Aiden Noir

Vendég

Aiden Noir

 Kor: 28 , Ház: Mardekár , Munka: Mágia történész

  Oldal: Sötét oldal , Play by.: John Simm

Vér:

Arany

Jellem:

A jellem egy érdekes vonás illékony dolog, mint a tűz, vagy mint a jég. Nem tudom én a tüzet nagyobb előnyben részesítem. Szeszéjes, veszéjes, gyilkos, mint én magam. De a jellem folyamatosan változik semmi sem ugyanolyan sosem. Én sem vagyok olyan, mint régen. Hiszen az egyetlen állandó a változás. Én folyamatosan változom. Nem akarom, hogy bárki tudja milyen vagyok. Ha kiismernek halott vagy, én élni akarok! Ez a mozgató rugó hajt előre az életben, meg a mérhetetlen vágy, a vágy hogy öljek. Hogy élet és halál ura lehessek és kedvem szerint vegyem el azokat a nyamvatt életeket. Tudni, hogy én vagyok a főnök, hogy nem tudnak ellenem semmit sem tenni, ez a legjobb dolog az ölésben. Maximalista vagyok! Egy igen nagy elvárásokkal rendelkező maximalista. S a maximalizmusom a gyilkolásra is kiterjed. Mindenben a tökéleteset keresem és a legtöbb esetben meg is látom azt. Kifejezetten jó érzékem van hozzá, hogy meglássam a legapróbb változásokat másokban. Profi vagyok és ha lehet megkockáztatni kicsit egoista is, de tényleg csak egy cseppett. Felismerem azért, ha nálam okosabbal találom magam szemben. Néha kicsit talán basáskodó vagyok és pofátlan, de ez hozzám tartozik, mint a nevem vagy a ruháim! Hol ilyen, hol olyan. De egy állandó, sosem vagyok jó. Az nem az én műfajom, minek jónak lenni, ha a világ gonosz. Ha én is az vagyok könnyebb túlélni. Mindenki túl akar élni én sem vagyok különböző, csak jobban csinálom, mint mások! Az átverés nagymestere. Az illúziók és szemfényvesztések királya, egy gyilkos lelkével megáldva, ha van egyáltalán olyanom!

Csoport:

Halálfaló

Kinézet:

Nem tudja a világ milyen nevetséges, hogy mennyire tud különbözni a belső és a külső. Esetemben is ez a helyzet. Most kezdjem el mondani az átlagos semmiségeket? Komolyan nem értem miért is fontos, hogy hogyan nézek ki. Végülis úgysem látnak engem gyakran. Legfeljebb életük utolsó perceiben. Legyen, most az egyszer menjünk végig az unalmas dolgokon. Átlagos magasságom mellé, mély hang társul. Első pillantásra egy normális huszas évei végét taposó fiatalnak nézek ki, de mint tudjuk a látszat gyakran csal! Arcomon általában a semmit mondó arckifejezés és a gúnyos gyilkos mosoly, esetleg még az elégedetlen vigyor váltakozik. Ez utóbbi elég ijesztően hat, főleg azzal a kis plusszal megtoldva, hogy borosta keretezi arcomat. Szőkésbarna hajam néha mintha szabad életet élne. Hol inkább barna, hol inkább szőke. Sose tudom pontosan melyik az igazi színe. Mélybarna, sőt inkább fekete szemek merednek az idegenekre a rövidre vágott haj alól. Sportos testalkatom csak még baljóslatúbbá teszi egész lényemet! Általában fekete vagy szürke ruhákat hordok, a bőrkabát például alap felszerelés nálam, ahogy a fekete edzőcipő is. Farcsa figura vagyok na, nem csak azért mert halálfaló vagyok!

