Lily & Violette

Félicienne bűbájának a sikertelenségét nem tudom másra vélni, minthogy a származása miatt nagyvonalúan osztogatták neki a kiváló vizsgaminősítéseket, annak ellenére, hogy nem jeleskedett különösebben a varázslásban. Ugyanis attól a naptól fogva, hogy elvette az emlékeimet, szüntelenül kísértenek a múltam zavaros foszlányai.
„ De jön utánam és jár utánam, mikor apró léptekkel csoszogok végig az Alser strassén, jár utánam ébren is a nyávogó unalom. Mert kezd nyávogássá és unalommá válni az egész, valami láthatatlan kéregető kíntornát tol utánam, csak akkor hallom nyikorgását, ha megyek: eltűnik és elhallgat, mikor toppanva megállok és hátrafordulok. ”
Már hozzászoktam az állandó kialvatlansághoz, a rémálmok mardosásához, és ahhoz, amit mindez apránként táplál bennem: a tehetetlen dühhöz. Hogy hol végződik a természetes reakciók sora, és hol kezdődik az téboly? Már nem tudom. A levél óta összefolyik a kettő. Azt mondják az a legveszélyesebb és a legbátrabb, akinek nincs vesztenivalója, de én rettegek. Hiába váltam el a családomtól és jöttem ide, a félelmeim ugyanúgy kísértenek - a különbség pusztán annyi, hogy már nincs aki megnyugtathatna, mikor reggelenként verejtékben fürödve és dobogó szívvel, reszketve riadok fel.
Vagy mikor Roxmorts utcáin arra leszek figyelmes, hogy követ valaki.
Eddig egy ház előtti lépcsőn rajzolgattam, csak most indultam el, viszont amint nézelődni kezdek, feltűnik valaki a szemem sarkában. Fekete ruha, kifejezéstelen arc, tulajdonképpen semmi különös... mégis elfog a rossz előérzet. Észrevétlenül a zsebembe süllyesztem a kezemet, hogy biztos közelben legyen a pálcám, majd felgyorsítva lépteimet a kastély felé veszem az irányt. "Rajongóm" igazodik a tempómhoz, mi több, nálam is sietősebben halad mögöttem.
Eszemben sincs megvárni, amíg utolér, egy hirtelen mozdulattal felé fordulok és ráfogom a varázspálcámat.
- Incarcerandus!
Még látom amint kötelek csavarodnak köré és a földre zuhan, de nem áll szándékomban bámészkodni. Futva indulok tovább, igyekezve leküzdeni a torkomban lévő gombócot. Csak egy pillanatra nézek hátra, ám ez is elég ahhoz, hogy összeütközzek valakivel. Hirtelen az agyamban beállt zavarodottság miatt azt hiszem, ugyanaz az alak ért utol és a sikoltás megállíthatatlanul tör ki belőlem, azonban mielőtt még kapálózni kezdenék, felismerem az illetőt. Mivel nemrég érkeztem a Roxfortba csak annyit tudok róla, hogy a Griffendélesek prefektusa, viszont ez is épp elég ahhoz, hogy elszégyelljem magam az iménti kiakadásomért. Késlekedés nélkül elvörösödik az eddig holtsápadt arcom.
- Ne haragudj, azt hittem... - motyogom el-elakadó hanggal, majd öntudatlanul is hátrapillantok. Az utca teljesen kihalt, nyoma sincs az elátkozott követőmnek. Talán csak hallucináltam volna?

words: 389 | clothes

Nem is tudom, melyik tudat rémítene meg jobban: hogy az imént tényleg követett valaki, vagy hogy képzelődtem. Azzal még csak-csak megbirkóznék, hogy a rengeteg stressz miatt elferdül kissé a valóságom, viszont az őrület se mással, mint hallucinációval kezdődik. Ez az állapot pedig túlságosan ismerős...
Akaratlanul is a kézfejemet veszem szemügyre, a rajta húzódó aprócska hegeket. Felvillan a friss seb, ahogy lassan csöpög róla a vér, egyenesen a hófehér csempére. Mellette mindent vöröslő szilánkok borítanak, csillogva a lámpa kissé elmosódó fényében. Először az égető fájdalmat érzem meg és a szédülést, majd belém mar a mértéktelen elkeseredettség. Rosszabb minden fizikai szenvedésnél.
Aztán visszatérek a jelenbe, ahol nem szorongat a végső kétségbeesés, helyette tompa félelem jár át. A mellkasomban üresség, semmi öröm vagy bánat. Nem kell sokáig merengenem, hogy rájöjjek, inkább választanám azt a mumust, ami ellen ismerem a varázslatot. És ami elől képes vagyok menekülni.
Teljesen váratlanul ér a gyalogos karambol, hirtelen fel sem ismerem a helyzet ártalmatlanságát és kis híján újabb átokhoz folyamodok. Tekintve hogy a varázsvilág hogy viszonyul az ilyesfajta mágiához, szerencse, hogy a lány felcsattanása még épp idejében észhez térít, így nem követek el meggondolatlanságot.
Némileg megnyugodva figyelem, miközben felkapja a besározódott könyvét, viszont azonnal elfog a bűntudat, amiért ennyire figyelmetlen voltam. Mivel azóta a kezemben szorongattam a pálcámat, most egyszerűen csak ráemelem a sárfoltra (inkább erre emlékeztet az egész) és elsuttogom a varázsigét.
- Tergeo. - Lassan, de biztosan az összes kosz eltűnik, a könyv pedig olyan tiszta, mint új korában. Bocsánatkérő mosollyal az arcomon nézek vissza a lányra, a varázspálcámat ellenben továbbra is magamnál tartom. Legnagyobb megkönnyebbülésemre, ugyanis a prefektus váratlanul teljesen más modort öltve magára a falhoz vonna, ha hagynám.
Finoman kihúzom a karomat a kezei közül, majd kissé megütközve lépek hátrébb. Annak ellenére, hogy rám ripakodott, nincs vele semmi bajom - sőt, azt is értékelem, hogy próbál kedves lenni, holott épp az imént gázoltam el. Csakhogy tőlem lehet maga a mágiaügyi miniszter, akkor se érhet hozzám.
- Természetesen. - Egyáltalán nem. Ennyire látszik? - Ugye nem ütöttelek el nagyon? - kérdezem őszinte aggodalommal.

