Roxfort, 1977
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Figyelem! Az oldal elköltözött! The Order of The Phoenix
1977 novembere.
Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...

Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videó Figyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Latest topics
» Lily & Severus
by Lily Evans Csüt. 28 Ápr. 2016 - 21:33

» Violette & Louis
by Louis A. Deveroux Szomb. 16 Ápr. 2016 - 19:10

» Mark & Ivory
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:52

» Híreink!
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:13

» Evans & Black
by Lily Evans Vas. 10 Ápr. 2016 - 12:27

» Lauren & Gwenog
by Gwenog Jones Csüt. 7 Ápr. 2016 - 18:09

» Kate & Gwenog
by Gwenog Jones Kedd 5 Ápr. 2016 - 22:08

» Kate and Ariana
by Kate Denver Kedd 22 Márc. 2016 - 23:28

» Szent Johanna Gimi - Élj a Mának!
by Ariana Amberson Vas. 20 Márc. 2016 - 13:25

» Kate keresi...
by Kate Denver Pént. 18 Márc. 2016 - 17:10

» Marlene & Rita
by Rita Skeeter Hétf. 7 Márc. 2016 - 15:32

» KÉSZ VAGYOK!
by Vendég Vas. 6 Márc. 2016 - 14:40

Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (18 fő) Hétf. 1 Szept. 2014 - 21:09-kor volt itt.

Share | 
 

 Lynn Armstrong

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Lynn Armstrong   Kedd 10 Feb. 2015 - 21:41


Lynn Armstrong
Lynn
Kor: 17 éves  Ház: Griffendél  Évfolyam/munka: hetedik évfolyam   Oldal: mindig a másik

Jellem:


Néha elgondolkodom azon, hogy jutottam el idáig.
Most „menő” vagyok, az emberek szeretnek, pedig régen egy senki voltam. Az égvilágon nem tettem azért semmit, hogy az legyek: egyszerűen csak adtam magamat, azt az ironikus, túl őszinte lányt, akit utáltak a mugli iskolákban. Különösen, mert mindig tudtam mit akarok és sosem lehetett befolyásolni, sem irányítani.
Egy ilyennel mit kezdjenek?
Sosem álltam be a sorba. Mindig más akartam lenni, mint a többiek, a végén már „csak azért is!” jelleggel mentem szeme a forgalommal és vettem fel mindig más ruhát mint a többiek. Meg akartam mutatni a  világnak, nem kell mindenkinek birkává válnia, mutass középső ujjat mindenkinek, és legyél az, aki lenni akarsz.
Általában nem sült el jól. Igazi kis lázadó voltam már kiskoromban is, aki mindenbe beleköt, mindenkivel vitázik, és természetesen csak nagy nehézségek árán, duzzogva fogadja el, ha másnak van igaza. Mániákusan rajzoltam (néha az épületek falára, hát nem lettem a polgármester kedvence), írtam novellákat sőt néha verseket is összehoztam. Nem érdekelt az, amit az iskolában tanítottak, inkább a saját utamat jártam, ez mindig is így volt. Ezért a tanárok sem szerettek.
Ahelyett, hogy abban támogattak volna, amit tudok, inkább csak még inkább lehúztak olyanokkal, amik nem mentek – direkt velem írattak röpdolgozatokat matekból minden órán, mindig engem feleltettek idegen nyelvből, ami köztudottan szörnyen ment. Bezzeg rajzból, amiből szín ötös LETTEM VOLNA, igyekeztek mindig olyat kitalálni, amit biztosan nem tudok.
A többiek a nyaralásukat rajzolták meg halacskákat, elém meg konkrétan egy gyümölcskosarat tettek, hogy ha már úgyis ilyen jól tudok rajzolni, rajzoljam le ezt.
Tíz éves voltam!
Csoda, hogy a hármas-négyest össze tudtam hozni.
Ugyanígy nyelvtanból. Hamar kiszúrták, miben vagyok tehetséges, és nekem külön, nehezebb feladatokat adtak, mint a többieknek azzal a címszóval, hogy ne unatkozzak már, ha már mindent úgyis jobban tudok, mint a többiek.
Pedig igazán nem tehettem róla, hogy mindenki helyesírásába belekötöttem. Szörnyűek voltak! Már akkor sem bírtam elviselni, ha valaki nem tudott helyesen írni, és ez máig így van.
A tanárok pedig nem szerettek meg azért sem, amiért mindenkit kioktattam azokból a tantárgyakból, amikből jó voltam.
Igazából ezek a dolgok máig sem változtak. A többiek agyára megyek, hogy mindig kijavítom a hibáikat, hogy gyakran az ő pergamenjüket és tankönyvüket firkálom össze a sajátom helyett, hogy megeszem a csokibékáikat…
De ők elfogadtak ilyennek és így szeretnek. Minden létező hülyeségemmel együtt.
Meg azzal együtt, hogy aki velem barátkozik, azt egész biztosan hetente legalább kétszer lerángatom a konyhába, hogy jól be tudjunk spájzolni a hálókörletbe mindenféle nasival.
Ó, említettem már, hogy folyton eszek? Persze hízni, na azt nem tudok. Ezért nagyjából minden lány meg akar fojtani.
Igazából sokan akarnak megfojtani, és nem csak azért, mert hiába eszem fel a fél konyhát, akkor sem hízom egy dekát sem. Sokakat zavar a hiperaktivitásom, az, hogy folyton pörgök, meg az is, hogy mindig kimondom azt, amit gondolok, és sosem jut eszembe, hogy ezzel megsérthetek másokat. A humoromat általában mindenki szereti – csak az nem, aki ellen felhasználom.
Összesítve… Hát, nem vagyok túl nőies személyiség. Megvan a magam a stílusa.

