Aiden és Seth

Aiden & Seth

T
anulok és tervezek, bár a könyvet többször el fogom olvasni, hisz nem egyszerűek ezek a leírt  dolgok. Gyakorlatban minden jobb lenne, egyszer kétszer megmutatja, rajtam vagy holmi bábún és már megy is…vagy nem. Mesterem enni akar és igaza van, én is kezdek éhes lenni, ám az meglep, hogy látni akarja anyámékat. Feláll de elveszi a könyvet és írni kezd, visszanyújtja, elolvasom... „Seth” Ennyi kerül oda, összecsukja és leteszi, kinyújtóztatom a karjaim és elmegyünk enni. Összekaparunk valami könnyen emészthetőt, ami gyorsan csúszik…csak 10 perc és végeztünk. Mesterem az udvar felé indult, én pedig fel a lépcsőn be a szobába és felvettem a pulcsim, ismét lesiettem a lépcsőn, felvettem a kabátom, gyorsan lépdelve értem mesterem elé, aki ridegen rám nézett, ugyanazt a tekintetet kapta vissza. Majd közölte a tényeket is, melyre csak egy apró bólintást kapott válaszul és követtem a cselekedetét, kapucni fel és elhopponált.
Egy hatalmas udvarrész vörös rózsás kerttel körbe véve. Megjöttünk, nem lehet eltéveszteni. Ennyi év után se tudom kiverni a fejemből ezt a helyet. Pillanatnyilag egy Főkaput keresek, elfordulok mesteremtől és szemlélem a helyet. A Kapu megvan, elindulok, kisétálok rajta, szemben úgy 10 méterre még egy főkapu, egy sóhajjal intézve mindent igyekszem oda, mesteremmel. A megtett métereken semmi sincs, üres minden, amolyan elhalt rész, bár távolabb több a zaj… ami sosem érdekelt, jól elvoltam odabent a családdal. A kastély sem változott semmit az évek alatt.  A Kapun betérve két hatalmas, testes őr állít meg minket, mester elé helyeztem karom, még mielőtt bármit is cselekedne. Ismerem, hiszen az útját keresztezik. Az őrök mindkettőnket figyeltek, én pedig levettem a csuklyám és rájuk néztem. Meghátráltak, felismertek, élek… megindultam egy mosoly kíséretében.
- A családom, nos…hogy is mondjam…anyám kissé flúgos, kérlek, ne törődj vele, apám indulatosan kezel minden szituációt. Előre is elnézésedet kérem és engem büntess majd meg a későbbiekben a kellemetlenségek miatt. – pillantottam mesteremre, közölve a lényegesebb információt a pár perces itt létünk miatt. Több időt nem szánnék tovább itt lenni. Néhány lépcső és a Főbejárat elé léphettünk, ahol benyitottam, hiszen itt mindig nyitva van az ajtó… előre engedtem mesterem, majd beléptem. Tisztelet. Ő felé megvan. Az egyik szolgáló lány áll a lépcsőnél, mikor meglát elejti a tányérokat és elszalad. Nah ne már! Csődítsd össze a nyájat, persze. Megindulok a  széles lépcső felé, mely az emeltre vezet, az ajtó amerre a lány beszaladt, kinyillik és egy nő áll ott, könnyes szemekkel, kereszttel a kezében, anyám hívő.
- Aaron. Te vagy az? – kérdezi, tekintetem oda fordul, jéghideg és érzelem mentes, teljes testtel fordulok felé, az asszony arca eltorzul, közelebb lép, látja a sebhelyt.
- Seth, te…? – mire befejezné a mondatát apám közelit fenntről és 3 méterre megáll a lépcsőn tőlünk.
- Seth! Mit keresel te itt, meghaltál! Amúgy kit tisztelhetünk a vendégedben? - elég könnyen veszi azt, hogy élek, nem lep meg...
- Nem vagy méltó rá, hogy megtud, apám. – pillantok rá, közben veszi elő a pálcáját.
- Lazarus, hagyod hogy a fiad így beszéljen veled? Meggyalázza istenünket!
Megindulok előre és kikerülöm apámat, érzem a dühét, azt hitte halott vagyok és most csalódott lehet, nem érdekel. Ahogy haladok el mellette megragadja a karom és visszaránt maga elé. Az arcomba, illetve attól 1 cm-re választ el a pálcája.
- Kérdeztem valamit és te válaszolni fogsz! – apámnál magasabb vagyok háromnegyed fejjel, a nagyapa magasságát örököltem. De ez, ahogy lenéz rám, irritáló, különben sem tartom az apámnak már, Aiden beszélhet velem ilyen hangnemben csak.
- Azt akarod tudni, miért vagyok itt? – kérdeztem kissé gúnyosan, majd levettem a köpenyem és felhúztam a pulcsim ujját és bemutattam a jelet.  Rettegő szemekkel figyelték a karomon megjelenő Sötét jelet.
- Elárultál minket! – sipítozott anyám, amire csak egy chht ejtettem, majd mesteremre pillantottam.
- Kérlek ne foglalkozz velük, mondtam hogy kicsit furcsák. – visszafordultam apám felé és élesen tekintetébe néztem.
- Hol a nagyapa? – kérdésemre meglepődött és leeresztette a pálcáját, félre állt az utamból, szóval a helyén.
- Mester, kérlek érezd magad otthon. És ne foglalkozz anyám hisztériás kirohanásaival! – szegeztem Aiden felé mondandóm és felmentem az emeletre.
Apám a mesteremet figyelte, majd el sétált mellette megvető pillantással nyugtázta jelenlétét, gondolatai egy jó nagy mafláson voltak... de inkább bement a dolgozó szobájába, nem tehet semmit … Anyám pedig a keresztet markolta. Nem kívánatos személyek vagyunk itt. A levegő is nyomasztó körülöttünk.
- A mágiád, sötét és nem e világi. Te nem isten gyermeke van, te a sátán fattya vagy. Sethhel együtt. Tűnjetek el innen!

Aiden & Seth

Nem is rossz. Nem is rossz! Megérdemli a kölök, hogy családtag legyen. Gyorsan tanul és ügyes. Amit meg nem tud megtanulni első olvasásra, azt vagy elmagyarázom neki, vagy bemutatom. Én az utóbbit jobban szeretem.
Viszont éppen itt volt az ide, hogy együnk valamit. Üres gyomorral nem lehet rendesen varázsolni. Felálltam, viszont ahelyett, hogy elindultam volna elintéztem a szokásos rituálét. Beleírattam a kölökkel a nevét a varázskönyvbe.
Gyorsan összeszedtünk valami ételt. Olyat kellett szerezni, ami gyorsan kész van és nem üli meg a gyomrot. Nem lenne jó fájó gyomorral se varázsolni, hopponálni pedig még annyira sem. Én reggeli után egyenesen az udvarra mentem.
Seth még felment a szobájába a pulóveréért. Hagytam neki, hogy azt csinálja amit akar. Nem sietünk sehova sem. Nekem csak jó lesz újra látni a régi barátom. A feleségét pedig úgysem ismerem. Jó lesz látni a fiam igazi szüleit.
Mikor megérkezett a tanoncom gyorsan elmondtam neki, hogy mik a tények, amiket figyelembe kellett vennie. Felhúztam a csukjámat, majd ő is az övét. Utána pedig hopponáltam. Szeretek hopponálni, s ez most is boldoggá tesz.
Mikor megérkeztünk megpillantottam a rózsalugast arcomra kaján vigyor húzodott. Még mindig olyan, mint mikor utoljára láttam a helyet. Na nem mondom, hogy szívesen töltenék itt el több évet. De nosztalgikus újra látni.
Még jó hogy a tanítványom tudja merre kell mennie. Én eltévednék itt. Mondjuk a Noir birtok nagyobb, de azt ismerem. Ezt meg nem. Nekem a hely teljesen idegen. Nem úgy Sethnek, aki meg is indul az egyik irányba, én meg követem.
Sehol semmi, hatalmas üresség. Csak a kastély képében gyönyörködöm. Természetesen rezzenéstelen arccal. Meg kell hagyni a mi kastélyunk sokkal szebb. Nem csodálom, hogy nagyapa nem szeretett ide jönni.
Amint átléptünk a második kaput két őr álta az utunkat. Kezem a pálcámért nyúlt, ahogy mindig, ha veszélyben éreztem magamat. Az utamba álltak az ösztöneim támadásra ösztököltek. Ha tanoncom nem állít meg varázsolok.
Elém rakta a kezét, mire én megálltam. Tentetem jegesen csillogott, ahogy rá néztem. Alig egy pillanat múlva levette a csuklyáját. Mire a két őr ijedt képpel enged minket tovább haladni.
- Nem fog gondot okozni. A Whitfordok híresek arról, hogy nagyon furcsák és kicsit őrültek. Örülhetsz, hogy már nem hozzájuk tartozol! - Mondtam teljesen nyugodtan, minden gondolkodás nélkül.
Nemes egyszerűséggel fogadtam a tényeket, amiket közölt velem. Látom a gondolatait, úgyhogy tudom, hogy nem óhajt sok időt eltölteni itt, de azt a picit amíg itt vagyunk ki fogjuk élvezni. Legalábbis én igen.
Pár lépcső kellett csak ahhoz, hogy eljussunk a főbejárathoz. Elmosolyodtam még sosem jártam ezeken a lépcsőkön, de mennyiszer gondoltam rá, mikor nagyapám után akartam szökni esténként.
Most pedig saját fiam vezet engem ide. Ahogy felérünk kinyitja az ajtót, majd előre enged. Egy biccentést intézek felé, ez puszta formaság. Hát igen mit nem mondjak tudja, hogyan kell udvariasnak lenni. Velem szemben természetesen.
A tányérok csörgésére nem is figyeltem, csak a félelemre, ami átjárta a kisasszonyt. Oh, milyen édes a félelem. Megindultunk a lépcsők felé. Ebben a pillanatban kinyílt az egyik ajtó. Kezem a pálcámra vándorolt, tekintetem pedig az ajtóra.
Egy fiatal barna hajú nő áll az ajtóban. Az egyetlen ami beleront az elém táruló reszkető anya képébe az a borzalmas fadarab, amit a kezében szorongatott. Oh a hit, ami balga reményt ébreszt, ez az egyetlen dolog, amit szeretek benne.
Az ikrek átka! Mikor az anya a másik ikerre vár. Seth csalódás lesz neki. Hatalmas csalódás. Profi vagyok! Mit ne mondjak már a gondolatain látom, hogy a másik fiát várná. Az arcán pedig vissza is tükröződik, amire vártam.
Hmm... Gyorsan felfogta, hogy nem Aaron jött haza. Viszont pont mikor feltette volna kérdését megjelent a lépcső tetején régi barátom. Mikor meghallottam a hangjat, fejem autómatikusan felé fordult. Persze ügyelve, hogy a csuklyám ne essen le.
Mikor meghallottam Seth válaszát arcomra felszökött a gonosz félmosoly. Az én fiam, jól kitanítottam. Tudja kivel hogyan kell bánnia bár maga dönti el, hogy kit talál érdemesnek arra, hogy megtisztelje a figyelemmel.
Oh megint megszólalt a szent hölgyemény. Már szinte nevetek magamban ezen a szedett vedett jóságpárti páron, akik csalódottan fogadják, hogy kisebbik fiúk tért haza egy vad idegennel. Ráadasul a fiú teljesen máshogy viseltetik velük, mint az előtt.
Amint fiam elhalad volt barátom mellett az elkapja a karját és maga elé rántja. Pálcája egy centire áll meg a gyerek arca előtt. Pálcám láthatóvá vált a kezemben. Még egy mozdulat és ugrok. A családomat fenyegeti, ezt pedig nem hagyhatom.
Viszont mikor megláttam fiam gondolatait, megnyugodtam. Az apja elvetette a sujkot. Seth senkitől sem fogadja el az ilyen hangnemet. Persze engem kivéve, de velem nem is nagyon tudna mit kezdeni. Ha elkezd feleselni tudja, hogy egy pillanat alatt végezhetek vele.
Ekkor Seth levette a köpenyét, majd felhúzta a púlóvere ujját. Szememben megcsillant a gonosz fény, mikor tanoncom karján megjelent a sötét jel, s a vérszerinti szülei arcán a rettegés.
Tessék a szent megint elordította magát. Kezd kicsit unalmas lenni. Bár Seth reakciójából látom, hogy neki sem tetszik a helyzet. Mikor hozzám szól én csak legyintek egyet. Jelezve ezzel, hogy nem tesz semmit.
A következő kérdésre volt barátom megrökönyödött arccal állt ki a fiam útjából. Leeresztette a pálcáját és a fejét is leszögezte.Tanoncom felém fordult és közölte, hogy érezzem magam otthon.
- Nem fog gondot okozni! Menj intézd el amiért jöttél, aztán tűnjünk el innen! - Mondtam figyelve, ahogy fiam felment az emeletre. Össze lettem záva fiam családjával. Aminek nagyon nem örülök.
Volt barátom elment mellettem és szinte visítottak a gondolatai, hogy le akar keverni nekem egy nagyot, vagy megfojtani. A felesége azonban sokkal szókimondóbb volt nála. Nyíltan közölte nem tetszését velünk kapcsolatban.
- Köszönöm hölgyem! Ez volt eddig a legnagyobb bók amit valaha hallottam! A fia is repesne az örömtől, ha hallotta volna, hogy milyen kedveseket mond róla. - Mondtam meghajolva, majd mikor felálltam volt barátom felé fordultam.
- Na de a lényegre térve! Lazarus, ha még egyszer meg mered fenyegetni a fiam nem leszek olyan kedves, hogy nyugodtan fogok állni és hagyom, hogy a pálcád az arcába nyomd barátom! Te is tudod, hogy ha veszekedni akarsz velem te vesztesz!
Mondtam a csuklyámat hátra vetve és egyensen a volt barátom szemébe nézve. Azt a meglepett arcot. Nem hitte volna, hogy én vagyok a fiával! Álmában sem gondolta volna, hogy régi évfolyam társa fogja elhitettni a világal, hogy az ő fia meghalt.

Note: Köszönöm a linkeket. Sokkal izgalmasabb volt elképzelni a helyzetet.

