Lily és Seth

Lily & Seth

Egy héttel ezelőtt…

Beletenyereltem, pontosabban rúgtam a lelkükbe úgy 10 adag személynek, ahogy látom, így kell gyorsan hosszú távú ismeretségeket kötni. Bár az is igaz, hogy ez nagy eséllyel olyan ismeretség lesz, ami nélkül vígan élnék, de mit ér az élet haragosok nélkül? Na ugye! Az egyetlen, ami zavart, az volt, hogy megálltak minket bámulni. Hát bassza meg, fizessenek előbb, aztán kukkoljanak, zsé nélkül nincs műsor, ingyenélő bagázs! A fejemet ugyan úgy kapucni díszítette, egy hosszú kabát és egy merően más hacuka. Küldetést teljesítettem, de nem tudtam az utolsó tagot elkapni. Nagy nézettsége volt a dolognak, így el kellett húznom. Halálosan komoly képet vágtam, úgy néztem körbe, majd elnyelt a sötétség. Tudom, kit keresek és hogy mikor találom újra itt. Csak várnom kell… Bár szerintem nekik jobban fájt kimondani, mint nekem hallgatni őket. Kinyírom akkor is őket, ha hazudnak, ha nem engedelmeskednek, nincs B opció. És jól sejtik, előbb intek be és húzok el a vérbe, minthogy én sokat várjak. Ha ráunok az egészre és úgy érzem, nem haladok sehova, úgy elhúzom a csíkot, mintha sose jártam volna itt. Szerintem kurvamenő lenne egy robbantással porig égetni mindezt, senki se ki, se be! Ennyi idősen legfeljebb azt akarom bebizonyítani, hogy nekem van a legnagyobb hatalmam ebben a bolhafingnyi világban, semmi többet. Viselkedés, csapatmunka, kapcsolatok... mi vagyok én, diplomata, politikus?
Soroljam-e még? Szerintem az arckifejezésem elárulja, hogy rohadtul nem kérek ebből a felsorolásból többet, így is rosszul voltam mindennek a gondolatától. Csak egy ember éltet… Szóval elhúztam, vártam a következő hetet. Bezzeg az újságban már benne van a kis akcióm. 10 – en haltak meg… blablabla…. szar ügy, nem tudtak vigyázni magukra.
„Jelen”
Úgy tűnik, a "kedvességem" meghozza az eredményét, mert nyugodtan elterült, kiélvezve(?) bódult állapotát. Szóval így kell ezt csinálni? Mit nekem Aiden mester, jól berakom őt is a sarokba, csak jöjjön szembe! Azért körbenézek ridegen, nem jelent-e meg valahol, nem jó ideidézni az ördögöt... Az úti célom ugyanazon hely volt és a cél személyt is megtaláltam, Aiden parancsára, kissé zavaró tényező, kotnyeles egy marha. Bár…anyám asszony katonája, így elnézve.  Ismerkedjen csak a föld közelségével, ugyanakkor számítok részéről ellentámadásra. Sőt... tárt karokkal, apró, invitáló mozdulattal várom. Erre aktivál valami szart és felrobbantja magát… Hinnye, kérem, hát micsoda módi ez? Ezek után én már nem is töröm magamat azon, hogy tovább itt szórakozzak. Most nem sokan vannak erre felé, összesen 3 -4 bolhával találkoztam. Más kérdés, hogy szerintem meg kurvára mindegy, hol sétál valaki, attól még lehet ugyan olyan kettyent, mintha egy temetőben bolyongana. Mint ahogy én is. Ehhez már csak én tudok társadalmilag elfogadható képet vágni. Egy ismerős varázserőt érzékelek, rég láttam, elbújok a sötétben. Igéző szemem előhívom és keresem azt a hatalmat. Meg vagy. Mit keresel itt pici Evans? Egy teljes éve nem láttalak, vagy kettő?

Mrs. Potter & Seth?

Imádom a munkámat, ennél megfelelőbb munkát, mint az aurori pályafutás számomra nem tudtam volna elképzelni. Azt hiszem a feleség szerepét is megfelelően töltöm be, amit imádok. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar feleség leszek, és már egy éve tart.  Elképesztő! Saját házunk van, és együtt dolgozunk, szinte mindig együtt vagyunk Jamessel, a mai nap mondjuk kivétel. A munka imádatom kivétele is, mert ezt az egyet nem szeretem mikor " járőrözni kell". Főleg mikor egyedül kell végeznem a munkát, főleg a háború idején. Természetesen más beolvadó auror is járőröz, mi egymást felismerjük. Viszont akkor is, jobban érzem magam ha egy barátom mellettem van, és ha bármi történik együtt tudunk támadni. Ma én az abszolút, zsebpiszok közt kaptam meg. Ilyenkor párosával, vagy egyedül nézünk szét, illegális dolgok után kutatva, illetve elvileg körözött személyek után kérdezősködni. Az utóbbit nem szeretem, hisz ilyenkor végülis embereket zaklatunk. Ezt általában James-re bízom. Sokan ismernek már, van aki barátságosan köszön, van aki inkább kikerül. Na igen , épp annyian félnek tőlem, mint akik kedvesek, és barátságosan viselkednek. Sóhajtok, mert most nagyon nincs kedvem egyedüli mászkáláshoz. Azt se tudom James ma hol van, korán reggel elment, csak az üres hely mellettem, és a csóka nyoma a homlokomon maradt utána. Mondta ma valami küldetést kaptak Frankkel, de sok mindent egyenlőre nem árult el.
-Lily drágám! - szólít meg valaki hirtelen a hátam mögül. Úgy megijedek, hogy hirtelen fordulok felé. Mrs. Gereth, van egy kis főszer, gyógynövény boltja kicsit lejjebb. Barátságosan elmosolyodom az idősebb asszonyra, nagyon szeret engem és Jamest, de a kedvence Sirius, szinte kivirul, mikor  meglátja és vagy tíz évet fiatalodik.
-Jó napot Mrs. Gereth. - elmegy mellettem közbe egy alak, és nekem jön. Épp nézném meg mikor elém áll az asszony.
-Hogy vagytok drágám? A férjed urad? És ez a fess Black fiú? - már a neve említésére is csillog a szeme. Ezen kénytelen vagyok elvigyorodni.
-Köszönöm, jól vagyunk. Siriust mi se láttuk egy hete, de küldött tegnap egy baglyot, hogy jól van, és hamarosan vissza jön. - erre csak úgy felderül az arca.
- Remélem pár fűszerre is szüksége lesz. - elpirul. Erre kicsit elnevetem magamat.
- Mindenképpen befog nézni, ne tessék aggódni. Na de most mennem kell, örültem, hogy találkoztunk. Viszlát. - mosolyogva elköszönök, majd sétálok is tovább. Ilyenkor úgy érzem magam, mint egy börtönőr. Persze nem feltűnően bámulok rá mindenkire, de akkor is. Nehéz időket élünk, a háború mindenkit felemészt, bár sokan nem mutatják ki. Én is beleörülnék, ha nem lenne ott mindig mellettem James.

Lily & Seth

Aiden Noirtól meg tanultam úgy használni a legilimenst, hogy ne keljen még pálcát sem használnom.  Mint egy kibaszott villanykapcsoló. Ráadásul emlékek közt is tudok kutatni. Egy nagyon fontos személy utáni emlékek. Ezek a mai napomon a legfontosabb kulcsokká válnak.
Rögtön felismerem a szeretett lányt, 3 és fél méter köztünk a távolság. Elléptem az árnyékba és rákapcsolódtam. A mesterem most büszke lehet rám.

Mrs? Mi? Össze jött azzal a nyikhaj seggfej  Potterrel? Lealacsonyodott egy olyan férfi mellé? Én többet adtam volna neki, erre meg mi van? Jobb napokat is éltem már, de erre nem gondoltam… Végig néztem a lányon, hát semmit sem változott, max az ereje nőt egy cseppet. Sebaj. Jobban belegondolva... Azt, hogy általában levágott fejek postázása vagy a bázisuk elé lógatott hullák voltak, most inkább ne bolygassuk. A mai vendégemnek inkább a vérére és a testére tartok igényt mint a félelmére.
Oké. Szórakoztat. Nézzük…egy olyan varázslatot idézek ami kimutatja, van e rajta bármi idegen eredetű hajszál, ami azé a Potteré. De mivel nem érek rá, a tegnap begyűjtöttre vetek egy pillantást. Igen ez az övé, ő járt itt azzal a pondró fattyúval. Figyelmem ismét Lilyé… Amit mond, keserédessé teszi a hangulatom. Viszont itt az én esélyem egy kis extra szórakozásra. Egy gyors szászfűlé főzet. Juharfa fátyolkája, bikornisszarv-őrlemény, pióca, meghajtófű, disznópázsit, szárított bumszalagbőr, és egy darabka abból, akivé válni akarunk. A hatása egy órán át tart.  Húzd le Seth. Még jó hogy minden eshetőségre fel vagyok készülve. Három perc se kell, érzem a testem változását magamon, röviddel ezután az egyik épület ablakába nézek és lehúzom a kapucnim. Fúj. Hogy néz már ki. És ebben mit eszik? James Potter!!Gyors levettem a kabátom és a földre hajítottam látótávolságon kívül. Kimért léptekkel megindultam Lily felé, ki épp az elköszönő öregtől távozott, majd közel érve tenyeremet vállára helyezve s megmarkolva azt tartok ellent neki, mielőtt túlságosan is megindulna tovább. Előnyömre szolgál, hogy a meglepetés ereje az enyém, na meg mögötte állok.
- Mit keres egy szép hölgy errefelé? - a gondolatai alapján járőrözik. Mosolygok rá. Mire megfordul el is engedem.
- Szép reggelt. - nyomok egy gyors csókot a homlokára, de rég meg akartam már ezt tenni, de nem a satnya haverja alakjában. James Potterként festek, semmi többnek előtte. Egyelőre.

Mrs. Potter & Seth?

