Lily & Mark

Lily & Mark

Általában én vagyok, aki az óra végezetével elsőnek pattan ki a padjából és bombaként csörtet végig a folyosókon, most azonban nincs hová sietnem, így békésen sétálgatok a tömeg között. Már nem is számolom, hány váll ütközik az enyémnek, mert csak felidegesíteném magam. Ennél is jobban. Sosem voltam még ilyen féltékeny, amiért büntetőmunkán kell töltenem a délutánomat, míg a többiek nagyrészt csak lógnak erre-arra. Egyenlőre azt se tudom, mi lesz a feladatom, de bízom benne, hogy Evans jószívűen bánik majd szerény személyemmel. Tudom, hogy imád, főleg mikor újabb problémát okozok neki.
Viccet félretéve sajnálom. Ha választhatnék, inkább más nyakába varratnám magam, hisz tudom, hogy elég baja van a diákok rendre bírása nélkül is. Viszont ez nem kívánságműsor, nekem a bajkeverést vésték az életrajzomba, neki meg az ősi, titokzatos, nagyságos balszerencsét. Legalább formában tartom az idegeit - lehet, hogy csak havonta áll rendelkezésére az edzés, de ilyenkor igazán kiteszek magamért.
A gondolatra félszegen elmosolyodom, és újból körbepillantok menet közben. A lányokat elnézve kétségtelen, hogy lenne miért kihagyni az ajándék-melót, sőt, rengeteg más ötletem támad. Kár, hogy túl sok van már a rovásomon, ráadásul nem sokára oda is érek a Kövér Dámához. Lily biztosan bent vár a klubhelyiségben, kitörő örömmel meg minden hasonló. Uhh. Esküszöm, jobban tartok az ő reakciójától, mint tegnap a drága házvezetőmétől. Még szerencse, hogy nem a Prewett csaj a prefektusunk, akkor esküszöm meg is térnék.
Egy kacsintás kíséretében megsúgom csodahangú szépségünknek a jelszót, majd a lehető legelégedettebb arckifejezésemet magamra öltve belépek a csatatérre. Ugye, milyen pontos szinonimát találtam rá?

Lily & Mark

Amint megpillantom Lilyt, eltűnik a kényszeredettség a mosolyomból és őszinte örömmel lépek elé. Továbbra sem vonzz az ötlet, hogy teljesítsem a büntető munkát, de felidézve az eddigieket már nem is tűnik annyira vészesnek. Evans jófej, majd elütjük az időt. Kevés olyan feladatot adhatna, amiből ne lehetne kihozni valami vicceset, szóval nagy gond nincs.
- Szokás szerint semmit - válaszolom ártatlanul, majd oldalpillantást vetve rá hozzáteszem: - Illetve, mit adnál ezért a fontos információért cserébe? - Csak mert imádom idegesíteni, és mert minden jó sztorit érdekesebbé kell tenni. Mégsem mondhatom el elsőre, mindenféle bevezetés nélkül, nem igaz?
Elindulunk kifelé, én pedig - szívfájdalmamat jelezve - egy szipogás kíséretében úgy teszek, mintha elmorzsolnék egy könnycseppet a szemem sarkában. Nem látom be, hogy lehetnek olyan kegyetlenek, hogy szétválasszanak a szerelmeimtől: az ágyamtól, a klubhelyiségtől, benne a kanapé(m)tól. Még a nevem is rajta áll, hát nem látod? Milyen vak mindenki!
- Na jó. Adott Rita Skeeter, a barátom. Adott az újsága, a jól megszokott tapintatos stílussal, benne egy mardekárossal. Sejted már? - kérdezem vigyorogva. Alighanem ő lesz a második a sok ember közül, aki a szándékot értékeli, és nem az eredményt. Már ha egyáltalán értékeli, hisz nála ez természetes. Rengetegszer hallottam már Severus védelmére kelni, holott a kis kotnyelestől biztosan tudom, hogy már régóta nem barátok. Csak hát ezzel nem mindenki van így.
- Ott mégis mit tudnék csinálni? - vonom össze a szemöldökömet. Bárhogy töröm a fejem, nem jut eszembe semmi a lencsék tisztogatásán kívül, de az túlságosan könnyen hangzik. - Ja, tudom. Ejtőernyőzni akarsz.

