1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Jól esik most olyan emberrel beszélgetni, aki nem ismer, és még értelmesen is el lehet vele beszélgetni. Félre értés ne essék, a többiekkel is remekül elvagyok, csak mindenki ismer már akivel felszabadultan tudok beszélni, és már akkor tudják hogy mi van velem ha csak az ajkamba harapok. Az hogy mi igaz és mi nem a halálfalók pletykáiból, hát számomra is kérdésesek. - Ha engem kérdezel a háromnegyede nem jelenik meg a reggeliprófétába, mint ami történik a nagy világban. Nem akarnak pánikot kelteni, ez idáig rendben van. Viszont nem engednek felkészülni se. Tagadásban élnek, és attól félek ez miatt felkészületlenek leszünk. - de nem mi. A párbajszakkört pont ezért találtam ki. Én nem fogok rettegésben élni. Sok diáktól hallottuk már, hogy a rokona eltűnt, meghalt, furcsán viselkedik. Egyértelmű, hogy ez már nem pletyka sem játék. Arról nem is beszélve, hogy engem és Jamest is megtámadtak Roxmortsba. Mondjuk még mindig szégyenlem a történteket, mert a én hibám volt... de még sem engedhettem meg, hogy az illető bemenjen a szellemszállásba, főleg mióta tudom mire is használják. Elszállt az agyam, és csak arra tudtam gondolni, hogy semmiképp nem mehet a közelébe. Annak az lett a vége, hogy felidegesítettem egy halálfalót, és james a védelmembe kelt. Jamest pedig megkínozta.... Megrázom a fejem, és próbálok minél gyorsabban vissza térni a valóságba. - Lelkileg lehet nem érzem magam még erősnek, de van ami motivál. - megvonom a vállamat. - A szüleim rejtélyes balesetben haltak meg szeptember 1.-jén. Állítólag pletykák szerint láttak akkoriban arra fele óriásokat. De ezt persze buta pletykának állították be, a szüleim pedig tragikus balesetet szenvedtek mikor apám előzni próbát. Nos aki ismeri az apámat tudná, hogy nem szokott felelőtlenül vezetni, pláne ha én vagy anyám az autóban ül. - ezt a sztorit meg szoktam osztani az emberekkel, bár nem ennyire részletesen. Hogy miért ? Mert mindig bízom benne, hogy valaki olyasvalakivel osztom meg, aki talán hallott valamit arról a napról, és más is tudná a sztorit kiegészíteni. Sosem lehet tudni kinek milyen forrásai vannak. - Szóval ez is eleve nagyon ösztönözz abban, hogy auror legyek... meg az hogy soha senkivel ne forduljon elő az ami velem, és a barátaimat megtudjam védeni. De attól még félek, hogy nem tudok eleget hozzá... - majd észre veszem végig a korsómat bámultam, és csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, mintha nagyon rég óta kitörni készültek volna belőlem. Erről még a barátaimnak, se Jamesnek nem meséltem... egyszerűen könnyebbnek éreztem egy idegennek mindent elmondani, aki nem ismer. - Jesszusom, ne haragudj, nem akartalak lefárasztani. - és innentől kezdve befogom, majd Violettet hallgatom végig. Közbe végig azon jár az agyam, hogy nem mondtam e el neki túl sok mindent magamról. Az egy dolog, hogy ismertem a bauxban, viszont nem ismerem most, és hogy miért jött át a roxfortba. Azért jobban kéne vigyáznom. - Értem. Gyógyító is remek hivatás, bár én egészen biztos nem lennék az, azt már végképp nem bírnám lelkileg. - elhúzom a számat.- Van egy csomó olyan hivatás egyébként ami utazással jár, kutatásokat lehet végezni, és a gringotts-nak is vannak kirendeltségei. - próbálok ötleteket adni, de huzamosabban én se néztem utána a dolgoknak. Valamiért nekem egyértelmű volt, hogy auror leszek. Főleg mióta fel élet bennem a harcikedv. A kihallgatás résznél csak elvigyorodom magam, majd kicsit elkomolyodok. - Szerintem jobban jártunk volna veled, mint Ritaval. Az az igazság, hogy önállósította magát, nem kinevezték az iskolaújságnak . Csak megcsinálta, és előszeretettel pletykál másokról, és osztja meg mások titkát. Szóval nem igazán örülünk neki. - és nem is vagyok valami jóba Ritával..