words: 338 | clothes

Köszönetére csupán biccentek egyet, hisz tekintve, hogy miattam lett sáros, a legkevesebb helyrehoznom a kárt. Biztos fontos lehet neki, ha elsőre így kiakadt. Nálam jobban kevés ember érthetné meg jobban, azt hiszem, ha a kedvenc olvasmányomat lökik ki a kezemből és a sárban landol, fejben én is hasonlóan reagáltam volna. Úgy vigyázok rájuk, mintha a kincseim lennének.
Szóval igen, érdekelne, hogy mit félt ennyire. Épp szóra nyitnám a szám hogy valóban rá is kérdezzek, mikor visszatereli témát az előbbi incidensre, ezzel semmissé téve azt a kevés nyugalmamat is, amit sikerült valahogy összekaparnom. Eddig azt hittem nem lehetek sápadtabb - nyilvánvalóan téves feltételezés volt. Fogalmam sincs, mit reagáljak. Az furcsább ha letagadom, vagy egyszerűen betudhatnánk annyival, hogy magánügy?
- A környékbeli kísértetek nem fenyegetőek - válaszolom sokat sejtetően, majd keserű mosolyra húzom a számat. Végül a legegyszerűbb és leginkább kockázatmentes megoldást választom: kérdésre kérdéssel. - Miért gondolod, hogy követtek?
Annyira lesokkoltam, hogy eddig fel sem merült bennem, mi van, ha ő látott valakit. Talán lényegtelennek tűnhet, számomra viszont sokat jelentene a megerősítése. Tudnom kell, hogy nem csak a képzeletem játszott velem. Inkább elviselem az állandó fenyegetést, mint a hallucinációkat.
Végül belenyugszom, hogy nem Hasfelmetsző Jackkel van dolgom, és teszek felé pár lépést. Mégis idiótán venné ki magát, ha egy méteres távolságból beszélnénk egymásnak, pláne ilyen témával kapcsolatban. Közel sem olyasmi, amit csak úgy világgá kürtölnék.
Meglepetésemre minél több ideig nézem, annál ismerősebbek a vonásai. Pár kép is bevillan, egy kék kalap... Nem tudom mire vélni, ráadásul az előbbi után kénytelen vagyok meghazudtolni az emlékeimet.
- Találkoztunk már valahol?

words: 257 | clothes | note: bocsánat a szófogyatkozásért,
majd feltornázzuk ♥

Bár valószínűleg nem is sejti, a kérdésével reményt ébreszt bennem. Dübörög a szívem, miközben a válaszára várok, ám a látottak helyett az észrevételeit közli. A csalódottság kis híján az arcomra is kiül, de még idejében uralkodok az érzéseimen és továbbra is nyugodtságot erőltetve nézek vele farkasszemet. Így is több mindent elárultam, mint kellett volna. Ha az első héten ilyen hibákat vétek, mi lesz később?
Persze, mikor elmondja hogy megtámadták, a tettetett közönyöm megtörik kissé. De hát bárki állíthatja ezt: honnan tudjam, hogy igazat beszél? Csak a házára alapozva mégsem szavazhatok neki bizalmat, nem vallana rám. Nem engedhetek meg magamnak ekkora felelőtlenséget.
- Valóban? Hogy történt? - kérdezem meglepetten. Válasz helyett inkább az ő történetére lennék kíváncsi, főként, mert őszintének tűnik. Általában felismerem, mikor hazudnak nekem, vagy mikor próbálnak átvágni. Utóbbi esetben mindig van egy részlet ami nem stimmel, márpedig ha nem is tudatosul bennem, mi az konkrétan, a kételkedés ösztönösen belém költözik, és nem hagy nyugodni. Ezúttal viszont észreveszem az idegességét, láthatóan kényes számára a téma.
Beauxbatons... Legszívesebben rákérdeznék, nem téveszt-e össze mással, de az imént feltűnő emlékrészlet arra biztat, hallgassak. Eddig eszembe se jutott, ám ezek után már teljesen világos, hogy a kék kalap az ottani egyenruha része. Ha keményen próbálkozok, többek közt a tapintása is beugrik. Egyszerre különös és megdöbbentően kézenfekvő, hogy a Roxfort és a magántanárok előtt oda jártam iskolába. Csak azt nem értem, miért volt szükséges eltitkolniuk előlem.
- Ó, értem. - Leplezve a gondolataim megállíthatatlan száguldását viszonozom a mosolyát. Talán ha szerencsém van, nem tart majd egészen dilisnek. - Ne haragudj, ha nem tanulásról van szó a memóriám gyakran mond csődöt.

words: 266 | clothes

Bár én korántsem gondolom úgy, hogy az igazság elárulása valóban pánikkeltés lenne, tiszteletben tartom a lány kérését. Ha elmulasztotta volna megjegyezni, akkor is hallgatnék arról, amit mondani készül, hisz nem az én tisztem ítélkezni vagy dönteni. Tulajdonképpen közöm sincs a Roxfortos diákokhoz: alig pár napja érkeztem, ráadásul tisztában vagyok vele, hogy sosem leszek közéjük való, mint ahogy ők is rá fognak jönni, amint jobban megismernek. Mármint amennyiben sor kerül rá egyáltalán.
Minden esetre joguk lenne tudni, mi zajlik körülöttük, főleg ha veszélyben vannak. Előbb-utóbb úgyis kiderül minden, viszont gyanítom, sokaknak segítenének a titkolózás felfüggesztésével. Mind vigyázatlanok vagyunk, amíg nem jövünk rá, mit veszíthetünk. Vagy tapasztaljuk meg. A legszomorúbb, hogy legtöbbször az utóbbi fordul elő, és ezt őszintén sajnálnám. Nem lenne szabad bajuk essen.
A szellemszállás és James Potter számomra nem jelent sokat, elvégre eddig se a személyről, se a helyszínről nem hallottam. Maga a mondandója viszont kizárólag azért lep meg, mert úgy gondolja, ezen meg kéne lepődnöm. Mióta tudomást szereztem az anyám volt férjéről, a halálfalókról és kilétükről, másra sem számítottam, mint ehhez hasonló fenyegetésekre. Leegyszerűsítve a történetet egy beteg elméjű... de legyen csak hibbant varázsló indokokat, ezzel pedig célpontokat adott sok-sok pszichopatának, manipulálható és zsarolható embernek, hogy megkeserítse, vagy elvegye mások életét. Egyedül az döbbent meg némileg, hogy a diákokat is belesodorják ebbe az egészbe.
- Sajnálom - válaszolom együtt érzően. - De miért pont titeket?
Csak azt tudom elképzelni, hogy épp a pánikkeltés volt a célja. Ez megmagyarázná, miért próbálják annyira megőrizni a biztonság látszatát.
Van valami abban, amit mond. Még nem volt időm végiggondolni, de világos, hogy bármire is készül az üldözőm, szemtanúk előtt nem teheti meg. Ellenkező esetben gyorsan megszüntethette volna az átkot, és nem zavartatta volna magát a griffendéles előtt végrehajtani a megbízatását. Az egyetlen bökkenő, hogy rólam van szó. Legyen bárki is, készüljön bármire, előbb birkóznék meg vele egyedül, vállalva a kockázatot, minthogy annyira közel engedjek magamhoz valakit, hogy a kezébe adjam a kést amivel hátba szúrhat. Nem számítanak a körülmények, mindig is nagyobb biztonságban fogom magam érezni egyedül.
- Köszönöm a tanácsot. Kedves tőled, hogy segíteni próbálsz.
Hálásan rámosolygok, aztán lepillantok a kezemben szorongatott rajzcuccaimra és időhúzásképp kissé megigazítom azokat. Csoda, hogy nem ejtettem el őket az ütközés miatt. - Ami azt illeti, te is megfogadhatnád a saját tanácsodat. Miért vagy itt egyedül?