Aiden & Seth

A
Whitford kúria. Nem akartam visszatérni ide, de valamit itt felejtettem és magammal akarom vinni, mivel az én tulajdonom. Meg van egy kis dolgom még itt.
Az őrök nem okoztak gondot, mivel egy szellemet láttak, így nem is akadályoztak meg minket a tovább jutásban.
- Kicsit? Őrültek?! És még csak finoman is fogalmaztál. Akkor engem is örültnek tituláltál, mikor először találkoztunk?! – mosolyodtam el, miközben a lépcsőhöz igyekeztünk és mentünk beljebb.  Anyám sipítozott, szó szerint. Apám meg le akarta szedni a fejem a helyéről. De már nem az a tízen éves fiú vagyok, kit ők ismertek. Már nem vagyok se szótlan, se kedves. Bal lábbal keltem, szóval lapos kúszásban közlekedjen a világ, ha jót akar magának. Legalábbis addig, míg nem lelek valamit, ami kibillent ebből a hangulatomból. Én a szobámba igyekeztem, körülnéztem, de itt nem volt a keresett célszemélyem. Bár az emlékek még ide kötnek, igy kicsit keresgélek, hiszen nagyapám mindig ide rejtette a tudását.
Mindeközben anyám eladta Aident a sátán fattyának, nah meg engem is, de erről nem tudok. Aiden megköszönte a bókot, a nő kerek szemekkel figyelte őt, majd apámhoz intette szavait és levette a csuklyát fejéről. Apám visszanézett a dolgozó szoba ajtajából és végig nézett rajta.
- Noir! – ciccent fel,  nah igen, sose kedvelte… - Zabáld meg azt, melyet ennyi ideig megfőztél! – azzal visszatért „dolgozni.” Anyám pedig szemmel tartotta.
Meglett 2 könyv, melyet kerestem, „Titkok és csendben elkárhoztatottak!”  és mindezt egy válltáskába helyeztem. Körbe pillantottam még a szobámban, hát kicsit poros és pókhálós minden. Majd a polchoz mentem, mely pókhálóval borított és jó néhány mérges pók otthona lett. Lesepertem őket, hiszen a mérgük a Whitfordokra ártalmatlan, olyan kabala állatok, szentek és ezért van mindez. Levettem még Aaronnal a közös fényképünket, 4 évvel ezelőtt készült, még Roxfortba indulásunk előtt, a karácsonyt itthon töltöttük, majd egy utolsó pillantást vetettem a szobámra, mely néha közös volt Aaronnal, hiszen együtt szoktunk aludni, hiába volt különszobánk. Szoros volt a kapcsolat, de ez a múlt. Én a jelenben élek, ezért vagyok itt. Majd előhúztam a pálcám. Egy sóhajt vettem, mivel ez csak rajtam múlik, nekem kell megtennem.  Piroinito, mindez lángra lobbantotta a szobámat. Hatalmas lángokban égett, kicsaptak a lángok, füst kerekedett, szemem eltakartam a karommal, a fénykép még mindig a kezemben volt, szorítottam, de elengedtem. Végül leviharoztam szaladó lépésekkel a földszintre, az utolsó 5 lépcsőt lusta voltam lesétálni, így leugrottam és anyám elé álltam, kicsaptam a kezéből azt a szart.
- Hol a nagyapa!! – ordítottam, ami nem szokásom, anyám hisztis rohamot kapott ettől és zokogni kezdett. Majd kibökte azt a választ is, melyre nem számítottam.
- Neked kellett volna meghalnod Aaron helyett!  - ez kicsit sokként ért, elléptem tőle, kezem ökölbe szorult, a mesterem nem láthat így, már ott jártam, hogy lekeverek neki egy nagyot, de kibökte végül. Nah igen, nem tudja elrejteni előlem a félelmét.
- A játszó szobában van! – elfordultam, tekintetem jeges volt, felvettem a lépcsőről a kabátom és visszavettem, a lángok lejjebb vándoroltak. Apám kirohant, hogy tegyen valamit, ahogy elszaladt mellettem, úgy tarkón is vágtam nagy erővel és terült el mellettem a földön.
- Nem kell aggódnod, hamarosan találkozhattok…Aaronnal. -  pillantottam anyámra, a játszószobába léptem, ami kissé nem törődöm állapotban volt, nah igen, nem használják. Csak mi használtuk anno. A nagyapa, én és Aaron. A kandallón díszelgett az urna, melyet kerestem, egy kedves mosollyal üdvözöltem és léptem felé.
- Nagyapa, sajnálom, hogy sokáig várakoztattalak, de sikerült felébrednem. – azzal leemeltem a helyéről és kisétáltam vele a mesteremhez.
- Szeretnék mutatni valamit. – érdekelné a hely borzongása, ahogy engem is
intettem a fejemmel, kövessen. 4 métert sétáltunk csak egy fal elé. Egy írás volt a falon: „Csakis ő, kinek feje még józan. Ő láthatja e világ démonait!„ Mesterem is látja, hiszen nem szent, azok nem látják, kikben még ott él a jóság.
Vettem egy mély levegőt, bal kezembe vettem az urnát, mesteremre pillantottam, megragadtam a csuklóját és bemenve berántottam magammal a nagyapa által kreált pokolba. Egy fal, de egy ajtó, mely utat enged a nagyapa világába.
Sötét van, ez az első mely feltűnő. De ahogy megérzi a mágiát, a hely kivilágosodik, vörös fényben úszik a hely, csontok, tetemek, ketrecek, kínzó eszközök, bűz. Rengeteg könyv. Na meg a halott lelkek, kik állatalakban rohangálnak, illetve repülnek a fejünk körül, hideg van. Ahogy figyelem a helyet, emlékek özönlenek be a múltról, 8 évvel ezelőtt jártam itt legelőször, láttam a szavakat a falon.
- Vigyáz, hogy hová lépsz! – pillantottam mesteremre és beljebb mentem, ahogy mesterem is lépne alatta egy nyíló pofa, rengeteg foggal és egyéb hozzájárulóval nyílik meg, kapná el, de a lábammal bele rúgok egy egér / XD / bomladozó tetemére és az elcsúszik mesterem lába alá, azt kapja el a fenevad és visszatér a mélybe. Nem félek a helytől és a szörnyeitől, ez a nagyapa világa volt, ő teremtette és kísérletezett, minden nap volt valami újdonság. A bomladozó emberi tetemek a kísérletezései, a mágia hatja át, mozdulnak meg, lesznek újra emberek és egyszerre csontkupac. Segítséget kérnek, mindez nem érdekel, ezen bűbáj ellen nem tudok mit tenni, csak nagyapám tudná megsemmisíteni, de ő már halott. Egy asztalhoz sétálok, ahol egy vaskos könyv van, leszedem az urna fedelét és kiborítom a tartalmát rá.
- Neked itt a helyed. – mosolyodtam el, ahogy minden hamu a könyvre hull, majd megvillan és lélekként emelkedik fel, arca lesz, majd eltűnik a többi halott lelkei között. A könyvre pillantottam, lesöpörtem róla a port, „Misha Whitford írásából…” A nagyapám nagyapja írta a könyvet, egy teljesen más nyelven íródott, nekem csak egy átok meg van belőle, melyet még a nagyapa is lefordított. De ebben rengeteg minden le van írva. A Noirok könyvével kell kezdenem a tanulást, érdekessé tett. Elteszem a táskába a könyvet. A lelkek, minket figyelnek, mesterem felé szálnak és holt nyelven szólnak hozzá, miközben körülötte repkednek, de abbahagyják, nagyapa is itt van. A teremtőjük.
- Ha hamarabb megismertelek volna, elhoztalak volna hamarabb ide, akkor még a nagyapa is fénykorában volt. Megtanulhattuk volna együtt mindezt. – pillantottam mesteremre semmit mondó tekintettel.  

Aiden & Seth

A hely ahova azt hittem sosem jutok be. Mindig is arról álmodtam, hogy követem nagyapát és megnézem mit mókol a két öreg. Egyszer olyan közel voltam hozzá, hogy majdnem bejutottam a védelmi rendszeren, de Lazarus rajtakapott.
Azóta nem jutottam még ilyen közel a helyhez. Most viszont itt vagyok Sethel, a fiammal, aki egyenesen a főkapun vezet be a kúriába. De vicces lesz megint újra látni a régi barátomat. Bár szerintem csak én fogok örülni a találkozásnak.
- Pontosan, számomra ugyanolyan őrült Whitford voltál, mint mindegyik. Addig, amíg meg nem láttam benned a Halott lelket! - Feleltem neki egy biccentés kíséretében.
Hát mit ne mondjak gyönyörű családi jelenetnek lehettem tanúja. A fiamat hidegen hagyják a szülei, azok meg úgy néznek rá, mint egy ártó démonra. Pedig nekik fogalmuk sem volt róla, milyen is egy igazi démon.
Én láttam démont és őseimre mondom attól aztán megfagy az ember ereiben a vér. Brr… Még mindig ott van a jegyes tekintete az emlékeimben. Ha Hugh nem fogja le, azt hiszem ott haltam volna meg.
Miközben fiam a dolgával foglalkozott anyja megtisztelt a világ leggyönyörűbb bókjával. Mindennek neveztek már engem, de a sátán fattyának még sosem. Én pedig megköszöntem neki, ahogy azt illik.
Következő szavaimat volt barátomhoz intéztem. Kicsit sem tetszett az ahogy a fiammal bánt, s muszáj volt ezt megemlítenem neki. Jobb ha tudja, hogy hol a helye. Mert a végén nekem kell megmutatnom neki, hol a helye.
- Kösz'! Ettem már mielőtt eljöttem, nem vagyok éhes! - Mondom gúnyosan vigyorogva. Na igen sosem birom kihagyni, hogy megsértegessem. Sose szeretett, pedig mennyi hasznot húzhatott volna a barátságomból.
De ha nem, hát nem. Én nem erőltetek semmit, csak a halált! Viszont azt mindenki tudja, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Ez nincs máshogy velem sem. Megvannak a szabályaim és a kivételeim is.
Nagyon unalmas itt lenn a helyzet. Mi a jó eget csinájak most itt? Ekkor hallottam meg a tűzropogás kellemes hangját. Tekintetem a lépcső felé fordult. Elmosolyodtam tudom mit kell várnom.
- Figyeljen csak hölgyem, mindjárt jön az én büszkeségem. Megint tökéletes munkát végzett. Bajban van hölgyem már innen hallani, hogy ordít. Három éve nem hallottam ilyen dühösnek.
Mondtam, s csakugyan a következő pillanatban megjelent a fiam a lépcsőn rohanva. S a vége előtt leugrott. Majdnem tapsolva nevettem, mikor a szent kezéből fiam ütésének hatására kirepült az a mocskos fadarab.
Seth ordítani kezdett vele. Nem csodálom, amilyen állapotban van az is csoda, hogy megtudja tartani a nyugalmát. Mondtam én, hogy gyorsan tanul. Tudja, hogy hogyan tartsa vissza az érzelmeit.
Ekkor a szent ajkát olyan szavak hagyták el, hogy komolyan eltátottam a számat. Azt hittem Seth  ott fogja helyben megfojtani, de nem tette. Ehelyett csak elfordult és ökölbe szorította a kezét.
A választ hamar megkapta fiam. Viszont én nem elégedtem meg ennyivel. Nekem több kellett. Eleget szídták már a fiamat. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. ~Tenebrae Animam!~ Suttogtam magamban tekintetem a nőn tartva.
Ekkor rohant ki a férje is, akit fiam egy tarkón ütéssel elintézett. Mire a nő is elterült a földön. Még élt, de a lelke már haldoklik. Tettem róla, hogy szenvedjen egy kicsit. Hadd érezze mennyire fáj a fiának, amit mond.
Kíváncsian követtem a fiamat. Az elhanyagolt szobában egy urnához lépett. ~Mi is ilyenekbe temetkezünk~ Mondom magamban felhúzott szemöldökkel. Vajon mit akarhat a fiam?
- Vezess Seth! - Biccentettem felé. Na nem kellett annyit menni, mint vártam. Alig hogy négy méter volt az út. Ez nagyon rövid. A szemem megakadt a falon lévő íráson.
~„Csakis ő, kinek feje még józan. Ő láthatja e világ démonait!„ Azt a leborult szivarvégit neki! A nagyapa is ezt mormogta mindig, mikor elbóbiskolt!~ Teljesen össze zavarodtam. Akkor most mi is van itt?
Azonban nem volt sok időm gondolkodni a dolgokon. Éppen, hogy megpróbáltam felfogni a szavak értelmét. Seth átvette bal kezébe az urnát, vett egy mély levegőt és belépett a falba, engem magával rántva egyenesen a… Hova?
Áh, tisztára mint ahogy elképzeltem nagyapa meséit. Sötétség, s halványan elkezd derengeni a vörös fény. Megjelentek a démonok. Rögtön felismertem őket. Pedig mikor láttam már utoljára őket.
A hely teljesen olyan, mint a pokol! Az öregnek látnia kellett a poklot, hogy ilyen pontosan meg tudja eleveníteni. A hely pontosan megegyezik az alvilággal. Én már csak tudom, én megjártam a poklot és itt vagyok, élek.
- Vigyázom. - Mondtam szinte nem is figyelve rá. Hiszen lábam alatt megjelent egy tátongó száj. Arcomra kaján mosoly szaladt. ~Na helló! Rég találkoztunk! Akarsz még egy Mors Nigrát?~ Azonban a válasza előtt Seth elintézte egy egértetemmel.
Valahogy itt sokkal nagyobb biztonságban vagyok, mintha a pokolban gyalogolnék a sok hulla és veszett lélek ellenére. Én csak élvezem a helyzetet. Most nem ők a főnökök. Most nem bánthatnak. Így félnem sem kell egyiktől sem, itt nem.
Elérünk egy asztalhoz, amin egy könyv fekszik. Fiam odaáll elé, majd végső nyughelyére küldi nagyapját. A hamu felvillan, s a lélek kiemelkedik belőle. Megint láthatom Whitford bácsit, ahogy kicsinek hívtam, majd eltűnik.
Seth lesöpri a könyvről a port. Tekintetem kíváncsian vizslatja a fedőlapot. Sose láttam még ilyen könyvet. De tisztán érzem rajta a feketemágiát. Ez a Noir érzék. Vajon mi lehet benne? Az átkozott kíváncsiság.
De majd megtudom. Csak türelem, minden azon alapul. Fiam elteszi a könyvet. Megjelennek körülöttem a holt lelkek. A csodába érzik a Noir vért. S minden szavukat értem. Sajnálkozón rázom meg a fejem egy könyörgő feketemágus lelke felé.
Én nem tudom feloldani az átkát! Arra csak az öreg Whitford vagy a nagyapám lenne képes, de én nem. Nekem nincs jogom más varázslók átkait feltörni, ez erkölcsi kérdés. Én pedig elég erkölcsi alapszabályt szegtem meg már.
- Már jártam itt! Vagyis nem pontosan itt, de a pokolban, ami a mintájául szolgált igen. Nem fogod elhinni, de kiskorom óta arra vágytam, hogy nagyapám elhozzon IDE! Jóban volt a te nagyapáddal. De sosem engedte, hogy vele jöjjek. Azt mondtad nem tanulhatjuk meg már együtt a varázslatokat. Le kell lombozzalak. Nem hiába vagyok én Noir!
A homlokomhoz kapok. Megvan! Minden világos. Hogy lehettem ilyen vak és hogy a jó égbe nem vettem észre rögtön. Pedig az öreg nem egyszer utalt rá még most is mielőtt eljöttünk, de nem vettem észre.
- Ezért voltak ezek olyan jóban! A nagyapád megteremtette a poklot, viszont csak egy Noir tud olyan démont, idézni, aki feltudja hozni a lekeket az igazi pokolból. Ezek tanpoklot csináltak! Brilliáns! De mi lenne, ha konzultálnánk az öregekkel? Kölök! Szemtanúja leszel a legsötétebb Noir átoknak!
Mondtam két lépést hátra lépve. Emlékszem a nagyapa hogyan mutatta meg nekem. Lábat terpeszbe, pálca magad előtt jobb kézben. Zsebembe nyúltam és kihúztam a Noir medált. Ez került a másik kezembe. Lehunytam a szememet. Hatalmas koncentráció kell ehhez a varázslathoz.
- Et resurgent! - Mondtam halkan behunyt szemmel. Éreztem a pokol erejét a testben. Megint kisgyermek lettem, s nem csak úgy éreztem magam. Szó szerint kisgyermek állt a helyemen. Ebben a pillanatban felpattant a szemem, de csak merő feketeség volt a helyén.
- Megidézlek téged Xanton! Én Aiden Noir! A nemzetségem utolsó vérszerinti leszármazotta! Hívlak, hogy hozz élő világra holtat! Hozz lelket eme pokolba! - A megszokott hangom mellett ott csengett a gyermek hang is alig egy fél másodpercel lemaradva.
Szavaimra mellettem a földből lassan előmászott a lény. Ronda fejét felém fordította. Én pedig nyugodtan emeltem fel a Noir medált, mire kiskutyaként fejet hajtott.
- Hozd ide azokat, akik ezt a poklot készítették! - Hangom rideg volt, mint mikor őseimmel beszéltem. Erre a démon visszamászott az üregbe. Seth felé fordultam. Gyermekei arcomon a gúnyos félmosolyom lett úrrá. S ugyanebben a pillanatban elkezdtem visszanyerni mostani énem.
- Azt hittem nem fog elsőre menni. A nagyapának négyszer kellett végig csinálni, hogy megjelenjen Xanton! Nem sokára köreinkben köszönthetjük nagyszüleink fiam! - Mondtam elégedett ábrázattal.

Aiden & Seth

É
s már megint a halott lelkemmel jön. Nah igen… nem is a mesterem lenne…. Egy kis családi viszály. Hát ez pont kellett az én meghitt és békés napjaimnak. A francokat kellett, csak még jobban felhúztak. Főleg anyám szavai melyek nem estek jól, de mindegy…A nagyapám hamvai az urnába zárva, melyek a nem neki megfelelő helyen, a játszószobában volt. Mesteremnek pedig mutatni akartam valamit, mely biztosra veszem, pedzegetni fogja fantáziáját. Beléptünk a jéghideg pokolba, nagyapám kísérlete mindez. Elhelyezem nagyapám örök nyughelyére, majd elteszem a könyvet. Mesteremhez szólok, miszerint ha hamarabb ismertük volna egymást, megtanultuk volna az öreg nagyapám fortélyait. Ő már járt a pokolban, ahogy a saját nagyapját istenítette, úgy az enyémet is. Eszébe jutott valami, megcsillant az elméjében az a gonosz szikra, mely mosolyt csal az arcomra, csak kicsit vagyok gonosz, de tényleg. Ám ahogy a végére ér a mondatözönének, nagyokat pislogok, nem értem, de bemutatja. Ismerem már mint a tenyeremet. Figyelem mit hogyan csinál, hm csini a Noir medál. Amint kimondta a szavakat, kicsit feltűnt, hogy a mesterem kicsi lett. Olyan 9 éves ha lehetett. Hm, ez vicces, én ennyi idős koromban magasabb voltam nála, de mit is akar ezzel a csöpp testtel? Tekintete felnyílt, a sötétség tükröződött belőle, hátrébb léptem, kezem a pálcámért nyúlt. - Ez felér egy Mard Geer-el! - a szavak melyeket elmondott visszhangzott az egész helyen. A Hideg egy másodperc alatt csapott át forróságba, mesterem mellett megjelent egy démon, már csak azért is hátrébb léptem. Aiden parancsot adott a szörnynek, aki engedelmeskedett neki. Hát ez valóban egy Mard Geer! Ezt el sem hiszem. Figyeltem ahogy a mesterem újból önmaga lesz, az a 28 éves férfi, a pálcámat eltettem és közelebb sétáltam hozzá, inkább mögé léptem, hiszen nem tudom, mikor szabadul el a pokol. Téved, hiszen nem félek. Nincs lelkem, mely kizökkentene a hitemből. De ő mégis csak erősebb nálam, én védem az ő hátsóját, meg talán fordítva is. Nem sokára? Már rég volt, hogy az öreggel beszélhettem utoljára. A hőség egyre csak forróbb.
- Mester. – hangom… hát nem is tudom, mi erre a megfelelő szó… aggodalom? A lelkek szinte megvadultak, szerte szétreppentek, átszálltak rajtunk, szabadulni próbáltak a zűrzavarból, de innen számukra nincs kiút. Én meg gyűlölöm a forróságot és már szinte feszültség lett úrrá rajtam.

