállnának, a szél felkapná őket, és tova szállnának. Ezt most nem engedhetem meg magamnak, szükségem van a páncélomra. Most még jobban mint eddig bármikor. Erősnek kell lennem, küzdenem kell. Viszont kezdem úgy érezni szükségem lesz valamiféle kapaszkodóra. Mikor erre gondolok, mindig James ugrik be. Szerintem remek támaszték lenne egy kapcsolat, viszont félek hogy megsebez, vagy úgy is lehullik a páncélom. Nem akarok gyenge lenni, nem gyengülhetek el. Mire ez az eszmejárásom a végét járja Alice újra megszólal, és ismét neki szentelem a figyelmemet.
- Halálfaló... - ismétlem el magamnak. Igen mint már kiderült így hívják őket, legalábbis a pletykák szerint, ők Voldemort követői. Már volt szerencsém. A szemöldököm összefut az aggodalomtól, nem csak Alice miatt, hanem mindenki miatt. Nem vagyunk már biztonságban. - Azok mind örültek. - ez csak egy hangos ténymegállapítás volt. Az agyam kattog, félig figyeli Alice-t és amit mond, félig már messze járok. Már egyértelmű, fel kell pörgetnünk az eseményeket. Ez így nem mehet tovább. Majd Alice következő kérdése teljesen kizökkent, és meglepetten tekintek rá.
- Még is miről beszélsz? - ez kicsit erősebben sikerült, mint ahogy terveztem. - Alice még is mi a fészkes fenéért rugnának ki? Ahogy látom alaposan beverhetted a fejedet. - a végére oda biggyesztek egy mosolyt. - Meg védted magadat, túl élted. Ezért inkább kitüntetés járna, és nem kirúgás. Nyugodj meg. - nyugtatom meg, kicsit már lágyabb hangnembe. Én is ideges vagyok, de most nekem kell erősebbnek lennem, és tartanom Alice lelki állapotát, vagy javítani rajta. Majd elmondja ki lehetett a támadója, egy pillanatig úgy érzem, hogy megfagy a levegő a szobába, és a szúrós hidegtől nem kapok levegőt. A szememet mintha kitágították volna, kissé lefagyva nézek Alice-ra majd nagyot nyelek, és próbálok megszólalni.
- Alice, Ő él. - nézek rá jelentőségteljesen. - Biztos ő volt. Ezt onnan tudom, hogy engem is megtámadott. - Most csak ennyit tudok mondani. Már Alice-t is megtámadta, így a gyűlöletem egyre nagyobb iránta. Ráadásul vele jobban elbánt, mint velem. Engem valamiért megkímélt, kisebb sérülésekkel megúsztam, és Dumbledore megkért, hogy ne hozzuk ezt egyenlőre nyilvánosság elé. Nem akar az iskolában, és a szülők között pánikot kelteni. Ez megértem, de már egyre nehezebb lesz a béka alá rejteni a dolgot. Kicsit Alice össze vissza beszél, próbálok össze rakni a szavait. Ő mit tett vele? - Remélem nem kímélted, akármit is tettél vele. - sajnos olyan átkokat nem tanulunk amik maradandó sérüléseket okoznak, hisz azok a fekete mágia gyermekei. Ez a különbség a jók és a rosszak között. Én optimista vagyok a csatát illetően, de ha így élesbe, és nem elméleti módon viszont a jók állnak vesztésre.
- Most az a fő, hogy meggyógyulj, gyere rendben és utána megbeszéljük. - nyugtatom le. Most úgy mondanék neki valami vidámat, valami vicces sztorit, de az a helyzet most nem jut eszembe semmi vidám, csak a vak gyűlölet Seth iránt.