(és egyszer úgyis el fogok lopni egy mókust a londoni Green Parkból.)

Küllem:


Általában kirívok a tömegből. Nem a teljesen átlagos, esetleg annál kicsit alacsonyabb magasságommal, nem is az arcommal – ha nem tennék róla, hogy észrevegyenek, én is teljesen elvegyülnék a sok diák között. Hosszú, szőke haj és szürke szem – na és? Sokaknak van.
Egyszóval nem. Az emberek általában bandás pólóimról, egyszerű tornacipőmről és jellegzetes stílusomról ismernek fel. Igyekszem nem olyan lenni, akinek elfelejthetik a külsejét, szeretek kiríni a tömegből.
A küllememről mást nem sok mindent lehet mondani.

Történetem:


Sokáig egy senki voltam.
De tényleg senki, abszolút nem érdekeltem senkit. Egy lepukkant, poros kis házban éltünk Brades-ben anyámmal és apámmal, és hiába voltak mindketten tanult emberek, nem kaptak normális munkát a környéken. Csórók voltunk. Ez most rettentő gyerekesen és enyhén bunkónak hangzik, de ez valahogy jobban kifejezi a helyzetünket, mint az, hogy „szegény”.
Egyetlen barátomnak nevezhettem Peter Pettigrew-t, aki hasonló helyzete miatt jobban megértett, mint bárki más. Sokat hívtam át hozzánk, mert lehet, hogy nem tartoztunk az elitbe, de valahogy családiasabb környezetben éltük, mint ő az anyjával.
És az én szüleim nem dohányoztak.
Össze voltunk nőve, de szó szerint. Mindent együtt csináltunk, rejtjeleket találtunk ki, egyszer pedig felástuk az egész játszóteret, mert valamelyikünknek valahonnan eszébe jutott, hogy biztos kincset rejtettek alá. Hogy miért pont oda, azt már egyikünk se tudná megmondani – van egy olyan sanda gyanúm, hogy akkor sem tudtuk volna.
Emlékszem, ugyanazt a büntetést kaptuk, és mindkettőnket kiröhögtek az iskolában, sírásónak neveztek minket, egyes idióta poénokon még a tanárok is nevettek.
És még csak azt sem mondhatom, hogy megérte, hiszen nem találtunk semmit.
Minket soha senki nem szeretett.
Mindkét szülőm varázsló, mindketten félvérek, így nem ért meglepetésként, amikor megkaptam a levelet a Roxfortból. Alig vártam, hiszen végre tiszta lappal indíthattam egy olyan helyen, ahol senki nem fog többet sírásónak csúfolni. Ráadásul mágiát fogok használni! Ez mindennél jobban izgatott, mert a szüleim sosem engedték, hogy elcsenjem a pálcájukat és kipróbáljak néhány dolgot.
A vonaton nem Peterrel kerültem egy kupéba. Nem tudom, hogy kerültünk külön, igazából nem is láttam az állomáson – pár ismeretlen sráccal és lánnyal voltam együtt, akikkel azonnal beszélgetni kezdtünk. Eleinte kicsit tartottam tőlük a rossz tapasztalatok miatt, de egyáltalán nem olyanok voltak, mint a sok kis rosszindulatú vakarcs a régi iskolában. Két óra után már velük együtt nevettem és viccelődtem, és mivel nagyjából mindenki átjárt mindenkihez szomszédolni, hamarosan nem csak gólyákat, de felsőbbévesket, másod- harmad- és negyedéveseket is megismertem. Egyszer átnézett az egyik lány hatodéves bátyja, Sebastian is, akibe halálosan szerelmes lettem, vagy legalábbis tizenegy évesen ezt hittem. Meg még tizenkét évesen is, de később, tizenöt-tizenhat évesen már röhögtem magamon, hogy ilyen kicsiként azt hittem, szerelmes vagyok.
Itt kezdett az életem gyökeresen változni.
Petert még a legelején kiutálták, és akárhányszor beszéltem vele, az orrom alá lett dörgölve, hogy minek állok le ilyen nyomikkal, kiröhögtek. Így szép lassan hanyagolni kezdtem szegény fiút, de én magam sosem bántottam. Igaz, nem is szóltam rá másokra, amikor csinálták, úgy tettem, mintha nem hallanám.
Hülye voltam.
