Narcissa és Lucius

Vártam, hogy elteljen az az egy hét, szinte nem is volt más, amit ennyire vártam volna eddigi életemben, és igyekeztem, hogy elfojtsam azt a kis félelmet, amit a kúrián eltöltendő éjszaka okozott bennem. Hiszen, még soha sem kellett eltöltenem egyetlen éjszakát sem egyetlen egy fiúval sem, és hiába tudom, hogy Lucius az, akiben ilyen téren megbízhatok, és az, akitől soha nem kell majd félnem, az a kis félsz mégis bennem van, és van egy olyan érzésem, hogy addig nem is fogok megszabadulni tőle, amíg meg nem történik az, aminek meg kell történnie. De a lényegen ez mit sem változtat. Vártam, mert tényleg nagyon vártam azt a pillanatot, hogy elhagyhassam a kastélyt Luciusszal, és csak ketten eltöltsünk egy egész napot. Nem is lephetett volna meg szebb ajándékkal, mint ezzel.
Aztán nem is kellett sokáig várnom, elérkezett az a nap, amikor mindez megtörténik. Reggel koránt keltem, nem tudtam sokáig aludni, annyira eluralkodott az izgalom rajtam, ezért inkább elhatároztam, hogy a lehető legszebbé varázsolom magam. Prefektusként nyitott volt előttem a prefektusi fürdő, ezért odavezetett az első utam, és mivel elég korán sikerült felkelnem, rengeteg időm volt azelőtt, hogy találkoznom kellett volna Luciusszal, így egy órát, ha eltöltöttem a lágy habok között, mielőtt felöltöztem volna abba a szép ruhakölteménybe, amit egy hete már erre a napra tartogattam. A térdem fölé ért, tökéletesen simult kecses alakomra, kerekded idomaimra, és mély méregzöld színe kiemelte a bőröm fehérségét, a hajam szőkeségét, és a szemeim kék, és zöld színét. Rá egy sárgás, és kékes, vékony, de mégis meleg kabátot vettem, cipőnek pedig egy középmagas sarkakkal megáldott darabot vettem fel, ami színben tökéletesen illett a ruhához, mégis keveredett benne egy kis sárgaság, ami a hajam árnyalatát sugallta. Hajzuhatagomat hagytam, hogy itt egyenesen, ott hullámosan omoljon a vállaimra, és a hátamra,  a kezem gyűrűsujjára pedig felhúztam az olyan nagy becsben tartott eljegyzési gyűrűmet.
Reggelizni, sem ebédelni nem volt kedvem, és az izgalomtól enni sem tudtam volna, de féltem, hogy a nap folyamán rosszul leszek, ezért az egyik alsóbb éves háztársammal felhozattam magamnak egy kis ételt, amit ímmel, és ámmal, de elfogyasztottam.
Még a kastélyban találkoztam Luciusszal, és szinte a karjaiba repültem, amikor megláttam. Aztán elindultunk, ki a kastélyból, a hintó felé, ami olyan tökéletes volt számomra, mint minden egyéb, amit Lucius nyújthatott, és adhatott nekem. Végigsimítottam az egyik lovon, mielőtt felszálltunk volna a hintóra, majd Lucius segítségével helyet foglaltam a benti ülésen, ami egészen kényelmesnek bizonyult.
Hosszú volt az út, de nem érdekelt, élveztem, hogy végre a kastélyon kívül is együtt lehetek a szerelmemmel, és a nap még korántsem ért véget. Amint megérkeztünk a kúriához, és leszálltunk a hintóról, egy manó állta utunkat, és osztotta meg információit Luciusszal, majd ő is vele, mi pedig bemenvén a kúriába, megcsodálhattam a felújított építményt, minden csodájával együtt. Kedveseim szavaira mosolyogni kezdtem, és kicsit megszorítottam a kezét, mialatt egy pillanatra a testéhez bújtattam az enyémet.
Ahogyan haladtunk végig a folyosókon még szebb látvány tárult elém, amikor pedig ahhoz a folyosóhoz értünk, aminek a falán festmények szerepeltek, elámulva vettem észre, hogy mind Luciust, és engem ábrázol. Talán még bele is pirultam ebbe a látványba, mert jól esett, hogy már olyan, mintha nem csak jegyesek, hanem házastársak is lennénk, a jövendő pedig boldogsággal töltött el.
Szerelmem szobájába érve elértük utunk célját. És most itt vagyunk. Ketten. Miközben mindent alaposan megnézek, és kedvesem kérésére bólintva válaszolok, lehámozom magamról a kabátomat, és a fogasra teszem én is, mint Lucius, majd tekintetemmel rögvest őt kezdem el keresni. Amint a két tekintet egymásra talál, közelebb lépek hozzá, karjaimat a nyaka köré fonom, és beszélni kezdek. - Köszönöm, hogy megleptél ezzel a tökéletes meglepetéssel. Örvendek, hogy itt lehetek, veled, ketten. - ejtem ki a szavakat az ajkaimon, majd körbenézve folytatom. - Emlékszem, azt mondtad, hogy sok szép vár rám ebben a kúriában, én mégis megint azt mondom, semmi más nem tehet engem ilyen boldoggá, mint, amilyen most vagyok, mint te. - fejezem be, és lágyan magamhoz húzom, majd megcsókolom az ajkait.

Olyan lassan telt el ez az egy hét, és lám, máris a kastélyban vagyok, vele, és ez a pár nap csak a minket, és a kapcsolatunkat szolgál. Még most sem merem elhinni, hogy Dumbledore professzor ilyen engedékenynek bizonyult, hiszen nemrég telt csak el a Karácsony, amikor pár napra mindenki hazaindult, és mi most mégis kaptunk pár napot a pihenésre. Igen, a befolyás is az, ami közrejátszik ebben a pihenőben, Lucius édesapjának igen nagy a szava a világban, és habár a magaviseletünkre lehet pár panasz, a professzor mégsem döntött úgy, hogy nem enged a Malfoy családnak. Most, hogy itt vagyunk, csak mi ketten, édes kettesben, eltekintve a kastély manóitól, hiszen a család távol van, csak Luciusé a kastély, és általa az enyémmé is vált, mint ahogyan az én szívem, és lelkem Luciusé lett, a félelem kezd egy kicsit eluralkodni rajtam, hogy a mai este lesz az az alkalom, amikor már a testem is nekiadom, és ezáltal a kapcsolatunk egy magas lépést tesz felfele. Mégis a félelmem mellé tömérdek izgalom társul, a hormonjaim pedig már így is az egekbe kerülnek, mi lesz hát, ha megtörténik az, aminek meg kell történnie?
Egy mosollyal elkevert bólintással válaszolok a szavaira, majd az én szavaim is elhagyják az ajkaimat. - Ígérem, jelezni fogom, ha igénylek valamit, de jelenleg te vagy az egyetlen, akire szükségem van, és lesz. - fejezem be, majd belefeledkezek a csókba, amit adunk egymásnak. Jobb kezemmel a hajtincseivel kezdek játszadozni, míg a másikkal a nyakát ölelem át, testemet pedig még jobban a testéhez préselem.
Percekkel később válnak el az ajkaink egymástól, amikor már a baldachinnal fedett ágy felé irányítjuk a lépteinket, majd helyet foglalva azon, tekintetem megpihen Lucius arcán. Ahogy megtekintem azokat a nemes, karakán arcvonásokat, még mindig alig merem elhinni, hogy ez a férfi itt, mellettem, az enyém, és én az övé vagyok. Azelőtt nem tapasztaltam a szerelmet, soha sem, de, amióta Luciusszal közelebb kerültünk egymáshoz minden egyes alkalommal madarat lehetne velem fogatni. Tudom, mással nem érezném így, mást nem lennék képes ennyire szeretni, de még szeretni sem, és merem remélni, hogy a jövendő jó, és rossz perceit ketten fogjuk átvészelni majd.
Hallgatom a kérdését, azt a két szót, amire már eddig is tudtam a választ, hiába bonyolódtam bele annyiszor a félelem kérdésébe. Nem is habozok hát, két tenyerem közé fogom az arcát, és kicsit lehajolva az arcához, hozzá, suttogom a szoba csendjében neki. - Téged. - ejtem ki ezt az egy szót, ami elég ahhoz, hogy őt, és engem is boldoggá tegyen, de, hogy nyomatékot adjak ennek a szónak, magamhoz húzom, az ágy felé irányítom, és ajkaimmal az ajkait keresem meg.

Amint belepillantok a szerelmem szempárjába, a mély íriszeibe, rá kell, hogy ébredjek, a mai nap az életem egyik legnagyobb fordulópontjává lesz, az eljegyzés után, azt is felülmúlva mindazzal, ami ma már megtörtént, és, ami még megfog. Nem tagadom, vártam már ezt a pillanatot, sokszor elképzeltem már, álmodtam is már róla, nem egyszer, és, ha most ezekre a képekre gondolok, belepirulok. A pír az arcomon tehát nemcsak a jelenlegi izgalmam köszönhetően jelenik meg, hanem a gondolataim is hatással vannak rá, részben. Azért igyekszem visszafogni mindezt, hiszen nem tudom, hogy Luciusra milyen hatással van, de a félelmem ezzel kapcsolatban hamar szétfoszlik, amikor meglátom az arcán a nekem szánt szerelmes mosolyt. Olyan sokszor fog el a kétely a kapcsolatunk miatt, olyan sokszor ragad magával a félelem kétségbe vonva az érzéseimet, és az érzelmeimet, és mindez azért történik, mert egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy nemcsak az én szívem, és lelkem Luciusé, hanem az övé is az enyém. Talán soha sem leszek képes ezt az egészet teljesen elhinni, nem mintha nem örvendenék neki, és a szerelem érzésének, sem annak, hogy őt magam mellett tudhatom, de a félelem mélyen mindig bennem marad majd, hiszen annyi szép nő él a világon, miért pont én vagyok az, aki kell neki? Igen, tudom, rémes egy hisztéria vagyok e téren, de nem tehetek róla, egyszerűen túl tökéletesnek látom őt magamhoz képest. De igyekszem majd mindezt elhessegetni az elmémből. Tényleg. Most pedig inkább nem gondolok semmire sem. Csak rá.
Mosollyal az arcomon hagyom, had fektessen végig a franciaágyon. Az érintése jól esik, mint mindig, kellemesen bizsergeti végig a testemet, a csókjai pedig felérnek nekem magával a mennyországgal. Felszegem a fejemet, amint az ajkaival a nyakamra téved, és az egyik kezemmel beleszántok a hajtincsei tengerébe, míg a másikkal lentebb tévedek, és a nyakát kezdem el simogatni. Amint megérzem a kezét a testem vonalán, majd a combon végigsiklani, az élvezet hulláma önt el, némi félelemmel, de annál nagyobb izgalommal, ami csak még inkább megerősödik, amint a szoknyám alja elkezd feljebb vándorolni, de a félelmem rögvest alábbhagy, amikor fölém hajol, és az ajkaival megérinti az enyémeket. Megint, és még ezerszer ébredek rá, hogy örökre, és menthetetlenül beleszerettem ebbe a férfibe, a bizalmam pedig ezekben a percekben csak erősödik felé, ami éppen elég ahhoz, hogy először lassan, és lágyan, majd a másodpercek elteltével vadabbul, szenvedélyesebben kezdjem el birtokba venni az ajkait. Igyekszem feljebb helyezkedni az ágyon, hogy még kényelmesebb helyzetbe kerüljek, vele együtt, majd félénk mosollyal az arcomon kezdem el figyelni először a kezeit, később az arcát, a szemeit, mialatt szépen, és lassan bont ki a ruhadarabokból, ám, amint megérzem a tekintetét magamon, a pír megint felvándorol az arcom két oldalára, a kérdésére pedig alig akaródzik válaszolni. Látja, ez nem is kérdés. De ebben a percben pont a pirosságom az, ami érdekel. Most csak Lucius, és a pillanatunk létezik nekem, ezért igyekszem velősen válaszolni, és nem feltartani magunkat. - Nem tagadom, de nem számít. Most csak te számítasz, és én. Csak mi ketten. - felelem, és, hogy bizonyítsam a szavaim igazságát, a kezeim érte nyújtom, hogy közelebb vonva magamhoz, a teste az enyémmel érintkezzen, és érezze azt a melegséget, ami a közelében átjár engem, de mindezt úgy teszem meg, hogy sietősen kigombolom a gombokat az ingén, és eltávolítom a ruhadarabot róla, hogy az enyémekkel együtt az ágy végében legyen a nyughelye, amíg nem lesz rá szükség, majd meztelen felsőtestén végigsimítok a kezemmel, pár másodpercig megállapodva a bal oldalán, a szívénél, hogy érezzem annak szüntelen, és élénk dobogását, végezetül pedig ismételten magamhoz vonva, hogy megízleljem az ajkait.