Neki indulok, még mindig vigyorogva az abszolút zsúfolt utcáin, augusztus vége van, így rengetegen vannak, sokan most szerzik be a szükségletes dolgokat az iskolába. Az emlék mikor először voltam itt, életem egyik legszebb emléke. Nagyon izgatott voltam, minden új volt számomra. Csak tátott szájjal néztem az összes kirakatott, és a gyerekeket, akik furábbnál furább játékokkal játszottak. Severus végig mellettem volt, és útba   igazítás gyanánt mindent elmagyarázott, mi micsoda. A szüleim is furán néztek, de hála merlinnek eléggé nyitottak voltak. Senkit nem néztek bolondnak, mint kedves nővérem. Minden iránt érdeklődtek, és rendesen faggatták szegény Pitont, aki kissé félénken válaszolt nekik. Összeszorul a mellkasom, hirtelen sírhatnék jön rám. Annyira hiányoznak, annyira szerettem volna ha ott lennének az esküvőmön, ha apa kísérne az oltárhoz, és anyura tekintenék aki biztatóan felemelte volna a mutató ujját. Letörlök egy könnycseppet a szememről, mikor valaki megérinti a vállamat, hirtelen össze rezzenek, mintha egy jégcsapot helyeztek volna a vállamra. Nem ismerem fel a hangot hirtelen, de hátat fordítok. Megfordulok, és James az. Meglepődve nézek rá, mire ő egy gyors csókot nyom a homlokomra. Ahogy meglátom, és feldolgozom, hogy ő az elvigyorodom, és megölelem.
- Hát te? Ennyi volt a küldetés Frankkel? - kicsit fura a hangja, mintha mélyebb lenne, de nem érdekel, annyira örülök hogy itt van. Biztos csak magamba beszélem. - Ne értsd félre, nagyon örülök hogy itt vagy, viszont alig mentél el pár órája. Valami gond volt? - a karommal, még mindig csimpaszkodom a nyakán közbe végig a szemébe nézek, és a mosolyt nem lehet letörölni az arcomról. Pont időben érkezett, mert még néhány percig gondolkodom, biztos hogy depresszióba esem. Egy gyerek nekünk jön, amire hirtelen szétrobbanunk. Csak bocsánat kérően pislog ránk, majd tovább fut.
- Kicsit fura, nem? Mintha nem egy háború közepén lennénk... - nem baj, nem is várom el az emberektől hogy bezárva éljenek, és épp ezért is vagyunk mi aurorok, hogy megvédjük őket, ne kelljen rettegniük. Viszont itt állva, ahogy nyüzsögnek az emberek, mindenki boldog, tényleg nem látszanak a fekete felhők.

Lily & Seth

Ez engem persze egy cseppet sem zavar, sőt! Na akkor szórakozzunk egy kicsit…  A reakció pedig a szokásos. Óh, a kis naiv, aki nem is a legrondább példány a földkerekségen. Egy ilyen szexi nőt nem szabad ilyen helyen hagyni! Engem pedig korlátozni nem lehet. Miféle önkényes korlátozás ez, Ó-Korlátozó-Mindenség?! De jelen pillanatban más jár az eszemben, plusz ha már úgy volt, hogy szórakozok egy kicsit, akkor miért is ne éppen most? Ugyebár ez tévedés, de a szerencse kerekét nem halandó pörgeti, sosem tudni, hogy kinél áll meg. Épp ezért is élvezem jelen pillanatban a szituációt, csak félmosolyra húzom a szám és épp csak egy másodperc erejéig, élvezve az édes irónia ízét, de legbelül elhatároztam, hogy bizony az állatokéval párhuzamos sors nem fog kiviteleződni, vagy legalábbis ha oda kerül a sor, akkor  ő lesz az áldozat, s én az áldozatot becserkésző predátor. Mindezen gondolatok viszont amilyen gyorsan képződtek, olyan gyorsan illannak tova – még ha csak a tudatom mélyére is. A szívem a szokásos intervallum letelése előtt dobban és talán kétszer olyan erőset, mint általában, mindezzel párhuzamosan érzem, amint a testemben adrenalin szabadul fel és indul útnak, felpezsdítve érzékeim és az agyam is, birizgálva idegeim, felélesztve bennem az élvezet legperverzebb és legmorbidabb verzióját – azt, ami egyrészt csak a gyilkosoknál van meg és azt, ami csak az őrülteknél.
- Hamarabb kész lett, mint azt vártuk. – szemezek ezzel a két gyönyörű szempárral, csimpaszkodik belém, mint a kutya a csontjába és el nem ereszti. Jól teszi. Mégis miért ilyen hihetetlen, hogy magam korú is lehet házas? Az ellentétek amúgy is jól megférnek, de én a saját magam szöges ellentéte vagyok, hol ilyen hol olyan és élvezem pedzegetni a határokat, de van útlevelem azok átlépéséhez is. Nincs gáz. Így aztán az ördögi vigyor is suhan tovább, még a lány arcizmai sem emlékeznek arra, hogy ott lett volna egyáltalán bármilyen nemű érzelem megnyilvánulás valaha is. A hangja viszont kétségkívül élt vált.
- Gond? – emelem fel szemöldökeim, majd kezem a csípőjére téved és tovább lefelé a formás hátsó felére.
- Nem volt semmi gond, csak rájött az illető, hogy ha hamarabb feladja magát, hamarabb megszabadulhat két lököttől. – egy pillanat műve volt, szét váltunk egy kölyök miatt. Néma és jeges méltóságteljességgel fordulok felé és lesem szaladó lépteit, majd  Lily töri meg a csendet. Élesen nézem minden rezdülését.  Egy ragadozóhoz illő csábos kis mosoly kerül ki az arcomra, mely ridegebb a legtöbb acélnál. A lány elméje gondolatok kavalkádja, míg kívülről a teljes nyugalom és összpontosítás megtestesítője.
- Igen, az…de vajon meddig tart ez a szelíd folyam? Ez a láthatatlan béke? Órák? Napok? Hetek? Hónapok? Már hosszú ideje nem történt semmi, legalábbis semmi felszínformáló esemény. – megölelem ismét a lányt és mély levegőt veszek érezni akarom őt. Még sosem éreztem ilyen közel magamhoz.

Mrs. Potter & Seth?

Végig nézek a férjem szemébe, de valami nem stimmel. Lehet fáradt vagyok, és beképzelem, mint ahogy azt is, hogy kicsit másnak is tűnik a hangja, mélyebb. Aj Lily nyugi, ne légy ennyire vészmadár. Csak fáradtak vagytok, eléggé fárasztó hivatást választottatok.   Nem szeretnék átmenni beteges paranoiába, így nyugtatom magam. A fél szemmel természetesen figyelem a környéket, mert attól függetlenül még "dolgozom", hogy James megjelent. De olyan nehéz lekötni az örömömet. Kicsit furcsállom, mikor a keze lejeb ereszkedik. Egyáltalán nem vagyunk prűdek, amit azt illeti... de na nyilvánosan nem szokott ilyeneket csinálni, pláne ahol ennyi gyerek van. A válaszán viszont elmosolyodom.
- Na igen jobban járnak ha megadják magukat, minthogy felharagosítsák a gyilkos párost. - fura érzésem, van olyan fagyos. Miért van James közelében ilyen érzésem? Nem ilyen szokott lenni. Éppen ez az, hogy meleg érzésem szokott lenni. - Viszont a halálfalókra nem szokott jellemző lenni a megadás... ennyire ijesztőek lettetek volna?- nézek rá Fura, nem paranoiából, hanem tényleg.. nézek a szemébe, hogy kiolvashassam mi az ami nem stimmel, de akkor szakított szét minket a kölyök. Valamiért kicsit örülök a szétrobbanásnak, mert az a fagyos érzés abba is maradt. Majd elgondolkodva kiadom magamból, hogy itt cseppet se látszik, hogy háború közepén vagyunk. Közbe nézelődöm, és ahogy James "hangját" hallom más jut eszembe, és nem a férjem, főleg ahogy beszél. James nem így beszél. Majd ismét oda jön hozzám, és megölel. Ismét az a fagyos érzés. Rémület fut át rajtam... Ő nem James, Ő nem a férjem. Megremegek az ijedségtől. Ki lehet Ő ? És mi lett... Az agyam vadul kezd el kattogni. Mit tegyek? Bárki is az játszani akar, és ismer. Oké, ám legyen.
- Olyan fura vagy ma. - mosolygok rá mázosan. - Gondolom fáradt vagy, lehet beteg leszel... más a hangod is, kezdesz berekedni? - lazának kell lennem. El kell máshova csalnom, túl sokan vannak itt. Játszanom kell nekem is a szerepemet, épp ahogy Ő teszi. Ügyesnek kell most lennem , nagyon ügyesnek.

Lily & Seth

Az én játékszerem és nem adom oda senkinek. Amíg számomra hasznos, addig él. Elég jól sikerült a kis akcióm, mert én nagyon élvezem. Annyira jól szórakozom, hogy a velem szembe álló, boldog…
- Ijesztőek? Ja valami olyasmit dobtunk be. – mosolyodom el a szemébe pillantva. Újabb vigyor ül ki az arcomra, általában megfigyelem a környezetet is, nem csak az embereket, hülye lettem volna akkor ott bármit is tenni, amikor van más út és mód arra, hogy az ilyesfajta "nézeteltéréseknek" véget vessek. Az, hogy hogyan küldött el egy éve picsába, még mindig szórakoztatott is, bár ezt ott is kifejtettem, mert ha jobban belegondolok, vicces volt, ahogyan megtörtént.