Aiden & Seth

Oh megint sikerült olyat mondanom, ami nem tetszett a fiamnak. Már rájöttem, hogy gyűlöli, ha Halott léleknek nevezem. De mit tegyek, ha egyszer az? Jobban nem lehet leírni! Ő maga a Halott lélek, a tanoncom, az utódom, a fegyverem.
Én ennyivel könyveltem el magamban a dolgokat. Majd csak magamban kuncogva és kommentálva figyeltem a kialakult kedves családi jelenetet. Hát igen a nő elvetette a sujkot, amit nem fiam, hanem én adtam a tudtára.
Ahogy a Whitfordokat elintéztük Seth összeszedte a nagyapját. Jobban mondva az urnát, amiben volt. Most nem figyeltem a gondolatait. Már nem voltunk veszélyben, így nem kellett figyelnem. Viszont ez azt eredményezte, hogy fogalmam sem volt, hogy mit akar.
Azonban gyorsan megtudtam. Lelkesedéssel szívemben fogtam fel hova rántott be fiam. Ez az a hely, amiről kicsinek annyit álmodoztam. A nagyapám meséinek színtere. Kicsit nehéz volt felfogni, hogy itt vagyok.
Seth elvégezte amiért jött. Végső nyughelyére helyezte a nagyapját. Hát igen itt sokkal jobb helyen van, mint ott az urnában volt. Azt hiszem az én nagyapám nem hagyott volna nyugton egy pillanatra sem, ha nem úgy temetem el, ahogy ő akarta.
Fiam felém fordult és közölte, hogy ha hamarabb megismerjük egymást, akkor mind a ketten tanulhattunk volna a nagyapjától. Erre persze nekem az volt az első gondolatom, hogy mi az a feltételes mód, múlt idő?
Noir vagyok! Mi pedig képesek vagyunk megidézni a holtakat akaratuk ellenére. Ezért vannak ott a családi kriptában a halott Noirok lelkei. Meg vannak oda idézve, nincs választásuk. Hát igen a családom uralom mániás.
Itt volt az ideje, hogy beavassam Sethet egy újabb kis titkomba. Történetesen a pokollal kapcsolatosba. Jó hely az a pokol. Csak baromi sok démon van benne, amitől majd megfő az ember és egyszerre fagy is meg a tekintetüktől.
Elmondtam a hirtelen eszembe ötlött dolgokat a fiamnak. Aki csak nagyokat pislogott. Hát igen van, amit még nem tud. Sőt olyan is van, amiről csak azt hiszi, hogy nem tudja. De ez már egy másik téma. Idővel mindent megtud.
Szememben megcsillant a gonosz fény. Fiam arcán úrrá lett a mosoly. Már nem is fogalkoztam vele. Csak hátrébb léptem két lépést és belekezdtem a dolgokba. Kezemben a pálcám, másikkal előkotortam a Noir medált, s lehunyt szemmel bele is kezdek a dologba.
Ahogy a szavak elhagyták az ajkamat éreztem a pokol erejét magamban. A tűz és a jég egyszerre száguld végig a testemen. Megint gyermek vagyok, s nem kell látnom magam ahhoz, hogy tudjam nem csak úgy érzem magam.
Elborított a sötétség, az égő fájdalom, a lelkek hatalma, a pokol egy apró darabkája. Szemem felpattant, de teljesen fekete volt. Láttok, de nem úgy, mint eddig. Csak az erőt látom a hatalmat és a szellemet.
Könnyen kiveszem Sethet. Nem is lehetne eltéveszteni, szinte kisüti az ember szemét. Jobb lesz hamar túl lenni a dolgon. Itt volt az ideje, hogy megidézzem Xantont. Az én kis lélelhordómat. Nagyapától örököltem a hatalmat felette.
Kimondott szavaim visszhangot vertek. Mintha nem is én beszéltem volna. Erre a hidegből egy pillanat alatt forróság lett. S a talajból lassan elődugta azt a ronda fejét a démonom is. Nem tetszett neki, hogy zargatják.
Hallottam, hogy fiam tett két lépést hátra. Megvan benne a természetes tartás a démonoktól. De majd megszokja. Utánam úgyis ő lesz ennek a démonnak is a gazdája. Gyorsan kiadtam a parancsokat Xantonnak, aki ugyanabban a pillanatban el is ment.
Lassan visszanyertem a huszonnyolc éves alakomat. Ezt valahogy jobban szeretem. Nincs bajom a gyermek énemmel sem, de sokkal jobban illik hozzám, a mostani kinézetem. Láttam, hogy tanoncom elteszi a pálcáját. Még akkor kapta elő, mikor kinyitottam a szemem az idézés közben.
Mögém lépett, én pedig nem is foglalkoztam vele. Mióta tanítom ez egy megszokott mozdulat nála. Költsönösen védjük egymást. Így pedig egyikünket sem tudják hátba támadni. Ez mind a kettőnknek jó.
Koncentráltam. Fogalmam sincs Xanton hol fog fektűnni. Ebből a koncentrációból zökkentett ki tanoncom aggodalmas hangja. Felé kaptam a fejem. Hirtelen megéreztem a fojtó forróságot. S láttam, ahogy a szellemek cikáztak.
Elfordultam, majd lassan leguggoltam. Most kell ügyesnek lennem. Csak úgy, ahogy Hugh csinálta az alvilágban. Most nekem is ez a feladatom. Tenyerem a földre tettem. Szemem megint elfeketedett.
- Most már aztán elég legyen! Különben örökre megkötlek mindőtöket! A démonok pedig kotródjanak vissza a helyükre. Csak Xanton kapott engedélyt ténykedni. - Mikor megint kinyitottam a szemem. Már olyan volt mint szokott és a hőmérséklet is csökkent.
- Bocsáss meg a meleg miatt, de elméláztam és sikerült egy két erősebb démonnak a felszín közelébe jutni. Mellesleg majd, ha úgy érzed fel birod dolgozni az új varázslatok mellett akkor beszélhetünk majd arról is, ami az előbb történt.
Fiam felé fordultam. Arcomon kaján mosoly jelent meg, mikor válla felett megpillantottam a démonom. Egy pillanat múlva ott áltam előtte. - Menj utadra Xanton! Maguktól is visszatalálnak!
Erre a démon köddé vált és eltűnt. Előttünk pedig megjelent a két jó barát. A nagyapáink, az enyém zsebretett kézzel elégedetten mosolyogva figyelt minket. Seth nagyapja viszont még barátkozott a helyzettel.
- Azt hittem már sose juttok el ide! Komolyan miért tartott neked olyan sokáig, hogy elhozd ide ezt a csődtömeget fiam? - Kérdezte nagyapám felém biccentve. S gonoszul mosolyogva fiamra.
- Kösz' nagyapa! Kedves vagy, mint mindig! Jó napot Whitford úr! Régen találkoztunk már Aiden vagyok! Üdvözlöm a társaságunkban. - Mondtam illedelmesen meghajolva. Nagyapa modora nem tudom magamból kiverni.

Aiden & Seth

A
mester kölyök képe kicsit megmosolyogtatott gúnyosan, majd a démon miatt  hátrébb léptem. Mesterem parancsára az a valami visszatért a pokol legmélyebb bugyrába, mesterem mögé léptem, egy csepp aggodalommal ejtettem ki mesterem nevét. Aki fogta a lapot és egyből cselekedett is. Ez az én mesterem. Vigyázz mindkettőnkre.
- Jól vagyok. – nyugtázom ennyivel a szavait, csak a forróság az, amitől egy cseppet tartok, na meg az ismeretlen, de az inkább vonz. Valami rothasztó bűzt éreztem magam mögött, mesterem elmosolyodott, meg se moccantam, ő pedig a dög elé lépett és elküldte, majd visszafordult és figyeltünk. A két öreg megjelent. A mester nagyapója elégedett mosolyra húzta száját, az enyém nézelődött, tekintetem hűvös lett, elengedtem füleim mellett a Noir papa szavait és közel léptem. Nagyapám használni kezdte a mágiáját és fiatalított magán. Nem szeretett vén lenni...
-  Nicholas Gregory Whitford! A Holt lelkek mikor nyugodhatnak békében? – kérdeztem, gondolataimat eltompítottam, mivel erre csakis neki kell válaszolnia, ha tudja ő az, ha más a válasz, akkor nem a nagyapám az. Ő is turkált anno a gondolataimban, így még szép hogy eltompítom. Régen ő olvasta fel az írást, melyet most említettem fel.
- Amikor a testük teljesen megsemmisül. A múlt a jövő és a jelen már mit sem számít. – válaszolta az állát piszkálva, tekintetem még mindig jeges volt, de aztán megkönnyebbülten sóhajtottam és szelíden pillantottam rá.
- Örülök hogy látlak!
- Aiden Noir! – lépett közelebb nagyapám felénk, a kezét a fejemre tette, összekócolta a hajam, és mesteremet figyelte. Majd hozzá is odalépett és az ő fejét is megcirógatta. Erre azért volt szüksége, hogy lássa a múltat. Nem kellett semmit mondani neki, látja a múltat és az emlékeket az elménkben.
- Örülök, hogy a te kezed alatt tanul az unokám. Még mindig megmakacsolja magát olykor és a saját feje után megy, ami sose helyes? – mosolyogta el magát, tekintetemmel egy ívet írtam le, elmosolyodtam.
- Seth, látom még mindig tisztelsz. A hajkoronád ugyan olyan mint nekem volt.
- Jah, de oldalt majd megint vágni kell le belőle… de még mielőtt teljesen belemegyünk a hétköznapokba, beszélnünk kell veletek. – léptem vissza a mesterem mellé és az összeborzolt hajamat igazítottam rendbe.
- A könyvet neked kell lefordítanod! Megvan hozzá az erőd! – jelentette ki az öregem, egy chht szűrtem ki fogaim közül, majd a tekintetébe néztem.
- Mard Geer? -  kérdeztem, ő pedig bólintott, mesteremre pillantottam, majd vissza a másik öregre.
- Nah miért zavartatok fel két morcos vénembert? – kérdezte nagyapám és Aidenre pillantott, hiszen tudja, hogy én nem én hivtam el őt ide, nincs meg hozzá az erőm, még. Nah meg nem is válaszolnék, hiszen tőle örököltem ezt a makacsságot.

Aiden & Seth

Hát igen nem voltam a legerősebb, sem a legszebb fiú kicsinek, de annál rosszabb voltam! Én voltam az egyik legrosszabb gyerek az iskolában és erre büszke vagyok. A nagyapa is büszke volt rám. Azt mondta, hogy olyan vagyok, mint az igazi Noirok!
Pillanatok múlva Xanton is megjelent. Én pedig gyorsan kiosztottam a dolgát, mire el is tűnt, keresni a két öreget. Be kell vallanom kicsi önös érdek is van emögött a hirtelen döntésem mögött, de nem lennék én, ha nem így lenne.
Koncentráltam bármerre felbukkanhat a démonom, márpedig ha rossz helyen van és nem figyelek meg is támadhat. Ennek köszönhetően sikerült kicsit elméláznom, mire néhány erősebb démon is megközelítette a kis tanpokol felszínét.
Fiam szavára kaptam csak észbe. S emlékeimre támaszkodva, igazi Noir módjára parancsoltam vissza a lényeket a pokolba, ahová valók voltak. Imádok parancsolni, uralni a világot magam körül.
- Akkor rendben! - Biccentettem egyet felé. Tudom, hogy csak a meleget nem bírja. Ezért kell majd megtanulnia azt a varázslatot, amivel idéztem a démont, akkor nem fogja érezni a forróságot.
Nem csak a szag árulta el a démonom jelenlétét. Megéreztem az erejét. Feléfordultam, majd elküldtem vissza oda ahonnan jött. A visszautat majd a nagyapa elintézi. Nem kell neki Xanton segítsége. Jobban ismeri az alvilági utakat, mint bárki.
Hamarosan meg is jelentek a nagyapjaink. Az én nagyapám elégedetten mosolygott. Tetszett neki a helyzet, biztos örül, hogy megint itt lehet. Seth nagyapaja viszont kíváncsian nézelődött. Gondolom nem számított arra, hogy megidézem őket.
Gyorsan kapcsolt és megfiatalította magát. Na ez az amire az én nagyapámnak nincs szüksége. Ő már akkor elvégezte ezt a "fiatalítást" mikor először jött vissza az élők világába, az pedig nem most volt.
Fiam egy egészen furcsa kérdéssel állt a nagyapja elé. Kicsit meg is lepődtem rajta, de tudom, hogy csak azért csinálja, mert megtanulta, hogy senkiben sem lehet bízni. Mégis bennem bízik, de rajtam kívül senkiben sem.
~Hát ha már meghalt akkor SOHA! Ha meghalunk elveszik idő és tér ez egyértelmű!~ Mondom magamban hitetlenkedve, erre a nagyapa hangja cseng a fejemben. "Nekünk egyértelmű Aiden, de az átlag varázslóknak nem az!"
Kicsit megremegtem, mikor az öreg Whitford kimondta a nevemet. Kicsinek is mindig kirázott tőle a hideg, fura hogy még mindig megy neki. Odament a fiamhoz és összeborzolta a haját, közben pedig engem figyelt. Majd hozzám is odajött és megismételte a műveletet.
- Már kicsinek se szerettem, mikor az emlékeimben kotorászott. - Mondtam arcomon bohókás vigyorral. - Na fogd vissza magad Aiden! Tudod, hogy nem szeretem, ha szemtelen vagy. - Erre csak annyi volt a válaszom, hogy úgy ahogy Seth szokta leírtam egy ívet a szememmel.
- Nekem megtiszteltetés, hogy taníthatom. Bár a makacsságától néha a plafonra tudok mászni, de ettől függetlenül nagyon jól tanul és van a tehetsége a nekromanciához.
A következő közjátékot csendben hallgattam végig és csak derültem magamban. Ez az a téma, amiről egy Noir sose beszélgetne. Bár az én nagyapám is tud ilyen lenni, ha éppen rájön a beszélhetnék.
A fiam a nagyapja gyors megszólalására csak egy chh-el válaszolt. Majd egy olyan kérdést tett fel, amit nem értettem. ~Mi a bánat az a Mard Geer?~ Kérdeztem nagyapát. "Ne enegem kérdezz! Biztos valami Whitford dolog!" Mondta egyet rántva a vállán.
- Nem akarok udvariatlan lenni, de én egyetlen morcos öreget sem látok itt. Elsősorban örömet akartam szerezni a fiamnak! Gondolom hallottátok mi volt odakinn. Ha más nem a hölgyemény lelkének egy része már biztosan lenn van. Kizárt, hogy a Lélek ölést elviselje! Másodszor szeretném megkérdezni, hogy használhatom-e ezt a helyet? Van olyan varázslat, amit itt könnyebb lenne megtanulnia! Harmadszor szeretném megtudni, hogy az úrnak lenne-e néha kedve meglátogatni a Noir kastélyt. A nagyapa biztos segítene eljutni hozzánk és mind a ketten örülnénk a társaságának. Negyedszer nagyapa jól sejtem, hogy innen egyenesen el lehet jutni a kastélyunkba?
- Okos vagy kisunokám! Gondolom megérted, hogy nem használtam sosem. A végén követtél volna, márpedig még túl fiatal és felelőtlen voltál hozzá, hogy felfogd mindazt ami itt van. Nem mellesleg a szellemek érzik a Noir vért veszélyben lettél volna olyan fiatalon zabolátlan erővek magadban.
Na azt hiszem most elvörösödött a fejem szégyenemben. A nagyapa tényleg mindent tud rólam. Nem hiába, mikor kicsi voltam és tőle tanultam ő csinálta ugyanazt, amit most én Sethel. Folyamatosan figyelte a gondolataimat.

