1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Egy egyszerű kis sétára indultam, így lyukadtam ki a St. James’ Parkban. Talán dél, vagy kicsivel utána járhatott az idő, mindenesetre én nem ebédeltem és reggelizni is csak egy fél almát ettem. Ennek ellenére nem igazán éreztem az éhséget – lassan megtanultam, hogyan hagyjam figyelmen kívül, vagy egyszerűen tényleg nem volt étvágyam. Nem tudtam volna megmondani, melyik is a helyzet. A nap kivételesen gyönyörűen sütött, ami azért nem volt olyan gyakori Londonban, sokkal gyakrabban esett az eső, amit hiába szerettem régen, mostanában csak még inkább rontott a hangulatomon. Komor volt és a szürke felhők kifejezetten negatív kisugárzást adtak, amire mostanában nem igazán volt szükségem. Ellenben a napsütéssel. Most egész jólesett, ahogy ott ücsörögtem a padon, és a tó szélén totyogó madarakat figyeltem tőlem két-három méterre. Szerettem ezt a parkot, leginkább az állatvilága miatt. Mindig is imádtam a mókusokat, itt meg az ember kezéből ettek, sőt akár fel is másztak rá, bár most nem volt nálam semmi, amit adhattam volna nekik. Ennek ellenére a pad támláján most is ücsörgött egy kis rágcsáló, tőlem nem messzire, és ahogy a farkát billegtette, engem bámult. Nyilván azt hitte, tudok adni neki valamit, de sajnos csalódnia kellett bennem. Ennek ellenére félrebillentett fejjel figyeltem az állatot, és ha kívülről nem is látszott, mélyen legbelül mosolyogtam rajta. Sokadszorra határoztam el, hogy márpedig nekem kell egy mókus, bár tudtam, úgysem lesz belőle semmi. Különösen miután olyan brutális módon öltem meg szerencsétlen kutyámat, nem akartam még egy állat életét kockáztatni csak mert épp rohamom van. Így maradtam a csendes megfigyelésnél.
Csodás idő volt és a tizennyolc éves korosztállyal volt órám. Egy csodás ötlettel hozakodtam elő menjünk ki a parkba. A feladat egyszerű volt az őszről írjanak ami eszükbe jut. Előtte persze át beszéltük mi az ami eszükbe juthat az őszről. A természet, a színek, az elmúlás, és sok jó gondolatot feldobtak. Csapatban közösen vagy egyénileg dolgoznak mindegy volt. A projekt munkájukra voltam kíváncsi mit hoznak ki magukból egy nap alatt. A parkban mindenkit elengedtem és én egyedül sétáltam hallgattam a madarak hangját vagy éppen néztem a gyönyörű színes avart. Sárga barna sötétzöld piros levelek kavalkádja és egy mókus egyik fáról a másikra ugrál. Gyűjti a télire az étkét felhalmozza magának. Ez csoda szép, de nekem mégis a tavasz a kedvenc idő szakom. Mikor újra virágba borul minden. Szeretem a természet és a parkokat. Néha jó kilépni a nyüzsgő forgatagból egy másik nyüzsgő, de csendesebb helyre. Csak figyelni kell és máris észre lehet venni itt a gondolataimat. Egy dallam kezdett a fejembe járni vagyis egy kezdetleges dal. De hamar tova szállt, ha én adtam a feladatott akkor magamat is a kihívásom elé állok. Valahogy egy szomorú hangulat szállt rám. De nem tudtam ezt tovább űzni. Valami új dolog jutott eszembe és tudtam senki nem fog dal feldogozással elő hozakodni én bezzeg annyoszor dolgoztam át magamnak a dalokat ahányszor valami többet vagy mást láttam meg benne. Csak a dal kellett számomra. Egy alapdal, amit sokan feldolgoztak a jazz szakmában. Egekre ez kellett nekem. Raindrops on roses and whiskers on kittens Bright copper kettles and warm woollen mittens Brown paper packages tied up with strings... Folyamatosan járt a fejemben a dal eldúdoltam párszor, már fejben előttem lebeget a kotta lejegyzésre kell sort keríteni. A táskámban mindig van ceruza, lap és minden egyéb, hisz egy jó dal akkor jön mikor nem gondolná az ember. Hirtelen száll le ránk. - These are a few of my favorite things- Énekeltem fél hangosan. Imádtam már most és ahogy hozzá hallottam az alapot és a szóló hangszer rész. Örömömben egyet forogtam a séta közben. Ne akarjon senki meg állítani. Angie alkot. Táskámban elkezdtem kutakodni. a papír után. Hát női táska mindig a leg mélyén találom meg a ceruzát és mit ad az ég bele botlok egy férfiba és az elő vett üres lapok szét szóródnak. Én sem figyeltem, de pont az út közepén megállni még se kellene. -Nem tudnál figyelni és nem az út közepén megállni. Jó bocsánat én sem figyeltem rád.- csattanok fel, de aztán le is nyugodok. Simán tegzem az ismeretlen férfit. Miért is? Hisz talán velem egykorú max három évvel öreg lehet. Csak egy kicsit vagyok figyelmetlen. Jó néha nagyon. Majd elkezdem összeszedni a lapokat, amiket szétszóródtak körülöttünk. Ilyenkor szánalmasnak érzem magam. Szóval, ha mérges is lesz a férfi megértem, hiába én is hibáztam. Velem is elő fordul az ilyen, hogy megállok és nézzek ki a fejemből. Legalábbis ezt gondoltam ez történt vele is szerintem. Rápillantottam az órára is valamit ennem is kellene, mielőtt a gyerekek feltűnnek a kijelölt helyen és időpontban. - Tényleg bocsánat, nem akartam tőled semmit.
Voltaképpen fogalmam sem volt, mennyi idő telhetett el azzal, hogy a padon ültem, és hol a mókust, hol a tavat figyeltem, de végül eluntam és felálltam. Nemrég beköszöntött a november, de ehhez képest az idő most meglepően kellemesnek hatott - persze kellett kabát, ha nem akartam megfagyni, de egyáltalán nem volt olyan kibírhatatlan, mint az előző napokon. Senki nem tudta, hogy novemberben születtem, és csak pár nap van hátra a szülinapomig. Máskor ez nem feltétlenül érdekelt volna - máskor ott lett volna Rose -, de ezeken a napokon csak erősödött a magányosság érzése, különösen ahogy közeledtünk a hetedikéhez. Elszomorított a tudat, hogy teljesen egyedül leszek, és azt fogom csinálni, amit mindig: ülök az ágyamon és a történteken merengek. Esetleg a változatosság kedvéért berúgok valahol. Ahogy ott álltam és elgondolkozva bámultam a tavat, megint eszembe jutott, hogy juthattam el idáig, és min mentem keresztül. Komolyan, mi a francot vétettem, amiért így kell fizetnem? Lassan a zsebembe csúsztattam a kezem, ahogy halkan felsóhajtottam, és leszegtem a fejem. Megfordult a fejemben, hogy rajzolnom kellene. Az mindig megnyugtatott, de azóta nem rajzoltam, hogy... Hát igen. Ha hazamegyek, talán rajzolhatnék. Cápát, farkast, valami ilyesmit, mert az ilyesmik alkotásával tudtam igazán kifejezni azt, mit érzek, és mivel beszélni nem tudtam kinek a dolgaimról - nem is nagyon akartam -, valahogy mégis ki kellene adnom. Ez a lelkesedés nagyjából tíz másodpercig tartott, aztán megint elmosta az abszolút életkedvtelenség hulláma. Minek rajzoljak? Az égvilágon semmi értelme. Nem lesz jobb tőle, arról nem is beszélve, milyen ideges leszek, ha elrontom. Utálok hibázni. Ekkor jött nekem valaki - azt, hogy egy nő dalolászik tőlem tíz méterre, nem hallottam a gondolataimtól -, én pedig meglepetten pislogva felkaptam a fejem, és ugyanilyen fejjel néztem rá akkor is, amikor ugyanaz a valaki leüvöltötte a fejem. - Ki lehet kerülni - engedélyeztem nagylelkűen és ugyanilyen mogorván, amint felfogtam, mit mondott. Nem zavart, hogy tegez, ez volt a legutolsó dolog, amire figyeltem. Oda sem néztem, ahogy felszedegette a lapjait - a tó érdekesebb volt -, eszemben sem volt segíteni neki. Én itt békésen ácsorgok, nem zavarok az égvilágon senkit, még azt a hülye kacsát sem, úgyhogy szedegesse csak össze a cuccát, ha már sikerült ilyen agresszív módon elütnie. - Nem is gondoltam, hogy akarsz tőlem bármit is - vetettem rá egy sanda pillantást, bár természetesen nem a szemébe néztem. Inkább a nyakára. Ezért fordulhatott elő, hogy nem ismertem fel, sőt kicsit sem tűnt ismerősnek. Még.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Angie & David Vas. 8 Feb. 2015 - 17:12
David és Angie Két ex-griffendéles találkozása