Lily mosolyog és szerinte fura vagyok. Nem vagyok fura, csak őrült, ennyi.
- Nem vagyok fáradt, csak telibe kaptam egy átkot. Nem épp a legkellemesebbet. – felelem neki kicsit komolyabban a gyönyörű szemeit figyelve, furcsa lett hirtelen, ideje a gondolataira rákoncentrálnom. Játszani? Nem jól játszanám a szerepem? Mindig is rossz voltam ebben. Az arcához nyúlok, a tenyerem az arcába fektetem, jó meleg. Mindig is megakartam szerezni magamnak, de mindig kicsusszant a karmaim közül… most itt van és csak egy éve nem láttam őt. Nem tudhatom mennyit is fejlődött...
- A mai nap eddig unalmasan telt? - érdeklődöm, miközben a területet figyelem, tekintetem pedig a lányra is rávándorol. De továbbra is figyelem őt, lehetetlen levakarni róla a szemeimet. Hiányzott nah. Mindkettőnk élete felfordult abban az évben. Az enyém rettenetesen és kínzásokkal telt volt. Kösz Aiden mester... ő pedig, a franc se tudja, hogy hol kolbászolt ezidáig. Kikkel szűrte össze a levet. De hogy Auror lett...ez piszkálja a csőröm, mivel nem tudom mire számíthatok. Nem nézhetek bele az emlékeibe, azokhoz, amikben a képzéseket kapta, mivel ahogy én csinálom, az árulkodó lenne és egyből lebuknék...

Mrs. Potter & Seth?

Végig nézek a férjem szemébe, de valami nem stimmel. Lehet fáradt vagyok, és beképzelem, mint ahogy azt is, hogy kicsit másnak is tűnik a hangja, mélyebb. Aj Lily nyugi, ne légy ennyire vészmadár. Csak fáradtak vagytok, eléggé fárasztó hivatást választottatok. Nem hittem volna, hogy valaha ilyen helyzetbe foguk kerülni. Nagyon dühös vagyok, hogy pont Jamesel játsszák el ezt velem. De az illető akárki is az elkövetett egy hatalmas nagy hibát. Azt hogy James Pottert mindenkinél jobban ismerem, még a szemöldök mozdulatait is. Ez számomra kihúz minden gyufát. Csak bájosan mosolygok rá, jól játszva a szerepemet, bár kedves férjemre se szoktam ennyit vigyorogni, ő megkérdezni hogy mennyi kávét ittam ma. Az egy olyan mugli dolog, amiről sose mondanék le, a friss kávé. Főleg a munkánk miatt előszeretettel szeretem fogyasztani.
- Hát remélem elmúlik a hatása, mert imádom azt a vékonyabb hangokat. - ilyenek se szoktam mondani, és ezt is észre venné az igazi James Potter, de ő már bizonyos hogy nem az. Nem tudom ki ez, rövid auror-i pálya futásom alatt is szedtem össze ellenségeket. Viszont ez az illető ismer minket, legalábbis engem biztosan. Mikor a két tenyere közé fogja az arcomat, ezzel engem kényszerítve, hogy belenézzek a szemeibe, kirázza  hideg, ismét az a fagyos érzés. A szemein keresztül se látom őt, csak valami ürességet. Ezt a tekintet inkább a halálfalóknál szoktam látni, az a gonosz üresség. Amitől annyi kegyetlenséget tudnak művelni. Biztos, hogy százfülé főzetet használt, annak viszont egy órás az időtartalma. Viszont nem tudom mióta van a férjem testében.
- Azt hiszem a nap még tartalmazhat izgalmakat. - mosolyodom, el próbálom tartani a látszatot, és kedvesnek maradni. Az biztos ha ezt James megtudja, és ha ez az illető meg szabadul tőlem, bár nem hiszem.. James szabályosan vadászni fog rá. Egyrészt , az egoja hogy hogy meri meri Őt eljátszani, és neki kiadnia magát, másrészt hogy megtévesztette a feleségét, és fogdosta. Erre a gondolatra, kicsit elmosolyodom. Egy biztos, hogy nem lesz jó vége ennek a játékának. Rossz emberekkel húzott most ujjat. De nem értem, arra még nem tudtam rájönni, hogy miért kell neki James külseje.
- Engem kerestél vagy valami dolgod van itt? - james eléggé vagyonos, a gringotts is lehet a célpont, de tudom hogy soha az életbe nem tudná kipakolni. Auror így tud tárgyalni befolyásos személyekkel, vagy épp információt kicsikarni. A férjem mondható eléggé nagy embernek a varászvilágnak, több opciója is lehet annak, ha valaki felakarja venni az alakját. Az egy dolog, hogy hagyom e vagy eleve sikerül e neki.

Lily & Seth

Igazából azt nem tudom, hogy mi célom van ezzel az egésszel. Mi lesz, ha megtudom azt, amit meg kell tudnom? Elbúcsúzom majd a világtól, és nem látom soha többé? Vagy megosztom vele mindazt, amiért itt vagyok? A lelkesedésem még ezt az aggodalmat is képes elnyomni, azt suttogja: ráérünk még, hiszen azt sem tudjuk, hogy mit találunk majd odabent a fejében, a testében.
- Hát még én hogy örülnék. – mosolyodom el, nem foglalkoztam a felesleges szájtépéssel. Valójában egész jól szórakozom azon, hogy ennyire felhúzza magát pusztán azon, hogy beletrappoltam egy rohadt lelki és házas életbe. Jó, nyilván akinek ez jelent valamit, annak elég nagy méreg az, ha valaki - jelen esetben jó magam - telibe tapossa a szarjait. Szerintem most Lily is pontosan ezt teszi, hisz korábban a gondolatai jelezték számomra, ő nem James.
Kicsit nyomaszt a zavart gondolatai, ami Lily felől érkezik felém, de gondolom, hogy ez normális. Mármint, az embert nem minden nap támadják be ilyesmivel. Úgyhogy el is tekintek attól, hogy esetleg megpróbáljam megmenteni a helyzetet, mert végső soron nem tettem semmi rosszat. Túl fog lendülni rajta, tudom, csak biztos időre van szüksége, hogy elfogadja az igazságot. Nekem pedig másom sincs, csak időm. Alapvetően szeretem a szemkontaktust fenntartani, mentális tekintetben épp eleget nézek a föld felé ahhoz, hogy a fizikai világban lehetőség szerint felfelé - de legalább is egyenesen előre tekintsek.
- Igen! Többet, mint azt gondolnád! - valami zavart érzek a gondolatai lágy és barátságos hullámaiban, hasonlóan a korábban tapasztaltakhoz, és megvallom, ezúttal nem sikerül teljesen jól lepleznem az értetlenségemet. Megmagyarázhatatlan kényszert érzek arra, hogy játszadozzak még egy kicsit. Mintha megerősítést kellene adnom, mintha az lett volna a találkozásunk legfőbb célja, hogy megszilárdítsam a hitét abban, hogy rossz helyen jár. Sosem fogom megérteni ezt a bizonyára felettébb érdekes pályafutást. A múlt ott jó ahol van. A hátunk mögött... Ezek meg unos-untalan meg kívánják bolygatni. És aztán...? Aztán, ha sikerül? Mi a franc lesz? Azt hiszem, hogy nem vétettem akkorát ezzel, hogy felvettem a szerelme alakját, hogy megtudjak ezt azt, vagy csak leginkább…látni akartam.
- Dolgom van! Veled! Most! – ragadom meg egy hirtelen mozdulattal a karját és rászorítok.
- Már rájöttél, hogy nem ő vagyok. De most végig hallgatsz! Kussolsz! Érted? – hangom megvető és jeges, tekintetem rideg és ölni lehetne vele, de még életben van. Megnyugvást adó tudat, hogy nem kellett viccet csinálnom magamból. Valójában talán elképzelése sincs, hogy ennél közelebb még sosem volt a valósághoz. Ártatlanok vannak itt és talán még felbukkanhatnak további társai is, ezért elrángatom egy nyugodtabb helyre, akár akarja akár nem. Majd egy falhoz éve a falnak lököm és a szokás nagy úr, talán megismer ezzel a mozdulattal, a hajamba túrok.
- Rég láttalak! Van kedved szórakoztatni? Vedd úgy, hogy ez...parancs volt!

Mrs. Potter & Seth?

Vagy rosszul játszom, vagy megérzi, hogy tudom Ő nem az én férjem. A következő válasz adásaival meg se próbálja eljátszani James-t. Az én mosolyom is elszáll, és komolyan nézek rá, már lehet fenyegetőnek. Ezzel jobban nem is húzhatta volna nálam ki a gyufát az illető. Epekedve várom, hogy megtudjam ki ennyire bátor. Nem válaszok a válaszait hallva, csak ahogy tudatosul bennem hogy tudja, hogy tudom egyre komorabbá válok, ő meg azzal az ütemmel válaszol a saját stílusában. Nem vagyok rég óta Auror, de mondták hogy a sötét varázslók minden szabályt képesek áthágni, hogy megtudják amit akarnak. Eddig elő sem fordult, még csak hasonló sem. Vagy csak nem buktattuk le őket. Pont jókor végeztünk a roxforttal, és kezdtük el az aurori tanulmányainkat, hisz háború van, és pont belecsöppentünk a hívatás legnehezebb korszakába. Természetesen kitűnő eredménnyel végeztük el magát az iskolát, viszont az élet több meglepetést is tartogat számunkra, mint hogy ott feltudnak minket készíteni. A jelenlegi helyzetem erre a legjobb bizonyíték. Mikor bejelenti, hogy velem van dolga, csak kipattannak a szemeim. Megragadja a karomat, eléggé erősen, de a szemem se rebben meg. Eltökélten állom a tekintetét.
- De ne itt... - inkább kérés volt. Rengetegen vannak, és nagyon sok ebből a gyerek. Nem akarom hogy bármi lesz ebből, ezt lássák. Aztán engedelmesen befogom a számat. Hagyom, hogy magával rángasson. A kérésemet meghallva, meg gondolom azért Ő se akar nagy közönséget, félre ránt, az egyik kis sötét sikátor féleségbe, ami már inkább a Zsebpiszokközhöz tartozik. Hozzá vág a falhoz, de itt se adom tudtára, hogy ez mennyire is fájt valójában. Mert az hogy Jamest kell látnom ilyennek, bár tudom hogy nem ő az valójába, jobban fáj. Kegyetlen, rideg... nem nem illik hozzá, nem az én Jamesem. Alig vágom, hogy vissza változzon akárki is ez, mert nem bírom így látni.Viszont van egy olyan érzésem, hogy mivel engem akart elcsípni nem sokkal a találkozásunk előtt ihatta meg a főzetet, szóval a hatóidejének a negyede ha eltelt. Idegesen pislantok rá, majd mozdulata, és a stílus ahogy beszél...
- Seth... - érzések áradata kavarodik bennem. Évek óta láttam utoljára, és akkor is megfogadtam ha Auror leszek, és még nem kapták el az első számú célpontommá vállt. Az igazat megvallva, el is feledkeztem róla. Ahogy elvégeztük a képzést, bedobtak minket a mély vízbe, és eléggé elvoltam foglalva. Na meg a házas élet, is eléggé elfoglalttá tett, hogy a bosszúmon agyaljak.
- Látom semmit sem változtál, vagy még kegyetlenebb lettél. Komolyan ennyire ostoba vagy? Még is mit művelsz? - a pálcámat persze már markolom is a zsebembe. Tudom mit csinálok, nem úgy mint évekkel ezelőtt. Hivatásos vagyok, és elsőnek ki kell hallgatnom mielőtt elkapnám. - Tisztában vagy vele, hogy a hely csak hemzseg az Auroroktól? - Tudom, hogy azt mondta maradjak csendben, és kíváncsian várom a magyarázatát. Hisz azt mondta meg kell hallgatnom. Na tessék. De még húzom az időt, az időmet. Majd átfut az agyamon, milyen lenne ha az igazi James is megjelenne, komolyan amit kapna tőle, lehet sajnálnám.. vagy még sem?