Előfordult, hogy titokban próbáltam beszélni vele, de ilyenkor mindig elszégyelltem magam – hiszen lesüllyedtem a gonosz kis kígyók szintjére, nem merek nyilvánosan beszélgetni a legjobb barátommal!
De nem azt csináltam, amit mindenki csinált volna, nem.
Inkább soha többet nem beszélgettem Peterrel ahelyett, hogy a barátaimat tettem volna helyre. Tizenkét évesen ezt láttam logikusnak. Be akartam illeszkedni, azt akartam, hogy legyen végre egy hely, ahol szeretnek, ahol én vagyok a „menő csaj”, és nem Lauren DeMolron, aki megkeserítette az életem hat és tíz éves korom között.
Eleinte még köszönőviszonyban maradtunk, néha leállított beszélgetni, de gyorsan leráztam. Lassan minden kapcsolat megszűnt kettőnk között, pedig láttam, ahogy ő süllyed. Egyre lejjebb.
Ő süllyed, én emelkedem.
Elsőév végén, nyáron apám új és jólfizető állást kapott Londonban. Elköltöztünk a kis porfészekből, és egy hatalmas házba költöztünk (persze nem rögtön, egy évvel később), ahol jelenleg is élünk. Mindenem megvan, életemben először. Mugli és varázsló barátok és barátnők, pénz, alkalmazottak. Tényleg olyan életet kaptam, amilyet kislányként mindig is akartam, igazi hercegnőnek érezhettem és érezhetem magam.
Nem mondanám, hogy mind a barátom az, akivel lógok, sőt. Közelről sem azok. Egy-két őszinte barátnőm van, a többiről pontosan tudom, hogy kibeszél a hátam mögött és féltékenykedik rám, egyszóval olyan, mint majdnem az összes többi lány, amilyen soha nem akarok lenni. Fiúbarátom lényegesen több van – itt kiemelném Ralph Selwynt, akivel hol meg akarjuk egymást ölni, hol pedig csak ugratjuk egymást, de olyan nincs, hogy ne szóljunk be egymásnak valamit beszélgetés közben –, de a legtöbb is csak olyan, hogy… hát, csak van. Nem mennénk tűzbe egymásért, azért verődtünk egy bandába, mert mi vagyunk a „menők”. Külső szemlélő számára nyilván úgy tűnik, imádjuk egymást, de valójában szükségből vagyunk egymás nyakán. Ezt nehéz lenne elmagyarázni.
Én pedig ebben az egészben Petert sajnálom a legjobban. Nem rossz srác ő, egyszerűen csak… nem akarom, hogy kísértsen a múltam. Én már nem az a szakadt ruhákban járó, játszótereket felásó kislány vagyok, míg ő pontosan az maradt, aki volt. Ha ránézek, mindig eszembe jut a régi életem.
Márpedig abban az életben Peter volt az egyedüli fény.
Már nem fény. Csak a sötétség.
Már nem az vagyok, aki voltam.
Sajnálom, Peter.

Patrónus: mókus  Vér: félvér  Pb: Avril Lavigne Csoport: diák




A hozzászólást Lynn Armstrong összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 12 Feb. 2015 - 23:53-kor.
Vissza az elejére Go down
Lily Evans
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél.
avatar

Származás : Mugli
Lojalitás :
Családi állapot : Se vele, se nélküle...
Lakhely : Hogwarts
Foglalkozás : Diák Prefektus
Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll
Keresem a... : ...legrégibb barátomat.
Idézet :
" She hated him.
Nah, she didn't."

Karakterlap : behind green eyes
Karakterzene :
I can't live, I can't breathe
&
"Cause I don't need this life
I just need…
Somebody to die for
Somebody to cry for
When I'm lonely"

Playby : Karen Gillan

TémanyitásTárgy: Re: Lynn Armstrong   Csüt. 12 Feb. 2015 - 23:03

ELFOGADVA!
Minden benne van ami kell, mást nem is tudok mondani, csak hogy elfogadva és irány a játéktér! Smile

_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Lynn Armstrong
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Marauders - A Tekergők :: Információk :: Karakterek :: Elveszett karakterek-
Ugrás: