1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
A kandalló előtt térdepelek magam mellett Casperrel, az ikremmel. Hajszál pontosan ugyanúgy nézünk ki, csak az ő talárja kék a széleknél. Az enyémet már lehámozta rólam, felsőmet pedig felhúzta nyakamba. Ujjai gyengéden szántanak végig a sebeken, mégis össze kell szorítanom a fogaimat. - Ez mi? - Kérdezi a hosszú, mély vágásnál a csípőcsontom felöl. Lenézek, hunyorogva próbálok visszaemlékezni, és mikor meglesz, felsóhajtok. - Az az asztal volt - Motyogom, igyekszem kerülni a pillantását, de nem megy. Maró düh ül a szemeiben, mintha én löktem volna bele saját magamat. Keze feljebb csúszik bordáimhoz. - Öcsi, ez teljesen biztos, hogy el van törve - Húzza végig ujjai hegyét a bedagadt, forró részen. Rámordulok, jelezve, hogy nagyra értékelném, ha elvinné onnan a kezecskéjét a bánatba. Szemet forgat. - Dőlj előre - Adja ki az utasítást. Nehezen, kicsit lassan, de megteszem neki. A csigolyák vöröslőn jelzik, hogy nem bántak nagyon jól velük, a csontok felett szinte már fekete a bőr. Itt több sebem van, mint elöl, igazából ezért is kihívás az alvás. - Hogy a jó... - Hirtelen egyenesedek fel és kezemmel betapasztom a száját. Tényleg ugyanolyanok vagyunk.
Azt leszámítva, hogy nekem most sötét karikák vannak a szemem alatt, sápadt vagyok, és kialvatlan. Összességében eléggé szánalmas látványt nyújthatok. Ő pedig rettenetesen dühös. Mikor látom, hogy már nem fog kiborulni, elhúzom a kezemet. Ujjait a nyakamra simítja, apa ujjai nyomaira. Ha így folytatja annyira felidegesíti magát, hogy fel fog robbanni. Hátrébb döntöm a fejem, hogy jobban megnézhesse őket. - Crisp, ez így nem lesz jó, nem... nem hagyhatod, hogy ezt tegye veled! - Próbálom csitítani őt, de hiába, mintha a falnak beszélnék. El is fog a köhögőroham, kezemet a nadrágomba törlöm. - Azt ne mond, hogy eperszirupot köhögsz. Térj már észhez! Menj el a gyengélkedőre. - Magamban imádkozom Merlinhez, hogy ne legyen itt senki, ne halljon minket senki. - Te ezt nem értheted... apa nincsen jól, beteg - Próbálom mentegetni, megmagyarázni, hogy aki ezt tette, az nem az igazi apánk, szegény biztos nincs fogalma róla, hogy mit tesz. - Igen! Rohadt nagy baj van az agyával, ha azt hiszi, hogy hagyom ezt! Vagy, hogy anya hagyja ezt! - Elfog a pánik, pisszegek, mindent megteszek, hogy hagyja abba. Ekkor látom meg a megrezzenő árnyat. Casper is felkapja a fejét és elindul arra, hogy megnézze, ki az. - Ne haragudj, hogy felébresztettelek. Te pedig menj fel a gyengélkedőre! Holnap beszélünk - Teszi hozzá felém fordulva majd elviharzik. Visszahúzom a felsőmet hamar és felállok nehezen. Megindulok a hálóterem felé. - Bocs a hangoskodásért - Teszem hozzá, az árny felé sem nézve. Nem akarom tudni, ki az, csak be akarok bújni az ágyamba, hogy elrejtsem megtépázott testemet és elfelejtsem Casper szavait is.
Δ Music:Requiem for a dream Δ Words: x Δ Note: Csak akkor bukunk le, mikor nem kéne
Nehezen alszom el mostanában. Nem tudom mi van velem, folyton olyan rossz az egész. Ha nem álmodok, akkor fel sem tűnik, hogy alszom, ami miatt nem is sikerül ez rendesen. Nem alszom mélyen, minden kis neszre felébredek, és visszaaludni sem tudok. Szüleim halála óta van ez, képtelen is vagyok elfelejteni minden dolgot. Lejátszódik minden éjjel, az a nap, mikor elvesztettem őket annyira szörnyű, ez az egész. -Lizzie, oltsd már el azt a gyertyát! Nem tudok tőled aludni...-szól rám Anne, aki a legházsártosabb lány itt, és amikor csak tud keresztbetesz nekem, vagy leszól. Komolyan az agyamra megy, és semmire yincs tisztelettel ez a nő. Meg is értem, hogy mindenki átkozza a háta mögött, én is azt tenném. Nem hiszem, hogy lehet, hogy valaki tud ennyire ellenszenves is lenni, bár ezt már elhiszem, hiszen ő az. Csak motyogok neki valamit, amint elfújom a gyertyát, és fekszem le a párnáim közé. Kényelmes az ágyam, nagyon szeretem, olyannyira el tudok benne lazulni, mint még soha. Mégis most nem tartom kényelmesnek, szeretnék kimászni belőle, és inkább olvasni, de nem teszem meg, inkább elalszom, hogy jobb legyek holnapra. Nem tart most sokáig, míg elalszom, ami elég meglepő, de nem is jó, mert egyből álmok kezdenek gyötörni. Látom kívülről magamat, ahogy egy hosszú folyosón haladok, mint a régi házunkban. Lassan megyek, félénk léptekkel, míg el nem érek a célomhoz, a lépcsősorhoz, ami felvezet az emeletre. Elindulok rajta, de mint valami mozgó lépcső, amin felfele haladok, az meg lefele megy, nem ér véget. Akármilyen gyorsan is megyek, szinte már futok, mégsincs vége. Lehunyom szemeimet, mire kinyitom, már egy szobában vagyok, amit még sosem láttam. Sötét és ijesztő, a hideg js kiráz és át kell magam karolnom, hogy ne fázzak. A következő pillanatban emberek vesznek körül, pálcájukat rám szegezve, mozyorogva valamit, és amint pálcájuk vége felvillan, én felébredek. Szívemre szorítva, lihegve, és izzadtan riadok fel, pedig nagyon semmi sem volt az álmomban, mégis annyira nyomasztó volt, és ijesztő, meg bizarr is. Úgy érzem kis sétára van szükségem, így el is indulok a klubbhelység felé, hogy egy kicsit szellőztessem a fejemet. A hangok, igazán meglepnek, hiszen nem szoktam takarodó után itt lenni, senki sem szokott, mindenki szeret a helyén maradni. Nem megyek oda be, még nem teszem, csak hallgatom őket az árnyak közé rejtőzve, de persze láthatnak, hogy ne higgyék, hogy hallgatózom. Ajkaim elé kapom a kezem a sebhelyen láttán, tudom ki az, és a halk szisszenésemmel és mocorgásommal le is leplezem magam. Csak Crispin marad bent ezután a helységben, de még ő is elindul. Tudni akarom mi lett vele. Nem hiszem, hogy örülnj fog ennek, de marasztalni próbálom azzal, hogy megszólalok és kilépek rejtekemből. -Semmi baj, nem voltatok hangosak, de.... Mi történt veled?-nem hiszem, hogy el fogja mondani, de azért egy próbát megér a dolog. Szeretnék beszélni vele, szeretném, ha nem lenne velem olyan ellenséges, mert érdekel, hogy mi van vele. Ige ez furcsa, azok után, hogy én utasítottam vissza, de így van.
Words: i don't know... || Music: kiskutyám szerenádja || Notes: már csak ilyen a szerencséd
Casperben az a jó, hogy kb mindenki ismeri, mivel mindenkinek segített már valamiben. Bármiben, legyen az lecke, vagy lelki tanácsadás, akármi. Ő egy roppant hasznos személy. Én meg én vagyok, és itt vége is midennek, ezzel el van rontva az egész. Mégis... ha újra ott állnék, mikor választani kellett, megint apát választottam volna. Nem hagyhatom egyedül, és nem akarom Cassre róni a terheket. Igaza van, depressziós vagyok, de csak mert azt látom, hogy bárhogy próbálkozom, bármennyit engedek apának, nem lesz jobban és nem tudok mit tenni, hiszen csak nem állhatok oda barátnőt túrni a saját apámnak! Szótlanul nézem, ahogy távozik, és felsóhajtok. Sajnálom, hogy nem egy házba osztottak be minket, de jogos volt. Ő imád tanulni, állandóan kíváncsi és tudásvágyó. Én viszont az időmet arra fordítanám, hogy másokon segítsek. Minden szabadidőmet. Idegesítene, ha tanulnom kéne, mivel akkor önzőnek mondanám magam. A kíváncsiságomat elégíteném ki ahelyett, hogy másokkal törődök. De ha belegondolunk, tudás nélkül nehéz segíteni.