Mindig vele képzeltem el ezt a pillanatot, senki mással, hiszen világéletemben nem voltam szerelmes senki másba, csak belé, és mivel egész életemben tiszteltem a hagyományokat, nem is szándékoztam másnak adni azt a kincsemet, amit, véleményem szerint, csak a szerelmemnek nevezett férfi kaphat meg. És ez Lucius, senki más. Vele osztom meg az életemet, eddig is, most is, és majd a jövendőben is, illetve vele élem át életem minden egyes fontos pillanatát, az eljegyzést, és most, azt, amit vélhetőleg a számára, és a számomra is a legfontosabb momentumként zajlik majd le.
A ruhadarabok, mintha nem is léteztek volna eddig, hagyják el mindkettőnk testét, majd hullanak a franciaágyra, beterítve annak az egyik sarkát, de az ágy nagy részét mi ketten foglaljuk el, és mit sem törődve a minket körülvevő tárgyakkal, és eszközökkel, szeretjük egymás testét, és lelkét egyaránt. Az érintések melegek, és szenvedélyesek, a csókok pedig kedvesek, mégis vadak, és minden tett, amit egymás ellen követünk el forr az eddig elfojtott, most pedig szabadjára engedett feszültségtől, amit a következő percekben egymáson sikerül majd levezetnünk. A levegő olyannyira felforrósodik, hogy amikor az ajkaimat felnyitom, hogy az élvezettől levegőhöz jussak, csak az időközben elhasznált, felmelegedett áramlat jut el hozzám, amit szinte észre sem veszek, mert az egyetlen, akivel jelen pillanatban törődök, az Lucius. Amíg csókol, hol az egyik, hol a másik testrészemnél, addig végigvezetem körmeimet a nyakától kezdve, a mellkasán át, egészen a hátáig, hol gyengébb, hol erősebb szántást hagyva az ujjaim után, éreztetve, hogy mennyire élvezem a vele együtt töltött perceket. De nem csak én, ő is jelét adja az élvezetének, és annak, hogy mennyire kezdi el sürgetni az idő, hiszen tapintható, és érezhető jelét veszem észre, amikor visszatér az ajkaival az ajkaimhoz, és csípőjét az ágyékomnak nyomva érezteti velem élvezetének szakaszát. Tettével pírt varázsol az arcom két oldalára, ennek ellenére, és szavának hatására nem foglalkozom mással, magamhoz vonom őt, két tenyerem közé fogva az arcát, és most én hintek rá egy szenvedélyes csókot, ami percekig fogva tartja őt, és csak azután engedem tovább, hogy érintéseivel tovább fokozza az élvezetemet. Amikor a szoknyámat elhagyva, a combjaim kerülnek terítékre a kezei által, csókjaimmal a nyakát kezdem el kényeztetni, majd az arca minden pontját összekötve térek vissza az ajkaira, és sikerül kicsikarnia belőlem egy halk nyögést, amint megérzem, hogy férfiassága csupán már csak az alsónadrágján keresztül ér el hozzám, gyönyörömet pedig fokozza, amikor az ujjaival a testem teljes vonalán kezd el kalandozni. Csókjai ismételten lekötnek, olyannyira, hogy akaratlanul is hagyom, had húzza fel maga mellé a combomat, én csak élvezem mindazt, amit ő nyújt nekem azáltal, hogy másik kezével a domborulataimmal kezd el foglalkozni. Hátraszegem a fejem, pár pillanatig így tartom, majd egyik kezemet végigfuttatva az oldalán tekintek Lucius szemeibe, és nem is gondolkodom, megszólalok. - Én is szeretlek, nem is sejted mennyire. - suttogom a felhevült levegőbe a szavakat, majd az ajkaimat a nyelvemmel megnedvesítve folytatom tovább. - Az enyém vagy, és én a tiéd. Testestől, lelkestől. - ejtem ki a szavakat az ajkaimon, teljes őszinteséggel, majd csókkal vonzom őt magamhoz, miközben az egyik kezemmel elkezdem lefejteni róla az egyetlen ruhadarabot.

Soha sem beszéltem senkinek sem az intim félelmeimről, az édesapámnak, és az édesanyámnak nem lehetett, nem is foglalkoztak volna vele, szerintem még az érdeklődés halvány jele sem látszódott volna az arcukon, Bellával pedig hiába voltam remek testvéri kapcsolatban, nem láttam az értelmét annak, hogy ilyen minőségű dolgokat megosszak vele, Meda pedig. Nos, vele a legkevésbé sem normális mostanában a kapcsolatom, amióta azt az utat kezdte el járni, mint a rokonunk, Sirius. Tehát, szinte nem maradt senki sem, akivel minden gondolatomat megvitathattam volna, így inkább magamban tartottam azokat, most pedig, mintha elillanni látszana mind, ahogyan egyre közelebb kerülünk egymáshoz lelkileg, és testileg is, Luciusszal.
Minden egyes érintését egyre jobban kezdem el élvezni, bár eddig sem volt másként, most mégis egy másféle hatalom kerít az uralma alá, ami kezdi átvenni az irányítást a félelmem felett, és kezd inkább az izgalomra, és az élvezetre hajazni, bár a félelmem homályba veszését szinte észre sem veszem már. Az érintéseire érintésekkel, a csókjaira csókokkal válaszolok, noha eleinte lassan, az eltelt percek folyamán egyre szenvedélyesebben, és vadabban vesszük birtokba egymás testét, és bár még reggel el sem tudtam képzelni, hogy ez az együttlét lehet ennyire kellemes, most mégsem tudnék már más cselekményt elképzelni a mai nap programjáként, és nem is akarnék. Már értem, és érzem, hogy miért is ez válik egy mágus legfontosabb pillanatává, hiszen ezáltal az esemény által válik két szerelmes eggyé, ezáltal egy hatalmas lépcsőfokot jelent ez egy kapcsolatban. Ahogyan most a miénkben is.
Miután felbátorodva segítek neki, hogy eltávolítsa magáról a feleslegessé vált, utolsó ruhadarabját is, örvendve veszem észre a kedves mosolyát, amit én is egy mosollyal jutalmazok, és egy, az eddiginél egy hangszínnel hangosabb sikoly hagyja el a torkomat, és az ajkaimon át távozik a szoba csendjébe, megerősítve ezáltal, hogy élvezem amit velem, és a testemmel tesz, illetve kérve, hogy folytassa továbbra is, ne hagyja abba, had járja át a testemet megint, és mindig a remegés, amit Lucius az, akinek sikerül elővarázsolnia belőlem. Azért örvendek neki, hogy rajtunk kívül senki más nem tartózkodik a kastélyban, nem szívesen osztoznék ezeken a perceken, és ezen a pillanaton senkivel sem, hiszen ez csak ránk, kettőnkre tartozik, és nem másra, olyannyira intim alkalom ez.
Amint egyik kezével ismételten végigsimít a testemen, majd megállapodik a combomon, annak is a belső felén kalandozva el, ismét egy kisebb sikoly hagyja el az ajkaimat, majd egy pár percre a mély szempárba tekintek, hogy lássam a kifejezést, ami az arcán foglal helyet, és, aminél ezekben a perceken semmi sem szebb számomra. Csókjára csókkal reagálok, karjaimmal átkarolva a nyakát, és az ott található pihékkel játszadozva el, amint pedig az ágyékomnál megérzem a férfiasságát, bátran vonom magamhoz, a lábaim segítségével, alsótestét átfonva. Majd elválok Luciustól, de csak annyi időre, míg a fehérneműm magamon hagyott egyetlen darabja is levándorol rólam, a testemről, és a megfelelő helyére kerül, az ágyon tárolt ruhák közé.
Immár semmi sem választ el minket egymástól, a meztelen testeink minduntalan egymáshoz simulnak, a meleg pedig, ami eluralkodott rajtunk, már még inkább érezhetővé válik, ahogyan a magasba csapó szenvedély is, amivel egymást ajándékozzuk meg. Mély pillantásától hevesebben kezd el verni a szívem, és az egész testem még jobban kezd el bizseregni. Egy csókjával tapasztja be az ajkaimat, és, amíg az ajkai édességét ízlelem, kezdem el érezni, hogy elérkezett a pillanat, amire az eltelt percek óta mind a ketten vágyunk. A lábaimat széttárva nyitom meg neki a helyet, hogy immár teljesen hozzám férhessen, majd, amint belém hatol, és megérzem magamban a merev férfiasságát, kényszeredetten kiáltanék fel, de nem tehetem, mert az ajkaival belém fojtja mindazt a hangot, amit szeretnék kiadni magamból, ezért a kezeimmel végigszántva a hátát igyekszem elterelni a figyelmemet a testemet átjáró kis fájdalomról. Aprót szisszenek fel, amikor lehetőségem nyílik erre, amint az ajkaim szabaddá válnak, majd a nyakára lehelek egy csókot, és tincseit talán kissé erősen megragadva vonom magamhoz, hogy a felhevült levegőbe suttoghassam, mennyire is szeretem.

