Harleen & Dominic

Harleen & Dominic

Az a nosztalgikus érzés, amikor visszatérsz arra a helyre, ahol a fél kölyökkorodat töltötted... annyira semmilyen. Vagy lehet, csak én érzem így?
Roxmorts falujának szélén álltam, mögöttem csak az erdő és egy széles, világos út terült el. Nekitámaszkodtam a fakerítésnek, ami legelőször megreccsent a súlyom alatt, de úgy tűnt, el fog bírni. Kilazítottam a nyakkendőmet egy kicsit és rágyújtottam egy szál cigarettára. Nem értettem, miért kell pont ezt a helyet kijelölni egy találkozóra, de legyen, nem szóltam ellene semmit. Valahol talán még logikus is volt. Az egyetlen zavaró tényezőnek a sok diákot tartottam, habár ők nem igen jöttek el a falu ezen végére. Itt már nem találhattak semmit, ami nekik érdekes lehetett volna. Annyira korlátolt ilyenkor még mindegyik. No persze tisztelet annak a néhány kivételnek, aki kilóg ebből a sztereotip csoportból. Szomorú, hogy nincsenek elegen. Szerencse, hogy én nem voltam ilyen gyerek.
Mélyet szívtam a cigarettából és lassan a levegőbe eresztettem a füstöt. Jólesett, ellazított. Félúton a karórámra pillantottam, a partnerem már legalább hét perces késésben volt. Meg sem lepődtem rajta úgy igazán, annyira nyilvánvaló volt, hogy nem fog akkor ideérni, amikor kellene neki. Pedig én is későn jöttem. Ideérhettem volna pontosan időben vagy előtte is, de nálam már megszokott volt a két perces késés. Mindig, mindenhová másodpercre pontosan két perccel később érkeztem. Hogy miért, azt már nem tudtam volna megmondani.
Ahogy leengedtem a karomat, észrevettem egy mardekáros egyenruhában feszítő lányt, aki a közelben lófrált. Nem tudtam hová tenni, hogy mit keres itt, elszakadva a többiektől, de nem szóltam hozzá. A szememet viszont le nem vettem volna róla. Nem vártam, hogy tesz valamit, de jobb a békesség.

Csodásan keltem. A napfénye játékosan ki-kikukucskált a szatén függönyön. Ahogy körbenéztem csakis én lehettem fent. Egy kicsikét még vissza dőltem, hátha tudok még-e aludni. Természetesen nem sikerült. Mára nem terveztem semmi különöset, csak azt, hogy lesétálok Roxmortsba. Rég voltam ott nem leplezem. Legutoljára egy Mardekáros csajszival voltam szerintem, bár az emlékeim néha csalnak. Lassan kikeltem a takaró alól és lábujjhegyen kiosontam. Igaz egy melltartó és alsónemű volt rajtam, de az ilyen esetekre mindig a bejárat előtt hever egy köntös. Felkaptam magamra. A kandallóban lévő szeneket a tűz szépen lassan felnyalábolta. Kellemesen meleg volt. Ledőltem a kanapéra és vártam. Nagy lassan egy lány kimászkált a hálókörletből, kezében az egyenruhámban. Lejött hozzám és kezembe adtam. Gyorsan átöltöztem miközben megköszöntem neki. Felkaptam egy kézitáskát és kisétáltam. A lépcsőház hűvös levegője megcsípte a tűztől átmelegedett bőröm. Lesétáltam, ki a kapun és az udvaron találtam magam. A madarak ott csirippeltek mely igazán hangulatosra sikeredett. Egyenesen Roxmorts felé indultam. Miután megérkeztem láttam, hogy igenis sokan jöttek le, főleg diákok. A nagy rohanásba a faluvégén kötöttem ki. Egy ilyen fiatal pasi cigarettázott a fakerítésnek dőlve. Szempillantását elkaptam és én is nagy szemekkel bámultam rá. Ellenszenves volt, de másrészt érdeklődésemet is elragadta.-Szia! Ki vagy?-kérdeztem tettetett unalommal.   

Harleen & Dominic

Ó, a kisasszony észrevette, hogy figyelem. És meglepő módon visszabámult rám, olyan szemekkel mint egy újszülött borjú a világra. Volt egy olyan érzésem, hogy tőle sem kell sokat várnom. Bár ki tudja, még az is megeshet, hogy valójában nem is tudom, mire képes. Ezt tartottam kisebb valószínűségűnek, de azért lehetnek még csodák.
Mit ne mondjak, kellően meglepett, amikor megszólított. Először is az, hogy nem vette a lapot, fordult meg és hagyta el a falunak ezt a részét. Másodszor pedig... szia? