Andromeda & Ted

Dromeda & Ted

A csuklyám mélyen a szemembe húzom, miközben Roxmorts őszi színes utcáin sétálok végig. Attól függetlenül, hogy utálok bujkálni, már egészen mesteri szintre sikerült fejlesztenem az ipart. Néha, amikor nincs jobb dolgom, átutazóban lévő boszorkányokat vagy varázslókat követek, csupán gyakorlás céljából. Még tökéletesebbnek kell lennem, mert másképp elveszíthetek mindent, ami még nem is az enyém. De nagyon küzdök érte. Talán még sosem vágytam ennyire semmi után.
Most sem egy szép tárgy lebeg célként a szemem előtt, sokkal inkább egy szép lány. Kétség sem férhet hozzá, az ízlésem tökéletes, csak a tálalással vannak gondok. Megtalálom a lányt, akinek bármit megadnék, de mégsem kaphatom meg.
Hivatalosan.
Mikor elindultam, még volt étvágyam, viszont ahogy közeledek a találkozónk helyszínéhez, lassacskán összeszorul a gyomrom. El sem tudom képzelni, mit tennének vele a Blackek, ha kiderülne, hogy egy magamfajtával találkozgat a nagy titkok mögött. Herceget várnak, és csak én vagyok, ezért pedig Andromedának eshet csak baja... Folyamatosan aggódok érte, hiába csitít, de azt sem bírom ki, hogy ne lássam. Talán egyszer majd megoldódnak a dolgok, hadd legyek vele addig is.
Óvatosan nyitom az ajtót, nem akarok feltűnést kelteni. Csupa sötét alak jár erre, viszont ezt a sok sötét alakot csöppet sem érdekli egy arany- és egy sárvérű titkos találkája. Mindenki a saját üzletét igyekszik lebonyolítani, így én sem ütve másba az orrom, a lábamat bámulva a pulthoz megyek, két vajsört rendelni. Ha engem még valaki fel is ismer, a másiknak nem kell lebuknia... nem kell lebuknunk. Ez egy ilyen játék. Csak mindennek tétje van.
Egy eldugottabb asztalhoz ülök le, amelyiket megbeszéltük, ahonnan jól látom az ajtót, és ő is kiszúrhatja a sötét árnyam, ami neki többet jelent, mint bárki másnak. Legalábbis ebben reménykedünk.

words: 405 note: ♥

Ted & Andromeda

Bármerre pillantok, vöröses falevelek lepik el a tájat. Lehet hogy a tél a kedvenc évszakom, de erről a látványról sosem mondanék le - Roxmorts minden kétséget kizárólag ilyenkor a legszebb. Az erdőbe lépve a lélegzetem is elállt, sajnálom, hogy nem maradhattam ott tovább. Szívesebben sétálgattam volna a fák között Ted kezét fogva, főképp, mert így (finoman szólva) kevésbé vonzó helyen töltjük majd az időt.
Persze, vele mondhatni lényegtelen, hol vagyunk. A lényeg, hogy együtt. A bujkálás különben is izgalmasabbá teszi számomra a helyzetet, hisz a sok könnyen jövő-könnyen menő fiú után végre valódi kihívást állít elém. Olyan kockázatot jelent, amire szükségem van ahhoz, hogy érezzem: igazán élek. Emellett... Megfogott, oké? A pimasz mosolya, a csipkelődő megjegyzései, a humora. Hogy lehetetlen alábecsülni, mert mindig meglep valamivel, és minden egyes felfedett tulajdonságával még jobban belebolondulok. Őrjítő a tudat, de így igaz.
Eleresztek egy halk sóhajt, teszek egy reménytelen próbálkozást a hajam kisimítására - nem, én és a szél nem vagyunk túl jóban egymással -, majd miután megbizonyosodtam róla hogy senki se követ, benyitok a régen látott, sötét helyiségbe. Szerencsére több pókháló van bent, mint vendég, ezért azonnal kiszúrom Edwardot és megkönnyebbülten foglalok helyet mellette. Akaratlanul is előveszem a legcsábítóbb mosolyomat.
- Tonks - kacsintok rá. - Régóta vársz itt?

words: 207 music: He is We note: (; ♥

Dromeda & Ted

Megérkezek, szokásomhoz híven magammal motyorászva ülök le a rendelésünkkel, és várok. Türelmes vagyok, ilyen helyzetben mindenki az lenne, és egyébként sem kell sokat tétlenkednem, Andromeda nem az a késős fajta.
Kicsit meglep, ahogy bátran egyből mellettem foglal helyet, azt hiszem, kezdek túlzásba esni az óvatoskodással. De ha egyszer aggódom! Ha meg tudnám változtatni, amilyen vagyok... Utálok tehetetlen lenni, de ebben a helyzetben nem létezik tökéletes megoldás. Ez az állapot csak ideiglenes, egyszer minden titokra fény derül, addig pedig hadd aggódjak(!) - ezzel is távolabbra tolva azt az időt.
A mosolyától azonnal elszáll minden borús gondolatom, minden áldozat megérné ezért a pillanatért.
- Éppen megfelelő ideje - húzom lassan mosolyra a számat. Ha valaki engem ki is szúrt a fogadó falain kívül, és netalántán Dromedát is észrevette, még véletlenül sem kötheti össze a személyinket. Megőrjít ez a titkolózás, de tudom, hogy neki így a jobb. Talán nekem is, bár ez a kevésbé fontos tényező. Sajnálatos módon ismerem a családját, és nem hiszem, hogy vele bármivel is elnézőbbek lennének a közös vér kifogásán, mint velem.
- Hogy van Black-ék - Itt igyekszem érzelemmentes arcot festeni, mégiscsak a családjáról van szó... - középső lánya?
Feléje fordulok, és kicsit hátrébb húzom a csuklyám. Igazából akarom látni, nem csak félig. Gyönyörűek a szemei. Nem tudom, kitől örökölhette, bár ez vicces, nem is kívánok a szüleire nézni így. Kétségtelen, hogy hiányzott a lány. Egy kicsit sajnálom, hogy egy ilyen... hangulatú helyen kell találkoznunk valami kellemesebb helyett, mert olyan szívesen vinném el akár Zonkóhoz, akár csak az utcán sétálni... az emberek előtt. Hogy mindenki tudja, igazából az enyém.

words: 374 note: belejövök még ♥

Ted & Andromeda

Amint tudatosul bennem, hogy Ted ezúttal elővigyázatosabb, mint máskor, azonnal figyelmessé válok. Viszont akárhányszor pillantok körbe, nem látok egy szokatlan részletet sem - ez hamar csillapítja az aggodalmamat és arra késztet, hogy a barátomat is megnyugtassam. Ha már itt kell bujkálnunk, legalább tegyük élvezetessé az eltöltött perceket. Ne görcsöljön, nem kell. Ő kell, a csókjai és az ölelése.
- Ha nem így lenne is ezt mondanád - jegyzem meg szemforgatva, továbbra is mosollyal az arcomon. Képtelen vagyok úgy tenni, mintha kevésbé lennék boldog mellette... és, persze, erre nincs is szükség. Rég bebizonyította, a legkevesebb, amit érdemel, hogy kimutassam előtte az érzéseimet.
Főleg, mikor hátrébb húzza a csuklyáját és szinte teljes egészében felfedi az arcát. Viszonylag régóta vagyunk együtt, mégis akárhányszor ránézek újra és újra beleszeretek.
Mielőtt válaszolnék, ellenvetést nem tűrően közelebb hajolok hozzá és finom csókot lehelek ajkaira. Nem érdekel, hogy vigyázatlan vagyok, ez egész egyszerűen mindkettőnknek kijár. Még lelepleződni is megérné érte.
- Csodálatosan - válaszolom kis híján suttogva, majd mielőtt hátrébb húzódnék, gyengéden végigsimítok az arcán. - Te hogy vagy? Milyen napod volt?
Amint hátradőlök a széken, egyből ki is hozzák a vajsöröket. Ezen mosolyognom kell: vajon udvariasak, vagy mogorvák ahhoz, hogy a nagy szerelmi jelenet közepén hozzák ki a rendelésünket? Alighanem az utóbbi.
- Nos, mire igyunk?

words: 210 music: Halo note: így is tökéletes :*

Dromeda & Ted

Várok, de nem kell sokat, hiszen mindent tökéletesen elterveztem. Nem köthetnek össze minket az utcán sétálók, a fogadós nem érdekli, milyen arcok járnak hozzá, idebent pedig alig van valaki. Többet is várnék, ha szükséges lenne, így azonban ez tényleg nem képzi vita tárgyát. Remekül érkezik, mint mindig.
- Ilyen átlátszó vagyok? - húzom fel a szemöldököm, amit persze nem láthat, de ugyanígy tudhatja, ha már ilyen jól ismer a kishölgy. Viszont csuklya nélkül mégis annyival komfortosabb, hogy megengedem magunknak ezt a luxust, és azonnal érkezik is érte a hála. Édes ajkai az enyémekhez simulnak, nekem pedig hirtelen nagyon mindegy lesz, hogy ki lát vagy ki nem, csak tartson sokáig a pillanat. Hiányzott. Úgy hiányzott, hiszen hiába látom a folyosón, hiába van együtt óránk, nem mehetek oda... Talán ez még rosszabb, mintha nem is látnám. De tudnom, hogy szükséges, tudom, hogy egyelőre mindkettőnknek így a legjobb, és hogy húznunk kell még a dolgot... Valahogy egyre nehezebbé válik.
Csodásan van. Ki akarná elrontani a kedvét? Valamiért nagyon a nővére bögyében vagyok, de talán nem ez a legmegfelelőbb válasz a kérdésére. Nem kell tudnia mindent Bellatrix hisztijeiről, a világért sem akarom, hogy miattam legyen köztük konfliktus. Nem, én csak meghúzom magam. Mosolygok, ahogy hozzám ér, mosolygok, ahogy mosolyog, és igazából, nem is érdekel más.
- Most már én is remekül - pillantok rá, majd az épp kihozott vajsörre. Ez vezet az igazi aranyélethez. - A napom is egész jó volt, Daniellel kimentünk megnézni a hugra edzését, idén már igazán eljuthatnánk valahova... - Tudom, hogy minden évben a Griffendél és a Mardekár között van az első helyért dúló harc, de biztosan nagy szám lenne, ha a hugra is versenghetne egy kicsit... Vagy nem sérülne le a fogónk már az első meccsen, mint tavaly, és kéne berakni egy kezdőt... Na nem mintha ezek lennének a legfontosabb dolgok, de ha már nem vagyok benne a csapatban, a szurkolásból kell kivennem a részem.
- A tökéletes folytatásra? - húzom óvatos mosolyra a szám, és koccintásra emelem a korsóm, ahogy azt a helyzet követeli. Mivel itt van, a kérés is felesleges, máris bearanyozta a napom.

words: 460 note: igyekszem... ♥

Ted & Andromeda

- Számomra? Még szép - kacsintok rá. Egyébként is az átlagosnál könnyebben ismerem ki az embereket, és ami őt illeti, a legbutább embereknek sem okozna lényegesebb fejtörést a megfejtése. Egyszerű, mégis csodálatos és különleges. Ezért is szeretem ennyire. És mivel ennyire szeretem, természetes, hogy jobban odafigyelek rá - körülbelül egy hét leforgása alatt kiismertem.
- Furcsa, hogy mindig pont az ambiciózus Hugrások maradnak el. - Az ambiciózus, kissé ügyetlen Hugrások... De hát szinte minden gyakorlat kérdése. - Miért nem állsz be hozzájuk? Biztosan menne - pillantok rá bátorítóan.
Ötletére még szélesebbé válik a mosolyom, azonnal rá is bólintok, koccintás után pedig késlekedés nélkül kortyolok bele az italomba. Mivel kezd rám melegedni a kabátom, még jobban esik, mint máskor.
- Lehet hogy lehangoló ez a vendéglő, de a vajsörük valami eszméletlen.
Na, nem mintha olyan sok helyen kóstoltam volna már eddig, sőt. Kevés alkalom van, amikor megengedhetem magamnak, a megfelelő bárról nem is beszélve. Még csak az hiányzik, hogy rám fogjanak valamit és rontsák a jó híremet. Akármilyen arrogánsan is hangzik, igenis kiharcoltam magamnak az elismerést, és nem hagyhatom, hogy ezt elrontsák a véget nem érő pletykálásukkal.
- Nem sokára mennem kell, viszont arra gondoltam, hogy kiszökhetnénk takarodó után. Bevállalod?

words: 199 music: - note: relax:DD

Dromeda & Ted

Lassú mosolyra húzom a számat és az asztal lapja felé pillantok. Számára. Tisztában vagyok vele, hogy másoknak sem okoz nagyobb erőfeszítést átlátni rajtam, hiszen azafajta tökéletes álca, amit például maga a barátnőm is kisujjból húz magára nap mint nap, nekem sosem volt kézenfekvő. Hasznos és jövedelmező tulajdonságnak tartom, egyszerűen én sosem voltam képes rá, és soha nem is akartam az lenni. Bizonyosan a nevelésemnek hála, hiszen a szüleim még véletlenül sem gondolhatták, hogy a jövőben erre lehet szükségem. Be akarom bizonyítani, hogy nincs is.
Mindenesetre, igaza van. Mint mondottam, nem vagyok egy nehéz falat, de neki soha nem okozott nagyobb problémát a megfejtésem. Azt hiszem, én sem küzdöttem vele annyit, mint mások tehetik, de ez is inkább neki köszönhető.
- Oh, nem - halkan felnevetek, és megrázom a fejem. - Magával a seprűvel semmi gondom nincs, de nem áltatom magam, hogy nem terítene le az első percben egy gurkó. - A huszonöt centis átmérőjű vasgolyó gondolatától is megborzongok. Minden meccsen ott vagyok, és láttam már nagyon csúnya sérüléseket... Nem azt mondom, hogy végszükségben sem állnék ki a saját házamért, de jobban járnak nélkülem - a pályán biztosan.
Kihozzák a vajsöreinket, mi pedig azon nyomban koccintunk, és fényt derítünk rá, miért is itt vagyunk... Tudom, hogy a Három Seprű hírneve mindent visz, tudom, hogy elsősorban a rejtőzködés miatt vagyunk itt, de ez a vajsör! Utánozhatatlan. Bár meg kell valljam, magával a Vadkannal sincs személy szerint semmi problémám - nyugodt hely, és ha az ember magányosan ül be, sem nézik ki -, megértem, hogy a Dromedáék miért nem szeretik. Egyszer majd ennél sokkal jobb helyekre is elviszem majd... Akkor majd meglátjuk, mennyire megérte ez a kis hanyagság.
Szóval élvezettel kortyolgatom az italom, de a pillantásom le sem eshet a lányról. Főleg, amikor újra szóra nyitja a száját. Az ötlete egy kissé meghökkent, majd azonnal izgatottsággal tölt el. Akkor lehetnénk együtt, mikor már nem láthat meg senki, mikor nem kell minden lépésre ilyen feszülten figyelni, tényleg csak ketten lennénk.
- Csak azt mondd, hol találkozzunk - mosolygok rá, persze, hogy bevállalom! Azt mondtam, a gurkótól félek, nem a tanároktól vagy a sötéttől. Andromedáért pedig... nincs vállalhatatlan kockázat.

words: 352 note: ♥

Ted & Andromeda

Válaszára halkan felkacagok és megrázom a fejemet. Nem hinném, hogy ennyire ügyetlen lenne, de hát ki tudja? A kviddiccsel való viszonya valahogy kimaradt az ismeretségünkből, ami elég ironikus, tekintve, hogy az imént említettem, milyen jól ki tudok rajta igazodni.
- Az elején mindenki így van vele - mosolygok rá kedvesen. - Ha gondolod, megtaníthatlak játszani.
Na, nem állítom hogy professzionálisan megy, viszont a védekezést már sikerült többé-kevésbé elegendőre fejlesztenem. Magát az elméletet pedig tudom, hisz más sportról se lehet hallani a világunkban. Csak a gyakorlatra kell ráérezni, utána megy minden, akár a karikacsapás.
- Néha még mindig meg tudsz lepni - kacsintok rá. Gyorsan belement a szökésbe, tulajdonképpen alig bírom megállni, hogy ne villantsam fel a legszélesebb és legelégedettebb mosolyomat. Vajon bátrabb mint gondoltam, vagy egyszerűen csak ennyire rossz hatással vagyok rá? Akármelyik is legyen, tetszik. -  Mit szólnál a púpos boszorka szobrához?
Miért jó, ha az embernek van idősebb testvére? Előre felderíti a titkos járatokat, jelen esetben a Roxmortsba vezető alagutat, amit a szobor rejt. Nem csak biztonságos kijutást és bejutást kínál, hanem egy titkos helyet is nyújt, ahol nem kell attól tartanunk hogy bárki is meglát minket együtt. Illetve pontosítva: nem túl valószínű.
- Ted...? Szerinted meddig titkoljuk? - pillantok fel rá kíváncsian. Tudom, sokszor rákérdezek és eddig aligha kaptam más választ, minthogy ameddig lehet, na de az én véleményem folyamatosan változik. Egyfelől szórakoztató titkolózni, másfelől kínszenvedés megállni, hogy el ne áruljam magunkat. Több időt akarok vele tölteni, amennyit csak lehet, ehhez pedig nem a legjobb megoldás a jelenlegi.