Lily & Seth

Az egyik szélesebb sikátorba rántottam a lányt és a falhoz löktem. A gondolatai megelevenednek, kissé fusztrálló komolyan mondom… de most tényleg… mi a faszomat eszik ebben a James Potterben? Ezerszer jobb vagyok nála…. Egy kis hajtúrás és ő máris ridegebben néz rám. Emlékszik még rám.
- Okos. -  azt hiszem, profi módon tudom rombolni az érzelmeit, mentségemre legyen mondva, hogy most tényleg nem szándékosan csináltam. Vagy...mégis?! Éreztem a hirtelen felcsapó haragját, majd az utána ömlő csillapodást, az enyhült kicsit, aztán szavaival is biztosított, hogy bizony bármennyire is csőrbaszó ez a bizalmatlanság dolog, attól még így van. Utál és gyülöl. Ez csak nekem jó.  Az arcát lestem, minden kis rezdülését, ami beszédem közben is elárulhatta, miképp érinti ez az egész, még mielőtt megszólalt volna. Mindig az önkéntelen reakció a legőszintébb.
- Hogy mit művelek?! - Vicsor szerű vigyorra húztam a szám, a károgását hallva. Megragadom a ruháját két kézzel és csak a falhoz taszítom, lábai a levegőben lógnak.
- A mai nap az utolsó, amin még élve fogsz lélegezni! - észnél kell lennem, talán jobban, mint valaha, de az ő közelségében ez sokkal nehezebb. Régen is az volt, most meg aztán még jobban. Aiden ugyan megtanította, hogyan vezessem le a felgyülemlett dühömet…6 hónap ment el azzal. Addig Roxfort területére se mehettem, csak Oxfortba tehettem be a lábam és Angliába meg egy két nagyobb városba a félvéreket elpusztítani.
- Ja. - ezt a kis hírt úgy ficcentettem oda az egész végére, mintha semmi kis szösszenetként megemlíteném, hogy amúgy holnap esni fog. Még hogy nem tudnék megfelelni az itteni kritériumoknak! Ezek az Aurorok se ismernek még. És talán addig jó , nekik! Nekem. Tudom, hogy néha... sokszor nagyobb a szám, mint kéne, és nem feltétlen a megfelelő hangnemet vagy viselkedési formát ütöm meg. Őrültség és talán öngyilkos akció, mégis pont ezek miatt vonz.
- Tudod mit bánok? Hogy nem tudsz nyugodt lenni a közelemben és nyílt lapokkal játszani. Mondtam, beszélnünk kell! Eredetileg egy személy miatt jöttem ide, akit el is kaptam... aztán észre vettelek téged. Csak beszélgetni akartam. - aha anyám meg az orosz pápa. - Szóval egy 2 percet kaphatok? - nézek bele ridegen a szemeibe, majd elengedem és feltartom a kezeim. Játszunk. Úgyse kap el!

Mrs. Potter & Seth?

Nem vagyok már ugyan az az ember, mint amikor legutóbb találkoztunk, szerintem ezt észre is veheti rajtam, ha jól figyel. Erősebb vagyok, magabiztosabb, és képzettebb. Tudom már hogyan kezeljem, és a halálfalók csak azt hiszik, hogy tudják, hogy mi nem érünk fel hozzájuk. Háború van, és már nekünk is több minden megengedett, mint békeidőben. Ők pedig ezt előszeretettel szeretik kihasználni, hogy azt hiszik van amit nem teszünk meg. Hát tévednek. Alastor Mordon volt az egyik kiképzőnk, ő pedig legendás a módszereiről. Ő az az Auror akit minden halálfaló már ismer, és bármelyiknek bármekkora a szája, igenis félnek tőle. Sokat tanultunk tőle, amiért hálás vagyok. Megtanította, hogy itt semmit nem érünk az álszerénységünkkel. Itt nem érünk semmi a kedvességgel, a könyörülettel. Természetesen ezzel nem azt mondja, hogy mindegyiket meg kell ölnünk. Csak több felszólítás után, tehetjük igazán a dolgunkat. Eddig sikeresen elkaptam, elkaptunk mindenkit akit ránk szabtak, és akiket levadásztunk. Nem mondanám magamat a szakma legrosszabbjának. Ráadásul Seth ezzel túl ment minden határon, azon felül hogy már 17 évesen megesküdtem, hogy az Azkabanba juttatom.
Tekintetem, ahogy nézem, és fürkészem őt higgadt, és kemény. Magabiztos. Nem olyan rémült, és tehetetlen, félős mint régen. Csak az nem hagy nyugodni, hogy ezt a kegyetlenséget James arcán kell látnom. Erősen vágott neki a falnak, de nem mutatom ki. Zavar hogy még mindig hozzá nyom, hirtelen reflexerüen kiakarok szabadulni, majd lenyugszom. Persze egy szavát sem hiszem el, hogy beszélgetni akar. Már épp tépnél le a kezét magamról, mikor magától is elenged, ezzel meglepve engem.
- Hát beszélj, két percet kapsz. - Utána elkapom. Lazán megigazítom a kabátomat, amit felgyűrt rajtam. Majd kiveszem a pálcámat, és karba tett kézzel várom a mondandóját. Ezt a pálcát úgy se fogja kiverni a kezemből, így magabiztos vagyok. Kíváncsian várom mi lenne felém a mondandója. Már semmi nem lepne meg. Kivéve ha felakarná magát adni, amit kötve hiszek.

Lily & Seth

Beszélni akarok vele, ő meg el akar kapni. Tökre kedves nem? Ezek szerint még a vak is látja rajtam, hogy milyen fából faragtak.
Természetesen viccnek szántam, és annak fényében, hogy megengedte, kötve hiszem, hogy zokon fogja venni a dolgot. Való igaz, hogy  a találj ki valamit kategória az én esetemben egészen hajmeresztő következményekkel járhat, köztudott ugyanis, hogy nem teljesen vagyok normális. A normális, épeszű idők...  Az az idő már förtelmesen rég elmúlt. Engem sosem érdekelt, hogy ki miért és meddig maradt egy helyben, vagy halt meg…amúgy leszartam, egészen addig, amíg nyugton voltak. Utána már azért egész más volt a helyzet, és nem állítom, hogy kesztyűs kézzel bántam azokkal, akik bármilyen módon veszélyeztették a területemet és a munkámat, vagy épp Voldemort titkát.
Hiába, a telhetetlenség valahogy mindig velem járt, noha senki nem ismer eléggé ahhoz, hogy tudja. De tényleg tiszteletreméltó, hogy keresi a szarban a gyöngyszemet. Úgy tűnik, hogy túlságosan homályosan fogalmaztam korábban, úgyhogy kifejtem kicsit bővebben, ettől nem lesz sokkal okosabb belőlem, és nem adok ki semmi olyat, amivel árthatna nekem. Már rég nincs ilyen az életemben, az utolsó személy, akin keresztül meg lehetett fogni, már régen halott. És ők tehetnek róla!
- Adjátok fel. És haljatok meg úgy, hogy semmit sem tehetettek. Hiszen minket már senki sem... - újból elkapom a lehető leggyorsabban és a falnak passzírozom.
- ...tudhat megállítani. Vagy csak simán állj át a győztes oldalra. Hozzánk! - elengedem a bal karommal a ruháját és a pofiját, az állánál megragadom jó szorosan és a fejét magam felé irányítom. Tekintetem izzik a gyűlölettől. Hiszen nem tudtam megkaparintani őt a múltban. Most meg már van elég akaratereje ahhoz, hogy megtagadjon, mint élőembert. Seth számára halott, már csak egy halálfalóként létezek számára. Ez egy kétélű tőr. Egy hirtelen mozdulattal fordulok meg, rántom magammal és hajítom el magamtól. Elegem van ebből a nem bántalak jófiús stílusból! Igenis megfogom itt és most ölni. Nem lesz igaza Aidennek, hogy mivel ő a gyengeségem jele, ez hátráltat. Már nem táplálok iránta semmit. Már rongyként a polcon sem ér semmit! Akkor minek tartsam meg!? Halnia kell. Hiszen egy halott kutyát se tartunk tovább őrzővédőként. Ez ugyan az!
- Játsszuk le végre! Mutasd meg mit tudsz! Evans!

Mrs. Potter & Seth?