Lily & Alice

James-el is beszélnem kell, hogy a lehető legkomolyabban kéne vennünk a párbajszakkört, és nem csak csiklandozó átkokat kell tanulnunk. Meg kell védenünk magunkat, itt már nincs mese. Veszélyben vagyunk. Mi lesz mikor végzünk? A Roxfort még védelmet nyúlt, de mi lesz utána. Összeszorul a gyomrom, mert én még azt se tudom hova fogok menni miután végeztem. Már arra is gondoltam kétségbeesésembe, hogy hagyom az aurori álmodozást, és az iskolába kérem magamat tanárnak. Akkor lenne hol laknom is. Majd vissza röppenek a valóságba, mikor Alice újra megszólal.
- Nem baj ha fél az ember tőlük, veszélyesek. - itt nagyot nyelek. - Én is félek, nem szégyenlem. Viszont felfogom velük venni a harcot. És ezek a gondolatok, dühös vagy, majd ha lenyugszol megfontoltabb leszel. - látszik rajta, hogy keveredik benne a gyógyszerek és dühös.  Van valami, amit senkinek nem mondtam el, valaki hallotta a pletykát, valaki nem. Ajkamba harapok, majd elmondom neki. - Tudod, lehet a szüleim autóbalesete, lehet nem is baleset volt. Meg nem erősített források szerint, láttak egy óriást a helyszínen. Természetesen a minisztérium tagadja, mi szerint ez csak egy ócska pletyka. De miért terjesztenének ilyet, egy mugli tanítvány szüleiről? - itt kínomba halványan elmosolyodom. Nem is értem miért mondom el ezt neki, lehet azért, hogy ne higgye, hogy egyedül van. Ugyanis én is úgy érzem, hogy voldemort, és a halálfalói vannak a szüleim halálában. Hogy miért nem tudom. Próbálom ezzel az információval támogatni, remélem sikerül a tervem. Próbálok lehiggadni, párszor mélyebbeket szippantok be a kinyitott ablak felül, és csak tovább tördelem a kezemet. Majd rákérdezz Alice, hogy mi újság a suliban.
- Hát tudod én mostanában elvoltam foglalva a magam kis ügyes bajos dolgaimmal. - amit kicsit szégyenlek is. - Tanulok a RAVASZ-ra és próbálom a szakkört is összehozni, és james... szóval, sajnos nem jó embert kérdezel meg a friss pletykákról. Úgy hiszem ebben Marl lelkesebben tud majd segíteni.- mosolyodom el biztatóan, mert tényleg nem vagyok az a pletykás fajta. Én inkább az vagyok, akinek elmondja mindenki a titkait, mert bennem megbíznak, ami másra nem tartozik azt megtartom magamnak. Viszont meghallgatom mindig Marl csevegéseit erről, arról, személyekről. Jó információhoz jutni, azt nem tagadom. Kicsi féltékenykedésembe konkrétan rá is kérdeztem valakire, de kár volt, mert csak felidegesített. Igen féltékeny vagyok. Sóhajtok.
- Nem nem láttam senkit. De szerintem ha megkérdezed Dumbledore professzort biztos megmondja. Az nem titok.

