Lily és Seth

Lily & Seth

Lily & Seth

Persze, hogy éjszaka kell begyűjtenem a házimhoz szükséges növényt. Még jó hogy prefektus vagyok, és eltudom intézni. Semmire nincs időm, és kezdek feledékeny is lenni a sok tenni való között. Nem hittem volna, hogy ennyire zsúfolt lesz az utolsó évem. Főleg hogy a tenni valóim nagy részét magamnak generálom. De a jegyeim nem romlottak, sőt az osztályelső posztom is egyre élénkebb. Fura módon már ez is kevésbé izgat. Rájöttem, a tanulás, és hogy én legyek a legjobb, nem minden. Most már csak azért akarok jó lenni, hogy egyenes utam legyen az auror képzőbe. De nem mondom, hogy nem élvezem ezt a pörgést. Ami azt illeti sokat is segít rajtam, hisz e kevesebb időm marad a gondolkodásra. Jamesen, szakkörön, a közeledő fenyegetésről... túl sok gondolat, probléma. Az se tesz jót, hogy a főzetekkel tartom ébren magamat nappal, mikor éjszaka nem tudok aludni. Már kezdik a közeli barátaim észre venni, hogy valami nem stimmel velem. De nem akarom, hogy megtudják, hisz mindenkinek megvan a maga baja. Sóhajtok miközben lassan barangok a birtok egyik legmesszebb lévő helyére, ami cseppet se mondható ijesztőnek. Csak a hideg ráz ki a helytől, főleg ilyen sötétben. Majd hangokat hallok, és lelassítok. A pálcám a taláromban van, itt vagyok a birtokon, nem lehet baj. Az a fránya növény itt szeret megnőni, szereti az itteni környezetet, a büdös mocsarat. Ezért nem is tartják az üvegházban, ha szükségünk van rá ide kell kimászni. Oda osonok az omladozó falak szélére, majd lassan közelítem a hang forrását. Biztos csak egy diák lesz, de mióta tudom hogy készülődik valami, és biztosan tudom, hogy a kastélyon belül se veszélytelen, paranoiásabb vagyok, és elővigyázatosabb. A rom körül már korom sötét van, semmi világítás, fáklya vagy lámpás nincs a közelben. Megkerülöm a falat, és egy sötét árnyat látok mozogni.
- Hello... - szólalok meg halkan, majd megköszörülöm a torkomat, és hangosabbra váltok. - ... ki vagy ? Te is a nővényt keresed? - biztos csak egy diák, ki más lehetne? De akkor miért közelít a kezem a pálcám felé?

Lily & Seth

Ez a várrom, ez a romhalmaz, rengeteg emléket rántott elő onnan legbelülről, mit sikeresen elnyomtam. Ez idáig, hiszen most milliónyi szó töri meg a békés csendet elmémben, mind egy bizonyos lány bájosságából való. Minden együtt töltött perc, minden felém hangzott szó, a halálom pillanatáig. Nem lehet ezt elfelejteni. Nem.
A sors iróniája, hogy a munkaköri leírásomban benne van a Roxforttal való kekeckedés. Mikor utoljára láttam a kis tündért pont a „fiúját” ölelgette. Vagyis valami hasonlót művelt vele. Meg kellene látogatnom a régi „társakat”, bár lesz időm bőven.
Lépések hangját hallom, majd egy ismerős hang csapja meg fülemet, amin meglepődök. Hirtelen lefagy a képemről a mosoly, kicsit a szemem is nagyobbra nyitom. A meglepetés és a kétségbeesés, hogy nem lesz harc, egyértelműen leolvasható ábrázatomról. Egy fiút vártam, hogy megöljem, de mindegy is, kellemes meglepetés, azt kell, mondjam.
- Növényt? Milyen növényt? – régen láttam őt, még mindig vágyom rá, azt hiszem ez az éjszaka tele lesz meglepetésekkel.
- Benned nem ébreszt ez a hely édes emlékeket? – hangom teljesen nyugodt, még mindig a romokat figyelem, nem tudom nem megálni hogy ne vigyorogjak, majd hirtelen teljesen komollyá válok.
- Lily. – szólítom meg, tudom jól, hogy mindenki számára halott vagyok, de nekem, számomra ő egy édes fényes csillag, akit megkaparintok magamnak. Nem félre érteni, nem hosszú játékról van szó. A  rekorder is csak 52 évig bírta, majd 54  évesen duzzogva kiszállt és rákente az agyát a falra. Most várom, hogy érjen a termés. Bár ha megtudja élek… Ki tudja talán ő lesz a következő, aki heget hagy rajtam, vagy ne adj isten, aki megöl!
- Semmit sem változtál. – fordulok meg felé és hajtom le a csuklyát a fejemről, elkezdődött az ártatlanok viadala.
- Emlékszel még rám, ugye?

Lily & Seth

Csak állok ott készen arra, hogy esetleg szükségem lesz egy jó kis védekező bűbájra. Igen már elővigyázatos vagyok, és paranoiás. De inkább, minthogy meglepjen. Azért nagyon is reménykedem benne, hogy egy diák. De elszáll ez a reményem, mikor érthetetlenül kérdez rá, hogy milyen növényről beszélek. Azt hiszem ismerős a hang, biztos ismerem. Végül előveszem a pálcámat, de csak egy halk lumos-t motyogok el neki, amitől végre világosabbá válik a környezet. Az illető háttal van, és még kapucni is van rajta, így még mindig nem tudom ki az illető. Emlékeket ez a hely?
- Csak annyit, hogy egy bizonyos gyógynövényért szoktunk ide járni. - válaszolom neki tárgyilagosan. Biztos már, hogy valaki az iskolából. De ezek szerint valamire kéne emlékeznem? Bármennyire is erőltetem meg magamat, ezen kívül amit mondtam neki, nem jut eszembe más jelenet. A pálcámmal világítok, enyhén az illető felé tartva, még mindig a paranoiám dolgozik helyettem. Majd kiejti a nevemet, ami szintén ismerősen cseng. Majd eszembe jut kié, de ő nem lehet. Majd kiderül, hogy ő igen is ismer, majd megfordul, és leszedi a kapucniját, ami eddig titkolta kilétét. Döbbenten tekintem, a volt évfolyam társamat, akiről jó pár éve kiderült, hogy.... halott. Lefagyva bámulom őt, majd a kezemet a szám elé téve, hogy bármilyen nemű sikoltást elfojtsak. Döbbenettől? Örömtől?
Rég láttam, gyerekek voltunk, és ő igenis változott. De mégis felismerem, hisz jóban voltunk, bár sokat valamiért sose beszélt velem, mintha mindig feszült lett volna a környezetembe. És igen be kell vallanom, hogy tetszett is, hisz helyes fiú, és okos is. De hát igen gyerekek voltunk.
- Seth... te, hogy? Azt hittük meghaltál... - közelebb lépek hozzá, ami nem jó ötlet hisz valami foltot észre veszek rajta. Hiába fekete a köpenye, de a pálcám fényében látom az a vörös foltot. - Megsérültél? Jól vagy? - kérdezem tőle, cseppet zavartan. Nem mintha nem örülnék neki, de mindenki úgy tudja meghalt. És most még is itt van, egy felnőtt férfi képében, és a vérfoltok köpenyétől eltekintve, nem úgy tűnik mint akinek baja van. Kicsit félek is, és picit hátrább lépek, hogy talán nem is az ő vére lehet.

Lily & Seth

L ily válaszol és milyen igaza van, akkor nap is valami gazért jártuk le a lábunkat, tiszta felesleges időpocsékolásnak tartottam, naná hogy most is annak tartom. Leleplezem kilétem, ő pedig megismer azonnal, majdnem szívrohamot is kapott a látványomtól, mintha 1000 éve nem is látott volna. Bár nekem egy örökké valóságnak tűnt.  Lily a "halálos" nőszemély kinek egy forró éjszakájáért is odaadnám a fél t*kömet, vagy ha van lehetőség alkudni inkább az egyik  vesémet. Azonban túl sok mindent történt már azóta, hogy csak úgy ujjaim köré csavarhassam hosszú hajú dominámat.
- Igen. Valóban meghaltam. Itt benn, lelkiekben, teljesen. - emelem jobb kezem a szívemhez, tekintetem a lányon maradt, hangom egy teljesen nyugodt határozott egyéné, aki már teljesen más, akit eme nő, ismert egykor. Megváltoztam azóta a nap óta.  
Mivel egy kis világosságot hozott kettőnk közé, így észre vett valamit a ruhámon, a vért, bár az igazat megvallva fullra de nem hozzám tartozik, ezt talán már ő is tudja és hátrébb lép.
- Gyűlölöm azokat, kik úgy képzelik, képesek átverni, keresztbe tenni nekem. - felelem neki, majd fejemmel jobb felé bökök, ha arra felé világit a pálcával észre veheti a hullahegyeket. Felesleges, plusz elfoglaltságot okoznak nekem. Nem jelent gondot végezni valakivel, sose jelentett, de jobb szeretem én kiválasztani az alkalmat, mikor vérét ontom egy élőlénynek.
Persze tarthatnám bezárva őket, míg kedvem nincs darabokra tépni valakit, de mi értelme lenne? Csak foglalnák a helyet, és felesleges kockázatot vállalnék vele. Nem mintha túl sok esélye lenne megszökni bárkinek, legyen az varázsló, vérfarkas, vagy ember. Tökéletesen képzett vagyok minden téren.
A hajamba túrok, a szokás nagy úr, és ez megmaradt évek után is. Pláne ha ideges vagy mérges, esetleg dühös vagyok valami miatt. Csak épp nem látszik rajtam, belül tombol minden együttesen.
Lassan megindulok felé.  Nem reagálok, haladok előre, mint akit valami még mindig hajt előre, nem tudom mi az, de, pontosan tudom mi hajt, Ő. Nem hagyja hogy térdre rogyva fájlaljam a sebeim, a mély, nagyon elfojtott gyűlölet, azok iránt akik ezt élvezni tudták és fogadásokat kötni mások élete felett. Sok ilyennel találkoztam és mind a mocsokba hullt el a lábaim előtt. Mintha csak egy kibaszott játék lenne az egész. Számomra az. Csak egy játék.
- Mit gondolsz, miért döntöttem úgy, hogy eltűnök az életetekből? - érdeklődöm, majd a kezem az arcára siklik, hátra tűrve haját, tudom, hogy fél, azért is toppant meg a látottak miatt. Ismerem már, mint a rossz pénzt. 

