Kate és Daniel

Vendég

Kate & Daniel

A reggeli ébredés nem volt túl vidám ezen a reggelen. A tegnapi önfeledt szórakozás jutott eszembe, amely odáig fajult, hogy most fájó fejjel kell kávé után néznem az amerikai stílusú konyhában. Az is kínszenvedésnek tűnik, amíg lefő a kávé, hogy aztán az valami kellemesebb hatással legyen rám, és elmulassza a kínzó fejfájást.
Mikor sikerül valami féle életet lehelnem magamba, gyorsan lezuhanyozom, és felveszem fehér, vasalt ingemet, egy hozzá illő szürke zakóval. A nyakkendőt nem igazán szeretem, éppen ezért azt most elhagyom, így hopponálok papám üzletébe, a Burgin & Burke’s-be.
A hopponálás, mint mindig, most is könnyen megy. Az üzlet bejárata körül most is, mint mindig ijesztő csavargók járnak-kelnek, de én már hozzászoktam az évek során ezekhez a varázslókhoz, így csak körbenézve, magabiztosságot sugallva belépek a porlepte, sötét helységbe.
Az egyik sarokban egy ingatag széken Bud áll görnyedt háttal. Úgy néz ki, mint egy púpos, öreg valami. Mr Burke, a papám házi manójának pár szál haja a képébe lóg, és biztos vagyok benne, hogy a legtöbben megrettennének groteszk külsejétől.
-Bud, Úgy hallottam, várunk valakit. Mikor érkezik? –szólaltam meg, miközben közelebb léptem hozzá.
-Hamarosan Gazdám, hamarosan… -sejtelmes szavaira csak bólintottam egyet, és zakómat átadva neki az irodába mentem, hátha érkezett valami tárgy, amit meg kéne vizsgálnom.
Csak rövid ideig tudtam vizsgálgatni egy kis üvegcsébe zárt por-szerű mérget, amikor az ajtón levő csengőt megkongatta egy betérő alak.

Δ megjegyzés Δ zeneszám Δ szavak: 224

✖ K.P. ✖

Kate&Daniel

Ideges vagyok, de még mennyire, hisz ki ne lenne az az én helyzetembe? Nem hittem volna, hogy az életem ide fog kikötni. Nem hittem volna, hogy bármilyen okból is a halálfalók, és Voldemort kifog nézni magának. A főnököm, és egyben barátnőm halála borzasztóan megviselt, és fogalmam sincs mit várnak el tőlem. Így kelletlenül, de benyitok az a Burgin & Burke-be az első napomon. Nem tudom, hogy kéne állnom az egészhez, de úgy hiszem jó arcot kell vágnom, ha túl akarom élni. Kicsíptem magam, nem igazán szeretem a magassarkút, de azt is felvettem, és egy elegáns kontyba fogtam a hajamat, és testhez simuló ruhát vettem fel. Nem akarom, hogy még ebbe is belekössenek. A magassarkúban eléggé botorkán járok, még hozzá kell szoknom. Már vagy két éve szoktatom magam hozzá, kár hogy erre nincs semmiféle varázslat. Ahogy benyitok megszólal a csengő, én pedig megrezzenek. Kellemetlen ez a hang, olyan mintha valamit jelezne... azt hogy fussak? Mély levegőt veszek.
- Jó napot. - szólalok meg csendesen, majd megköszörülöm a torkomat, és neki fogok még egyszer hangosabban. - Jó napot! - Kicsit várok, majd megjelenik egy magas öltönyös férfi. Én feszengve azonnal kihúzom magam, majd felnéz. Elsőnek nem is azt látom meg hogy mennyire zihált, hanem elbambulok rajta. Nagy kék szemei vannak, és nem éppen mondható csúnyának. Egy eléggé jó kiállású férfi. Csak akaratlanul is elmosolyodom. Próbálom magam össze szedni, most kicsit nehéz. Eszembe juttatom, hogy miért is vagyok itt...- A nevem Kate Denver, ha jól tudom mától itt kezdek. Bár nem tudom mi lesz pontosan a munkaköröm. - persze nem teszem hozzá, hogy nem éppen önszántamból vagyok itt. Viszont a mosolyt továbbra se tudom eltüntetni az arcomról. Lehet mondjuk nem is baj, ezzel is jó pontot szerzek. Csak kár , hogy idáig kellet jutnom..