Lily & Mark

Lily válaszára azonnal kitör belőlem a nevetés. Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy cseppet sem olyan komoly, mint amilyennek tűnik, mind külső, mind viselkedés szempontjából. Mármint persze, tisztában vagyok vele hogy nem teljesen viccnek szánta a „taslit”, hisz az a fajta, aki egy pillanatig sem habozna cselekedni. Viszont az is biztos, hogy nálam ennél több reakciót nem fog kiváltani az ehhez hasonló figyelmeztetéseivel.
- Milyen vad valaki - jegyzem meg vigyorogva. - Már világos, mi volt múltkor az a karmolás Potteren. - Ezt már biztosan nem úszom meg egy egyszerű fenyegetéssel, de a várható arckifejezése minden kockázatot megér.
Mintegy békítési kísérletként elmesélem a történteket, igyekezve figyelmen kívül hagyni a Rita keltette mosolyszünetet. Érdekes. Pont ő, aki a Severus-témára egyből ugrik, a többiekkel együtt elítél egy ugyanolyan kitaszítottabb személyiséget, mint amilyen Skeeter.
- Sok mindent - felelem könnyedén -, de most nem róla van szó, és a személy nem is lényeges. Lerendeztük egymás között, tulajdonképpen ennyi.
Rándítok egyet a vállamon és ezzel le is tudom a választ, a részletek nem fontosak. Meg egyébként is, szeretem, ha szárnyra kapnak a pletykák a féligazságokból - kíváncsi vagyok, később milyen sztorivá alakulnak át.
- Ha valaki az utolsó pillanatban elkapna… Hmmm. Nem is rossz ötlet, Evans!

Lily & Mark

Megjátszott ijedtséggel a szám elé kapom a kezemet, majd egy kisebb hatásszünet után újból elnevetem magam. Kész, ez a délután már most fantasztikus. A végén még Lilyre fogom a csínytevéseimet: ha ilyen jó társaságot nyújt a büntetőmunkánál, mégis miféle logika alapján várják el tőlem, hogy megjavuljak?
- Biztosan meghatja majd őket - vetem oda vigyorogva. Apa ugyanígy röhögne egy jót, anya pedig szem forgatva, de mosolyogva legyintene egyet. Volt ideje hozzászokni a dilijeimhez.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok elégedett, amiért sok információ van a birtokomban a többiekről. A tudás hatalom, még akkor is, ha csak buta titkokról van szó. Mi másért foglalkoznék mások életével, mikor tökéletesen elégedett vagyok a sajátommal? Persze, azt leszámítva, hogy így garantáltan elég időt töltök Skeeterrel. Én vagyok az egyetlen barátja, mégsem hagyhatom, hogy magányosan töltse a napjait. Akkor se, ha néha kifejezetten nehezemre esik ignorálni az újságírás-mániáját.
Visszatérve: nem fogom csak úgy kiteregetni a lapjaimat, abban nem lenne semmi pláne. Helyette apránként, nagy vonalakban és homályosan adom tudtára az információkat, had kíváncsiskodjon. Annál érdekesebb.
- Ez nem így megy, valamit valamiért - kacsintok rá vidáman.
Egyre feljebb érünk, viszont annak ellenére, hogy az utóbbi pár napom többnyire fekvéssel telt, különösen jól bírom a lépcsőzést. Még bemelegítésnek sem elég, pedig nem ártana, ha részt akarok venni a kvidics edzésen.
- Nem csak alsósok - pontosítok felemelve a mutatóujjam, mert igen, ez elhanyagolhatatlan részlet volt.
Annyira lefoglal Evans javítása, hogy kis híján felbukok a Csillagvizsgálóhoz érve. Most komolyan, mikor lett ilyen rövid az út? És mi ez a seprű? Minek néz, háziasszonynak? Inkább a lábaim közé veszem, és póker arccal elsétálok a helyiség másik vége felé, hagyjon már.
- Mi az a por?

