Halloween este

Šrachel

To:Halloweeni társaság

Beléptem a terembe. Egy álarcot húztam a fejemre és egy estélyinek tűnő szürke ruhában jöttem le. Halloween van vagyis alap a jelmez. Frank a barátaival fog jönni. Hisz rossz lenne ha együtt mutatkoznék. Féltem az iskolában a diákok szemeitől, arról hogy rólunk fognak beszélni és mindenki minket fog nézni. Beleborzongok ebbe a wizengamot jutott eszembe.
Sokan voltak bent. Én pedig úgy gondoltam, hogy leülök egy csendes sarokba és onnan nézem majd a többieket.
Leültem egy tényleg csendes asztalhoz. Nézem a többieket, hogy beszélgetnek, hogy táncolnak hogy esznek. Lilyt és Markot is észrevettem ugyan így Linet is, ahogy ott volt a társaságban. Hallgattam a halk zenét. Egy pillanatra elnéztem egy hangos hollóhátas vitát kezdetem el figyelni a kis harmadikosok  a denevér rontáson vitatkoztak.
Frankot megláttam a terem másik oldalán, csak egy pillanatra néztünk össze.  Nem voltam most annyira szociális kedvembe. Kedvem lett volna elmondani a denevér rontást varázslatát, hogyan kell megcsinálni a hollóhátasoknak, de jöjjenek csak ők rá.
Most tudatosult bennem, hogy az iskolában ez az utolsó halloweenem. Elmosolyodtam rajta és felálltam, mert már akkor nem kellene így töltenem ezt az ünnepet ilyen csendesen. Szomjas volt így elterveztem, hogy egy töklevet fogok inni. Beelőzött, és elém állt egy fiú, és egy töklevet nyomot a kezembe. Rám mosolygott én, pedig nem tudtam miért tette ezt. Nem ismertem fel, mert rajta is álarc volt.
- Köszönöm. - mondtam halkan és rá mosolyogtam. Ő pedig rám mosolygott. Nem tudtam ki ő csak azt sejtetettem hogy hetedikes fiú lehet. Elkezdett kattogni az agyam ezen. Frankre néztem, hisz nem Frank áll előttem, mert ő a barátaival beszélgetett, de akkor ki az aki velem szembe van?

Note: lesz hosszabb és jobb is Zene

To: Mindenki

Halloween! Az egyik kedvenc ünnepem az egész évben. Jelmezek, vidám arcok, rengeteg csíny, amit el lehet követni, ráadásul mindig is jól szoktunk szórakozni a tekergőkkel. Idén, különösen. Hiszen belegondolva, ez lesz az utolsó olyan Halloween-ünk, amit együtt tölthetünk el a Roxfortban, így ezt az alkalmat még különlegesebbé kellett tenni. Egyáltalán nem meglepő, hogy végül mi négyen, már jóval előbb elkezdtük a bulira való bemelegítést, néhány finom, Lángnyelv  whiskyvel. Ritkán nevettem ennyit mostanában, de igazán megérte, főleg mivel nem tudni, hogy mikor lesz még lehetőségünk ennyi hülyeségre, csínyre, és arra, hogy úgy viselkedjünk, mint a gyerekek. Ki kell használni a lehetőséget. Miután végre sikerült Remus jelmezét helyrehozni, én már egyből el is indulok a nagyterem felé, emelkedett hangulatban, és kissé illuminált állapotban. Talán először fel sem lehet ismerni, amikor belépek, mert az arcomat csuklya takarja – ugyanis, úgy gondoltam vicces lenne dementornak öltözni. Rögtön hatalmas vigyorra húzódik a szám, mikor észreveszem a patkányjelmezes Petert, és egyből felé veszem az irányt. Remus és James valahol még lemaradhattak, ami igazából nem meglepő, mert elég gyors tempóban jöttem ide.
- Találtál helyet? – Kérdezem meg egyből Petert, amint a közelébe érek, és még mindig azzal a széles vigyorral tekintek körbe a teremben. Hamar ki is szúrom Lilyt és a körülötte lévő társaságot, mire, ha lehetséges, még szélesebbé válik a vigyorom.

