Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen meleg novemberben, mármint… Na nem mintha nem lenne rajtam cirka ötven réteg ruha, mert hihetetlenül fázós vagyok, de akkor is. És, ami még jobban meglep, hogy süt a nap, mintha nem is Angliában lennénk. Ma kivételesen szabadságon vagyok, a főnöknek megmondtam, hogyha leigáznak minket, akkor sem megyek be ma dolgozni, legalább egy nap hadd aludjam ki magam. Mentségére szóljon, hogy kivételesen volt benne annyi gerinc, amennyit alapból nem néznék ki belőle és megadta nekem ezt a lehetőséget, legalább nem kell egész nap az irodámban jelentéseket körmölve dekkolnom, vagy éppen magukat halálfalóknak nevező félőrültek után rohangásznom a fél országon keresztül. Az ilyen napokon komolyan azt kívánom, bárcsak inkább könyvtárosnak mentem volna, bár ott meg az életemet unnám el, itt legalább van egy kis izgalom. Igen, nekem az az izgalom, ha átkok röpködnek a fejem felett. Végülis miért ne? Van az a mugli mondás, hogy kinek a pap, kinek a papné… vagy paplan? Erre soha nem emlékszem, mindegy is, nagyon nem lényeges. Apropó muglik… most éppen Londonban vagyok, nagy meglepetés, mivel itt lakom. Igazából céltalanul mászkálok a mugli lakta területeken, kezemben egy Prófétával, szóval nesze neked titokvédelmi alaptörvény. Nem mintha észrevennék az újságon mozgó alakokat, egyrészt, mert jól összecsavartam, másrészt, mert olyan vakok, hogy azt sem vennék észre, hogyha a mágia eléjük állna és jó alaposan orrba vágná őket. Nem nagyon tudom, hogy lehet így élni, mármint… valószínűleg vannak dolgok, amikről én sem tudok, de az azért durva, hogy van egy másik világ. Bár amiről nem tudnak, az nem fáj nekik. Annyira egyszerűek, hogy az hihetetlen. Oké, ezzel nem az utálatomat akarom kifejezni irányukban, egyszerűen csak… Nem szívesen lennék mugli, ennyi az egész. Sokkal jobb, ha az ember kabátzsebében ott pihen a pálcája, mintha teljesen fegyvertelen lenne mindennel szemben. Úgy értem, komolyan? Ólomgolyót kilövő izék? Hát amikor valaki mutatott egy ilyenről egy cikket, én és még néhány kollégám, napokig ezen röhögtünk, mondván mekkora gáz már. Attól függetlenül nem lövetném magam hátsón egy olyan izével, merthogy a muglik ezzel gyilkolásszák egymást. Én meg most nagy céltalanságomban teljesen eltévedtem. Gratulálok Kendall, ezt gyönyörűen csináltad… nem baj, legalább felfedezzük egy kicsit a várost, ahol élünk, nem igaz? Jól van, ezzel már nem fedem el, hogy mekkora égés, semmi gond, csak magam előtt égek, szóval menjünk tovább. Ha nagyon nem találom az utat, akkor maximum keresek egy sikátort, aztán haza hoppanálok. Annyit még talán én is kibírok, akármennyire irtózom az utazás ezen módjától. Mondjuk nem is tudom, hogy miért, talán a hányingerem tehet róla, ami minden egyes célba érkezés után megjelenik. Hoppanálási fóbiám van. Végül, még további öt perc céltalan mászkálás után inkább nekiállok keresni egy utcatáblát, hátha attól előrébb leszek, bár kétlem. Végül rám mosolyog a szerencse, ezt az utcát ismerem, körülbelül négyutcányira innen van a Mágiaügyi Minisztérium civil bejárata, nagyszerű, akkor most szépen elindulunk a másik irányba, nehogy véletlenül munkába találja menni. Hirtelen fordulok meg és lépek tovább, amikor egyszer csak beleütközöm valakibe.
- Elnézést. – motyogom, majd gyorsan lehajolok az elejtett Prófétámért, ami azóta szépen kinyílt. Még jó, hogy semmi égbekiáltóan nagy kép nincs az elején.
by 
