1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Sejtettem, hogy lesz következménye annak az incidensnek, amit Lily Evansszal követtünk el, ketten, a negyedik emelet egyik folyosóján, de most már nincs mit tenni ellene, és őszintén, nem is tennék semmit sem, ami megváltoztatná a pár nappal ezelőtt történteket. Lehet, hogy néha megbánom, pár percre, de aztán rájövök, hogy nem, mégsem bánom annyira, hogy ne vegyek részt örömmel azon a büntetőmunkán, amit ránk szabtak mindezért. Jó, ahhoz nincs nagy kedvem, sőt, semmi kedvem, hogy majdnem alkonyatkor, kivonuljak Hagrid háznak korántsem nevezhető kunyhójához, aztán pedig utunk továbbvigyen a Tiltott Rengetegig, és annál is tovább. A feladatunk az lesz, hogy varázslényeket ápoljunk, hiszen mostanában, a telihold éjszakáján, elég sok állat szenved sebesülést. Mindez nem is érdekelne, talán még az sem, hogy hamarosan bealkonyodik, de az, hogy mindezt Lilyvel együtt kell megtennem hát, nem tölt el kitörő örömmel, mit ne mondjak. De rágódni nem sok időm marad, amint megérkezek a kunyhóhoz, Hagrid pedig, Lilyvel egyetemben már a kunyhó előtt áll, és elmélyülten beszélgetnek. Remek. Ezek ketten is kedvelik egymást, csak nekem kell be nem vonható harmadik félként tevékenykednem az elkövetkezendő órákban. Nem mintha bánnám, hogy egyikhez sem kell szólnom, csak, ha nagyon muszáj, inkább vagyok én magamban, magányosan, minthogy ezekre pazaroljam a szavaimat. Meg az időmet, mert, ha igyekszünk, még a sötétség leszállta előtt sikerül végeznünk is. Legalábbis remélem. - Mehetünk, vagy megbeszélitek még azt is, hogy milyen könyvet olvastál a könyvtárban, amikor éppen nem a kedvenc kis James Potteredről álmodoztál? - kérdezem Lilyhez fordulva, nem túl kedvesen, enyhén gúnyosan, de tudom, hogy most nem fog nekem esni, Hagrid előtt legalábbis kétlem, hogy megtenné. Nem áldozná fel a kedves, stréber álarcát miattam. Remek, maradjon csak meg Lily Evansnak, aki minden kérdésre tudja a választ. Legalábbis azt hiszi. Megvárom, amíg ezek ketten befejezik a beszélgetést, majd elsőnek indulok el, majd be a Tiltott Rengeteg növényei közé. Nem repesek az örömtől, amikor az erdőből hallatszó ropogásokra figyelek fel, de nem tulajdonítok a hangoknak nagy jelentőséget, már csak azért sem, nehogy Lily azt higgye, hogy valamennyire is, de félek ettől a nekünk kiszabott büntetéstől. Nem, azt semmi pénzért nem vallanám be neki, sem Hagridnak, hogy addig örülök, amíg nem sötétedik be, viszont, ha ez megtörténik, akkor igyekszem majd minél hamarabb kikerülni ebből az erdőből, és az este további részét a kastély megnyugtató, biztonságos falain belül tölteni, a szerelmemmel. Ha Hagrid nem lenne itt, akkor nem is tudom, hogy mit csinálnék, talán elemésztene a félelem. Megeshet.
Lily Evans „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Mugli Lojalitás : Jó Családi állapot : Se vele, se nélküle... Lakhely : Hogwarts Foglalkozás : Diák Prefektus Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll Keresem a... : ...legrégibb barátomat. Idézet :
Duzzogva megyek le Hagrid kunyhójához. Komolyan el se hiszem hogy 6 és fél évet, simán kibírtam büntető munka nélkül. Erre tessék. Nem mondom, hogy a jó kislányos szerepemet szeretném fentartani. Erről szó sincs. De kiskorom óta mindig attól féltem, hogy egy rossz dobás, és búcsúzhatok az iskolától, illetve ettől az egész csodás világtól. Azóta persze eltelt pár év, és már tudom, hogy szó se lenne arról, hogy kirúgjanak bármi fajta hibázás miatt. Viszont a bizonyítási vágyam, hogy igenis ide tartozok, még mindig nagyobb volt. Most inkább attól féltem, hogy elveszik a prefektusi címemet. Bár ha jobban belegondolok, csak az időmből vesznek el drága perceket az éjszakai barangolásaim. És ez a büntető munka is, csak idő, idő. Remek, mondjuk örülök hogy ennyivel megúsztam. De akkor is miért kell Narcissa-val együtt jönnünk? Nem lehetett volna külön? Hisz össze verekedtünk, így akarnak összeboronálni minket hátha még barátnők leszünk? Duzzogásomat enyhíti mikor meglátom Hagridot. A világ legjószívűbb, és kedvesebb emberének tartom, szorosan Dumbledore professzor után. Ez az egy dolog, amiért tetszik a büntető munka, beszélgethetek vele. Ahogy meglát felcsillan a szeme, és lelkesen integet. Szélesen elvigyorodom magam én is, és már sietősebb léptekkel suhanok felé. - Hagrid, szia! - kap tőlem egy gyors ölelést. Majd kérdések tömkelege támad oda vissza. Ebben az évben szégyenlem, de nem beszéltünk. Iszonyatosan elfoglalt voltam, illetve halottam volt egy két hét, mikor Hagrid is távol volt. Közbe agyar hatalmas fejét, egyszer kétszer megsimítom, ha túl lelkes a kutyuli képes fellökni. A szüleim nem kerülnek szóba, van olyan tapintatos. Mikor vissza értem a temetésről, részvét levelek tömkelege várt az ágyamon, köztük Hagridé is. Bár az övét a helyesírása miatt nehezen, de sikerült elolvasnom. Ezt meg is köszönöm neki. Majd elkezd mesélni egy vicces sztorit ami történt vele, miközben megtalált egy aprócska hipogriffet, mikor Narcissa is megérkezik. A szúrós beszólásától, hirtelen feldühödök, majd ahogy Hagrid kérdően rám néz James neve hallatán, majdnem elnevetem magam. Csak zavartan legyintek. - Nyugi nincs semmi... - aj nem akarok erről beszélni senkivel, amíg én se tudom mi van. Hagrid szerintem nem is sejt semmit. De az biztos, ha mesélnék is róla, nem Narcissa előtt tenném. Hagrid elmegy a felszerelésekért, a nyílpuskáért. - Jó lenne ha nem az én magánéletemmel lennél elfoglalva, azt hittem ezt már tisztáztuk egyszer. - nézek rá szinte gyilkos tekintettel. Nem érdekel nem süllyedek le odáig, hogy én is személyeskedjek. Gondoltam hogy a verekedésünk után biztos helyre is állítja a szép pofiját, mert a verekedésünk jelei nem igen látszanak rajta. Az én arcom öngyógyításba kezdett, de a lila folt még mindig megvan. Majd szépen haladunk be a tiltott rengetegbe. Őszinte leszek, annyira bízom Hagridban, hogy egyáltalán nem félek. Ő minden nap megjárja ezt az utat, és karcolás nélkül. Tudja hogy kell bánnia az itteni lényekkel. És amúgy is mi csak segíteni akarunk. A sérült állatokon, akik elvileg egyre többen vannak az erdőben. Valami megtámadja őket. Azért remélem, hogy ezzel a valamivel nem fogunk találkozni. Csak járjuk a rengeteget. - James? - néz rám Hagrid kérdőn. Úgy érzem hogy a vér átfut az arcomon keresztül, és belepirulnék a zoknimba. Egész úton nem beszélgettünk, amit mondanék Hagridnak az nem tartozna Narcissa-ra. Erre Hagrid hirtelen előjön ezzel. Jesszusom végig ezen járt az agya ? - Öhm, ez hosszú és bonyolult majd... - valami nagy erővel elsiet közöttünk. A pálcámat elejtem amivel világítottam. Olyan gyors volt az a valami... - Maradjatok itt! - szól ránk hirtelen Hagrid majd el is tűnik az erdő sűrűjében. Látszik, hogy ezt nem gondolta át kedvenc vadőröm. Csodálkozom, mikor a pálcámat átnyújtja nekem Narcissa. - Lumos - legyintem a pálcámat, majd a kis fény ismért megjelenik a hegyén. - Szerintem inkább jobban járnánk, ha vissza sietnénk a kunyhóhoz. Ez a valami nagyon gyors volt. - Igen , egyértelmű hogy Hagrid nem gondolta át mikor itt hagyott minket kettesben.
Kedvesnek korántsem nevezhető mosollyal az arcomon méltatom feleletre. - Ne aggódj, pontosan a te életed az, ami a legkevésbé érdekel engem. - jegyzem meg enyhén gúnyosan, majd a karjaimat magam előtt egymásba fonva tekintek szét míg a vadőr előkészíti a felszerelését, addig pedig nem is törődök sem vele, sem Evansszal. Majd lépteimet úgy irányítom, hogy elől induljak el, és egy kis távolság megmaradjon közöttem, és közöttük. Semmi kedvem sincs a beszélgetésüket hallgatni, tökéletesen megvagyok én magamban is, hallgatagon, és őszintén, nem is lenne mit mondanom nekik. A szemeimet forgatom Evans szavainak hallatán, de még, ha akarnék sem tudnék egy rossz szót sem szólni nekik hátra, mert a következő percben majdnem előre esek, amikor valaki, vagy valami pont azt a kis távolságot használja ki, ami közöttünk van. Meglepődve tekintek utána, már, amerre vélem, hogy szaladt, majd, amikor a vadőr két szóval magunkra hagy minket, a szívem hevesebben kezd el kalapálni. Erőt véve magamon hajolok le a lábam elé, a talajhoz, majd veszem a kezembe Evans, az imént leejtett pálcáját. - Tessék, azt hiszem ez a tiéd. - adom oda neki. Még engem is meglep, hogy egy rossz szót sem szólok mellé, de jelenleg, mivel csak ketten maradtunk, nem szeretnék még rontani a helyzetemen, így sem, hogy nem kedvelem túlságosan Evanst. Ezért pár percig még inkább hallgatok, elgondolkodva, majd csak utána fordulok a lány felé, hogy válaszoljak neki. - Nos, ezzel csak annyi a probléma, hogy egyáltalán nem figyeltem arra, hogy merre, melyik ösvényen jöttünk be az erdőbe. Te esetleg megfigyelted, hogy merre haladtunk? Ha igen, akkor gyerekjáték lesz kikecmeregnünk innen, ha meg nem. - hagyom félbe a mondatomat, miközben őszintén reménykedem abban, hogy a mindig, mindenre figyelő Evans most is figyelt, és majd tudni fogja azt az irányt, ami kivezet majd minket a Tiltott Rengetegből. És milyen érdekes is ez az egész helyzet. Abban a lányban kell most megbíznom, akivel a múlt héten még egymás hajtincseit tépkedtük a szerelmeink miatt, de, ha ez kell, hát legyen így, ha kell félreteszem az önbecsülésemet erre a kis időre. Természetesen legjobb barátnők nem leszünk, mégcsak barátok sem, de a közös cél érdekében félreteszek mindent, ami Evans ellen szól bennem, és így talán sikerül majd szövetségesekként együtt eltöltenünk ezt a rengetegben töltött időt.
Mély levegőt veszek, mert nem gondoltam volna, hogy ez lesz a büntető munkából. Bár gondoltam, hogy tekintve a helyszínt, adódhatnak esetleges problémák. Persze azért reménykedtem, hogy ez csak a fantáziám elkalandozása lesz. Viszont, hogy ketten maradjunk Narcissa-val egyedül a rengetegbe miközben Hagrid fogócskát játszik, nem hittem volna. Biccentek, és megköszönöm, hogy átadja a pálcámat, gondolom azért ő sincs oda a jelenlegi helyzetért. - Én tudom merről jöttünk, figyeltem. - azt hiszem, nem akarom mondani neki, hogy nem hiszem hogy 100%-osan megtudnám neki mondani merről jöttünk, de van egy sejtésem, és ez már is több a nagy semminél. Az a gond végig Hagridon agyaltam és James-en. Ez elterelte a figyelmemet, hogy megfigyelhessem a környezetemet. - A legfontosabb, hogy maradjunk együtt, az a helyzet, hogy szerintem nem kéne világítanunk a pálcával, mert szerintem azzal is csak magunkra vonnánk a figyelmüket a lényeknek... akármiknek amik ebben az erdőben vannak. - teljesen úgy hangzik, tudom mintha én lennék a vezér. Kicsit úgy is érzem magam, hisz Narcissa fiatalabb nálam, és valamiért felelősséget érzek iránta, hiába tudom hogy egyformán vagyunk fizikálisan erősek. Viszont úgy hiszem tudásilag előrébb járok. - Gondolom nincs ínyedre, hogy én dirigálok, de szerintem most inkább az a fontos, hogy kijussunk innen. És tudom vaksötét van. - a magabiztos hangom csak látszat, hisz mögötte épp úgy aggódom és félek. Az utóbbi