Kiegészítjük egymást azt hiszem. Elindulok befelé, de utánam szól és ez megállít. Felismerem, már a hangja alapján is tudom, ki az. A világ legszebb teremtménye. Vállaim megroggyannak. Lizzie csodaszép, és nagyon okos. Szerettem. Talán még most is szeretem. De a nyár alatt megtanultam, hogy igaza volt, mikor lekoptatott. Jobb lesz, ha távol tartom magam tőle. Nem vagyok elég neki, jobbat érdemel. Már én is tudom. Nagyon vak voltam múlt évben, de most már próbálom távol tartani magam tőle, hogy sajnálnia se kelljen. Tovább akarok menni, de képtelen vagyok szó nélkül elmenni mellette. - Semmi. Teljesen jól vagyok, semmi bajom. - Ocsmány egy nagy hazugság, nem tudom elrejteni a hegeimet a pizsamában, de legalább sötét van. Karba fonom kezeimet, majd felnyögök a bordáimban cikázó fájdalomtól. - De te mit keresel itt? Lányokat nem sűrűn látok erre. Főleg nem téged - Billentem oldalra a fejem, segélykérőn támaszkodva meg az ajtófélfában. - Jól vagy? - Érdeklődök, próbálom tartani a színtelen hangot, de egy kis aggodalom mégis felszínre tör. Előrébb lépek, hogy jobban lássam, lábam majdnem kicsuklik alólam a fáradtságtól, de összeszorítom fogaimat. - Talán valami altató főzet jót tenne neked - Motyogom, és igyekszem nem arra gondolni, nekem hány féle főzet kéne ahhoz, hogy kicsit is összébb kapjam magamat.
Δ Music:The End Δ Words: x Δ Note: Azt hiszem, még mindig gyönyörű vagy
Utálom, hogy álmodok, utálok minden pillanatot mikor alvásra kerül a sor, nem is emiatt, hogy nehezen alszom el, hanem mert itt vannak ezek a szörnyű álmok. Néha megfordul a fejemben, hogy mi lenne, ha egyszer elmenném innen, és örökké párducként élnék, de valamk mindig itt tart. Magam sem tudom mi az, de képtelen vagyok megfejteni mi az, és arra is, hogy elmenjek. Nem akarok itthagyni mindent, még ha nem is sok dolog köt ide, nem tudom megtenni. Pedig biztos vagyok abban, hogy nem is lenne az olyan rossz, de mindegy, ezen nincs értelme törni a fejem, főleg nem este egy rémálom után, pont ezért is inkább sétálok. Nem megszokott, hogy valaki van a klubbhelységben az éjszaka közepén, de ilyen is megesik. Mondjuk ez nekem nem szokásom, de érdekel ki van ott. Már nem mintha hangról nem tudnám, mert az hazugság lenne. Crispin és a testvére hangját is bármikor felismerem, hiszen sokat hallottam már őket. Szerintem mondjuk ezzel sokan vannak, hiszen mindketten igen jól néznek ki, semmi gond sincs velük, és sokan törnék a karjukat és a lábukat is, hogy csak egy kis ideig velük lehessenek. Crispin marad, mikor hozzászólok, és egy kicsit elgondolkozom azon, hogy ez nekem most jó-e vagy sem. Kissé zavart vagyok, hiszen tavaly én mondtam neki, hovy nem akarok semmit kettőnk közé, mert nem éreztem ennek szükségét. De most itt vagyok, és úgy érzem, hogy tévedtem akkor, hogy nem azt kellett volna tennem amit tettem. Magam sem tudom már eldönteni, hogy melyik énemnek van igaza, de az biztos, hogy rosszul esik, hogy kerül. -Igen biztos, azért vannak azok a sötét karikák a szemed alatt, azért vagy hulla sápadt, és, azért vannak azok a....azok a sebeid...-nem állt szándékomba bevallani, hogy láttam az előbb a sebeit, mikor még testét megvilágította a kandalló fénye. Szent Merlin, mennyire meglep, hogy ilyennek látom, és sajnálom is, de biztos vagyok abban, hogy nem kér az én sajnálatomból. -Hát nem is nagyon szoktam idejönnj ilyenkor. Tudod ez valamilyen szinten már sérti a szabályokat.-nem szoktam megszegni azokat, nem szokásom, szeretem ha béke van minden téren. -Megvagyok...