Kate és Daniel

Kate & Daniel

Ideges vagyok, de még mennyire, hisz ki ne lenne az az én helyzetembe? Nem hittem volna, hogy az életem ide fog kikötni. Nem hittem volna, hogy bármilyen okból is a halálfalók, és Voldemort kifog nézni magának. A főnököm, és egyben barátnőm halála borzasztóan megviselt, és fogalmam sincs mit várnak el tőlem. Így kelletlenül, de benyitok az a Burgin & Burke-be az első napomon. Nem tudom, hogy kéne állnom az egészhez, de úgy hiszem jó arcot kell vágnom, ha túl akarom élni. Kicsíptem magam, nem igazán szeretem a magassarkút, de azt is felvettem, és egy elegáns kontyba fogtam a hajamat, és testhez simuló ruhát vettem fel. Nem akarom, hogy még ebbe is belekössenek. A magassarkúban eléggé botorkán járok, még hozzá kell szoknom. Már vagy két éve szoktatom magam hozzá, kár hogy erre nincs semmiféle varázslat. Ahogy benyitok megszólal a csengő, én pedig megrezzenek. Kellemetlen ez a hang, olyan mintha valamit jelezne... azt hogy fussak? Mély levegőt veszek.
- Jó napot. - szólalok meg csendesen, majd megköszörülöm a torkomat, és neki fogok még egyszer hangosabban. - Jó napot! - Kicsit várok, majd megjelenik egy magas öltönyös férfi. Én feszengve azonnal kihúzom magam, majd felnéz. Elsőnek nem is azt látom meg hogy mennyire zihált, hanem elbambulok rajta. Nagy kék szemei vannak, és nem éppen mondható csúnyának. Egy eléggé jó kiállású férfi. Csak akaratlanul is elmosolyodom. Próbálom magam össze szedni, most kicsit nehéz. Eszembe juttatom, hogy miért is vagyok itt...- A nevem Kate Denver, ha jól tudom mától itt kezdek. Bár nem tudom mi lesz pontosan a munkaköröm. - persze nem teszem hozzá, hogy nem éppen önszántamból vagyok itt. Viszont a mosolyt továbbra se tudom eltüntetni az arcomról. Lehet mondjuk nem is baj, ezzel is jó pontot szerzek. Csak kár , hogy idáig kellet jutnom..   

Kate & Daniel

Elhatároztam, hogy jópofát fogok vágni ehhez az egészhez. Nem kétszínűségből, csupán túlélésből. Ráadásul nem csak magamra, hanem a családomra is gondolnom kell. Már pedig nekem ők a legfontosabbak a világon, és világért se kockáztatnám az épségüket, csupán hisztim miatt. Viszont, ahogy ránézek a fogadóbizottságomra a mosolyom őszintévé alakul. De nem szabad elfelejtenem, hogy miért vagyok itt, és hogy kicsoda ez a férfi. A külső nem minden, ezt már tudom felnőtt nőként. A férfi vidám, élettel teli, és ez valamiért engem is feldob, nem érzem már azt a feszültséget a gyomromba, csupán izgatott leszek.
- Nem igazán... - nem tudom, hogy mennyire avatták be a körülményekbe, kicsit vonakodom attól, hogy bármit is elmondjak neki. - ... egyszerűen meg... kértek, hogy jöjjek el, mert szükség van a tudásomra. - megvonom a vállamat. - Magának nem mondtak semmit? - őszinte érdeklődéssel tekintek rá, érdekelne mennyit tud rólam, bár ahogy látom a halálfalók nem osztják meg egymás között az információkat?  A férfi lelkes, komolyan kicsit feldobja a hangulatomat szégyen szemre. A mosolya, és az egész stílusa, incselkedése... hm , gondolhattam volna, hogy egy ilyen férfi csak is nőcsábász legyen. Azt hiszem nem szabad a továbbiakba magamra vennem a flörtjeit, hisz mindenkivel ezt csinálhatja. Én pedig semmi ilyesmit nem engedhetem meg magamnak. Mikor elindul hátra, én méltóságteljesen kihúzom magam, és utána indulok. A magassarkú cipőm csak kopog, a korhadt padlódeszkákon, minden egyes lépéssel porfelhőt kavarva magam után. Egyenletlenek a deszkák, és amúgy se nagyon tudok ezekbe a cipőkbe menni, anélkül, hogy ne koncentrálnék minden egyes lépésnél.  A férfi közbe bejelenti a munkaköri leírásomat. Nem hangzik rosszul, egyetlen hiba van benne, még hozzá az hogy voldemortnak fogjuk ezt mind véghez vinni. Csak bólintok. - Értem. Szóval értékek felkeresésére kell a szakértelmem... - kicsit erős túlzás a szekértelem, főleg mert inkább hobbinak számítanám be. Elém tart izgatottan egy üvegcsét, amiben szerinte méreg van. Hunyorítva elveszem tőle az üveget, és jobban megvizsgálom, és megrázom. A rázásra apró arany buborékok keletkeznek. - Bénulást okoz, úgy sejtem. - vissza nyújtom neki. - Mandragóra szerintem segít, mint ellenszer.  - egyszer olvastam ilyesmiről, az arany buborékokról jegyeztem meg a bénító ősrégi főzetett. - De természetesen nem vennék rá mérget, hogy jól mondtam. - teszem hozzá szerényen, nem fogok magabiztosan beszélni olyanról, amiről nem tudom 100%-osan az igazamat. A férfi folyamatosan vigyorog, ami eléggé biztató, de a feszültség mindig bennem van, meg persze a félelem. Rendben van, hogy ide küldtek dolgozni, de mi lesz ha még sem fogok megfelelni? És ki fog értem felelni? Ez a férfi? - Ön még be se mutatkozott...  