Vendég

Kate & Daniel

Amint kilépek az irodából az eladói térbe, azonnal a betérőre téved a tekintetem. Habár kissé zihálok a sietség miatt, azonnal mosolyra húzódik a szám, mert az ajtóban egy nem akármilyen nő áll.
A szemei mintha világítanának, és arca is gyönyörű. Földöntúlinak hat ebben a poros helységben a koponyákkal és az üvegcsékkel a polcokon.
-Úgy érzem, most már jó. -válaszolom, miközben közelebb megyek hozzá, hogy üdvözöljem.
-Jó napot, Miss Denver. -köszönök miközben gyönyörű szemeibe nézek.
-El sem mondták, hogy mit kell csinálnia? -kérdezem csodálkozva, de aztán ismét elmosolyodom, és tovább folytatom:
-Mindegy. Én járok jobban, mert így közelebbről is megismerkedhetünk. -néztem incselkedve rá, majd elindultam az iroda felé, várva, hogy kövessen.
-Házalni fogunk, és olyan dolgok után kutatunk majd, amik érdekesek, izgalmasak, és szépek. -magyarázok izgatottan.
-De persze lesz egy csomó olyan dolog is, ami veszélyes, ártalmas. Ilyen például ez a méreg, ami ebben az üvegcsében van. -megyek közelebb hozzá, és szemei elé tartom a kis üvegcsét, amelyet vizsgáltam, mielőtt belépett volna, és aminek még nem tudom, milyen hatása van.
-Csak óvatosan. -kacsintok rá, miközben átveszi tőlem az üveget, és pedig részletesebben is szemügyre vehetem.
Voldemortnak biztosan terve lehet vele, de vajon mi? Elég ártalmatlannak tűnik, nem egy sárvérűeket gyűlölő őrült, mint a legtöbb halálfaló.

Δ megjegyzés Δ zeneszám Δ szavak: -

✖ K.P. ✖

Kate&Daniel

Elhatároztam, hogy jópofát fogok vágni ehhez az egészhez. Nem kétszínűségből, csupán túlélésből. Ráadásul nem csak magamra, hanem a családomra is gondolnom kell. Már pedig nekem ők a legfontosabbak a világon, és világért se kockáztatnám az épségüket, csupán hisztim miatt. Viszont, ahogy ránézek a fogadóbizottságomra a mosolyom őszintévé alakul. De nem szabad elfelejtenem, hogy miért vagyok itt, és hogy kicsoda ez a férfi. A külső nem minden, ezt már tudom felnőtt nőként. A férfi vidám, élettel teli, és ez valamiért engem is feldob, nem érzem már azt a feszültséget a gyomromba, csupán izgatott leszek.
- Nem igazán... - nem tudom, hogy mennyire avatták be a körülményekbe, kicsit vonakodom attól, hogy bármit is elmondjak neki. - ... egyszerűen meg... kértek, hogy jöjjek el, mert szükség van a tudásomra. - megvonom a vállamat. - Magának nem mondtak semmit? - őszinte érdeklődéssel tekintek rá, érdekelne mennyit tud rólam, bár ahogy látom a halálfalók nem osztják meg egymás között az információkat? A férfi lelkes, komolyan kicsit feldobja a hangulatomat szégyen szemre. A mosolya, és az egész stílusa, incselkedése... hm , gondolhattam volna, hogy egy ilyen férfi csak is nőcsábász legyen. Azt hiszem nem szabad a továbbiakba magamra vennem a flörtjeit, hisz mindenkivel ezt csinálhatja. Én pedig semmi ilyesmit nem engedhetem meg magamnak. Mikor elindul hátra, én méltóságteljesen kihúzom magam, és utána indulok. A magassarkú cipőm csak kopog, a korhadt padlódeszkákon, minden egyes lépéssel porfelhőt kavarva magam után. Egyenletlenek a deszkák, és amúgy se nagyon tudok ezekbe a cipőkbe menni, anélkül, hogy ne koncentrálnék minden egyes lépésnél. A férfi közbe bejelenti a munkaköri leírásomat. Nem hangzik rosszul, egyetlen hiba van benne, még hozzá az hogy voldemortnak fogjuk ezt mind véghez vinni. Csak bólintok. - Értem. Szóval értékek felkeresésére kell a szakértelmem... - kicsit erős túlzás a szekértelem, főleg mert inkább hobbinak számítanám be. Elém tart izgatottan egy üvegcsét, amiben szerinte méreg van. Hunyorítva elveszem tőle az üveget, és jobban megvizsgálom, és megrázom. A rázásra apró arany buborékok keletkeznek. - Bénulást okoz, úgy sejtem. - vissza nyújtom neki. - Mandragóra szerintem segít, mint ellenszer. - egyszer olvastam ilyesmiről, az arany buborékokról jegyeztem meg a bénító ősrégi főzetett. - De természetesen nem vennék rá mérget, hogy jól mondtam. - teszem hozzá szerényen, nem fogok magabiztosan beszélni olyanról, amiről nem tudom 100%-osan az igazamat. A férfi folyamatosan vigyorog, ami eléggé biztató, de a feszültség mindig bennem van, meg persze a félelem. Rendben van, hogy ide küldtek dolgozni, de mi lesz ha még sem fogok megfelelni? És ki fog értem felelni? Ez a férfi? - Ön még be se mutatkozott...