Violette Olivier „A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak."
- Sejtettem - felelem halkan, elgondolkozva. Egyre inkább tartok tőle, hogy az a bizonyos háromnegyed rész túl sok mindent foglal magába; többet, mint amivel képesek lennénk megbirkózni. - Különös, hogy még egy felnőttnek sem jutott eszébe tenni ez ellen... vagy senki sem jutott eredményre. Pedig már az is rengeteget számítana, ha a tanárok mutatnának egy-két trükköt, védelmi célból. Nem hinném, hogy akkora szabálysértést jelentene. Akár úgy is fel lehet fogni, hogy színesebbé teszik az órát és hozzáadnak az alap-tanmenethez, elkerülve az egysíkúságot. Elvégre sok olyan ártalmatlan varázslat létezik, ami megfelel erre a célra. Persze, attól függetlenül hogy a mi "oldalunkhoz" nem jut túl sok információ, nincs rá garancia, hogy fordítva is így van. Még azt se tudjuk igazán, kik a halálfalók. Mi a biztosíték rá, hogy nincsenek köztünk? Az iskolában, a tanári karban? Roxmortsban? Talán paranoiás gondolat, viszont látok benne logikát. - Ugyan, ne butáskodj. Cseppet sem fárasztasz - válaszolom bátorítóan. - Sajnálom a szüleidet. Bár - mint kiderült - két apám és két anyám is él, szóval nem szűkölködök ilyen téren, azt hiszem valamennyire átérzem Lily helyzetét. Elveszítettem őket, és nem számít mi történik, sosem lesz már ugyanolyan kapcsolatom senkivel. Egyedül maradtam, mintha nem is élne a családom. Igaz, én legalább tehetnék érte, hogy lássam őket - de hogy lennék képes a szemükbe nézni ezek után? Sosem érezném úgy, hogy mellettük a helyem, hogy hozzájuk tartozom. - Ha valóban ez motivál, erősebb nem is lehetnél a feladatra. Márpedig ha kitartással rendelkezel, bármit elérhetsz, ezért felesleges aggódnod - mosolygok rá. Szívesen felajánlanám a segítségemet is, de nem hinném, hogy rászorulna. Mellesleg eddig úgy tűnt, jobb szereti önerőből elérni a céljait. - Értem - bólintok szűkszavúan, majd újból kortyolok egyet a vajsörből. Hiába van mennyei íze, a téma miatt egészen megfelejtkeztem róla. Hencegésnek tűnne, ezért nem is mondom ki hangosan, de nekem biztosan nem okozna lelki nehézséget a gyógyítás. Ha valaki bajban van, sokkal inkább lefoglal hogy próbáljak rajta segíteni, minthogy a saját érzelmeimmel, gondolataimmal, vagy épp irtózásommal törődjek. Részben ezért is vagyok annyira biztos, hogy ezúttal is felhoztam: a személyiségemből fakadóan kézenfekvő választás lenne. - Tudom, hallottam róluk. Könnyebb is lenne a választás, ha nem lenne ennyi érdekes lehetőség. Te mindig is auror szerettél volna lenni, vagy voltak más terveid? - kérdezem kíváncsian. Mikor Ritáról beszél, akaratlanul is elmosolyodom. Külső szemlélőként mulattat a reakció, amit kivált az emberekből. Remélhetőleg továbbra is kimaradok az újságából, és élvezhetem a háttérbe húzódás előnyeit, mert ez azok közé tartozik. - Legalább nem a hátatok mögött pletykál ki titeket - mutatok rá.
