Lily and Piton

Lily & Snape

Még ilyen se történt meg velem az elmúlt 6 és fél évben. Lily Evans halasztást kért a dolgozatára. Lumpsluck professzor úgy vélem életében nem lepődött meg még ennyire mint abban a pár percben. De ez van, nekem is vannak korlátaim, és határaim. Az utolsó évünkben vagyunk, és még plusz ügyeket is intéztem magamnak erre az évre. Sok a dolgozat, nagy az elvárás, én meg mindenképpen beakarok kerülni az Auror képzőbe. Pluszba elkezdtem beszervezni az embereket a titkos párbajszakkörünkbe. Amit remélem sikeresen megtudunk szervezni. Már szinte biztos hogy a szellemszálláson lesz, de még mindig félek tőle. Nem akarok lebukást, se hogy valakinek baja essen.  Mivel az én ötletem úgy is érzem, hogy az én felelősségem is. De hálaistennek, vagyis merlinnek Remus és most már James is segít benne. James... lopva az ajkamhoz kapok. Igen megcsókolt a gyengélkedőben, olyan élénken van bennem az az este mintha most onnan jöttem volna le a sötét pincébe. Össze vagyok zavarodva, folyton rajta jár az eszem. Folyton üvölt bennem a hang: Adj neki egy esélyt Evans! Megbánod ha nem! Már biztos, hogy vannak érzéseim iránta, hisz mikor megláttam zuhanni a levegőben a seprűvel, kihagyott a szívem egy ütemet, és én is vele zuhantam volna. Majd a meg könnyebülés, és a csók. A csók ami biztossá tette az érzelmeimet iránta, csak még azt nem tudom, hogy mit kezdjek vele.
Majd felébredek az ábrándozásomból, mikor végre benyitok a bájitaltan terembe. Keresem a professzor urat, de helyette csak egy fekete hajú mardekáros van bent. Fel is ismerem az illetőt.
- Szia Piton. - köszöntöm halvány mosollyal. Nem vagyok az a utálkozós fajta, egyszerűen akit nem kedvelek már, vagy haragszom rá nem foglalkozom vele. Nem fogok kimenni, mert hogy ő bent van. A legjobb barátom kiskorom óta, és tisztelem bármit is mondott rólam, vagy gondol. Ebben az évben nem is beszéltünk, az incidens tavaly történt. Jamesék azzal szórakoztak, hogy felrepítették fejjel lefele lebegtették. Én oda siettem, és megmentettem, ami Pitont megsértette. Le sárvérüzött, ami az utolsó csepp volt a pohárba. A kapcsolatunkat az a nap döntötte el. Addig a napig is sokat veszekedtünk. Pitont egyre jobban kezdte érdekelni a sötét mágia, amit én megvetek. Már szinte betegesen féltékeny volt Jamesre, minden áron leakarta buktatni őket bármit csináltak, így rengetegszer lebuktatta őket. A kilencven százalékukat Piton buktatta le. Nem tetszett ez a megszállottsága se. Nem értette meg, hogy nem őket védem, hanem őt akarom megvédeni, mert a megszállottság csak saját magát fogja felemészteni. De sosem értette meg, mindig azzal jött hogy Potteréket jobban védem mint őket, mert James amit csinál egyáltalán nem jobb. Egyre több időt is kezdett eltölteni Bellatrixal és Malfoyal amit szintén nem helyeseltem. Jamesék csínjeihez képest nekem kezdett sok lenni. Mély levegőt veszek, már idejét se tudom, hogy mikor voltunk kettesben egymással.
- Lumpsluck professzor itt van? - kérdezem tőle teljesen megszokott stílusba. Nem tagadom hiányzik a régi Piton, a barátom, akivel elkezdtem ez az egészet.