words: 251 music: - note: elég gyér lett, bocsi:\♥

Dromeda & Ted

- Még másodikban megpróbálkoztak velem... Aztán azt mondták veszett ügy vagyok - elvigyorodok. Estem, törtem, zúztam, és a világ sem tudott rávenni, hogy elüssem a felém vágtató golyót, a menekülés pedig nem volt mindig célravezető... - De, ha így is bevállalsz, akkor talán megpróbálhatom újra - óvatosan elmosolyodok. Kevés olyan dolog van, amire nem tudna rávenni. Mellesleg, ez vicces programnak ígérkezik, és addig is Dromedával lehetek.
Ő is ezen gondolkozhat, hiszen következőképpen az esti ellógást javasolja, én pedig kapok az ötletén. Nem kell ám azt hinnie, hogy az ilyesmi távol áll tőlem (még ha így is van), hiszen, ha van miért, nincsenek határok. Igen, én is úgy gondolom, hogy a szüleim igazi álmodozót neveltek belőlem. És biztosan odalennének, hogy megismerhetik szívem hölgyét... De nem szaladhatunk ennyire előre.
- Igazán igyekszem - hajtok fejet, mint egy igazi meghajlás helyett, hiszen ezt most sikeresen bóknak vettem. Meglepetést okozni... Igen, ez nekem még könnyen is megy, hiszen az emberek szörnyen előítéletesek. De ebbe se menjünk bele.
- Nagyszerű. Ott találkozunk! - hiába tudom, melyik szoborról beszél, fogalmam sincs, onnan merre tovább, viszont ő elég megfontoltnak tűnik, így biztosan ismer valami titkot. Roxfort tele van ilyesmikkel - milyen jól jönne hozzájuk egy térkép!
Nyugodtan kortyolok bele újra az italomba, talán egy pillanatra el is kalandozok, milyen térképet is kéne csinálni, de a hangja kizökkent, és azonnal a jelenbe kényszerít.
- Andromeda... - Közelebb hajolok hozzá, és a hangom is lejjebb veszem, hiszen gyűlölöm ezt a kérdést. Na, nem mintha olyan sokszor feltenné, de én... Én máson sem rágódok. Nem így képzeltem, amikor végre barátnőm lesz, ez tény, de mégis azt hiszem, ez most így a legjobb. Finoman szólva is be vagyok tojva. Persze, nem Bellatrix új gúnyolódásaitól félek, hanem a szüleitől... Mégis csak a nagy és hírhedt Black dinasztiába sikerült befurakodnom. Vagy legalábbis próbálkozom. Nem akarom elengedni. - Én csak téged féltelek. - A keze után nyúlok, és kicsit megszorítom. - Velem.. nem sok mindent tudnának csinálni - már azokon felül, amiket eddig is, ugye, de ezt nem teszem hozzá. - Ők mégis csak a családod, és sokkal fontosabbak mindennél, nem tudom, mit szólnának, és nem akarom, hogy bármilyen bajod is legyen.. pont miattam. Szeretlek.
Tudom, hogy ezzel ő is tisztában van. Tudom, hogy ő is fél. Tudom, hogy nekem kéne határozottabbnak lennem, hiszen nem várhatom el tőle, hogy egyedül álljon eléjük. Úgyhogy itt még nem végeztem, folytatom:
- De... Amikor szeretnéd elmondani nekik, én is ott akarok lenni. Melletted - ezt a lehető leghatározottabban jelentem ki, miközben nem engedem a tekintetét. Nem kell egyedül csinálnia. Mellette állok. Mindenben. Csak egy szavába kerül, és már megyünk is.

words: 426 note: tökéletes ♥

Ted & Andromeda

Nos, ennél azért jobb válaszra számítottam, de hát olyan régen voltunk már másodikosok! Azóta biztosan ügyesedett, különben nem tűnne ennyire talpraesettnek. Persze, könnyen lehet hogy csak elfogult vagyok vele szemben, ami - valljuk be - nem túl elképzelhetetlen.
- Szívesen „bevállallak” - vigyorodok el. - De csak akkor, ha tényleg van hozzá kedved, meg minden. - Elvégre segíteni próbálok és a kedvében járni, nem ugráltatni, vagy papucs-pasit csinálni belőle. Mást talán bűntudat nélkül irányítanék, de őt... Nem fogom, nem is akarom. Úgy szeretem ahogy van, szóval eszemben sincs megváltoztatni - még egy kéretlen hobbi kreálás erejéig sem.
Továbbra is mosollyal az arcomon megemelem a korsómat, és néhány apró korttyal kiürítem a tartalmát. Legszívesebben kérném is a következőt, viszont nem akarom elrontani a jó viszonyunkat mérték barátommal.
- Már most várom - kacsintok rá. Annál is inkább, mivel körülbelül fél óra múlva muszáj lesz visszamennem a klubhelyiségbe. Kéne szereznem egy időnyerőt.
Már csak azért is, mert még beszélni akarok vele kettőnkről. Általában egyedül döntök mindenről, figyelmen kívül hagyva szinte mindenki mást, csakhogy vele ezzel kapcsolatban is egészen más a felállás. Nem sokára döntenünk kell - a családom miatt legfőképp nekem -, tudnom kell, mi a véleménye minderről.
A körítés viszont egyáltalán nem hiányzott. Nincs szükségem arra, hogy óvatoskodjon, nem vagyok olyan törékeny, hogy óvni kelljen. Na, nem mintha én nem félteném legalább ugyanannyira, fordítva mégis zavaró tud lenni. Nem vagyok hozzászokva, hogy bárki is igazán törődjön velem, vagy egyszerűen csak belásson a kemény álca mögé.
Ettől függetlenül finoman viszonozom a szorítását és türelmesen végighallgatom, igyekezve elrejteni az arra utaló jeleket, hogy egyre nyugtalanabb vagyok a válasza miatt, egészen a két utolsó mondatáig. „Én is ott akarok lenni. Melletted.” Képtelen vagyok megállni, hogy el ne mosolyodjak.
- Nem lesz velük semmi baj, emiatt ne aggódj - válaszolom ellágyulva. Pontosan ezt hívják kegyes hazugságnak. - Ez esetben elmondhatnánk. A Közeljövőben.