Nagy port kavart angliába az, hogy a Roxforta csak elméletet tanulunk sötétvarázslatok kivédése órán. Dumbledore professzor derekasan ellenállt, és ellene beszélt. Mondván, hogy meg kell tanulniuk védeni magukat az embereknek. Erre csak az volt a válasz, nincs mitől, erőszak pedig erőszakot szül. Nem fogják fel, hogy aki rosszra akarja használni, az úgy se a Roxforti tananyagon fog múlni. Így pedig csak mi maradtunk védtelenül. - Ők máshogy gondolkodnak, homokba dugják a fejüket. Azt mondják nincs gond, nem akarnak pánikot. Szerintem csak félnek attól kik kerülnek kis az iskolából...- ajkamba harapok, lehet jó ötlet lenne Violettet beavatni a szakkörbe. Nem hinném, hogy tartanunk kéne tőle. - Ha megakarod védeni magadat... tudok benne segíteni. De ez egy hétpecsétes titok. - itt óvatosan körbenézek. - Ha benne vagy, titkolóznod, és hazudnod is kell. - ezt a terhet nem mindenki tudja cipelni, így gondoltam okosabb előre felkészíteni. A szüleim történetére összerándult a gyomrom, és most is előjött belőlem a pánik, de már ügyesen tudom kezelni. Csupán mély levegőket kell vennem lassan és eltompul. Nem tudom mikor fogom kiheverni, talán soha.. borzasztóan hiányoznak, és hatalmas bennem az űr. - Köszönöm. Amúgy nem szoktam így lelkizni, fogalmam sincs mi ütött belém. Lehet az, hogy egy idegennek könnyebb... nem tudom. Nah igen a megfelelő motiváció se árt, azt pedig van. - mosolyodom el kínomba. - És a te szüleiddel mi a helyzet? Hogy, hogy átjöttél ide? - nem tudom mennyire akar beszélni róla, de ha még is lehet neki is könnyebb egy idegennek beszélni róla. Látom rajta, az egyértelmű, hogy belőle is hiányzik valami. Benne is benne van az az űr ami bennem. Majd örömmel látom, hogy kezd megnyílni, ahogy az elején nem akart nagyon beszélgetni, most elárult magáról annyit, hogy a gyógyítás felé hajlik. Tetszik az ötlete, nekem ilyen eszembe se jutna. Nem bírnám. - Őszintén? Nem gondolkodtam el soha. Tanárok biztosra mentek, hogy valamiféle minisztériumi bugris leszek. Csak mert kitűnő tanuló vagyok, és az általában politikai úthoz vezet. De engem egyáltalán nem érdekel a politika. Zavar ami megy, az hogy titkolóznak, de én se venném a kezembe a hatalmat. Inkább aurorként akarok segíteni az embereket, és megelőzni a bajt. - arról nem is beszélve, hogy megörülnék egy irodában. Nekem mindenképp a terepen a helyem, nem bírnám a monotonitást. Rita témára, épp hogy nem kezdek el tikkelni. - Az biztos, de nagyon vigyázz vele. Nem tudom hogy csinálja, de ha akar mindent megtud rólad, és nem lesz több titkod az iskola előtt.
Violette Olivier „A bölcs öreg Hollóhátban, Éles elmék várnak."
Inkább nem is minősítem a jelenlegi rendszert, azt hiszem tökéletesen leolvasható az arcomról a témával kapcsolatos véleményem. A gondolataimba merülve kortyolok újabbat a vajsörömből, Lily kérdése viszont azonnal magára vonja a figyelmemet. Ennyire megbízhatónak tűnnék? Megfontolt mozdulattal teszem le a korsót, és egyenesen a szemébe nézek. Eleinte talán szúrósnak tűnhetett a világoskék tekintetem, mostanra azonban biztosan érzékeli, hogy nincs bennem semmiféle rosszindulat - sem az ő irányába, sem máséba. Fogalmam sincs, mire megy ki a játék, de nem áll szándékomban hadakozni a halálfalók ellen. Szeretek segíteni az embereknek, viszont függetlenül attól, hogy Voldemort követői nagyrészt gyilkosok, egyenlőre nem gondolom úgy, hogy az ő kárukra kéne megmentenem másokat. Persze, könnyen lehet, hogy egészen másról van szó. Csakhogy figyelembe véve az irántuk mutatott ellenszenvét, arra tippelnék, többről lesz itt szó. - Miről lenne szó pontosan? - kérdezem halkan. Tulajdonképpen ha úgy hozná a szükség, most is képes lennék megvédeni magamat. Nem vagyok rászorulva biztosítékra, oktatásra, vagy bármi másra... Viszont kíváncsi vagyok, és ha úgyis megtartom a titkát, igazán elárulhatná, mi ez az egész. Az is előfordulhat, hogy többet tehetnék érte, mint ő értem. - Jól vagy? - Mikor a családjáról kezd beszélni, érthető módon zaklatottá válik, szóval muszáj megkérdeznem. Ki tudja, mi zajlik le benne, láttam már olyat hogy pár másodperc alatt mondhatni pánikrohamba zuhan át valaki. Mint például én most. Nyugalom, csak rossz a humorérzékem: szemrebbenés nélkül hallgatom végig a kérdését, épp csak a válasz várat magára. - Nos, támadt egy kis kavarodás. Biztonságosabb külön-külön, úgyhogy eljöttem a közelükből - vonok vállat. Tudom hogy bízik bennem, és akármilyen furcsa, ez az érzés kölcsönös. Ennek ellenére még nem sikerült annyira feldolgoznom ezt az egészet, hogy bárkinek is eláruljam, ráadásul ha neki nem szokása lelkizni, hát én hírből sem ismerem ezt a szót. Jobb szeretek hallgatni, főként a jelenlegi helyzetemben. Nem hiányzik, hogy bárki is sajnáljon a családom miatt, vagy épp a részletek hiányában elszólja magát valaki előtt. - Úgy tűnik, elég sajátos elképzelésük van rólad a tanároknak. Vagy mindenkihez így állnak? - Végül is elmondása szerint a hollóhátasokról is azt hiszik, a minisztérium tagjait fogják gyarapítani. Kissé előítéletesnek tűnik, de előfordulhat, hogy van valami alapja. Majd szép lassan megértem ezeket is. - Nem hinném, hogy tartanom kéne tőle, viszont a biztonság kedvéért megfogadom a tanácsodat. Sose lehet tudni. Közben kiiszom az utolsó cseppet is. Nem érzek különösebb hatást, azon kívül, hogy még mindig a mennyekben érzem magam az íztől - más kérdés, mi vár rám, ha eljön az indulás pillanata és fel kell állnom a székemről. Márpedig hamarosan ott tartunk, ugyanis a karórámra pillantva alig tudom mérsékelni a meglepettségemet. - Hamar eltelt az idő, talán ideje lenne indulni.
Tulajdonképpen senki nincs megelégedve a jelenlegi politikai helyzetünkkel. Csupán a pacifisták gondolják úgy, hogy az erőszak nem megoldás, és ha csak vissza csapunk háború lesz az eredmény. Én úgy gondolom, hogy így úgy is háborúnak nézünk elébe, és az embernek jogában áll megvédenie magát. Ezt viszont a jelenlegi politikai helyzet, és Minisztériumban lévők rettegése nem engedi meg. Ezért is lázadtunk fel, és akkor tilosba, de gyakorolnunk kell az önvédelmet. Látom Violette-en, hogy meglepődök, mert már az elején beavatom egy nagyon nagy titokba. Egyszerűen látom rajta, hogy ő is fél, és bárki bármennyire is jó varázslót, tanulni, és gyakorolni kell az önvédelmet. A túlélésünk érdekében. Nem tudom Violette milyen származású, nem is szokott érdekelni, de az is tény, hogy a magamfajta mugli születésűeknek van a legnagyobb félni