1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Végül Madame Pomfrey úgy döntött, nem kínoz tovább a benntartással, és kiszabadulhattam jó pár hosszú nap után a gyengélkedőről. Szerencsére a gyógyfőzetek remekül megtették a hatásukat, így a törött bordámra aligha lehet panaszom, bár nem mondom, néha még előfordul, hogy érzékenyebb, és enyhe, tompa fájdalmat érzek ott, amire a gyógyítónő azt mondta, nem lesz vele baj, egy idő után majd az is alábbhagy, csak egy darabig jó lenne, ha semmilyen sérülés vagy megerőltetés nem érné az oldalamat. Na igen... ebben persze nem ígérhetek semmit, hiszen a Mardekárt elvertük, de a kviddics szezon még nem ért véget, márpedig amennyire hallottam, a csapat nem tesz le a kupáról, és a helyzet az, hogy én sem. A következő játszmánk, ha jól tudom, a Hollóhát ellen lesz, akkor is, ha magam maradok ott a pályán. Na jó, az mondjuk elég kemény lenne. Ráérős léptekkel sétálok végig a kastélyon, és a fejemben újra meg újra lejátszódik az este, amikor Lily bejött hozzám a gyengélkedőre. Újra meg újra megjelenik előttem az arca... az ajkai... amióta csak megcsókoltam, ő jár a fejemben, és az a pillanat. Egy cseppet sem bánom, hogy megtettem, de mivel azóta nem beszéltünk, kínoz a gondolat, mi van, ha ő megutált miatta? Mármint, könnyen lehet, hogy azt hitte, azért tettem, hogy gúnyt űzhessek belőle és felhasználhassam ellene később, pedig erről tényleg szó sincs. Eszem ágában sincs megbántani őt. Most mégis attól tartok, hogy ez történt. Vagy talán csak én komplikálom túl a helyzetet? Könnyen meglehet, hiszen... valljuk be, minden olyan furcsa lett mostanában. Minden megváltozott. Elmotyogom a jelszót a Kövér Dámának, és csak arra eszmélek fel, hogy a klubhelységben szabályos ováció fogad, ami azért kicsit ki is zökkent a gondolataimból. Két kéz ragad meg és húz be egy nagyobb ember csoport tömegébe, és csak késve eszmélek fel, hogy Sirius az, és körbepillantva, barátom, Remus is mellettem áll, ott van Peter is, és még a kviddics csapat jó pár tagja. Kérdezhetik, hogy vagyok, azt anekdotálják, milyen ijesztő volt, mikor előkerültem a sűrű ködből, mielőtt eltrafált volna az a gurkó. Hallgatom a szavaikat, arcomon mosoly játszik, igyekszem a megszokott James Potter-t játszani, hogy ne keltsek gyanút senkiben sem. De gondolataim már most messze járnak, ahogy telnek a hosszabbnál hosszabbnak tűnő percek, én pedig tekintetemmel fürkészem a klubhelységet, egyetlen bizonyos személy után kutatva. Kisvártatva ki is szúrom a vörös hajjal keretezett szép arcot, melynek tulajdonosa talán épp akkor kapta el tekintetét, ahogyan az enyém ráakadt, én pedig egy pillanatra visszatérek figyelmemmel a srácokra, ám kiszúrom Remus pillantását, amint arcomat fürkészi, és ravasz mosolyát, mely bár csak egy pillanatra ugyan, de felsejlik az arcán, hogy aztán félreterelje a srácokat, hadd jussak némi lélegzethez, majd később elmesélik a történetet. Igen, magamban most hálát rebegek barátomnak, mert jövök neki egyel ezért. Odasétálok a kandalló előtti kanapéhoz, ahová Lily leült az előbb. Megállok a kanapé mögött, a karfájára támaszkodva előredőlök, a lány füléhez hajolva. - Jó látni, Evans. - suttogok a fülébe halkan, hogy ne ijesszek rá, vagy legalábbis ne ijesszek rá túlzottan, bocsánatkérően fektetve ujjaimat utána a vállára gyengéden. Szeretném tényleg éreztetni vele, hogy ami aznap este a gyengélkedőn történt, nem az én mesterkedésem, vagy a gyógynövények hatása volt. Hanem azért, amit ő vált ki belőlem. Pillantásom egy pillanatra megakad a pergamenen, melyre addig körmölt, ékes betűn, melyeket a papírra sercintett... aztán a pillantásom a kezére vándorol, és egy ellenállhatatlan vágyat kezdek érezni arra, hogy megérintsem, megfogjam a kezét, de egyelőre csak megkerülöm a kanapét, és leülök mellé. - Zavarlak? - nézek rá egy széles mosollyal az arcomon. Na igen, régen ilyet határozottan nem kérdeztem tőle. Jézusom, mi van velem. Tényleg ennyire elvarázsolna Lily Evans? Hát nagyon úgy fest...
Lily Evans „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Mugli Lojalitás : Jó Családi állapot : Se vele, se nélküle... Lakhely : Hogwarts Foglalkozás : Diák Prefektus Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll Keresem a... : ...legrégibb barátomat. Idézet :
Tárgy: Re: Lily & James Csüt. 21 Aug. 2014 - 14:34
Evans & Potter
>Music< Egy teljes napomat próbáltam rááldozni a párbajszakkörünk megtervezésére, emberek beszervezésére. Így is lett volna dolgom elég, de úgy éreztem hogy egy perc gondolkodási időre sincs szükségem. Belemerültem a tanulásba, a szakkörbe. Bármibe amibe lehetséges a gondolataimat elmélyeszteni. Nagyon mélyre. Jamessel való este, nagy hatással volt rám, nem is hittem volna hogy valaki pláne James Potter lehet rám ilyen hatással. Megcsókolt, én megy hagytam ráadásul, mint kiderült, a testem, a lelkem nem vágyott volna jobban még semmire. De félek, szinte rettegek tőle. Hogy félhetek egy embertől ennyire, aki nem akar bántani, legalábbis fizikailag biztosan nem, ami azt illeti pont az ellenkezője. Félek a lelki fájdalmaktól, többre nincs szükségem. Ráadásul Servelussal is összefutottam aki még jobban összezavarta a gondolataimat. Jó volt a legjobb barátommal újra beszélgetni, de az nem változtat a tényen, ahogy viselkedett velem. Mikor tegnap este vissza értem a klubhelyiségbe, álmatlanul bámultam a baldachint és újra és újra lejátszottam magamban a Jamesel való beszélgetést, és a csókot. De mindig vissza kanyarodott az emlékezetem azokról az emlékekre amik azt bizonyíthatják számomra, hogy talán James nem is gondolta komolyan, és biztosan csak a gyógynövények voltak rá ilyen hatással. A veszekedéseink pillanatai, mikor az udvaron oda jöttek a lányok és úgy gondolták a szünetben nincs jobb dolguk, mint engem csesztetni és ahogy James csak áll ott és nevet az egészen. Nem, nem tudom... az emberek változnak, főleg mi tinédzserek felnövünk... áhh felrobbanok. Csak fogtam a párnámat és az arcomba nyomtam. Nem nem akarok gondolkodni. Az éjszakát átvészeltem, valamelyest tudtam aludni, lehet már a sok gondolkodásban fáradtam el. A Servelussal való találkozásomat túléltem, de felkavarta bennem az érzelmeket, hogy mennyire is hiányzik a legjobb barátom. Annyira szükségem lenne valakire, hogy már fáj a lelkem utána. Vannak barátaim, nem vagyok egyedül, de még is úgy érzem, hogy valaki hiányzik, hogy mellettem legyen, és fogja a kezemet. Ahogy ez a gondolat átsuhan rajtam a Kövérdáma beengedi Jamest, és a mindenki őrjöngve fogadja. Elmosolyodom, hisz nem is tudom van e még valaki akit egységesen ennyire szeretne az egész ház. A legjobb barátai, jobb és bal kinövése: Sirius és Remus bekísérik óvatosan, mintha egy hadirokkant lenne. Majd mindenki a lehető legközelebb akar hozzá kerülni, hogy halljanak minden részletet ami történt a pályán. James mintha egy szónok úgy előadja a sztoriját, hogy mindenki áhítattan és izgulva nyeli minden szavát. Én természetesen hátul állok karba tett kézzel, de a mikor a zuhanós részhez, majd ahogy a gurkó eltalálja.. összerándul a gyomrom az emléktől. Inkább mély levegőt veszek, és leülök a kandalló előtti kanapéra. Találok egy üres pergament, majd látok egy tollat, így gondolom folytatom hasznossal az estémet, és elkezdem körmölni a szakkör névsorát, hogy eddig ki van benne. Rövidke névsor lett, így a hasznos varázslatokat jegyzem fel. Majd egy hang szólal meg közvetlen a fülem mellett, már már számomra túl közel is. De felismerem a hangot, és úgy döntök, hogy a hang tulajdonosát elfogadom. Kicsit kirázz a hideg, a lélegzetétől, és össze is rezzenek. Váratlanul ért, de a keze megnyugszik
a vállamon. James köszöntött a tőle nem megszokott kedvességgel, amin meg is lepődök. Oldalra nézek, majd leül mellém. Zavar? Dehogy zavarsz... motyogom magamnak. Ahogy ránézek, olyan mintha minden görcsös izmom ellágyulna. - Nem, csak.. firkálok. - mondom zavartalan, majd félbe hajtom a nevetséges kis listámat. - És hogy vagy? Jobban nézel ki. -Ránézek, majd körbe. - Nincs még vége a bulinak, hogy hogy nem ünnepelsz? - kérdezem kissé feszengve. Már megint úgy érzem magam mint tegnap. Csak azon veszem észre magam közbe, hogy a pergament ami a kezembe van csak gyűrögetem, és gyűrögetem. Nem hagyom abba, még ha rongyosra is kell gyűrögetnem, mert úgy érzem segít egy kicsit az idegességemen. Mi bajom van? Csókolóztam már, de az egyáltalán nem volt rám ilyen hatással, be kell vallanom magamnak, de James Potter váltja ki ezt belőlem...