megjegyzés inkább magamnak szólt, hisz nem nagyon rajongok a vaksötétért főleg itt nem az erdőben. Ha nem akarjuk hogy ránk figyeljenek, nem szabad világítani, és így még nehezebb lesz a kiút. Majd biccentek neki, és elindulunk vissza felé. Majdnem egészen biztos vagyok benne hogy innen jöttünk, csak az érzékeimre hagyatkozhatok. Minden porcikámmal próbálom magam magabiztosnak mutatni, nem akarom hogy mind a ketten bepánikoljunk. Pár perc gyaloglás után farkas vonyításokat hallunk,és nem is olyan messziről. Hirtelen jött hangoktól megtorpanok, mire érzem a mellettem jövő Narcissa nekem jön. - Bocsánat - suttogom, és próbálok körülnézni. Úgy meresztem a szememet, mintha minél jobban erőlködnék átlátnék a sötéten. Természetesen a pálcámat folyamatosan markolom, olyan erővel, hogy érzem zsibbad a tenyerem, és az ujjaim. Mély levegőt veszek, majd lassan kifújom. Majd hallok egy élesebb megmoccanást, és valami sötét szél sebesen rohan felénk. A reflexes mozdulatom egy suhintás: - Stupor!!- akaratlanul cseppet hangosabban mondtam a kelleténél, és több mocorgást hallunk meg. Oh a fenébe Hagrid, hol vagy?
- Hát persze, hogy figyeltél, te mindenre marhára figyelsz, és hajlamos vagy olyasmibe ütni az orrod, amihez semmi közöd, nemde? - szemeim jegesen villannak rá, ajkamon olyan mosoly sejlik fel, ami semmi jót nem sejtet. Mindig is bökték a csőröm a buzgómócsingok, de mégis mit tehetnék? - Bizonyára olyan latymatag és unalmas az életed, hogy elönt a késztetés, hogy beavatkozz máséba - mélázok hangosan, nem törődve, cseppet sem kedvre való társam lelkével. Én nem vagyok az a fajta, aki csak azért véka alá rejti a véleményét, mert azzal megbánthat másokat, ugyan kérem, kellenek a pofonok, attól leszünk erősebbek, nemde? Mégha az a bizonyos pofon épp a szavakban rejlik. - Micsoda ész - forgatom a szemem, az égnek is emelem, mivel eddig semmi olyan információval nem szolgált, amire nem tudtam volna magamtól is rájönni. Persze, legyen neki gyereknap, higgye csak azt, hogy most az ő kezében van az életünk, hisz ez élteti, ahogy az összes piros mocskot.... - Tévedsz, az nincs ínyemre, hogy ahelyett, hogy a lábad járna, vagy valami hasznos információ is kicsúszna a szádon, csak csacsogsz. Nem az egyik játszópajtid vagyok, Evans, az én időm ne fecséreld a hülyeségeiddel, csak jutass ki, ha már annyira tudod a dolgod - nem, egyszerűen képtelen vagyok megálnni, hogy a hangomból ne csöpögjön a gúny a mondókám végére, de nyílt vagyok, és egyenes, kivételes alkalmak egyike. És igen, nem vagyok kibékülve sem a hellyel, sem a sötéttel, sem az épp minket vizslató vadakkal, szóval nagyon ajánlom neki, hogy ki is jussunk, mert esküszöm, itt hagyom a francba. - Édes, ahogy küzdesz azért, megtartsd a magabiztos álcát, de.... gyakarolj még egy kicsit a tükör előtt - sóhajtok fel, mert sem vak, sem ostoba nem vagyok, viszont... viszont mellettem szól a nevelés, és hiába reszketnék én is leginkább a félelmtől, az, amit a szüleim sulykoltak belém éveken át, nem hagyja, hogy ezt ki is mutassam, és ez így is van jól. - Szerencsétlen - sziszegem, ahogy sikerül neki mennem, és újfent felteszem magamnak a kérdést, kellett nekem ez? Oké, azt értem, hogy az ilyen büntetőmunkának valóságos csapatépítő ereje van, de ha az a vonyítás egyre közeledik, Evans lesz az első, akit a farkas elé dobok, és még csak rosszul se fogom érezni magam. Ahogy Evans elkábít valamit, úgy az én túlélő ösztönöm is életbe lép, csak a huppanás irányába fordulok, nem is nézem, mi az, vagy ki az, egyszerűen az eszem azt súgja, használjam ki, még védtelen. - Sectumsempra - suttogom, a pálcám a lehetséges támadó felé irányítva. Nem állnak messze tőlem a tiltott varázslatok, de ez szerintem senki számára nem meglepő. - És most? Megvárjuk míg jönnek a többiek is? - tekintek a griffendélesre felvont szemöldökkel.