A szoba már olyannyira meleggé válik az alkalom alatt, hogy én magam kezdem érezni a meleg miatt leváló páracseppeket Lucius vékony, de kidolgozott, izmos testén, és az én testem minden egyes tájékán, de mit sem törődve vele, először a kiszáradt ajkaimon végigszántom a nyelvemet, majd magamhoz vonom Luciust, és egy igen csak szenvedélyes csókot váltok vele, így magamba fojtva minden kikívánkozó sikolyomat, amik az élvezetem tárgyát hivatottak jelezni neki, és nekem is.
Az egyetlen egy szó, ami elhagyja ajkait képes arra, hogy enyhítse mindazt a fájdalmat, amit az alkalom ad számomra, és, ami az első percek után egy teljesen másféle érzéssé alakul át, az izgalom, és az élvezet keverékévé, hiszen nem kellenek hozzá hosszas percek, hogy megszokjam az eddig ismeretlen érzést, és a félelmem semmivé válásával elkezdjem élvezni azt, amit Lucius nyújt nekem, először életemben. Az ismeretlen vonz, szokták mondani, és csak most kezdem el megérteni, hogy ez a kijelentés mennyire igaz, hiszen az, amit eddig nem ismertem, most annál is inkább kezd el magával rántani, fel a magasba, olyannyira, hogy a fájdalom elmúltával csak az élvezet lesz úrrá rajtam, és, ha tehetném, be sem fejezném az alkalmat, csak, ha már a fáradtság von a karjaiba.
Nem elégszem meg az érintéseivel, sem a csókjaival, akarom, egyre jobban, és szeretném, ha soha sem érne véget ez a pillanat, ezért, és, hogy meg tudjam nyújtani az élvezet erejét, annyiszor érintem meg, és annyi helyen, ahol csak lehet, és ugyancsak annyiszor csókolom meg, amennyiszer csak megcsókolhatom, már az sem érdekel, hogy lassan lélegzethez sem jutok, hiszen a végtelenségtől, és a gyönyörtől nem csak a nyögések, és a sikolyok hagyják el az ajkaimat, hanem a levegőt is ziláltabban kezdem el venni, mindezért a testemet még inkább a hatalma alá vonja a bizsergés, és ezáltal a remegés. Igyekszem uralkodni magamon, de mindhiába, arcomon a pirosság is egyre jobban megjelenik, noha ez már korántsem az izgalomnak, és a félelemnek tudható be, hanem annak, hogy a testem egyre jobban kezdi átvenni Lucius testének a ritmusát, és ezért, és a kezdetét vevő fáradtságért, varázsolódik pír az arcom két oldalára.
Minden egyes érintésre, és csókra, amit a szerelmem nekem szán, másféleképpen reagálok. Hol kezeimmel megérintem, és végigszántom az arcát, és a teste azon részeit, amihez hozzá tudok érni, hol pedig az ajkaimat tapasztom az ajkaira, és nedvesítem be azokat, de mindenképpen viszonozom minden tettét, és cselekedetét.
A szavaira mosoly kezdett el vándorolni az arcomra, és vágytól átitatott hangon szólaltam meg, hogy válaszoljak neki. - Nem, nem elégszem meg ennyivel, bár igen kecsegtető mindaz, amit eddig adtál nekem. - simítok végig a karján, egészen fel a nyakáig, majd csókot adok a nyaka oldalára, az állára, egyre felfelé haladva. - De én mindenedet akarom, és mindent, amit még nekem tudsz adni. Illetve, én neked. - lehelem bátran a minket körbevevő csendbe, majd engedem, hogy megfordítson magán, és én kerüljek felülre, rá a testére, majd, amint mindez megtörténik, kezeimet végigvezetem a hasán át, egészen a mellkasáig, és lehajolva hozzá csókolom meg az enyhén duzzadt ajkakat, mialatt ritmikus mozgással kezdek el mozogni rajta.