Lily & Seth

Elsőnek csak aggódóan tekintek rá. Szegény miken mehetett keresztül. De még is min? És miért van itt elrejtőzve? Lehet segítségért jött.
- Még is mi történt? Hol voltál ennyi ideig? - pillantok rá, majd ismételten a vérfoltra, és még jobban elhátrálok. Nem vagyok bolond, és tudom, hogy valami nagyon nem stimmel vele. Távol kell tartanom magam tőle. Mikor bejelenti, hogy gyűlöli ha keresztbe tesznek neki, kirázz a hideg. Majd arra tekintek, amerre bök a fejével. Egy sikolyt folytok el, és a pálcámat már egyenesen rá szegezem. Hirtelen nem tudom mit csináljak. A lábam valóssággal földbe gyökeredzik. Sose láttam még hullákat, nem hogy ennyit. Meg vagyok rémülve. Az a Seth egyértelmű, hogy nincs többé akit én ismertem. És az is egyértelművé válik ezzel, hogy tényleg nem vagyunk már biztonságban a birtokon se. Az agyam kattog, hogy mit is csináljak. Küldjek jelző fényt? Sikítsak? Elfussak? Bármit is csinálhatok, láttam mit művelt. Élve nem fogom tudni megúszni, ha csak nem állok le vele harcolni.
- És ők mit ártottak neked? - kérdezem tőle, rezzenéstelen hanggal. Bátornak kell lennem, nem láthatja, hogy félek tőle. - Kik egyáltalán? - nem merek oda nézni. Egyrészt, hogy ne vegyem le a tekintetemet róla, hogy résen tudjak lenni. Másrészt, félek hogy kik lehetnek a földön élettelenül. Csak mereven tartom a pálcámat felé, minden bátorságomat össze kell szednem, hogy a kezem még csak meg se remegjen. Na meg a hangom. Mikor elkezd közelíteni hozzám, nem bírok megmozdulni. Csak határozottan, és keményen nézek rá, mármár harciasan. Nem adom magam egykönnyen. A kérdésére, kínomba enyhén elnevetem magamat.
- Azért hogy gyilkolhass? Ennyire jól fizet a Nagyúr? - ahogy hozzám ér, kirázz a hideg, és elcsapom a kezét. - Hozzám ne merj nyúlni mégegyszer, vagy mész a halom közepére !!! - Nem vagyok az a gyilkos fajta. Az ilyennek élnie kell, és az azkabanba kel letöltenie az életét. Eltűnt, és beállt az ellenség soraiba. De még is az a kis félénk fiú, hogy a fenébe térhetett ennyire el ?

Lily & Seth

Kérdések záporoznak fel belőle, nem veszem le róla a tekintetem, gyönyörűbb, mint a nagy semmi.
- Lily... az igazság nem az,  ami a tündérmesék végén van. Az igazságos kéz nem csak tiszta és ragyogó. Olykor véres, máskor sebek borítják. Az igazsággal sérteni, ölni és lelkileg megtörni is lehet, nem csak vigasztalni, békéltetni és megmenteni... Jó döntés? Helyes cselekedet?  Nem léteznek ilyenek. Van egy mesterem, de még ő is csak útmutatást adott. Egy ember elmondhatja szerinte mi a helyes. Egy csoport megmutathatja, hogy szerintük mi a helyes. Egy társadalom megmutathatja vagy rád erőltetheti azt, ami szerinte helyes. De ennél relatívabb fogalmat nem fogsz sehol találni. – figyelem, ahogy hátrál, hisz látja rajtam a vér plecsnit, ami nem az enyém, hanem azoké, akiket az elmúlt félórája elpusztítottam, úgy 12-15  illető. A pálcát már nem csak segítségként tartja a kezében, hanem már fegyverként szegezi felém, milyen fess. Imádom a kis dühös pofiját... kár, hogy olyan gyorsan erőt tud venni magán és ismét tudja játszani a komor , most megöllek kislányt. Pedig nem áll jól neki, nem is ez a dolga. De hát mit lehet tenni mit nem, elfogadom, hogy most felvette a kesztyűt. Sőt örülök neki, csak valahogy... nem is tudom... kiakarom élvezni a bizonytalanság szülte dühöt. A kétség édes mámorát, ami mint valami keserű orvosság fertőzi az ember önbizalmát és vonja kérdőre saját tetteit.  
Mégse cselekszik, csak vallatni akar. Olyan lelket simogató a kétségbeesés  lélekszaggató homálya. Azért mégiscsak érdemel valami választ a kis cuki. Frenetikus este lesz!

- Amit teszek, igazságos. Gyilkos vagyok a legrosszabb fajtából. Számító, hideg és őszinte. Mégis nem éri meg, ha gyűlölnek, mert ölsz, de azzal, hogy ölsz, olyanok halnak meg akik százakat mészárolnának le? Olyan mit békának lenni egy veteményesben, akitől undorodik a kertész, pedig az fogja meg a kártevőket.  
- Az cselekszik helyesen, aki nem fél megszegni a törvényt, hogy igazságot szolgáltasson. - ahogy kezem  az arcára ér, meghűlt benne a vér, érzem rajta, érzek mindent, ami tőle származik. Sok ilyennel volt már dolgom, megérzek mindent. De ő mégis csak el csapja a kezem, hangja akár csak a szökőáré. Hirtelen jött. A kezem a levegőben  maradt.
- Van egy vékony vonal ami nem mindig fair, nem mindig látszik helyesnek és a legnehezebb követni, mert olykor törvénybe ütközik. Ez az igazságosság. Amikor nem a léte hanem a tettei alapján ítélsz meg valakit, amikor nem vakul parancsot követsz, hanem előtte bírálod annak létjogosultságát. Ezt senki nem fogja neked megtanítani. Maximum irányt tud mutatni. Az elmém megfertőzte a hatalom, a bosszú és minden érzés, ami egy ember lelkét is tépi. - felelem, továbbra is a lányt nézem, kezem lassan leeresztem. Nem akarom, hogy valami mélyen vallásos istenkomplexusos őrültnek nézzen, de lássa azt amit én látok.

Lily & Seth

Igen, már semmi kétség hogy ő már nem az a kisfiú akit ismertem. Felnőtt férfivá vállt, aki egy kegyetlen gyilkos lett. Lucius Malfoy is kegyetlen, de tőle tetteket nem láttam, csak szavakat. Itt viszont rengeteg test fekszik. Nem hiszem el, hogy ezekről nem tudna a minisztérium, csak titokban tartja. Oké egyszerűen nem akarnak pánikot kelteni, amit megértek. De ezzel csak áldozattá vállunk, mert nem tudunk róla hogy veszély fenyegetne. Én már tudom.
- Nagyon költői lettél, látom azért tanítottak valamire, az öldöklésen kívül. - jegyzem meg kissé gúnyolódva. Tudom, hogy ezzel mind magam alatt vágom a fát. Úgy hiszem, hogy nagy szerencsémnek kell hogy legyen, hogy ezt megússzam. Ha már így elbeszélgetünk, és ha túlélem akkor legalább információt kéne kicsikarnom belőle. Malfoy álltal tudom, hogy tényleg készülnek valamire, és már látom hogy tettlegességig is simán elmegy a dolog. De hogy a birtokon ? Ezt hogy fogja eltusolni.
- És még is hogy gondoltad hogy a birtokon ontasz vért? Nem fogod megúszni. Arról nem is beszélve, hogy hogyan jutottál be?? -kissé ideges vagyok, mert már tény, hogy egyáltalán nem vagyunk itt se biztonságban. A Roxfort nem biztonságos többé. De lehet eddig se volt az ? Majd a következő kis előadása még jobban felbosszant. Nem félek, vagy ideges vagyok, hanem iszonyatosan dühös.
- Igazságos ?? Itt hol az igazság?? - már szinte üvöltök, legbelül nagyon remélem hogy meghallja valaki, és a segítségemre siet. - Tudod mi lenne igazságos ? Az ha itt helyben végeznék veled! - nagyon dühös vagyok, és nem hittem volna, hogy valaha is ilyeneket fogok mondani. A boldog béke időknek vége, és nekem is be kell keményítenem ha túlakarom élni.
Komolyan már az egészet nevetségesnek érzem, azt ahogy beszél, és amilyen könnyedén mondja ki ezeket a rideg szavakat. Már kínomban elnevetem magamat.
- Lenyeltél egy verses kötetet ? - gúnyolódom vele, hisz az hogy egy véres, kegyetlen gyilkos ilyen szépen fogalmazzon, költőin még jobban bemérgesít. Csak nézek rá, a szemeimmel ölni lehetne, ha képesek lennének rá. Most pedig örülnék neki. Határozottan mindig tartom felé a pálcámat, nem értem miért nem átkozom meg, vagy támadok. Félek csatázni vele, hisz nem hiszem az  a sok ember mind védtelen lett volna. De lehet arra is sor fog kerülni. - Tudod bármilyen szépen is fogalmazod meg, nem teszi szebbé azt amit tennél. És remélem tudod, hogy minden történet végén a jók kerülnek ki győztesnek.
- Eléggé hangosan beszélek, csak jár erre valaki!