Narcissa Black
Lily Evans „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Mugli Lojalitás : Jó Családi állapot : Se vele, se nélküle... Lakhely : Hogwarts Foglalkozás : Diák Prefektus Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll Keresem a... : ...legrégibb barátomat. Idézet :
Komolyan nem is tudom melyik a nagyobb büntetés. Az hogy a tiltott rengetegben üldözz valami, vagy hogy Narcissa Black-el kell ezt az egészet végig csinálnom. A sértések mindig elrepültek a fülem mellett. - Figyelek, mert az életemet menti meg, de hidd el a veled kapcsolatos dolgok hidegen hagynak. - mondom neki minden érzelem nélkül, a mardekáros arisztokraták állnak nálam legalul a ranglétrán. Csak hallgatom, hallgatom. Biztos jól eshet neki, hogy ezt mind kiadhatja magából, főleg mert egy kukkot se szólok. Minek? Csak szítanám a tűzet. Viszont kezd az agyamra menni, ugyanis nem tudok a vékony hangjától gondolkodni, hogy hogyan juthatnánk ki. Mikor már hallom a mocorgást, ami hirtelen ránk támad kibukik belőlem, kicsit hangosabban a kelleténél. - Befognád a szádat legalább pár perce ??? Nem veszed észre hogy ide csalod őket, hogy a te határtalan egodat növeld és engem lekezelj??? Komolyan ennyire fontos neked hogy jobbnak érezd magad ?? Igen Narcissa Black én egy mugli vagyok, és alattad állok. Most hogy ezt tisztázzuk mi lenne ha összefognánk, hogy kijussunk innen?? - próbálok lenyugodni mély levegőt veszek. Olyan síri csend kerekedik az erdőbe hogy már ijesztő. Ijedten nézek körbe. Nem tudom, hogy akar e reagálni a kis kirohanásomra vagy nem, de jelzek neki hogy maradjon csendben ugyanis valami nagyobb valami közeledik. A levegő hőmérséklete kezd vészesen csökkenni, egy lényről olvastam ami képes erre. - Futás... - suttogom, megfogom Narcissa kezét, és elkezdem húzni magam után, és rohanni mint még soha életembe. Nem lehetne itt dementorok, de más nem képes erre, legalábbis a könyvek szerint. Patrónus bűbáj RAVASZ szintű így én már gyakorlom, bár teljes alakot viselőt még nem sikerült, Narcissa viszont nem érthet hozzá. Nagy bajban leszünk ha elkap, ha valóban az. Futás közbe a hideg levegő szúrja a tüdőmet, miközben észre veszem hogy Narcissa is kapcsolat és rohan ahogy tud elengedem kicsit zavartan a kezét. Kapkodom a levegőt futás közbe, ami egyre jobban szúrja az oldalamat. Már nem is tudom mióta futunk, de úgy érzem nem arra amerre kellett volna, nem figyeltük merre menekülünk, csak azt hogy minél távolabb attól, bármi is volt az. Mikor nem érzem azt a drasztikus lehűlést lelassítok. Lehajolok a térdemnek támaszkodva kapkodom még mindig a levegőt, ehhez nem szoktam hozzá. - Jól vagy? - látom természetesen, hogy épségben van de nem tudhatom mennyire rémült meg, és ha igen milyen hatással van rá. Remélem valóban olyan erős, mint amilyennek folyton mutatja magát. - Szerintem leráztuk, vagy feladta. - nézek magunk mögé, hihetetlen hogy egy ilyen erdő van közvetlen az iskola mellett. - Azt hiszem jobban belekeveredtünk az erdőbe. - állapítom meg a nyilvánvalót. Hagrid már biztos keres minket, de ha véletlenül átkerültünk az erdő másik oldalára, kizárt dolog hogy megtaláljon minket.