Vendég

Kate & Daniel

A nő homlokán apró ráncok jelennek meg, ahogy elmélyülten összevonja szemöldökét az üvegcse vizsgálgatása közben. Mikor elmondja sejtését, miszerint a méreg bénulást okoz, bíztatóan elmosolyodom, és elveszem tőle, hogy én is megnézzem. A narancsos színű folyadékban apró buborékok szállnak felfele.
-Ez a dedilitantibus nevű méreg. –jelentem ki rövid idő múlva. Voldemort erőszeretettel használja az áldozatai kínzására. Kissé elkomorodom, mikor ez eszembe jut, és nagyot nyelek, mert gondolataimba kószál, miszerint egyszer engem is megkínoz.
Aztán persze elhessegetem, hiszen miért tenné. Elég kis hal vagyok a vízben ahhoz, hogy láthatatlanná válhassak. Amíg meghúzom magam, minden rendben lesz.
-A méreg valóban bénulást okoz. –bólintok elismerően, miközben egy szekrénybe zárom az üvegcsét.
-A mandragóra jó ötlet, de ebben az esetben az ördöghurok is megoldást jelenthet. –teszem hozzá, és közben közelebb sétálok a szépséghez.
-Szóval egész jó. –bólogatok mosolyogva, és szemeim ismét végigszántják a testét. Szívesebben járnának kezeim ezen a női testen, de persze ez nem lehetséges egyenlőre.
-Burke vagyok. –néztem szemeibe. -…Daniel Burke. –teszem hozzá keresztnevem magabiztosságot sugallva, és elmosolyodva nyújtom felé a kezem. A kézfogásommal is magabiztosságot sugallok, de eközben mégis gyengéden érek a női kézhez.
Fogalmam sincs miért, de úgy érzem, hogy Kate sem ehhez a körhöz tartozik, csak teszi, amit tennie kell, ahogy én is. De ezt nem tudhatom biztosra, így nem faggatózok, főleg, mert még csak most mutatkozott be.
-Nos, Kate, arra gondoltam, hogy ma velem jöhetne az egyik elhagyatott házhoz. Csak körülnézünk, és összegyűjtjük a dolgokat. –magyaráztam a nőnek, majd hajamba túrva kissé megigazítottam tincseim.
-Remélem hozott magával pálcát… -tettem azért hozzá. Sokféle veszélyt rejthet magába egy-egy elhagyott ház…
-De ha nem, én szívesen megvédem Önt. -kacsintottam felé. Hát persze, egy ilyen nővel csak lovagias lehet az ember.

Δ megjegyzés Δ zeneszám Δ szavak: -

✖ K.P. ✖

Kate&Daniel

Egyszerűen nem tudok ellazulni, úgy érzem mintha minden testrészem nehéz kővé dermedt volna, és egy nehéz darab a mellkasomat szorítaná. Olyan érzésem van, mintha egyetlen egy rossz szót is kiejtenék a számon, rögtön kapnék egy átkot, ami nem éppen lenne kellemes. Megjátszani pedig rühellem magamat, nem is igazán megy a kétszínűség. Színészkedés viszont más dolog, azt kell bevetnem. Ellenőrzi az állításomat, és bizonyosságot nyer, de persze a diagnózisom nem lett tökéletes így megtoldja a válaszomat. Én pedig mindig csak a felragasztott mosolyommal helyeselek mintha az arcomra ragasztották volna. Olyan lehetek mint egy baba.
- Igen, hát nem vagyok szakértő mérgekből. Ezt is azért tudom, mert egy antik könyvben olvastam, és érdekesnek találtam. - válaszolom, túl szerényen is, pedig elhatároztam, hogy magabiztos leszek. Majd bekövetkezik az elmaradt bemutatkozás, és valamiért szélesebbre nyúlik a mosolyom. - Üdvözlöm Daniel. - elmarom a karját, de kirázz a hideg. Nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz. A kínos kézfogás után a tekintetem végig jár a helyiségen, és ismételten megborzongok, ez határozottan nem a kellemes fajta volt. Ebből a helyből csak úgy sugárzik a rossz. Nem tudom elmondani, de így érzem, és eléggé kellemetlenül érzem magam. Mély levegőt kell hogy vegyek. Próbálom nem kimutatni az aggodalmamat. Mikor bejelenti, hogy még ma terepre megyünk, a megdöbbenés ül ki az arcomon. - Máris? - tör ki belőlem a kérdés, majd igyekszem villámgyorsan össze szedni magam. Kate, emlékezz, fő a magabiztosság, itt az életed a tét, és a családodé. - Öhm, persze remek ötlet, bele kell rázódnom a dolgokba. - vigyorodom el ismételten, majd akaratlanul is de forgatom a szememet a hajtúrása után. Ezeket az alapvető reakcióimat úgy se tudom elhagyni, bármennyire is figyelek magamra.
- Természetesen van nálam pálca, még a sarki boltba se megyek le nélküle. - jelentem be már komolyan. A következőkkel csak zavarba hozz. Megköszörülöm a torkomat, azt hiszem még most tisztáznom kell a dolgokat. - Kedves magától, de megtudom védeni magamat. Semmi szükségem nincs a védelmére. És szeretném ha tudná, nálam nem kell ez a "macsó" duma, és megnyilvánulások. Nem vagyok az a fajta. Én végzem a munkám , és ennyi.- és igyekszem túlélni.

» Kate & Gwenog
» Kate & Dominic
» Kate and Ariana
» Kate & Benjamin
» Kate és a Nagyúr...