Lily & Seth

Otthonosan mozgok az éjben. A sötét, a hűvös nem akadály, inkább segítő tényező. Tudom, hova tartok, s hogy juthatok oda legkönnyebben. Nem sietek, nincs rá okom. Bár tudom, türelmem ettől csak egyre fogy, vágyam pedig egyre nő. De a győzelem édesebb, ha nem kapom meg egyből, ha várnom kell rá, ha küzdenem kell érte. A nehézség fenntartja érdeklődésem, csillapítja unalmam. A "halott" éveim során rengeteg illetővel kellett végeznem, eleinte, illetve az első alkalomkor féltem, de aztán nem volt több gondom, ártatlanok is belekerültek és nem érdekelt. Megöltem minden akadályt. A továbbiakban sem fogok visszalépni. Nem. Addig nem, míg a testvérem gyilkosai meg nem halnak… Egész Roxfortnak pusztulnia kell. Mindegyik tudta, hogy abban az időjárásban életveszélyes. Kvidicsezni és mégis megtartották. Miattuk lettem egyedül, miattuk van mindez. Mindez… Az ő hibájuk.
Lily gúnyos megjegyzésére mit sem reagálok, hiszen az évek alatt, míg ő a könyveket bújhatta, addig én elég komoly kiképzéseken vettem részt. Sokkal jobban tudom, menekülni fog, amint nyer egy percet, de akkor azt már nem ússza meg. Utolérem és végig hallgatom azt az édes sikolyát. Egy olyan emberrel akadt össze, aki nem retten vissza egy kis véres játszmától. Kérdése kissé szánalmas… hogyan jöhettem be a birtokra…

- Besétáltam, egy kis akadály már nem állít meg. – még ezek az ártatlannak tűnő egyének sem tudtak megállítani, hiszen másodpercek alatt terültek ki előttem és szállt el belőlük az a nyers kavalkád.  Bár a lány kissé kiakad, nem kicsit… amelyik kutya ugat, az nem harap, ugye bár, ezzel a lépésével már nem ússza meg, megmondtam, hogy eljátszok vele, hiszen rosszkor járt rossz helyen és ezért a magánkalandjáért büntetés jár. Szemeim veszélyesen, türelmetlenül villognak a pálca fényében. A fák között denevér száll, valahol a koronában bagoly huhog. Sötét van, csak a hold halvány fénye és a lány pálcája nyújt némi világosságot.
- Nincs senki, aki megvédhetne tőlem. Ha akarom, lenyúzhatom bőröd, darabokra törhetem csontjaid, addig kínozhatlak, míg beleőrülsz, s nem lesz senki, aki megállítson. - Türelmetlenségem villámként siklik át testemen. Nem kell sok, hogy döntésre jussak. Nem kell sok, hogy megegyezzek magammal, nem olyan lehetőség ez, mit hagynék csak úgy kicsusszanni ujjaim közül. Hamar előtte termek, talán észre se vette, hogy megmozdultam egyáltalán. Megragadtam a pálcát tartó csuklóját és a levegőbe emeltem, magasra és megszorítottam az egész törékeny kacsót. Lábai nem érintették a talajt, magasra emeltem a fejemhez egy síkba, nem nehéz, pihe könnyű. Rúg kapálózhat, engem mit sem érdekel, a ma éjszaka csak az enyém.

Lily & Seth

Egyre jobban kattog az agyam a menekülésemen. Komolyan nem jut eszembe semmi, ami segítene, maximum egy figyelem elterelés. Most ezen kezdek kattogni. Az kezd tény lenni számomra, hogy esetleg nem fogom túlélni. De akkor is felakarom hívni a kastély figyelmét arra, hogy itt van, és hullák vannak. Már látom, tudom, hogy nem egyszer fordult ez elő, és ha nem jöttem volna, simán eltudta volna tüntetni a nyomokat, hogy senki ne jöjjön rá mi történt itt. Ha úgy tetszik beleköptem a levesébe, és nem hiszem hogy élve elfog innen engedni. Ha kell az utolsó lélegzetvitelemmel is azon leszek, hogy lebuktassam.
Majd végre nem egy verses könyv egyik lapját kapom válaszul, hanem egy egyenes választ. Besétált? Ez hogy lehetséges? Védve van a kastély, hopponálni se lehet. Ő meg fogja magát és csak besétál a világ legbiztonságosabb helyére? Már kételkedek benne, hogy valaha is az lett volna, csak azért kezdték el terjeszteni ezt, hogy biztonságban érezzük magunkat. És bevált, mert eddig a pillanatig biztonságban éreztem magamat a kastély falain belül. Tudtam, láttam hogy bent is mozgolódnak a kémek, de azt is tudtam, hogy nem bántanának senkit, hisz azzal lebuktatnák magukat. Az biztos, ha ezt esetleg túlélem meg kell osztanom mindent, amit eddig kiderítettem Dumbledore-al. Már nem számít, ha bolondnak néz. Ez már kezd túlnőni rajta, segítség kell. Zavaromba, és meglepetésemre nem tudok erre mit mondani. Csalódtam a Roxfortba.
Majd előadja a fenyegető monológját, amit már kaptam majdnem szinte ugyan ilyen Luciustól. De tudom neki a szája nagy, viszont Seth a tettek embere is.
- Azt hiszed, hogy hagyom magam nagyon tévedsz. Már én se vagyok a szende stréber kislány aki voltam. - nézek rá harcisasan, majd döntöttem, támadnom kell. El kel kábítanom, vagy kővé dermesztenem, azokkal nyerni egy kis időt. De gyorsan kell hozzá lennem.  
- Du... - kezdeném el  a kővé dermesztő átkot, mikor villámgyorsan ott terem előttem. Már előtte eltervezhette, hogy most fog ő is támadni, mert ennyire lassú nem lehettem. Erősen megszorítja a csuklómat, és a pálcás kezemet a levegőbe emeli. Hirtelen egy halvány sikoly jön ki a torkomon, a hirtelen jött fájdalomtól. Nem nagyon hatja meg. Majd felemel, én meg próbálok reflexerűen kiszabadulni, és minél nagyobbakat lendíteni a lábammal, hogy fájdalmasan beletudjak rúgni, hogy elengedjen.
- Ha engem megölsz, egy diákot a suli területén. Nem fogod megúszni. Szinte mindenki ismer, és hiányolni fognak!! - nyögöm ki küszködés közben, nem fog elengedni tudom. Csak időt akarok nyerni. Esküszöm végig arra gondolok, hogy James előbukkan hirtelen és a segítségemre siet. De nincs itt, és most egyedül kell boldogulnom. Ő csak egy ember Lily, ha háború lesz többen lesznek. Próbálom a kapálózással elvonni a figyelmét arról, hogy az ujjaimmal trükközve próbálom közbe a pálcámat felé irányítani. Ideges vagyok, félek... nem ejthetem el, most nem lehetek ennyire béna. Nagy nehezen azt hiszem sikerül is megfordítanom a pálcámat. Majd egy gúnyos mosollyal rá nézek. Gyorsan kell cselekednem, így ami elsőnek eszembe jut használható bűbájt elkiáltom.
- Relaxo !! - szikra eső kezd hullani a pálcám végéből, ami pont a szemébe sikerül. Ezzel sikerült is a célom, hisz a már vészesen fájó csuklómat elengedi. Ezt kihasználva még egy varázslatot elkiáltok, amig szenved a látásával. - Capitulatus !! - ezzel repül is a pálcája a kezéből. Majd ahogy bírok, minden erőmet kifejtve rohanok a kastély felé. Mindig van valami titkos buli a birtokon, Jamesék folyton kilógnak. Most pont nincs senki??

Lily & Seth

Lily & Seth

Olyan gyorsan rohanok, mint még életemben soha. Most szó szerint az életemért futok. A hideg levegő csípi a tüdőmet, természetesen a köd sincs a segítségemre. Az adrenalin segít a gyorsabb futásban, de az biztos, ha Seth magához tér, bármilyen gyorsan futhatok. Hogy mit akarok elérni ? Legalább valakit találjak, aki tud szólni Dumbledore-nak. Ha ezt nem is élem túl figyelmeztetnem kell valakit. Futás közbe kapkodom a fejemet, keresve valakit. Közben azért néha hátra pillantok ellenfelemre, és pluszba a varázslatok listái gurulnak végig az agyamon. Közbe kapkodom a levegőt, már kezdem érezni, hogy szúr az oldalam. Nem szoktam hozzá ennyi testmozgáshoz. Miközben annyi mindenre figyelek, már Seth a nyomomban is van. Alig bírok futni, de hála merlinnek az adrenalin ad annyi löketett, hogy tovább bírjam a rohanást. Majd arra leszek figyelmes, hogy valami robban, majd előttem füst terem. Nem nem állhatok meg. Mély levegőt veszek, és belerohanok a füstbe. Gondolom arra számított, hogy megijedek, és megdermedek a füst előtt. Normális helyzetbe ezt is tettem volna, de most annyira bennem van, hogy a kastélyt érjem el, hogy ha felküldök egy jelzőt meglássák... Majd olyan varázslatot hallok meg, amitől a szívem kiver egy ütemet. Olyan automatikusan, mondhatni reflexerüen fordulok meg a füstben felé, hogy olyan érzésem van egy pillanatig, mintha nem is én irányítanám a testemet.
- Protego! - mondom ki villámgyorsan, és a láthatatlan fal megkönnyebbülésemre távol tartja tőlem a kínzó átkot. Olyan iszonyat dühös leszek erre, mint még soha életemben. Megakart kínozni, nem megölni. Megkönnyebbülésembe egy-két könnycsepp legördűl az arcomon. Majd feltartom a pálcámat, és hangtalanul felküldök egy jelző fényt. A piros szikra csak úgy cikázik fel az égre. Mivel nagy a köd remélem, hogy elég magasra felmegy, hogy meglássák a kastélyból.
- Stupor !! - üvöltöm felé, időt kell nyernem, de természetesen kivédi. - Capitulatus ! - próbálom ismét lefegyverezni. De rájöttem, ahhoz hogy időt nyerjek ezek édes kevesek lesznek. - Stupor !! - ismét megpróbálkozom vele. - Petrificus totalus - próbálom megmerevíteni, ami több ideig tart mint az első kővé változtató bűbáj. Remélem betalálom, és nem sokára segítségem fog érkezni. Jó kis csatám lett ebből az ártatlannak tűnő estémből. Nesze nekem párbajszakkör. Most bemelegítek, csak a kérdés az, hogy túl is fogom e élni...