words: 380 | clothes

Az ajándék említésére sok ideje először jelenik meg őszinte mosoly az arcomon. Merengő és szomorú, de akkor is őszinte. Lehet hogy rengeteg emlékemet elvették, viszont azt hiszem az igazán fontosak - amiket azóta szereztem - továbbra is velem maradtak. Így például a közös karácsonyozások és egyéb ünnepek, mikor úgy éreztem, tartozom valahová. Hiányzik, hogy velem legyen valaki, aki elég fontos ahhoz, hogy ajándékot vegyek neki, vagy egyáltalán törődjek vele. Hiába vagyok olyan, amilyen... Azt hiszem nincs olyan ember, aki kiérdemelné a magányt. Ilyen hiányérzettől a dolgok hamar értelmüket vesztik.
Persze, mindez nem számít, ha cserébe biztonságban tudhatom a "szüleimet."
- Értem. Ez esetben még jobban sajnálom, szerencse, hogy meg lehetett menteni - pillantok a könyvre. Fontos lehet a személy akinek beszerezte, ha megkockáztat egy újabb támadást. Igaz, nem félhetünk örökké: a baj úgyis bármikor, bárhol és bárhogy megtalálhat, kivédhetetlen.
- Igen, ez a második napom. - Vagy a harmadik. Összefolynak. Pedig nem mondhatnám hogy állandóan tétlenül somfordálok, mindig kitalálok valami érdekeset, amivel lefoglalhatom magamat. Ma például a rajzoláson kívül a kastély, illetve a birtok egy részét fedeztem fel. A Roxfort minden egyes szeglete felkelti a kíváncsiságomat, annyi mindent rejt.
- Nincsenek - válaszolom könnyedén, igyekezve figyelmen kívül hagyni a tapintatát. Nem szeretem ha sajnálnak, nincs miért, ezt az imént ki is fejtettem. - De ha ezért kérdezed, meg tudom védeni magamat.
Merem állítani, hogy mindenre felkészültem: még a halálos átkot sem félek kimondani, amennyiben elfajulnának a dolgok. Talán törékenynek tűnök és bizonyos szempontokat figyelembe véve az is vagyok, viszont nem vagyok hajlandó veszíteni. Főleg, mikor az életem a tét.
- Egyébként szívesen visszakísérlek a biztonság kedvéért, ha gondolod.

words: 267 | clothes

- Ez csak természetes, főleg, hogy én okoztam a bajt - mosolyodok el halványan. Igazából felesleges erről tovább cseverészni, épp idejében észbe kaptam ahhoz, hogy ne okozzak gondot és ő sem neheztel rám. Innentől kezdve jobb elfelejteni az egészet, beleérve az üldözést is.
Valójában még mindig nem tudom, mire véljem. Tény hogy a képzelődés és a valóság nálam nem áll egymástól elég távol, viszont abból kiindulva, ami velük történt... Lehetséges. Ennek ellenére nem mindig a logikus válasz a jó megoldás - ezzel alighanem mi, boszorkányok lehetünk a leginkább tisztában.
Minden esetre igyekszem elrejteni az agyam leghátsó zugában. Később úgysem tudok majd szabadulni, legalább most, mikor teljesen lefoglal valaki, had söpörjem félre.
- Ugyan, ha ilyen könnyű lenne rám ijeszteni - legyintek már-már vigyorogva, ami nálam felér egy nevetéssel. Úgy a legkönnyebb igazán megismerni az embereket, hogy arra figyelünk, milyen feltételezéseket tesznek magukból kiindulva, majd összevesztjük azzal, ahogyan egyébként viselkednek.
Többek közt az sem kerüli el a figyelmemet, hogy csak elmosolyodik a válaszomon. Kár, mert hiába vagyok ilyen, ugyanúgy megvan bennem az elszántság arra is, hogy kikapcsoljam az empátiámat, ha az érdekeim úgy kívánják. Hogy ha fenyegetve érzem magam, habozás nélkül támadjak, amíg csak meg nem szüntetem a veszély forrását. Szabályba ütközően sok átok, méreg és mágikus fegyver nevét tudom, amiket fel is használhatok. Keveset látott belőlem a süveg, viszont így is volt min gondolkoznia a házamat illetően. Azt hiszem ha nem sugalltam volna a hollóhátat, jó időbe telt volna a döntés. Nem tudom, minek köszönhető a vegyes személyiségem, de egy biztos: nem vagyok könnyű eset.
- Bevallom, nem ittam még vajsört, viszont nem vagyok semmi jónak az elrontója - válaszolom mosolyogva. A barátkozós felvetésére már nem reagálok, és nagyon remélem, hogy nem is csak ezért vetette fel az ötletet. Nincs kedvem bájcsevegni. Tulajdonképpen a tömeget is utálom, de az udvariasság és a kíváncsiságom arra késztet, igent mondjak. Ha mutatja az utat, már el is indulok mellette.
- Igen. Pedig gondolom nehezebb dolga van, mint a gyerekekkel. Lehet hogy az ő személyiségük még kiforratlan, de az is biztos, hogy minden korosztályunk bélinek vannak olyan rejtett... dolgai, amik döntőek lehetnek. - Szerintem elképesztő, hogy így is képes megfelelő döntést hozni.