Lily & Alice

Alice eléggé furcsán reagál. Csak összeráncolt homlokkal figyelem, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Össze vissza beszél, és úgy tűnik, mintha félig itt lenne félig nem. És ahogy múlik a látogatásom ideje, egyre rosszabbnak tűnik.Aggódva tekintek rá, majd felállok, megigazítom a felsőmet.
- Bocsáss meg, egy pillanat. - mosolygok rá, majd kimegyek a paraván mögül, és megkeresem Madame Pomfrey, és beszélek vele. Megkérdezem tőle, hogy mi történhetett Alice.al mert nem tudok sajnos értelmes mondatot kicsalnom belőle. Elsőnek vonakodik a válasszal, de tudja jól és hogy én is támadás áldozata vagyok, és én is tudok a dolgokról. A szám elé kapom a kezemet mikor meghallom milyen átkot használhatott Alice-on Seth. Az a szemét láda. Erős nyugtatókat, fájdalomcsillapítót kapott, azért enyhén kába, és Pomfrey szerint a sokk is közre játszik. Igen az ismerős. Borzalmasnak találom, hogy egy ilyen megtörténhet a 17 évessel, ráadásul egy 17 éves is követi el ezeket. Beszélnem kell Dumbledore professzorral, de ez nem valami könnyű vállalkozás. Ha jól tudom, mostanság sokat utazik Londonba a Mágiaügyi Minisztériumba. Ebből is gondolom, hogy a dolgok tényleg komoly fordulatot vettek, csak a diákokat próbálják kímélni. Ezt meg is értem, de nevetségesen tehetetlenek, és védtelenek vagyunk így. Mély levegőt veszek, megköszönöm az információt, majd vissza megyek Alice-hoz. Vissza ülök hozzá, lehet sok hasznomat nem veszi, eleve ahogy látom észre se vette, hogy kimentem, és hát sokat nem tud most beszélni. Mikor megkérdezi, hogy nem véres e a jobb keze, aggódva oda kapom a tekintetemet, majd megnézem a kezét.
- Nem Alice, semmi baja. Szerintem aludnod kéne, ha gondolod össze szedem neked az órai anyagot, és leckédet megcsinálom. Mit szólsz? - kérdezem tőle kedvesen, szerintem ez a legkevesebb amit tehetek, és fáj, hogy többre nem vagyok képes. Hátha ezzel valamennyire vissza tudom csalogatni. De úgy hiszem, hogy ezt mindenképpen ki kell pihennie.

Lily & Alice

Szörnyű érzés ilyen állapotban látnom egy barátomat. De tudom hogy rendbe fog jönni, Alice erős. Ő is átélt nem éppen kellemes dolgokat, innen tudom, hogy ebből is egy kettőre rendbe fog jönni. De ezt biztosan ki kell pihennie. Össze vissza beszél, nem tud koncentrálni, és úgy veszem észre mintha hallucinálna, mert úgy mered el néha a semmibe, mintha látna ott valamit. Utálom, hogy nem tudok rajta segíteni, de ez most rajta múlik, semmit nem tudok tenni. Arra is zavaros választ kapok, amire megemlítettem neki, hogy segítek az iskolai feladataiba. Innen tudom, hogy ideje távoznom. Neki is nekem is jobb lesz, mert ha tovább maradok elsírom magam, azt pedig nem akarom. Össze szedem magamat, mély levegőt veszek, majd mosolyogva felállok, hogy lássa nem vagyok pánikban.
- Én megyek, pihend ki magadat. Holnap ahogy tudok jövök. - nagyon reménykedem benne, hogy a kiadós alvás, és a pihenés segíteni fog neki, és holnap már nyugodtabban eltudunk beszélgetni. Viszont nekem előre láthatólag ismételten álmatlan éjszakám lesz. Szerencsére betudtam még szerezni a főzethez hozzávalókat, amit ha reggel megiszom nem fogok zombiként tántorogni a kastélyban. Oda hajolok Alicehoz és barátságosan adok a homlokára egy puszit, jobbulást gyanánt. - Jóéjt. - köszönök el mosolyogva, majd amint kimászok a paraván mögül az arcom elkomolyul, és mély levegőt veszek. Elköszönök Madame Pomfreytól majd majdnem neki megyek Frank-nek aki épp jönne be, épp hogy megfékezem a becsapódást. Nézek a fiúra, de csak egy bátorító mosolyt tudok felé küldeni. Nem tudok, nem szeretnék Alice állapotáról beszélni, mert engem is eléggé felzaklatott. Csak azon jár az eszem most, hogy nem akarok egyedül lenni. Valakivel lennem kell, nem érzem magam... biztonságban. Biztonságban akarom magam érezni, legalább egy percig. Egyetlen egy ember arca ugrik be mikor erre gondolok... sietős léptekkel haladok a Griffendél torony felé, hátha a menetszél kitörli az összes gondolatot, és emléket a fejemből.