words: 307 music: - note: ♥♥

Dromeda & Ted

Az igazság az, hogy az a pár kis baleset, amit annak idején elszenvedtem, elvette a kedvem a dologtól, és bár nézni nagyon élvezem, azóta talán már seprűn sem ültem... Legalábbis nem elégszer ahhoz, hogy most sikeresen pályázhassak. Meg egyébként is, hatodikos vagyok, az utolsó évemben nem látok rá rációt, hogy felvennének. Maximum, ha valaki komolyabban lesérül és kiesik. De nem, nem is vágyom rá. Viszont, maga a gyakorlás, a közösen eltöltött idő nagyon is vonzó Andromeda ajánlatában. Nem is olyasmi, amit háromszor át kéne gondolnom.
- Tényleg van. Ha utána nem kényszerítesz, hogy felvételizzek a csapatba, kíváncsian állok elébe, mit tudsz kihozni belőlem - vigyorodok el, hiszen az élet legtöbb területén ez az állás. Dromeda berobbant az életembe, talán tényleg csak megsajnált, esetleg észrevette, hogy (be kell valljam, elég szánalmas próbálkozások árán) igyekszem megismerni, de nem ez a fontos. Az életem részévé vált, és ez már olyasmi, amit sosem gondoltam volna magamról. Hogy titkos találkozókat szervezünk? Legvadabb álmaimban sem! Most pedig már arról fantáziálok, hogy mindenki előtt megfoghatom a kezét vagy magamhoz húzhatom, nem számít, ki lát. És bár rettegek, igazán, mégis tudom, hogy egyszer így kell lennie. Bármit megtennék érte, hogy így legyen.
- Szalad az idő - mosolygok rá, pedig ez nem igaz. Amikor nem látom, mintha csak vánszorognának a mutatók... De túlélni könnyű, ha ott az ígéret takarodó után.
Hiába is a könnyed csevej, a rezgő léc a fejünkre hull. Tudtuk, hogy ez lesz, és azt is tudtuk, hogy nem én fogom kimondani. Számomra nem áldozat vele lenni, és tudom (remélem), hogy számára sem, viszont a szülei... Ismerem annyira a Black családot, hogy tudjam, nagyon fenn hordják az orrukat, bármiről is legyen szó. Dromeda annyira kilóg közülük... Megvan benne minden, ami Blackké teszi, de azon felül olyan erényei vannak, amire Bellatrix csak irigy lehetne! Természetesen nem az, mert nem érti a lényeget... De ezen most igazán nem szabad idegesítenem magam. Nem kell kedveljem őket. Csak egyet akarok közülük, csak őt egyedül megtartani. A többi nem számít.
Azt is tudom, hogy kemény csajt választottam, és tüzet vizet kibír, ha arról van szó. De én nem vagyok ilyen, és csodálom miatta, így ha nem is neki van szüksége az óvatoskodásra, hát nekem... Vele szemben is. Nem akarok olyanná válni, amilyenek ők, engem így szeressen! Tudom is, hogy szeret. És talán őt is újra és újra meg tudom erősíteni a magam határozottságáról, ha támogatom. Ha ki merek állni mellé és vállalni mindent. Mindent.
Halványan elmosolyodok, ahogy azt állítja, nem lesz semmi baj, de nem vitatkozom. Nyugalomra van szükségünk, mert ha túl sokat rágódunk rajta (mint én), még elfogy a bátorságunk. Talán szükséges lenne kölcsönkérnem tőle...
- Csak egy szavadba kerül. Bármikor - komolyan nézek rá, hiszen nem vágyok semmire sem jobban, mint hogy mindenki tudhassa, a középső Black-lány foglalt, és nem szabadul fel egyhamar. - És akkor... a téli szünetben én is bemutatlak otthon! - csillan fel a szemem, hiszen, ahogy azt már neki is mondtam, a szüleim odalennének érte. Nem hiába, Andromeda Black tökéletes.