-mosolyt erőltetem az arcomra, de igazából most nem hazudtam neki. Nincs semmi konkrét bajom, de még sincs semmi rendben, de nem tudok mit tenni ez ellen. Arcomra aggodalom ül ki, ahogy megmozdul és látom, hogy fáj neki minden mozdulat, de nem merem szóvá tenni, nem akarm most elüldözni. -Ha nekem kell az, akkor neked is. Mióta nem aludtál rendesen?-tekintek végig rajta, ahogy közelebb lépek hozzá, mert így sokkal többet láthatok belőle, bár ő is belőlem. Ilyenkor örülök, hogy nem hálóingben alszom, hanem rendes felsőben és egy rövidebb nadrágban. Oké, így kicsit hűvös van így itt, de nem baj, most nem fogok innen elmenni, nem akarok, vele akarok most lenni, beszélgetni. Tudni szeretném mi van vele. -És mi volt veled míg kerültél engem?-tudnom kell, de biztos vagyok abban, hogy úgysem fogja elmondani, ami valójában van. Nem dogja, pedig én örülnék neki.
Az ikremmel elválaszthatatlanok vagyunk, mindig egymás mellett sétálunk, és beszélgetünk, szinte ugyanazok a barátaink is. Liz szerencsére csak nekem tetszett, illetve szerelem szinten, Cas szerint baromi rendes és szép lány, egyszerűen csak nem csapott bele a villám, mikor meglátta. Ennek még örülök is, nem szívesen vesztem volna össze rajta vele. Elizabeth olyan, akit szívesen néz az ember, rengeteg diákot ismerek, akik térden csúsznának előtte, hogy hozzáérhessenek, de őszintén, engem nem a testiség érdekel vele kapcsolatban. Úgy éreztem, összetartozunk, hogy képes lennék teljes szívemből szeretni őt és mindent megadni neki. Szeretném átölelni és beszívni az illatát. De ezek csak vágyak maradnak, melyeket el kell zárnom mélyre, hogy többet ne áltathassanak semmivel. Nem élhetek olyan világban, ahol túl sok az álom és a remény. Egyvalamire kell koncentrálnom minden erőmet, és ez az egyvalami jelenleg az apám. Ő a legfontosabb. Helyre kell tennem az életét, vagy soha nem lehetünk újra egy család. Még látszatra sem.
Kikerekedett szemekkel nézek Lizre és kicsit összébbhúzom magamon a köntöst, bár már mindegy is, nem igaz? - Családi ügy. Azokhoz semmi közöd. - És ez így is van végül is, bár most túl sokat árultam el, innen már elég könnyen kitalálhatja, kitől ered a sok seb. Mély levegőt veszek és próbálom rendbe hozni magam, amennyire csak lehet, bár mindegy is. Mikor múlt évben találkoztunk még élettelteli, vidám figura voltam, most pedig kerülöm a pillantását, és végtelenül gyenge vagyok. - Hát persze - Hagyom rá, mert a megvagyok olyan, mint a "szar van, de nem akarok beszélni róla". Nekem is ezt kellett volna mondanom, nem kiejteni a számon az igazságot. Kifejezéstelen pillantással nézek vissza rá és mély levegőt veszek. - Mióta hazamentem - Most miért is hazidjak? teljesen felesleges. Látszik, hogy régóta nem aludtam, és valójában az első igazi nyaralós napomtól kezdve nem tudtam lehunyni a szemem, illetve felébredtem a fájdalomra. Szótlanul nézek rá. nem tudom, mit kéne erre mondanom. Hirtelen azt kívánom, bárcsak visszajönne Caspert és segítene válaszolni. De egyedül vagyok. - Semmi. Fájdalom. És nem kerültelek. Egyszerűen csak... nem tudom, mit vársz. Elutasítottál és megértem. Nincs bennem semmi extra és... te pedig csodálatos vagy. Akárkit megkérdezel, mindenét odaadná, hogy szeresd. A nyáron átgondoltam. És igazad volt, mikor elküldtél. - Vonok vállat. Őt nézem ajkamat rágva, míg rám nem jön a köhögés. Azonnal szám elé kapom a kezem, összegörnyedek, majd inkább letérdelek. Mikor elhúzom kezem, ujjaim vörösek, ahogy ajkam is. Nehezen kapkodom a levegőt. Kézfejemmel megtörlöm a számat. Ülésbe rogyok és a falnak döntöm a hátamat. - Még véletlenül sincsen egy zsebkendőd, ugye? - Kérdezem kerülve a pillantását.
Δ Music:The End Δ Words: x Δ Note: Jobb lenne, ha távol maradnék tőled.
Nem sokszor láttam őt, és az ikertestvérét egymás nélkül. Mindenhova együtt mennek, kivéve a hálótermekbe, mert külön helyre sorolták őket. Nem tudom ezt ők, hogy élik meg, de ha nekem lenne egy másik felem, akit elválasztanam tőlem, akkor nagyon ki lennék borulva. Nem tudom, hogy képesek erre, bár biztos vagyok benne, hogy vannak helyek, ahova nem együtt mennek. Szerintem az is vicces lehet mikor egyszerre beszélnek, mindig is akartam emiatt egy ikertestvért. Tök poén lehet, de azért gondolom rossz is, főleg, ha összekeverik őket. Én valahogy meg tudom különböztetni mindkettőjüket. Crispinnek még tavaly, volt egy kis kisfiús báj az arcában, és a mosolya is olyan ártatlan volt. Most meg, mint egy élőhalott. Szegényt tényleg sajnálom, nem lehetett egyszerű dolga, senkinek sem egyszerű semmi, soha, tudom. Ahogy a sebeit elnézem, realizálódik bennem, hogy nem nekem van itt a legrosszabb életem. Talán apám egyszer emelt rám kezet, de nem ütött meg, míg anyám párszor felpofozott, de semmi komoly nem volt. Nem tudom, hogy tud erre vetemedni bárki is, főleg vele szemben, hiszen, annyira aranyos és nagylelkű srác. Ilyen emberek nem teremnek a fákon, hogy bárki csak úgy elrontsa őket, mert ezzel azt teszi. Nem mondom, hogy nem szeretném most megölelni, kicsit éreztetni vele, hogy én is jtt vagyok neki, rám számíthag, de nem teszem. Nem hinném, hogy jól esne neki, sőt biztos vagyok benne, hogy fájna is neki, ezért inkább csak arcát kémlelem, hátha fellelek valami érzelmet rajta, de eddkg nem igazán sikerült ez. -Oké, ha nem szeretnél, akkor nem kell semmit sem mondanody csak tudd, hogy bármi van amiben segíteni tudok, csak szólj.-nagyon szeretnék neki segíteni, annyira rossz így látni őt, pont őt, azt az életvidám srácot, aki megmosolyogtatott, én mégis elküldtem. Annyira hülye voltam akkor, nem azt kellett volna tennem, és biztos vagyok abban, hogy nem esett jól neki. -Meghaltak a szüleim, és én láttam az egészet...-elmondom neki, mert szeretném ha tudná, hogy én megbízom benne, és ő is megbízhat bennem, bár biztos vagyok abban, hogy ez a vallomás olyan nagyon sokat nem fog rajta segíteni. Komolyan bármit megtennék, csakhogy neki jobb legyen. -Ez komoly?! Akkor nem is nekem kell az a főzet, hanem neked, de jó erősen ám.-ilyen nincs...miért nem alszik? Nem lesz ez neki jó, nagyon nem, így is nagyon kis rémisztően néz ki na de ha ezt így folytatja, lehet eltemetik élve. Na jó Lizzie, erre ne is gondolj, nem szabad. Nem akarom eltemetni a gondolataimban, sőt, sehogyan sem, így evy apró előrelépéssel el is kergetem ezeket a gondolatokat. -Én is átgondoltam és akkor nem döntöttem jól, csak... Nem voltam felkészülve semmiylen kapcsolatra. Nagyon különleges srác vagy is, és voltál is, hidd el többen törnék kezüket, lábukat, hogy veled legyenek, mintsem velem.-mondom el neki a véleményem nyugodtan, addig legalábbis az vagyok, míg köhögni nem kezd. Feszülten figyelem, majd megijedek, ahogy térdrerogy, ujjain meg a vér látványa egyszerűen kikészít. Ekkora baja van és nem megy le a gyengélkedőbe? Komolyan észnél van. Ahogy leül, úgy guggolok le szembe vele és tekintetét keresem, aggodalmasan. Senkiért sem aggódtam igazán, de érte igen, nagyon érdekel a testi és lelki épsége. -Azt, hiszem, hogy...zsebeimet kezdem kutatni, letaperolom a fenekem, mert ott van csak zseb, majd elő is veszek egyet, az utolsót, amit át is nyújtok neki, miután leültem már. -Ugye tudod, hogy ezt így nem csinálhatod? El kell menned a gyengélkedőbe, ez nem egészséges, bele is halhatsz. Akkor mi lesz a testvéreddel és az apáddal? Hmm?-és velem? Nem dobhatja el az életét ilyen egyszerűen, hiszen, ha vért köhög fel, az már nagyon nem egészséges. Sokaknak van rá szüksége, és még nekem is. Nem hagyhat itt ennyi embert.
Words: i don't know... || Music: ..... || Notes: nem akarom, hogy távol légy tőlem
Elutasítom a kérédését, nem hiszem, hogy tudna nekem segíteni bármiben is. De mikor megszólal kicsit szíven üt a dolog. Nyelek egyet. - Sajnálom a szüleidet - Nyögöm ki az igazságot. Ezzel most már csak az a baj, hogy nekem is el kéne mondanom. Szegény, Lizzie, szörnyű lehetett neki. Nem is tudom, hogyan lehet így folytatni épp ésszel. Számba harapok és lassan fújom ki a levegőt. - Az apámnak gondjai vannak és... igyekszik levezetni a feszültséget a hozzá legközelebb eső dolgon - Nem mondom ki. Ha szeretné, ő kimondhatja konkrétan, min, de én képtelen vagyok rá. Csak félrebillentem a fejem. Az a gond, hogy képtelen vagyok haragudni rá. Mikor a földön feküdtem már erőtlenül, összetörten, belém rúgott. Nem egyszer, nem kétszer. De egyre gyengébb lett, és ahogy mellém csuklott, akkor tudtam, hogy nem jókedvéből teszi ezt, egyszerűen csak annyira kétségbeesett és annyira fél, hogy lassan egészen beleőrül. Nem veszíthetem el őt. De a testemnek megvannak a maga törékeny határai, és apa ellökött odáig.
- Igen, meglehet, jó lenne - Mosolyodok el halványan, igyekezve könnyebben venni a dolgot, mint amilyen, mintha nem akarnék elaludni a nap minden percében, hanem csak egy kis kialvatlanságról beszélnénk. Megdöbbenek mondandóján, váratlanul ért és nekem... nekem nem szoktak ilyeneket mondani. Kicsit elpirulok. - De nekem nem ők kellenek. Én csak téged szeretnélek boldoggá tenni és gondoskodni rólad. Téged tundálak szeretni. Nem őket - Ingatok fejet, de végül elönt a köhögőroham, és muszáj leülnöm. Szerencsére van egy zsebkendője, amibe beletörölhetem kezem és a számat. - Köszönöm - Suttogom halkan. Meg kell támasztanom magam, mintha a testem fel akarná adni a közdelmet, szemeim állandóan le akarnak csukódni, és valami mélyebb felé vinni, mint az álom. Hallom, amit mond, de pillantásomból egy időre kiköltözik mindenféle szikra. Ujjaim közül kicsúszik testem irányítása. Minden maradék erőmmel lendülök vissza bele és hirtelen veszek egy mély levegőt. Lizzie-be kapaszkodok, ezzel a lendülettel testem az övének dől gyengén, a fájdalom dübörög az ereimbe, mintha készülne felperzselni mindent. Pár pillanatig csak a légzésemre koncentrálok, de mikor orromnál valami forrót érzek, felnyyúlok. Ujjaim vörösek, mikor elhúzom a kezem. Lizzie-nek igaza van, a testem már nem bírja tovább, lassan omlik össze. Megfogom a vállait. - Fel... fel kell kísérned a gyengélkedőbe - Lehelem, és remélem, hallja. Őrüten lüktet mindenem. Valahol belül lehet a gond, felszakadt valami, ami eléggé létfontosságúnak tűnik. - Lizzie... - Suttogom a nevét, látóteremben valami furcsa, fehér köd kezd terjedni, ami pislogásra sem tűnik el. - Mondj valamit - Bármi jó lesz, őszintén, csak valamire muszáj lenne koncentrálnom, maíg felérünk. Eddig olyan egyszerűnek tűnt az, hogy magamnál maradjak, most mégis illékony a valóság, és sokkal reálisabb a sötétség.