Végig vérfagyasztó nyugalommal tekintek Jamesre vagyis Sethre. Megtanultam kezelni a halálfalókkal, bár olyan sok több éves tapasztalattal még nem rendelkezem, mint a profik, de volt dolgom néhánnyal. És az a vicces, hogy Seth volt az elsők között akivel szembe találtam magamat. Csak figyelem ahogy a férjem arcán keresztül változnak meg a vonásai. Az egészben csak ezt az egyet utálom, hogy Jamesként kell ezt látnom. Mintha őt gyűlölném, és készülnék elkapni. Viszont ahogy látom a százfülé főzet hatása nem nagyon akar mostanában elmúlni, így kénytelen vagyok erőt venni magamon, és így szembe szállni vele. Mert az biztos, hogy csata nélkül nem fogok szabadulni tőle. Mert igen szabadulni fogok, fogalma sincs róla ki lett belőlem. Ha lenne akkor nem próbálkozna be nálam. Mindig csak karbatett kézzel figyelem. Majd ahogy meghallom a válaszát el kell nevetnem magamat, nem bírom. Adjuk fel. Hát ez tetszik. Mi van csak nem félnek tőlünk?
- Ezt ugye nem mondod komolyan. Seth biztos nem ezért vagy itt, hogy figyelmeztess. - a folytatásra, meg csak meglepően pislogok, majd komolyan rátekintek, abból egy mosoly kerekedik - Remélem tisztában vagy vele, hogy előbb halnék meg, minthogy Voldemortot szolgáljam. És az hogy megtetted ezt a nevetséges figyelmeztetést bizonyítja, hogy egyáltalán nem biztos az se, hogy te a győztes oldalon állsz. - majd kissé meglepődöm a hirtelen mozdulatán, mikor megragadja az államat eléggé erősen. Majd a tekintetemet maga felé fordítja. Bátor egy gyerek, és tényleg nem hallott még rólam? Dühös leszek a szorításán, és ahogy kényszerít hogy ránézzek. De James elmebeteg tekintetét látom, és semmi melegség nincs benne mint az igazi férjemében, hanem az üres jéghideg düh. Erre még jobban felhúzom magam, mit képzel magáról! Épp elakarnám lökni magamtól, amit végülis ő hajt végre. Magához ránt, majd jól eltaszít, és neki is ütközöm ezzel a szembelévő falnak. Erre csak elnevetem magamat, mint egy örült. A pálcámat szorosan markoltam egész végig, így még nálam van.
-Játszani akarsz ? - mosolygok. - Rendben, csak azt bánom, mikor elfoglak nem a te arcod fog rémüldözni, hanem egy jó emberé! - a hangom teli van gyűlölettel, az iménti mosoly sehol sincs. Majd rántok egyet a pálcán, és egy vörös fény csapódik Seth-be, aki azonnal neki tapad a falnak, és láthatatlan láncok kötözik össze. Majd magamba elmotyogok egy capitulatust, amivel a pálca is kirepül a kezéből.
- Komolyan Seth.. ennyi? Már nem tűnsz jobbnak miután nem egy 17 éves védtelen lányt támadsz meg? - közelebb lépek hozzá. Átvillannak előttem a képek, az egy kupacban fekvő hullák, hogy akkor hogy eltudott velem bánni. Ahogy egy ember fejét felrobbantotta szemem előtt. Oda lépek közel hozzá, a vak düh vezérel, sose éreztem magamban ilyet, hogy valaki megakarja ölni. Nem öltem még senkit, mindenkit az Azkabnaba küldtem, mindig is úgy hittem, hogy ott rosszabb nekik mint az egyszerű halál. Meg amúgy se süllyednék le az ő színtükre, mert ezzel nem lennék jobb náluk. De most kivételesen hajt a vágy. Szólnom kéne, jeleznem az auroroknak, hisz most a környéken vannak páran. Elég lenne kiküldenem a patrónusomat. De Ő az enyém. Én akarom megbüntetni. A pálcám hegyét az állára szegezem. Végre én vagyok az erősebb, én állok felül! Az adrenalin csak úgy dobog bennem.
- Mondtam hogy elfoglak kapni. Mindig betartom az ígéretemet. De mivel olyan kegyes voltál az összes áldozatoddal. Én is az leszek. - közelebb hajolok hozzá, és szörnyű, de kínozni akarom. Tudom mit érez irántam, és az van bennem hogy szenvedjen. Oda hajolok majd megcsókolom. Most azért szerencsés, hogy James alakjában van, és nem kap el a hányinger, de így is a hideg futkos a hátamon. Majd elhúzódóm. A pálcámat tartom felé, nem tudom mit tegyek még mindig. Nem ölhetem meg, hívnom kell a többieket.

Lily & Seth

Elsuttogott szavak sokaságának kellege, néma megmozdulások jele, meghátrálások ezernyi zálog köve... Az élet elveszendő érték, az élet kegyetlen lét maga, hisz ahelyett, hogy adna, csak romba dönt minden ez eddig felépített jelentéstartalmat, avagy boldognak hit percek kellemes sorozatát. A sors maga egy egész életre szóló lecke folyamatának zátonya, ahogy mindig újabb, és újabb próbákat állít fel, határokat mutat meg, és olyan dolgokat biztosít, hogy attól a padlóra kerülj, ha gyenge vagy ott maradsz, ha erős vagy felkelsz, de egy idő után mindez megtör, felemészt, s belülről eléget...
Az biztos, hogy tényleg minden területen gyúrnia kell Evansnak, annyi volt az egyetlen egy pozitívum, hogy meglehetősen erős volt a korához képest. Az élet nem habos torta, ezt eddig is tudta. Apránként majd azt is megtanulja, hogy mi az, amivel foglalkoznia kell, mit tartson fontosnak, mit lényegtelennek. Az értékrendje majd átalakul. Ha nem... akkor meghal.

Nem a győztes oldalon állok? Nem vitatom ostobaságát. Nem áll módomban, és hazugság volna. Mind ostobák vagyunk. Ki ezért, ki azért, akad olyan, aki csupán azért, mert azt meri remélni, hogy a holnap majd jobb lesz. A holnap soha nem lesz jobb! A holnap csak egy illúzió! Délibáb! Olyan ma, amit soha nem érhetsz el. Mert mindig ma van. Ma van most és ma van aznap, amikor Roxfort rusnya népe megölte Aaront, és az akkor várt feloldozást egyetlen holnap sem volt képes elhozni lábaim elé. Nem fáj jobban, mint eddig fájt, újra kimondani a múltat épp csak annyira kellemetlen, mint tovább vagdalni egy végtelenül felnyílt sebet. Ma este már nem fáj jobban, mint fájt volna napokkal, évekkel ezelőtt. Az egész testem egy keserűen vibráló húsköteg, nincs se vége, se eleje, beszennyez mindent, amihez csak hozzáér, hervadó, elszáradt virág minden élő, aminek csak a közelébe megy. Az események pörögnek, eltaszítom Lilyt magamtól, kiröhög, ilyet tőle még nem hallottam...hangjában ugyanaz a megvető hangnem van, mint a többiekében. Rémület? Kevesem. 4 és fél éve nem rettegek semmitől se már! Majd pont tőled fogok, nem? Hát nem bazd meg! Hirtelen a falnak csúszok és a pálcám is kirepül a kezemből és a lányra pillantok, kinek tekintete jéghideg és közel merészkedik hozzám. Valamivel lekötözött. Átok rá.
A pálcáját az államhoz szegezi, tekintetem a tekintetét bújja, semmi érzelem egyikünkben sem. Én már 4 éve azok nélkül létezem, de ő még csak most kezdte. Közel hajol és megcsókol. Olyan régóta ez az első alkalom, de ez, ez nem az a csók, amire vártam. Én valami nyugisabbat akartam. A mellkasom fel-le vonaglik, ahogy a lelkem a bőröm alatt. Nézz rajtam végig. Nézd meg azt a testet, amit már annyian szerettek volna látni, nézd meg finomságát, hosszát, kerületét, árnyékokkal játszó domborulatait, aztán vizsgáld meg az állam vonalát, és a vonzó bűnt ígérő tekintetemet. Neked Lily Evans, neked miért nem kellett?
- A világot odaadtam volna neked. Felemeltelek volna... Ladyt csináltam volna belőled...- nyomatékosítom suttogva, és újra kavarog lelki szemeim előtt Aaron, és a halál és a vér és a tűz... Nagyon fáj, és én képtelen vagyok elpusztítani.
- Mit csináltam rosszul? Mit csinálok rosszul? - órákig tudnám folytatni az értelmetlen kérdések áradatát, minden kérdőjel helyén sötétbe haló segélykiáltás ébred és hal meg hamvában. Sok volt. Rengeteg volt. És az egésznek csupán az vet véget, hogy egyik pillanatról a másikra elfog a vágy, hogy megadjam magam, és úgy öleljem, szorítsam magamhoz Evanst, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, hogy kétségeim közt ő majd megment. Mégis melyik lenne a legjobb döntés? Öljem meg az egész pereputtyot, hogy Aaron és az én lelkem végre megnyugodjon, vagy adjam fel és haljak meg...újra együtt lehetnék  a bátyámmal? Adjam fel a múltam? Maradjak önmagam? Maradjak Seth Whitford? Az, aki megbújt a háttérben szótlanul? Vagy legyek egy gyilkos, akire mindenki felfigyel és ismer, tudják a nevét.  Ő kérte, s ha Ő kéri, én megteszem.
- Hát nem érted?! Ott leszek minden percben, én leszek az álmod, az éjed, a nappalod, észre se veszed, hogy a sarkadban lihegek és mindenről, amihez csak hozzáérsz a szeretteid arca fog visszatükröződni, vér lesz a habfürdőd, az őrületbe kergetlek, nem érted?! - üvöltöttem dühből a képébe, dühös voltam és vágytam a vérére és az édes sikolyára. A levegő körülöttünk mínuszba csapott át, jéghideg lett. Ehhez az ősi átokhoz nincs szükség pálcára, csupán a mentális nyomorra. Tekintetem már szinte halott volt. Éltem, de a lelkem... Beteg ember vagyok, nah! Regnavit Glacies. Egy pillanat műve volt az egész. A terület 800 méteren belül, körülöttünk minden jéggé dermedt. Jégbe fagyott fél város lett a helyből. A Whitfordok őrülete, a múltja, a kísérleteik valósággá ébredtek. A szóbeszédek, a pletykák és a legendák újra éledtek 500 éves múltjukból.