Itt merül ki az emberekben a lovagiasság. Nem, hogy segítene inkább csak áll és nézi, ahogy én serényen összeszedem a lapokat. Kihalt már az a lovagiasság. Kihalt az emberekből. Utálnom kellene az ilyen totojázó férfiakat. Nem tanította meg az anyja és az apja az ilyen segítőkész dolgokra. Bezzeg én, ha kell ráerőltetném nem ez így nem helyes. Megtanítanám erre a gyermekeimet. Bár ez csak ábránd az elmúlt pár év alapján. Felszedtem a szét szóródott lapokat. Szépen elrendeztem és rá néztem a férfira. - Kösz a segítséget. Máskor is ilyen vagy csak én botlottam bele egy ilyen időpontban egy ilyen ábrándos képű férfibe. Mintha meg lennél átkozva. Egyébként néha nem gondolkozok mit mondok és csak úgy kicsusszannak a szavak a számon. Igen kikerülhettelek volna, de nem figyeltem, ahogy te sem figyeltél hol álltál meg. - mondom ki a megállapításit róla. Mindenre egyszerre akarok válaszolni, ezért az egész zagyvaság lett talán. Ide- oda pattogok és szétszórt vagyok ezután az eset után úgy mint alapjaim. Össze kellene magam szednem és jobban figyelni a környezetre, de nem megy most igazán. Mert azt dalt le kell jegyeznem valamelyest, mert el felejtem. Egy kíváncsi természet voltam mindig is, meg jó valakivel társalogni, de talán vele nem tudnék beszélgetni. Valahogy olyan érzésem volt, hogy nem érdemes beszélnem vele. Miért gondoltam így? Nem tudom, de szokásom dacolni az ösztöneimmel és a saját fejem után menni. Most, hogy döntöm az csak a választól függ. Megismerkedem ezzel a loviagatlan férfival vagy mégsem. Pedig az első benyomásom szerint én ezt a fickót ismerem, de nem tudom honnan. Olyan ismerősnek tűnt? - Mit csináltál a sétány közepén? Azon kívül hogy álltál, mint egy szobor.- kérdeztem meg tőle kedvesebb és visszafogottabb hangon, mert újra is kezdhetjük az egészet és másképpen is igaz talán be kellene mutatkoznom, de inkább az ő tisztje legyen ez először ő aztán majd én. - Mert mint láttad én lapokat vettem elő séta közben a táskámból. - emeltem fel a kezembe lévő üres ötvonalas lapokat.
Tényleg nem különösebben érdekelt, ahogy a lapjait szedegeti. Nehogy ezen dőljön el a lovagiasság, ő jött nekem, ha jól emlékszem. Majd akkor sipítozzon itt nekem, hogy lovagiatlan seggfej vagyok, ha hagytam, hogy megegye valamelyik pelikán. Azt pedig nem hagynám. - Máskor is ilyen vagyok - közöltem rezzenéstelen arccal, és rávillantottam egy kicsit sem őszinte, enyhén erőltetett mosolyt. - Egyébként elhiheted, tényleg el vagyok átkozva. Végiggondolva az utóbbi nyolc év történéseit... nos, igen, ez alapján tényleg egész biztosan el vagyok. - De, én pontosan tudtam, hol állok meg - közöltem tárgyilagosan, de most már nem néztem rá, inkább a kacsákat figyeltem, ahogy hápogtak azon az irritáló hangjukon. Remélem, elkapja őket egy sas. Itt nincs is sas. A sas nem is eszik kacsákat. Mindegy. A nő enyhén hiperaktívnak tűnt, és ahogy össze-vissza csacsogott, tényleg gyanúsan emlékeztetett valakire, viszont még mindig nem ugrott be, kire. A következő kérdésre elhúztam a szám. Hiszen megválaszolta saját magának: álltam az út közepén. Pont azt, semmivel sem többet. - Néztem a dög... akarom mondani madarakat - mondtam azért, csak hogy ne tűnjek bunkónak. Pedig ma nagyon is bunkó hangulatomban voltam, és nem voltam benne biztos, nem fog-e szerencsétlen nő kárára menni. Ha így folytatom, gyaníthatóan fel leszek pofozva... Vissza kéne vennem az arcomból, ez nem állapot. Különösen, mert ő már sokkal kedvesebb és visszafogottabb hangon beszélt hozzám. Az alaptiszteletet igazán megadhatnám neki. Csak emiatt nem vágtam rá a következő kijelentésénél, hogy nem kérdeztem. - Tényleg? - kérdeztem ehelyett szórakozottan, és idegességemben a zsebembe csúsztattam a kezem. Szerencsétlen nő tényleg nem épp a legjobb hangulatomban talált rám, és ebből még lehetnek gondok. Tényleg le kéne nyugodnom.