Lily & Snape

Összeszorul a szívem mikor ránézek. Hogy a jó fenébe jutottunk el idáig? A legjobb barátom volt, a testvéremként szerettem, szeretem. Igen mindig szeretem, ez nem fog soha elmúlni. Mindig ott volt nekem, és miatta éltem túl nagyon sok mindent. Petunia az édes nővérem miután megutált, Perselus volt az aki ott volt nekem, és aki vigasztalt. Most itt állunk, mint két idegen. Annyi minden nyomaszt most, és annyira szükségem lenne valakire, aki átölel és annyit mond: minden rendben lesz. De csak állok ott tőle 5 méterre, és vissza kell fognom magamat, hogy ne bőgjek és öleljem meg. De van önbecsülésem, két külön oldalon állunk. Én olyanokkal fogok harcolni akiket választott. Nem változott a véleményem, és nem fogom elnézni hogy a sötét varázslatokat gyakorolja. Kettőn áll a vásár, mind a ketten választottunk. És mindig nem változtat a tényen, hogy sárvérűnek nevezett, és megveti, lenézi a mugli embereket. Én is az vagyok, mi különbség lenne akkor ? Mély levegőt veszek és közelebb sétálok hozzá, közbe a táskámból kicsempészem a dolgozatomat.
- Hát igen, rég volt már. - biztos tudja, hogy mi történt a szüleimmel. Még sem jött oda. Na jó mentségére szólva, mikor próbálta jóvá tenni, amit mondott, nem voltam valami kedves hozzá. Azért egy röpke részvétnyilvánítás jól esett volna. Himbálózok előre hátra a sarkamon zavaromba.
- És hogy vagy ? - haragszom rá az tény, de attól függetlenül érdekel, érdekel a sorsa, és hogy mi lehet vele. Nem hazudok saját magamnak, volt mikor gondoltam rá és elméláztam rajta, hogy mi lehet vele. De mindig egy végkifejlete volt, és méghozzá az, hogy " biztos tervezik a mardekár klubbhelyiségbe, hogyan is végezzük ki a muglikat klubbot. ". És ezzel saját magamat felidegesítettem, mintha veszekedtem volna Pitonnal, és abba is hagytam a róla való gondolkodást. Közbe zavartan pillantgatok körbe, hátha bejön Lumpsluck professzor. Szerettem volna mindig beszélni Pitonnal, de félek ha sokáig vagyunk kettesbe, csak vita lesz belőle.

Lily & Snape

Gyerekes lennék? Tényleg gyerekes lenne valakitől eltávolodni, és kerülni? Nem nem kerültem, és sose tagadtam meg azt hogy szóba álljak vele. Csak nem erőltettem a kapcsolat tartásunkat. Nem vagyunk már a legjobb barátok, de azért még mindig úgy érzem magam a közelében mint régen. Mintha a bátyám lenne, akivel segítünk egymáson. Mióta eltávolodtunk, kicsit magányosabbnak érzem magam, hiába vannak barátaim, és vagyok sok emberrel jóba. Megszoktam a jelenlétét, hogy beszélgetünk, hülyéskedünk, és ahogy bájitaltanon versenyzünk. Most már az órán is ő az egyik sarokban és a másikban. Sajnálom hisz továbbra sincsenek barátai, de azért sokat látom Malfoy közelében. Ami nagyon sokat játszott abban, hogy távol tartsam magam a közelükből. Főleg mióta az az elmebeteg megtámadott az iskola udvaron. Hát persze mit is mondana drága Servelus arra a kérdésre, hogy jól van e. Persze hogy jól van, mindig ezt mondja, pedig tudjuk mindig van valami. Egyszerűen csak udvariasságból kérdeztem meg tőle.
Majd sajnálja a szüleimet. Nem reagálok rögtön, össze kell szednem magamat. Ismerte őket, ismerte a szüleimet. És nem nem jött oda, még a temetésen sem volt. A temetés, ahol egyedül voltam minden nyomorommal, minden gyászommal.. a nővére Petunia rám se nézett végig, csak dacosan elment a férjével. Hiába kiabáltam sírva utána. Egyedül maradtam, mint egy idióta depressziós filmbe. Persze még az eső is esett. A barátnőim nem tudtak jönni, valahogy nem akartam hogy ők is ott legyenek. De reméltem még is hogy valaki ott lesz velem, és végig foglya a kezemet... Lehet inkább ez sokkolt a legjobban. Remegnek az ajkaim, de a könnyeket vissza fogom, ebben már teljesen profi vagyok, kísértetiesen jól megy már.
- Igen, autóbaleset a hivatalos jelentés. - mondom neki minden érzelem nélkül, vagyis csak annak mutatom.  - De állítólag láttak a helyszínen két óriást. De persze ez csak pletyka... hisz mit kerestek volna ott.. - tudom hogy megölték őket, apám remek sofőr volt, és nem találna ki senki ilyen pletykát egy mugli pár haláláról.