Lily & Seth

Lily & Seth

Teljesen kimerültem, a tüdőm valósággal sípolni kezd, ahogy kapkodom be a hideg levegőt futás közbe a torkom is neki áll kaparni. Nem fogom bírni a kastélyig, pedig már közel a cél, nem sokára ott vagyok. Bírnom kell a jelző fényem felment csak meg kell rövidítenem az utat, időt kell nyernem,ezért kell futnom! Mikor elhatározom, hogy kicsit belehúzok, egy hatalmasat robban alattam a föld, én meg oldalra repülök. Na erre nem számítottam. Fáj a fél oldalam, remélem nem tört el semmim. Megpróbálok nehezen feltápázkodni, de Seth már ott is van felettem. Oké nekem végem. De nem fogom megadni magamat könnyen. Biztos látták a fényt, már úton vannak! Le kell őt buktatnom, el kell kapniuk!
A kérdése egyszerűen lesokkol. Hogy kérdezhet ilyet, vagy csak poénkodik? Ránézek, próbálom magamat erősnek mutatni.
- Gondolod elhiszem, hogy nem akarsz megölni? Láttalak, felismertelek, láttam az emberkupacot, bevallottad hogy ők öltek meg. Csak az életemért futok, vagy ha nem is azért, de legalább letudjalak buktatni. Nem engedem hogy megúszd.
- nagy erőt kell vennem magamon, hogy ne fejtsem is ki, hogy mit tudok. Hogy tudok a kémekről, bár csak egyről tudom pontosan ki. Azt is tudom, hogy voldemort mindenhol itt van, mindenhol szeme meg füle, és hogy ezért felkészülünk. Nem fogjuk hagyni magunkat, ők nem győzhetnek.
- Tudod nem hittem volna, hogy ennyire becstelen sunyi gazemberek vagytok. Te meg az egész banda! - mondom neki, minden szavamból süt a megvetés.

Lily & Seth

Nekem ez a rohanás mindennapos dolog, szükségem van rá, mint másnak a levegőre. Bár ezt a tempót nem biztos, hogy az üldözöttem is bírja, illetve díjazza. De ez már nem az én gondom. Senki "szarját" nem veszem a vállamra. A félelemmel táplálkozom, Lily félelme, rettegése pedig ínycsiklandozó és kell. Akarom, követelem! Mint egy kisgyerek a csokit. A lány sikeresen fellőtte a jelzőfényt. Sebaj. Egy ember túl unalmas. Jöjjenek többen és akkor máris nem fogok unatkozni. Nem mintha most azt tenném, érezném. A robbanás sikeresen létre jött, Lily pedig a földön maradt, de mielőtt bármit is tehetett volna én közvetlen elé léptem, ő pedig… Óh igen, félt, éreztem és ez táplált. Szavaiból ítélve csak elrejti félelmét és ez megmosolyogtat.
- Lebuktatni? – húzom fel a szemöldököm és lehajolok értem és a ruhájánál fogva emelem a levegőbe, a pálcáját pedig kicsapom a kezéből, bár lehet már nincs is a kezében a hatalmas esése miatt.
Tekintetébe meredek, szívtelen, lélektelen üres szemekkel, melyek kiöltek minden érzelmet.
- Elkaptunk 12 diákot. Még élnek. Még! Ha bármit is szólsz bárkinek erről a történésről, nekik annyi. És nem, ez nem fenyegetés. Ez ígéret! Azt pedig betartom, mivel én küldöm őket a halálba. – húzom hirtelen közel magamhoz, hogy érezze mennyire is súlyos terhet adok a vállára. Hiszen ha bárkinek is elmondja, az ő hibája lesz a haláluk. Bár nem tudom biztosan, mennyit tud a dolgok történéséről, de nem is izgat. Csak a tekintete és az érzelmei.  Következő megvetéssel teli mondata meglep, sunyi gazemberek? Nevetséges.
- Még mindig azt hiszed, mi vagyunk a rossz? Az egész világ romlott, még mindig nem vetted észre? Mi csak tisztítást hozzunk. - a múltban elszenvedett traumák és sérelmek, elnyomott érzelmek miatt létrejött kegyetlenségem, mely rátesz mindenki utálatára. Mindenkit gyűlölök!
Alattomos vagyok, mint a kígyó és sunyi mint a macska. Szeretek mindent egyedül, a saját belátásaim szerint csinálni. Amikor a mesterem figyelme nincs rajtam, mint most. Azt hiszem.
- Miután szembesültem az igazsággal és a belétek vetett bizalmam végleg elvesztettem, arra tettem fel az életem, hogy elpusztítom azt a dolgot, ami a leggonoszabb az egész Világon. Az Embert... Meg akarom mutatni nekik, hogy nem érnek semmit és az egész faj csak egy rosszul sikerült "kísérlet" aminek el kell pusztulnia és el is fog. Csak az Aranyvérűek maradhatnak, de azokból is csak azok, kik megvetnek benneteket! El akarom pusztítani az emberiséget, hogy felgyorsítsam az "Evolúció Csúcsának" sorsát, ezzel időt adva a többi, életre érdemes élőlénynek. És te! Mindezt végig fogod nézni. Akár akarod akár nem. Ismered az érzéseimet irántad, nem igaz? Téged ezért is nem foglak elpusztítani és azt sem fogom engedni, hogy bárki is hozzád érjen. – hangom nyugodt, egy cseppet sem húztam fel magam a saját szavaimon, legfőképpen az övéin nem, még mindig táplálkozom.

Lily & Seth

Az egészet,hogy ez most megtörténik itt velem, nem akarom elhinni. Ez annyira abszurd. Miközben kapkodva a levegőt, próbálok észhez térni, és talán felállni, azért imádkozok magamba, hogy ébredjek már fel ebből a borzalmas rémálomból. Nem bírom, felakarok kelni. De ekkor a helyzet rosszabbodik, Seth felém kerekedik, majd ismételten megragad és felemel. A pálcámat már elővigyázatosan kiveri a kezemből. Azt hiszem, ennyi volt itt a vége. Vajon bekerülök a Reggeli Prófétába? Szalagcím: Meghalt egy 17 éves mugli lány a világ legbiztonságosabbnak hitt iskolájában. Sebaj, valamit érni fog a halálom. Még hozzá azt, hogy még jobban biztosítsák az iskolát, illetve lebukjon Voldemort serege végre. A fenyegetőzésemmel túl sokat nem értem el, csupán annyit, hogy vissza kaptam. Sőt nagyobbat csattant mint bármi. Egyszerűen kétségbe esett tekintettel nézek rá, próbálom feldolgozni ezt a lehetetlennek tűnő információt. Hogy kaptak el 13 diákot, úgy hogy semmit nem tudunk róluk? Az iskolában miért nem szóltak erről, miért nem figyelmeztetik a diákokat? Próbálom vissza fogni magamat, de belegondolok hogy az a 13 gyerek ezek között van, önkéntelenül is bekönnyezik a szemem.
- Mi a fenét akartok ti gyerekektől? - nézek rá bosszúszomjasan. Ha ezt túlélem első utam Dumbledorehoz fog vezetni. Természetesen ügyesen fogom csinálni, de legalább kifogom deríteni azt, hogy miért nem figyelmezteti a diákok a veszélyre. Nagyon dühös vagyok, ha nem lennék ilyen gyenge, és ha megtehetném, azonnal össze szednék egy csapatot, és indulnék a diákok kiszabadítására. Csak éljem meg, hogy végre auror lehessek, ez az utolsó évem, de olyan messzinek tűnik minden. Egy biztos, hogy harcolni fogok az utolsó leheletemig.
- Miért jók vagytok? Az imént fenyegettél meg 13 gyerek megölésével. Igen mindig ti vagytok a rosszak, te vagy a rossz! A jó sosem ejtene túszokat, pláne gyerekeket, és ölne. Nem az én "fajtámat" kéne kiirtani, hanem a tiédet. A velejéig rossz, romlott és gonosz embereket. - egy könnycsepp legördül az arcomon, de próbálok többet nem ejteni előtte,nem adom meg neki ezt az örömet, hogy lásson sírni. Erősnek kell lennem, most még jobban mint valaha. De cseppet megtörök, ahogy nézek a rideg szemeibe. Hova tűnt az a helyes, kedves kis srác, aki még akkor tetszett? Már a hideg ráz tőle.
- Mi a fene történet veled... - kérdezem, de inkább csak magamnak, mint neki célozva a kérdést. Tudom a válaszát, hogy a világ tette ilyenné stb. De akkor is, borzalmas. Inkább már szánom szegényt. Ismerem az érzéseit? Most komolyan ezzel jön? Minden elveszett, amit hittem róla. Nem tudom ki ő. Igen hallottam "Pletykákat" arról hogy Sethnek nagyon tetszettem, és nekem is tetszett, de én kis szégyenlős voltam, és sose gondoltam egy percig se, hogy bármikor is én fussak fiú után. Mivel ő nem jött oda soha, így ennyibe is maradt a dolog. Majd eltűnt.
- És mi a terved az érzéseiddel? Nyakörvet teszel rám? Az nem fog menni. - merlinre bárcsak mondhatnám azt neki, hogy már késő mert Jamesel mi... nem vagyunk együtt még, de annyira akarnék neki fájdalmat okozni, de ezzel csak magam alatt vágnám a fát, és Jameset pedig egyáltalán nem akarom belekeverni.