Mrs. Potter & Seth?

Szégyenlem a viselkedésemet, ez cseppet sem vall rám. Az tény, hogy az évek folyamán megkeményedtem. Meg kellett keményednem, hisz háborúban állok, és katona lettem mugli szóval élve. Gyanítom, hogy ezzel a kis támadással, és azzal hogy a falhoz szögeztem cseppet meglephettem Sethet. Az agresszióm folyamatosan nő, ahogy emlékeknek ugranak fel róla. Amiket tett, és amikről még nem is tudok. Szörnyeteg, az egyik legrosszabb halálfaló. Mióta dolgozom tudom, hogy több fajtái vannak a halálfalóknak is, csak úgy mint az auroroknak. Van aki félelemből lett az aki, és csak forrásokkal szolgál a sötét nagyúrnak,  ezek az árulók. Vannak az akiket irányítása alá vont a sötét nagyúr, ők sajnálatos módon gyilkosságokat is elkövetnek, bár nem önszántukból, hisz irányítják őket. És van a legrosszabb, ők azok akik vérszomjasak, és önszántukból álltak a sötét nagyúr oldalára. Együtt értenek a nézeteivel, és szó nélkül követik minden parancsát. Az ölésre nem kell őket megparancsolni, szívélyesen elkövetik, és élvezik. Seth az utóbbihoz tartozik. Fáj így látnom, még mindig. Sajnálom, de a sajnálat elmúlt. Már csak a szörnyet látom benne, és semmi nem maradt a régi kisfiúból, akire barátként tekintettem. De a következő reagálása meglep. Csak pislogok. Aztán vissza tér a kemény énem, az arcom mindig közel van hozzá, ezzel is gondolván, hogy kínozhatom.
- James a világot adja nekem, sőt még annál többet... amit te nem ismersz. Tudod mi az, Seth? A szeretet és a gyengédség. A feltétel nélküli szeret. - szelíden elmosolyodom. Úgy döntöttem fizikailag nem, de lelkileg gyötörhetem, hisz az ilyen sérült embernek az nagyobb fájdalom. Én vagyok ellene a fegyver rá kellett hogy jöjjek. Ebbe semmi egoizmus nincs. Nem hiába nem ölt még meg. Pedig kétszer is megtehette volna. A következő kérdése még az előző bejelentésénél is jobban meglep. De az arcomon ez nem tükröződik. Egyszerűen csak hátrább lépek, és belenézek a férjem kék szemein át Seth-re.
- Elmentél az iskolából, és hagytad magad befolyásolni. Ha ezt a lépést nem tetted volna meg, most talán együtt harcolhatnánk. De rosszul döntöttél, a rossz oldalon állsz. És már annyi szörnyűséget elkövettél, hogy az én jó szándékom, és könyörületem is kevés a megbocsájtáshoz. Számodra már csak megbánás, és az önsajnálat maradt, amit az azkabanba el is tudsz kezdeni. - itt már végig komoly a tekintete, semmi nem maradt a gúnyos mosolynak. - Én meg csak annyit tudok mondani, hogy Sajnálom.
Véget akar ennek a beszélgetésnek vetni, csak haza akarok ezek után menni miután átadtam őt a dementoroknak. Haza a melegbe, a férjemhez. Ez a nap kezd ezzel a beszélgetéssel sok lenni. A következő kirohanására, csak keményen rátekintek.
- Az Azkabanból nehezen fog sikerülni. - mondom majd, végre elő rántom a pálcámat, és magamba elkezdem mondani az expecto .... Mikor az egész hely fagyossá válik. Elsőnek azt hiszem, hogy a dementorok közelednek, de nem. Az egész utca kezd megfagyni.
- Ez a te műved ??

Lily & Seth

Igaz ami igaz, a  gyilkolásra specializálódtam, máshoz szinte nem is értek. A vér. A létezés. A halál. A megtört akarat. Félelem, rettegés. Elképesztően mámorító érzés mindez.  Nem hiába figyelt fel rám annak idején Aiden.
Lily dühösen mered rám, de a dühe legkevésbé sem izgat. Ha már megint visszakaptam az életem, még így ilyen megnyomorodott formában is, élni akarok vele. Ki akarom használni, ha már egyszer van.
És már megint visszakanyarodtunk Potterhez. Mert nincsenek illúzióim. Pontosan tudom, mit jelent, mikor azon búslakodik, hogy csak azt nem kapta meg soha, amit igazán akart. Összeszorítom a szám és nem engedem azt a csalódott kis sóhajt távozni magamból, amely most feszíti a mellkasom. Tudom, hogy csak időt kell adnom neki. Ez nem olyasmi, amit el lehet végezni határidőre. A fivérem árnyéka már nem lebeg felettem. Kitörölhetetlen emlék a szívemben, jó és rossz vegyesen. Bár megtehetném, hogy Evans fejéből egyszerűen csak eltüntetem ezeket az emlékeket Potterről, de az azt jelentené, hogy létezése és érzelmi világa alapjaitól fosztanám meg. Az elméje képtelen lenne funkcionálni azután.
Nem keresünk kifogásokat se magunknak, se másoknak. Főleg nem Evansnak. Nem érdemli meg. Minden egyes döntését ő hozta meg, senki se kényszerítette, és igen, mondhatott volna nemet. Igaz, nekem nemet mondani néha az öngyilkossággal egyenlő, de mindenkinek vannak prioritásai. Neki is, nekünk is. Az én prioritásom Aiden. Tökéletesen tisztában vagyok ezzel már egy ideje.

Összefoglalja a maga módján a történteket. Hosszas mondatokat zsugorít egészen apróra. Olyan, mint egy hatalmas szemétprés. Többek közt ez is nagyon szeretem benne.
Akárcsak az őszinteségét, mely mindig ugyanolyan. Nyers, nem cicomázza túl a dolgokat, ebből tudom, hogy igazi. Istenem, annyira igazi! Magamba akarom szívni őt. Szükségem van erre a valódiságra. Néha minden annyira szürreális körülöttem, szövevényes. Potter nyert. Mindent. Evanst, az egyetlen olyan nőt, ki fontos volt nekem, azt is elvette tőlem. Persze ő is akarta, én meg cserben hagytam mindenkit, azzal, hogy eltűntem és ez lett belőlem. De én ezt élvezem!!
- Minden amit teszel, előbb utóbb visszaszáll rád, nem igaz? Nagy felelősség de kettőn áll, mindkét fél helyett nem lehetsz te a kibaszott megváltó. Nem mentheted meg az egész világot. -  Helyettem ne döntsön senki, ha valamit elbaszok akkor azt basszam el én, és ne más. Az én életem, jogom van úgy elcseszni ahogy akarom.
- Nem édes. Én sose fogok az Azkabanba kerülni. Sose fogtok elkapni, sem megölni! - mosolyodom el gúnyosan, majd a területet egy ősi Whitford varázslattal megfagyasztom, a hőmérséklet is rendesen lecsökkent. Az emberek megdermednek.
- Ha nem akarod, hogy az összes lény ezen a világon, jégbe fagyjon a világ végéig, elengedsz! - fenyegetek? Ugyan. Ez ígéret. Sikolyok. "Fázom. Hideg van. Mentsen meg valaki. Segítség." Vészjelzések halhatóak a környéken. Félelem, ez kell ide, ridegen rápillantok a lányra. A szászfülé főzet hatása 20 perce hat, még annyi se, de már kezdek visszaalakulni, köszönhető a mágiámnak. Újra láthatja azt az ocsmány rusnya pofám. Ha most megöl, senki se tudja megállítani a jegesedést, semmilyen varázslat nem állhatja útját. Egy gúnyos mosoly, majd egy sátáni, őrült kacaj hagyja el a szám. Őrült lennék? Naná!

Mrs. Potter & Seth?

Csak hallgatom a szájtépését, már rég elreppennek mellettem a szavai. Nem érdekelnek a kiköpött mondatok a verses köteteiből. Azt hiszi, ha nagy szavakat használ ő is nagy ember lesz. De az én szemembe egyre kisebb lesz. Vagyis, tud még ennél kisebb lenni? Nem hiszem. Ő csak egy kártevő, akit be kell zárnom a többi kártevő közé, amíg nem írt ki minden szép virágot.Már távolabb állok tőle, de a pálcámat mindig rá szegezem, minden remegés nélkül. Megtanultam már kezelni a félelmemet is, nagy dolognak kell történni, hogy nekem ismételten, mint régen remegjen a pálcás kezem. Biztos kézzel tartom, ha egy kicsit is megmozdul tudjak támadni. Kivagyok merülve, alig tart ez a kis közjáték 20 perce, de még is lefárasztott, főleg inkább lelkileg.
- Persze, hogy nem tudom megmenteni a világot. De a szeretteimet igen, és meg is fogom. Ha bele is fogok halni. - Mindig is úgy gondoltam, ha meg kell halnom, akkor olyat védelmezve teljesüljön be, aki mindennél fontosabb számomra. Jamesért azonnal megtenném, nem hagynám, hogy olyan mocskok, mint a halálfalók szennyezzék be az emlékét. Nem vagyok mártír, és nem vagyok önfeláldozó, vagyis most hogy elgondolkodom rajta, talán még is kicsit az lennék. De minek éljek, hogy ha ő már nincs? Semmi értelme nem lenne a létezésemnek. Még a gondolattól is összerándul a gyomrom, és el is hessegetem magamtól.
- Nem is akarnálak megölni, "édes". - az édesbe minden tőlem telhető gúnyt beletettem. - Viszont amíg tudok lélegezni azon leszek, hogy a dementorok kezébe kerülj. - ez volt a végszó, és már a patrónus bűbáj is a nyelven hegyné van, mikor befagy az egész hely, és hirtelen mínusz fogok lesznek. A lélegzetemet simán lehet látni a levegőbe, és elkezdek vacogni. Majd megfenyeget, ha nem engedem el, megfagynak az emberek. Én is már szinte a csontomban érzem a hideg szúrós érzést. A jajveszékelések is elhangzanak. A fenébe, ezzel sarokba szorított. Mély levegőt veszek,bármit teszek, nem engedhetem el. Ügyesnek és gyorsnak kell lennem. Közbe kezd átváltozni, végre. Ezen felsóhajtok. Így könnyebb dolgom lesz. Most tényleg minden tehetségemet bele kell sűrítenem egy mozdulatba, ugyanis lett egy ötletem. Egy gúnyos mosolyt intek felé, majd a pálcámat meglebegtetem. Egymás után két igét mondok el magamba, nem hangosan. Az egyikkel gyorsan egy kis nyomkövető bűbájjal átkozom meg. Abba nem hagyva a pálca intést, mintha csak bűbájt csinálnék, villám gyorsan kiszabadítom. Viszont szereznem kell tőle valamit, ugyanis azzal fogom tudni követni. Így közelítek felé. Akár egy hajszál, akár a ruhája egy darabja, de valamit szereznem kell.
- És most mi lesz? Megölsz? Ismét elmenekülsz? Komolyan ez az életed? Élvezed? - próbálom provokálni, hogy maradjon még. Nem fogok ma üres kézzel haza menni. - Gyilkolás, menekülés, gyilkolás, menekülés. Biztos boldog, és kifizetődő. - nézek rá, cseppet szánakozóan.