words: 358 | clothes

Sosem ittam még vajsört - márpedig szeretek új dolgokat kipróbálni -, és a lány is elég szimpatikusnak tűnik. Az egyetlen amit nem értek, hogy ő miért szeretne épp velem beülni valahová, mikor valószínűleg sokkal jobb társaságot találhatna magának? Én a helyében biztosan visszamennék a kastélyba és inkább a barátaimmal térnék vissza, hogy kiengedjem a gőzt, nem egy dilis új tanulóval. Főképp, mert akármikor feltűnhet egy újabb halálfaló, hogy üldözőbe vegyen. Abból ítélve amit mesélt, őt ugyanúgy elkapnák. Ki tudja, mi történne vele... és eszemben sincs bajba sodorni. Remélem legalább sejti, milyen kockázatai lehetnek már egy békés vajsörözésnek is.
- Talán vállalhatok ennyi kockázatot - mosolyodok el. - A csempészet pedig kifejezetten izgalmasnak hangzik.
Nem bánnám ha bemutatkozna, mert vele ellentétben én nem emlékszem a nevére, erre viszont - úgy tűnik - nem kerül sor, szóval kitartóan próbálom felidézni.
Láttam kívülről a Három seprűt, ennek ellenére fel sem merült bennem, hogy valaha is belépnék. Más helyekhez vagyok szokva, és hiába hangulatos, ha tele van ismeretlen emberekkel, én pedig egyedül ücsörögnék bent, mint egy életunt alkoholista. Ebből a szempontból bánom, hogy nincsenek itt barátaim (és persze nem is lesznek), de hát valamit valamiért. Ugye eszébe sem jut kerítőnőt játszani?
- Igen. Te jártál már ott? - kérdezek vissza kíváncsian, hisz egyenlőre fogalmam sincs, mi hogy működik az iskolában.
Könnyedén kinyitom az ajtót a griffendéles előtt, majd én is belépek a helyiségbe. Érdeklődően veszek szemügyre minden egyes részletet, a hangulat szinte azonnal magával ragad. Csupán amiatt aggódok hogy lát valami ismerőst és beszédbe elegyednek, azonban eddig úgy tűnik megúsztam. Némileg megnyugodva követem a pulthoz, előre kinézve a legkényelmesebb és legsötétebb helyet, hogy mikor kikapjuk a vajsört és fizettem, egyből lehuppanhassak.
- Gyakran jöttök ide?

words: ? | clothes

Kérdésére sokat sejtetően elmosolyodok, és minden magyarázkodást nélkülözve egyszerűen csak rándítok egyet a vállamon. Elkezdhetném ugyan magyarázni, hogy engem nem lehet így kategóriába helyezni, de nem szokásom magamról mesélni - pláne ilyen belsőségesen -, nem is szándékozom ezen változtatni. Ahogy mindennek, ennek is megvan a maga oka.
- Tedd a szívedre a kezed és mond, hogy téged egyáltalán nem vonz a téma - vágok vissza mosolyogva. Ha másért nem is, hát a titkok miatt biztosan őt is érdekli valamennyire, hisz a homlokára van írva, mennyire kíváncsi természetű. Ami azt illeti, tökéletesen el tudom képzelni a Hollóhátasok között. - Tényleg, előfordult már, hogy tévedett a süveg?
Elmondása alapján kezdetektől fogva a Roxfortban tanul, ráadásul olyannak tűnik, aki gyakran és több társaságban mozog. Biztosan sok embert ismer és ezzel is tisztában van.
Egyébként megmagyarázhatatlan okból hitelesnek tartom ezt a fajta döntő módszert. Eleve ha valaki gyerekként bekerül egy bizonyos közegbe, ami ilyen szélsőségesen képvisel adott értékeket, valószínűbb hogy azok szerint is változik tovább, így alakul a jelleme. Viszont bizonyos szinten mindenki más egy kicsit, az emberi jellem nem fekete-fehér, márpedig ha valakiben épp más tulajdonság erősödik meg... Vajon lehetséges ilyesmit megjósolni?
- Gondolom nem történt még veled hasonló - jegyzem meg együtt érzően. Látszik rajta, hogy megviselték a történtek, és minél tovább beszélünk erről, annál inkább sajnálom emiatt.
- Nem olyan ember vagyok, akinek aggódnia kéne a pletykák miatt - vigyorodok el halványan. Szerintem ezalatt a rövid ismeretség alatt is leszűrhette, hogy nem tartozok se a bajkeverők, se a meggondolatlanul fecsegők közé. Egyedül a különcségem miatt van rá némi esély, hogy viszontlátom magam az iskolaújságban, viszont ezt sem gondolom túl valószínűnek, hisz információ hiányában hiába írna körém mítoszokat.
- Milyen szakkörök vannak?
Mivel eddig csupán szemezgettem az italommal, most érdeklődve emelem meg a hatalmas korsót és kortyolok bele. Ez egyszerűen mennyei!
- Örvendek, Lily - felelem színpadias emelkedettséggel, széles mosollyal az arcomon. - Igazad volt, ez tényleg függőséget okozhat - biccentek a vajsör felé.
Próbálok arcot, emléket, tulajdonképpen bármit felidézni a neve kapcsán, de nem járok sok sikerrel. Ugyanazok a homályos részletek tolakodnak a fejembe, nem is értem hogy gondolhattam, hogy előrébb juthatok.