Lily & Seth

Nem tudott messzire menekülni, előlem senki nem tud, se elbújni se menekülni. A pálcája a földre kerül, a lány pedig előttem, miközben a ruhájánál fogom meg és emeltem a levegőbe. Megérzem, ahogy a kételkedés és félelem szétárad a testében. Élvezettel tölt el, mosolyom is csak szélesedik, majd hamar komorabb leszek. Remek, érezze csak, hogy minden kiszabadul az irányításából, hogy homokként pereg ki minden az ujjai között. Ellenkezzen csak, nem igazán tud kijutni az én markomból. Fenyegetőzésére én nagyobbat dobok, 13 gyerek elég nagy áldozat, erre még ő is rájön. Ha elengedem, eltűnik az éjszakában és elkotyog mindent, de akkor az ő lelkén tapad a vakarcsok halála, kell ez neki? Nem. Ő nem ilyen. Ártatlanokat nem sodorna bajba. Majd elkezd kiosztani, hogy engem, vagyis minket kellene megölni, mert mi vagyunk a rossz fiúk.  
Mire erre ő is rájön, közelebb hajolok. Elég közel, hogy lássa az arcom a holdfényben.
- Kicsit többet vádaskodsz mit azt a gyomrom bevesz. Nagy szó ez cica. - ennél a pontnál már az én hangomból is jól kiszűrhető a düh. - Neked megingott a hited, ha csak nem teljesen elvesztetted! Megtaláltad, amit kerestél és a válasz csak összetör! - az arcvonásaimat kontrollálni egy dolog, könnyen megy higgadtnak maradnom, ezt az évek alatt megtanultam Aiden mellett. És ő is tanul mellettem, afféle kölcsönös dolog ez. Közben a csaj még mindig a múlt kísértetével viaskodik. Belehasad a fejem, de megérzem ismét a félelmét. Tisztán érzem. Nem nézem végig ugyanazt a szereposztást még egyszer. Ma nem! Most itt vagyok! Elönt az őrület és a düh. Tomboló, könyörtelen undor, valami, amit nagyon rég éreztem. De hirtelen megáll. Nem azért mert bármi fizikai akadálya lenne, hogy folytassam. Belő gátlás fog vissza. Őt megfertőzte a félelem. Mindenkit elönt az ösztönös elemi rettegés. Az, amiért az ember nem érzi jól magát a sötétben, amiért fegyvert fog és elbújik, valami, ami mélyen belűről azt súgja. MENEKÜLJ! Remélem megéri a numera ezt a mennyiségű vesződséget. Nem akarom, hogy miattam csökkenjen a hely népszerűsége. Komolyan kell ez nekem? Annyi kurva és fanatikus lányka rohangászik errefelé és nekem saját vadászat kell. Meg akartam ölni, most meg, meg akarom szerezni. Az is igaz, hogy lehet csak pár átszórakozott éjszakára van szükségem tőle. Aztán még mindig kinyírhatom. Őt bámulom, úgy sincs jobb dolgom és ha már így játszadoztam akkor már csak büszkeségből is végigcsinálom. Heh...büszkeségből... megint magamnak hazudok. Na persze. Csak meg akarom dugni. Szép az este. Látszanak a csillagok és pompásan ragyog a hold. Talán egyszer el jön az idő, amikor már nem lesz ember akire a fénye essen. A figyelemreméltóan beteg ötlet gondolatával játszadozni kezdek. Háborúk, vérontás, pusztítás... Repül az idő, ha szép dolgokra gondolok.
- Béklyókat kapsz. Nem hagylak elmenni. Akkor már többé nem. – nem tudom, van e valakije, de ha van is, azt is elpusztítom, ugyanazt a szenvedést éli majd át, amit a többi veszett ellenfelem. Csak sokkal fájdalmasabban.
- De ennek még nincs itt az ideje. Most még elszórakozgatok veled és majd később jön az önfeledet játék.

Lily & Seth

Nagyon ijesztő, rémisztő helyzetbe kerültem az biztos. Most először tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek. Sarokba szorított, és nem tudom hogy mit tudnék tenni ellene. Tizenhárom gyerek van náluk, nekem meg tartanom kell a számat, különben végük. De honnan tudhatná meg, hogy elmondom Dumbledore-nak? Gyorsan intézkednek, és szépen csendbe menne végbe a mentő akció. Viszont hol is vannak, azt nem tudom. Egy újabb zsákutca. Ekkora súlyt nem bírok el, ennyi életet nem. És honnan tudja, hogy nem öli meg őket amúgy is? Egyáltalán mit akarnak velük csinálni, hogy életbe tartogatják őket? Lehet ez egy újabb toborzás Voldemort cserkész csapatába. Nagyon dühös vagyok, de ezzel most sajnos semmit nem érek, ahogy pálca nélkül se. A pálcám nélkül, csak egy nagy szájú mugli vagyok, sokat nem tudok tenni.
- Vádaskodás? Ez nem vádaskodás, hanem ténymegállapítás. Rossz hallani hangosan, amit a belső hangod mond egyfolytában neked, hogy milyen ember is vagy, igaz? Addig nem tűnt valóságosnak ameddig valaki ki nem mondja, hogy egy gyáva szörnyeteg vagy, egy árnyékban. Cica. - az utolsó szót a lehető legnagyobb undorral küldöm felé. - Hitem? Elmondjam, hogy miben hiszek? Abban hogy előbb vagy utóbb az Azkabanba fogsz kerülni. Lehet nem most, lehet pár év múlva, és az is lehet, hogy én foglak elkapni, és oda zárni. Ha ma nem végzel velem. Mert lehet jobban fogsz járni. - Őszintén szólva, nem tudom ehhez a vissza szóláshoz honnan szedtem a bátorságot. De annyira dühös vagyok, mint még soha. És egyszerűen tudatni akarom vele, hogy mennyire megvetem. Egy szörnyeteg ennyi, ezen nincs mit tárgyalni. Lehet tud róla, de azért még egy szörnynek is rossz lehet hallani, hogy más is így vélelkedik róla. Azt se tudom, miért játszadozik velem, és miért nem öl meg. Sokkal könnyebb lenne neki, de ahogy látom nagyon is szereti a játékokat. Az agyam vissza kapcsol abba az állapotba mikor a szabaduláson kezd el gondolkodni. Ha nem is öl meg nem hiszem, hogy éppen meg fogom ezt úszni. Hiszen nem rég még cruciót szórt rám, ami szerencsémre nem talált el. Viszont most pár cm-re vagyok tőle, megragadt, és csak nála van pálca. Ha rám küldi nem tudok menekülni. És semmi kedvem akkora fájdalmat átélni. Megölni nem akar, ezt már ki is jelentette szinte, és az hogy így játszadozik velem, és beszélget az is azt bizonyítja. Csak azt nem értem, hogy valóban nem látta senki a jelző fényemet? Vagy lehet úton vannak, csak nekem tűnnek ezek a percek óráknak? Majd bejelenti, hogy nem fog elengedni, szóval valóban tetszem neki, és szánt szándéka magának megtartani. Fájdalmat akarok neki okozni, kiakarok szabadulni, de mit tehetnék.
- Tudod van valakim, és ha bármit fogsz tenni velem, az egy dolog, hogy az én haragommal kell szembesülnöd, ami nem lesz szép, de plusz az övével, és hidd el Őt se kell félteni. - egy gonosz kis mosoly húzódik a szám sarkán. Nem tudom, hogy miért mondtam el hogy van valakim, mikor megegyeztem magammal, hogy nem fogom. Csak annyit tudok, hogy ezzel valahogy pofán csapni akartam, de az biztos, hogy nem fogom elárulni a nevét. Inkább öljön meg, minthogy Jamest veszélybe sodorjam.
- És még is mit akarsz tenni? - kérdezem közben csak húzni akarom az időt. Ide kell érnie valakinek, vagy valami jó menekülő terv kell. Azért elkezdek ficánkolni, hátha leejt a földre, és feltudom venni a pálcámat, illetve a kellemetlen részt eltalálni rúgásokkal.

Lily & Seth

Sakk matt, ez a jelenlegi helyzet, ami kialakult köztünk. Ő fél, én ezt érzem és a 13 gyermek is veszélyben van, kik a karmaink közt vannak. Se ki, se be, ez pedig egyet jelent a biztos halálal. Nem akarom még befejezni. Remekül szórakozok. Ilyen minőségi játékszert nem lehet mindenhol találni. Most mit mondjak? Van benne potenciál, az a kicsi szikra, ami mindig belobbantja. Talán itt az ideje az utolsó szúrásnak. Talán most meglököm és eldől, hogy elég erős e ahhoz, hogy folytassuk a dolgot. Igen ez egy jó kis este lesz.  Elég a hold fénye, hogy lássa a fehér bőrömön lyukként tátongó fekete szemeket.  Egyszerre akarom őt apró cafatokra robbantani egy hatalmas erejű Confringoval, és ezzel egy időben azt is akarom, hogy ne engedjem elmenni, mert amíg az én kezemben vannak a dolgok, legalább vannak valaki kezében. Milyen jót tudnák vele szórakozni. Nem vagyok az a kimondottan szadista alkat, de hazudok, mert az vagyok, szeretem gyorsan és egyszerűen lerendezni a kérdéses ügyeimet, de vele itt... Szerintem napokig el tudnék lenni egy pincébe zárva. Nehezen törne meg, előbb döglene meg, mint hogy bármit is elismerjen nekem, nem is ez lenne a lényeg. Az impulzusok az aktus közben. Az számítana egyedül. Játékszer. Semmivel sem több egy olcsó rongybabánál. Gyáva szörnyeteg? Ugyan már! Szörnyeteg vagyok, de nem a gyávábbikból. A válasza pontosan olyan, amilyenre számítottam, így nem lep meg egy cseppet sem, hogy milyen szavakat és milyen hangnemet enged meg magának velem szemben.  Az- az undor mellyel hozzám szőtte szavait kissé kiábrándító, még szorosabban markolok rá a pálcámra, de az csak testem mellett lóg és feszülten várakozik, mint gazdája. Előkerül az Azkaban és hogy ő fog elkapni, hacsak meg nem ölöm itt helyben. Ebben hisz, hát ez számomra teljesen elfogadhatatlan és ennek következménye is van, nem kicsi. A pálcámat tartó kezem mozgásba lendül, ökölbe szorult és egy marha nagyot lekeverek a lány arcába. Közben az agyam hátsó zugában morgós hang duruzsolt: szólj rám egy rossz szót, a sminkesen túl, egy fél mondatot, és esküszöm, megmutatom, mennyit változtam.
- Mondok én neked valamit, napsugaram. Te... élni fogsz. És szépen lassan végig fogod nézni, ahogy kiírtjuk az egész fajtádat, utána pedig az én seggemet „fogod törölni a reggeli után”. Lehet, hogy nem holnap... Lehet, hogy tíz év múlva vagy húsz... -  tartok pillanatnyi szünetet  
- De garantálom neked, hogy ez így fog lenni! Nem másképp... - Vadászni akartam. Őt akartam zsákmánynak. Nekem ez kell. Ettől érzem, hogy élek, ettől válik minden élesebbé, minden perc értékesebbé, ez hajt.  Roxfort, egy akadály, gát, amit nem át akarok ugrani, hanem porig rombolni, és ezzel megmutatni, hogy igenis képes vagyok rá. Ösztönző, amiért gyűlölöm, ugyanakkor a teremtett helyzetet nem leszek rest a javamra fordítani.
Meg fogom ölni őket, mert lenéztek.
Van valakije, sebaj. Minél több rettegést zsebelek be, az csak jó nekem, nekik meg piszok rossz hogy velem futnak össze valahol a sötétben. De nem csak akkor vagyok aktív, hanem nappal is, majd betérek egy szép napos időben, és bumm. Kérdése elgondolkodtat egy másodpercre, aztán szabadulni próbál, rúg és a karom is megragadja, mely elkapta a grabancát. Egy pillanat alatt termek az egyik fánál, tulajdonképpen csak három lépés volt. Neki nyomtam a lányt, érintette a hátát az a kemény hideg, majd a füléhez hajoltam, miközben ridegen meredtem magam elé, illetve a fa kérget figyeltem.
- Miért nem tudod ezt megérteni? – pár másodperces hatás szünet, majd eltávolodok a fülétől, hogy arcát kémleljem, végül a tekintetébe meredek.
- Te mindig csak másokkal foglalkozol. Ne üsd az orrodat mások dolgába. – elengedem, de úgy hajolok és teszem a karjaimat, hogy ne tudjon se jobbra se balra menekülni, tenyereim a fának nyomódtak.
- Álom? Jövő? Mi van a tiéddel? Ne foglalkozz más jövőjével, mikor még a sajátodról sem döntöttél!!

