Louis & Vicky

Vicky & Louis

Novemberre az ember fia kellemesen megelégszik az elsősök idétlenkedésével annyira, hogy szívesen kiszakadjon innen. Na persze, kimenekülni nem tudok, felesleges lenne elhagyni a kastélyt, komolyan mondom, mindenhol csak elsősöket látni. Nem azért, persze, én is voltam kicsi és kezdő, én is tévedtem el, nem is egyszer. Most viszont éppen elég szerencsétlenkedést láttam, hogy megérdemeljek egy kis pihit.
Félreértés ne essék, szeretem a "munkám", de ez már a harmadik éve, hogy csinálom... és a kérdések változatlanok. Érthető, miért ötödikben választanak új prefektusokat - addigra az ember nem csak mindennel tisztában lesz, de a munkaideje alatt éppen ki is éli az összes prefektusi hajlamát.
Lényeg a lényegben, hogy befeldobtam a törölközőt a vállamra, és kisétáltam a hétköznapokból. Vagy inkább fel. Csak tudnám, miért az ötödikre rakták a kényelmet, mikor az alagsorban lakunk... A Mardekár igazán megérdemelne egy csaját fürdőt a saját prefektusainak. Biztosan remekül ki tudnánk használni... Bár nekem már mindegy, ennyi lépcsőzés nem árt, jövőre pedig befizetek egy saját... jakuzzira. Csak hogy mégis megadjuk a módját.
Lazán benyitok az említett helyiségbe, és csak reménykedni merek, hogy ezúttal nem fog senki sikítani. Tudom, hogy kopogással mindez elkerülhető lenne, de akkor elveszne az izgalom, ez a kellemes görcs a gyomromban, hogy vajon a következő pillanatban sújtja e átok a szép kis pofimat.
Ezúttal teljes a csend, így az irányításom alá veszem a helyet. Megnyitom a vizet, elintézem a világítást és köszönök a sellőnek az ólomüvegben, majd zavartalanul állok neki a vetkőzésnek. Az elején frusztrált, hogy mozog, de addigra a szellemek, köztük Myrtle, már kifejezetten megszokottá váltak, így nem akadhattam fenn ilyesféle apróságokon. Ma már inkább úgy gondolom, egy ablakba ragadva is jár néha egy-egy jobb nap a változatosság kedvéért. Na és természetesen, ezt a jobb napot én biztosítom.
Ezt megtárgyalva a vízbe vetem magam, megérdemlem a meleg kényeztetését, és a nyugtató gondolatokat prefektusok és kviddics nélkül.

words: 429 notes: kissé gyenge, de megvan ^^

Louis & Vicky

Nos, valahol és valamikor el kell kezdeni a lázadást a rendszer ellen. Én személy szerint úgy döntöttem, ezen a napon fogok nekilátni, méghozzá a prefektusi fürdőben, hogy teljes legyen az élvezet. Nem mintha eddig nem szegtem volna meg egy szabályt sem... de mégiscsak ez az igazi, a második nagy Ő a fürdőruhám mellett. Mert igen, mivel a többiekkel együtt csobbantam be, a meztelen fürdőzésnek a futó ábrándjától is elbúcsúzhattam - pedig valljuk be, az aztán tényleg ott lett volna. Helyette azonban becsempésztek pár korsó vajsört (hogy hogyan, arra már rá se mertem kérdezni), szóval az egyébként is nagyszerű hangulat az egekbe szökött. Fröcskölések, kiáltozások, sikolyok és nevetések hangja zengte be az egész emeletet, miközben mi mit sem zavartattuk magunkat a feltűnő viselkedésünkért. Nem úgy Frics és az idegesítő macskája.
Én... fogalmam sincs, hogyan úsztam meg, hogy észrevegyen. Azt hiszem pont a víz alatt voltam vagy valami ilyesmi, de ez már tök homály és különben is lényegtelen. De a lényeg! Hogy a lényeg lényege lényegében lényegtelen. Hahahaha! Szóval, hogy itt maradtam egyedül egy forró, habos fürdőben, alkohol-per-vízmámorban úszva, és nem félek kihasználni a helyzetet.
Főleg, miután meghallom hogy nyílik az ajtó és a világ leghelyesebb, legszexibb sráca kezd vetkőzni előttem. Ahw. Kár, hogy csak a víz alól figyelhetem, különben biztos azonnal észrevenne... Meg hát észre is vesz, tekintve, hogy egyenesen a habba veti magát - rám. Talán mégsem volt olyan jó ötlet elrejtőzni, khem.