Aiden & Seth

A
Nagyapa összeborzolta mesterem haját is, aki pedig mondta, hogy régen se szerette a dolgot. Ám nagyapja leszólalására egy ívet irt le szemével, pont úgy ahogy én szoktam. Nah igen, ragad és terjed, fertőző. Főleg úgy hogy három éve együtt vagyunk. Én az ő atrocitásait, marhaságait tanultam el, amik hasznosak tudnak lenni, ő pedig az én dolgaimat. Nagyapa kérdésére Aiden válaszolt is. Nem vagyok makacs. Csak az ahogy én csinálom sokkal jobbnak néz ki, mint ami a parancsban volt.
Nagyapám meglepődött, mikor a mesterem a fiának nevezett, nem látta az emlékek között azt a részt, kimaradt, vagy megszökött a karmai közül.
- A kastély felgyulladhat, eltűnhet. Ez a világ örökké létezni fog, mágia hatja át és csak a gonosz akarat láthatja, a levegőben pedig az írás ugyan úgy létezni fog. – felelte egy mosoly kíséretében az öreg, miközben minket figyelt, mesteremre pillantottam, majd vissza az öregekre. Tekintetem jeges fagyos volt.
- Igen, használhatod, ez csak természetes. Csak kutatási célként volt fenntartva mindez. Ez a hely könnyebben elviseli a mágiátokat, mint a kinti. – mosolyodott el gúnyosan, majd folytatta.
- Nem akarok látogatóba menni. Nekem már a pokolban a helyem!  - a szavai megleptek és elfordítottam nagyapámról a tekintetem. Inkább mesterem nagyapjára pillantottam, aki válaszolt az unokájának. Majd a mesteremet is figyeltem, elvörösödött. Egy chh- t szűrtem ki fogaim közül. Mindig minden olyan alkalmat kihasználok, amikor jól szórakozhatom. És ez, hogy a mesterem vörös fejjel állt mellettem, ezen kifejezetten remekül szórakozom.  Élvezem az életet és független életmódom. Kiélvezem és kihasználom ezen élet lehetőségeit. Mindig el tudok lazulni ez pedig egy nagyon fontos dolog. Most komolyan, ha csinálsz valamit, akkor legalább élvezd is. Ha valaki tudja, hogyan szórakozzon, akkor az én vagyok! Én mindig megtalálom azt az időpontot és lehetőséget, módot arra, hogy jól szórakozzam és lehetőség szerint az összes ilyen alkalommal élek is. Világ életemben független voltam, és azt csináltam, amit akartam. Túl független vagyok és önfejű. Lássuk be, szeretem bajba keverni magamat és az elmúlt években alaposan meg is edződtem. Aiden mester folyamatosan az elmémben, a gondolataimban kutat, hogy tudja mire számítson, mi a következő lépésem. Mivel kívülről, az arcomról, a testtartásomról, semmi nem árulkodik, minden fejben dől el. Egy hófehér bagoly tűnt fel nagyapa vállán, majd a szárnyait széttárva egy pillanat alatt az én vállamra repült és fejét 260-as fokban megforgatta. Ridegen és kissé remegő tekintettel figyeltem a rám meredő szemeket.
- Most már ideje távoznotok. Húsz percnél tovább egyelőre még nem tudtok itt meglenni. - mosolyodott el gúnyosan a nagyapa és összepacsizott a másik vénséggel. Mesterem és köztem, mellettünk egy oszlop szerűen fellángolt a forróság, elléptem onnan és visszanéztem nagyapára ahogy halványodik. A mester vállára is repült egy bagoly és ugyanazt a műveletet csinálta végig mint amit rajtam is.
- Nagyapa még nem kérdez...- előttem ismét fellángolt egy oszlop, kezem magam elé tartottam, hogy védekezzek az arcomba csapongó lángoktól. Már csak a elhalványodó testük maradt, a bagoly pedig csontkukacokká omlott össze. Nem csak az én vállamon, hanem a mester vállán lévő is. Hamar lekotortam őket, talpunk alatt a vöröslő kövek helyett egy csomó csontkukac és kígyó volt, ezzé vált a talaj.
- Nagyapa! - ordítottam az eltűnő vénség felé, hogy választ kapjak, de nem kaptam, kezem ökölbe szorult. El kell tűnnünk innen. Az egész kastély lángokban áll, a szüleim hamuvá égtek.
- El tudsz innen hopponálni? - fordultam a mesterem felé és egy újabb lángoszlop csapott föl kettőnk közt.

Aiden & Seth

Utálom, ha a fejemben kotorásznak. Kicsinek se szerettem, de elfogadtam, mert tiszteltem a nagyapámat. Viszint nem szeretem, ha idegenek kotorásznak az emlékeimben. De mikor ezt megszóltam a nagyapám kioktatott.
Mire én egyszerűen úgy válaszoltam, ahogy Seth szokott az én ilyen megjegyzéseimre. Egy ívet írtam le a szememmel. Mit ne mondjak kölcsönösen tanulunk egymástól. Persze más lenne a helyzet, ha vérszerinti fiam lenne.  Viszont így sokkal érdekesebb a helyzet.
Whitford bácsi kérdésére gyorsan és tömören feleltem. Már amennyire ezt annak lehet nevezni. Pedig most nem is ittam előtte. Valami más van a hosszú észosztás mögött. Erre gyorsan rá kell jönnöm, hogy mi. Ha nem megy meg kell szoknom.
Láttam az úr szemén, hogy meglepte, mikor fiamnak neveztem az unokáját. Biztosan nem sikerült elkapnia azt a részt az emlékeinkben, ami erről szólt. Vagy sikerült ilyen jól elrejtenem. Mert miután megtörtént elrejtettem, nem kell mindenkinek tudnia.
- Ezt jó hallani! Egy ilyen pazar helynek nem szabad elvesznie! - Mondtam elégedett hangon már látom magam előtt hogyan tudnám felhasználni a saját céljaimra.
- A fekete mágiát sose szerette a jóság világa. Valahogy az ilyen helyek jobban szeretik. Sőt mi is erősebben vagyunk itt, mint kint. - Mondtam egy gonosz vigyort megvillantva.
A következő megszólaláson meglepődtem, de csak behunyt szemmel bólintottam. Mikor pedig fiam rámnézett, úgy szólaltam meg magamban, hogy az az ő fejében is hallatszon. ~Akkor mi megyünk hozzá! Noirok vagyunk nekünk a pokol nem akadály!~
Nagyapám válaszára teljesen elvörösödött a fejem na igen mindig képes kellemetlen helyzetbe hozni. Ez az én nagyapám. De még akkor is, hogy tudtam, hogy figyeli a gondolataim, akkor is azt reméltem, hogy nem tudja, hogy követni akarom.
Na igen kicsinek folyton rossz fát tettem a tűzre. Viszont ezt nagyapa csak addig nézte jó szemmel, amíg nem az ő személyével volt kapcsolatos a dolog. Akkor még nem értettem miért baj neki, ha a saját fejem után megyek.
Most, hogy én csinálom azt, amit ő akkor velem. Már pontosan tudom, hogy mi volt a baja, s ha képes lennék ilyen érzelemre, most sajnálnám azokat, amiket akkor tettem. Viszont gyerek fejjel azok voltak a legjobb döntések.
Nem szégyenlem a tetteimet. Mert mindet élveztem, mindet boldogan tettem meg. Persze azokat kivéve amire a jóság párti szüleim kényszerítettek. Akkoriban sokkal jobban hasonlítottam Sethre, mint ahogy azt el tudja képzelni.
Gondolataimból a Whitford úr vállán megjelenő hóbagoly zökkentett ki. Ami rászállt fiam vállára, majd kicsvart fejjel figyelte a gyereket. Bizar látvány, de szerintem jól néz ki nagyon is jól.
Na tipikus! El kell menni! Nem is Whitford lenne, ha nem lett volna valami hátulütője a dolognak. A nagyapa mindig óvott attól, hogy egy Whitford szeszélyivel kerüljek szemben. Erre föl három éve viselem el egy igencsak rakoncátlan Whitford szeszélyit.
Ahogy a két öreg pacsizott szúrós szemmel néztem az ősömre. - Walter Noir! - Sziszegtem mérgesen mikor felfogtam, hogy kidobnak minket innen. - Minél idősebb vagy annál jobban hasonlítasz rám fiacskám. Ez már olyan volt mintha én mondtam volna.
- Csak nehogy úgy végezzem, mint te!
- A fiad túlságosan tisztel ahhoz, hogy megtegye Aiden!
- Én is tiszteltelek! - Vágytam vissza villámgyorsan. Na igen ahhoz képest, hogy én öltem meg, egész jó kapcsolatban vagyunk. Azóta már elfelektette ezt nekem. Mondjuk én nem bánim, hogy megtettem. Csak így lehettem teljesen szabad!
Ekkor hirtelen hatalmas forróság lett. A fenébe is itt mindjárt meg lehet sülni. Ekkor az én vállamon is megjelent a hóbagoly. Mi a bánatra valók ezek a baglyok? Azt hiszem lesz miről beszélgetni a fiammal.
Mikor fiam elkiáltotta magát felcsaptak a lángok. Én jegyes tekintettel figyeltem a körülöttem tornyosuló lángoszlopot. Régen megtanultam már, hogy a tűz a családom barátja. A pokol nem bántja a Noirokat.
A bagoly a vállamon csontkukac kupaccá vált. Undorral söpörtem le a vállamról a lényeket. ~Nagyon kreatívak az öregek!~ Jegyeztem meg gúnyosan. Majd arra lettem figyelmes, hogy Seth a nagyapja után kiált.
A padlót figyeltem csupa kígyó meg csontkupac. Jól néz ki, meg kell hagyni. A kastély lángokban állhat nekünk pedig el kellene inne húzni a csíkot, de nagyon gyorsan. Persze csak ha nem akarunk sültcsirkék lenni.
- Nem! De nem is kell! - Kiáltottam oda fiamnak a tűzön keresztül. - Noirok vagyunk sétálunk egyet a pokolban! - Mondtam megragadva Seth kezét.
Lehunytam a szemem. Megint hideg lett. S ez a hidegség fiamra is átterjedt. Szemem újra elfeketedett. - Xanton! Vezess minket haza! Lehetőleg a legrövidebb úton, nincs kedvem megint találkozni a démonmesterrel!
Ahogy kiadtam a parancsot megjelent előttünk a démon. Alattunk pedig megnyílt a föld. Elnevettem magam. Imádok "démontoursal" utazni. Mindig megnevettet. Zuhantunk egy keveset. Ahogy talajt ért a lábunk körülnéztem. Seth nem láthat semmit csak feketeséget. Én viszont látom a démoni erők körvonalait.
- Ne engedd el a kezem, mert megsülsz és ne állj meg, mert elkapnak! Ez a démonok helye az alvilágban. A szellemek leljebb vannak. Itt veszélyes utazni. - Mondtam, de már haladtam is közben. Követve a Xanton erejét jelző halványkék foltot.
Na jó nem számítottam rá, hogy a gyors az tíz perc lesz. Mikor megálltam a démon mind a kettőnk lábához hozzányomja a fejét. Minek eredménye a hatalmas fényáradat lesz. Lehunyom a szemem, ha idéző szemmel nézek akkor még fájdalmasabb ez a hirtelenjött nagy fény.
Mikor végre megint ki tudtam nyitni a szemem a park közepén álltam fiam mellett. Előttünk pedig a Noir kastély magasodott. A nagyapa tényleg megoldotta, hogy közvetlen el lehessen jutni a Noir birtokról a Whitford tanpokolba. Valahol alattunk kell lennie a családi kriptának, onnan könnyen el lehet menni abba a kis műpokolba.
- Újra itthon! Na gyere nekem most szükségem van egy kis piára! Csak nehogy megint elkezdjek tőle beszélni! - Ráztam meg a fejem. Na csak az kellene most. Hogy rákezdjek megint dalolni. Ma már így is sokat beszéltem.

Aiden & Seth

M
i megyünk? Ha nagyapa nem akarja hogy megkeressék, akkor nem is fogja hagyni mindez. A baglyok megjelentek, kicsavart fejjel közölték, takarodó van innen, nagyapa is közölte, majd eltűntek szép lassan a másik öreggel. Forróság lett és tűzoszlopok csapódtak fel. Sose szerettem a lángokat és az elviselhetetlen forróságot. Mi Whitfordok a hideghez vagyunk szokva, de már Noir vagyok, de ez…a lángok… mesteremre pillantok és kissé ijedten figyelem és hallgatom az ötletét.
- Sé-tálunk? – azzal mester pedig meg is ragadta a karom, megfeszültek az izmaim. De aztán hívta azt a dögöt, aki meg is jelent engedelmes kutyát játszva. Alattunk megnyílt a föld, mesterem nevetni kezdett, ő élvezi mindezt, de én valahogy…ehhez inkább nem fűzök semmit. Még meg kell szoknom a Noirok furcsaságait. Néhány perc múlva leértünk, korom sötét volt, a semmin kívül nem láttam kívül, csak mesterem szavai hangzottak fülemben.
- Ne engedjem el? Te fogod! –  marha jó, még viccei is vannak…. ilyen helyzetben. Eltompítottam minden érzékem, hiszen itt semmit sem tehetek, a mesteremtől függök, hogy itt hagy e megedződni, vagy inkább a saját erejével edz tovább. Biztosat éreztem a talpam alatt, ezt pedig mesterem hangja is jelezte, kinyitottam szemem és fújtam egyet. Kezeim a térdeimre helyeztem és fél görnyedve álltam egy kis ideig.

- Nekem is jöhet! –egyenesedtem fel és sétáltam utána. Tudom, hogy megint kérdezz felelek játék lép színre, ezért inkább most bele kezdek, hogy kevesebb maradjon belőle.
- Az a két bagoly, melyek megjelentek vállainkon egy jel volt. Értesítés, hogy a lelkünket akarták! Ha nagyapa nem fúj visszavonulót… szoptuk volna. Ott ragadtunk volna vacsorára. Aztán Xantont is hívhattad volna… nem érted volna el, akármekkora Noir is vagy. Megmentette az életünket. – álltam meg és fordultam meg egy pillanatra. Ha egyedül mentem volna, már rég nem élnék.  
- A francba veletek. Átkozottak! - Csak egy széles, pofátlan mosolyt villantok, majd egy nagy lendülettel fordultam meg és léptem tovább Aiden után. Mind ketten a  miért és hogyan foglalkoztatnak!

Aiden & Seth

Nem ismeri még eléggé a Noirokat. Ha mi meg akarunk találni valakit, akkor azt meg is találjuk. Előlem pedig nem lehet elmenekülni, ha arról van szó, hogy a lelkek meg akarnak bújni a pokolban. Sokszor voltam már lenn és még nem volt olyan, hogy nem találtam meg akit kerestem.
Hirtelen hatalmas forróság lett. Rögtön azután, hogy megjelentek a baglyok és Whitford bácsi elküldött minket. Itt nem jólneveltek a szellemek és a démonok. Mikor felcsaptak a lángok én akkor is nyugodtan álltam. A Noirokat nem bántják a lángok.
- Pontosan! - Nem tetszik neki a sétálós ötletem. Pedig meg kell szoknia, ahogy Xanton jelenlétét is. Hiába nem szereti ez hozzá tartozik a Noir család örökségéhez. Ezt pedig ő fogja megkapni.
Ahogy megjelenik a démon megnyílik a föld a talpunk alatt. Nevetni kezdek, hiszen ez a legmókásabb része a pokolsétának. A zuhanás. Ennél jobb nem is lehet. Ritka, ha nem kárörömből nevetek. De ez egy olyan alkalom.
Pár perc volt csak. Hát igen sajnos nem teljesen lentre mentünk. A démonok helyén keresztül sokkal gyorsabban hazajutunk. Máskülönben Xanton nem hozott volna minket ide. Ismerem a démonom.
- Próbálj megnyugodni! Élvezd kicsit a helyzetet. Itt nem kell mindent komolyan venni. Hamarosan rájössz, hogy egy ilyen kiruccanó semmiség! - Mondom teljesen nyugodtan.
Követem a démonomat. Figyelem a többi démon erejének vibrálását. Furcsa belegondolni, hogy hamarosan a mögöttem sétáló hatalmas erőt birtokló ember is látni fogja mindezt. Ha sikerül neki akkor komolyan én leszek a legbüszkébb mester Angliában.
Hamarosan megérkeztünk. Az egyetlen negatívum ebben a hatalmas fény. Sose szeretek a pokol után közvetlen a felszínre jönni mindig túl hatalmasnak látom a fényt. Sokkal kellemesebb a családi kriptába visszajutni.
- Erőset, vagy gyengét? Igazad van ostoba kérdés volt. Hozom az erőset. - Jegyeztem meg kuncogva. Majd csendben hallgattam végig Seth magyarázatát. Megráztam a fejemet.
- Ha akkora veszélyben lettünk volna lerántalak a pokolba Xanton nélkül. Egy Noirnak nem kell vezér, hogy le meg fel járjon. Akár lenn is hívhattam volna a démonunk. De nem kellett annyira sietnem. Azt pedig tudtam, hogy a lelkünk akarják. Azóta akarták, amióta beléptünk a nagyapád által készített pokolba.
Gyorsan és teljesen nyugodtan beszéltem. Pontosan tudtam, hogy mi lesz nem is kellett hallanom nagyapa gondolatait. De így kaptam egy kis plussz megerősítést. Egyenesen a kastélyba mentem. Nem is érdekelt, hogy Seth mit csinál mögöttem.
Bent elővettem a legerősebb piát, amit találtam. Majd a nappaliban helyet foglalva a szokásos módon öntöttem magamnak. A harmadik pohár után már úgy ahogy beszédképes voltam. Itt az ideje belekezdeni a játékba.
- Akarsz kezdeni, vagy kezdjek én? - Kérdeztem viccekődve. Nah igen a pokol sétától mindig jobb kedvem van. Kicsit olyan, mintha megint gyerek lennék. Most olyan mintha az egyik barátommal beszélgetnék és nem a fiammal.

Aiden & Seth

K
önnyen beszél! Már megjárta nem egyszer ezt a helyet és még én próbáljak megnyugodni? Majd ha a hetedik alkalommal jövök le és már egymagam profiként, na akkor leszek piszok higgadt! Addig még szeszélyesen veszélyes leszek, kire büszke lehet egy Noir. Utána pedig még büszkébb lesz! Nevethetnékem támad szavai hallatán, de elodázom a gesztust.
- Erőset. – még szép hogy hülye kérdés volt, az a jobb, amelyik előbb hat és még jó is. Egy ilyen kaland után alap dolog hogy kiütjük magunkat. Ismerve őt megint megered a nyelve…. komolyan mondom pszhihologus leszek… elmegyek nyugdíjba. Ha nem lenne a rang, a felelősség... de néha még én is eljátszok a "magam ura vagyok" életvitel gondolatával. És sokszor is cselekszem akképpen, amire a mesterem jól helyben hagy, ő osztja ki a legtöbb „helyrerakást”. Nekem csak Ő maradt, ennek súlyával már akkor szembesültem, mikor megtalált 3 éve…
- Ha megpatkolok, életed végéig űzni foglak! - Közlöm fapofával, sokkal inkább úgy, mint valami felettes katonatiszt, sem pedig egy rokon, vagy diák a mesterhez. Bevonultunk a kastélyba, én felmentem a szobába melyben az éjszaka aludtam és levettem a köpenyem és a pulcsim. Füst szagúak. Mosni kell. A táskából előkaptam a könyveket, a táskát a sarokba vágtam, majd azokkal haladtam le a lépcsőn és még mindig eltévednék ebben a kastélyban….Sötétedik odakinn... ilyenek is csak mi tudunk lenni, hogy nem délelőtt érkezünk, fényes nappal, hanem éjjel vissza… Kipillantok az ablakon a sötét éjszakába. Egy sötét sikátorban a bátrabb lelkűek se szívesen akadnának hozzám hasonlóba, hacsak nem teng bennük túl a halálvágy. Hát még itt a Noir villában? Bár hamar betalálok mesteremhez és levágom az asztalra a könyveket, nem szó szerint, de a súly miatt így is hangosra sikerült. Hányadik pohárral iszik? Mit érdekel, amíg nem a zagyvaságait kell hallgatnom, addig nem érdekel. Megragadom az üveget és belekortyolok, 4-5-6 és elég is, egyenlőre.
- Tiéd a megtiszteltetés! - huppanok le egy másik fotelbe elfekve, a lábaim a karfára dobva és tekintetem a mesterre meredve.
Mit is mondhatnék neki? Hazudni nem fogok, na nem azért, mert szent lennék, egyszerűen tartom annyira a mesteremet, apámat, hogy ne valami légből kapott mendemondával üssem el a kérdéseit.
Bár ne várjon lényegre törő válaszokat, azzal már nem szolgálhatok, elégedjen meg félszavakkal. Rakja össze a kirakóst.
- Szerintem jobb lesz ha iszol még úgy 2-3 pohárral a biztonság kedvéért. -biztatom, de minek? Ezzel csak én fogok pórul járni nem ő. Ezért is nyúlok ismét az üvegért újabb kortyok miatt, de most csak négy korty, hogy kettőnk közt maradjon valaki azért még józan.

Aiden & Seth

Na tessék szemtelenkedik itt nekem. Pont itt! A pokolban szemtelenkedik a legrosszabb Noirral. Meggondolatlan gyerek. De most jó kedvem van úgyhogy igyekszem nem foglalkozni vele! Inkább békén hagyom a gondolatait. Itt úgyis el tudom ütni mással is az időm.
Mindig is csodálatosnak tartottam, hogy mi Noirok képesek vagyunk máshogy látni a világot, mint az átlag. Arra pedig hamar rájöttem, hogy ez a képesség legjobban a holtak birodalmában működik.
Csak egy határozott biccentéssel intézem el Seth megjegyzését. Ha jobban belegondolol. Megkérdezni is felesleges volt. Ki az az elmeháborodott, aki nem erőset akarna inni egy ilyen nap után. Egy biztos nem családtag.
Annak ellenére, hogy a pokoltól jó kedvem lesz, még szeretném magam leinni. Kell egy kicsit, hogy kiüssem magamat. Arra pedig nem is gondolok, hogy mi lesz holnap. Használhatom megint az iszákos rokon varázsigéjét.
Ellenben ez még csak a kisebb gond. A nagyobb az az, hogy most meg fog eredni a nyelvem. Persze csak ha arra kerül a sor, hogy válaszoljak Seth kérdéseire. Szegény gyerek biztos szét fogja unni a fejét.
Hiába nem tehetek róla. Mindenkin máshogy hat a pia és a berugás. Nálam szófosásban nyilvánul meg. Nem is kicsi szófosásban. Ezért nem szoktam annyit inni, hogy berúgjak tőle. A végén mindent elkotyognék mindenkinek.
- Reméltem is. Legalább nem lesznek unalmasak a napjaim! - Na tessék megint humorizálok. A pokol hatása. Túlontúl feldob. Mi lesz velem a pia után. Egy boldog szófosásos gyilkos. Jó összeállítás.
Én egyenesen a nappaliba mentem. Seth viszont tett egy kitérőt az emeletre. Gondolom ruhát vált. Nekem nincsen rá szükségem, én szeretem a füst illatát. Arra emlékeztet, hogy milyen közel is állok a tűzhöz.
Leültem a fotelbe. Lábam az asztalon, szemem lehunyva, pohár a kezemben. Hát igen a nagyapától tanult összeállítás. Arcomon kaján mosoly lesz úrrá. Megint azok emlékek jutnak el tudatomig.
Anyám remegve könyörög az életéért. Apám átkoz, meg az urat is, aki engem küldött a földre. Aztán csend, először uraltam az életet ilyen nagy lényeknél. Elvettem a saját szüleim életét. Sose felejtem el mennyire felszabadultnak éreztem magam.
A következő emlék a nagyapa. Ő nyugodtabban várta a halált, mint a szüleim. Persze a kínjait nézni ugyanolyan kellemes volt. Vagy még kellemesebb. Felülkerekedtem mindenen és mindenkin.
Mindig megmosolyogtatnak ezek az emlékek. Azt mutatják, hogyire vagyok képes. Bebizonyítják, hogy én vagyok az egyik legnagyobb Noir a családban. Én vagyok az, aki mindent megváltoztat.
Szemem kinyitottam. Este van. Tipikus, megint este jöttünk haza. Más normális emberek korábban érkeznek meg. Mi bezzeg ilyenkor. Mondjuk ez ad egy olyan kis hátborzongató kinézetet a kastélynak.
Az egész város retteg, ha a Noir kastélyban este égnek a villanyok. Az azt jelenti, hogy mi itthon vagyunk. Nekik pedig félni kell. Családom az évszázadok alatt tett róla, hogy félelmetes híre legyen.
A harmadik pohár után megjelenik a szobában a fiam. Az asztalra teszi a könyvet. Ami hangosan puffan. Kíváncsian szemlélem meg, de nem mozdulok. Még nincs itt az ideje. Jobb ha várok még egy kicsit.
Kérdésemre gyorsan megkapom a választ. Elmosolyodom, a megszokott gúnyos vigyorral. Megvárom, amíg a fiam kellemesen elhelyezkedik a fotelben. Lábait a karfára rakva. Meg se szólom, mikor akkora voltam, mint ő én is mindig ezt csináltam.
- Jelen pillanatban egyetlen egy valami furja az oldalam. Az pedig nem a könyvetek. Abból most semmit sem értenék. Majd ha józanabb leszek. Na de a kérdésem. - Hagytam egy kis hatásszünetet.
- Mi a bánat az a Mard Geer? - Kérdeztem egy újabb nagy adag piát eltűntetve. Ahhoz képest, hogy mennyi van bennem elég rövid voltam. De majd ha magyaráznom kell. Fogadni merek, hogy le se lehet majd lőni.
- Így is elég sokat iszom. Nem kell bátorítanod. Csak neked lesz rosszabb. Meg nekem is. Nincs kedvem egész este jártatni a számat. Márpedig mind a ketten tudjuk, hogy nálam a piálás  szófosást eredményez.

Aiden & Seth

V
égre itthon vagyok. A Noir kastélyban. Inkább itt, mint a Whitfordban, bár a kastély már eléggé megviselt állapotban volt, mikor eljöttünk. Hiszen lángra kapott, szüleim és a szolgák mind bent égtek. Megöltem őket. Még a gondolata is furcsa, hogy én öltem meg őket. Akármennyire is meg akartam felelni nekik, mindig csak a bátyám... Aaronra sose haragudtam, ő mindig mellettem volt, vigyázott rám, most pedig nincs itt. Csak a mesterem maradt. Egy Noir egy család! Tanulhatnék a hülyeségeiből. Hát persze... Ha nem tűnt volna fel, sosem keveredtem még olyan helyzetbe, hogy az ő hibáit ismételtem volna. Megvannak a sajátjaim, melyek nem kevéssé rizikósak és elborultak alkalomadtán, legfeljebb kevéssé szólnak nagyot vagy lerendezzük fű alatt és hallgatunk róla mind a ketten. Ettől még ugyan úgy ott van, a tökéletesség csupán álca. Vagy tökéletesen igazak, nem tudom… A könyvek az asztalon, a pia könnyen lecsúszik és lehuppanok a kényelmes fotelbe, amit ő meg sem szól. Most nem mesteremként nézek rá, hanem apámként. Noha még nem mondtam ki egyszer sem eme szót, valószínűleg nem is mostanában fog kicsusszanni. Kérdésére, hogy mi is az a sokat emlegetett Mard Geer, a pillantásom oldalra szalad, el a válla felett merengően. Mintha csak keresném a jó választ, megfontolnám a szavakat és az érveket magamban, ám mindössze fél perc telik el, míg újfent megszólalok a piával kapcsolatban, ő pedig hosszan válaszol. Na igen nekem lenne rossz. Mivel nem szoktam hozzá a sok dumához, főleg tőle nem. De egyszer kétszer belefér egy évben.
Állom pillantását fagyos hűvösséggel. Előhúzom a pálcám a rejtekéből és felülök, megragadom a vastagabbik könyvet és lapozni kezdek. Fejből nem tudok válaszolni? De tudnék. Csak épp kedvem nincs. A 70. oldalon maradok, ami teljesen üres, mind a két oldal. Nah igen, tipikus Whitford rejtett dolgok.
- Vannak mítoszok és legendák egy lényről, aki ősidők óta a világon él, hal és szenved, mindentől, mely az ember létre hoz. Nagyapa még régen mesélt róla, hogy az ő nagyapjának sikerült megidéznie őt. Elvitt a múltba abba a pillanathoz. Az a lény egy bestia.  Bár a ős Whitford említett egy ugyanarról lényről, melyet ő hozott létre. Még úgy 270 évvel ezelőtt. – vetettem egy fintort, majd a pálcámat pörgetni kezdtem ujjaim közt. Épp itt az idő a hívásnak. Bár nem hinném, hogy képes lennék rá. Legalábbis nem a teljes testre… a pálcámat ismét szorosan megmarkoltam, elvettem a piát és jól meghúztam. Pálcámat  a könyvre szegeztem.
- Mard Geer. Seth Whitford.  Je vous appellerai… - kezdtem neki franciául, mivel francia leszármazott vagyok, anyámnak köszönhetően, ő egy francia luvnya volt, könnyen megy eme nyelv is,  majd nyeltem egy nagyot és szinte elkiáltottam magam.
- Réveillez cendres!!! – a könyv lapjain feltűntek ősi nyelven írások, amiket a későbbiekben majd meg kell fejtenem, lassan felálltam és elléptem a mesteremtől. A talpam alatt a padló jéggé alakult, nyílt egy kapu, ismét a holtak kezdtek beszélni. Majd a pálcám a kezemhez érintettem és ömleni kezdett a vér a jégre, ami egy helyre csöpögött és utána kezdett el kígyózva rajzolódni a talajon. Majd kilépett a kapun egy apró szörnyszerű valami, nyáladzó hullarabló, jelenleg csivava méretű bébi.
- Mard Geer. Ez csak egy töredéke a valódi alakjának. De egyelőre még csak ennyire vagyok képes. Nem tudom a teljes valóját előidézni. Egy nagy szerencsém van, már nem tud elszívni tőlem semmit, halott lélek vagyok. – mosolyodtam el gúnyosan mesteremre pillantva.
- Ha a teljes példányát hívtam volna, mellékesen hozzá teszem, hogy nem vagyok rá képes, nálunk úgy … kb 8 méter magas. Ha aktiválja magát, akkor a közelében, feltehetőleg 40 méteres sugárban a lelkekkel, lehet emberi, félvér, vagy aranyvér, ezzel táplálja magát és erősíti meg a gazdáját. Illetve a mágiával, mellyé alakítja a lelkeket. - fújtam ki a bennmaradt levegőt, majd a vérre pillantottam mely még mindig nem állt el, letérdeltem a blöki előtt, megsimogattam a fejét.
- A nagyapa és az ő nagyszülei rengeteget kísérleteztek élő és halott embereken, aranyvérűeken és mítosz lényű állatokon. Azok egyik eredménye Mard Geer is.
- Most te jössz. Egy hosszas mesével. Mindent hallani és tudni akarok, ami nem az tanpokollal volt kapcsolatban! - még ha az a sok beszéd kínzó is lesz mindkettőnk számára. És azt mondják, hogy a pokol egy rossz hely, akkor kerüljenek kettesbe a mesteremmel egy szobába egy csomó piával...hallgassák meg azt a sok mindent, majd akkor panaszkodjanak.