Lily & Seth

Hogy őszinte legyek, el reppennek mellettem a szavai. Már egyértelművé vállt számomra, hogy Seth komoly gondokkal küzd. Még pedig azzal, hogy nem normális, és kegyetlen. Már alig várom, hogy ennek az egésznek vége legyen, ha így, ha úgy. Látszik, hogy az idegeivel játszom, egyre idegesebb. Azt akarom, hogy haladjunk valamerre, vagy öljön már meg, vagy engedjen el. Ezt a szenvedést, és a fenyegetőzést nem bírom. Most gyenge vagyok, pálca nélkül nevetségesen gyenge. Arra várok, hogy végre jöjjön valaki aki megment, de hiába. Rajtunk kívül csak a szél van itt, és egy két lámpás világítja be az udvart. Nincs már annyira messze a kastély, közelebb tudtam kerülni a nagy menekülésem közepette, de mégsem eléggé közel. Az biztos, ha ezt megúszom , soha többé nem keresem meg még egyszer azt a növényt. Amint látom az Azkabanos fenyegetésem megtette a maga hatását, hisze egy jó nagy pofont lekever, amire oldalra repül a fejem. Érzem a vér fémes ízét a számba, és seb a szám szélén elkezd csípni eléggé. Azt hiszem most már tényleg kezdek félni. Csak gúnyosan elmosolyodom a csapásra, hisz mi mást tehetnék? Azt hogy elkezdek, sírni, könyörögni, szenvedni.. nem semmit nem érnék el vele, sőt még jobban is érezné magát. De ezt határozottan nem fogom neki megadni. A következő fenyegetésében, csak annyi ijesztett meg, hogy kiírtja a muglikat. Amit nem engedhetek meg, fel kell vennünk a csatát. Jó hírnek szolgál, hogy nem akar megölni, de vannak rosszabbak is a halálnál. Az utolsó megjegyzésére elejtek egy gúnyos nevetést.
- Ugye tudod, hogy az semmilyen formában nem fog előfordulni? Előbb szúrnám magamat le, minthogy bármilyen formában is közöm legyen hozzád. - mondom neki, már félelmetesen hideg nyugodtsággal,  komolyan. Tudom, hogy főleg ekkora pofon után nem kéne még jobban provokálnom, de azt hogy hagyjam magam, nem az én stílusom, már nem. Mint ahogy Ő is, én is változtam. Erősebb lettem, kitartóbb. Ami jobban tetszik. Már nem hagyom magam, senkivel szemben. Sajnálatos módon rúgkapálózásom semmit nem ér. Csak éppen annyit, hogy még jobban feldühítettem, így neki vág egy fának, amire kénytelen vagyok egy fájdalmas sikolyt megejtenem. A fából kilógó egy rész teljese beleállt a derekamba, ami nagy fájdalom mellett nyomódik a testembe. Ami még jobban aggaszt, hogy egyre távolabb kerülök a pálcámtól. Egyre jobban esek kétségbe. Legszívesebben elkezdenék James után kiabálni, azt akarom hogy megmentsen, most nem tudom kimenteni magamat. Ezúttal csapdába estem, és egyedül nem tudok kiszállni belőle.
A következő szövegelésére alig figyelek oda, hisz a derekamba lévő nyomó fájdalom, és a fél arcomat ért csípő fájdalom eltompítja az érzékeimet.
- Én tudom mi lesz a jövőm. Most szépen elengedsz. Oh igen látom... - mély levegőt veszek, mert tényleg alig kapok, mintha a nyomó fájdalom a tüdőmbe vándorolna. Csak kapkodom a levegőt, közbe olyan bosszúszomjasan nézek Sethre, ahogy csak tudok. Ha szemmel ölni lehetne, már szabad lennék. - ... elengedsz, elvégzem az iskolát hozzá megyek egy erős aranyvérű varázslóhoz. Elvégezzük nagyon sokan az aurori hivatást, majd vadászni fogunk a fajtádra. ÉS egyet mondhatok, mi fogunk nyerni. Te pedig az Azkabanba elveszted a maradok jó emlékedet is, és csak arra fogsz tudni gondolni, hogy a Roxforba kellett volna maradnod.   - ezt egy szuszra mondtam ki, mert minden egyes levegő vétel fáj. Ha fenyegetőzünk, akkor fenyegetőzünk, nem maradok ki belőle.

Lily & Seth

A félelme szagával nem foglalkozom, bár eléggé fullasztó, hozzászoktam már az ilyesmihez. Teszem fel a kérdést, a következő pillanatban pedig lendül a kezem, a jobb karom öklével ütöm arcon a lányt. Cseppet sem tisztességes. Nőket verni, nem igaz? Az ijedtsége és a lappangó félelme bódítóbban úszik az elmémbe, mint a szeszgőz. Nem nyújt a szokottnál több élvezetet, nem érdekel a mágiája sem, ő is csak egy darab rongy a koszos polcon végigterülve úgy, mint akárki más. Darab, darab.
Ajj, ne már! Mosolyog! Mi a francért mosolyog, amikor éppen próbálom ráhozni a masszív frászt? Komolyan kiábrándító. Hogy fáj-e? Hogy képes-e nekem ez a lány fájdalmat okozni? Azóta nem érzek ilyesmit, amióta a mesterem elégszer vert véresre ahhoz, hogy kiölje belőlem. Na az fáj. Ez legfeljebb viszket. - Ó, hát azt nem venném a lelkemre. - a mimre? Nem tehetek róla, már-már hitetlenkedve nézem a "tiszta és törvényes" tanulására. Persze, én meg a pápa vagyok, cica..
- Alig várom, hogy elkezdj próbálkozni.. Tíz, vagy húsz év múlva... nem érdekel. Kezdj bele és én addig nem nyugszom, amíg fel nem "lógatlak". Ha száz év kell hozzá, hát száz év múlva. - egyem a kis szívét. Tudom ám, milyen ez, úgy pofázni, hogy semmi sincs előtted, csak álmok és célok. Motivált, ez jó, ez tetszik, ezzel már lehet mit kezdeni, nem úgy, mint a hazugságaival, a megkérdőjelezésével vagy azzal, hogy megpróbál megsérteni azzal, hogy „rusnyának” titulál. Kit érdekel? Kurvára senkit. Ez az, ami érdekel.  
- A baj csak az, hogy nem lesz rá sehány éved cicavirág. Sőt, ami azt illeti, egy évet se jósolok neked, de ne aggódj, tőlem kaphatsz gyorstalpalót ha szeretnél, csak tudod, még mindig van két apró bökkenő. -  ha akarnám, se tudnám szebben mondani, hogy kibaszottul és kurvára elegem van ebből a helyzetből. Nem vagyok én ám türelmes fickó, még ennyire sem, mint amit most produkálok. - Nem tudsz rólam szart sem. Kettő... Nem vagyok egyedül...
Elég, ha ennyit elhintek neki, nem adom meg szám szerint, hogy kikre számíthat, és bár alapvetően egyedül melózunk, nincs kizárva, hogy érdek szolgálhat érdeket elég hamar. Az életben semmi sem lehet rosszabb, mint velem kötözködni, aztán rájönni, mennyire nincs semmi esélyed arra, hogy viszontlásd a szeretteidet.
Bűntudatom van azért, mert nem aláztam meg eléggé a testvérem gyilkosait. Ő vigyorog, én pedig már-már bunkónak minősíthető stílusban stírölöm végig őt, ahogy ott lóg leizzadva, a bőréhez tapadt kósza hajszálakkal, mint valami köhöm, igen. .
- Nem szeretek túl sokáig bajlódni felesleges dolgokkal. Majd meglátom, mennyire fogom élvezni. - Minden esetre a továbbiakban rezzenéstelen arccal hallgatom, és a szünetek közt, amiket a mondatok közt hagy, a következő megszólalásából ítélve pontosan sikerült felmérnie a helyzetet. Mondjam azt, hogy okos kislány? Még véletlenül se. Így is tovább tartott vele megértetni.  Aljasul mosolyodom el, holott kivételesen tényleg nem terveztem bántani vagy éppen erőszakkal elvenni azt, amire szükségem van. Retteg. Szinte reszket. Az illata úgy kúszik az elmémbe, mintha csak egy csali lenne, amelyre a vadak kapják fel a fejüket. Szerencsétlen csaj, azt se tudja már, mit csinál, csak valami kényszerűségtől vezérelve próbál ezzel jó benyomást tenni. Legalább is számomra ez jön le ebből az ellentétes viselkedésből, Kiskutya szem nincs, de megindul helyette a szófosás. Most komolyan... Miért kell mindent ennyire túlgondolni? Mire befejezi a mondandóját, már el is felejtem, hogy mivel kezdte az egészet, egyedül a vadászat, a jó emlékek, meg a Roxfort maradnak meg. Te jó ég. Köszönöm szépen a ténymegállapítást, erre én is rájöttem. Csak azt nem gondoltam komolyan, hogy ez bármit számít. Egyrészt azért, mert én sosem tévedek. Nem engedhetem meg magamnak sem a hibákat, sem a tévedéseket.
- Elmondok egy titkot... - reagálok halkan az előző csodaszép bókjaira, miszerint nem vagyok normális. - Én mindig azt csinálok, amit akarok.
Hangokat hallok közeledni, összesen...talán négyet, jött a felmentőserege, de még nincsenek elég közel, hogy távozzak. A társaságom egyelőre megfelel. Csak neki nem. Elhúzom a fától és elengedem, folytassuk a macska egér játszmát?