words: 233 music: - note: -

Vicky & Louis

Szinte már hangosan is az elkövetkezendő lazításomról beszélek, lehet, hogy ez flúg, de nagyon szeretem ismételgetni, ha valamit megérdemlek. Ez legtöbbször akkor fordul elő, amikor nincs így, de most kivételesen igazam van. Tudom, hogy magam sem tartozok éppen az aranyvérűek csoportjába, de lelkifurdalás nélkül ki merem jelenteni, hogy a mugli-születésűekkel van a legtöbb gond. A helyükben én is megilletődnék, ha teljesen új kapuk nyílnának előttem, de mégis... Kéne nekik egy külön felkészítő tábor, hogy nem a mi idegeinket cincálják szét az ősszel. Már csak egy év...
Azért sincs bűntudatom, hogy egy szó nélkül tűnök el a színről. Vannak rajtam kívül még öten, én nem lehetek olyan fontos, ha pedig mégis keresnének, tudják, hogy hol találhatnak. Könyvtár, fürdő, fúriafűz... Minél eldugottabb, annál énebb.
Az ajtót ugyanazon okból nem zárom be, amiért nem kopogtam, így sokkal izgalmasabb az élet. Fiatal vagyok, most akarok minden hülyeséget csinálni. Jár nekem ennyi "veszély".
Amivel azonban nem számoltam, az Frics bármilyen jellegű magánakciója. Tudom, hogy a fürdőt rendszeresen jogtalanul használják, és hogy erre nagyon harapós, de nem hallottam hírét, hogy ma már takarított volna erre, nem is számítok váratlan vendégre.
Azt nem tudom, ő számít e rám, de rendesen sikerül megijesztenie, amikor a hab alatt valamibe... pontosabban valakibe ütközök. Minden hezitáció nélkül, azonnal alá nyúlok és a vállainál fogva húzom ki a vízből. Reménykedni merek csak, hogy nem Frics az, aki talán szintén úgy gondolta, hogy pihenést érdemel. Megörülök, amikor vörös, vizes lobonc tűnik elő a víz alól, ezt mágia nélkül is el tudom intézni... Hacsak még nem neki áll majd feljebb.
- Buta lány, nem ér a frászt hozni az emberre, aki szeret csuklóból átkokat szórni.
Egy pillanatig még szorítom a vállát, felmérvén a temperamentumát, majd lassan eleresztem, és inkább az arcából húzom ki a nedves tincseket. Tudjam csak, ki lapul meg a víz alatt gyanútlan áldozatokra vadászva.
- Vicky? - ismerek rá a lányra, és őszinte meglepetés rejlik a hangomban. Hogy ez pozitív avyg negatív? Csak később derülhet ki.
Mardekárosként még egy prefektus lelke sem lehet makulátlan, és ami az iskolán kívül történik, azzal még csak elszámolnom sem kell. Az, hogy most éppen egy sulin kívüli kamatyolás áldozata csücsül az én fürdőmben, egy nagyon szerencsétlen véletlen. Egy megdöbbentő véletlen. Tudom, hogy eddig nem ide járt. Mondjuk azt is tudom, hogy utazgatós a családja, így meg sem kéne lepődnöm, hogy újra találkozunk. Mégis meglepődök. És valamiféle magyarázatra várva bámulok rá.

words: 575 notes: -

Louis & Vicky

Nem bánom hogy rám esik, mert most őszintén, egy ennyire vonzó srácra hogy lehetne ilyen apróság miatt neheztelni? Még örülök is a közelségének, nemhogy bosszúhadjáratot indítsak, vagy valami. De hogy felrántson? Erről nem volt szó, egyáltalán nem tetszik, és ezt a tudtára is hozom: egy kecses, ám annál durvább csuklómozdulattal lerázom magamról a kezeit és hátrébb lépek. Mármint lépnék, ha nem hullámzana a víz és imbolyogna alattam a csempe, így viszont képtelen vagyok a fiú vállába kapaszkodni. Hmm, elég jó.
- Pálca nélkül nehéz lenne átkot használnod, hacsak nem működik a másik pálcáddal is, amit kétlek - mosolygok rá mind a hármójukra angyalian. Vagyis kettejükre, most csak annyi van belőle. Három. Egy. Kettő. Három. Négy... Na jó, legközelebb akkor se iszok ennyit, ha maga az elnök ajánlja fel, hogy tölt nekem még egy korsóval. - Eltaláltad! - tapsolom meg őszinte örömmel az arcomon. - Várj, most jön a rádöbbenős te-vagy-az jelenet. Szóval csapó kettő-
...és komolyan leesik, kicsoda. Általában tökéletesen leplezem a döbbenetemet, most viszont jó pár másodpercig csak bámulok rá tátott szájjal, mire egyáltalán leesik, mit csinálok éppen. Végül zavartan köhintek egyet, elengedem az eddig lelkesen szorongatott, izmos vállait, majd hátralépve a hajamba túrok. Mintha a föld is szédülne velem együtt, minduntalan ki próbál csusszanni a lábaim alól.
- Deveroux. Mit keresel itt?