words: 491 note: ♥

Ted & Andromeda

Kényszeríteni? Nem, egyáltalán nem az én stílusom. Ha az lenne a célom, hogy bekerüljön a csapatba, más eszközökhöz folyamodnék, de ez esetben nincs semmilyen hátsó szándékom. Így, jobban belegondolva egészen megdöbbentő - ennyit változtam volna? Már-már ijesztő, mekkora hatással van rám Ted, főképp, mert még a kapcsolatunk elején tartunk.
- Emiatt nem kell aggódnod - mosolyodok el féloldalasan. Egészen eddig azt ecsetelgettem, eszem ágában sincs manipulálni, anélkül hogy észrevettem volna, ő akaratlanul is ezt teszi. És ez jó... Jobb emberré tesz. Rengeteget aggódtam már a családom miatt és magam miatt: egyszer attól féltem hogy túlságosan különbözök, máskor attól, hogy ugyanolyan leszek, mint ők. Edward mellett viszont tudom, ki vagyok és ki szeretnék lenni.
Na jó, kezdek túl érzelgős lenni. Fogjuk a vajsörre.
- Ilyenkor sosem eléggé - sóhajtok fel. Ahelyett, hogy több időt töltenék vele, a könyvtárban fogok ücsörögni. Tényleg ezerszer jobban hangzik, körülbelül mintha csokibéka helyett spenótot ennék, de hát muszáj elvégeznem a kötelességeimet. Ráadásul ezen kívül is van még egy apróság, ugyanis a könyvtárban nem csak a hivatalos információkra bukkanhatok rá, hanem a pletykákra is - nem csak a múltról és a tananyaghoz, hanem a jelenhez is.
Igen, a sejtelmesség is a vajsörhöz jár. Meg, valljuk be, úgy alapjáraton hozzám.
- Igen? - vonom fel a szemöldökömet kissé meglepetten. Ekkora együttműködésre azért nem számítottam, sőt, azt hittem jobban fog aggódni a jövőnk miatt. Na, ez egyáltalán nem rossz. Azon kívül hogy úgy érzem, ideje felvennem vele a tempót, mielőtt a kellemes meglepetésektől a kellemetlenig jutnánk, kifejezetten nagyszerű. - Rendben van, akkor ezt még megbeszéljük.
Újból felmosolygok rá, majd közelebb hajolva apró puszit nyomok a szájára.
- Fantasztikusan hangzik - válaszolom lelkesen. Persze, azért izgulok egy kicsit, de mindent meg fogok tenni hogy megkedveljen a családja. Azok alapján pedig, amiket mesélt, én is jól fogom magam érezni közöttük - már azon kívül is, hogy jó lesz ennyi időt együtt tölteni Teddel. Már most alig várom. Kár, hogy addig még hátra van a családommal való, extrán szeretetteljes eszmecsere.
- Szívem, tényleg indulnom kell. Este találkozunk.
Mivel múltkor is ő fizetett, ellenvetést nem tűrően az asztalunkra ejtem a vajsöreink árát. Gyengéden megszorítom a kezét, búcsúcsókot lehelek ajkaira, majd könnyed léptekkel elhagyom a helyiséget. Csak pár óra...

words: 365 music: - note: ♥♥