Ennyit arról, hogy pihentessem az oldalamat. Azzal, hogy lazának szánt mozdulattal lehuppantam Evans mellé, leplezvén a gyengélkedőben történtek utáni zavaromat, sikeresen összeráztam a belsőm, és ettől az oldalamba nyilall a fájdalom. Egy szavam sincs, de összerázkódom egy pillanatra. Ahhoz képest, hogy könnyednek akartam tűnni, most inkább bénának érzem most magam, főleg azok után, hogy épp most jegyezte meg, hogy jobban nézek ki. - Minél jobban? Én mindig jól nézek ki - vágok vissza egy pimasz félmosollyal, ami inkább tűnhet fájdalmas grimasznak, miközben elhelyezkedem egy kényelmesebb pózban. Biztosan tudja, hogy csak ugratom, az arckifejezésem, meg a puszta jelenlétem is válasz lehet számára: élek. Ennyi épp elég. Szeretnék egy kicsit közelebb helyet foglalni, de valahogy nem tudok. Fura ez az egész. Mondhatni kissé kínos, hiszen megcsókoltam, de ez még hagyján, mert aztán visszacsókolt, utána meg lelépett, mindezt úgy, hogy egyébként állandó jelleggel csesztet, amikor okot talál rá. Lényegtelen, hogy néha szolgáltatok is okot a lehordásra, de akkor is. Ezt a viselkedést nem feltétlenül lehet következetesnek mondani, és nem akarom elszúrni, akármi is ez, úgyhogy inkább a megfelelő távolságból nézek rá. Azt nem tudom megállni, hogy ne legeltessem rajta a szemem. Az már erőmön felül áll. Mégiscsak most jöttem ki a gyengélkedőből, lábadozom, gyenge vagyok és esendő. Illene megszánnia, és ma kivételesen nem a szúrós stílusában kezelni, habár azt hiszem, a most ránk váró beszélgetés számtalan helyen alkalmas lehet majd rá, hogy nekiálljon velem pattogni. Szeretném ugyanis óvatosan, de határozottan kideríteni, mi is volt ez a csók a gyengélkedőn, aminek ő nem biztos, hogy örülni fog. Ami azt illeti, szeretem a bulikat, ez köztudott tény, de az imént még szívesebben lettem volna valahol máshol, kettesben vele, hogy csak neki szentelhessem a figyelmem és fordítva. De már belátom, hogy az tragikus véget érhetett volna, és a most minket körülvevő tömeg éppen megfelel arra, hogy ne érezze magát sarokba szorítva. Pompás. Alig veszem észre, ahogy eltűnik a kis fecni a kezei közül, amire állítólag firkálgatott, mert leköt, hogy az arcát figyeljem, és kiagyaljam, hogyan is kezdjem el a puhatolózást. Nem szoktam ilyet csinálni. Nem vagyok az a megfontolt és körülményes srác, ahogy sokan mondták már, én fejjel megyek a falnak. A kényes ügyeket Remus szokta intézni, ő ért ehhez, Peter is ügyesen sunnyog, még Siriusba is több odafigyelés szorult ilyen szempontból, mint belém, és most mégis nekem kell ezt az ügyet felgöngyölítenem. Mert igenis kell, bele is őrülnék, ha nem csikarnám ki Lilyből, hogy hogyan is állunk. Pontosabban ő. Magamról tökéletesen tudom, hogy hogyan állok, épp elég álmatlan éjszakán merengtem már el a saját hülyeségeimen, most rajta a sor. Bökje ki. Esküszöm, idegesebb vagyok, mint mikor először próbáltuk ki az animágiát. A kérdésére szívesen válaszolnék őszintén, de nem tűnik jó ötletnek ajtóstul rontani a házba, ezért inkább másképp reagálok. - Ezt én is kérdezhetném - vonom fel a szemöldököm, és az eltűnt fecni felé biccentek. - Mit firkáltál olyan bőszen?
Lily Evans „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Mugli Lojalitás : Jó Családi állapot : Se vele, se nélküle... Lakhely : Hogwarts Foglalkozás : Diák Prefektus Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll Keresem a... : ...legrégibb barátomat. Idézet :
Figyelem, ahogy lehuppan mellém, hát nem úszta meg grimasz nélkül. Össze szalad a kis grimaszára nekem is a szemöldököm. Biztos nagyon fájhat neki. Minden erőmmel próbálok a helyemen maradni, a kezemet is tartani a papíron, amit már kezd szakadni is a sok gyűréstől. A hajammal próbálom takarni a fél arcomat, hisz a minap volt egy kis vitám az egyik sznob mardekáros lánnyal. Hogy meddig fajult a dolog?
Addig, hogy kihúzta nálam a gyufát, mikor egy új érzékeny pontomat támadta meg, amiről addig a pillanatig nem is tudtam hogy van. A hajamat kihúzom a fülem mögül, és próbálom még jobban eltakarni az arcomat vele. Ugyanis az új gyenge pontom, itt ül mellettem. Megtudták a csókot, és kihasználták, fegyverként használták ellenem. A félelmem mi szerint James csak kihasznált... mintha átlátott volna rajtam Narcissa. Erre ugrottam, szó szerint. Hajtépés, és pár jobb horog lett az eredménye. Így a bal oldalamon az arcomon tartós smink lett, szépen belilult, hát nem lettem valami szép látvány. Próbáltam eltakarni egy kis otthonról hozott alapozóval, ami súlyos pattanás elleni ellátásra hoztam, hisz kitudja. De most nagyobb hasznát veszem mint hittem volna. Természetesen 100%-os takarást nem biztosít. A kis beszólásán máskor egyszerűen kiakadok, egy csúnya megjegyzést teszek rá, majd tovább haladok. Most nem tudok meg moccani. És csak egy nevetés szökik ki belőlem. - Örömmel látom, hogy az egod nem sérült meg. - óvatosan rásandítok, apró mosoly kísértében. Vigyázok, hogy ne legyek feltűnő de a hajam takarjon ahol kell. Nem hittem volna, hogy ma ide fog jönni hozzám. Azt hittem, hogy végre kijön a gyengélkedőről, egészen takarodóig mulatni fog a haverjaival. Helyette leül mellém. Ez jól esik, és komolyan hálás vagyok neki. Gondoltam, hogy elfog jönni ennek is az ideje, hogy meg kell beszélnünk a gyengélkedőn történteket. Viszont tényleg nem készültem fel, hogy ez ma este lesz. Mély levegőt veszek, a szívem majd kiugrik a helyéről. - Nem tudom, fáradt vagyok most ehhez. Lehet neke dis inkább pihenned kéne. Az imént nem olyan arckifejezésed volt, mint akinek nem fáj... - nem szoktam kimaradni a bulikból, szoktam élvezni, főleg amit itt szoktunk rendezni. Vajsört iszogatva beszélgetünk ilyenkor a lányokkal, és nevetünk a fiúk hülyeségein. De persze a fiúk a buli haladtával tudnak túlzásba esni, és fiúk alatt a Potter Black párost értem. Nem Lily nem érintsd meg, a kezed a papíron. - Viszont a lányok aggódnak, hogy befejezted a beszámolódat. - nevetem el magamat halványan, hisz James mögött kikerekedett szemmel néznek minket egy lány csoport. Kissé vicces látványt nyújtanak számomra. Hogy lehet valakiért ennyire rajongani? Én sosem tudtam. De Jamest csak a fecni érdekli, amit már nagy idegességembe ketté is szakítottam. Vissza térek a földre, és nagy nehezen elengedem a két fecni felet. - Hát ő... már semmi nem maradt belőle. De a szakkör embereit írtam fel. Eddig nem sokan vannak. - húzom fel csalódottan a szám szélét. Jó, igen csak pár napja kezdtem el a toborzást, és ahhoz képest egész jó ez a négy ember.
Mintha tojásokon lépkednék, olyan óvatos vagyok, fejben legalábbis. Nagy összeszedettséget igényel tőlem ez a feladat, olyan hozzáállást, amit eddig nem nagyon kellett alkalmaznom, kivéve perste néhány igencsak különleges helyzetet, amikor kénytelen voltam koncentrálni és nem elbarmolni a dolgokat, mert mondjuk nem akartam aganccsal a fejemen besétálni telihold után a kastélyba. Most viszont egyszerre kell őszintének lennem, de nem akaratoskodnom, kedvesnek lennem, de nem nyomulnom, önmagamnak lennem anélkül, hogy túl harsányan viselkednék. Nehezebb, mint gondolná az ember. Szerencsére azonban eddig jól megy a dolog, ha kijelenthetek ilyesmit három kerek percnyi társalgás után. Továbbra is mosolygok, lazának akarok tűnni, de nem akarom, hogy azt higgye, hogy csak... hát, hogy csak lazulok. Mert most rá figyelek első sorban, a buli nem érdekel, erre talán már rájött abból, hogy még a barátaimmal sem foglalkozom, akik minden bizonnyal kaján ugratásba kezdenek éjjel a hálónkban, hogy mi volt ez az esti Casanova-előadás tőlem, vagy hogy mégis mekkorát estem én a fejemre, és hogy engedhettek ki ilyen állapotban a gyengélkedőről. De mind a négyen tudjuk, hogy Lily Evans nem az a fajta lány, akit bármelyik srác egy egyszerű hódításnak jegyezhetne fel bárhová. Ő nem trófea. Az egós megjegyzésére csak szusszanva felnevetek. Örülök, hogy vette a lapot. Pár másodperces csend következik, ami közelít a kínoshoz, de mégsem az. A környékünkön állok nevetése és duruzsolása éppen kellően tompítja az ilyen pillanatokat, amik már csak azért is furcsák, mert sem Lily, sem én nem arról vagyunk híresek, hogy keveset beszélnénk. Az arcáról a kezére fordítom a tekintetem, de mikor felnevet, önkéntelenül újra ránézek, a csillogó szemekbe, amik olyan sandán vizsgálnak valamit mögöttem, és eszembe jut a csók. Le is maradok egy picit arról, hogy mit mond, de mikor eljut a tudatomig, szórakozottan hátrafordulok egy pillanatra. Valóban ott ácsorog néhány lány, egyikükkel volt is dolgom, ha fogalmazhatok így, de maradjunk annyiban, hogy nem egymásnak teremtettek minket. Makrancos, akaratos kis liba. Amit sajnos neki nem mondtam meg, pedig lehet, hogy kellett volna. Visszafordulok Lilyhez. A lányokat nem említem meg. Nem is foglalkozom velük. - Pihentem eleget a gyengélkedőn, köszönöm - jegyzem meg összevont szemöldökkel. - Bőven elég volt. Tovább vizsgálgatom őt, mintha még sosem láttam volna, és bizonyos értelemben így is van. Csak egy csók volt, gyors, egyszerű, sőt sietős és óvatos, és mégis fenekestül felfordított mindent, amit hittem. Visszacsókolt. Az a Lily Evans, aki eddig szemforgatva oktatott ki, amikor csak alkalma volt rá, és akkor sem kért volna a segítségemből, ha az élete múlik rajta. Vagy akkor talán mégis... De a lényeg, hogy inkább vártam volna pofont tőle, mint viszonzást. Már azzal is meglepett, hogy bejött hozzám a látogatási időn kívül. Mit nem vettem észre eddig? Vagy csak rosszul közelítettem meg a dolgot? Most inkább a beszélgetésre koncentrálok. Egyelőre. Mindent a maga idejében, mondogatom magamnak, de aki ismer, tudja, hogy a türelem nem igazán tartozik a tulajdonságaim közé. Lassan a lábamat is rázni kezdem idegességemben, de az szétrombolná a szépen felépített "ó ugyan, én csak csevegni vagyok itt, Evans, semmi komoly" színjátékot. Úgyhogy inkább csak beszélgetek. A szakkör, hát persze. Ki is ment a fejemből, de attól, hogy felhozza, nem lesz jobb a kedvem, amit nem mutatok ki. Elvégre neki fontos, akkor a minimum, hogy legalább érdeklődő vagyok. - Hát akkor talán nagyobb dobra kéne verni. Tudom, hogy titkosnak szánod, de ha senki nem tud róla, akkor nem is tudnak beszállni. Ez eléggé okoskodónak hangzik részemről, de akkor is ez az igazság. És éppen ebben áll a neheze is: hogy csak azok tudják meg, akiknek kell, és véletlenül se jusson el rossz emberekig az információ. Nem könnyű. Én azonban nem érzek kedvet hozzá. Az egy dolog, hogy nekem volt okom kitanulni ezt-azt az elmúlt évek alatt, de azt vagy a folyosókon cirkáló bunkók miatt tanultam meg, vagy Remus havonta felmerülő gondja miatt. Ahogy elhúzza a száját csalódottságában, egy pillanatra ellibben az arca elől egy vöröslő tincse. A tűz fényében szinte életre kel, izzik a haja, gyönyörű látvány, csak hogy alatta valami más, sötétebb dolgot veszek észre. Csak egy szempillantás az egész, és nem is vagyok benne biztos, hogy jól láttam, de közben rájövök, hogy eddig nem is fordult felém. Azt hittem, csak azért, mert úgy akar tenni, mintha nem történt volna velünk semmi. Ez azonban így már gyanús. Kérdés nélkül közelebb hajolok, az sem érdekel, hogy látják mások a mozdulatot, és gyengéden eltűröm a tincset az arca elől, mielőtt elhúzódhatna. Csúnya, zúzott, sebes folt díszíti az arcát. Nem nagy, nem is feltűnő, de a lángok fényében pont látszik. Görcsbe rándul a gyomrom, és visszahúzódom. Nem akarta, hogy lássam, ennek pedig csak egy oka lehet: hogy valamiképpen kapcsolódik hozzám, úgyhogy bármi is ez, most már két dologgal kapcsolatban tartozik magyarázattal. - Ez meg micsoda? Evans, egyszer teszem ki a lábam, akkor is balhéba keveredsz? Nem ismerek rád! Részben ugratom. Részben azonban nagyon is komolyan kérdezem.
Lily Evans „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Mugli Lojalitás : Jó Családi állapot : Se vele, se nélküle... Lakhely : Hogwarts Foglalkozás : Diák Prefektus Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll Keresem a... : ...legrégibb barátomat. Idézet :
Utálok zavarban lenni, nem is nagyon szoktam, hála merlinnek nem nagyon keveredek olyan szituációkba. Ha zavarban vagyok ideges is leszek, és hát kényszeres dolgaim lesznek, mint például a papír gyűrögetés. Ezzel vezetve le a feszültségemet. James is ideges, hiába próbálja leplezni, minden kicsi rezzenését észre veszem, és igen a kis lábrángatózás se kerülte el a figyelmemet.
James Potter mint zavarban? Azonnal feljegyzem. Arra nem reagáltam inkább semmit, hogy elutasítja a pihenésre tett ajánlatomat. Látszott ahogy leült, hogy fáj még neki, és legszívesebben felállnék, és a fülénél fogva rángatnám fel az ágyába. Oké ez így félreérthetően hangzik, még jó hogy nem mondtam ki hangosan. És mi van ha félre érthető? Talán nem te... Itt gyorsan nem feltűnően megrázom a fejemet, mintha ezzel ki tudnám rázni minden gondolatomat. Hogy az a fránya kisördög mindenki fejében él... Evans szedd össze magadat. Lassan rátekintek James-re mikor a párbajszakkör lesz a téma. - Tudom, igazad van. - sóhajtok, ez miatt is ideges vagyok, mostanában semmit nem alszom. Óvatosan a megdörzsölöm a szemet, ami kissé ég a fáradságtól. Bájitalnak ,ami mostanában ébren tart, múlik a hatása. Túl sok mindenen gondolkodom, és ennek az a következménye, hogy álmatlan éjszakáim vannak. Nem igen szabadna, de egy főzetnek lettem függője, ami ébren tart nappal, mert amúgy egy zombi lennék, és úgy vándorolnék a kastélyban. Erről persze senki nem tud, kivétel Alice-t akit a minap kénytelen voltam beavatni. Nem tudhatja meg senki, és ezt is nehéz lepleznem. - Azokat beavattam, akikben tudom hogy 100%-ig megbízhatok. És megmondtam nekik, lelkükre kötöttem, hogy adják tovább, de csak azoknak akikben ők is 100%-ig megbíznak. Áh tudom... túl nagy fába vágtam a fejszém. - Lelkes voltam, nagyon is az ötletemre. Lelkesített az is, hogy más is lelkes lett, akit be avattam, de túl sok mindennel kell foglalkoznom... utolsó év, tanulás, vizsgák, azt hogy mihez kezdek suli után hova megyek... Mély levegő. - Szóval minden fajta segítség jól jönne, persze ha még mindig jó ötletnek tartod. - nézek rá már szinte könyörgő tekintettel. Fer lenne egy boci szemmel támadni? Nagyon remélem hogy csak a pánik beszél belőlem, és valóban jó ötlet a szakkör. Persze azért is hálás lennék, ha egy kis terhet le is venne a vállamról. Mikor látom, hogy James közelebb hajol a gyomrom görcsbe rándul, a testem megfeszül. Olyan gyorsan veszi el a jól beállított hajtincsemet, hogy csak akkor dolgozom fel, mikor már vissza ül a helyére. Komolyan közbe mintha hallanám a nagy megkönnyebbült sóhajokat James mögött. Hát igen gondoltam, nem sokáig tudom leplezni, és valahogy szóba fogja hozni. - Tudod, gondoltam hogy mivel úgy is a gyengélkedőn vagy, valakinek kell csinálnia balhét. Tádáám - nyitom szét a karomat, mintha egy meglepetést mutatnék be neki. Látom nem tartja valami humorosnak, ami számomra teljességgel felfoghatatlan. Nem is tudom miért csinálta, valamiért mindig kihozza belőlem a gyereket, de látom most nem éppen jókor, hogy humoros is legyen. - Szóval, csak cica harcoltam egy Mardekáros lánnyal. Elsőnek szó párbaj volt, és mikor betelt a pohár, csapkodás párbaj lett belőle. De ő se néz ki szebben. - húzom ki magam büszkén, bár valójában cseppet sem vagyok rá büszke. Annyi, hogy remek feszültség levezetés volt, de nem ez lett volna a megfelelő módja. A régi Lily fogta volna magát, és csak elsétált volna. De ez az új Lily frusztrált, kialvatlan, zavart... érzelmi kavalkádba keveredett. Ez kezdi felemészteni szép lassan.
Szívesen elmosolyodnék és vágnám rá, hogy persze, hogy igazam van, de azzal túllőnék a célon, még ha csak poénnak szánnám is. Nem furcsa Lilyt ilyen elszántnak és lelkesnek látni, számtalan alkalommal figyeltem már, ahogy elkapja ez a láz, amikor valamit tenni lehet, és belevetheti magát a dolgok közepébe. Ami azt illeti, szeretem is figyelni ilyenkor, kifejezetten motiváló tud lenni. De nem szoktam túl feltűnően bámulni, senkinek sem tenne jót. Most viszont úgy érzem, megtehetem. Akár az arcába is mászhatnék, akkor sem mondhatná, hogy mi ütött belém, mert jogosnak érzem a csendes követelőzésemet, és mégis visszafogom magam. Úgy tűnik, kezdek megkomolyodni, de a gondolat még a fejemben is hülyén hangzik, el is hessegetem, mielőtt gyökeret verhetne a fejembe. Alig léptem át a felnőttkor kapuját, hagyjanak még a komolysággal... De Lilyt nem tudom nem komolyan venni, és tudni akarom - igen, akarom -, hogy ő is komolyan vesz-e engem. És most látok is egy utat, amin elindulhatok, hogy ezt kiderítsem. - Szóval bennem száz százalékosan megbízol - pillantok rá mosolyogva. Most lebukott. Van ebben az arckifejezésemben egy nagy adag abból, ami a kevésbé felszabadult embereket feszélyezni szokta, de beleszivárog valami abból a meglepett örömből is, amit a tény vált ki belőlem, mi szerint egy számára fontos és valóban veszélyes vállalkozásába az elsők közt avatott be. Persze, tudom, hogy nem lökne egy sárkány szájába, de azért nem gondoltam, hogy ennyire megbízik bennem. Azt hittem, az utóbbi idők változásai velem kapcsolatban elkerülték a figyelmét. Mikor lettem ilyen kishitű és szerény? Még az a végzős hollóhátas prefektuscsaj is megjegyezte, hogy idén alig kellett eddig jelentenie rólam a házvezetőnknek, aki tavaly előtt sírógörcsöt kapott miattam még a karácsonyi szünet előtt, mert annyi gondot okoztam. Szóval pont Lily Evans ne venné észre? Talán ezért látogatott meg? Olyan hülyeség ez az egész. A nap nagy részét együtt töltjük, egymástól pár méterre alszunk, és mégis alig csinálunk valamit együtt, és nem tudunk semmi biztosat a másikról, csak azt, hogy évek óta itt van mellettem, alig egy karnyújtásnyira, mégis elérhetetlen távolságban, és módszeresen elutasít már a legelején mindenféle közeledést, esetleg egyértelműen a tudtomra adja, hogy baromságokat csinálok. Eddig legalábbis úgy tűnt, de az a csók egyszerre volt a legostobább és legjobb ötletem hosszú-hosszú ideje. Most legalább majd jutunk valahová, vagy így, vagy úgy. Ahogy beszél, a száját figyelem, és állandóan el akarnak kalandozni a gondolataim. A klubhelyiség dörmögő moraja kezd elálmosítani, legszívesebben csak révedezve bámulnám ezt a gyönyörű, lelkes, okos lányt, amíg ide nem alszom, de az elég hülyén jönne ki. Átkozott fájdalomcsillapító főzetek... Miért nem lehetnek élénkítőek ahelyett, hogy elkábítanak? Megemberelem magam, és a szemére koncentrálok, meg az arca többi részére, ekkor szúrom ki a zúzódást, az álmosságom pedig szerte is foszlik. Valahol a tudatom mélyén mocorogni kezd egy apró kis dolog, egy vérszomjas kis lény, ami most legszívesebben útnak indítana, vagy felugrasztana, és rábírna, hogy ordítsam el magam Lily arcára mutogatva, követelve a választ arra, hogy ki követte ezt el. De túl mélyen van a bosszúszomjas kis szörnyeteg, a racionális gondolkodás győz, mert mégis mi közöm hozzá? Lily griffendéles, nálunk meg még a legjámborabb is hajlamos bajba keveredni néha. Úgyhogy inkább csak összeráncolt szemöldökkel figyelek, és kicsit aggódva várom a válaszát. Mikor kapok valami magyarázatfélét, kissé felvonom a szemöldököm, de azért vigyorgok hozzá. - Arra a célra ott lettek volna más önként jelentkezők. Nem is tudom... Mondjuk úgy száz másik griffendéles. Ez így van, még az elsősök közt akadnak, akik szíves-örömest vennék át az ügyeletes bajkeverő címét. Fogalmam sincs, mi lesz az iskolával, ha mi elballagunk. Kitör a káosz. Most mindenki úgy viselkedik, mintha én akartam volna a balhékirály címet magamnak. Jó, persze, nem is tettem ellene, de amiket csinálni szoktam, azt csak ritkán azért, hogy feltűnősködjek és... Miket beszélek. Persze, hogy azért. Lily szövege viszont nem elég kimerítő. Nem is kell sokat várnom a valódi indoklásra, mert Lily Evans lelkiismeretes, őszinte, és pocsék hazudozó. Ezt nyilván tudja ő maga is. Van, ami még neki sem megy. Ám a szavaira azonnal felszalad a szemöldököm, elkerekedik a szemem, és hiába az óvatosságom, hiába a vágy, hogy tisztázzam a csók-kérdést, hiába a bosszúság, amiért valaki bántotta ezt a csodás arcot, egyszerűen nem bírom ki, és hangosan felnevetek. Páran oda is fordulnak, ezért lehalkítom magam, de alig tudom abbahagyni. - Cicaharc?! Erről bezzeg senki nem tájékoztatott. Most még jobban bánom, hogy nem lehettem itt - röhögcsélek halkan tovább. A fejemet is csóválom hozzá, és közelebb csúszom, de csak egy kicsit, hogy ne kelljen hangosan folytatnom. - Igazán eszetekbe juthatott volna, hogy boszorkányok vagytok. Tudod, pálca meg minden... Azzal látványosabb eredményt lehet elérni, és szerintem egy olyan párbajban esélye sem lett volna ellened. Ilyen közelről a zúzódásnak egészen lilás színe van, de lehet, hogy csak a tűz fénye teszi. Sikerül megállnom, hogy hozzáérjek, és végigsimítsak rajta, pedig nagyon erős a kényszer. Mintha a távolság csökkenésével együtt nőne ez a szinte már fizikai vonzás. Élő mágnes. Hogy eltereljem a figyelmem, inkább folytatom a csevegést. - És legalább megérte? Mi volt a vita tárgya? Min tud két nő úgy összeugrani, hogy kikarmolják egymás szemét? - kérdezem még mindig szélesen vigyorogva.
Lily Evans „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Mugli Lojalitás : Jó Családi állapot : Se vele, se nélküle... Lakhely : Hogwarts Foglalkozás : Diák Prefektus Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll Keresem a... : ...legrégibb barátomat. Idézet :
A feszültségem kicsit kezd enyhülni. Meglepetésemre. Kezd ez az egész beszélgetés számomra természetesnek hatni, pedig szerintem ennyit a gyengélkedőn tett látogatásomon kívül sosem beszélgetünk, normálisa, és veszekedés nélkül. Általában pár méter távolságban álltunk egymástól, valamelyik barátunk nem tudom hogy direkt vagy véletlenül, de közénk állt, ült. De ez se akadályozott meg minket, hogy veszekedjünk, ha kellett az egész helyiséget átkiabáltuk. Most így vissza tekintve eléggé viccesnek látszik a dolog. De azt mindenki egyértelműen tudta, hogy Potter és Evans nem lehet közel egymáshoz, vagy robban a bomba.
Szerintem ezért is kapunk több figyelmet, a kelleténél. Kicsit azért zavarban vagyok, mert az aggódó lány csoport a háttérbe, akik kitágult pupilákkal bambulnak minket. Már azt várom, mikor jönnek ide, és dobnak arrébb, hogy ők leülhessenek Jameshez. Lehetséges azért nyugodtam meg, mert eddig inkább a csók téma miatt voltam ideges, és mivel eddig nem hozta szóba, így le is nyugodtam. Abba hagyom a papír gyűrését, és le is teszem az ölembe, úgy se maradt több belőle egy cafatnál. A következő kérdése meglep, a tekintetem rá is szegeződik hitetlenkedve. Ezen sosem gondolkoztam, nekem mindig egyértelmű volt, hogy bízni bízom benne. Most ezt hogy osszam meg vele, hogy az amúgy is az eget csapdosó egojat ne emeljem újabb szintre? - Sosem mondtam, hogy ne bíznék meg benned. Jó barát vagy, ezt mindenki egyértelműen tudja. Attól mert nem értünk mindenben egyet... - na jó Lily ennyi épp elég. Nem is tudom igazán hogy folytatnám a mondatot ? Attól mert nem értünk mindenben egyet, még jó ember vagy? Nem tudom, de szerintem épp elég neki ennyi információ tőlem, és a személyiségét illetően. Jó ember ismerő vagyok, és általában átlátok mindenkinek. Kivéve Őt. Lehet azért is érdekel ennyire? Kihívásnak tekintem? Ami tény, hogy mindig megtud lepni, mint ma is, és a gyengélkedőn is. Nem kiszámítható, nem tudom hogy mit fog tenni, és ez tetszik. Ebből látszik, hogy nem csupán ő, de én is eléggé változom. Viszont visszatérve, igen bízom benne nem hiába vannak meg a barátai 6 és fél éve. Tudom Remus titkát is, és ahogy kezeli, és titokban tartja. Kell ennél több bizonyíték? Ezt persze nem osztanám meg vele. Szerintem eléggé kifejtettem, sőt még jobban, mint kellene. Nem tudom mit tett velünk az a csók, de valamit elindított. Tudom tisztázni kéne, csak félek tőle. Félek hogy azt fogom hallani, hogy: Bocs Evans, de az egy hirtelen fellángolás volt. Semmi több. Ezt nem akarom hallani. Tudom ha erre készülne, nem töltene velem itt, most ennyi időt. De még is a kisördög folyton sugdos a bal vállamról a fülembe. Erre a gondolatlan ismét ideges leszek, mély levegőt veszek. Amiből kizökkent, mikor oda hajolt és a hajamat félre téve, észre veszi a kis foltomat. - Tudod mindenki elvolt foglalva az Üdv Potter Újra az Élők Között buliddal. És még részt sem veszel rajta. - ezt az egyik lelógó kis üdvözlő szövegről olvasom le, ami szerintem eleinte egy ágyhuzat volt. - Így kénytelen voltam magam intézni a balhé részét. - jegyzem meg egy enyhe mosoly kíséretében, mert az arcom mindig fáj, épp úgy amilyen csúnya. Minden kis arcizom megrándulásnál belenyilal. Így vigyáznom kell a vigyorgással. - Miért beálltál volna pompom fiúnak, vagy hoztál volna iszapot? - nézek rá mosolyogva, most tényleg nem tud kiakasztani. Pont hogy jobb kedve derít. Viszont a folthoz oda kapok, mert a szélesebb mosolyom az egyenlő most a fájdalommal. Nem mentem be a gyengélkedőbe, mert nem akartam vele találkozni, főleg így. Azért vicces lett volna. - Eszembe jutott, de ott abban a pillanatban csak azt akartam, hogy a hajától megszabadítsam, és ezt puszta kézzel tegyem meg. - kicsit szégyenkezve lehajtom a fejemet, mert attól még hogy jól esett, nem kellett volna. Mikor felteszi azt a kérdést, amiről reméltem nem fogja, csak beleharapok az ajkamba. Nem akarom kimondani, elmondani, de hogy ismerem úgy se hagy békén, addig amíg választ nem kap. Csak oldalra fordítom a tekintetemet. - Szerinted min? - kérdezek vissza, mert úgy hiszem tudni fogja a választ, de én nem igen szeretném kimondani, hogy miatta verekedtem össze egy fiatalabb lánnyal.
Jól esik ezt hallani tőle, kár lenne tagadnom. Szeretem, hogy a barátaimmal bármilyen őrültség normálisnak tűnik, de néha tudatosul bennem az, hogy miféle veszélyeknek tesszük ki magunkat, és sokszor sajnos másokat is, és olyankor elhűlök azon, hogy a fenébe lehetünk mi még életben. Kész csoda. Pedig mikor belevágunk egy-egy balhéba, nem azon szoktunk gondolkozni, hogy mekkora az esély, hogy elpatkoljunk, vagy ha mégis, az éppen azokban az esetekben szokott előfordulni, ami még ártalmatlannak nevezhető. A szokásos heccelős bulikon, meg amikor az utunkba kerül valaki, akinek messze el kellene kerülnie. Olyankor eszembe jut, hogy most talán hülyeséget csinálok. De amikor tétje van a dolognak, például Remus átváltozásai során... Akkor nem gondolkozom. Természetes, hogy bármilyen veszélyt vállalnék a barátaimért. Sőt, olyan emberekért is, akik nem állnak hozzám közel. Ha megtehetem, ha képes vagyok rá, miért ne tegyem? Tisztában vagyok vele, hogy nem okos dolog, de akkor is egyértelmű számomra, hogy ha valamit meg tudok tenni, akkor azonnal meg is teszem. Olyan természetes ez, mint levegőt venni. Elmosolyodom hát a vallomásra, főleg a vége miatt. Nem értünk mindenben egyet? Hát, ezt igazán szépen megfogalmazta, de azt hiszem, téved. Ennek ellenére mégsem fűzök hozzá most semmit, annak is örülök, hogy ilyen kedvesen viselkedik velem. Nem tudom, mire számítottam, talán semmire sem mertem igazán, és ezért elégedem meg ezzel a félszeg, de barátságos viselkedéssel részéről. Tetszik, ahogy általában viselkedik, még ha belém is csíp a szava néha. Tetszik az is, hogy most ilyen bizonytalannak, csendesnek látom. Talán még nem is tapasztaltam ezt nála, és tetszik, hogy úgy tűnik, éppen én váltom ki belőle. Tetszik, hogy általában az eszét használja, ami úgy vág, mint a penge, akárcsak a nyelve, de az is tetszik, hogy képes volt tettleg nekimenni valakinek. Tetszik, hogy meglátogatott a gyengélkedőn, hogy hagyta, hogy megcsókoljam, és még jobban tetszik, hogy visszacsókolt. Ha nem lett volna olyan meglepő, talán annyiban is hagynám a dolgot, és engedném, hogy szép emlékké váljon az egész, vagy magától alakuljon ki, aminek ki kell alakulnia. Más lány esetében ezt tenném, ez biztos. De Lily Evans sosem volt "más lány". Ő mindig is az a lány volt, azt hiszem, de talán még magamnak sem mertem ezt eddig bevallani. Lehet, hogy itt lenne az ideje. Újabb türelmetlenségi hullám tör rám, de továbbra is uralkodom magamon. - Szerintem ezek már nem is nekem szólnak - forgatom a szemem, miközben körülnézek. A tömeg a legkevésbé sem foglalkozik velem. Visszafordulok Lilyhez. - Csak ürügy, hogy megint szórakozhassanak egyet, de én aztán nem bánom - vonom meg a vállam vidáman. Lányok kezdenek keringeni körülöttünk, lassan és szinte észrevétlenül, mikor felnevetek a cicaharcon, és hirtelen úgy érzem magam, mint egy szerencsétlen kis vadállat a hiénák gyűrűjében. Aztán észreveszem, hogy nem én vagyok az, aki körül gyülekeznek, hanem Lily, ezért ösztönösen még közelebb húzódom, pedig talán épp az ellenkezőjét kellene tennem. Mégis lesem Lily szavait, a megfelelő pillanat után kutatok, de hiába. Vagy rá figyelek minden idegszálammal, vagy leáll az agyam, nincs köztes helyzet. Talán tényleg túl fáradt vagyok, és le kéne pihennem, de akkor sem adom most fel. Igyekszem tartani a beszélgetés fonalát. - Halvány fogalmam sincs, mi az a pompomfiú, vagy hogy mire kellene iszap, de azért megnéztelek volna - csóválom továbbra is a fejem, elismerő vigyorral, de azért hitetlenkedve. Még sosem beszéltünk ilyen nyugodtan egymással. Lehet, hogy többet kéne verekednie, nekem meg többször fejre esnem, habár akkor meglehet, hogy vesztenék az értelmi képességeimből, amikre olyan büszke vagyok. Most is zavaró, ahogy küzdök a köd ellen a fejemben. Mintha legalábbis az életem múlna azon, hogy tisztán tudjak gondolkozni, de eszembe jut, hogy talán éppen azért vagyok ilyen kába, mert ilyen jól megy ez a beszélgetés. Sosem fogom megtudni, hacsak nem lépek tovább az úton, amin olyan nagy lendülettel indultam el, mikor lehuppantam ide mellé. Aztán hirtelen, ösztönszerűen veszem észre a lehetőséget. Nagyon gyorsan fut csak át a kétely és az aggodalom az agyamon, mielőtt a kérdésére kérdéssel válaszolok, olyan halkan, hogy csak ő hallja, senki más. - Nem tudom... Talán hogy ki csókol jobban? Nem tudom, ki volt a másik lány, és sántít is kicsit a dolog, mert az egyetlen mardekáros lány, akivel valaha csókolóztam, nem a hajbakapós fajta, ráadásul már nem is jár ide, de valahogy szóba kellett hoznom. Most vagy soha.
Lily Evans „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Mugli Lojalitás : Jó Családi állapot : Se vele, se nélküle... Lakhely : Hogwarts Foglalkozás : Diák Prefektus Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll Keresem a... : ...legrégibb barátomat. Idézet :
A beszélgetés előtt fáradságom tova szállt, a szemem még mindig ég, az tény, hisz kifárasztom a folyamatos olvasással. Viszont még soha nem volt ennél éberebb. James minden mozdulatát figyelem. Aggódva, hisz frissen jött ki a gyengélkedőből, ami egyenlő azzal, hogy az ágyában kéne pihennie. Végülis mindig jobb megoldás az, hogy velem ül itt a kanapén, mint
ha megint valami hülyeségen törnék a fejüket. Még mindig biztonságosabb, mint a többi ökör között. Figyelem azért, mert egy közös vonást vélek kettőnk között felfedezni, ami igen meglepő. Ha ideges neki is kényszeres mozdulatai vannak. Néha elkapom hogy dobol a lábával. És igen az se kerülte el a figyelmemet, hogy közelebb húzódott. Társaságunk van, feszülten figyelik körülöttünk a műsört, és Ő adja nekik az izgalmakat. A kis gonosz énem olyan szinten előbukkant, hogy nem húzódom, el hanem élvezem, ahogy kiakadnak. Tényleg mi történik Lily Evans.el ? Még a végén kiderül, hogy Potter rossz hatással van rám. És ha igen? Na bumm. Ezzel nem ártok senkinek, csak csomó olyan buta lányt idegesítek fel ezzel, akit nem csípek. Nem utálok senkit, mindenkiben meglátom a jót,csak vannak emberek akiktől inkább távol maradok. Meg amúgy se leszek azt hiszem ezek után a kedvencük. Nem is érdekel. Élvezem hogy James velem foglalkozik, hogy komoly és eltudok vele beszélgetni. Teljesen más oldaláról ismerem meg, mint aki levett volna egy maszkot magáról. Nem tudom hogy ezzel csak engem tisztel e meg, vagy már mindenkivel így viselkedik, de igenis imponál. Sokkal máshogy látom őt. Igaz a egoja a helyén marad, de ha nem lenne akkor Ő sem lenne az a James Potter, nem igaz? Önmagát sose veszítse el az ember, csak tegye magát erősebbé, jobbá. Én is azon igyekszem, erősebbé tenni magamat. Ezért olyan erős pajzsot vontam magam köré, varázslat nélkül, hogy ember legyen a talpán aki áttudja törni. James észre vételére, mi szerint nem is lehet Őt figyelik, hanem engem. Engem ? Körülnézek, és erre enyhén elnevetem magam, ami az arcomtól jövő fájdalomtól azonnal elhagy a lelkesedés, csak mosolygok. - Most én lettem a helyi híresség? A végén én te leszek csak lányba. - figyelem őket, és csak oda integetek, mire az egyik fújtatni kezd mint egy védekező macska. Jesszusom, ezek veszélyesek. Valamiért most nagyon felszabadultnak érzem magamat. James váltja ki belőlem ez egyértelmű. Élvezem hogy itt van mellettem, hogy engem figyel. - Én se, ha szegényeknek nincs jobb dolga.- sajnálkozva húzom oldalra a szám szélét. Eljött a pillanat, mikor Lily Evanst nem érdekli, hogy mit gondolnak mások. Csak élvezi a helyzetet és a pillanatot. Nem gonoszkodom velük, mert szerintem ez egyáltalán nem olyan dolog. Különben is ők néznek rám úgy, ha tehetnék a puszta szemükkel gyújtanának fel. Nem tudom legszívesebben megint elnevetném magamat, de mindig figyelmeztetnem kell magamat, a nyílaló fájdalomra ami ezzel járna. Főleg akkor mikor James érthetetlenül áll a számomra poénos hozzászólásomhoz. Igen mindig elfelejtem, hogy nem ismerik a mugli dolgokat, ezt a hibát gyakran elkövetem. Nem tehetek róla, mert köztük nőttem fel, és mindig félig ahhoz a világhoz tartozom. Van aki furának néz ez miatt, van aki tudja miről beszélek, és van aki érdekesnek tartja. Ez teljesen megoszlik. Végig kerülöm vele a szem kontaktust, tudom hogy végig engem néz, de én hol a lány bandára sandítok, hol a kandallóra előttünk, hol a szőnyegre, kezemre. Nem tehetek róla, ez is hozzájár a védelemhez amit felépítettem. Most azonnal ránézek, közelebb van mint eddig, mikor teljesen ránéztem. Közelebb vannak azok a nagy kék szemek, amik úgy érzem magába szippantanak. Megint a gyengélkedő jut eszembe, erről a közelségről. A gyomrom ismét görcsbe rándul, és mivel nincs semmi nálam, az ujjaimat kezdem el tördelni. Majd megtörténik, kissé máshogy mint képzeltem de szóba hozza. Megint érzelem hullám vonul át rajtam, ez az a pillanat mikor nem tudom, hogy sírjak e vagy nevessek. Most erre mit? Evans ügyesnek kell lenned. Nézem őt, majd a tördelő kezemet. Mély levegőt veszek, majd lassan felemelem a fejemet, és szembenézek azokkal a kék szemekkel. - Azt hiszem erről a csókverseny dologról te amúgy is többet tudnál beszélni nem? - nézek rá, igen a védekező mechanizmus bekapcsolt. - A részt vevők epekedve állnak sorba - vetek oda egy fáradt, már nem túl vidám gúnyos mosolyt. Ezzel szeretném vele tudatni mi a legnagyobb problémám a jelenlegi helyzettel. Hogy vajon én tudtomon kívül jelentkeztem e erre a versenyre, vagy versenyen kívül maradtam e. A kezem tördelése már átváltott arra, hogy minden erőmmel ökölbe szorult a kezem, amit csak akkor veszek észre, mikor érzem hogy a körmöm belevájta magát a tenyerembe. Erre se hagyom abba, hisz ez segít a könnyeket a helyükön tartanom. Félek a reakciótól, a válaszától. Ő dobta fel a magas labdát, én csak illően vissza ütöm.
Talán, talán, talán... Lehet. Esetleg. Mi van, ha... Egyre csak ilyesmi jár a fejemben, minden gondolatom így kezdődik. Olyan bizonytalanságban tartom saját magam ezzel, ami nem vall rám. Ez az óvatosság, még ha a türelmemet teszteli is, teljesen más képet fest rólam, mint általában. Nem ismerek magamra, de ha egy percre megállok, és figyelek, akkor be kell vallanom, hogy nem is áll olyan messze ez attól, amilyen néha lenni szeretnék. A közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem az az életcélom, hogy leromboljam a Roxfortot, és minél több házpontot veszítsen miattam, meg a balhéim miatt a griffendél. Ha tudnának azokról a dolgokról, amik miatt nem hogy pontot, de egyenesen az iskolai pályafutásomat is elveszteném, egyből kiesnék a jó fej bajkeverő szerepéből, és átváltoznék az emberek szemében a közveszélyes őrültté. És bár ez pár éve még hízelgő lett volna, most, hogy itt ülök egy elméletben nekem rendezett bulin, amin nem vagyok hajlandó részt venni, nem vágyom ilyesfajta hírnévre. Ennek a békés üldögélésnek is megvan a maga varázsa, csak ezt eddig nem vettem észre. Egészen jól esik, és szerintem nincs köze a gyógyfőzetekhez, amiket Pomfrey elém diktált. Kicsit rémisztő, de úgy tűnik, tényleg változik az ember, ahogy öregszik. A vigyorgásom is halványul, figyelmes mosollyá szelídül az arcomon. Ezek szerint senki sem tud a csókról, mert akkor meglehet, hogy Lilynek tényleg el kellett volna búcsúznia a hajától. Szeretem a csajok társaságát, soha nem is tagadtam meg magamtól, de néha ijesztőbbek, mint egy éhes óriás. Némelyik egyenesen rettenetes, amikor féltékenységi rohamot kap. Egy párbaj az ősellenségeddel, még az is nyugisabb elfoglaltság, mint egy nő sirámait hallgatni, akit épp a zöld szemű szörny marcangol belülről. Persze vannak kivételek, de akkor meg az a gyanús, ha a lány nyugodtan viseli a dolgot, úgyhogy én nem tudom. A nőknek ez az oldala számomra mindig rejtély marad. Csak annyit tudok, hogy Lily eddig egészen jól kezelte, elvégre, ha minden igaz, most kapott hajba talán ilyen komolyan először egy másik nőszeméllyel. Kaján öröm tölt el a gondolatra, hogy a dolognak köze lehet hozzám. Kihoztam belőle a vadállatot. -Ahhoz még ki kéne csinosítanod pár másik lány arcát, és nem ártana összetörnöd valami értékeset a kastélyon belül, lehetőleg éjszaka. Meg talán visszabeszélhetnél pár tanárnak. Akkor talán lenne esélyed a nyomdokaimba lépni, de addig... Meg kell elégedned azzal, hogy engem lenyűgöztél, sajnálom - mosolygok rá bocsánatkérően, félrebiccentett fejjel, miközben a szívem új tempót vesz fel. Magamra kényszerítem a nyugalmat, de ez olyan új helyzet számomra, amit még nem tanultam meg kezelni. Összerándulok legbelül, ha arra gondolok, hogy talán soha nem is fogom megtanulni kezelni, de persze csak az erőtlenül kapálózó pánik miatt vannak ilyen gondolataim. Olyan nagyon akarom, hogy ezt most Lily is komolyan vegye, hogy egészen másképp viselkednék, mint szoktam, ha nem látnám rajta is, hogy nem olyan, mint máskor. Szemét dolog tőlem, de valamiért akkor is élvezem ezt az összezavarodottságot, amit a lényegre térő kérdésemmel váltok ki. A kapkodó pillantások, a kéztördelés... Egyértelmű, hogy ideges. Persze nekem sem sikerült teljesen elrejtenem a feszültségem, de ennyire talán nem vagyok egyértelmű. Az ostoba versenyszellem egy pillanatra bekapcsol bennem, és azt kiáltozza a fülembe, hogy nyertem, de ez baromság. Nem nyertem semmit, csak annyit, hogy valamiért még mindig itt ül, és nem pattant még fel, nem kezdett megjegyzéseket tenni. Habár ezt úgy látom, elkiabáltam. A légkör a kandalló melege ellenére egy pillanat alatt mintha fokokat hűlne. Pár másodpercig nem tudom, mit mondjak. Eddig olyan barátságos volt, kifejezetten kedves és nyitott, most pedig hirtelen élével előre szegezi nekem pengeként a kérdést, ami egyáltalán nem passzol az eddigi beszélgetésbe. Mondom én, hogy a nők érthetetlenek. Nem is mondtam semmi rosszat, miért kell így visszavágni? Gondolkozom, hogy mit kéne reagálnom, mert bár máskor valószínűleg felkapnám ezen a vizet, most eltökéltem, hogy nem fogom. Most nem kenheti majd rám, hogy elbaromkodtam egy normális pillanatot. Mélyet sóhajtok, hátha azzal időt nyerek, vagy rájöhetek, mi a jó válasz, de az ihlet csak nem érkezik. Most először zavar, hogy ilyen sokan vesznek körül, és még jobban, hogy a legtöbbjük hormonvezérelt lány, aki mást sem akar, mint hogy egy népszerűbb srác felfigyeljen rá. Eddig ez nem zavart, egyáltalán nem. Sőt, hízelgő volt, kinek ne lenne az? De most nagyon idegesít. Dongják körbe Siriust, ő amúgy is jóképűbb nálam, és megvan benne az az imádott titokzatos, sötét sárm, ami belőlem hiányzik. Ma este jobban örülnék a láthatatlanságnak. Végül azért megszólalok, uralva a tehetetlen dühöt, kisebb-nagyobb sikerrel. - Nem érdekel semmilyen sor - jelentem ki magabiztosan, még mindig az arcát figyelve, tüntetően nem nézve egyetlen másik lányra sem a környékünkön. Újra sóhajtok, mert zúgni kezd a fejem, és egyszerűen nem találok kiutat ebből a helyzetből. Hirtelen ötlettől vezérelve mégis megszólalok. Azért a régi James nem tűnt el nyomtalanul, még mindig sikerül gondolkozás nélkül járatnom a szám. - Lehet, hogy igazad volt, és még pihennem kellene. Azt hiszem, most inkább felmegyek, és alszom, de mit szólnál ahhoz, ha ezt holnap folytatnánk Roxmortsban? Egy kávé vagy vajsör mellett. Ilyenkor szoktam általában bevetni a könyörgő tekintetet, de az ócska trükk lenne. Lilyvel szemben nem alkalmaznám, ő jobbat érdemel. Őszintét. Úgyhogy kiskutyapofa helyett csak figyelmesen nézek rá, várva a válaszát, reménykedve, hogy nem fog nemet mondani. Ha mégis, akkor... hát, akkor nem tudom, mit fogok csinálni. Talán beleverem a fejem a falba párszor. Vagy valaki másét, mondjuk Snape-ét.