Élvezem, hogy kiadhatok magamból mindent, hogy megmutathatom, engem milyen fából faragtak. Élvezem, hogy egy griffendéles engem gyűlöl, és nem Bella testvérét. És igen, mindent megteszek azért, hogy bevéssem magam valaki emlékezetébe, mert ez jár nekem. Nem hiába szenvedtem végig az éveket, amiket mások nevelés címszóval illetnek, nem hiába keringenek azok a bizonyos pletykák rólam, amik még csak nem is feltétlenül alaptalanok, és nem hiába vagyok Narcissa Black. - Ostobább vagy, mint hittem. Miért vagy abban biztos, hogy én annyira ártalmatlan vagyok, honnan veszed, hogy nem kábítalak el rögtön és kötlek ki valamelyik fához, itt hagyva a lényeknek, hogy aztán saját magam keveredjek ki? - döntöm kissé oldalra a fejem, ahogy Evanst vizslatom. Tény, az ilyen nemű erőszak távol áll tőlem, többre tartom magam annál, hogy ilyen alantas módszerekhez folyamodjak, de... de ez még korántsem jelenti azt, hogy nem tenném meg. Közönyösen hallgatom végig a kifakadását, nem nem kelt bennem rossz érzéseket, nem érzem rosszabbul magam attól, hogy fejéhez vágtam az igazságot, amivel láthatóan a lelkébe tapostam. Szánalmasnak tartom, nem is méltatom több figyelemre se. Sose fogom megérteni azokat, akik inkább választják a meghunyászkodást, ahelyett, hogy végre megeberelnék magukat, és megmutatnák, érnek is valamit. Észbe se kapok, már futni kényszerülök. Arcomon mi sem látszik, pedig értetlenül állok a helyzet előtt, és csak magamban, nagyon mélyen reménykedek abban, hogy a természet játszadozik velünk, azért hűlt le ilyen hamar a levegő, mert ellenkező esetben... nem, nem tudom, mihez kezdenék. Tapasztalatlan vagyok a szörnyetegeket illetően, ezt sose tagadnám. Kissé zilálva veszem én is a levegőt, ahogy megállunk. Igen, sejtem, hogy ezzel csak még beljebb sodortuk magunkat. Kérdésére csak kimérten biccentek, mégha nincs is így, akkor se kötöm az orrára, persze, még csak az hiányzik, hogy pont előtte mutatkozzak gyengének, ami amúgy sem vagyok. - Szerintem, ha egy dementor volt, nem kéne még pezsgőt bonatani - feszülten járatom a tekintetem körbe, egy kósza pillanatra megfeledkezve magamról, pont ezért sikerül egész emberi hangnemet megütnöm Evanssel szemben. - Remélem, nem csak pletyka, hogy stréber vagy, és tényleg tudsz patrónust idézni - nézek végig a lányon kissé kritikusan, mint aki kételkedik abban, hogy a másik valóban képes lenne rá, pedig nem is tartom olyan lehetetlennek. - Nem mondod komolyan? Inkább kezdj kutatni egy varázslat után, ami kijuttat innen minket. Tudom, hogy van valami... emlékszem... - motyogom halkan, mert mintha már hallottam volna róla. Ha mást nem is, azt legalább elérem, hogy a griffendéles, ne vágja a fejemhez azt, ami egyébként is nyilvánvaló.
Narcissa Black
Lily Evans „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Mugli Lojalitás : Jó Családi állapot : Se vele, se nélküle... Lakhely : Hogwarts Foglalkozás : Diák Prefektus Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll Keresem a... : ...legrégibb barátomat. Idézet :
És mindig mondja, kicsit kezd az az érzésem lenni, hogy valójában saját magával van némi komplexusa amit rajtam keresztül vezet le. Viszont velem mellé lőtt, mert csak maga a dolog hogy beszél frusztrál nem az amit mond. Az nem is érdekel, hisz egyáltalán nem ismer. Az öklöm egyetlen szóra szorul össze csupán, az pedig az " ostoba ". Sok mindennek lehet hívni , akár sárvérűnek is, de ostoba... könyörgöm, pont én? - Onnan hogy már megtetted volna. - csak lelegyintem közömbösen, cseppnyi érdeklődést se mutatva iránta. Nagyon elvan foglalva magával. Ezt követi a kirohanásom, majd a futás. Ha dementor, ha nem, semmi jót nem jelentett a jelentős hőmérséklet csökkenés. Nagyon sokáig futunk, mikor már úgy érzem, hogy lerázhattuk. Kapkodva a levegőt próbálunk magunkhoz téri, kezdek egyre frusztráltabb lenni a helyzetünkből adódóan. - Tisztában vagyok vele. Hagridot se hiszem, hogy megtaláljuk. Szerintem... nemtudom. Kentaurokkal jóba van Hagrid ha jól tudom. Ha találkoznánk egyel lehet segítene. - körbe nézek, nem tdom mit várok. Hogy varázsütésre, egy "invito"-val ide kerül egy kentaur. Keserűen elvigyorodom saját gondolatomra. A következő