Aiden & Seth

Újra itthon. Ahhoz képesz, hogy mennyire be akartam jutni a Whitford kúriára, most valahogy olyan semmilyennek tartom az egészet. A tanpoklon kívül teljesen átlagos kastély volt! Legalább most fel lett egy kicsit dobva.
Most nagyon büszke vagyok a fiamra. Olyan lépést tett, amivel előrébb került mint eddig valaha. Végzett a családjával. Pont ahogy én tettem. Bár én szolidabban végeztem a szüleimmel. Kiélveztem a kínjaikat.
Fiamnak már nem maradt senkije. Egyedüli Whitford, ahogy én vagyok egyedüli Noir. Most csak egymásra számíthatunk. Egy család vagyunk. S be kell vallanom jobban szeretem a gyereket, mint a volt családomat valaha.
Ezalatt a három év alatt teljesen összekovácsolódtunk! Lehet, hogy azért viselem el ilyen könnyen, mert emlékeztet önmagamra. Akármi is legyen az oka, megtanultam elfogadni a hülyeségeit. Megtanultam hogyan kezeljem, ha elront valamit. Ahogy ő is megtanulta hogyan kezeljen engem én is megtanultam kezelni őt!
Most, hogy egy ilyen napon vagyunk túl és láttam megint a poklot felvidultam. Sőt ha lehet ilyet mondani, megint tizenévesnek érzem magamat. Ezért van, hogy most nem úgy tekintek a velem szemben lévő fiúra, mint fiamra, vagy mint tanoncomra, hanem mint egy bajkeverő társra.
Kezdődik a kérdezz felelek játék! Seth pedig hagyott kezdeni. Feltettem azt a kérdést, ami már egy jó ideje fúrja az oldalam, hogy vajon mi a bánat az a Mard Geer? Biztosan valami nagy dolog. De mi? A tanoncom hirtelen megjegyzést tett a piára, mire én gyorsan és viszonylag röviden válaszoltam.
Mind a ketten tudjuk, hogy nem lenne jó ha én nagyon rákezdenék a nótámra. Utálom magam, mikor sokat beszélek. Márpedig a piától nagyon nagyon sokat tudok beszélni! Ahogy az legutóbb is kiderült mind a kettőnk számára.
Fiam hirtelen felült és elővette a pálcáját. Érdeklődve egyenesedtem fel a fotelben. Vajon most mi lesz? Kinyitja a vastagabb könyvet, lapoz. Majd megáll egy teljesen üres oldalon. Fogadok, hogy el van rejtve rajta valami.
Áh helyben vagyunk tipikus Whitford! Ezek mindig a legendákat hajkurásszák. Hmmm... Örökké él, hal és szenved! Ugyanezt mondta Hugh arra a démonra, aki első pokolsétám során meg akart ölni.
270 éve? Egy Whitford megteremtett egy lényt, egy bestiát. "Bizony nagy viszhangja volt a dolognak. Igaz én próbáltam megnézni közelebbről, de nem ment." Hallom a fejemből az egyik ősöm hangját. ~Kotródj vissza a pokolba! Nem hívott téged senki!~
Ajj-ajj fintorog! Itt valami nagy lesz! Kezdek még jobban izgulni. Forgatja a pálcát. Mihez kell ennyit várni? Most fog lépni megmarkolta a pálcát ez jó jel. Nyúl az üvegért és iszik. Jobb, ha én nem iszom. Pálca a könyvre szegezve. És…
Merlin nevére ez franciául karattyol! Megkattant? Mond, hogy nem. Majdcsak nem kattant meg teljesen. Így is vannak elég fura pillanatai! Nem kellene, hogy teljesen megzakkanjon itt nekem.
Tessék még ordibá is! Huhuhu... Betűk! Végre valami érdekes dolog. Hirtelen feláll és távolabb lép tőlem. Na ne hideg! Jég! Muszáj a Whitfordoknak ilyen hideg mániásnak lenni? Ennyire nem szeretem a hideget! Bár jobban bírom, mint a legtöbb Noir!
- Na tessék ezek már megint makognak! Csendet ha kérhetem. Nem bírok mindenkire figyelni egyszerre! - Hagyják el ajkamat a szavak. Nem akarok több szellem hisztit hallani. Elég volt már mára.
Vér! A fiam vére! Az biztos, hogy ha nem önmaga ontotta volna ki már halott  lenne az illető! Senki sem bánthatja a fiamat. Kígyózva csorog a vére. Ekkor jelenik meg az a bizonyos Mard Geer. Megakadt a levegőm.
- Hát igen neked szerencséd van. Engem múltkor is Hugh mentett meg előle! De akkor csak az erejét éreztem! - Jegyzem meg aggódó arccal, még az se tud feldobni, hogy most saját magát hívta Halott léleknek.
Hmm… Szép kis bestia. Azt leszámítva, hogy meg akart ölni úgy tíz évvel ezelőtt. Ha ezt nem számítom és úgy nézem, hogy fiam irányítja a szörnyet. Neki még talán hasznára is válhat majd egyszer. Én Noir vagyok parancsolok szinte minden alvilági lénynek ez egy azok közül, akiknek nem.
Hiába néz ki ártalmatlan kiskutyának. Engem nem csap be. Ami a pokolba való és nem engedelmeskedik nekem, attól tartok. Nagyon is tartok. Hiába tudom, hogy fiam nem fogja ellenem használni a dögöt, de én akkor is tartok tőle.
Csak nem teljesen hibbantak ezek a Whitfordok. Ha hamarabb szorosabb kapcsolatot teremt a két család, akkor már rég jobb hely lenne ez a világ. Kipusztult volna minden undorító jóság imádó lény. Hmm… Jó ötleteim vannak.
Most itt az ideje az én mesémnek. Kifújom az eddigbent szorult levegőt. Majd szemem lehunyva dőltem hátra a fotelbe. Ez hosszú lesz. Tekintve, hogy mennyit ittam! Egy ideig biztos, hogy nem fog beállni az igézőkém.
- Hol is kezdjem? Talán az lesz a legjobb, ha időrendben mondom. Akkor az első, ami velem kapcsolatos azok a szellemek. Ezt most is megemlítettem. A Noirok jártasak a pokolban. Kezdetben csak a saját rokonaink szavát értjük. Később viszont már minden halott szavát megértjük. Tudtam, hogy a lelkünk akarjá, mert hallottam azt is. Az őseim azt mondják, hogy az a varázsló, aki nem tud a pokolban megtenni egyetlen sétát sem a pokolban, az nem is Noir. Én eddig életemben olyan hatvanszor voltam lenn. A mait nem számolva.
Vettem egy mély levegőt. Itt az ideje a bonyolultabb résznek. Most fogok kitérni a családom és a pokol kapcsolatára. Ez a legbonyolultabb dolog a családdal kapcsolatban. Ezt csak úgy lehet megérteni, ha benne vagy.
- Hugh a családot a pokol urainak nevezi. Ha egy közülünk lemegy a pokolba néhány démon kivételével minden engedelmeskedik neki. Xanton a családunk démona, még Hugh fogta meg és tette magához és családunkhoz hűvé. Azt hiszem az igézést kicsit későbbre hagyom. Előbb a nagyapával történt beszélgetés. Azt mondta, hogy olyan vagyok, mint ő! Gondolom emlékszel a többire. Azzal felyeztem be, hogy én is tiszteltem. Nem tudom rájöttél-e már, de akkor is elmondom. Én is megöltem a családomat, ahogy ma te. Csak én megöltem a nagyapámat is, a mesterem, akitől mindent tanultam. Fiatal voltam szabad akartam lenni. A nagyapa jobban viselte, mint azt vártam.
Elmosolyodom. Hát igen akkor nagyon gyilkos korszakomban voltam. Rosszabb voltam, mint a legrosszabb Noir valaha lehetett. A nagyapa büszke volt rám, akkor is mikor elszállt az élete. Én is ugyanígy tennék, ha Seth megetenné ezt velem.
- Most visszakanyarodok az igézésre! Igézésnek hívjuk azt amikor visszanyerjük gyermeki alakunk, hogy megidézzük a család démonát. Tudni kell, hogy Xanton a gyermekeket tartja a legerősebbnek. Így nekik hamarabb engedelmeskedik. A fekete szem az egy más dolog. Annak a segítégével a Noirok máshogy látják a világot, mint az átlag. Ha most rád nézek azt látom, amit te is látsz a tükörbe. Viszont ha az igézők szemével nézek, akkor nem téged látlak, csak egy hatalmas mélykéken izzó erőkört. Tudom ezt így nehéz elképzelni. De mondjuk, ha azt a valamit meg tudod idézni, akkor az igézők szemét is el birod viselni.
Felcsillant a szemem. Kikaptam a zsebemből a pálcám, majd egyenesen tanítványomra szegeztem. Lehunytam a szemem nekem már nem kell az ige, hogy felszínre jöjjön az igézők szeme. Most azt kell tennem, amit a nagyapa tett velem mikor először néztem az igézők szemével.
- Et resurgent Seth Whitford! Nomen est omen! Láss úgy ahogy a családod lát! Hunyd be a szemed aztán lassan nyisd ki. Fekete lesz minden. Csak az én erőmet fogod látni. Én már a te erőd figyelem. Észre fogom venni, ha kinyitod a szemed.
Mondom halkan. Hiszen mindig elhalkulok, ha az igézők szemével nézek. Márpedig most azzal figyelem a fiam. Vajon sikerült-e a varázslatom. S vajon a fiam fogja-e látni, amit mi Noirok látunk?

Aiden & Seth

E
lőhívtam Mard Geer-t. Vagyis csak a részecskéjét, elmagyaráztam a vele kapcsolatos dolgot, majd megéreztem egy apró szikrát mesterem felől. Tart tőle, fél. Ahogy megemlíti, hogy találkozott az erejével, hát megértem. Nem szívleli azon fajokat, melyek a területére tévednek, véletlenül, vagy direktben. A családom ellen nem fordítanám ezt a lényt. A családom az apám a mesterem, egy személyben Aiden Noir. Az egyetlen ember, akit tisztelek és engedelmeskedek a parancsainak. Néha. Most mesteremen a sor a mesélésnek, ott maradtam a földre ültem, a törpe démon pedig az ölembe ült szemben a mesterrel és a vörös tekintetével figyelte. Ahogy én is figyeltem és hallgattam, mint egy érdeklődő kisdiák. Kutyával az ölemben, mikor nem is szeretem az állatokat, bár ő már nem él. Így mindegy.  A Noirok a jártassak a pokolban és a szellemekkel beszélgetnek. Meglepődtem mikor meghallottam azt a mennyiséget, amennyiszer mesterem lent járt. Nekem ez az egy bőven elég volt, úgy 1 évre biztosan. Ha csak nem akar bekeményíteni és újra leküldeni, hogy szokjam a helyzetet.
Mély levegőt vesz, ennek jelentése, hogy még kurvára nem fejezte be. Engem nem zavar, már hozzá szoktam… A Noirok a Pokol urai, ez egy „démoni” mosolyt húzott arcomra, tetszik. Van egy családi démon. Akivel az előbb utaztunk. Aiden is megölte a családját, mint ahogy ma én is. Az én nagyapám a saját átkával nézett szembe, azzal meg is halt, ő pedig megölte azt, akit a legjobban szeretett. Igézés egyenlő a gyermeki alakkal. Az a démon a gyerekeket tartja erősnek? Az a fekete szem korábban igen csak érdekelt, bár kissé ijesztő is volt egyben, azért is húztam pálcát, mert nem tudtam mi következik, most így halva megnyugodtam a dologgal kapcsolatban. Hirtelen a mesterem a pálcáját felém szegezte, hát jó, ha meg akar ölni, akkor tegye meg. Az ő keze, pálcája által inkább megdöglenék, mint bárki másétól. De ahelyett hirtelen lehunytam a szemem, halottam a mesterem szavait, eltakartam bal kezemmel a jobb szemem és kinyitottam a balt. Azt a picsa. Mi a szar ez? Korom sötét van az egész szobában. Csupán 2 színes foltot látok, illetve hármat. Elvileg ahol mesterem ül az egyik, az ölemben van a másik, a harmadik én lennék? Foltok, mely egyre nagyobbak és egyre kék és vörös színekben pompáznak. Ez lenne amiről mesélt? A másik szemem nem nyitottam ki, még így is teljesen szokatlan, mivel először használom, igen fájdalmasan belenyilall a fájdalom az elmémbe, hogy ez valóban új, szokatlan a szemnek az agynak és a testnek is. A fájdalomra csak egy chh-t nyögtem ki, ki kell bírnom, kerül amibe kerül, kell!!

Aiden & Seth

Na megtudtam mi a bánat az a Mard Geer. Legalább tudom, mit neveznek annak. S most először látom is. Még igéző szemmel is ijesztő volt az ereje, de most hogy látom a képét. Brr… ritká félek, de ettől a valamitől tartok.
Tudom, hogy a fiam pillanatok alatt észre fogja venni, hogy a félelem megmozdult bennem, de nem érdekel. Tartok azoktól a démonoktól, akik nem engedelmeskednek nekem. Ez pedig majdnem kinyít mikor akkora voltam, mint most Seth!
Persze tudom, hogy nem fordítaná ellenem azt a lényt, de mivel az az én területemen van és nem engedelmeskedik nekem így joggal tartok tőle. Bár Sethnek engedelmeskedik és ez az ő területe is. Meg kell szoknom, hogy itt sem lesz minden az én irányításom alatt.
Eljutottunk eddig is. Megint jártathatom a számat. Meg fogok őszülni komolyan. Hogy én hogy fogom ezt bánni holnap! Megint izomlázas lesz az állkapcsom. Bár csodálkozok, hogy ennyit beszélek a hatodik nagy pohár után?
Kicsit fusztráló a tudat, hogy az a dög is figyel, de jobb ha nem is gondolok rá. Ahogy elnézem a fiam magamban megint felkucogom. Én is így hallgattam nagyapát, mikor kicsi voltam. Csak az én ölemben Rex csücsült nem egy halott démon.
Láttam, hogy megleptem Sethet mikor kimondtam hányszor voltam már a pokolban. Pedig nem is pontos számot mondtam, ha Xanton itt lenne biztos benyögte volna mennyiszer voltam. Ahogy emlegetni szokta: "Nem láttam még olyan Noir aki ennyiszer volt lent, mint te!"
Tehetek én róla, hogy odalent könnyebb a feketemágiát  gyakorolni? Nem úgyhogy nincsen joga hogy hisztizzen. Hála Hughnak akkor használom a poklot, amikor akarom. Xanton pedig szépen engedelmeskedik nekem.
Mély levegő. Most jön a neheze. Utálok ennyit beszélni! Neki is kezdek mikor elmondom, hogy a családfő hogyan nevezte a családot Seth elmosolyodott. Tényleg sokban hasonlítunk ugyanazt az érzést látom a fejében, mint amit én éreztem, mikor megtudtam.
Innentől igyekszem rövidere fogni a dolgokat már amennyire ez lehetséges ennyi pia után! Mesélek Xantonról a családi démonunkról. Aztán pedig az egyik legnagyobb titkomról. Hogy kivégeztem a családom, s azt is akit a legjobban szerettem és tiszteltem.
Az ember sok mindent megtesz a szabadságáért. Én csak így tudtam szabad lenni, hát megtettem. Mindenkit megöltem, aki a szabályokra és a megfelelési kényszerre emlékeztetett.
Mikor kimondtam, hogy Xanton a gyerekeket tartja erősnek majdnem elmevettem magam. A fiam pontosan ugyanúgy döbbent le, mint én ezelőtt huszonhárom évvel. Persze akkor az volt a második gondolatom, hogy akkor most én vagyok a legerősebb a családban.
Hirtelen pálcát rántottam. Eszem ágában sincs, hogy bántsam. Akkor se lenne, ha az a dög nem lenne az ölében, de így tudom, hogy csak ha egy rossz mozdulatot teszek Seth felé a korcsa megöl engem. Nem én most csak ki akarom nyitni a fiam szemét.
Lehunyt szemmel varázsoltam, s magamban előhívtam az igézők szemét. Mikor kinyitottam már csak az a hatalmas mélykék folt volt Seth helyén. Egy pillanatra megremegtem. Mindig ez van, ha meglátom az erejét. A Noir tűz nehezen fogja fel a Whitford hideget.
Ráadásul Seth igen erős Whitford, tehát még az én Noir erőm is megremeg az egyenlő erejű Whitford láttán. Most két hatalmas erő van összezárva egy szobába. Két ellentétes erő, a tűz az én képemben, a jég pedig a fiaméban.
Áh kinyitotta a szemét most már lát. Nem kellene így meglepődnie. Szerintem vicces. Bár ha belegondolok mikor én először néztem az igézők szemével egy pillant után lehunytam mind a kettőt úgy megijedtem.
Ekkor rohant be Rex megéreztem a kis lila folt közeledését főleg, mikor a vállamon kötött ki. - Ejnye Rex most összezavarod szegény gyereket. Tudod te milyen idegesítő összefonódó erőt láni? Na kotródj aztán szólj nagyapának!
Fájdalmat érzek. De mi fájhat neki? Jah persze, ha csak egy szemet nyit ki mégszép, hogy fáj. Lassan felállok és amilyen óvatosan csak tudok odamegyek fiamhoz. Tudom, milyen ijesztő tud lenni, ha az erő folt elkeud szaladni.
- Nyisd ki mind a két szemed akkor nem fog fájni. Egy szem nem bírja elviselni ezt a sok erőt, ami körülöttünk van. Mellesleg így a negyedét sem látod! - Mondom a vállára helyezve a kezem. Nem érdekel a Mard Geer az ölében.
Ebben a házban én vagyok az úr! Itt az én erőm olyan pontokat talál, ahonnan visszacsapva tízszeresére nő. Most nekem csak az számít, hogy a fiammal mi van. Azt akarom, hogy mindent lásson.
- Aiden! Mi a bánatot csináltál? Még odalenn is lehet érezni! Te is tudod, hogy ha igézel azzal hatalmas erőt szabadítasz fel. Megöli a fiad! - Fekete szemeim a nagyapámra fordítottam az aranyló folt, de régen láttam már.
- Te is tudod mekkora hatalma van! El tudja viselni. Különben meg nem bántja az erő és nem én igéztem hanem ő! Csak szólni akartam, hogy tudjátok rendben vagyunk és hazajöttünk. Most már elmehetsz.
Mondtam visszafordulva a fiamhoz. Tudom, hogy milyen nehéz elviselni elsőre a sok erő foltot ezért is küldöm el a nagyapám. Ám ekkor meghallom azt amit sose gondoltam volna tanító mesteremről.
- Azt már nem! Ő is Noir nem veszed el tőle! Én adtam neki, csak én vehetem el! Én pedig nem fogom elvenni tőle! Joga van látni és tudni amit mi látunk és tudunk. Mellesleg nem próbákoznék vele. Ez a kis aranyos itt az ölében nem fogja engedni. Örülnék, ha távoznál, mielőtt nekem kell elküldenelek!
Hangom megint jégszilánkkét hasította a levegőt, mire a nagyapa egyt horkantva tűnt el. Egy darabig nem jön vissza. Komolyan hányszor kell ezeknek elmondani, hogy azt csinálok a fiammal és úgy, ahogy én akarom.
- Most pedig figyelj rám Seth. Ahhoz, hogy eltűntesd le kell hunyi a szemed és egy olyan képre gondolni, ami számodra azt a világot jelenti, amiben az átlag szemével látsz! Ez folyamatosan változhat. Nekem először Rex volt, utána a kastély, úgy három éve pedig te vagy. Rá fogsz jönni mivel jöhetsz vissza. Az előhívás egyszerűbb lesz, mivel itt van neked a Mard Geer. Remélem jól megnézted milyen az ereje! Erre kell koncentrálni és máris az igézők szemével nézel! Az első visszajövetel kicsit nehézkes. Maradjak itt melletted, vagy menjek üljek vissza a fotelbe? Hogy éreznéd könnyebbnek?