Máskor is ilyen, mint most. Mélabús, magában merengő. Elgondolkodok azon mennyi barátja lehet egy ilyen férfinek mint ő. Maximum három tippelnék. -Áh, persze, akkor ezek szerint én vagyok a hibás, mint mindig. Ugye az a hibás, aki nem figyel és a sétányon közlekedik.- Jegyzem meg egy kicsit oldani vágyó hangon. Rámosolygok. Előfordul, hogy meg válaszolom a kérdést, de azért persze nem ok nélkül állnak az emberek. A madarakat nézte. Én is arra felé néztem, de nem kötöttek le engem úgy, mint őt. Hát nekem még így is szűkszavúnak tűnt a férfi, de ha többet nem mond akkor hagynom kellene. -Igen, egy dalon dolgoztam és le akarom jegyezni gyorsan azt, ami megjelent a fejembe. Zeneszerzést tanítok pár fiatalnak most. Nagyon szeretem a zenét.- Mondom az idegen férfinak. Észrevettem nem vesz komolyan és elzárkózik előlem. Kezét a zsebébe csúsztatja. Láttam a jeleket. Tovább kellene állnom és ezzel egy időben el is indultam. Hát ha így viselkedik talán nem is kellene rá időt szentelnem. Lehet, hogy rosszul vettem észre és más okból tette zsebre a kezét és nem nézet rám. -De látom önt ez figyelemre se méltatja. Még egyszer bocsánat, hogy magával hozott össze sors ily szerencsétlenül.- Búcsúztam el egy bocsánat kéréssel. Tovább sétáltam és újra a dalommal foglalkoztam. Az éhség is tova tűnt, amit érzetem. Daloltam a dalt. Azon a lágy jazzes hangomon. -Girls in white dresses with blue satin sashes Snowflakes that stay on my nose and eyelashes Silver white winters that melt into springs These are a few of my favorite things
When the dog bites, when the bee stings When I'm feeling sad I simply remember my favorite things And then I don't feel so bad
Egy húsz méter után. Leültem egy üres padra és az ötvonalas lapjaimra elkezdem leírni a dallamot, ami meg fogott. Már most láttam ahogy egy duetté alakul a dal egy lágy szaxofon szólót és egy szép zongora kísérettel gyúrtam össze, de leírni azt, ami meg fogant a fejembe ahhoz idő kell. A szöveg még mindig feldobott. Talán ettől mindenkinek fel fog dobódni a hangulata az osztályban. Becsuktam szemeimet és elképzeltem. Mennyei hangulat fogott el, mert most a zene járta át testem és elmém egész lelkemet, ami gyógyító hatással volt rám.
Words: Nem számoltam... || Music: Brad Mehldau My Favorite Things || Notes: Remélem, megfelel Davidem, ennél jobbat nem tudtam összehozni :S
by 
Csodás idő volt és a tizennyolc éves korosztállyal volt órám. Egy csodás ötlettel hozakodtam elő menjünk ki a parkba. A feladat egyszerű volt az őszről írjanak ami eszükbe jut. Előtte persze át beszéltük mi az ami eszükbe juthat az őszről. A természet, a színek, az elmúlás, és sok jó gondolatot feldobtak. Csapatban közösen vagy egyénileg dolgoznak mindegy volt. A projekt munkájukra voltam kíváncsi mit hoznak ki magukból egy nap alatt. 
Egy dallam kezdett a fejembe járni vagyis egy kezdetleges dal. De hamar tova szállt, ha én adtam a feladatott akkor magamat is a kihívásom elé állok.