beszólása úgy hat rám mintha egy kaviccsal fejen talált volna. Ránézek, nem értem miért pont ez bosszant fel. - Nem vagyok stréber... - nézek rá megvetően. - Azért mert némi eszem... mind1 is, neked aztán hiába magyaráznék. - jegyzem meg epésen. A hold kis fénye bevilágítja azt a helyet, ahol éppen vagyunk. Lehet ezért is álltam meg, hisz itt látunk is valamit. Bárki, vagy bármi is az ami az életünkre akar törni, legalább látni fogjuk. Ha látjuk tudni fogjuk hogyan is küzdjünk meg vele. Kellemetlen érzés fog el. Jó lenne ha itt lenne James. Ő tudni mit csináljunk. Arról nem is beszélve, hogy állítólag ő tökéletesen megtud egy kifejlett patrónust idézni. Összeszorul a torkom... szükségem van rá... Ökölbe szorítom a kezemet, és az agyam elkezd kattogni szinte hallom is a fogaskerekeket. Kibillent Narcissa következő megjegyzése, mert természetesen egy percre nem tudja befogni a száját. - Na mi van most jó hogy stréber vagyok? - nézek rá nyugodt mosollyal, karba tett kézzel. Oké ez eléggé gyerekes volt. - Nem tudok mást egyenlőre, csak hogy induljunk el, ha mozgásban vagyunk, nehezebb célpontokká vállunk. Vagy megtalál Hagrid, vagy találunk egy kentaurt és segítséget kérünk.. de előre szólok, ha ez történik legyél tisztelet tudó, mert eléggé sértődékenyek. Világos? - nézek rá mint szigorú anya a gyerekére. Egyszerűen úgy érzem ez hat rá, hisz tényleg úgy viselkedik mint egy elkényeztetett kis gyerek. Ráadásul az életünkről van szó, jobb lesz ha kicsit lejeb hordja az orrát. Hogy utána mit csinál, nem érdekel. Miután ezt tisztáztuk, elindulunk az erdőbe. Nagyon remélem, hogy teljesen véletlenül jó irányba futottunk, és hamarosan ki érünk az erdőből. Azért is visszakozott a támadónk.
- Tudod, vannak, akik nem szeretnek egyből olyasmire vetemedni, mit az imént ecseteltem, nem... előbb szép lassan törik meg a másikat, mígnem elhitetik vele teljesen, hogy tényleg annyira semmire kellő, mint amilyennek azt állítják. Lehet, hogy az átlagnál több akaraterővel rendelkezel, Evans, de ugyanúgy meg fogsz törni egyszer... és én ott leszek, hogy a képedbe vigyorogjak - csevegő hangnemben közlöm vele a tényt, ami akár fenyegetésnek is vehet, a szíve joga. Én tudom, mi a titka annak, hogy ne hagyjam az ilyen embereknek azt, hogy velem is megtegyék, nekem megmutatták, na de neki... - Hát persze, élből gyűlölnek minden embert, előbb lökne oda annak a valaminek - sóhajtok fel, mert bár az elhatározás jó, de a kentaurok nem hiába élnek leszigetelődve tőlünk, és nem hiába tilos nekünk itt járni. És igen, fáj még magamnak is bevallanom, de egymásra vagyunk utalva. - Mi van azzal a szörnyeteggel? Hagrid ölebével? Azt hiszed, senki nem tud róla? Mi is a neve... Aragog? - persze nem repesek az ölettől, hogy egy Acromantulának könyörögjek, de ha úgy adódik, őt legalább egy fokkal könnyebben ki tudnánk ütni, mint egy félig emberi lényt. - Na, végre egy helyes meglátás - vigyorgok rá, mert végre megértette azt, amit eddig nem sikerült. Magyarázhat nekem, fogadkozhat, tehet bármit, az én szememben sose lesz több egy semmire kellő sárvérűnél, addig nem, míg nem mutat valami érdemit, valami olyat, amitől belátnám, ő több a többi féregnél. - Sose baj, ha használod az eszed, Evans, tehetnéd többször is. De te ahelyett, hogy kiaknáznád az egyetlen értéket, mai jutott neked, csak tudálékos vagy... és.. mindegy, úgysem éretnéd meg, szóval te Evans, az is maradsz, ami vagy - biccentek egyet, és igazából teszek arra, érti-e, vagy sem. Én más nevelésben részesültem, én máshogy tennék a helyében, és ha kedvelném egy kicsit, zavarna is, hogy eltékozol valami hasznosat. - Akármennyire is hihetetlen... tisztában vagyok vele, szoktam figyelni az órákon, nem mindig köt le, saját magam csodálása - vonom fel a szemöldököm, mert úgy érzem, ideje a fejéhez vágnom a tényt, legyen az bármennyire fájó is neki. Mellette haladok, lassú kimért léptekkel, közben figyelek minden egyes neszre, nem szeretnék még egy olyan meglepetésben részesülni. - Mit eszel Potteren? - töröm meg a csendet, némi hezitálás után, de hát... ez a kérdés mindig is foglalkoztatott. Nem is értem, hogy lehet, hogy bárkinek is tetszik az az ügyeletes idióta.
Narcissa Black
Lily Evans „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Mugli Lojalitás : Jó Családi állapot : Se vele, se nélküle... Lakhely : Hogwarts Foglalkozás : Diák Prefektus Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll Keresem a... : ...legrégibb barátomat. Idézet :
Nem tagadom, hogy nem rémiszt meg a helyzet. Nem véletlenül figyelmeztetnek minket minden évben, hogy a az erdő tiltott. De azért kicsit legbelül reméltem, hogy csak azért rémisztgetnek minket, hogy ne itt lófráljon az összes diák, és ne tévedjenek el. Valóban olyan veszélyes mint mondják. Azért a dementort kissé túlzásnak találom, és van egy olyan sejtésem, hogy nagyon eltévedt. Nincs más választásom, ha nem akarok teljesen kiakadni, így hát kikel szűrnöm Narcissa magyarázásait. Próbálok csak minden második mondatot meghallani, ami már így is elég. Majd meghallok egy nevet, amire lassan oda nézek. - Aragog? Honnan tudsz te róla? - ez egy olyan hétpecsétes titok amiről tényleg Hagrid szűk baráti köre tudhatna. Ezért természetes, hoyg valahogy eljutott a mardekárosok fülébe is. Erre dühösen nézek rá, addig nem érdekelt mit beszél, ameddig engem szid. De Hagrid egy nagyon durva titkáról beszél, amire felmegy bennem végérvényesen a pumpa. - Mi az hogy amikor használom az eszemet? Te ebbe az iskolába jársz, "drága"? - a drágát olyan picsásan ejtem ki ahogy ezek beszélni szoktak, hátha így megértjük egymást, ha egy nyelven társalgunk. - Nem tűnt fel, hogy minden évben évfolyam első vagyok? - ezt nem dicsekvésként említem meg, hanem azért, mert annál jobban semmi sem bizonyítja, hogy folyton bizonyítok az iskolában. De kezdek rájönni, tényleg nem érdemes vele foglalkoznom. Csak nézelődök, és fülelek. Viszont mivel drága kígyólány folyamatosan magyarázz így eléggé nehéz hallgatózni, hogy valami vagy valaki követ e minket. Kissé mosolyogva ránézek. - Akkor csak képzeld el mire lennél képes, ha akkor is figyelnél, és tanulnál ha a önmagad csodálása teljesen kimaradna. - ezt egyáltalán nem gúnyolódásként mondtam, inkább viccelve, és meglep hisz a barátaimmal szoktam így beszélni. Azonnal be is fogom a számat, de van olyan sejtésem, hogy ő ezt észre se vette. Már egy ideje járkálunk az erdőben, már kezdek egyre jobban fázni, és fáradni. Az éhségről már ne is beszéljünk. Azt hiszem kimondhatom tényleg eltévedtünk, és biztos nem arra haladunk amerre kéne. A keserű felismerés kezd görcsöt képezni a gyomromba. Mi van ha nem jutunk ki, és ha későn találnak meg? Azt hiszem itt túlkel élnünk amíg valaki ránk nem talál. A következő kérdése meglep, megtorpanok, és nézek rá. - Te kérdezed? Lucius velejéig gonosz. James jó ember és nagyon tehetséges. Az egy más dolog, hogy másra pazarolja. - védelmébe szólva, igen sokat változott. Komolyan ha megint a fiúkról fogunk beszélni... de nem azóta lenyugodtam, nem fogok verekedni. Főleg most nem kéne, mivel egymásra vagyunk utalva. És vele ellentétben,bármennyire se kedvelem, nem kívánom a halálát, szeretném élve, és épségben kijuttatni innen.