Lily & Snape

Kicsit örülök legbelül hogy Lumpsluck professzor nincs itt, vagy késve jön be. Magamtól sose kezdeményeztem volna Pitonnal a beszélgetést. Nem akartam se saját magamból hülyét csinálni,  és távol akartam tartani magam Piton ügyeitől. Végülis érthető, hogy miért választotta ezt az utat. Mindig is elvolt nyomva, nem volt senkije. Aztán én ott voltam neki, de jött az a sok nézeteltérés köztünk. Nem értette meg, hogy segíteni akarok neki. Mindent támadásnak tekintet. És ezzel szép lassan engem is elveszített. De ahogy láttam lettek új mardekáros barátai. Amit furcsállok is, hisz Lucius Malfoy miért pont Pitonnal foglalkozna? Főleg hogy nem is aranyvérű.
Oda jön közelebb, megemeli az államat,hogy egyenesen a szemébe nézzek. Meglep, erre nem számítok, így nem is reagálok rá, csak állok mereven, és vissza nézek rá. "Később jobb lesz, nem fáj majd ennyire." visszhangzik újra bennem a mondata, amint kimondta. Elmosolyodom, tipikus piton hozzáállás.
- Idővel igen jobb lesz, próbálom lekötni magamat, hogy ne gondoljak rá. Az is sokat segít.- mondom kicsit idegesen, feszengve.  A következő mondata jól esik, de téved, mert egyedül kellett végig csinálnom. Akkor tudtam meg, hogy mennyire is erős vagyok valójában. Csoda hogy nem törtem össze, vagy még rosszabb. Valami életben akar tartani, és ezért célokat kell kitűznöm. Az hogy auror legyek pont ilyen cél. És már James is kezd előre kerülni a listámon, amit még én se dolgoztam fel rendesen.
- Ott volt Petunia. - csak mondom ki tárgyilagosan. Ott volt a nővérem, de nem velem. Ezt a kis információt nem osztom meg vele, de jól ismer minket, szóval magától is tudja. Utána vissza utaztam ide, és a barátaim próbáltak segíteni akkor már nem voltam egyedül.
- Hogy hogy vagyok ? Jól. Mint mondtam elfoglalom magam, talán már túl sok mindennel is.- az biztos, hogy a jameses dolgokat nem mondom el neki, nem akarok veszekedni. Rég beszélgettünk, és hiányzott. Nem akarom elrontani.
- És nálad a "jól" a szokásost jelenti?