valója. Tartom a szemkontaktust, és előrébb hajolok, hogy a körülöttünk lévő zaj elnyomja a hangomat, viszont a lány hallja. - Egyszerűen egy tanfolyam, amin megvédheted magad. Semmi illegális, nem tervezünk támadást. Viszont mindenképp lesz háború, és hamarosan az iskolának is vége... amint kitesszük a lábunkat, nincs hol megbújni. Tudnunk kell megvédeni magunkat. És szeretném megadni a lehetőséget, azoknak akik ugyan így gondolják. - nem térek ki a származásokra, hisz elsősorban a mugli születésűekre gondoltam, mikor ezt kitaláltam. Viszont a tanfolyamon nagyon sok félvér, sőt még aranyvérű is van. James és Sirius aranyvérűbb már nem is lehetne, és még ők a leglelkesebbek, és James pedig a tanár. Mindenki fél, és mindenki kiakarja venni a részét belőle, aminek nagyon örülök. Aztán a családom kerül szóba. Alig telt el pár hónap a haláluk óta, így még mindig megráz ha róluk beszélek. Nagyon hiányoznak, és hatalmas nagy űr keletkezett utánuk bennem. - Persze, semmi bajom. Csak még friss a seb, mindig ez van. - mosolyodom el halványan. Majd jól leszek, egyszer jól leszek. Ezért is csinálok ennyi mindent, hogy elterelje a figyelmemet. Szakkörök, tanulás, órák, és most már James is. Mellette érzem úgy hogy teljesen jól vagyok. Fura, nem? Ki gondolta volna. Egyszerűen úgy érzem, hogy minden percemet vele tölteném.. ironikus. Az is hogy ezt valamiért sosem mondanám el neki. Majd én is rákérdezek Violette családjára, és arra, hogy hogy átjött. Fura mikor az utolsó évekbe ekkora váltás van, hisz nem csak cserediáknak jött át ide. Elsőnek meglepődik, majd látom rajta, hogy nem fogok teljes igazságot kapni. Őszintén nem is várom el tőle az első találkozásunk után. Bizonyára történ valami, és ez magánügy. Majd ez a gondolat bebizonyosodik a válaszában. - Értem, remélem azért helyre jönnek a dolgok. Az embernek szüksége van a családjára. Én már csak tudom. Ha szeretnél majd róla beszélni megtalálsz. - keserűen elmosolyodom. Hisz a szüleimmel együtt elveszettem mindent. Még jobban a nővéremet, és a házunkat is, mert Petunia persze eladta. Ezt is a család ügyvédétől tudtam meg. Kisebb örökségemet hála az égnek, nem tudta elorozni, pedig állítólag azzal is próbálkozott, mondván úgy se veszem hasznát. Hogy fajultunk idáig ? Borzasztó, gyötrődöm ez miatt, mi lett velem és a szeretett nővéremmel. Úgy tűnik ez is olyan dologba, amibe jobb lesz ha beletörődöm. Elvesztettem az egész családomat... majd egy hajtásra megiszom az összes vajsörömet. - Hát igen, egy képük van szinte mindenkiről szerintük kiből mi lesz, vagy legyen. 5. év vége vele elbeszélgettek mindenkivel ki milyen úton szeretne haladni, és a tanárok mit ajánlanak. Végülis akkor derül ki, kiből mit néznek ki. Nálam nagyot néztek, mikor bejelentettem, hogy Auror akarok lenni. Majd mikor látták, hogy komolyan mondom, jött a szöveg, hogy remekül fog menni. - hát igen én is ebben reménykedem. Eltökélt szándékom, hogy oszlopos tagja legyen a háborúnak, és minél többet segítsek ahogy tudok. - Mindenesetre nem árt az elővigyázatosság, ha az ember életéről, és magánügyeiről van szó. Van egy sejtésem te se örülnél ha kiderülne valami a Roxfort előtti életedről. - mosolyodom el bocsánatkérően. Egyértelmű, hogy van valami titkolni valója, nem hiába menekült el. Lehet egyszer azt is megtudom mi, és lehet még tudok is segíteni neki. Majd ő is megiszogatja a maradék vajsörét. Aztán én is körbe nézek, eléggé be sötétedet, és már csak pár ember van ivóban. - Igazad van, jobb ha indulunk. Még van egy hosszú vissza út is. - vigyorodom el, majd felállok, és felöltözünk. Ahogy kinyitjuk a könnyed faajtót a hideg szinte megcsap, és egy jó kis hóviharba találjuk magunkat. - Hűha, még lassabban fogunk vissza érni, mint gondoltam. - üvöltöm túl a szelet, miközben neki indulunk a kastély felé.
by 
