Ms. Denver and Mr. Dolohov

Ma időpontra várok vendégeket Nagyúrtól hoznak üzenetet, hát nem éppen csigáz fel a gondolat. Ebből a napból semmi nem jó szűrődött ki. Muszáj vagyok a mugliszokásomnak hódolnom, és meginnom reggeli közbe egy igen erős kávét. Ez olyan megszokás, édesanyámmal mindig kávéval kezdtük a reggelt, kiskoromba persze koffeinmentessel. Egy jó kávéval, jól indulhat a nap. Van mikor ezt mondogatta. Gondoltam a koffeintől leszek annyira fitt, és leszek annyira észnél, hogy tudjam majd kezelni a helyzetet, bármi is lesz. Mély levegőt véve mentem le a boltba, kicsit rendet tettem. Daniel csupán egy rövid levelet küldött, hogy az útja tovább szólítja el, a Nagyúr egyik küldetésén van. Remek. Csak remélni tudom nem veszélyes, és nem fog baja esni. Na még nekem. Mivel David nem jár be a boltba, egyedül nő vagyok itt a Zsebpiszokköz legrosszabb hírű régiség boltjába, ahova 98 % sötét varázsló. Mikor meghallom az ajtó csengőjét, a hideg is kirázz, de mosolyt erőltetek magamra. Három jól öltözött valószínűleg halálfaló
- Jó napot uraim, miben állhatok szolgálatukra? - az egyik kiválik a többiek gyűrűjéből, majd fenyegetően elém áll. A szagára már inkább nem fűzök kommentárt, az orromat facsarja, és a fejemet el is kapom. - Ha kérhetem, hátrább lépne? Megtartanám a személyes teremet... - épp hogy végig mondom, a férfi dühös lesz majd a hajamat megragadja és a fejemet hátra hajtja. Borzasztóan fáj, de a szemem se rebben, csak tartom a tekintetét.
- Tanúsíthatnál némi tisztelet kislány. Tudod te kik vagyunk mi? - mély levegőt veszek, és gondolkodom a helyes válaszon, mikor az egyik ismét előre kép. Felkészülök a legrosszabbra....

Bárcsak megtehetném, hogy felmondok, de sajnálatos módon a helyzetem miatt ez teljesen kizárt dolog. Azért kell itt lennem, és ezt a munkát végeznem, hogy a családom biztonságban legyen. Ha mondhatom így, feláldoztam magam. Eddig se voltak túlzottan túl kedvesek, egyszer meg is támadták a boltot. De egyetlen egyszer sem voltak még, ennyire tiszteletlenek, és "támadtak" rám. A férfinek láthatóan nem tetszik, hogy nem sikoltozom, és kapálózom. Őszintén, megvagyok rémülve annyira, hogy ne tudjak megmozdulni. Viszont Daniel megtanított egy-két dologra, köztük erre is, hogy minél erősebbnek mutassam magam, mert ha látják, hogyan szenvedek még jobban bevadulnak. Noss azt hiszem ezt most kipróbálom. Majd egy férfi lép be, és azt hiszem a védelmemre kell. A tekintetem rá vándorol, ismerem a nevét, és az arcát: Levin Dolohov. Még szemtől szembe nem volt szerencsénk, de úgy érzem mai napom hőse ő lesz, legalábbis nagyon remélem.
- Puff. Dolohov, ez nem rád tartozik. - morogja a férfi, közbe jobban meghúzza a hajam.
- Kérem, erre semmi szükség! Én csak a munkámat végzem, mondja el mit akarnak, és mehetnek is.... - hangom a végére igen szaggatott lesz, de próbálom tartani magam. A férfi immár rám se hederít, csak Dolohovval szemez.
- Mit csinálsz ha nem engedem el? - vigyorog. Ez komolyan nem normális. Most már csak abban reménykedem, hogy ne szedjék szét a boltot. - Neked is csak a szád nagy... - morogja, majd rájöttem miért olyan büdös az illető , azt hiszem a lángnyelv whisky lehet az oka... utálom a szagát. A férfi ezek szerint teljesen részeg. Nem lesz jó vége, és már a fejtövem igencsak sajog... az arcomon már nem tudok uralkodni, így eltorzul a fájdalomtól.