Lily & Mark

Barátok vagyunk, ebben tökéletesen igaza van, de nem olyan mindent megbeszélős és vajsör mellett lelkizős barátok, és ezt ő is tudja. Ráadásul az ilyesmit nem lehet kötelességként vagy érdemként felfogni, különben totálisan értelmét veszti. Szép érvelés, csak hiába: úgyis annyit árulok el, amennyit eredetileg is szerettem volna.
A pletykák terjesztésénél pedig semmi sem érdekel kevésbé, az igazság kitudódásával járó botrányokat szeretem, a bonyodalmakat. Azokat is bizonyos határokon belül: van saját életem, minek avatkoznék másokéba? A hazugság pedig kifejezetten nem az én reszortom.
Persze, tudom, hogy csak ugrat, ezért nem is szándékozom komolyan venni.
- És pont te vagy az iskola legpletykásabb embere - sóhajtok fel mosolyogva. - Még szerencse, hogy összefutottunk. (…) A kis barátod látszólag mindenbe belemegy, de sosem süllyed olyan mélyre, mint a többiek. Ne aggódj érte. Nem ostoba, nem fogja bajba keverni magát.
Persze, hogy a seprűt választom. Mindig is ő lesz az örök szerelmem, ne is várjon mást egy kvidicsestől. Mikor elveszi tőlem, még el is fojtok a kiáltást, de így is hamar visszanyerem az önuralmamat. Főképp hozzá képest, ugyanis valami ráhozza a frászt - késlekedés nélkül lopom vissza a kincsemet.
Kérdésére csak rázom a fejemet, sajnálkozva, amiért nem nekem jutott eszembe ilyen jó ötlet.
- Sok tippem lenne, de mivel már foglalt vagy, sajnos kénytelen leszel lemondani róluk. Sajnálom. - Együtt érzően a vállára teszem a kezemet, majd megkönnyebbülten fellélegzek, mikor újabb ijesztgetés jön és nincs ideje lereagálni a beszólásomat.
Mosolyogva elengedem és hátrébb lépek, mintha a rémület fertőző lenne. Bár valamilyen szinten az is: nem bírom, ha a lányok ilyenek, legszívesebben már most lelépnék előle. Innentől kezdve szerintem mondanom sem kell, mennyire megörülök, mikor összeszedi magát és elindul a sarok felé. Nem-nem, hősiesen megelőzöm (mintha bármi rossz is érhetné itt), és még előtte pillantok a láda mögé. - Pontosan. Ne is zavarjuk tovább, sokkal jobb ötletem van. Mit szólnál, ha meghívnálak valamire a Mézesfalásban? Nagyon le vagy fogyva, valaki hozzád ér és összetörsz.

Lily & Mark

- Szóval egy merész zseni, aki néha rossz utakon jár - vonom le bölcsen a következtetéseket. - Elég sokban hasonlítunk, ha néha hajat mosna, talán bírnám is.
Meg hát, emlékeim szerint nem valami parfüm-illatihlető, még az én pasi orromat is zavarja. Persze könnyen lehet, hogy csak a rengeteg bájitalkeverés és egyéb mesterkedések következménye az aroma, amit maga után cipel, esetleg annyira lefoglalják a kutatások a világ meghódítását illetően, hogy nem ér rá zuhanyozni. Én ezt teljesen meg tudom érteni.
Vagy, egy még ravaszabb ötlet: ezzel tartja távol a gyanakvó tanárokat! Biztosan ez lesz a megoldás, érzem a zsigereimben. Rájöttem, mint Poirot a csirkelopásra.
- A világ gonosz erőiről jut eszembe: mi újság a párbajszakkörrel, amiről nekem elfelejtettél említést tenni?
Az utolsó három szót kellően kihangsúlyozom, majd karba tett kézzel, ezúttal őszinte komorsággal pillantok rá. Tudhatná, hogy hiába vagyok egy évfolyammal lejjebb és viselkedem is néha (elég sokszor) ennek megfelelően, ugyanúgy érdekelnek az ilyen témák. Én is meg tudom különböztetni, mi számomra, és általánosan a fontos. Hogy miért éri meg küzdeni és miért nem - márpedig ez olyasmi, amiért mindenkinek tennie kéne.
- Drága Evans, nem a manóhoz beszéltem, hanem hozzád - nevetek fel. Azt viszont én sem értem, mit mond társalgásunk újonnan felbukkant harmadik résztvevője, így hamar komoly arcot öltök és figyelmen kívül hagyva Lily kérdő pillantását leguggolok hozzá.
- Nyugi kerti törpe, nem bánt senki - szólítom meg könnyedén, közben kissé talán gyorsan, de óvatosan nyújtom felé a kezem.

Lily & Mark

Hogy bármi vagy bárki félrevezethetné Pitont? Erősen kétlem, főképp azok után, amiket alig fél perccel ezelőtt árult el róla. Nem is tudnék mondani olyan zsenit, aki ennyire manipulálható lenne. A védekezés nem elég indok arra, hogy valaki átálljon a „sötét oldalra”, hisz ha nem lenne meg az alapvető érdekeltsége, fel sem merülne a lehetőség. Nekem úgy tűnik, Lily túlságosan leegyszerűsíti a dolgokat. Nem egy mesében vagyunk, hanem a való világban: nem minden fekete és fehér, megmagyarázható, végletes és egyszerű. Az emberek bonyolultak. Összetettek. Attól, hogy valakinek hajlama van az ilyen témákra még nem feltétlenül rossz ember. Ha az útjukra lép azzá válhat ugyan, sőt eredendően is lehet az, de nem minden esetben van így. A miniszterünk is jó, mégis mondhatni a lehető legrosszabb terveket valósítja meg magához képest.
- Téged úgyse lehet semmivel meggyőzni – legyintek lemondóan. – A védelmét rengeteg más módon elérhette volna. De ez az ő stílusa. Nekünk meg az, hogy lecsapjuk a hasonló stílusúakat és megvédjük azokat, akiknek a szerepköre az áldozat létig terjed és csak tipi-topizik egy helyben.
Ugye, milyen elmés megfogalmazásban tudom tálalni a véleményemet?
Egyáltalán nem értek egyet a kis vörössel. Az előző véleményével se, és ezzel se, és ha hollóhátas lennék, helyben szedném pontokba az ellenérveimet. Nem szeretem, ha valaki nem ismeri el az igazamat.
Ehelyett valami poénos visszavágást keresek, mégsem jut eszembe semmi, szóval a lehető legőszintébb gondolatomat vetem oda válaszul:
- Az igénytelenség nem népszerűségfüggő.
Aztán lehet, hogy csak nekem ilyen alapvető a megfelelő tisztálkodás, de mivel nem rémlik, hogy feltaláltak volna középkorig visszamenő idő… Mi az? Szóval, időben visszamenős medált. Azt hittem, ezt a szintet már meglépte az emberiség, ezek szerint nem. Minden esetre egészségére, áldásom rá, meg minden ilyesmi.
- Lusta? Szivi, a kvidics edzések mellett és a fotózgatás mellett időm sincs lustának lenni – vigyorodok el. – Köszönöm, hallgatok. Milyen sűrűn szoktatok egybegyűlni?  Remélem nem vasárnaponként, még lekésem a misét.
Rákacsintok és már fel is húzom a csuklómra a karkötőt. Tetszik az ötlet, tetszik a cél, tetszik az egész. Alig várom, hogy ténylegesen bekapcsolódhassak.
- Ez nem sértegetés, hanem becézgetés. – És amúgy is a pasidat kéne inkább csapkodnod, teszem hozzá magamban. – Miért nem szabad?

Lily & Mark

Valahogy éreztem, hogy az egyetértésünk nem fog sokáig tartani, főleg mivel Pitonra terelődött a szó. Elképesztő, mennyire makacsan védi ennyi idővel a veszekedésüket követően. Lehet hogy mindenkivel ezt tenné, de ebben az esetben ő volt a sértett fél. Magamból kiindulva már csak a büszkeségem miatt se foglalkoznék vele ennyire, úgy tennék, mintha egyáltalán nem számítana. Hogy ez jó vagy rossz? Nem tudom eldönteni. Minden esetre akármennyit kötekedek is vele, tisztelem a hűségéért.
A következő hegyi beszédénél viszont egy pillanat alatt képes vagyok elfelejtkezni erről. Igen, tudjuk: okos és megfontolt és ő már csak tudja... mert ki is tulajdonképpen?
Nem bírom, ha kioktatnak. Nem bírom, ha hülyének néznek.
- A "kis barátnőmnek" van neve - emelem a mutatóujjam figyelmeztetően. - Evans, ugye nem gondoltad komolyan, hogy a halálfalók majd leülnek valamelyik padra, vagy a wc-re, és pont a mi kis iskolai újságunkat fogják olvasgatni? Nem megbízható forrás, ezt mindenki tudja. Ahogyan azt is sejtheted, hogy a leírtak körülbelül háromszorosa egy nap alatt is tökéletesen kifigyelhető. Pontosan, hatásvadász és részletváltoztató hazugságok nélkül. - A hangom kissé élesebben cseng, mint általában és a mosolyom is hamar keserűvé változik, miközben válaszolok.
Azonban amilyen hirtelen jött a dühöm, olyan gyorsan el is illan - szerencsére, ugyanis eszem ágában sincs megölni a hangulatot. Így is sok lesz a halálból, ha igaz, amit állítanak, márpedig ebben nem kételkedem.
- Mármint miből is? - vonom össze a szemöldökömet értetlenül. - Tökély. Szépen összehoztátok.
Mosolyogva megveregetem a vállát, olyan mosollyal, mintha nem egy karkötőt kaptam volna tőle, hanem a világ legfinomabb vicces sütijét. Apropó, kezd korogni az öregfiú, ideje lenne toppantani.
- Amúgy, ha már ilyen gyorsan súlyosbodik a helyzet, meg úgyis itt vagyunk, ráérünk és kihalt az egész torony: mi lenne, ha mutatnál valamit? Abból, amit eddig csináltatok.
Nem kellett volna szóba hozni a szakkört, már most gyötör a kíváncsiság.
A manó kicsit el tereli a gondolataimat, ami eleinte szuper, aztán a folytonos némasága miatt növekedni kezd bennem a feszültség. Ma valahogy nincs ehhez türelmem.
- Némasági fogadalmat tett. Lépjünk inkább. Komolyan meghívlak a Mézesfalásba, tudom, hogy akarod - kacsintok rá vigyorogva.

Lily & Mark

Számítottam rá, hogy vannak kémek az iskolában, hisz egyébként semmi okuk nem lenne rá, hogy még a Griffendélesek között is megosszák a párbajszakkörrel kapcsolatos információkat. Na de a diákok? Szinte hallom amint az állam a földön koppan. Persze, jobban belegondolva logikus és akad pár mardekáros, akiktől nem is várnék többet. Bella, Narcissa, Lucius… Sorolhatnám.
- Ez nem változtat azon, amit mondtam. Ők ugyanúgy nem bízhatnak meg a forrásban, ráadásul nagyobb kockázatot vállalnának a téves, vagy elferdített információkkal. Egyszerűbb is, ha maguk járnak a dolgok után - teszem hozzá némileg nyugodtabban.  - Így hát nem közöl olyan információkat, amik a hasznukra válhatnának.
Inkább a biztonságát veszélyezteti, elvégre akármikor eszükbe juthat, hogy elkapják és kifaggassák, mit tud pontosan. Azzal pedig mindenki tisztában van, a halálfalóknál mi a kihasználás menete: nem a leg fájdalommentesebb. Erre mindenképp figyelmeztetni fogom, ahogy arra is, hogy muszáj hallgatnia. A tudása már nem hatalmat nyújt számára, sokkal inkább veszélyt jelent. Kár, hogy fogalmam sincs, miként lehetne meggyőzni erről. Túlságosan makacs, ráadásul alighanem az imádott újsága jelenti számára az egyetlen értéket, amit a Roxfort nyújt. A szíve mélyén biztos sok mindent és sok mindenkit kedvel, csak hát a hangsúly a mélységen van a kedvelés helyett.
Máris aggódok érte.
- Szerinted lehetséges egy olyan varázslatot alkalmaznunk, ami gátolná, hogy beleolvassanak a gondolataiba? - Nem vagyok biztos benne, hogy képesek lennének megtenni, mégis muszáj meggyőződnöm. Tudnom kell, ha bármiben is segíthetek.
Talán hízelgőnek kéne lennie, hogy a tekergőkkel vesz egy kalap alá, de nem szeretem, ha bárkihez is hasonlítgatnak. Pláne így: mi az, hogy tanultam? Maximum tanítottam.
Ja, hogy ez pont az egomat zavarja!
- Te ezt nem értheted - csilingelem vissza Umbridget utánozva. - Erre születni kell.
Attól a csajtól is a hideg futkos a hátamon, tuti macskák és magas sarkúk közt fog megrohadni.
- Nem lesz baj, nyugi. Vegyük át - győzködöm lelkesen, a legszebb mosolyomat vetve rá. Ha meg is jelenik, a nyávogása el fogja árulni és még idejében abba tudjuk hagyni az egészet. Nincs mitől tartania. Mellesleg ha most nem megy bele, később úgyis ráveszem, mert eszem ágában sincs lemaradni, sőt. Mindent bele akarok adni a gyakorlásnál, hogy később is megtehessem, élesben.
- De mielőtt meghívnálak sütit zabálni, komolyan mutasd meg az eddigieket. Fontos lenne.
Ezzel le is cövekelek menet közben, tovább se indulok, amíg nem egyezik bele.