Lily Evans „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Mugli Lojalitás : Jó Családi állapot : Se vele, se nélküle... Lakhely : Hogwarts Foglalkozás : Diák Prefektus Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll Keresem a... : ...legrégibb barátomat. Idézet :
Csak szélesen elmosolyodom a válaszán, arra reagálva, hogy mit kéne még tennem hogy a nyomdokaiba lépjek. Igen nem lenne egyszerű feladat, ha ez lenne az életcélom. Az hogy egy lánnyal verekedtem megközelítőleg se elég, hogy James Potter vetélytársa legyek.
- Igen, így hogy ezt megtárgyaltuk, azt hiszem abba is hagynám a versengést. Szeretem a hajamat, ahhoz hogy többet verekedjek. - a hajunk se nagyon úszta meg szárazon, de hála merlinnek nem csomókban téptük ki egymás haját, csak nagyon fájt utána a fejbőröm a sok huzigálástól. Eléggé fáraszt napom volt, és kezd már a beszélgetésünk sem ébren tartani, de James-en is látom, hogy a gyógyfőzetek hatása mindig tart. A lányok, és a közönségünk idegesítenek, frusztrálnak, idegesítenek. Nem vagyok az az ideg beteg fajta általánosságban, de most nagyon fáradt, és nyűgös vagyok. Nem tudom hogy ez a beszélgetésünk Potterrel hova fog kilyukadni, majd nem sokkal később meg is tudom. Ugyanis hátulról mellbe előhozza a csók témát. És ahogy látom nem éppen úgy reagálok rá ahogy ő azt várja. Támadó fajta vagyok, szeretem megvédeni magam, és így képes vagyok hangulat romboló lenni. Jól csinálta, és kedves volt tőle, hogy nem szegezte nekem egyenesen a kérdést. Viszont erre másképp, most nem tudok reagálni. Sokáig vár ő is a válasz adásra, ahogy én vártam előtte. Hogy mit csinálnék legszívesebben? Megfognám a kezét, és úgy beszélnénk meg normálisan. Mint a gyengélkedőbe, mintha mágnes lenne a kezünkbe, mindig oda vágyik. Viszont a belső hangom, és a pajzsom se engedik meg nekem ezt a luxust. Nem mehet minden egyszerűen, nem mehetek fejnek a falnak. Ezzel magamat próbálom védeni. Túl sok dolog történt ebben a félévben, hogy még több lelki trauma érjen. Tetszik James, és ezzel az új hozzáállással, és beszélgetésekkel talán lehetne is köztünk valami. A gyengélkedő óta ezen kattog az agyam. És még is úgy érzem sürgősen kell döntenem. A hely, az idő, és a körülmények erre a beszélgetésre nem felelnek meg. Nem tudok nyitott lenni ennyi ember előtt, még ha nem is bámulnának minekt folyton. Mi leszünk a nap , a hét, az év szenzációja, hogy Evans és Potter pár cm különbséggel egymás mellett ültek, és beszélgettek. Ráadásul lehet James nem tudja, de én tudom hogy az egyik lánnyal aki minket bámul a csoportból volt valami kis afférja. Marl minden pletykát szinte ismer a Roxfortba, pláne ami a mi házunkba történik, alig van előtte bármi fajta titok. És ezeket szereti is esti mesékként előadni a hálókörletben. Igen az egyik éjszaka kb 1 hónapja ez volt a mese tárgya. Így még is hogy tudnék nyugodtan beszélni a mi csókunkról? A csók versenyes beszólás, pont erről a lányról jutott eszembe, és nem bírtam magammal hogy ezzel reagáljak. Egyszerűen Potter ezt hozza ki belőlem, a szarkazmust, a gúnyolódást, hogy veszekedést generáljak. Hogy lehet valaki ennyire... Majd bejelenti azt, amire már én is mióta gondolok. Nyugovóra kéne térnie, és nekem is. Ebből ma már semmi jó nem fog kisülni. Ajánlatot tesz mi szerint holnap beszéljük meg Roxmortsban. Nem rossz ötlet , ott talán csendesebb mint itt, és ha nem követik Jamest talán kettesben is tudunk lenni, nyugodtan megbeszélni a dolgokat. - Rendben, jó ötlet. Szerintem legyen 5kor a három seprűben. - azt hiszem abból inkább vajsör lesz, mint kávé. Az valahogy jobban fog esni. Hétvége lesz holnap, így a végzősök szabadon mehetnek ki Roxmortsba kis szabadidő töltésre, amit nagyon szeretek. Nem bírom már ezt a légkört, egyszerűen fojtogat. Így fel állok lenézek rá. Legszívesebben felajánlanám, hogy felkísérem, de nem hinném hogy jó ötlet. Lehajolnék egy egy "gyógypuszit " is adni, de nem lehet... a hajamtól, az életemtől szerintem búcsúzhatnék, helyette csak elmosolyodom. - Jó éjt Potter... jobbulást. - próbálok minél kedvesebb érzelmeket beletenni ebbe a pár szóba, és a mosolyomba. Majd elindulok a lépcsők felé, ahova hirtelen oda termett az a lány, akivel volt az a kis "incidense". Ránézek kérdő lenéző pillantással, ami azt súghatja körülbelül, hogy arrébb mész vagy arrébb tegyelek? . Legszívesebben toporzékolnék mint egy kisgyerek előtte. A lány csak fenyegetően rámnéz, elmegy mellettem , véve magával a fél vállamat, és egy olyasmit nyögött közbe, hogy az Ő az Enyém. Erre csak magamba elmosolyodom. Ha tudod vigyed. Válaszolnék, de csak felbicegek a lépcsőn. Ahogy felérek, nem érdekel a fürdés most, se a pizsama. Senki nincs fent, hisz mindenki lent ünnepel. Befekszem az ágyamba, majd a fejemre szorítom a párnát, és bele sikítok, ordítok. Természetesen a párna elnyomja, és nem fogja lentről senki meghallani, de nekem nagyon jól esett. Mit tegyek??
by 