words: 214 music: Partition note: -

Vicky & Louis

Egy nap. Egy olyan napot szerettem volna, amikor egyedül lehetek és kikapcsolhatok, ez azonban máris dőlt. Társaságom mindenféleképpen felemelőbb, mint a pisisek vagy a többi prefektus - hiába vagyok jóban a legtöbbel -, de azért megijesztett. A jelenléte, a "vízalattisága", és a haja ismerős tapintása. De az mugli fia nem kezd el azonnal ezen agyalni. Fél perce kapott sokkot.
- Hitetlen vagy - húzom a szám féloldalas mosolyra. - Ez tetszik. - Csak fokozza a vigyorom, amikor belém kell kapaszkodnia, de ez van, ha az emberből az alkohol mámoros illata száll... Az ember pontosításánál viszont egy pillanatra lefagyok. A múltam bizonyos részei szinte ostromolnak, de nem számítottam rá, hogy valaha ő is köztük lesz.
Főleg, ennyire beállva. Mondhatnám, hogy ez nem jellemző rá, de azt hiszem, így hozza a leg-Vickysebb formáját, amije csak lehet.
Még a vicces tátott szájas fél perc is ide tartozik.
Nem szólok közbe, szórakozottan figyelem, ahogy lassan összeszedi magát. Persze, nem hülyeség, sosem mondtam neki, hogy hova is járok, nem volt fontos. Franciaországban találkoztunk, ezek után simán hihette, hogy egy helyi suli nyert meg magának - pedig csak ácsingóztak utánam, igen. Sosem volt fontos. Ő utazott, én pedig szerettem titkolózni. Semmi sem változott.
- Talán meglep az info, de itt tanulok. Valószínűleg, éppúgy, mint te - mosolyodok el angyalian. - Nem is említetted, hogy a Roxfort is szerepel a terveitek között.
Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy rengeteg utazás áll már mögötte és nagy valószínűséggel előtte is. Talán igazából még jogom sincs kérdőre vonni, de ez nem az a helyzet, amit mérlegelnem kéne. Főleg, ha a jelenlegi állapotát vesszük figyelembe, igazán megejtheti a szíves válaszadást, mielőtt előhúzom a prefektus-kártyát. Meglepő vagy sem, azért a diákok kellőképpen tartanak tőle még mindig.
A lázadásokat pedig élmény elbuktatni.
Bár nem hiszem, hogy erre most kerülne sor.
- Mondd, kedves, csak alkohol van benned? - nyúlok ismételten utána, hisz eddig megmutathatta volna, hogy támaszték nélkül is megáll a lábán, de mivel ezzel elbukott, szeretném megakadályozni, hogy ezt a gyakorlati szintre is átvigye. Igazán nem akarok ma a gyengélkedőre rohangálni. Ez az én ünnepnapom, amit teheti még színesebbé, vagy a földbe tiporhatja az egészet. Azt pedig csak nem szeretné, hogy pikkeljek rá.
A derekára csúsztatom a kezem, és közelebb húzom magamhoz. Be kell valljam, még mindig nagyon hívogató a közelsége, nem véletlenül ismerem már a nevét, a haját, a súlyát, teszem azt. Még mielőtt - részegen - kezdené élvezni a társaságom, kissé megemelem és a "medence" szélére ültetem, én pedig a lábai közé állok, hátha elkezdene dőlni. Nagyon figyelmes vagyok a szabadnapjaimon.
- Mesélsz?

words: 566 notes: music

Louis & Vicky

Hitetlen? Hát, így se hívtak még, de az ő szájából ez is fantasztikusan hangzik. Kíváncsi vagyok, tudna-e egyáltalán olyat mondani, ami megtörné a nagy varázst. Mert ember, az a félmosoly! Részeg vagyok vagy sem, jelen pillanatban el tudnék tőle olvadni.
Persze nem mutatom ki, abban nincs semmi kihívás. Egyedül a karizmai felé küldök pár elismerő pillantást, hogy azért meglegyen a minimális biztatás. Wow, ez rímelt! Lehet hogy érdemes lenne leülnöm verset írni? Szóval ezért van annyi alkoholista költő, aha, így mindjárt érthető.
De térjünk csak vissza a valósághoz. Mármint ez az, nem?
Mivel egy jó duma se jut eszembe, egyszerűen csak vetek rá egy csábosnak szánt mosolyt, majd igyekszem nem elrontani a jelenet varázsát egy eséssel, ami egyébként igencsak közel áll hozzám jelenleg.
- Sok mindent nem említettem - vonok vállat, igyekezvén rendezni a vonásaimat. - Te se említetted, hogy csak átutazó vagy Franciaországban.
Tehát most jogosan érezhetem becsapva magamat. Nem mintha perpillanat annyira érdekelne ez az egész, a vonzereje sokkal inkább leköt - majdnem annyira, mint aznap. Aznap... micsoda rejtélyes meghatározás. Kíváncsiak vagytok már, mii?
- Miért csak kérdezed? Miért nem bizonyosodsz meg róla? - kérdezek vissza kissé jobbra döntött fejjel, aztán ha nem esne le neki, szexin az alsó ajkamba harapok. Imádom, ha egy srác ezt csinálja, szóval gondolom fordítva is ahhw-dolog.
- Mit pakolgatsz, talán bútornak tűnök? - Oké, tetszik amit csinál, de akkor sem ér kihasználni hogy ittam. Az pedig kifejezetten zavar, hogy úgy érzi, jogosult a lábaim között ácsorogni. Mert attól még, hogy járt már arra, egyáltalán nem az.