words: 351 | clothes

Bennem is felmerült már ez a gondolat, viszont én nem merném ennyire biztosan állítani, hogy valóban így van. Elvégre mindig akadnak olyan emberek, akikben egy csepp érzelem sincs, vagy épp egy emberrel szemben sem veszik fel a hugrabugosok jámborságát. Ugyanígy van ez a mardekárosok maximalizmusával és manipulációs képességével, ravaszságával, vagy a hollóhátasok eszével és kreativitásával. Továbbá mindenki rendelkezik minimális bátorsággal, de vezetői rátermettség se szorul bárkibe, hősiesség pláne. Jobban kéne ismernem ahhoz a többieket, hogy igazán véleményt mondhassak a témában, mert így csupán addig a megállapításig jutok el, hogy személyfüggő az egész.
Mivel külön említi, hogy nem érezné jól magát a Hollóhátban, eszemben sincs tovább fárasztani ezzel - a végén még okoskodónak tűnnék, ráadásul jobb szeretek hallgatni, mintsem véget nem érő gondolatmeneteket felvezetni.
- Te és a Mardekár? - Bár még alig ismerem, erre még az én szemöldököm is azonnal felszalad. Ha van ház, ahol nehezen tudom elképzelni őt, akkor mindenképp a kígyóké az. - Ez esetben tényleg jól működik a süveg.
Jobb szeretem a szabad levegőt, még ilyen hűvös időkben is, viszont azt hiszem épp ideje volt behúzódni kicsit. Egyenlőre a kabátomat se veszem le, inkább megvárom amíg ténylegesen melegem lesz a helyiségben. Ha jól sejtem, már csak a vajsör miatt is hamar így lesz.
Beszélgetésünk közben újra és újra körülnézek, előre sajnálkozva, amiért a jövőben kevéssé lesz lehetőségem itt tartózkodni. Mert hát egyedül mégiscsak komplikáltabb, főleg, ha ennél is többen szoktak lenni. Furcsának tűnhet, de valóban nyugodtabbnak érezném magam kint, folyamatos veszélynek kitéve, mint itt a tömegben. Jelenleg egyedül a lány miatt mérséklődik ez az egész, ennek ellenére fogadni mernék, hogy előbb-utóbb ugyanúgy kellemetlenné válik majd az ittlétem.
Óvatosan közelítek a témához - hiába, egy mondatomat el is engedi a füle mellett. Hogy direkt vagy sem, az most nem lényeges, ennyiből is megértem, hogy nem szeretne róla beszélni. Vagyok annyira tapintatos, hogy békén hagyjam.
- És te hagyod? - kérdezek vissza meglepetten. A helyében biztosan nem tűrnék el ilyesmit. Persze, tekintve a házamat, valószínűleg rólam is hasonlóan vélekednének, ha tudnának egyáltalán a létezésemről. A helyében viszont biztosan nem tűrném el, hogy így nevezzenek.
- Jól hangzik. Milyen a Bájital szakkör? Gondolom Lumpsluck vezeti.
Szívesen benéznék majd valamelyikre, bár egy tantárgyhoz sem vonzódom kiemeltképpen. Talán pont az Átváltozás tan érdekelne a leginkább, vagy a Gyógynövénytan, de hát ilyen az én szerencsém. Azért utána érdeklődöm majd a holnapi nap folyamán, hátha.
- Egészségedre - biccentek mosolyogva.
Próbálok a lehető leghamarabb új témát találni, hogy eltereljem a figyelmét és a figyelmemet a Beauxbatons gondolatáról is. Ha most hagyom, hogy eluralkodjanak rajtam az emlékképek, az elkövetkezendő órákban biztosan képtelen leszek megszabadulni tőlük. Márpedig semmi újhoz nem jutottam hozzá, szóval felesleges továbbra is ezen kattognom. Talán egy kérdést még megér, de utána mindenképp terelnem kell.
- Egyébként mire emlékszel velem kapcsolatban?

words: 458 | clothes

Egyenlőre nem ismerem túl jól a házrendszert, a diákokat végképp, így nem is értem miért sértő, ha valakit a mardekárosokhoz hasonlítanak. Találékonyság, ravaszság, ambíció, ügyesség... Hirtelen ezek jutnak eszembe, mint hozzá köthető tulajdonságok. Azok alapján, amiket hallottam róla, egyáltalán nem tűnik ellenszenvesnek. Persze, állítólag sok sötét mágus közülük kerül ki, az ilyesmi mégiscsak szemet szúrhat a többségnek. De mit jelent sötét mágusnak lenni, fekete mágiát alkalmazni? Ha valaki a halálfalókkal ellentétben nem mások ellen, vagy kárára használja, ugyan miféle gondot jelenthet? Az átkokat is tiltják, mégis épp most lenne rájuk a legnagyobb szükségünk.
- Ha jól sejtem, inkább mondta a háza és az irántad való elfogultságából - mosolyodok el. Az alapján, amit mondott és ahogy mondta, úgy tűnik szimpatizálnak egymással. - Egyébként mesélnél egy kicsit a házakról, meg úgy egyébként az iskoláról? Mert hallottam már ezt-azt, de mégiscsak más, ha olyasvalaki beszél róluk, aki jóformán itt él.
Szeretnék többet megtudni a Roxfortról, ha már az elkövetkezendő két évemet itt töltöm. Rengeteg el nem hangzott kérdés gyülemlett fel bennem már ezalatt a pár nap alatt is, és bár tervbe vettem a könyvtárban való kutakodást is, mindent nem tudhatok meg ilyen módon. Főképp ami a jelent illeti. Szeretem magamtól felderíteni, kiismerni a dolgokat, de az alap felkészülés sosem maradhat el. Így is kellemetlenül érzem magam, amiért ezidáig szinte semmi újat nem tudtam meg a tananyagon kívül, viszont akárhogy próbálkoztam, lehetetlennek bizonyult az utóbbin és az emlékeimen kívül másra koncentrálnom. Minden más háttérbe szorult.
- Jól hangzik, szerintem egyáltalán nem stréberes. Inkább dicséretes, ha valaki így kiemelkedik valamiben, és kamatoztatni is tudja. Gondolkoztál már, milyen pályára mész? - kérdezem tovább kíváncsian.
Csábító az ötlet, hogy én is csatlakozzak valamelyik szakkörhöz. Csupán azért, hogy bekerüljek egy kisebb közösségbe és kellemesen, együtt töltsük el az időt, máris megérné... Ugyanakkor épp emiatt idegenkedek is tőle, elvégre hiába vágyom rá, hogy barátaim legyenek, vagy egyszerűen csak kijöjjek pár emberrel, ha közben eszem ágában sincs megvalósítani. Jobb így - állandóan ezt hallgatom magamtól, szinte unom a kifogást. Pedig tisztában vagyok vele, hogy hiába próbálkoznék, sosem tartoznék se ide, se máshová.
- Azt hiszem, rémlik valami - válaszolom csendesen, elgondolkozva. Emlékszem az udvarra. Végiglépkedtem a kövön, majd a zöldellő füvön haladtam tovább a virágokat szemlélve. Kerestem valamit...
Hirtelen olyan erős fájdalom hasít a fejembe, hogy beleszédülök. Nagy levegőt véve szorítom meg a korsó fülét, majd kortyolok belőle pár aprót, hogy leplezzem a mozdulatot.