- Nézd, ott van Lily! – Mutatok nagy lendülettel a lány felé. Igen, már egészen leszoktam arról, hogy Evansnak szólítsam, főleg mivel egyre több időt töltünk együtt, hála annak, hogy Jamessel is egyre több időt tölt el.
- Megyek, üdvözlöm. Te nem jössz? Majd később keresünk egy asztalt, max majd elijesztek pár elsőst, ha arra lenne szükség. – Ezzel már fordulok is a kis csoport felé és odalépek hozzájuk.
- Sziasztok. – Igen, a hangomból eléggé érződik, hogy már igen csak jól érzem magam, és nagyobb lökés nem igazán kell ma már.
- Lily. Kapok egy puszit? – Vigyorgok rá a vörös hajú lányra és már lépek is hozzá közelebb, lehúzva magamról a köpenyt, hogy megkaphassam a puszimat. Természetesen, nem csókot kérek tőle, James azért tuti megölne. De most különben is csak viccelek.
- Emmeline? Te adsz egy csókot? – Fordulok nem sokkal később a hollóhátas lány felé, persze még mindig nagyon vigyorogva. Így aztán egyáltalán nem lehet komolyan venni.
- Különben, mikről maradtam le eddig? – Kérdezem kíváncsian, most már mindenki felé intézve a kérdést, közben újra a többi tekergőt kezdem keresni a szemeimmel. Remélem, minél előbb itt lesznek ők is.

Šrachel

To: Mindenki

Mark kérdésére természetesen csak vigyorogni tudok. Mondjuk, jelenleg olyan állapotban vagyok, hogy már mindenen tudok vigyorogni, ami igenis jó dolog.
- Feltétlenül, Cavelier. Túl csinosak ahhoz, hogy megtartsd magadnak őket. – Közlöm először halálos komolysággal a hangomban, de aztán persze nem sokáig tudom megtartani ezt a hangsúlyt, mert ezt egyszerűen tényleg nem lehet komolyan venni.
- Ó, Emmeline, az bizony kár. Pedig minden vágyam az, hogy kapjak tőled egy csókot. – Kacsintok rá, persze megint elviccelve a dolgot.
- Na, azt viszont szívesen láttam volna, hogy Friccs pórul jár. Talán hamarabb le kellett volna jönnöm. – Mondom ezt egy kicsit elgondolkozva, de végül hamar továbblépek a témán, hiszen biztos vagyok benne, hogy még számtalan dolog fog történni a mai este folyamán, ami még igazán jó mulatság lesz. Legalábbis ebben bízom.

Aztán Lilyre pillantok, és egyértelműen kihallom a hangjából, hogy nem túlságosan örül annak, hogy kicsit… becsiccsentettem.
- Ne legyél szigorú hozzánk, Lily. Egyszerűen csak annyi történt, hogy mi kicsit korábban kezdtük el az ünneplést. Különben pedig, hogy néznék ki? Mint mindig, most is tökéletes vagyok. – Megint eleresztek egy vigyort, hátha sikerül így egy kicsit megnyugtatni.
- Ne aggódj, ez nem fog minket akadályozni semmiben. – Jelentem ki teljes bizonyossággal. Máskor is voltunk már részegek, és csak annyi volt a különbség, hogy több csínyt követtünk el. Persze, a mardekárosok biztos nem fognak örülni, de hát az az ő problémájuk, nem a miénk.
- Pont azért, ki kell használni az utolsó évet. – Teszem még hozzá.

Már épp kezdenék bele egy újabb mondatba, amikor cipőkopogás hangzik fel és megjelenik… McKinnon. Akaratlanul is belém reked a szó, amit ki akarok mondani, sőt még a szám is nyitva marad egy egészen kis időre. El kell ismernem, hogy… kicsit… jól néz ki. Kicsit, nagyon. Igyekszem nem túl feltűnően megbámulni, de nem igazán sikerül. Azt hiszem, sürgősen kellene szereznem egy újabb adag alkoholt, ha túl akarom élni úgy az estét, hogy nem támadom le a buli kellős közepén. Miután úgy, ahogy sikerült összeszednem magam, megköszörülöm a torkom, hogy meg is tudjak szólalni.
- Hozok még italt. Kér valaki? – Kérdezem, közben még mindig próbálom elszakítani a pillantásom a lányról. Miért van ilyen hatással rám? Próbálom azzal magyarázni, hogy biztos azért van ez így, mert túl sokat ittam, de ezzel csak áltatnám magamat. Már egy ideje akkor is így vagyok vele, ha nem látom így kiöltözve, ami eléggé gáz. Az én részemről legalábbis, az.