Aiden & Seth

A
szobában két hatalmas erő súrlódott össze. Egyik Noir, a másik Whitford, mégis egy család. A sötétségben 2 szín dominált. A fekete és a vöröses kékes árnyalatok. Mivel nem szoktam hozzá, hogy érezzem az erőt, meg lássam azt, fájdalom gyötör.
Mesterem enyhén megalomániásnak tartom, azonban valahogy eddig, sosem éreztem, hogy lenézne vagy megvetne. Kivéve akkor mikor nem épp azt csinálom, amit kiadott utasításba. Ebből adódott, hogy én sem néztem le és úgy akartam mozgatni Aident mintha csak egy futó lenne a hatalom nagy sakktábláján... Ez az egész csak azon múlik, hogy kiben mennyire bízom. Benne pedig a végletekig megbízom. Tett róla, hogy elinduljak egy ösvényen, kitapostam és megszelídítettem magamnak az utat. Egyesek már elkönyveltek egy zavarodott személyiségnek. Aiden mester pedig egy fegyvert lát, melyet kedvére kovácsolhat, hagyom, had formázzon kedvére. Ez mind kettőnknek jó.  Hirtelen megjelent még egy folt, ami még gyorsabb is, mint a többi mozdulatlan. Ráadásul hamar össze is keveredik egy másik színnel. Hogy én ezt hogy utálom. Még hallom mesterem szavait, de valami elnyomja, de Rex volt itt. De ez most… mintha kardokkal tűzködnék tele a testem…mesterem lassan megindul felém, nyelek egyet, majd a vállamra helyezett súlyt érzem és a hangokat.
Az ölemben az állat megmozdul, érzem és látom, ahogy közelebb helyezkedik Aidenhez, majd megszaglássza. Épp nyitnám ki a szemem, mikor megjelenik még egy kicsapongó fényjelenség, így mindent abbahagyok. Egy kicsit még a szívem is leállt, lélegzet visszafolytva hallgattam a két beszélgetést. Mard Geer felém fordult és 2 lábra állt, mellső mancsait mellkasomra rakta és a pofáját az arcomhoz nyomta. Micsoda szag, záptojás, meg csatorna szag… El.. ve-nni tő-lem? A szívem hevesebben vert, főleg arra hogy a mester nagyapja megakarja vonni ezt az erőt tőlem…mert meghalok? Nem fogok meghalni, addig nem, míg be nem fejeztem a munkámat. Mard Geer visszaült az ölemben és szembe fordult a mesterrel. Apa újra nekem zúdítja szavait. Itt van velem Mard Geer, magadat kifelejtetted…
- Kérlek… ülj vissza. – leeresztettem a kezem a szememről, azzal egy időben le is hunytam mindkét szemem és kissé lehajtottam fejem is. Levegő kifúj. Higgadj le Seth. Nem lesz semmi gond. Nyugtattam le magam, könnyen ment ami azt illeti. Először tűntessük el. Ami a világot jelenti számomra? Hirtelen képek villantak fel elmém legmélyéből. A nagyapám, aki sokat törődött velem,  a tanpokol ahová magával vitt, belém hasított a fájdalom, Aaron az ikertestvérem, akit szerettem, újabb fájdalom, Lily a lány, aki egyszerűen megőrjített és szerelmes voltam, vagyok belé, még egy, Kvidics szerettem repülni, de tériszonyom volt akkoriban, újból és újból csak a fájdalom. Roxfort ahol inkább maradtam volna csak ne keljen hazamenni anyámékhoz, ez már kínzás… Aiden…  éreztem, ahogy megszűnik minden fájdalom, már nem éreztem semmit, lassan résnyire kinyitottam a szemem, Maard Geerel néztem farkas szemet, ismét kifújtam a levegőt és a mesterre pillantottam.  Hátam találkozott a padlóval, hátradőltem és a plafont figyeltem.
- Akkor mire… is koncentráljak, hogy újra lássak az… igézők szemével? Koncentráljak… egy bizonyos erőre? – kérdeztem kissé szakadozottan, hiszen kissé lefárasztott ez a sok erő demonstrálás, de nem adom fel, újra meg kell próbálnom. Csak így lehetek egyre erősebb. Egy lendülettel ültem fel, izzadtam, a hajam összevissza állt, de most nem foglalkoztam vele. Egy sóhaj és a kezemet a dög fejéhez helyeztem, aki épp akkor fordult felém, farkas szemet néztünk egymással.
- Jól van, kezdem. – értesítettem mesteremet, fel tudjon készülni, ha valami balul sülne el. A másodpercek töredéke alatt szabadult fel belőlem a mágiám, amit hirtelen nem tudtam kontrollálni, de hamar a kezembe fogtam azt a bizonyos gyeplőt. Tekintetem elfeketedett, nem volt szükségem a szavakra, csak erre a bestiára. A hely pillanatok alatt vált sötétté, most mind két szemem nyitva hagytam, még mindig fájt, ugyanaz a hatás, de már jobban látok mindent. Hatalmas erők vannak erre felé. Most már látom, tisztán érzem.  Aiden mester hatalmas.
- Tudtam… hogy…. megfogom csinálni. – megszüntettem ezt az egészet és kifújtam a levegőt.
- Nem tudom, hogy mondhatnék ezért köszönetet! - pillantottam a mesteremre, felálltam bár kissé lezsibbadtam, majd visszaültem a fotelbe, meghúztam ismét az italt. Mard Geer ugyanott maradt a földön ahová letettem. Nem fog mostanában eltűnni. Jó kis házőrző lesz belőle. Mivel csak akkor tűnik el, ha én úgy akarom, vagy ha... meghalok. És én azt akarom, hogy maradjon.
- Remélem van még pia. - teszem le az üres üveget az asztalra.

Aiden & Seth

Először találtam magam szemben a fiam hatalmas erejével úgy, hogy mind a ketten igézőként néztük egymást. Igaza volt a nagyapának ha két igéző egymást  nézi az hatalmas erőket szabadít fel.
Most már tudom, hogy miért nem nézett ő sosem igézőkét, mikor én néztem úgy. Viszont én akkor is így fogom nézni a fiamat. Látni akarom az erejét amikor az teljében van, mikor legyőzhetetlen.
Az ellentétek összecsaptak a katélyban. A Noirok tüze az én erőm, ami nagyobb, mint bármelyik elődömé. S itt van vele szemben a Whitfordok jege, a fiam ereje. Azé a varázslóé, aki hatalmasabb lehet egyszer, mint bárki ezen a világon.
A két ellentét egy helyen, két hatalmas erő egymással szemben. Két teljesen különböző, pusztító erő találkozott egymással, s egy család lett. Gondolt volna erre valaha valaki? Hát nem hiszem, hogy bárki egymás mellé állította volna a csaladjainkat.
Mi viszont megtettük. A két utosló leszármazott két nagy múltú feketemágus családból. Megosztjuk egymással a családjaink titkait. Egy Noir tanít egy Whitfordot, s tanulja el tőle az ő titkait.
Gondolataimból Rex erejének lila foltja zökkent ki. Még nekem is furcsa néha Rex rohanó alakja. Az igézők szeme nehezen bírjaa gyorsan mozgó dolgokat, de nekem még így is könnyebb elviselni, mint Sethnek. Borzalmas mikor az erők keverednek.
Amint a görényem eltűnt lassan felálltam. Éreztem minden mozdukatom, minden izmom ez az amit a legnehezebb megszokni. Amilyen lassan csak tudtam odamentem fiamhoz. Tudom, hogy milyen neki. Kell a támogatás.
Ahogy a kezem a vállára helyezem a kis pokolfajzat megmozdul. Nem érdekel mit csinál. Tőlem megpróbálhat akár meg is ölni. A fiamnak szüksége van rám én nem fogom magára hagyni. Lesz alkalma bőven, hogy egyedül bizonyítson ez nem olyan alkalom.
Ekkor megjelent nagyapa. Persze le lettem szidva. Meg van szabva, hogy csak a családi kriptában lehet igézni. De most nem én igéztem nem mondhatom meg Sethnek hol használja az erejét. Az az övé nem szólhatok bele, csak irányíthatom a helyes útra.
A Mard Geer megmozdult éreztem. Azonban azt is éreztem, hogy fiamban megállt a levegő, sőt az erejének hullámzása is megakadt egy percre. Igen nagyapa erejétől meg lehet lepődni, pedig nem valami nagy a hatalma, életében sem volt az.
Egy olyan dolognak lettem tanúja, amire nem számítottam. A nagyapa meg akarta vonni Sethtől a Noirok erejét. Pedig ő mellette volt a döntésemnek. Megölné az erő? A nagyapa félti a kölköt. Ennek ellenére gyorsan elküldtem az ősömet.
Nem Sethtől nem fogja senki megvonni a családom örökségét. Ő a fiam és mondhat vagy csinálhat a családom bármit. Akkor sem fogom hagyni, hogy bármelyik akárcsak egy rossz gondolattal is hozzáérjen.
A kiskutya szerű démon visszaült a fiam ölébe, s szembefordult velem. Szavaim imét fiamhoz intéztem. Mikor gondolataiban megpillantottam az apa kifejezést egy pillanatra elmosolyodtam. Még jó hogy a mimikát nem látni igéző szemmel.
- Ha neked így jobb akkor megteszem. - Mondom meglepően röviden a bevitt pia mennyiséghez képest. Most gyorsan mozgok, s pár pillanat múlva már a fotelben ülve figyelem a fiamat körülvevő erőfoltot.
Most le kell higgadnia és eltűntetni az igézők szemét. Nekem már sokkal egyszerűbb a dolog. Sethnek még meg kell találnia azt a dolgot, ami a világra emlékezteti, ami azt jelenti neki, amit az átlag emberek látnak.
Most jobban teszem, ha hagyom gondolkodni. Úgyhogy békéhagytam a gondolatait. Inkább arra gondoltam, hogy én hogyan hoznám vissza a rendes látásom. Még sose gondolkodtam ezen. Nekem világ életben magától jött a dolog.
Lehunytam a szemem és tudtam, hogy mi jelenti nekem a poklot és mi jelenit az emberek világát. Mindig tudtam mire kell koncentrálnom. Három éve miután először találkoztam Sethel és utána először néztem az igézők szemével gondolkodnom sem kellett, hogy tudjam rá kell gondolnom, hogy újra rendesen lássak.
Talán ez is egy jel volt, hogy fiamnak tekintem, csak nem akartam felfogni? Ki tudja. Ha jobban belegondolok ez tényleg jel volt. Viszont akkor még vak voltam erre. Teljesen vak. Most azonban már felnyílt, s tudom, hogy miért történt az ami.
Kinyitottam a szemem. Az első amit megpillantottam a fiam volt. Az a Mard Geer farkasszemet nézett vele. Mint egy jó kutya. Nem is néznek ki rosszul, tisztára mint én meg Rex voltunk, mikor ilyen fiatal voltam.
Abban a pillanatban mikor Seth hátradőlt a padlón Rex az ölemben termett. Kis fekete szemét rám meresztve. ~Látod őket? Olyanok, mint mi voltunk!~ Beszélek halkan magamban a görényemhez. Közben pedig a fejét simogatom.
- Pontosan egy erőre kell koncentrálni! Akkor megint láthatsz az igézők szemével. - Mondtam teljesen nyugodtan. Tudom, hogy milyen nehéz lehetett most ez neki. Az első mindig szörnyű.
Hirtelen felült. A haja össze-vissza állt és izzadt. Halvány mosoly jelent meg az arcomon. Jobban néz ki, mint én az első után. Rólam komolyan folyt a víz miután sikerült visszahoznom a látásom. Ijesztő volt.
Következő megszólalására csak bólintottam egyet. S ugyanezzel a mozdultattal megint az igézők szemével néztem. Hirtelen hunyorogni kezdtem. Gyorsan csapott fel belőle az erő. Annyira gyorsan, hogy muszáj volt behunynom a szemem egy percre.
Ezt meg kell tanulnia kezelni. Nem lesz jó, ha minden alkalommal így kitör belőle a varázserő. Most érzem, hogy mind két szeme nyitva van. Jobban fel tudja térképezni most a szobában tomboló erőket, mint az előbb.
- Nem kell megköszönnöd fiam. Már rég megköszönted! Az a te örökséged, jogod van birtokolni! A saját erőd mindig kisebbnek látod, mint amilyen, de én látom az egészet. Te és a benned rejlő erő megérdemlitek hogy minden titkot megtudjatok, amit a Noirok gyűjtöttek. Már az én vérem vagy akár tetszik a családnak akár nem mostantól te is a pokol egyik ura vagy!
Mondtam miután leült a fotelbe és meghúzta az üveget. A Mard Geer a helyén maradt. Azt hiszem bele kell nyugodnom, hogy ez a valami itt marad úgy, hogy nem én irányítom. Nehéz lesz megszokni, de majdcsak menni fog!
- A Noir kastélyban vagy Seth itt mindig van pia! A nagyapa azt mondta, hogy nem lehet a pokolba menni, ha utána nem vár itthon minimum két üveg konyak! Máig se tudom hogy bírt annyit meginni egyszerre anélkül, hogy berugott volna!

Aiden & Seth

M
ég rengeteget kell gyakorolnom az igéző szem előhívását. Főleg úgy, hogy a kontroll még nem tökéletes, úgy 35% - os a sikeresség. Fekete, vagy sötét mágus, nem érdekel. Erős vagyok és hatalmas lehetek. Minden amit tudok, az magamnak és Aidennek köszönhetek, ha még mindig Roxfortban lennék, még fele ennyire se bontakozott volna ki az erőm. Főleg úgy, hogy a testvérem nélkül ugyanolyan nyomott lennék. De tudom, Aiden mellettem lesz a folytatásokban is, ahogy én a hűségemről tettem neki esküt és tanúbizonyságot.
- A pokol egyik ura? – gondolkodtam el kissé a mondaton. Én az egész világot uralni akarom, de a pokollal is megelégszem. Azt hiszem, mára leiszom magam ennek örömére, lassan felkeltem a fotelből és az italok felé indultam, ahol egy konyakos üveget ragadtam meg és vittem vissza, hogy leüljek.
- Tölthetek, Aiden mester? - kérdezem a leghiggadtabb hangnembe, ahogy az tőlem megszokott lehet, ha kell töltök neki, ha nem akkor meghúzom a flaskát. Ünneplek. Hogy mit, na azt most ne kérdezze meg senki. A fejem az már fáj a piától, de legalább nyugodt alvással tüntetem el a mai napot. Nem akarom elfelejteni, de a Whitford kúriában a családom sose engedte hogy igyak. Jó Aiden se mindig engedi, de ha mégis, akkor csak mértékkel. Most azonban már rég elmúlt a mérték.