Lily & Mark

Próbálok belegondolni a halálfalók helyzetébe, de mivel a lehető legtávolabb állnak tőlem nem könnyű feladat. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy nehezebb, cserébe biztosabb módszert találnék az információk megszerzésére. Már csak azért is, mert a saját munkám híve vagyok, akárcsak Rita - ez a kevés közös tulajdonságunk egyike.
- Nem, mert így könnyen félrevezethetőek - válaszolom lassan, tűnődve. - Akár csapdába is csalhatnánk őket az újságon keresztül, feltéve, hogy valóban figyelik. Ellentétet kovácsolhatnánk közéjük.
Ravasz húzás lenne, igazi mardekáros, márpedig a saját fegyverükre aligha számítanak. Legalábbis amennyiben megvalósítható és Rita is belemegy, hogy téves információkat közöljünk. A szükséges képeket kisujjból ráznám ki, és amilyen gyanakvóak, egyből rá is harapnának a csalira.
- Utána is fogok, ez bármikor jól jöhet - bólintok izgatottan. Alig várom, hogy intézkedjek. Nem tudom, mi van velem, mi ez a nagy láz, de muszáj tennem valamit az ötletek pedig megállíthatatlanul jönnek egymást követve.
Tisztában vagyok vele, hogy ezzel a kéréssel mindketten kockázatot vállalnánk, mégis… Biztosan nem lesz semmi baj. Ha közeledne is valaki, idejében észrevesszük.
- Nem fogunk lebukni, Lily. Akár Roxmortsban is kereshetnénk egy helyet, ahol megmutatod, úgy biztosan nem venné észre senki. Rengeteg házat elhagynak mostanság.
Vajon miért…
- Képzeld magad a helyembe. Te is minél gyorsabban tudni akarnál mindenről.

Lily & Mark

Nem hinném, hogy nagy meglepetést okozok, ha azt mondom mindezidáig maximum kétszer került szóba közöttünk a halálfaló-téma. Tudtommal nem olyasmi, amibe Rita szívesen beleavatkozna, főleg mert anélkül is épp elegen utálják, hogy állást foglalna hasonló helyzetekben. Viszont azt is valószínűnek tartom, hogy csak a megfelelő alkura van szükség és számíthatunk a segítségére.
- Ő a saját oldalán áll és mindig is a saját oldalán fog, szóval üzletelnünk kell. - Összedörzsölöm a tenyereimet, majd cinkos mosollyal Lilyre kacsintok. - Sima ügy, elég, ha rám bízod. A diákokat szintén, ehhez is elég Ritát elővennünk. Megvannak hozzá a megfelelő módszerei, én pedig mindent megteszek majd, hogy száz százalékosan be is váljanak.
Dumbledore professzor említésére azért húzom a számat, valahogy sosem bíztam igazán az öregben. Na jó, úgy szinte senkiben se bízok, de ő túl nagy tekintéllyel és hatalommal rendelkezik. Ha felvázoljuk az ötletet ő pedig nem akar ennyit kockáztatni, mindössze csettint: már buktuk is az egészet. A diákok befolyásolhatóak, könnyen kezelhetőek és irányíthatóak. Ezzel szemben egy felnőtt információk birtokában pillanatok alatt előrébb kerül egy lépéssel. Én pedig szeretem a hátam mögött tudni az embereket.
- Biztos vagy benne, hogy jó ötlet lenne elmondani neki? - kérdezek vissza kételkedve.
Minden esetre muszáj lesz minden eshetőségre kitalálni egy B, C, esetleg még D tervet is. Az mindig jól jön, ennyi buktató mellett pláne.
Evans a bemutató miatt aggódik, de az úgy látom, fel se merül benne, hogy más is közlekedik a lépcsőn. Én persze gondoltam rá, mint mindig mindenre… A legtermészetesebb vigyorommal vágom ki magunkat arra az esetre, ha hallgatóztak volna.
- Nem kell a szükség szobájába mennünk, ilyenkor üres a hálókörlet. Vagy valamelyik raktár. Mit szólnál a seprűtárolóhoz? - Kihívóan felvonom a szemöldökömet és az alsó ajkamba harapok, hogy megálljam a nevetést.