Lily & Alice

Egész éjjel fent voltam és csak a baldachint bámultam. Nem jött állom a szememre, csak kattogott az agyam. Mondjuk ebben az évben egy két éjszakát kivétel, mind így telt. Csak most új gondolatok kerítettek hatalmukba, még több gond, még több dolog amit meg kell oldani. Kezdem érezni, hogy kezd ez a sok gond szétfeszíteni belülről. De hála a főzetemnek, ami ébren tart, és a remek tűrő képességemnek, semmit nem lehet látni rajtam kívülről. Maximum a karikás szemeimet. Az órákon se nagyon tudtam ma figyelni, mert végig csak arra tudtam gondolni, hogy engem megtámadtak, Alice-t megtámadták. Lehet mást is csak nem tudunk róla? Lehet már tényleg itt van egy háború a nyakunkon, csak nem tudunk róla, hogy megvédjék a "Gyerekeket". De miért ? Tudnánk segíteni. Egész átváltoztatástanon ügyeltem arra, hogy úgy nézzek ki, mint aki figyel az órán, egyben kerüljem minden erőmmel Jamest, és eltudjak merülni a gondolataimban. Minden gondolataim összeesküvési elméleteken alapul. Egész nap nem beszélgettem senkivel, már reggel észre vették, hogy ma hiába próbálkoznak nálam, esélytelen. Szoktak mostanában ilyen napjaim lenni, ezt a barátaim betudják a szüleim utáni depressziónak. Ahányszor eszembe jutnak össze szorul a szívem, és a gyomrom görcsbe rándul. De kénytelen vagyok abba belegondolni, hogy ők már nincsenek. Viszont én, és a barátaim itt vannak, viszont meddig leszünk itt? Ahogy véget érnek az óráim automatikusan elindulok a gyengélkedő felé. Frank is oda jött hozzám, de kénytelen voltam beszélni vele, tudom hogy mit érez Alice iránt, de nem akartam elmondani neki a véleményemet, hisz épp elég rossz neki, hogy a szerelmet így kell látnia. Nem akartam még tenni rá egy-két lapáttal. Belépek, rögtön egy erőltetett mosolyt megejtek és ráköszönök Pomfrey-ra. Úgy látom, már csak a egy gyerek maradt Alice-on kívül a gyengélkedőn. Kénytelen vagyok neki köszönni, mert elkapja a tekintetemet, majd oda megyek Alice ágyához.
- Szia. - ahogy meglátom már nem kell megjátszanom a mosolyomat. - Remekül nézel ki Alice, sokkal jobban mint tegnap. - leülök mellé a székre. - Úgy is érzed magad?