words: 394 | clothes

Tény hogy kevés órám volt eddig Lumpusluckkal, mégsem kételkedem abban, hogy illik a házához. Nem tudom Lily elfogultságból gondolja másképp, vagy valójában tévesen ítéltem meg, minden esetre én igenis látom azt a ravasz csillogást a szemében, amit csak egy mardekáros mondhat magáénak. Általában sok mindent leszűrök egy óra alatt is, és amit vele kapcsolatban megtudtam, az az, hogy mindig igyekszik a saját javára fordítani a helyzetet és udvariasabb az aranyvérűekkel, továbbá azokkal, akikben lát némi tehetséget. Márpedig tudtommal nem sok ház tagjaira jellemző, hogy ennyire előtérbe helyeznék az érdekeiket.
- Ezt meg is tudom érteni, rendesen lemaradtak. - Persze, a mi házunk is. Még nem döntöttem el, mennyire folyjak bele a közéletbe, de ha így haladunk lehet, hogy szép csendben segédkezem kicsit.
Annak ellenére hogy feltűnt egy s más a többiekkel kapcsolatban, tagadhatatlanul pontosabb, ha Lilyt kérdezem a házakról, az iskolai életről. Elvégre mindenhol teljesen mások az emberek és a szokások, ráadásul viszonyítanom sincs igazán mihez, hisz Beauxbatonssal kapcsolatban nem emlékszem sokra. Később magántanár járt hozzám, így csak a tudat alatti alap rutinok segítenek előre a jelenlegi helyzetemben.
- Hát, ha legközelebb is eltalálom azt a kérdést, amelyikre ilyen hosszú válasz jár, azt hiszem illene meghívjalak majd egy körre - mosolyodok el. - Mit értesz pontosan fennforgás alatt?
Naná, hogy tudom, miről beszél. Viszont érdekelne, hogy akiket nem érint, mit szűrnek le az eseményekből - márpedig abban biztos vagyok, hogy nagyrészt csak olyan információkat fog velem megosztani, amikről a többség értesült. Bevallom, az ittlétünk során már felmerült bennem, hogy mi lenne, ha biztatnám a vajsör fogyasztásra, de az eddigiekből ítélve úgy sem árulna el többet. Becsületes, tud titkot tartani. Amellett, hogy jó ellenérv, ez tökéletes indok arra is, hogy ne próbáljam meg piszkos módszerekkel kihúzni belőle a titkait. Sok mindenre képes vagyok, ellenben a jó emberek nálam tabut jelentenek. Nem áll szándékomban visszaélni a bizalmával, akkor sem, ha nem tennék ezzel semmi rosszat, sőt. Csupán a kíváncsiságomat akarom csillapítani, tenni azért, hogy összeálljon a kép.
Lily válaszára csak húzom a szám és újabb kortyot gurítok le a torkomon. Vitathatatlan, és néhány szempontból igazuk is van. Az életünkhöz tanulunk, szóval miért ne élhetnénk néha tanulás helyett? A büntetőmunkák ilyen szempontból csekély következményt jelentenek.
- Nézőpont kérdése. Én a másik végletet is megértem.
Talán különös ilyet hallani egy hollóhátastól, tekintve, mi az alapszemlélete rólunk, de hát kivételek mindig vannak.
Kicsit meglepődök azon, milyen csendesen kezeli az információt. A helyében inkább büszke lennék, amiért merek ilyen nagyot álmodni és tudom, hogy nagy valószínűséggel meg is valósíthatom. Aztán ki tudja, mi áll a hallgatása mögött? Biztosan megvan rá az oka, ahogyan nekem is.
- Jól hangzik, sok szerencsét - felelem őszinte jóindulattal. - Ami azt illeti, nem maradtam a Beauxbatonsban, az utóbbi pár évben otthon tanultam. Az órákat szinte spontán vettem fel, egyenlőre csak ötleteim vannak.
Hiába vagyok maximalista és hiába érdekel a tananyag, a jövőmmel kapcsolatban akkor is ez a legutolsó, ami fejtörést okoz számomra. Úgyis aszerint fogok elhelyezkedni, hogy mi érdekel a leginkább, innentől kezdve tulajdonképpen ráérek pontosítani.
- Persze, jól vagyok - pillantok rá halvány mosollyal az arcomon. - Köszönöm, nem kell. Ne aggódj, tényleg minden oké.
Mint mindig, ezúttal is elrejtem az ijedtségemet, pedig hasonló még egyszer sem nem fordult elő.
Veszek egy nagy levegőt, majd bátorságot erőltetve magamra kiiszom a korsómból a maradék vajsörömet is.
- Szóval, még egy kör?