Lily & Seth

Nem a világot akarja megmenteni, csak azokat akiket szeret. Én is pontosan ezt csinálom. Azért ölök, mert nincs senkim Aidenen kívül. Miatta teszem ezt, érte élek, érte ölök. A Roxfortiak semmire sem tartottak, ráadásul a bátyámat is megölték. Senkim se maradt, kit megvédhetnék. Ez itt a probléma. Evans mögött állnak a barátai, a szerelme. Mögöttem ki áll? Aidenen kívül? Csak egy fegyver vagyok, ráadásul a nagyurat szolgálom Voldemortot. Tehát én állok ő mögött.
Ahogy Lily halad előre a "történettel"… hiába én akartam tudni a válaszokat… gyűlölet és harag ördögi elegye önt el. Nem hiába, nem akarok rá nézni. Éreztem én, hogy ez a történet nem fog nekem tetszeni. De ez van, ha olyasvalamit kívánsz, amit igazából nem akarsz megkapni. Engem senki sem fog elkapni és bezárni. Előbb ölök meg bárkit. Mindenkit, minthogy ez megtörténjen.
Eljött az én időm, ő pedig szépen el is enged. Nem akar áldozatokat...semmit sem változott. Akárhogyan is elrejti, ugyanaz maradt. Hátam elhagyja a falat és figyelem a lányt.
- Menekülni? Nincs okom rá! Sose volt, csak bénák vagytok ez minden. - felelem lenéző pillantást vetve rá, ahogy közelebb lép, a pálcám az ég tudja merre leledzik, leszarom, nem is érdekel. Most másnak van itt az ideje. Ha megakar ölni, hát rajta. Szabad az út. De tudnia kell, hogy üldözni fogják akkor őt. Van valaki, aki bosszút áll, a halálomért.

Az ő félelmétől én erősebb leszek. Magamba szívom, akkor is, ha nem akarom. Elzár, felvértez, eltávolít, mert ebből nyerem a hatalmam. Most nem érzek benne semmit se.
Nem tudom folytatni. Megjelent, és? Semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, amit most meg is teszek. Egy pillanat műve az egész. Megragadom a csuklóját, épp csak annyi erőszakkal, amennyi ahhoz kell, hogy megállítsam, de a dühe erősebb lehet ennél. Nem bánom, engedem, üssön, taszigáljon, üvöltsön. Sértse fel a testem. De a végén akkor is enyém az utolsó lépés. Őt fordítom a falnak, háta a falnak ütközik,  mert ezzel, hogy elengedett, most alaposan szétszaggatott minden lehetséges húrt. Kedvem lenne felpofozni, de e helyett csak a tenyerembe veszem az arcát, megint. Durván simítom végig, és tépek a hajába a tarkóján.
- Fogalmad sincs, mennyire meg akartalak ölni. Téged és mindenkit, aki utánad következett. Éveken keresztül gyűlöltelek, apró darabokra akartalak tépni, elégetni, miközben öntudatodnál vagy, hogy szenvedj! - meredek az arcába, szám a szájára simul, mert meg akarom kapni, azt akarom, hogy tudja azt, amit képtelen vagyok szavakba önteni. Szeretem. Ennyi és nem több!  A dühkitörése, ha lesz, első pillanatban meglep, de aztán úgy figyelem, mint egy ismerős filmfelvételt. Mintha csak magamat látnám. Mintha csak a saját szavaimat hallanám, a saját vádjaimat, a saját gyűlöletemet, a dühömet... Én a dühtől tombolni szoktam. Pusztítani. Ölni. Törni és zúzni.  És soha senki nem állt még az utamba. Pedig mindig azt kívántam, bárcsak megtennék. Ennél azonban többre vágyom, magasabbra török, és ha ehhez össze kell törnöm őt és az eddigi kis világát, hát megteszem. A dac, a düh mozgásban tart, mint mindig. Ez vagyok én. A materializált akarat.

Mrs. Potter & Seth

Fáradt vagyok, és kimerült. Már csak valóban az adrenalin tart két lábon, és az hogy végre ezt a szemétládát az Azkabanba küldjem. Miután elengedem, azon kezdek lenni, hogy bármilyen mintát is, de szerezzek tőle. Kell a nyomkövető bűbájomhoz. Sajnos az nem működik bármilyen személyes tárgy nélkül. Vagy belőle egy darabka nélkül. Nem vagyok vérszomjas, szóval nem fogom mondani, hogy a szemgolyója nélkül. Sokkal könnyebb így gyűlölnöm, és kegyetlenebb lennem vele, hogy vissza vedlet saját irritáló kinézetébe. Nem lenne amúgy az, de amit tesz, és az új személyisége visszataszítóvá teszi a külsejét is. Tervem van és meg kell valósítanom, most csak erre tudok gondolni. Majd arra felnevetek, hogy bénák vagyunk. Te naiv, semmit nem tudsz rólunk. De ez nem is baj, nézzenek le minket, becsüljenek le. Annál könnyebb lesz majd elkapni mindent. A pálcámat végig markolom, de nem szegezem felé. Most nem az a terv, úgy hiszem most egy párbaj nem sikerülne, nála sokkal trükkösebbnek kell lennem. Majd meglepődök , mikor megragad és oda passzíroz a falnak. Ez most valóban váratlanul ért.
- Akkor itt az alkalom Seth. Ölj meg. Ha ezt most elhalasztod, soha többé nem lesz rá alkalmad. - majd gúnyos mosolyt öltök fel. - De ugye tudod, hogy önmagad ellentmondása vagy? Nem csoda, hogy összezavarodsz, és egy ilyen elmebeteg válik belőled. - a pálcámat úgy tartom, hogy ha kell tudjam alkalmazni a patrónus bűbájt. Az őzsutám azonnal ide hívná az itteni aurorokat, és segítenének. Az biztos, hogy újak is jöttek, hisz az hogy befagy hirtelen a fél Abszolút nem valami szokványos jelenség. Viszont mire kimondom ezeket a szavakat, mit csinál lesmárol? Az undor keveredik bennem, komolyan felfordul a gyomrom. Minden fizikai erőmet összegyűjtve, teljes erőmből arcon csapom. Azt hiszem ez hatásosabb is lehet, mint egy átok.
- Vagy ölj meg vagy eresszel, vagy esküszöm ... - nem is tudom mit csinálnék, lehet tényleg keményebbre kéne fognom. Viszont ez volt az utolsó csepp. Elő is hívom a patrónusomat, és erősen megragadom Seth-et,és a hajából nem veszi észre de ezek közben kitéptem egy hajszálat.

Lily & Seth

Nem tagadom, jó érzés, ha elsőre megkapom, amit szeretnék és nem kell fenyegetőzés-rendreutasítás körökkel húznom az időt, mert az senki egészségének nem tesz jót.
Nehéz úgy a józan ész határain belül mozogni, az önkontrollt tartani, ha valaki folyamatosan ezeken járja a harci táncot. Még csak játszok, ebből még ki lehet szállni, ebből képes vagyok kilépni különösebb probléma nélkül, Lily azonban komolyan veszi. Tudom, hogy el fog mérgesedni a helyzet, erre fel merném tenni a Pokol egész vagyonát. Más esetben... Más személlyel... Talán már az ujjaim közt tartanám a kitépett gerincét, megnézegetném a csillanó húst, aztán mint aki jól végezte dolgát, elhagynám a helyet. De most csak egyetlen dolgot akarok. Végigcsinálni azt, amiért idejöttem.
- Befejezted? - tárom szét a kezem mocskosul bosszantó közönnyel, ami persze csak a felszín, de tökéletes módja annak, hogy "lefejezzem" az arroganciáját azzal, hogy nem megyek ölre vele, azzal, hogy elmebeteg vagyok! A kedvesnek ható bókja, amely mögött lassan érő mosoly bújik meg, hamar csap át már-már bántó kijelentésbe, de mégsem tudom tőle rosszul érezni magam. A rákos beteg sem sértődik meg, ha valaki a szemébe mondja, hogy daganata van, mert pontosan tisztában van vele, egész egyszerűen... Nem tud mit hozzátenni. A beismerés és a feldolgozás már rég megtörtént, mi marad hát... Fanyar mosoly... Egy csók. Szembesíteni akarom őt azzal, hogy az én szemszögemből tekintve az egész teljesen kilátástalan, mint egy kártyavár, ami bármikor összeomolhat. Mindent, szinte mindent elutasít velem kapcsolatban, éppen hogy csak megtűr, bár inkább a halálba kíván már.

