Levin & Regulus

Frusztrált a tömeg. Ezúttal nem csak pusztán amiatt, hogy rengeteg ember vett körül, hanem amiatt is, hogy keresztbe húzták a számításaimat. Egészen addig a pillanatig, amíg be nem léptem a Szárnyas Vadkan viharverte ajtaján, abban a hitben éltem, hogy ez egy rosszhírű, pangó hely. Regulus Black legalábbis azt mondta, még ilyenkor is csak páran szoktak lézengeni az amúgy visszataszítóan mocskos kocsmában. Ehelyett azonban asztalt is csak egy részeg öregember arrébbhelyezésével sikerült szereznem.  A férfi különben ott maradt, ahova letámasztottam.
Regulus Black közeledő alakja láttán – mégis ki más lett volna? – lassan felpillantottam a már kiürült poharamból. A terveim között szerepelt többek között az is, hogy a pergamen megszerzését követően még maradok néhány italra, de ezt az első pár korty után inkább el is vetettem. Az alkohol minősége a gyatra színvonalat sem súrolta, pusztán anyagiasságból ittam meg a poharam egész tartalmát.
- Black – biccentettem. Nem fáradoztam a formális köszönéssel, bájcsevejjel, egyikünk sem ezért volt itt. Pont eleget találkoztunk ilyen szituációkban a különböző bálokon. Csak a térkép érdekelt jelen pillanatban, kellemetlenül érintett volna, ha esetleg Regulus nem hozza magával. Nemcsak ő számíthatott volna megtorlásra, hanem én magam is, noha a legkevésbé sem lettem volna hibás ebben a helyzetben. De hatalmas megnyugvásomra felém csúsztatta az ősöreg pergament, amit aztán észrevétlen mozdulattal átvettem tőle és kiterítettem az asztal takarásában. Az ölembe raktam a lapot és végigfuttattam a tekintetem a fekete vonalakon, rajzokon és felcímkézett helyiségeken. Eredetinek tűnt, már csak a papír korát tekintve is. De nem bízhattam a véletlenre, még akkor sem, ha nem ez volt az évtized legfontosabb küldetése  a halálfalók között. Előszedtem a zsebemből a varázspálcámat és nonverbálisan elvégeztem egy bűbájt a térképen, amely kimutatta volna, ha Black a könnyebbik végét fogta volna meg a feladatnak és egy hamisítvánnyal próbálta volna kibökni a szemem. De az alaprajz eredeti volt. Szerencséjére.
- Kitől hoztad el? Remélem, senki nem látta, mikor elloptad. – Nem éreztem úgy, hogy bármi okom lenne magázni. Ő nem volt halálfaló, csak egy aranyvérű gyerek. Itt egyedül neki kellett tiszteletet tanúsítania.
Visszahajtottam egyetlen körülbelül tíz centiméteres lappá a térképet, majd a zakóm zsebébe süllyesztettem. Innen egyenesen a Nagyúr elé készültem vinni. Nem beszélt a pontos terveiről, pusztán annyit emlegetett, hogy jövőbeli terveit alapozza meg. Én inkább arra gyanakodtam, hogy Regulus hűségét és rátermettségét tesztelte. Persze a Sötét Nagyúr kifürkészhetetlen, valójában az is megeshet, hogy tényleg szüksége volt erre az ócska térképre.

Ugyan próbálta leplezni, de le sem tagadhatta volna, mennyire ideges. Pedig valójában eszem ágában sem volt legilimenciát alkalmazni rajta, különben sem túl gyakran folyamodtam ilyesmihez, noha többek között ezt is tanultam. A Sötét Nagyúrnál jobb tanítómester keresve sem találhattam volna.
- Látom, a könnyebbik végét fogtad meg a dolognak. Bár ez esetben helyesen tetted. Nos… reméljük, a gondnok nem fogja egyhamar keresni. – Nem igazán érdekelt, az már nem az én problémám lett volna, és ezek után már nem is Regulusé. Már ha igaz, hogy valóban nem látta senki, mikor ellopta az amúgy nem túl értékes térképet. Én legalábbis nem tartottam különösebben fontosnak, elvégre több példány is létezett belőle, ki tudja, talán ennél legálisabb úton is megszerezhettük volna. De nem kérdőjeleztem meg a Nagyúr döntését.
- Egyelőre nem kaptál új feladatot, azonban ha a Nagyúrnak eszébe jutna valami, akkor én foglak keresni. Én a helyedben számítanék rá a közeljövőben. Úgy tűnik, mostanában különös figyelmet fordít az új nemzedékekre. – A Nagyúr valóban nagy figyelmet szentelt a kiskorú aranyvérűekre, feltehetően tervei voltak az ifjúsággal. Ebbe magamat is beleértettem, és büszkén gondoltam arra, hogy engem is belefoglalt a nagyszabású terveibe. Ha a jövőre gondoltam, mindig politikai pályán képzeltem el magam, csak éppen nem ellenzékiként. Eljön majd az idő, mikor a mi embereink fognak a Minisztérium vezetőségében ülni. Akár én magam is…