Lily & Mark

Lily megjegyzésére csak vállat vonok, szerintem elhamarkodott lenne bármit is tippelnünk a közeljövőt illetően. Lehet hogy kénytelenek lesznek választani, lehet hogy nem, de egyenlőre nem tartunk annál a résznél ahol ez kiderül. Márpedig engem a jelen érdekel. Nem mellesleg már választottam oldalt (tulajdonképpen nem is volt kérdéses a döntésem), és őszintén: vagyok olyan önző hogy leszarjam a többieket, akik túl érdektelenek vagy gyávák állást foglalni. Nekik kell majd megbirkózniuk a következményekkel, ha nem térnek időben észhez. Persze, tisztelet a kivételnek.
- Valószínűleg. Viszont csak sajnálni tudom azokat, így előre is, akikben nincs annyi hogy kényszerítés nélkül álljanak ki az igazuk mellett, vagy lépjenek le ha ennyire hidegen hagyja őket a helyzet. - Na, mindketten tudjuk, hogy ha úgy alakulna segítenék nekik. Bár aki nem választana oldalt valószínűleg nem a körülmények, hanem a halálfalók bírnák rá... ami túl sok kibúvót nem hagy. Gyakorlatilag vagy csatlakozniuk kell majd, vagy lehúzzák náluk a függönyt. Legalábbis én így látom logikusnak, aztán kitudja, mennyi meglepetést tartogat még a jövő.
- Természetesen csak annyit mondok majd, amennyit muszáj. Mondjuk nem hinném hogy amikről tudok akkora újdonságok lennének számára. Ne felejtsd el, hogy több mindent lát és tud, mint amit az újságban közöl - emelem a mutatóujjam figyelmeztetően. - Tulajdonképpen ha a rossz oldalon állna, már ezerszer alááshatta volna a terveteket. Ez, azt hiszem, mutat egy kis megbízhatóságot.
Nyilvánvalóan idegenkedik az ötlettől, hogy pont Skeeteren múljon a dolog, viszont el kell ismernie hogy ezer lapja lenne ellenünk és ezer lapot nem játszott ki. Ha el is utasítja a kérést, nem fog visszaélni a helyzettel. Más esetben rég megtette volna.
- Jó, ebben igazad van.
Esküszöm, ez a legfurcsább mondat, ami valaha is elhagyta a számat.
- A tanárok sosem képezték nálam a bizalom tárgyát, de ez egyéni szocproblem. Beszéljük meg vele, ha úgy látod jónak - válaszolom megadóan. Érdekesnek tűnhet, hogy Ritában bízok és Dumbledore-ban nem, mégsem tudok vele mit kezdeni. Alighanem erre is a múltamban keresendő az ok.
- Csinálunk, Evans. Hidd el, gyakorlott vagyok a témában - kacsintok rá cinkosan.
Mivel már késő van, rá sem kérdezek a Mézesfalás-meghívásra, helyette elindulok a hálókörletek felé. Úgyis bepótoljuk még, ha máskor nem is, hát a bemutatója előtt.
- Ez a büntetőmunka... Úgy lefárasztasz - sóhajtok fel ártatlanul.
Még a Kövér Dáma is csak forgatja a szemét a megjegyzésemen, a csodaszép mosolya viszont ott pihen az arcán. Hát persze, hogy is bánhatna velem mogorván? Megcsillogtatom a sztárvigyoromat és elhadarom a jelszót, majd udvariasan félrelépek, előreengedve Lilyt a klubhelyiségbe.
- Holnap megkereslek.