Történet:

Ki emlékszik már a kezdetekre? Ki az aki elméjében megtartja azokat a dolgokat, amik nem voltak neki fontosak? Ki az aki viszont akarja látni tetteinek következményeit? Hát én nem! Nekem semmi kedvem sincsen hozzá, sose volt. Kitaszított megkínzott, reményvesztett, elveszett gyermek voltam. Akkoriban még éreztem valamit. Mára már az érzés emléke sincs meg bennem. Teljesen elhalványult, mint a kép a papíron. De én nem bánom, azok az érzések csak gyöngévé tettek. Elvették azt, ami erőssé tesz. Én viszont visszaszereztem! Most már minden az enyém és csak az enyém! A vér nem válik vízzé! Az én szüleim meggyalázták a családom vérét. A nagyapám mindig azt mondta, hogy a Noir család évszázadok óta nagy érdeklődést és kivételes hajlamot mutat a nekromancia iránt. Az apám és az anyám viszont elfordultak ettől a hatalmas ajándéktól és ami rosszabb engem is el akartak tőle téríteni! Emlékszem még a csillogásra nagyapám szemében. A hideg gyilkos csillogásra. Azok a csillagként ragyogó jeges szemek tettek azzá, ami vagyok. Egy kegyetlen, szívtelen, briliáns elméjű gyilkossá! A kisgyerek, aki még képes volt érezni meghalt, mikor az szempár szembesítette az élet rendjével. Elzárva a fénytől, megfosztva a reménytől, kiölve belőle mindent, ami addig gyenge lelke volt. Hogy mennyire hálás vagyok én a nagyapámnak! Elpusztította azt a szégyelni való kis patkányt, aki voltam még mielőtt a szüleim menthetetlemül elrontottak volna. Már akkor is helyén volt az eszem. Az ostoba szülők, milyen hiszékenyek. Iskolás éveim alatt az orruknál fogva vezettem őket és fel se tűnt nekik. Az ostobák, nem látnak messzebb az orruknál! Tisztán emlékszem még arra a napra, minden másodpercére, minden hangra, mozdulatra, sikolyra és minden csepp vérre. Arra a napra mikor megszabadultam azoktól a semmirekellő gyíkoktól, akik szüleimnek merték magukat nevezni! Oh, azok a gyerekkori szép emlékek!

Mágia történészet evidens, a nagyapám is az volt. Csak természetes, hogy követtem a pályán. A bolond öreg! Azt hitte ő megmenekül, csak mert ő tanított ki? Ostoba, a világ tele van ostobábbnál, ostobább emberelkel. Halkan kuncogtam úgy ahogy mindig az emlékek örvényében. Megint eszembe jutott az a pillanat, mikor megláttam anyám arcát, ahogy könyörgött a nyomorult életéért. Szánalmas! Nem is számoltam hányadjára jutott már eszembe ez a jelenet! Hányszor kuncogtam végig az éjszakát a könyvek felett. Mennyiszer jártam az erdőket fennhangon nevetve az éjszakába. Szabad vagyok! Senki sem mondja meg mit tegyek. A magam ura voltam! De kis ártatlan voltam még akkor. Nem vágytam annyira a gyilkolásra. A nagyapám után senkit sem öltem meg! Ha belegondolok mennyi időt fecséreltem el... Még a gondolat is hátborzongató. Ilyenkor szégyenlem magam, márha tudok olyat csinálni. Nem is értem hogyan voltam képes rá, hogy olyan legyek. Szerencsémre hamarosan megtalált a megváltás! Az egyetlen igaz Nagy Úr képében! Céltalanul jártam addig a világot. Hála neki lett célom, őt szolgálni. A családom ősi örökségét egy nagyobb, hatalmasabb varázsló akaratának hatalma alá helyezni! Megtalált az igaz élet, megtaláltam a célomat. S meg kell hagyni élvezem. Minden egyes kioltott patkány élettel egyre hatalmasabb vagyok. Minden eltelt nappal veszélyesebb és kiismerhetetlenebb. Az lettem, aki mindig is lenni akartam. A gyilkos az árnyak közt. A halál az emberek nyomorult háta mögött. Rejtélyes és magának való, magányos és erős. Erősebb, mint valaha a családom bármelyik tagja! Ide nézzetek ősök Aiden megtette, hatalmasabb lett mindannyiatoknál! Hatalmas gyilkos, egy igaz ügy gyilkosa! A Nagy Úr egyik megbízható gyilkosa, aki kérdés nélkül ugrik a szavaira!

- Találtál valamit picinyem? - Hagyta el ajkaimat a színtelen megszólalás, mikor Rex a görényem felrohant a vállamra. Valami megzavarta, de mégis mi zavarhatta meg az én kis gyilkos segédem. Nem jöhet ma semmi sem közbe, csak egy kis izgalmat akarok! Egy gyerek megölése a Roxfortban pedig tökéletes izgalom. Viszont valaki beleköpött a levesembe. Rideg, merev arccal és összeráncolt homlokkal kémleltem a távolba. ~Két gyerek, nem is egy. Lehet, hogy sikeres éjszakám lesz.~ A gondolatra elmosolyodtam, arcomon megcsillant a holdfény. Itt volt az ideje, hogy elbújjak. Vártam, összefont karral, ahogy mindig teszem, ha gyilkolni készülök. Az alanyom pillanatok múlva meg is jelent. Gyilkolási vágytól égve pillantottam rá. Gyorsan végig mértem. Tizenhét forma fiú, jó erőben. Ám a tekintete megfogott. Van benne valami, valami ami megfagyasztotta bennem a vért. Reménytelenség és sötétség illékony keveréke, ami arra vár, hogy valaki belobbantsa s éghessen. ~Hát ő lennél az, akit olyan rég óta keresek! Az akiben minden megvan, hogy a legnagyobb halálfalók egyike legyen! Hogy hatalmasabb legyen, mint bárki. Formálható agyag és én fogom formálni! Az enyém lesz!~ Megint gúnyosan mosolygok. Itt az ideje, hogy tanár legyen a tanulóból. S én meg is feleltem ennek az elvárásnak, tanár lettem. Rövid kurta bemutatkozás után, s miután felvázoltam az elkövetkező hónapok menetét, egy gyors biccentéssel nyugtáztam a helyzetet.
- Akkor megértettük egymást ifjú Whitford! Ezennel a tanítványom vagy! Első lecke! Tűnj el mindenki szeme elől! - Elnevettem magam és varázsoltam. Nem hiába vagyok ÉN az illúziók királya. Természetesen a másik kis ostoba diák, aki követte a fiút elhitte, hogy meghalt. Nekem meg csak annyi dolgom volt, hogy mint mindig kuncogva tovább álljak.
Hónapok teltek el a felfedezésem óta. Jól tanul a kölök, bár még messze nincs olyan szinten, ahol lennie kellene. Gyakran kell fejbe vágnom. Néha nagyon nem ért a szép szóból. De mivel a fenyítéssel megkapom a várt eredmény így nem zavar annyira. Végülis a semminél előrébb van, de nem sokkal. Van egy olyan érzésem, hogy rengeteg dolgom lesz még vele. Vajon mennyi pofon fog még csattanni mire felfogja, hogy mit hogyan kell csinálnia és nem vét szarvas hibákat? Nem tudom, de az biztos, hogy nem most lesz. Ennyit a szabadságomról! De megéri, mert ebből a gyerekből ki lehet hozni a tökéleteset és én ki is fogom hozni belőle. Akár tetszik neki, akár nem! Benne van és én kirángatom belőle! Persze csak szolidan, hogy ő ne tudja. Majd a saját dolgaim mellett távolról fogom figyelni, ahogy botladozik. Nem fogok minden pillanatban a háta mögött állni. Az évek majd megkeményítik helyettem is! Tökéletes lesz, az én tökéletes művem! A legnagyobb művem a sok gonoszkodás, gyilkolás után, egy tökéletes gonosz gyilkost szabadítok a világra. S ez miatt büszke vagyok magamra.

Patrónus:

Sas

https://themarauders.hungarianforum.com/

Elfogadva!

Szépen felépített, és félelmetes lett lapod. Természetesen elfogadva! Már csak avi foglalás, és játszótárs keresés vár Smile

» Aiden és Angie
» Angie & Aiden
» Aiden & David
» Aiden és Seth
» Aiden és Seth