Δ Music:The End Δ Words: x Δ Note: Akkor gyere te is <3
Szomorkásan mosolyodok el szavain, mert nagyon nem tudok mit mondani. Mondjam, hogy köszönöm? Vagy azt, hogy én is? Nem. Egyiket sem érzem ide illőnek, de jól esik, hogy csak ezt mondja, és nem kérdezősködik. -Szent Merlin!-kapom ajkaim elé kezemet. Nem voltam ebben biztos, de most már kétség sem fér ahhoz, hogy az apja miatt vannak a sebei. Sajnálom őt, de ennek nem akarok hangot adni, ehelyet óvatosan karolom át. Nem akarok neki fájdalat okozni ölelésemmel, csak szeretném kifejezni, hogy sajnálom, de nem azért, mert....jesszusom el sem tudom magyarázni. Csak szeretném, ha tudná, hogy fontos nekem, hogy sokat jelent, mert mindig is nagyon aranyosnak találtam. Nem ezt érdemli, neki boldognak kell lennie, most mégis ez van. Lassan engedem csak el, ugyanolyan óvatosan, ahogy eddig is bántam vele, mert csak nekem fájna jobban, ha valami olyat tennék, ami neki nem lenne elég jó. -Akkor majd szerzek neked valahonnan, csak legyen jobb.-szeretném ha aludna, ha kipihenné magát, mert ez így nagyon nem jó, ellent mond a ternészettel. Szüksége van mindenkinek az alvásra, neki is, és ha így folytatja csak ront a helyzetén, ami ha látom, nem túl fényes. -Engem? Miért pont engem?-szemeim elkerekednek, nem tudok igazán erre mit reagálni, nem hiszek neki. Nem azért mert hazug ember, hanem mert nem érzem magam elégnem ahhoz, hogy vele legyek. Sokkal jobbat érdemelne, mint én, hiszen tavaly én küldtem el. Nagyon megijeszt, ahogy összerogy és vért köhög, ennyire sem féltettem még senkit, és pillanatok alatt a legrosszabb dolgok villantak be. A zsepivel eltünteti a vérét, de ezzel nem rejti el, hogy baj van. -Nincs mit.-ingatom meg a fejem, de tekintetét nem eresztem, nem akarom, hogy most elvesszen, de valami mégis megváltozik, mert látom rajta, hogy nem okés egy-két dolog. Számítottam arra, hogy nem tudja majd megtartani magát, de hirtelen ért, hogy rám borult, de igyekeztem minden izmommal megtartani, annak ellenére, hogy nem voltam valami erős. Nem szabad most feladnom, nekem nem, itt vagyok mellette, amíg kell itt is leszek, de, hogy az orra vérzik, megint a rémület kerít hatalmába. -Rendben azonnal!-nagyon nem jó ez így, ezért kicsit nekidöntöm a falnak, hogy fel tudjak állni és segíteni neki. -Hééé, figyelj rám.-nevem hallatán egyből tudom, hogy már nem maradhatunk itt sokáig, nem lehet, ezt nem. Muszáj gyorsan cselekednem. Na most agyalj Lizzie... -Oké, oké, most ne add fel, nem teheted meg.-f3loldalasan emelem meg, karját átemelem vállamon, és próbálom felhúzni, amit egy kicsit megnehezít, hogy nem igazán van már magánál, amit nem hagyhatok, így útközben is magyarázok neki. -Nem adhatod fel, hallod?! Nem teheted! Annyi embernek szüksége van rád, nekem is szükségem van rád, engem sem hagyhatsz itt, nem teheted. Hallod? Szükségem van rád.-mondom neki az első dolgokat ami eszembe jut, de addig mondok neki ilyeneket, míg el nem érünk a gyengélkedőbe, ahol a gyógyító már ott is terem és együtt az ágyfa fektetjük, hogy megvizsgálhassa. Én meg mit hajtogatok? Hogy óvatosan csinálja. Sok segítség vagyok...
Words: i don't know... || Music: ..... || Notes: megyek, megyek <3 és akkor folytatjuk ott
by 