El sem tudnék képzelni szebb pillanatot, mint, amit mi ketten most végre átélünk, egymás közt, egymás karjaiban, és egymást érintve, csókolva. Soha sem hittem volna, hogy egy ilyen alkalom lehet ennyire kellemes, és noha eddig még nem éltem át egy együttlétet sem, mégis érzem, hogy ezt az élményt csak a szerelmemmel, Luciusszal élhetem át, és oszthatom meg, ahogyan azt ezekben a percekben teszem is, mert nekem nem kell már más, soha sem, ahogyan eddig sem kívántam más férfit, és eddig is csak Lucius volt az az egy férfi, aki minden egyes gondolatomban, és álmomban szerepet kapott, most már, hogy nem csak a szívemet, és a lelkemet kapta meg, hanem azt az egy kincset is, ami a szerelmes párok számára a legfontosabb, már érzem, hogy ez az érzés soha sem fog megváltozni. Mindig is Lucius lesz az egyetlen, a nagy betűs, nekem, mégis érzem, képtelenség ennyire szeretni egy férfit. Nekem mégis sikerül, és kétlem, hogy a jövendő évek alatt egy szemhunyásnyit is alább hagyna a szerelmem iránta.
Ezerszer érint meg, és én ezerszer viszonozom azt neki, pontosan akként, ahogyan egy szerelmes pár egyik fele teheti azt meg, olyan lassan, mégis másodperceknek tűnően gyorsan, és olyan lágyan, mégis tele szenvedéllyel, hogy az ágy is beleremeg a talapzatba, mint ahogyan a testem minduntalan, amikor Lucius ujjai szántanak végig rajta. Mégis, kell még, hogy érezzem, hogy megint átfusson a bőrömön a kézfeje, és kell az is, hogy karcos, szenvedéllyel átitatott férfias hangján a fülembe suttogja mennyire szeret, és mennyire kellek neki. Éppen annyira, mint ő nekem. Már el sem tudnám képzelni nélküle az életemet, tudom, olyan sivár, és végtelen lenne, ha ő nem létezne, csak a vágyálmaimban. Ezekben a percekben is, amikor feltekintek rá, még mindig azt hiszem, hogy csak képzelődök, és az eszem a bolondját járatja velem. De, még ha az eszemnek, és a szívemnek néha nem is hiszek, a testemnek most igen is hinni akarok, hiszen egy álom nem okozhat ilyen vágyat, és kéjt, amit most Lucius kelt fel bennem minduntalan. Az érintésével, a csókjaival. Mindennel, amit ezek alatt a percek alatt velem művel. Úgy érzem, hogy az életemmel játszik, és mégis engedem neki, hogy minden egyes lépést ő szabjon meg számomra, és ő kalauzoljon át az élet útvesztőin.
Mindahányszor megérint, egy hullám fut végig a testemen, amit valószínűleg ő is érez, ugyanúgy, mint én érzem, mindez az, amit ő a puszta érintéseivel kivált belőlem. A csókjai mézédesek, és egyszerűen túl nagy a kényszer, nem tudok betelni velük, érzem, hogy belehalnék, ha elszakadnék tőle, ezért hagyom magam, és megint, és megint magamhoz vonom, hogy a nyelveink kalandos útra indulhassanak általunk. Amint testhelyzetet váltunk, felé hajolok, le, megcsókolom, majd tekintetemet az övére függesztem, és nézem, hogy milyen érzések, és érzelmek ülnek ki az arca két oldalára, amint le, és fel ereszkedek rajta, a mozgásomat az övéhez hangolva, hogy még így is párhuzamban legyünk egymással. Nézem a homlokát, nézem a szempárját, azt a hosszú, hegyes orrot, és azokat a mosolygós, most enyhén pirosan izzó, és telt ajkakat, és elmosolyodom. Már nem félénken, bátran. Mert azóta, amióta belekezdtünk az együttlétünkbe, mintha minden eddigi rossz érzésem elszállt volna, már nem félek, nem tartok semmitől sem, mert tudom, megbízhatok benne, ő az a férfi, aki mindenkitől, és mindentől megvédelmez, amitől csak egy kicsit is rettegek.
Érzem már, hogy közel a vég, ami a kapcsolatunk egy másik kezdetét jelenti, érzem, hogy hamarosan beteljesedik a szerelmünk, és ennek sikerül is hangot adnom, hogy ő is érezze. Halk, de kéjtől átitatott nyögés hagyja el az ajkaimat, majd még egy, és még egy, először egészen aprók, majd a másodpercek múlásával hangosabbak, teltebbek, és, amint kimondja a szót, a nyakába kapaszkodok, magamhoz vonom, és én is átélem a szerelmünk beteljesedését.