words: 551 | clothes

Sejtettem, hogy nem kezd mindjárt rémtörténet mesélésbe a jelenlegi helyzetről, de ennél azért mégiscsak többre számítottam. Halálfalók - ki nem hall róluk? Engem az érdekel, ő mit tud erről, amit én nem, viszont úgy tűnik lehetetlen belőle kihúzni bármit is. Pedig fogadni mernék rá, hogy titkol valamit.
Minden esetre vagyok annyira tapintatos, hogy ezek után lemondjak a további kérdezősködésről, ami ezt a témát illeti.
- Igen, olvastam egy-két pletykát ezt illetően, de hogy melyik része igaz és melyik nem, számomra kérdéses - teszem hozzá mellékesen, félig a hallgatásában reménykedve, félig mégis kíváncsian. Ezek után már tényleg megpróbálom másfelé terelni a beszélgetést, így kerül szóba a griffendélesek többségének nézőpontja is. Nem tudnám megmondani, pontosan miért van ilyen benyomásom, viszont kicsit mintha különösen reagálna. Előbb úgy fogalmazott, hogy hülyeségre pocsékolják el az idejüket, ez a megfogalmazás pedig nem igazán hozható kapcsolatba a megértéssel. Mindenkinek más a fontossági sorrendje, természetesen. Épp ezért erős kifejezés butaságként emlegetni azt, ami másoknak előrébb van, mint a tanulás. Mintha valójában nem is értené ezt a fajta szemléletet, hiába törekszik rá.
Persze, ez csak az én véleményem. Mivel egyébként toleráns lánynak tűnik, valószínűleg csak előbb beszélt, mint gondolkodott, esetleg én látok túl sokat a dolgok mögé.
- Mármint hogy érted? Nem gondolod úgy, hogy elég erős lennél egy ehhez hasonló pályához, vagy történt valami baj? - kérdezek rá óvatosan.
Mikor az én pályaválasztásom kerül szóba, nehezen rejtem el a zavaromat, ugyanis nincs túl sok tervem a jövőre nézve. Főképp a jelenlegi helyzetet tekintve. Lehetséges, hogy hamarosan olyan következményei lesznek a Lily által fennforgásnak nevezett zavarra, amelyek az egész varázsvilágra kihatnak majd, beleértve a hivatásunkat is. Úgy gondolom ráérek addig átgondolni, mivel tehetném magam a leginkább hasznossá, amíg világossá nem válik, hogy mi folyik a háttérben.
Egy biztos: a minisztériumot messzire elkerülöm.
- Ez esetben én leszek a kivétel - mosolyodok el. Jellemző, hogy ezzel kapcsolatban sem vagyok képes beállni a sorba, de nem is bánom. - Nos, elég sok minden érdekel. A háztársaimmal ellentétben inkább olyan munkát tudnék elképzelni magamnak, aminél ugyan használhatom az eszemet, mégis legnagyobbrészt gyakorlati, és teszek valami hasznosat az emberekért. Ami pedig egészen másfajta irány: azon is gondolkoztam, hogy gyógyító leszek.
Az eddigiek alapján úgy tűnt, szinte kizárólagosan a hugrabugosok foglalkoznak ehhez hasonló dolgokkal, szóval az se érne váratlanul, ha megdöbbentené az ötletem. Fontosnak tartom a tudást, azonban szerintem csak úgy ér bármit is, ha megfelelő célra használjuk. És segíteni az embereken - van ennél lényegesebb szempont?
- Ne aggódj - legyintek mosolyogva. - Természetesen. Ez egy kihallgatás. - A lehető legkomolyabb arckifejezéssel pillantok rá. - Tudod, arról már hallottam, hogy a riport foglalt. Úgy sajnáltam, hogy Rita Skeeter lecsapott előttem a lehetőségre - fejezem be bánatosan. - Igaz is, szerepeltél már az újságban?

words: 450 | clothes