Lily & Seth

A megérzésem azt súgja, hogy nyugodjak le, mert nem sokára ha így, ha úgy de vége lesz ennek a kellemes csevegésnek. Úgy érzem, hogy a derekamba fúródó fa tartozék, kezdi kipréselni teljesen a maradék levegő készletemet, ami eléggé kellemetlen. A levegőt próbálom kapkodni, hogy ne ájuljak el, verejtékezem, azt hiszem mondhatom, hogy minden bajom van. Csak az a gondolat tart ébren, hogy valahogy csak vége lesz, és elfog engedni. Sajnálom, hogy ez lett Sethből, hisz okos, ügyes gyerek volt, csak kissé depressziós. Viszont remek varázsló válhatott volna belőle, de valamilyen oknál fogva, úgy mond a "sötét" oldalt választotta. És ez szerintem, természetesen helytelen. Kár, hogy nem segíthetek neki, azt hiszem ez már vissza fordíthatatlan folyamat. A tekintete, az a hidegvérű nézés, amilyen könnyedén beszél a kegyetlen dolgokról. Sajnálom. Majd csak hallgatom a fenyegetőzését, és ahogy szorul ki a levegő a tüdőmből, és kezdek úgymond ájuldozni elmegy belőlem a harag. És csak az van bennem, hogy sajnálom szegényt, és a régi Sethet látom rideg szemei mögött. Majd arra, hogy 10-20 év múlva fellógat, csak elmosolyodom. Nem reagálok rá, csak küzdök tovább a levegővételért. Komolyan csak szánni tudom,minden harag elszáll belőlem, fokozatosan mint a levegő vétel. Csak a fenyegetőzés, a fenyegetőzés, és én csak hallgatom ezekre nem is reagálok.
Arra kicsit felébredek mikor bejelenti, hogy nem tudok róla szart se. Csak gyengéden, minden harag nélkül ránézek.
- Ismerlek, ismertelek. Sajnálom a bátyádat. - felemelem a kezemet, és megsimítom az arcán végig futó heget. Egyszerűen késztetést érzek rá, hogy fizikailag is együtt érzést nyilvánítsak ki. Nem vagyok hülye, ami azt illeti túl okosnak is tartanak, nálam hamar összeáll a kép. Logikusan gondolkodom, és hamar össze állnak a fejembe a képek. Ez a legjobb tulajdonságom, amire büszke is vagyok. - Tudom, hogy részben ez emésztet fel, tudom mert én is elvesztettem az egész családomat. Megértelek, de én inkább ezt a szenvedést... - kicsit felnyögök, majd mély levegőt veszek, hogy legyen elég levegő folytatni a beszédemet. - ... arra fogom felhasználni, hogy segítsek. Te rosszra használod fel a haragodat. - a kezem ott megpihen az arcán. Elvileg érez irántam valamit, hátha a kedves gesztus megenyhíti. Miért lesz valaki rossz, gonosz, kegyetlen? Nem tudom biztosan, de az én meglátásom szerint, sokba rájátszik a szeretet hiány. Igen, ahogy Seth elvesztette a bátyját, a szeretet kimaradt az életéből, hisz bezárkózott, nem engedett senkit közel magához, így magányos lett. A magány pedig erre sarkallotta. Talán ha lett volna neki valaki, aki szereti.
- Sajnálom, hogy nem voltam melletted. - próbálok együtt érző lenni. Ember vannak érzései, csak meglehet valahogy törni. Ezért próbálkozom a gyengédséggel, és az együttérzéssel. Remélem valamilyen szinten sikerül rá hatnom, és elgondolkodik a dolgokon. Nem szoktam senkiről lemondani, bár úgy érzem, vagyis láttam, hogy számára már késő. Számomra viszont nem. De komolyan gondoltam, hogy lefogom vadászni. Embereket ölt, és ezt semmivel nem teheti jóvá. Most nevetségesen hangozhatok, de az auror képzőbe rengeteget fogok tanulni, gyakorolni, illetve a párbaj szakkörünkön. Mikor újra találkozunk nem leszek ilyen gyenge mint most, hogy nevetségesnek, és üresnek találja a fenyegetéseimet.
A következő kijelentésén, csak elmosolyodom.
- Igen vettem észre. Bizonyára senki nem parancsol neked, még a Sötét Nagyúr sem. Önszántadból ölted meg azokat az embereket, és nem parancsra. - ezt is nagy levegők között tudtam kimondani, és egyáltalán nem támadóan, hanem szinten tartottam a sajnálkozó hangnemet. Majd léptek zaját hallom meg,amiért hálásan feltekintek az égre. Viszont az agyam vadul elkezd kattogni, és kétségbe esetten nézek rá. Vajon mit fog tenni? Megöl, és elrohan? Felveszi a harcot a megmentőimmel? Nem tudom, az biztos, hogy most elenged, és azonnal a mellkasomhoz kapok, és lerogyok a földre. Kapkodom a levegőt,minden egyes szippantás szúró érzés. A tekintetem a pálcám felé vándorol, és oda mászok érte. Remélem nem kell használnom. De tagadhatatlan tény, hogy biztonságosabban érzem magam, ha nálam van.

Lily & Seth

- A ki örökké csak reménykedik, saját maga döbben meg a legjobban, ha kiderül, az őrült álmai, vágyai nyírják ki. - Ez a rideg valóság. Minden érzelmet kizárok, nem létezik, nincsen, egyes egyedül már csak egy olyan lányt látok magam előtt, aki nem kerülheti el a végzetét. Nincs helye a fájdalomnak, nincs helye a keserűségnek, sem semmi másnak, csak és kizárólag a feladatnak, a szankciónak, amit mindenki megkap, aki hasonló vétket követ el. A szerelmem volt, ugyan ezt ő nem tudhatta régebben, de így alakult, és mégsem kímélem, nem kegyelmezek, mert ez a szó nem szerepel a szótáramban. Meguntam a beszédet, a felesleges köröket, egy szót sem szólok már, a válaszaira is úgy reagálok, ahogyan éppen nekem tetszik, és nem azért, mert nagyképű vagyok, de eleget legeltettem a pofámat. - Semmiféle magyarázat nem érdekel, nem hat meg, bármit is mondasz. - csak azt jegyzem meg, ami számíthat akárcsak egy fikarcnyit is. Minek hisz, vagy mit gondol rólam, mind mellékes, legyek a szemében egy sötét paraszt, egy nagyképű akármi, aki gondolkodni is képtelen, csak megy előre, mert megteheti. Szeretem, ha alábecsülnek, ha a stílusom miatt elkönyvelnek izomagynak, és álmukban sem gondolnak arra, hogy ez az őstulok bizony használja is a fejét, és nem csak arra, hogy lefejeljen másokat. Ez most nem az a helyzet, hogy leoltsam, vagy egyáltalán cinikus megjegyzéssel jutalmazzam, azt majd máskor.  Az érintése az egyetlen, mellyel a szívem kihagyott egy dobbanást, de csak ennyi, hiszen ő csak egy játékszer, csakis az enyém, mellyel bármikor eljátszadozhatok, ha úgy tartja kedvem. Nem ismer. Sem ő sem pedig más. Még a mesterem sem ismert ki teljesen. Az egyetlen aki ismert, az a bátyám volt.
Szerencsétlen anyám és apám ezt hallaná... én, aki mélyen „vallásos” családból származtam egykor, azon szórakozik, hogy esetleg a nagy Isten elfordul tőle.
- Pokolra fogok jutni, micsoda csapás. Mivel öltem már, hát nem kurvára mindegy? - Több vér tapad a kezemhez, mint egy modern vérellátóegységben fellelhető sok éves fejadag. Akkor meg? Már olyan mindegy, nem? Hallgatom Evans okoskodását, és ha rendes lennék, még néha bólogatnék is, nehogy letörjem a lelkesedését. Elengedem és egy gyors pillantás elég ahhoz, hogy lássam, nem fog belehalni a sérüléseibe, nem vagyok érzéketlen... annyira, de minek foglalkozzak többet valamivel, vagy épp valakivel, mint amennyit érdemel?
Bingó.  A bosszú megszületett. A pálcát is a kezébe veszi. Maga vagyok a megtestesült udvariasság, hiszen életben hagytam, jobb, ha feljegyzi a naptárába, mert ezt az oldalamat nem sokan ismerik, és még kevesebben mondhatják el, hogy első alkalommal megtapasztalhatják. Ha mégis, másodszorra már nincs rá esélyük. Most valami hülye bókot kellene belöknöm, de felesleges, Evans nem hülye, minek ismételjem az elcsépelt szavakat? Mi fogott meg benne? Az a rejtett kettőssége? Ami ott van benne, amit titkolni igyekszik, hiszen ehhez szokott hozzá, ami bármelyik pillanatban változik, ha kell, igazi hölgy, ha kell, akkor egy harcos hercegnő és a jobbik fajtából. Hisztéria nélkül.  Én a brutalitáshoz, az erőszakhoz vagyok szokva, így fogalmam sincs arról, milyen az, amikor valaki esetleg képes gyengéden is hozzám érni.
- Akinek itt vesztenivalója van, az te vagy. – ugyanolyan rezzenéstelen arccal jelentem be, mint az előbb is, mintha mi sem történt volna, pedig de. Túl vagyok már azon a koron, amikor még az volt a fontos, hogyan tudok elbűvölni bárkit is. Elbűvölni... jó vicc, mi értelme? Ideig-óráig működik, aztán jön a fekete leves, és kész. Kíméletlenül őszinte vagyok most vele, nem éppen finoman közlöm a véleményemet, és világítok rá arra, hogy mennyire abnormális az a "család", amiben ő él. Egymásért felelnek, egymásért állnak ki, a boldogulásuk kulcsa ez, nem pedig az, hogy egyet szolgálnak, mert ez a fixa ideája. Bele fog bukni Dumbledore ebbe, igen hamar, csak még ne tud róla.
Ma nem vagyok szolgálatban, szabad az estém, szabad az éjszakám, így  Evansnak szentelem az időmet. Eseménydús éjszakának nézünk elébe, egy pillanatig sem bánom, sőt, menni akarok, menni és menni, és ahogy hallom, erre most lehetőség is lesz. Zárjuk rövidre, egyszer és mindenkorra, lássák az itteniek, mi az az egység, mi a szervezettség és az ebből fakadó erő. Ennyit a nyugodt helyről, ahol magunk lehetünk, lassan az egész Griffendéles csapat itt van, tessék, így kell összekovácsolni egy brigádot. Nincs jó hangulatom, akkor sincs, ha ezt nem közlöm senkivel, nem mutatom ki, nem taglalom, és nem beszélek róla. A megjelenésemen sokat nem változtat, így is mogorva és baljós a látványom, és úgy is. A csukja ismét a fejemre kerül, csak egy mozdulat.
- Sokszor láttam már olyat, amikor valaki a saját rohadt téves vágyai áldozata lett. - nem szorul magyarázatra, Megérdemelte? Meg. Mit sajnáljam? Nem volt életképes, hagyta, hogy elragadják az érzelmei, és ez az életébe került.  