Elcsattan a pofon, erre csak gúnyos mosollyal elmosolyodok és meredek a szemébe, szuggerálom őt és hallgatom. Elküldte a patrónusát is.
- Esküszöl? Igen? Mire? Folytasd! - utasítom gúnyos hangnemben, majd közel húzom magamhoz a kabátjánál fogva, a fülébe súgom.
- Ugyanolyan senki vagy, mint voltál. Többet vártam egy év után! Még csak....meg sem sebeztél. Kiábrándító! - majd egy mozdulat és ismét magam elé rántom. Újra megcsókolom, másik kezemmel a fejéhez érintek és nem hagyom, hogy elránts a csóktól a fejét. Kíváncsi vagyok az erejére. Fejlődött, vagy csak az egója nőtt? Itt helyben fogom megkefélni, ha nem tesz bármit is. Sebesítsen meg, amire már oly rég óta várok. Mutassa meg, hogy a szíve még a helyén van, de akkor meghal.

Mrs. Potter & Seth

Ilyen még sosem fordult elő velem, reszketek. De nem a félelemtől, és nem is a hidegtől, hanem a kimondatlan nagy dühtől. Sosem játszottam el a gondolattal, hogy KOMOLYAN megakarjak ölni valakit. Sosem gondoltam komolyan az ilyen gondolataimat, kivéve most. Csak arra tudok gondolni, hogy Seth ne létezzen. Hogy lehet valaki ennyire gonosz, és kegyetlen, kíméletlen. Még szegény Alice-t is megkínozta két éve. Ki tudja még miket csinált ez a szemétláda. De őszintén szólva nem is akarom tudni, mert attól csak még dühösebb lennék, és akkor már egészen biztos, hogy felrobbannék. Elküldtem a patrónusomat miután kiosztottam neki egy irdatlan nagy pofont, ami szinte meg se kottyant neki. Már csak arra tudok gondolni, hogy mindjárt aurorok rontanak be, és a dementorok elé visszük ezt a szemetet.
- Megöllek. - mondom ki minden gyűlöletemet beletéve. Majd megfagyok mikor a jeges hangja a fülemhez simul, és bele suttog. Nem sokon múlik, hogy ne fejeljem meg, de úgy hiszem az inkább nekem fog fájni mint neki. Ez a szemétláda ismét magához húz, és megcsókol, de annyira tartja a fejemet az övéhez, hogy semmi esélyem elhúzódni. Rúgok, karmolok, de egyre erőszakosabbá válik, és a pánik veszi át felettem az uralmat. Egyszer csak ágyékon térdelem, rálépek a cipőm sarkával a lábára tiszta erőmből, majd tenyeremmel orrba vágom, amiből azonnal elkezd ömleni a vér. Ezt még James mutatta meg nekem, ha ne adj isten ilyen szituációba keverednék. Most minden hálám a férjemért. Gyorsan a pálcámat felé tartom, és el se hiszem de egy kaszaboló átkot küldök felé, az összes dühömet beletéve. Pánik közepette csak kapkodom a levegőt, miközben a hajamat simítom ki az arcomból, ezzel egy időben eszelős ordítás hallok Seth felől. De hisz a kaszaboló olyan mély sebeket... Seth háttal áll annyit látok hogy össze van görbedve és a földre csak úgy hull a sűrű vér... nem sajnálom bármit is tettem vele, de bármit is történt biztos vagyok, hogy legyengítette, és remélem itt lesznek a többi aurorok. Jelző fényt is felküldök gyorsan, majd az őzsután vissza jön, és távoli hangok hangját hallom. Mindjárt itt vannak remélem. Közbe Seth megfordul, a dühtől fortyog... a szemem kipattan...

Lily & Seth

"Megöllek!" Hát persze, hogy visszaszól. Hát persze, hogy mindig van pofája valamivel előrukkolni, miért is ne tenné... Garantálom, csak néhány évet kellene mellettem lehúznia, és soha a büdös életben nem pofázna vissza. Semmit. Kicsit erőszakosabb voltam a csókot illetően, de megkaptam ezért is a a magamét. Ágyék, láb, majd az orrom. Ennyi édes kevés ahhoz, hogy kifeküdjek, ráadásul valami azt súgta, hogy ez még a csókom bosszúja, és lehet most ön a buli!  Imádom, amikor egy csaj tudja mit akar és nem egy elkényeztetett picsa, aki fél tettlegességig fajulni. Vigyorogtam, mint egy eszelős. Ilyenkor az is voltam. Bár a férfiasságomba taposott, amit rendesen megéreztem, elhátráltam, az orromból pedig csöpögött a vér.

Egyfelől tetszett, hogy ilyen kitartó, másfelől viszont van az a határ, amit átlépve már inkább hülyeség, mintsem dicséretes tulajdonság. Ő pont ezt lépte át, a pálcáját felém tartotta, fájdalom és kín keveredett elmémbe, felüvöltöttem és elfordultam tőle. Tekintetem remegve meredt előre a falra, a semmibe. Majd lepillantottam jobb felemre, a karom akkor koppant a földön, vér folyam követte...felüvöltöttem a fájdalomtól, ami még csak most tudatosult bennem. Fázis késés.
Lassan és kissé inogva fordultam felé, tekintetem izzott még jobban a gyűlölettől, a haragtól...meg még valamitől. Csalódottság? Nem tudom.
- Most jobb?! - kérdeztem szinte üvöltve, hangosan zihálva a szemébe nézve. A vérem pedig ömlött a földre, a jeges földet terítette be. A jég alattunk a vér miatt vörös volt, ahogy magába szívta a jég a vért, kezdett sötétebb rózsaszínűvé válni.
A tette sokkal több régi emlékeket elevenít fel bennem, és ezekbe kapaszkodva összerendezem a káoszt a fejemben. Sápadt vagyok a sok emlékes szartól meg a vérveszteségtől.
Amíg csak tudom, kizárom a fájdalmat, azért pedig, hogy ez jobban menjen, véletlenül se nézek a jobbomra. Elvigyorodtam, mert most mit csináljak? Bőgjek és feloldozásért rimánkodjak? Ugyan már!
Egy újabb gondolat.  Megölni? Ugyan… van, ami sokkal rosszabb, mint a halál, ezt pedig már a saját bőrömön is tapasztalhattam, nem egyszer. Ő is pontosan ebbe fog bele esni. Vagy már bele esett.
Próbáljam én megkavarni az állóvizet valamivel? Ugyan már! Ne én nyújtsak szórakozást, hanem mások nekem!
- Semmi sincs... a szívem helyén. Ne érezd magad bűnösnek... lily. A pokoli világ ejtette ezt ... a lyukat. Miután elveszítettem a bátyám, a világ megváltozott.... számomra. Egy fekete...mély gödörré vált. Nincs remény...
Egy lendületes mozdulattal nyúlok előre, bal kézzel, hogy megfoghassam a torkát és elkezdhessem szorítani.
Szótlanul szorulnak satuba az ujjak, a hevesen lüktető, zakatoló szív lassan talán teljesen lenyugszik, ahogy a tüdő nem jut levegőhöz, ahogy a szemhéjai egyre nehezülhetnek, mígnem elsötétül előtte a világ, mert megvontam tőle az oxigént. Ismerem a halált, tudom, mikor közeleg, és sokkal közelebb kell engednem hozzá, mint az tanácsos volna mással szemben. Miközben rogy össze, eleresztem a torkát és elkapom, mielőtt nagyot koppanna a földön. Nem ölöm meg. És azt is tudja, miért. Arcából elhúzom a haját, egy ideig még figyelem, majd felállok és a pálcámért megyek. Vérnyomokat hagyok magam után, de kit érdekel. Nem tudnak követni, mert elhopponáltam. De hogy hova? Az a jövő titka. A csatát megnyerte, de a háborút még nem.

Mrs. Potter & Seth

Minden dühöm, minden erőm, és minden rossz emlékem benne volt az átkomba, amit Seth iránt összetudtam szedni. Csak kapkodva a levegőt figyelem, majd lassan megfordul. A szám elé kapom a kezemet, hogy ne sikítsam el magamat, hisz az egyik karja nincs a helyén, a földön hever már vértócsa közepette. A szívem hevesebben kezd verni, és bekönnyezem. Sosem csináltam még ilyet, sosem sebeztem meg ennyire valakit. De nem is sebeztem meg, hanem konkrétan megcsonkítottam. Az átkomba az a sok gyülőlett összegyűlt és ez lett az eredménye. Nem mondom neki, hogy sajnálom, mert őt cseppet sem. Inkább magamat, hogy ezt tettem. A látvány sokkol. Majd rám is üvölt hogy most jobb e nekem. Csak hápogni tudok, nem ezt akartam, de nem mondom hogy nem érdemelte meg. A helyzet sokkolt, földbe gyökeredzett a lábam. Nem mondok neki semmit, hiszen mit tudnék? Szorongva várom mikor a léptek gazdái ide érjenek végre. Közelebb lépked, de én csak áll ott megkövülten. Majd a kis szónoklatát hallgatva, csak könnyes szemekkel, sokkolva dadogva próbálok megszólalni.
- Te .... te voltál az aki ... ásta magának a gödröt. - és nem nem, érzem magamat bűnösnek, de ezt már csak magamnak teszem hozzá. Mély levegőket veszek, majd gyorsan oda nyúl és megragadja a megmaradt kezével a torkomat. Olyan erővel, hogy azt érzem ha nem a nyelőcsövem fog most szilánkosra törni, akkor a szemem fog kiugrani a helyéről. Pánik szerűen próbálok levegőért kapkodni, és ragadom meg a kezét, hogy leszedjem a nyakamról. A tüdőm elkezd lüktetni, könyörögve a friss oxigén után. Világ kezd körülöttem elhalványulni, elsötétedni, majd hallom távoli hangokat, hogy a nevemet kiáltják, akarnék szólni, de nem tudok. A szemem elnehezül, majd sötétség.