Kate & Daniel

Egyszerűen nem tudok ellazulni, úgy érzem mintha minden testrészem nehéz kővé dermedt volna, és egy nehéz darab a mellkasomat szorítaná. Olyan érzésem van, mintha egyetlen egy rossz szót is kiejtenék a számon, rögtön kapnék egy átkot, ami nem éppen lenne kellemes. Megjátszani pedig rühellem magamat, nem is igazán megy a kétszínűség. Színészkedés viszont más dolog, azt kell bevetnem. Ellenőrzi az állításomat, és bizonyosságot nyer, de persze a diagnózisom nem lett tökéletes így megtoldja a válaszomat. Én pedig mindig csak a felragasztott mosolyommal helyeselek mintha az arcomra ragasztották volna. Olyan lehetek mint egy baba.
- Igen, hát nem vagyok szakértő mérgekből. Ezt is azért tudom, mert egy antik könyvben olvastam, és érdekesnek találtam.   - válaszolom, túl szerényen is, pedig elhatároztam, hogy magabiztos leszek. Majd bekövetkezik az elmaradt bemutatkozás, és valamiért szélesebbre nyúlik a mosolyom. - Üdvözlöm Daniel. - elmarom a karját, de kirázz a hideg. Nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz. A kínos kézfogás után a tekintetem végig jár a helyiségen, és ismételten megborzongok, ez határozottan nem a kellemes fajta volt. Ebből a helyből csak úgy sugárzik a rossz. Nem tudom elmondani, de így érzem, és eléggé kellemetlenül érzem magam. Mély levegőt kell hogy vegyek.  Próbálom nem kimutatni az aggodalmamat. Mikor bejelenti, hogy még ma terepre megyünk, a megdöbbenés ül ki az arcomon. - Máris? - tör ki belőlem a kérdés, majd igyekszem villámgyorsan össze szedni magam. Kate, emlékezz, fő a magabiztosság, itt az életed a tét, és a családodé. - Öhm, persze remek ötlet, bele kell rázódnom a dolgokba. - vigyorodom el ismételten, majd akaratlanul is de forgatom a szememet a hajtúrása után.  Ezeket az alapvető reakcióimat úgy se tudom elhagyni, bármennyire is figyelek magamra.
- Természetesen van nálam pálca, még a sarki boltba se megyek le nélküle. - jelentem be már komolyan. A következőkkel csak zavarba hozz. Megköszörülöm a torkomat, azt hiszem még most tisztáznom kell a dolgokat. - Kedves magától, de megtudom védeni magamat. Semmi szükségem nincs a védelmére. És szeretném ha tudná, nálam nem kell ez a "macsó" duma, és megnyilvánulások. Nem vagyok az a fajta. Én végzem a munkám , és ennyi.-  és igyekszem túlélni.