Lily & Snape

Annyira hiányzott a legjobb barátom, hogy percekig meg se mozdulok, és nem zavar hogy ennyire közel van hozzám. Ezekbe a percekben most úgy érzem, hogy ez az 1 év meg se történt volna, és mindig ugyan azok vagyunk: legjobb barátok, szinte testvérek. De sajnos ami történt megtörtént, a múltunk közös, se a jövőnk nem. Teljesen más utakon járunk, és fogunk kikötni. Viszont olyan szinten lenyugodtam, hogy már beszélgetek szívesen vele. De az a szoros kapocs ami köztünk volt, nem hiszem hogy már vissza tud térni.
- Folyamatosan gyászolom őket Servelus. Azt akarták volna, hogy folytassam a tanulmányaimat, ahogy csak tudom, és váltsam valóra az álmom. A könnyek ebben nem fognak segíteni. A gürizés, és a folyamatos munka viszont segít. - és ezt 100%osan így gondolom. Az hogy sírok, és nem teszek semmit, nem fog segíteni. A sírás legyengít, így azt az energiát amit arra pazarolnék a párbajszakkörünkbe fektetem. Ami eléggé jól halad már csak a napot és az időt kell kitűznünk, amire figyelnünk kell hogy ne essen a telihold idejére. Na igen a gondolataim megint elkalandoztak ebbe az irányba, vagy ez vagy James... úristen lily. Sóhajtok majd szinte egyszerre lépünk egyet hátra Pitonnal.
- Végülis nevezhetjük visszafogottnak is mert egy árva szót nem szólt hozzám. Konkrétan levegőnek nézett. Én akartam vele beszélni, kiabáltam is utána, de a férjével együtt eltűztek ahogy véget ért a temetés.- az emlékre csak ökölbe szorítom a kezemet. Nem, nem fog kiakasztani. A nővéremet szeretem, de már nem az a jó ember aki volt, ezt elkel viselnem. Nincs családom, már a roxfort az otthonom, és a benne lévő emberek a családom. Érzem, hogy könnybe lábad a szemem, de próbálok nem pislogni, hogy nehogy leguruljanak onnan.
- Akkor jó, gondolom sokat tanulsz így év végére. De engem bárhogy is akarsz nem fogsz legyűrni. - egy kis halvány mosolyt azért kitudok erőltetni magamból. Kezdek megint feszültté válni, mostanában mindig feszült vagyok. Előbb James, most Piton. Utolsó évünk de olyan mintha évek óta tartana...

Lily & Snape

Kicsi közelebb állok hozzá, de főleg azért hogy elérjem az egyik asztalt, hogy rátudjak dőlni. Cseppet kimerült vagyok, már a tükörbe se nagyon nézek, nem akarom látni a holtsápadt arcomat, és a karikás szemeimet. Igen ebben a félévben keményebbre vettem a dolgokat mint eddig. De ha egyszer ez az ami elvonja a figyelmemet? Néha úgy érzem csak akkor lehetek jobban, ha kiszöknék éjszaka és eltudnék futni minél messzebbre, és ordítani egy jó nagyot. Igen ez az ami hiányzik, egy jó nagyot ordítani, hogy minden fájdalmam azzal együtt eltűnjön a semmiben. Arra kér, hogy ne vigyem túlzásba. Szóval ő is látja... persze ha Servelus mindig látja mi bajom. Együtt nőttünk fel, ismerjük egymást.
- Ismersz eléggé kitartó vagyok. - mosolygok rá, biztatóan. Hisz tudja, hogy csak addig csinálom amíg nem érzem komoly kárát. Közbe végig figyelem, és azok a tipikus Servelus fejvágásokat, amikre egyszerűen elmosolyodom. Eddig fel se tűnt hogy mennyire hiányzik. - Nyugi vigyázok. Mugli vagyok de erősebb mint bárki hiszi. - ami még engem is meglep néha hogy mennyire. Ezeket komolyan, és ridegen mondom neki. Lily Evans ilyen. Külsőleg egy stréber robot, akit nehéz kihozni a sodrából. De belül... össze van omolva. Majd a Petuniás részen ránézek, és úgy érzem csak azért is kibuggyan egy két könnycsepp.
- Szerinted ? A nővérem! És nem hiszem el hogy csupán azért gyűlöl engem mert más vagyok, és ő nem tartozhat ide. Féltékenységből utál. Olyannyira, hogy a szüleink temetésén is levegőnek néz. Azt hittem már felnőttek vagyunk, és igen megtudjuk beszélni...., de nem mert gyűlöl az utolsó családtagom! -  szegényre most egy szuszra ráöntöttem az egész vödör hideg vizet. De már annyi kikívánkozott. -  Ne haragudj ... én.. nem tudom mi van velem mostanában. - kínomba elmosolyodom. Nézek rá, és próbálom rendbe szedni magamat.
- Kihívás? Nincs itt semmiféle kihívás. Mint mindig én leszek a legjobb. Hiába idegeskednél.  - próbálom elviccelni a dolgot, de a szememből csak potyognak a könnyek. Komolyan nem hiszem el. Úgy látszik, hogy nekem is vannak korlátaim, és most átléptem őket.

