Lucius & Narcissa

Kimondatlan érzések, és érzelmek kavarognak bennem, már napok óta. Érzem, hogy valami nem stimmel, és érzem a nagy változás szelét is, mégsem tudom megmondani, hogy mi az, ami hibádzik. Bella félig elejtett szavai sem segítenek sokat. Inkább keveset. És nem arról van szó, hogy milyen változással telnek el a napok, és a hetek, hanem arról, hogy a kastélyban lakó mágusok sem ugyanazok már. A diákok? Ők mit sem sejtenek. Bár, vannak, akik bátrabbak, és talán okosabbak ahhoz, hogy felmérjék a helyzetet, és ne csak a babérjaikon foglaljanak helyet, hanem tegyenek is valamit a világért. És magukért. Ismerem őket. Sár-, illetve félvér származású mágusok, de biztosan vannak köztük olyanok is, akik a nemesebb, aranyvér családokat erősítik, és ennek ellenére mégis a bizonytalanságot választják, nem pedig a biztonságot, amit a vér törvénye nyújthatna nekik. Ők másképpen gondolkodnak, mint mi. Mi, akik akkor is tiszteljük a vérünket, és büszkék vagyunk rá, ha mások megvetnek minket miatta, a hitünk miatt, és mániákusoknak neveznek el minket, gúnyolódásképpen. Örökös játszma ez azok között, akik nem ugyanazt a vérvonalt erősítik. És, ha hinni lehet az elsuttogott szavaknak, akkor ennek a játéknak elérkezett az első csatája.
Más esetben nem érdekelne ennyire semmi sem, ami a vérmániával kapcsolatos, hiszen nem vagyok sem az édesanyám, sem Bella, sem Meda, most érzem, hogy még ha akarnék sem maradhatnék ki az egész hercehurcából, hiszen, ha jól sejtem, éppen az én kedvesem, Lucius az egyik mérvadó benne. Biztos ugyan nem vagyok ebben a kérdésben, de az iskola pletykavonalának eredete félig igaznak mondható, és akarva, vagy akaratlanul, én is értesülök még azokról a dolgokról is, amihez nekem egyáltalán nincs is közöm. Hallottam már magamról, és Evansról, de ugyanebben a helyzetben Luciusról is. Nem akarok én semmit sem felróni neki a mai találkozónkon, csak cseppet érdeklődő, és kíváncsi természet vagyok, pláne akkor, ha a szerelmem nevét is kiejtik a szájukon a mágusok. Bűnnek ez nem nevezhető, nem igaz?

Még ha akarnék sem tudnék megfeledkezni a sejtelmeimről, sem pedig a félig elsuttogott baljós jelentésű szavakról, amiket már nemcsak a diákok, hanem a professzorok is megosztanak egymással, hiszen, ha Bellát, és Luciust tekintem, akkor én is igazán érintetté válok ebben a dologban. Ha akarok, ha nem. Már pedig nekem soha sem volt nyílt vágyam, hogy az aranyvérű mágusok hatalmat biztosítsanak maguknak, még akkor sem, ha a családom már a kezdetek óta ezt a példát követi, és nem tűrnek meg olyan családtagokat, akik ezt a célt hátráltatják. Természetesen a zártságom nem azt jelenti, hogy a félvér, és a sárvér mágusokat mellénk helyezném, illetve előtérbe, nem. Én csak jobb szeretnék kimaradni ebből az egész helyzetből. Több, kevesebb sikerrel. Sirius kuzinom már kiesett a családi körből, és, ha Andromeda, a nővérem azt az ösvényt járja majd, amit már kiszemelt magának, hamarosan ő is a rokonunk sorsára juthat, amit nem szeretnék, hiszen mégiscsak ugyanolyan testvérem, mint Bella, még ha a kapcsolatunk egészen hullámzó mostanában, akkor is. Nem szeretném, ha az aranyvérűek céljai miatt hullana szét a családom, hiszen ők fontosabbak nekem mindennél. Vagyis, csak egyvalakinél nem. Luciusnál.
Mintha megérezné a gondolataimat, mintha olvasna azokban, érkezik meg, végre, én pedig mosollyal az arcomon hagyom, hogy magához, a karjaiba vonjon. Mélyen magamba szívom az illatát, és lehunyom a szemeimet, amíg a mellkasán tart. - Szerelmem. Semmi probléma, az a fontos, hogy végre itt vagy, velem. - felelem a magyarázkodására, és így is gondolom. Annyira hiányzott már, még akkor is, ha csak perceket töltünk el egymás társaságának hiányában, szinte meghalok nélküle, viszont, ha mellettem van, akkor képes vagyok a fellegekig szárnyalni.
A kérdésére, miszerint miért is vagyok ennyire izgatott, kissé elszakadok a mellkasától, és a szemeibe tekintek. - Nincs semmi okom rá, vagyis. Olyan érzéseim vannak, amiket nem tudok megmagyarázni, de érzem, hogy valami meg fog változni a világban. Mintha már itt, az iskolában is kezdetét vette volna. A diákok, még a professzorok is beszélnek róla. Halkan, igaz, mégis eljutnak a hírek másokhoz is. Hozzánk. Hozzám. - felelem neki, majd mélyen a szemeibe tekintek, és folytatom. - Lehet, hogy nincs igazam, viszont, ezzel a változással kapcsolatban már Bella, és a te neved is felmerült. - fogom meg a kezét, hogy érezze, nem akarom én mindezt a szemeire hányni, csupán meg akarok bizonyosodni az igazamról, vagy pedig a tévedésemről, hiszen egy meg nem fogalmazott kérdés ez, mit elhebegtem neki, de szeretném, ha őszintén felelne nekem, hiszen ő a szerelmem, vőlegényem, a leendő férjem, az a személy, akiben teljesen megbízok, még akkor is, ha nem mond el mindent nekem. Mert szeretem.