Lily & Seth

Csak arra a pillanatra tudok gondolni, mikor végre elenged és a friss levegő végig szállingózik a tüdőmbe, ezzel tompítva a fájdalmat. Mikor bejelenti, hogy nem hatja meg bármit mondok, hirtelen az arcán nem az jelenik meg. Hiába próbálja tartani magát, látszik rajta, hogy valamennyire érdekelte amit mondok, még ha magába is beszéli az ellenkezőjét. Arról nem is beszélve, ha valóban nem érdekelné, nem jelentené be. Csak próbálok levegőhöz jutni eközben, így már eléggé zihálok.
- A gyilkosság bőven elegendő a pokolra jutásra, de te jóval többet tettél Seth, nincs megbocsájtás. - tudom, hogy érdekli. A lelkébe kell gázolnom. - A lelked elvan kárhoztatva. Borzalmas dolgokat tettél, és gondolom fogsz is. - mivel ezt hozta fel, hogy neki már mindegy, mert így is a pokolra kerül, ezek szerint hívő. Ez is lehet egy kapaszkodó.
De hogy én mit gondolok valójában? Jóvá lehet tenni a tetteket, vagyis lehet vele próbálkozni. Isten biztos ha figyelemmel követ minket, értékeli az igyekezetet. Seth bizonyára rossz társaságba keveredett, magától biztos nem állt be Voldemort csapatába, valaki bele vezényelte, és megrontotta. Befolyásolható nagyon is, ez régen is látszott rajta. Nem találja önmagát, ezért hagyja, hogy más formázza. Annyi, hogy ő nagyon is rossz kezekbe került. Ha előbb észre vettük volna, hogy nagyobb gond van vele, talán mi is Dumbledore is tudott volna segíteni. De ki a fene gondolta volna, hogy megjátssza a halálát, majd beáll az ellenfél csapatba,és tömeggyilkos lesz belőle? Hát én nem. Kicsit lelkiismeret furdalásom van miatta, úgy érzem hogy tehettem volna időben valamit. De akkoriban pláne a tanulásra koncentráltam. Viszont ez mikor is történt? Nem akkor mikor pont cserediák voltam? Akkor nem is voltam abban az évben a Roxfortban.
Feleszmélek nagy elmélkedésemből, mikor bejelenti, hogy veszteni valóm csak nekem lehet. Ez igaz.
- Igen, téged már elvesztettelek, és ezt sajnálom. - a családomat pedig, akik mindennél és mindenkinél fontosabbak voltak számomra elvesztettem, a legjobb barátomat servelust is elvesztettem. Hogy kik maradtak nekem? A barátaim, akikért a tűzbe is belemennék, ha ezzel megtudnám őket menteni. És bármennyire is hadakozok az érzéssel, James. James már többet jelent nekem mint a többiek, a csók óta érzem, felszínre tört mind az, amit eddig elnyomtam, hogy szeretem. Nem veszíthetek el több embert, ha kell az utolsó leheletemig harcolni fogok. Mikor elenged oda mászok a pálcámért, majd megragadom. Viszont túl hirtelen akarok felállni, így gyorsan össze is rogyok a szúró fájdalomtól, ami amit a derekamba érzek, és tüdőmbe. Mély levegőket veszek, és lassan próbálok kiegyenesedni.
- Itt magadra célzol? - kérdezem tőle. Nem elég stabilan, de tartom a pálcámat felé. Nem akarom megtámadni, gyenge lennék hozzá. Viszont védekeznem kell ha esetleg megtámadna. Arról nem is beszélve, hogy nem tudom kik jönnek a segítségemre,mert háttal állok, de le kell buktatnom. Természetesen a kapucniját az arcába húzza, hogy más ne ismerje fel. Nem tök mind1 már? Én tudom ki ő. Viszont a gyerekek, nem árulhatom be. A francba! Csak akkor van esélyem ha megfelelő emberek jöttek, és elkapják még időben.

Lily & Seth

Nem kell senki megbocsájtása, olyanoké meg főleg nem, akik Aaron halálát is okozták. Bármibe kerül, megölöm őket.
- Aaron haláláért ti fogtok megfűzetni.  Ez hajt, na meg Ai…  a mesterem szolgálni. Csakis ez tart még életben! Nem más!  - hallgatása láttán elgondolkodott, talán megmoccant a lelkiismerete, talán tovább tudnám fokozni ezt. De a haverjai is közelednek, így a beszélgetésünket hamar rövidre kell zárnunk. Veszteni valója most már csakis neki van, több mint eddig hitte és gondolta.
- A sajnálatokból egy életre elegem van! – szerettem őt, többet tápláltam iránta egy szimpla barátnál, most meg? Csupán csak egy darab rongy a polcon, melyet bárhová tehetek és bármit csinálhatok vele, melyhez épp kedvem szottyan! Most mihez lenne kedvem? Magammal vinni. Bár ha most sokáig húzom azt a szaros időt, a kis senki házi fattyak megzavarják a ceremóniám és felsül minden tervem. Elegendő energiát szereztem be Evans félelméből ki épp pálcát szegez felém. Aztán erőt vesz magán és a tönkre tett lelki világát lassan visszaépíti, feláll. Tart tőlem és még fél is, ezt tisztán érzem. Helyes! Ezt jól teszi, hülye lenne, ha nem tartana egy Elmebeteg, Mániákus Gyilkostól. A világ megváltója leszek azáltal, hogy megölök minden olyat, mely nem ebbe a világba tartozik, kezdve az olyanokkal, mint Lily Evans, sarkában rögtön Potter.
- Új világ kapujában állunk, hamarosan elérkezik az idő, mikor minden, mi eddig volt, odavész és egy új, makulátlan világ jön létre. Nem lesz helye az emberi mocsoknak, gyávának és gyengéknek. Egy új világ fog kialakulni, melynek egyetlen vezetője a hatalmas nagyúr és a mesterem, én pedig evilági Prófétája. Száj leszek, ki továbbítja a nagyúr parancsát. Szem leszek, amelyen keresztül a Nagyúr megláthatja a rosszat a világban. Fül leszek, amely meghallja a világ fájdalmát. És kéz leszek, amely erővel eltörli mindazt, ami megrontotta eme földet. Hang leszek, amely az embereket fogja fertőzni. Akarat leszek, amelyet vaskézzel fognak betartani. Próféta leszek, kinek nevét az egész világ ismerni fogja és félni. Én leszek az új világ elhozója. Belátod te is majd, mire harcunk a végéhez ér, imádkozhatsz, nem hallja senki hangod, nem segít senki sem fentről, magadra számíthatsz. Imádkozni fogsz és könyörögni az életedért. Mindenki hallani fogja és hangoztatni fogja ezt a napot.  Ki ellenünk szegül, meghal. Ki hátráltat minket, meghal. Ki célunk elérésében akadályoz, meghal. Ki ma szembekerül velünk, az megtudja, milyen,  ha olyannal küzd meg, kiknek hatalma emberfeletti. Én ebben hiszek! – lenéző pillantással közöltem vele a legfőbb dolgot, hangom semmit mondó, de mégis kegyetlen volt, ha megismerem az ismeretlent, hatalmasabb leszek, mint bárki más, mert a hatalom erő. Az erő pedig az én szolgám! Ki-ha-nem- én mozdulattal fordítok neki hátat, mintha az elmúlt néhány percben nem történt volna semmi, komótos léptekkel haladok vissza arra, ahol a mesterem hagyott és tudatta velem, maradjak is ott. Nem érdekel kik jöttek Evansnak segíteni, nem érdekel, mit gondol rólam az a lány, Seth Whitford már nem az a kis bolha aki egykoron volt, most már igazi Hős vagyok, ki mindig is lenni akartam egykor.