words: 254 music: Black Widow note: -

Vicky & Louis

Bármilyen meglepő, most örülök neki. Az ő társasága más, sokkal szórakoztatóbb, mint a többieké - akik nagy részét már hét véve ismerem. Unalmasak. Vele csak érdekes és mozgalmas emlékeim vannak, semmi "menjünk le a könyvtárba ezen a szép péntek délutánon és tanuljunk meg hétfőre" cucc.
- Sokat? - vonom fel a szemöldököm őszinte érdeklődéssel. Aranyos. Az biztos, hogy sok mindent nem tudok róla, de sok másikat pedig igen... és talán ez a közös idő (elvégre, a közös suli összezártságot jelent) elég lesz, hogy pótoljam a hiányosságaim.
- Nem is szoktam hazudni - emelem fel védekezőn a kezeim. Ezúttal, tényleg nem hazudtam azzal, hogy nem pontosítottam. Amikor ő a húgomal haverkodott, én is otthon voltam - de nem átutazóban. Bár, ha úgy nézzük, az időm jelentősebb részét tényleg nem Franciaországban töltöm... De Merlinre, még a nevem is francia!
- Nem voltam átutazó, édes. Ott él a családom. Az egész. Lényegében én is. Szeretnéd látni az útlevelem? - évődök, huncut csillogással a szememben. Tudnia kéne.
Nem, nem találkozott velük soha, egyedül a húgomat ismeri abból a társaságból, ami talán még szerencse is. Viszont a nevemet - nagyon remélem, hogy még mindig - tudja. Védelmére szóljon, nő, és az ilyesmik nem sokat gondolkoztak a részleteken, és való igaz, hogy én sem álltam neki elmagyarázni. Elvégre kit érdekel, hol lakok? A pillanat embere vagyok.
- Nem orvosnak tanulok, nem tudok róla megbizonyosodni - döntöm kicsit balra a fejem, követve a mozdulatát. Hiába próbálok játszani vele, nem felejtem el, hogy ez fordítva is megy, minden mozdulatával erre emlékeztet. - Viszont azt mondhatom, hogy köteles vagy minden bűnödet bevallani, ha nem szeretnéd pillanatokon belül az igazgatóiban találni magad - váltok hirtelen komoly arcra és hangnemre. Ez általában megijeszti a kis csenevész diákokat és felhagynak az arcoskodással... Pedig eddig csak egyszer kellett valakit tényleg felvinnem, de az a kis csávó tényleg nagyon felhúzott. Ez van. Lényegében viszont ő sem a prefektusi mivoltammal nincs tisztában, sem azzal, hogy ezzel csak fenyegetőzök.
Kicsit szélesedik a mosolyom (ezzel teljesen hitelemet veszítve), amikor az ajkaira pillantok, de igyekszem rendben tartani - kettőnk közül ezúttal csak egy van becsiccsentve.
Erről is biztosítást szerzek, ahogy megdől, én pedig utána kapok, majd inkább leültetem - a feneke mégis csak biztosabb, mint a két szép lába. Hiába imádom a teste minden porcikáját.
- Szóval, nem mesélsz? - sóhajtok egy nagyot és bánatos képet vágok, de a lábai közül nem hátrálok ki. Sőt, lesütöm a szemem, és figyelmen kívül hagyva a kérdését, a combján kezdem futtatni az ujjaim. Puha a bőre, ahogy emlékeztem. A temperamentuma sem változott semmit, de úgy tűnik, minden más is változatlan. Talán a fenekét kéne megnéznem egy tetkó után kutatva? Ahhoz még olyan sok rajta a ruha... Kiszolgáltatva érzem magam a meztelenségemmel, de amíg van hab, az ő arca pedig megszokottan és alkoholfűtötten pirospozsgás csak, nem aggódok.

words: 646note: nem tudok rövidebbet írni >.<