Lily & Snape

Próbálok lehiggadni, nem akarom rajta letölteni a felgyülemlet feszültségemet. Hiába történt bármi is köztünk, még is sajnálom most egy kicsit.
- Igyekszem. - válaszolom neki egy kis halvány mosoly kíséretében. - Lassan csak helyre jön minden. - mondom, de semmit nem jelent. Ami azt illeti, szerintem még csak a java most fog kezdődni. Ami még jobban arra ösztönöz, hogy össze szedjem magamat. Majd mikor a nővéremről kiakadok, csak kapkodva a levegőt, próbálok lehiggadni. Teljesen felkavar a téma, ez az amit nem tudok elrejteni, és úgy érzem Severus az aki előtt nem is kell. Ismer látja rajtam, hogy ideges vagyok, mondjuk már a vak is láthatja. Csak megölel, és próbál nyugtatni. Nem húzódom el, és hisz jól esik. A legjobb barátom, és iszonyatosan hiányzik. Én is átkarolom, majd mély levegőket véve próbálok lehiggadni. Össze kell szednem magam, mert ez nem én vagyok, és csak jobban szét fogok zuhanni. Közeleg valami, és toppon kell lennem mikor ide ér. Nem gyengülhetek el, nem lehet sérülékeny. Bármi is lesz győznünk kell, és észnél kell lennem.
Egy darabig még így vagyunk, majd lassan elhúzódom.
- Annyira sajnálom..., hogy ez lett velünk. De tévúton jársz, és oda nem követhetlek. - sokat veszekedtünk már ezen, hogy nem tetszik az ahogy kísérletezik a sötét mágiával, és ahogy gyakorolja. De még ennyire nyugodtan, és higgadtan nem hoztam szóval a témát. Elengedtem őt, tisztában vagyok vele, hogy ő ilyen. Akkor is törődöm vele, bármit hisz. De van egy olyan érzésem, hogy ha történne valami, és tényleg csata lenne, mi két különböző csoportba kerülnénk. És akkor még fájdalmasabb lenne. Szerettem volna időben kiszállni ebből, és a sárvérű beszúrása pont kapóra jött, hogy megtegyem végre az elkerülhetetlent. Sosem éreztem iránta többet egy barátnál, de még is úgy éreztem mintha szakítottam volna valakivel, most meg olyan mintha az exemmel beszélnék. Fájdalmas egy barát elvesztése, és az ő elvesztése nagyon fájt. De minden jel arra mutat, hogy a sors két külön utat szán nekünk. Ez ellen meg nem tudunk mit tenni.
- Csak abban reménykedem, hogy nem fogsz semmi olyat csinálni, amit később megfogsz bánni. Bármit teszel, gondold többször is. Képes vagy fejjel menni a falnak, vagy hogy az gyűlöleted hajt. - És mi lenne, ha elmondanám neki a Jameses csókot? Ennyire én se vagyok bolond. Első óta gyűlöli, és sok vitánk is volt miatta. Mindig féltékeny volt rá, és mindig azt hitte azért védem, mert szerelmes vagyok belé. Pedig akkor tényleg utáltam. De ha megtudná mi folyik közöttünk, azt hiszem akkor robbanna a bomba.