- Amúgy te hány évesen igézted meg a sötét szemet? - pillantottam a mesterre, majd letettem az üveget és becsuktam a könyvet az asztalon, figyelmem a mesteren volt. Jó hallgatóság vagyok, főleg akkor amikor ő megvedel egy csomó piát. Mondjuk nem állnék le vele ilyenkor harcolni, mert megölne, hiszen nem tudja kontrollálni a dühét és támadásait.  

Aiden & Seth

Hát mit ne mondjak van még mit tanulnia. De nem várom el tőle, hogy rögtön a második alkalommal profi legyen belőle. Nekem is kellett olyan tíz alkalom mire már teljesen magától menjen a dolog. Azóta meg már csak annyi kell, hogy lehunyom a szemem.
Minden esetre így is sokkal ügyesebb, mint a legtöbb átlagos jóság mániás palánta abban a kínok házában, amit iskolának neveznek. Én már csak tudom, hiszen ott tanítok. Oh, már a gondolattól is rosszul vagyok.
- Pontosan a pokol egyik ura. Ha pedig nem mész állandóan a hülye ötleteid után, egy nap még a világ ura is lehetsz! De az nem most lesz, egyelőre érd be a pokollal. - Mondom teljesen nyugodtan a megszokott lekezelő hangnememben.
- Tölts! Ennél részegebb már úgy se leszek. A pia meg mindig jól jön. - Na ilyen is ritkán van, hogy én hagyom Sethet inni. Most viszont egyikünknek sem fog ártani, ha kicsit többet iszunk a kelleténél.
Egyesek azt mondják, hogy ha berúgnak akkor mindent elfeljtenek. Hát ez velem még sosem fordult elő. Igazából nekem csak a fejem szokott fájni másnap, esetleg egy kis hányinger. Viszont ez mind elmulasztható az iszákos rokon varázsigéjével.
- Hát ha jól emlékszem öt voltam. A nagyapa azt mondta, hogy minden igazi Noir már gyerekként szembe kell, hogy találja magát az igézők világával és Xantonnal is. Mikor én először néztem az igézök szemével majdnem vért izzadtam, behunytam a szemem és összehúztam magam abban a sarokban. Másodjára már jobban ment. Tizenéves koromra már jobban szerettem igéző szemmel nézi, mint az átlag szemével. Viszont az is veszélyes, ha sokáig néz valaki az igézők szemével. Azt hiszem egy nap után kezd el úgy fájni, hogy azt már egy halott se bírná elviselni. Én nem próbáltam ki, a legtöbb idő, amit az igézők szemével néztem az olyan tizenkét óra volt.
Mondtam nyugodtan és kicsit nosztalgikus hangon. Az volt életem egyik legjobb napja. Mindenkit halálra ijesztettem, akivel szemben találtam magamat. Szerintem csak én élveztem, de az nem is volt fontos, hogy élvezzék. Én akartam élvezni.

Music: Hogy te is hallgass valamit!

Aiden & Seth

- A zt hinné az ember, hogy azzal a tapasztalattal, amivel te bírsz, nem nehéz magad elé képzelni a gyönyör egyéb módjait. – Nah igen. Az utolsó mondatát némileg gyermekes csalódottsággal nyugtázom el, mégis kedvem volna felnevetni. Nincsenek is hülye ötleteim… Ha odalesz, hát odalesz, így csupán kevesebb imádat, de annál több pofon jut majd, ha menekülőre fognám a dolgot, ha más oltalmát kívánná élvezni ellenem.
Édes az Atyai szigor, nem üt pofon, nem fojtogat, csupán kígyóként tekeredik a torok köré: majd meglátod, ha én azt akarom. Elégedj meg ennyivel, és szeretni foglak...vagy valami hasonló.
- Hát jó. Sok eső víz leesik még. - Jelentem ki végül egészen egyszerűen, és biztos vagyok abban, hogy még sok évnek el kell telnie ahhoz, hogy olyan hatalmas varázsló legyek, mint Aiden mester. Nekem van időm, a kérdés csak az, hogy neki lesz-e elég türelme hozzám. Fiatal még az éjszaka, távol tündököl az új napfelkelte és én végig itt leszek. Aki engem bánt, halállal lakol: és még csak ott sem kell lennem hozzá, hogy megtörténjen. Aiden az, ki megtorolja.
- Öt évesen… - A szó belecsurog a csend repesztette tömény fába, lassú árként ömlik lustán, ám mindent maga alá gyűrő erővel. Árnyékot vet arcomra a múlt, ahogy kissé meghajtom a fejem, homlokcsontom feketesége kendőként takarja le szemeimet, ahogy a fejünk fölül rám vetülő, homályos lámpa fénylik. Minden fényem önmagam oltottam ki, de ez már csak a természetem, úgyis elmúlik.. Sötét feketeség borul a tekintetemre, úgy fürkészem fakó szemeit, mintha viszonzásra lelhetnék a tükreiben, válaszokra.

- Ha túl sokáig néz valaki az igézők szemével, milyen hátul ütője lehet a dolognak? - Nem kérdez vissza, hogy miért kérdem,hogy én mivel töltöm szívesen a szabadidőmet, ám mindig is megengedhettem magamnak, hogy kényem s kedvem szerint mondjak vagy tegyek bármit, így úgy határozok, hogy ezt a szokásomat még nem vetkőzöm le magamról az elkövetkezőkben. Míg távol van a Roxforti birkákat tanítani, addig tanulmányozom a Noir átkokat, Rex figyelő jelenléte mellett, ez már biztos. Nem szeretem a kudarcokat, nem méltó egy… Noir tökéletességéhez. Igen tudom, talán túlságosan is sok lehet ez a fajta viselkedés, de nem érzem hibásnak. Whitford vagyok, Noir vagyok, túl sokáig éltem saját kényem-kedvem szerint, ezt ő is tudja, hozzászoktam már, hogy azt teszek, amihez éppen csak kedvem szottyan. Ennyire csak nem vetkőzhetem le a közös múltunk minden szegmensét, nem? Megváltoztam, nem volt hazugság, de gyökerestől kitépni származásom gyökereit lehetetlen volna. Aiden az apám és az is marad. Bár hiányzik az a brutális edzés, melyet minden nap véghez vittünk. Kimaradt pár nap.
- Holnap, vagy ha nem kell elmenned vissza a suttyókat tanítani, edzenél velem újra? - furcsa, kiszolgáltatott izgatottság hajtja véremet, és ezt gyűlölöm, de elrejtem, mert muszáj. Biztosan haragszik, de én ugyebár... ezt még csak nem is feltételezem. Előtte nem. Előtte csak próbálkozom. Arcomat komor érdeklődés sötétíti be, ahogy fürkészem arcát.

Aiden & Seth

- Elképzelni egyszerű! Viszont tudni, hogy mi valósulhat meg belőle az nehezebb. Idővel te is rájössz! - Mondtam nyugodt hangon. Arcomon egy gúnyos félmosollyal.
Magamban megrázom a fejemet. Méghogy nincsnek hülye ötletei. Hadd ne említsem meg neki azokat a bizonyos eseteket, amikor az ostoba ötleteinek következményei miatt nekem kellett megmentenem a seggét.
De már megszoktam ez mondjuk úgy, hogy hozzá tartozik a fiamhoz. Gyakran nagyon az agyamra tud menni. Viszont vannak igen jó ötletei is és az ereje olyan hatalmas, hogy aki nem látta elképzelni sem tudja.
Én láttam az erejét. Láttam a hatalmát. Láttam mit tud és mire képes. Az én elpusztíthatatlan fegyverem. Csak az enyém és nem hagyom, hogy más megkaparintsa. Az én  fiam az én fegyverem. Az én győzelmem lesz az övé!
- Ha elég keményen edzesz és nagyon akarod, akkor hamarabb meg fog történni, mint hiszed! - Jegyeztem meg egy sokat sejtető mosoly kíséretében. Nem kell neki mindent tudnia.
Elég ha én tudom, hogy erősebb lehet egy nap nálam is. Nem kell, hogy erről tudjon. Van olyan dolog, amiről jobba ha ő nem tud. Ez maradjon az én titkom. Addig, amíg ő magától rá nem jön. Ami nem hiszem, hogy sokára lesz.
Okos gyerek. Tudom, hogy rá fog jönni előbb vagy utóbb. Csak az a kérdés, hogy mikor is fog rájönni. Amilyen gyorsan tanul szerintem nem kell több egy évnél, hogy mindenre rájöjjön, amit vele kapcsolatban eltitkolok róla.
- Pontosan öt évesen láttam először a világot betöltő erőfoltokat! A pokolban is akkor jártam először. Persze csak két percre. A nagyapa nem hagyta tovább. Azt mondta fiatal vagyok hozzá! Én nem éreztem magamat fiatalnak.
Mondtam nosztalgikus hangon. Jó visszaemlékezni azokra a napokra. Hát nem most volt, de még mindig úgy érzem, minta tegnap lett volna. Minden pillanatra emlékszem, még az illatokra is emlékszem.
- Kezdetben csak fejfájás, majd rosszul lét. Legvégűl halál. Legalábbis ahogy nagyapa mondta mindig. Én addig jutottam el, hogy azt hittem valaki meg akar fojtani minden pillanatban, mikor megmozdultam vagy levegőt vettem. Akkor muszáj volt véget vetni neki.
Pedig én imádom nézni ahogy az emberek és lelkek ereje áramilik. Ahogy a színes foltok betöltik a világot. Elbűvölő, főleg azzal a tudattal, hogy aminek itt fenn látom az erejét azt le tudom győzni és elküldhetem a pokolba.
Abba a pokolba, ahol nem tehet semmit sem elleném. Na nem mintha életében sokaz tehetett volna, de ott még esélye sincs. S a tudat hogy én tettem ezt vele olyan felemelő. Kicsiként mindig arról álmodtam, hogy tulajdonomban lesz a leghatalmasabb erő, amir a világ valaha látott.
Megkaptam itt van velem szemben. Nekem szolgál, már csak az a kérdés, hogy hogyan tudom irányítani? Mit tudok belőle kihozni? Hogyan hasznáhatom kedvem szerint? De rá fogok jönni. Mert mindig erre vágytam és tudom, hogy sikerülni fog.
A következő kérdésére eltöltött a lelkesedés. Istenem, hogy nekem mennyire hiányzott már, hogy rendesen edzek egyet a kölökkel. Teljesen agyamra mentek már a dilis gyerekek. Kell egy kis agyszellőztetés. Erre pedig nem is lehet jobb alakalom, mint az edzés.
- Holnap edzünk! Isten ments, hogy én már holnap visszamenjek azokhoz az elmebetegekhez a jóság szentélyébe! Kell egy kis edzés mind a kettőnknek. De ha már ezt így eldöntöttük akkor nyomás az ágyba aztán aludjuk ki magunk, mert kemény napunk lesz! A démonod itt marad, ha jól sejtem. Rex lehetőleg kerüljétek el egymást. Egy hangot sem akarok reggelig hallani és ha megint fel mered kelteni bármelyikünk esküszöm, hogy lábmelegítőt csinálok a bundádból! Még egy kör bele fér, vagy le akarsz feküdni most?
Kérdezem végül fiamat a piára mutatva. Közben a görény a vállamon farkas szemet néz a fiam démonával. Engem nem zavar most annyira a Mard Geer, amíg nem akar bántani nincs vele bajon. Rex pedig van olyan okos, hogy felfogja nem szabad démonokkal kezdenie.

Aiden & Seth

N em voltam én mindig tapló, különösképpen azokkal nem, akik hozzám mérhetően erősnek számítottak, pláne apám miatt volt necces a helyzet, szép esélye lett volna annak, hogyha mi ketten egymásnak feszülünk, mindketten beledöglünk. Én szerettem a tyúkszaros kis életemet, szóval viszonylag sikerült visszafognom az arcomat ellene. Így hogy tartsam magam a fene nagy zen életérzésemhez? Azt hiszem, most megint nem iszom vagy két napig.  Most hat az eddig megivott alkohol.. A fáradtság olyan messze van még tőlem, mint amennyire az erkölcs és a tisztesség maga, mégis lázasan húzódnak az izmaim, feszülnek vigyázba a pórusok, s „köpöm” a világra testem páráját. Nem kell magyarázkodnom. Nekem soha, senkinek sem kell, nem tartozom felelettel idegen-ismerős kérdésekre, amik jelenleg csak idegen-ismerős kékségekből ömlenek rám, mint a forrás vize a puha sziklára. És nem, még annak a hatalmasságnak sem, mit Istennek csúfolnak, én uralom őt is, vele is játszom, és ahogyan az a reakciók mutatják, egészen jól.
- Több eszem van annál mint, hogy megharapjam az etető kezet. Pláne azért mert tudom, miféle kéz etet engem. - mindenki a saját szerencséjének a kovácsa, én kikaparom a saját gesztenyémet, a többieket szarom le magasról. Legyintek, nem magyarázom túl, ismer már annyira bőven, hogy tudja, ez nekem simán mindennapos program. A gyilkolásban minden nap benne vagyok, lételememmé vált az évek során.
Puszta jó szándékból teszek javaslatot, mert ilyen téren én nagyon nem szoktam viccelni, bár kétségkívül szöget ütött a fejemben a kérdésével, és ha komolyan gondolja a dolgot, akkor nem árthat nekem is kicsit jobban eszemnél lenni, mert ebből a helyzetből ki kellene hoznom a legtöbbet. Eme gondolatmorzsája közepette siklik be a látómezőmbe a flaska, és megint ott tartok, hogy röhögnöm kell. Veszem én az adást, csak épp meg sem fordul a fejemben, hogy érdekeljen. Megragadom a flaskát és újra kortyolok, sok lesz, de nem számít. 7 korty és leteszem. Felkelek a fotelből és az ablak felé kóválygok, kinézek. Vérvörösben füröszti a nap a horizontot, kedvelem ezt a színt, emlékeztet egy bizonyos éjszakára, amikor minden vörös volt, karmazsin és rohadt. Piros, mint a lángok nyelve, narancs, rózsaszín, mint a hús. Az éjszaka feketeségének tisztítja meg az égi vásznak, hogy én köpködhessem fel rá a csillagokat, én hányhassam fel a Holdat, és szabhassam olyanra az atmoszférát, amilyenre csak akarom.  Egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan szerencsétlen van ezen a földön, akit talán hagynék nyugiban szenvedni. Így jobban belegondolva, őket sem hagynám, inkább kiverném belőlük a szart is, hogy térjenek már észre.
- Ha zavar Mard Geer jelenléte, elküldöm, csak egy szavadba kerül. – pillantok a mesteremre, ha nem akarja, hogy itt legyen, haza küldöm, ha maradhat, akkor marad. Lassan megindulok az ajtó felé, inogva járok, a szemeim előtt összemosódik a kép. Most már tudom, Aiden miért is nem engedi sűrűn, hogy igyak. Az ajtóban megállok és visszapillantok.
- Jó éjt, mester. - azzal ki is léptem az ajtón, a folyosón végig, a lépcsőhöz érve felpillantottam az emeletre. Sóhajtok, majd felindultam. Lábaim néhol megcsúsztak 1-1 lépcsőfoknál, de sikeresen feljutottam és bementem a szobámba. Az már az enyém. Itt élek, ha nem parancsot teljesítek. Aiden fia vagyok. Egy Noir.
Reggel, vagyis olyan délelőtt 10 óra felé pattantak ki a szemeim, az első amit megpillantottam az a mennyezet, amit éreztem az a fejfájás maga. Tegnap este még én sem gondoltam volna, hogy akkora marha leszek, aminek következtében itt kötök ki. Mondhatnánk, hogy minek iszik, aki nem bírja. Az viszont tuti, hogy most legalább egy hétig nem iszom, hacsak valaki nem mászik az agyamra, mert ha igen, akkor inni kell, különben baj lesz. Azt meg kerüljük, itt én többnyire "jófiú" vagyok. Csak a szokásos, csak Seth, semmi több...  
Felülök , végig nézek magamon, egy bokszerben vagyok, semmire sem emlékszem, hogyan is kerültem be az ágyba. Valahol Aaron elvesztésekor döntöttem úgy, hogy én innentől nagy ívben teszek az egészre, élek, ahogy nekem tetszik, ha kell valami, elveszem, leszarom, mi az ára, és nem érdekel senki és semmi. Aztán kikötöttem itt, "simulékonyságommal" hamar Aiden Noir körében találtam magam, és így most egészen remekül érzem magam a kis bársonyszékemben. Ki tudja, meddig tart, az én esetemben semmi sem biztos, még a halál sem, legalább egy utolsó csapás mindig érkezik. Felveszem a nadrágom, illetve egy váltófarmert, meg egy izom   póló/ borosta nélkül / , amit előző ittlétemkor hoztam magammal, hogy ne a "vadász" ruhámban legyek állandóan. A hajamat csak hátratolom szokásosan és felveszem a cipőm és lemegyek a konyhába. Éhes vagyok.