A szívem egész végig majd kiugrani készült a helyéről. Végig az orromon keresztül mély levegőket próbáltam venni. Végig néztem a műsort, és tényleg hihetetlenek, hogy ezek mit meg nem engednek maguknak. Majd Dolohov hirtelen a pálcáját szegezi felénk, én azonnal megijedek, de hála Merlinnek jól céloz, és engem kicsit sem ér el a kaszaboló átka. Ahogy a férfi elenged, én gyorsan arrébb ugrom, minél távolabb próbálok kerülni tőle, közben a kezem végig a fájó fejemen. Mintha elmulasztaná a fájdalmat. Dolohovról hallottam már, de tényleg eléggé határozott, és félelmetes jelenség. Viszont , nem úgy mint az iménti férfi, van kis különbség köztük, ezek vadállat. A fenyítésre a férfi végig farkas szemet néz, és úgy tűnik az első karc óta kijózanodott.
- Azért mert aranyvérű vagy nem állsz feledtem... - morogja a fickó. Aham, úgy tűnik kisebbségi érzése van. Mély levegőt veszek. Majd a férfi ezzel mászik is kifelé a boltból, a többiek követik. Ezek szerint még sem volt olyan fontos az a dolog, amiért jöttek.
- Köszönöm, igen hálás vagyok. Jól vagyok, bár remélem még maradt némi hajam. Nem hinném, hogy kopasz jól állna nekem. - elmosolyodom, még is csak megmentett. - Nehéz az ilyen férfiakkal, de gyakorlom mióta itt dolgozom. - a hangom cseppet keserű, de milyen más lenne ? - Miben segíthetek ? - kérdezem végül. Majd eszembe jut, hogy ilyen állatokat a Nagyúr biztos nem küldene, bizonyára Dolohov az, aki a valód indokkal jött be az üzletbe. Kíváncsian, és egyben félelemmel várom.

Arra, hogy a kopaszságtól nem kell tartanom, csak elmosolyodom, valóban egyik félelmeim közé tartozik. Arra, hogy nem éppen kedves emberek járnak errefelé még levegőt veszek. Minden nap rettegéssel telik el számomra, de nem mondhatom el neki, sőt senkinek sem, hogy kényszer hatására dolgozom ezen a helyen. Bár meglepődve hallom, hogy  Mr. Dolohov nem tud róla. Azt hittem erről, minden halálfaló tud.
- Tudja, a régiségek rabja vagyok. És hát, nincs a környéken más hely, ahol a szenvedélyemnek élhetek. - ügyes mentés volt Kate, de attól függetlenül még örültnek fog tartani. Sebaj annyi legyen. Majd rátérek a lényegre, látom az arckifejezésén, minél kevesebb időt akar itt tölteni. Megtudom érteni, ráadásul szemmel láthatóan nem éppen olcsó öltönyt visel, amit kezdek észre venni, hogy ez az egyik védjegye a halálfalóknak. Mr. Linwood is eléggé irtózott a helytől, és láthatólag főleg a ruházatát védte.
A válaszán megértően bólintok, bár igen kellemetlen  számomra ismét a válaszadás. Az esetek 80%-bán aki betéved ide valamelyik Burke fivérrel hajlandó megtárgyalni a dolgait. Viszont az esetek 80%-ban egyetlen Burke fivér sem tartózkodik a boltban. Egyszer majdnem kaptam is ezért. De én mit tehetnék?
- Sajnálatos módon egyikük sem tartózkodik a közelben. Mr. Daniel Burke-öt elszólította a kötelessége... - itt nyomatékosan ránézek. A nagyúrnak jár el, bár nem oda indult, csupán a beteg nagymamájához kellett mennie. Abból a 3 napból lett 2 hét. Borzasztó. - És ha megtalálja Mr. David Burke-öt én is üzennék neki egyet smást. Ritka ha betéved. Bár hallottam reggel, mintha a Foltozott Üstben látták volna. - gondoltam, hogy bemegyek oda, de valakinek a boltot ki is kellett nyitnia, és fogadnia a mai "kedves" vendégeket. Sóhajtok, gondolom, hogy Mr. Dolohov nem erre a válaszra várt, és kissé félek, hogy ő is eddig volt kedves hozzám. De mit tehetnék?
- Danielt sajnos nem tudom mikor érkezik vissza két hete távol van.   - mondom szomorúan, majd észre vettem, hogy tegeztem, de hát... a szokás. - Mr. David pedig mindig rejtély merre jön. De megbízhat bennem is, fel vagyok hatalmazva, akár egy bűbájjal átitatott levelet is hagyhat valamelyikük számára.   - mosolyodom el barátságosan. Valóban nem akarom amúgy se beleütni az orromat a nagyúr dolgába, így is úgy vélem elég nagy gondban vagyok. Nem akarom kihúzni a gyufát.