Percekig még pihegve fekszek mellette, a fejemet a mellkasára hajtva, az arcát, a nyakát, a karját simogatva, szavaira pedig édesen, és kedvesen mosolyogva felelek. - Mindig is a tiéd voltam, és most lettem végérvényesen csak a tiéd. - válaszolom, és nem is lehetnék boldogabb. Mintha teljesen újjászülettem volna, mintha egy másik, egy sokkal boldogabb Narcissa lennék, akitől senki, és semmi sem veheti már el a szerelmét. Bólintok, amikor elzavar. - Igyekszem, pedig azt hittem kielégítettem az éhségedet. - kacérkodok vele, huncut hangnemmel, majd az ágy végén sorakozó ruháimat a karomba zárva nyomok egy csókot az ajkaira, és indulok a fürdőszoba felé, hogy rendbe tegyem magam.
Negyed óra múlva már boldogan, és felöltözve ölelem át Luciust, amint az ebédlő felé sétálunk.

Lucius karjaiba kapaszkodva, és a derekát átölelve tartunk az ebédlő felé, és nem is érezhetném magam boldogabbnak, mint, amilyen én jelen pillanatban vagyok. Már érzem én is, amit sok más lány is, a folyamatosan repkedő pillangókat a gyomromban, amik egyre vadabbul kezdenek el szállni, amikor érzem Lucius jelenlétét, hát még akkor, amikor megérint, vagy, amikor az ajkai az ajkaimat érintik. Képtelen vagyok betelni vele, és el nem tudom képzelni, hogy valaha is nélküle kell élnem, nem megy, egyszerűen nem, mert nemcsak, hogy hiszem, hanem már tudom is, hogy nem, olyan nincs, hogy ne Lucius legyen az a férfi, akivel leélem majd azt az életet, amit nekem szánt a sors. Mégis akként kapaszkodok belé, mint egy haldokló az egyetlen reménységébe, nehogy egy véletlen szellő elsodorja őt mellőlem. Mert az nem tudnám elviselni, egyszerűen képtelen lennék. Érzem. És tudom.
Amint megérkezünk az ebédlő termébe, mosollyal az arcomon szemlélem Lucius lovagiasságát, majd a manókra esik a tekintetem, akik sorban, megállás nélkül szolgálják elénk a legfinomabb étkeket, és italokat, amiket egy mágus lánya, csak megkívánhat. Különféle levesek, sültek, sütemények, illetve édes, és száraz italok foglalják el méltó helyüket a hosszú asztal lapján, a kóstolásra várva, én mégis csak a velem szemben helyet foglaló Luciust falom fel a szemeimmel, senki, és semmi mást. A mosolyom levakarhatatlanul, szüntelen villog az arcomon, majd, amint Lucius felém lép, hogy italt töltsön nekem, nem tudom megállni, hogy ne érintsem meg a kézfejét, majd a karját, kell, hogy érezzem teljes valójában, hogy még mindig itt van velem, mellettem, és, hogy soha sem hagy el, és nem hagy majd magamra az élet folyamán.
Elgondolkodva igyekszem a finom falatokat a tányéromra kényszeríteni, eszembe jut a múlt hét, az a klubhelyiséges reggel, majd pedig a Lilyvel folytatott harcom a szerelmemért, a háttérben pedig Lucius szavait hallom meg a terem csendjében, erre kapom fel a fejemet, és tekintek bele a mély szempárba. - Nem, nincs semmi probléma. - rázom meg enyhén, tagadóan a fejemet, majd egy pillanatra elgondolkodom, utána szólalok meg megint. - Csak gondolkodtam. A múlt heti reggeli találkánkról, és arról, hogy elég egy szó, és percek alatt vadmacskává változom, ha rólad van szó. - nevetek fel, pirosan sugárzó arccal, majd, amint meglátom értelmetlen tekintetét, muszáj magyarázattal szolgálnom neki. - Tudod, múlt héten találkoztam egy griffendéles lánnyal. Lily.. Evans, ha jól rémlik a vezetékneve. Nos, nem volt túl kellemes a találkozásunk, azt kell, hogy mondjam. - ejtem ki a szavakat az ajkaimon, a nyelvemmel benedvesítve az alsóajkamat, majd a kezembe veszem a poharamat, és Lucius felé megemelve, belekortyolok.