Lily & Alice

Rögtön megkönnyebbülök, amint megszólal. Rendesen tud beszélni, és ahogy látom a koncentrálni is remekül tud ismételten. Csak mosolygok rá, örülök, hogy vissza kaptam a régi Alicet. Még egy kicsit ki-be lélegzek, hogy teljesen lenyugodjak.
-Igen, látom hála az égnek.   - Az ajkamba harapok, hisz annyira kíváncsi lennék arra, hogy elejétől a végéig mi is történhetett aznap. Viszont nem tudom, szerintem Alice még nincs abban az állapotban. Vagy már lenne, de vissza süllyeszteném. Nem, meg kell várnom, amíg eltelik pár nap, vagy az lenne a legjobb ha magától kezdené el mesélni. Türelmesnek kell lennem, de vajon van időnk? Majd örömmel látom, hallom mikor elkezd kérdezősködni a többiek és az órák felől.
- Jajj nehogy elfelejtsem. Marlene most nem tudott jönni, azt mondta később benéz, tudod az a saját klubbja, amit nem nevezünk nevén. - mosolyodom el, hisz marlene egy "szépség" klubbot csinált, de nem szeretném meg tudni valójában mivel is foglalkozhat az a klub. Kiveszek a táskámból egy apró kis táskát, majd átnyújtom Alice-nak. - De ezt küldni, nem mertem belenézni. - viszont mikor átadtam Alice-nak éreztem, és a tapintása alapján smink készlet lehet benne. - A többiek is megfognak látogatni, csak rengetek leckét kaptunk, ez a RAVASZ mindenkit ráébresztett arra, hogy talán nem mindent az utolsó pillanatra akarnak hagyni. De megnyugtattam mindenkit, hogy jobban leszel... és hát nem hazudtam. - itt egy cinkos mosolyt ejtek meg. - Hát ma Peter a szokásosnál is többet ügyetlenkedett bájitaltanon. Kiöntötte a békefőzetet, amit elrontott, és Sirius cipőjét kimarta. Azt hiszem nem is kell tovább ragoznom mi volt a terembe. - kicsit elnevetem magam, mikor vissza emlékszem Sirius tekintetére, mikor észre vette, hogy immár egy lyuk tátong a cipőjén. - Időben lekapta Sirius, mielőtt a lábát érte volna. - természetesen, ott akkor nem tartottam viccesnek. Komolyabb bajuk is eshetett volna. Peter nagyon ügyetlen. Megdöbbenésemre vártam volna, hogy James előadja magát, és kiröhögi őket. Ehelyett segített Peternek helyesen befejezni a főzetet. - Sirius ki volt akadva, de Lumpsluck professzor egy kettőre segített rajta. - mindig mosolygok, remélem Alice arcára is mosoly fogok csalni. Ez miatt kicsit örülök, hogy ma történt egy ilyen izgalmas, és már vicces dolog. - Akkor a mardekárosok élvezték a legjobban az órát. Piton természetesen hőbörgött, hogy ezt is biztosan direkt csinálták, mert hogy egész óra fegyelmezett volt, és csendes, őket meg zavarta. - sóhajtok, Piton mindig a legrosszabbat feltételezi a griffendéles fiúkról, nem bírja őket elviselni. Természetesen a kis akció közben, mikor ránéztem is Jamest égette volna fel éppen a tekintetével. Vajon ez a semmihez nem vezető gyűlölete, amivel eltávolított magától valaha elfog múlni?
- Ma csak ennyi izgalom történt. Meg persze a láthatatlan lépcső fok miatt, amire ismét nem figyeltem oda, megint majdnem eltörtem mindenemet, de ez nem újdonság. - nevetek miközben a táskámból kihalászom a leckének valókat, és a jegyzeteimet. Össze szedek mindenből egy példányt, mert Alice kedvéért lemásoltam mindent még egyszer, mert gondolom nem nagyon fog írni, és ahogy ismerem lemaradni meg nem nagyon szeretne. Az ebéd szünetem ezzel telt el, így a gyomrom kezd hálás lenni a közeledő vacsora miatt.

Lily & Alice

Örömmel látom, hogy tényleg jobban van Alice, látszik az arcán, és ahogy beszél is. Nagyon örülök neki, hogy ilyen remek gyógyítónk van. Sokan kedvelik Alice-t, nem csak a griffendélből, hanem más házakból is érdeklődnek, hogy hogy van.
- Persze át adom neki, de szerintem úgy is befog még ma toppanni, én meg olyan helyre megyek, ahova ritkán teszi be a lábát. - mosolygom, mind a ketten tudjuk melyik az a helyiség a kastélyban. Természetesen a könyvtár. Örömmel látom azt is, hogy sikerült a kis sztorival mosolyt csalni az arcára. Most kivételesen örülök neki, hogy Peter ma is ilyen kis szerencsétlen volt. Nagyon jól jött, alapvetően vidám ember vagyok, de ez az év rajtam is teljesen kifog. Bár a körülöttem lévők nem nagyon veszik észre. Szeretem az érzéseimet magamba tartani, nem kimutatni őket. Eléggé nehéz dolog, hisz van az a pont mikor úgy érzem: most fogok felrobbanni. De ha én nem maradok erős, aki ki fog? Néha már azt is hihetik, hogy egy gépezett vagyok. Néha még én is. Viszont nem szeretnék depressziós lenni, és hogy mindenki azt lássa hogy lehajtott fejjel mászkálok a kastélyban. Nem az nem én vagyok. Rajtam általában támaszkodnak az emberek, és nem nem én rajtuk. Tudom, hogy nem mehet ez örökké, és néha ki kell adnunk magunkból a szomorúságot, és a dühöt, de kitartok amíg tudok. Közbe átadom neki a lecke ráeső részét, és az órai anyagot.
- Ugyan nincs mit, szívesen tettem, tudod. - mosolygok még mindig. Szeretném ha jó kedve legyen.
- Igen itt voltam, hát az állapotodról érdeklődtem, és hogy mi történt. - az ajkamba harapok - Beszéltél... Seth-ről. Hogy láttad, és ő támadott meg... - nem csodálom hogy nem emlékszik a tegnapi látogatásomra, meg szerintem az egész tegnapi napra nem. Kicsit félek még felhozni azt ami történt vele, de úgy vélem már egész jól van, és nem hiszem hogy ezzel most vissza állna abba az állapotba amiben tegnap volt. Amúgy is komolyan tudnom kéne mi történt. Ahogy megtudok minden részletet beszélek dumbledore-al. Elmondok neki mindent, amit tudok. A következő mondatán csak szélesen elvigyorodom.
- És erről Madame Pomfrey is tud ? - oldalra sandítok, mikor épp kötszert cserél az egyik diákon. Ahogy ismerem őt, még szereti inkább tovább bentartania a diákokat, mint előbb elengedni. Főleg mert Alice még tegnap nem igen normálisnak nevezhető állapotban volt. - Maradj amíg kell Alice, majd én segítek felzárkózni, emiatt ne fájjon a fejed, csak pihend ki magad. Ez a lényeg.

Lily & Alice

Most hogy megnyugodtam, hogy Alice rendben van az én figyelmem kalandozik el egyfolytában, ahogy neki tegnap. Persze nem annyira drasztikusan. Sajnos ez a figyelem hiányom mostanában egyre többször előfordul, még jó hogy inkább előrébb tartok a tananyaggal is, mint lemaradva. Sokszor kerül sor arra, hogy elbambulok és teljesen máson jár az eszem, mint amin a jelen helyzetben kellene. Figyelek rá, hallom a hangját, csak kicsit később esnek le a szavai, és rakom össze a mondatot. Az első ilyenné kicsit össze szedem magam, és próbálom minden figyelmemet rá irányítani. Hogy lehet egy 17 éves lánynak ennyi gondja? Abszurd. A legnagyobb gondomnak jelen helyzetben, a közeledő RAVASZ-nak kéne lennie. De nem, ott van a régi barátom Seth, akiből halálfaló lett, a szüleimet megölték és senki nem foglalkozik az üggyel, elrendezték balesetnek, a szerelmi életem kész katasztrófa, nem tudom hova tenni, a barátaimat megtámadják, háború lesz.
- Nem nézel ki borzasztóan, de tegnap nagyon is az voltál. Azért gondolom hogy még legalább 1-2 napot pihenned kéne, hogy teljesen kipihent legyél. Ki tudja most mennyire van instabil, és ne haragudj tudod hogy értem. - eléggé gyors a pletykahálózat az iskolában, már-már ijesztően. Szegény Alice csali lenne, akit bedobtak egy csomó éhes halközé. Kitudja még a tegnapi állapota után, most milyen hatással lenne az, ha annyian faggatnák, és ha annyiszor el kellene mondania mi is történt. Nem, még szerintem neki is fel kéne fognia a történteket, és utána belepottyanni a sűrűjébe. Majd elkezd valamibe, amire kicsit kimászok a nagy mélázásomból.
- Igen mondjuk fura is volt, hogy büntetőmunkát kaptál. De miért kellet ilyet hazudnod? - majd megkapom a válaszát, majd végig figyelmesen meghallgatom. Hát ez meglep, és cseppet sem azért, mert nem helyeselem a dolgot, hanem pont az ellenkezője miatt.
- Ez nagyszerű Alice! Szóval ennyire elhatároztad, hogy Auror szeretnél lenni? - ajkamba harapok, ezt miért tartja mindenki titokban a másik előtt? Én mondjuk nem rég határoztam el, de mivel mindenből megkaptam a RAVASZ szintet, ezért simán meggondolhattam magamat közbe. A szüleim elvesztése volt az a pont, mikor elkezdtem gondolkodni a Roxfort utáni életemről. Mikor beszéltem a továbbtanulásról McGalagonnyal eléggé határozatlan voltam még, ami nemigen jellemző rám. Ezt ő is furcsállta.
- Megértelek, mert ... én is ugyan erre jutottam. Én is Auror képzésre megyek. És én se akartam erről senkinek beszélni, hisz mindenki az hiszi a minisztériumba a helyem, egy irodában. Ebből látszik, hogy nem ismernek... meg is örülnék. És igen Seth már a listámon van, ha auror leszek az első helyen áll. - eléggé harcias, és határozott lett a hangom, ami a történeteket tekintve nem is csoda. Viszont örülök Alice-nak ezek szerint együtt mehetünk, már egy kellemes ismerős lesz mellettem, és ez nagyon jó.

Lily & Alice

Elmosolyodom hisz nem gondoltam volna, hogy Alice is ezt az elvetemült szakmát akarja választani csakúgy mint én. Jól esik hogy már nem kell mindenki elől elhallgatnom ezt az információt, és tudok róla valakivel beszélgetni. Elsőnek nem esik le hogy mire gondol, hogy ennyire kiakad azon hogy megváltozik a következő féléve ha felveszik. Persze hogy megváltozik de ez hozzájár. Rátekintek kérdőn, mert kezdem összerakni mi is lehet a gond.
- Alice, hova vettek fel téged? Melyik országba? - Nem olyan egyszerű, tudom és furcsállom hogy pont tőlem kérdez ilyet. A harmadik évemet nem a Roxfortban töltöttem ő is tudja. Ugyanis ösztöndíjat nyertem, és választhattam melyik külföldi iskolában szeretném folytatni a következő tanévemet. Habozás nélkül belementem, főleg mert Servelus ábrándozott, hogy mennyi minden új dolgot lehetne tanulni a Drumstrangba, főleg mert ott nem tiltott a fekete mágia. Lelkesített, hogy menjek és majd átadom frissen szerzett tudásomat. Viszont én nem a Drumstrangot választottam, hanem a Beauxbatons francia iskolát. Borzalmasan éreztem magamat, soha életembe nem voltam még annyira magányos mint abban az egy évben. igaz megtanultam franciául, és igen tovább fejlesztettem magamat. Viszont ha még egyszer megkapnál ezt a lehetőséget, nemet mondanék. Nem akarok még egyszer annyira magányos lenni, főleg hogy már mindenkim a Roxfortban van. Sóhajtva nézek a barátnőmre.
- Mit szeretnél? Azt mondjam amit helyesnek találnék számodra, vagy azt ami a személyes véleményem? - könnyes tekintetét nézve úgy hiszem nem nagyon tudna dönteni. - Egy külföldi iskolában tett tapasztalat sokat érhet. Viszont én soha nem kapom vissza azt a 3. évemet amit kihagytam a roxfortba a barátaim nélkül. Tudod, emlékszel hogy megölelgettelek titeket 4. elején. Nagyon hiányzott mindenkit, és magányos voltam. A tudás nem mindig minden. Főleg a mai világban, ahol ... - mély levegőt veszek. - ... bármikor elveszíthetjük egymást. - Nem tudom, hogy ezzel mennyivel könnyítettem meg a dolgát, de az biztos, hogy jobb kedve nem fog kerekedni belőle. Az biztos, hogy Alice okos, és erős lány, bárhogy dönt  számára az lesz a helyes.