Elmosolyodom a válaszán, öröm olyan emberekkel találkozni, akik osztoznak a rajongásomba. Eléggé ritka jelenség, ha valaki szereti és oda van a régiségekért. Daniel-el órákat tudunk beszélgetni róluk, és tanulmányozni valamit. Hogy mi a kedvencem? Egy fali tükör. Van benne valami különleges. Itt találtam első nap a pincébe, majd haza csempésztem. Nem hiányzik senkinek, nekem pedig nagyon sokat jelent, és nem tudnám megmondani miért. Valamiért ragaszkodom ahhoz a tükörhöz.
- Én szellemeket látok bennünk. - jelentem ki, nyilván elhamarkodottan, hisz nem világos a mondatom, hogy pontosan mire is gondoltam.  - Mármint, nem szó szerint. Ne haragudjon, olykor tudom mire gondolok, csak megfogalmazni nem vagyok képes.   - mosolyodom el ismételten. Kicsit bolondnak tűnhetek, de az is vagyok... talán... azt hiszem.
Majd rátérünk a komolyabb dolgokra, amiért jött. Hát igen egyértelmű volt, hogy igazából a Burke fivérek egyikére volna szüksége, de én sajnos nem szolgálhatok velük. Kicsit itt feszült leszek, hisz ha ezzel a hírrel szolgálok, általában majd leharapják a fejem. Ezért mély levegőt veszek, és próbálom menteni a menthetőt. Majd meglepődve tapasztalom, hogy Mr. Dolohov nem is fogadja olyan rosszul a hírt, sőt bizalmába fogad. Csak feszülten figyelek, majd bólintok.
- Természetesen...  - majd hátrébb megyünk, és bevezetem Daniel irodájába, majd magunkra zárom az ajtót. De ideges leszek, ekkor jut eszembe, hogy minél jobban belefolyok a dolgokba, minél jobban megbíznak bennem, minél több dolgot bíznak rám, egyre közelebb kerülök a sötét jegyhez. Itt nyelek egy nagyot, behunyom a szemem, elszámolok 5-ig majd megfordulok, és oda sétálok a férfihoz.
- Akkor önön a sor, miben segíthetek? 

Kicsit félve megyek hátra a férfivel. Bár úgy döntök, hiába aggódok, hisz ha ártani szándékozna nekem, akkor nem mentett volna meg. Annyi bizonyos, hogy minden bátorságomra szükségem van, és ezt manapság egyre többet kell gyakorolnom. Az tény, hogy egész talpra esett leszek. Viszont egyáltalán nincs ínyemre, hogy ilyen sokat hagynak itt egyedül. Nem erről volt szó, és igen eléggé félek. Mostanában pedig egyre több minden történik, én pedig nem merek cselekedni. Nem azért mert félnék megvédeni magamat, csupán nem tudom, hogy a támadóm éppen "jó" oldalon harcol, akkor a sajátjaim ellen cselekszem, vagy éppen halálfalót, azt pedig a nagyúr nem nézné jó szemmel. Belefogok ebbe örülni... főleg mert.... könyörgöm még is kiben bízhatok? Ezekkel a gondolatokkal lépek be a férfival, és zárkózunk be az irodába. Hát nagyot kell nyelnem, cseppet felcsigáztam saját magamat.
Végig hallgatom, és apránként kerekedik ki a szemem minden egyes szónál. Robbanó anyag? Még is minek varázslóknak robbanó anyag? És... én hozzam? Kívülről a pánikomból hála Merlinnek semmit nem lát, de igen kivagyok akadva.
- Ehhez, öhm nincsenek emberei?  - kérdezem reményteli hanggal. Nem szívesen szállítanék robbanó anyagot egy halálfaló hadiszállásra. Erre már végképp nem szól a szerződésem. - Tudja, én ebben nem igen vagyok jártas. Igazából azt se tudom, hol vannak.... ezek a hozzávalók. Bár azt megtudom oldani  - természetesen sejtem is, hogy hol van, ugyanis van egy hely amit eléggé elzárva tartunk, és én is külön engedéllyel léphetek be. Hát nem is szívesen tenném...
Majd a következő szavaiból megértem, hogy kettőnknek kell megoldania. Itt kicsit megvakarom a fejem tövét. Nem akarom, ezt most nagyon nem akarom. Nem is akarok abba se belegondolni, hogy mire fogják használni a robbanó szert... egek, hisz én fogok ebben segédkezni, és ki tudja, hányan fognak meghalni. Ökölbe szorítom a kezemet... a családom...
- Értem. Kérem várjon meg az előtérbe.  - mosolyodom el végül, próbálok magamból minden érzelmet kiüríteni. Kikísérem, majd kérek tőle egy pillanatot. Mély levegőket veszek, majd lemegyek a pincébe, és használom a kulcsot, amit csak is sürgős esetekben használhatok. Benyitok, majd elkezdek keresgélni. Természetesen fel vannak címkézve, így egyesével kipakolok a lépcső elé, majd lebegtető bűbájjal  felrepítem őket óvatosan a lépcső tetejére. Én is felmászom.
- Kérem ellenőrizze az árut...  - szólalok meg végül, közbe a gyomrom végig görcsben van.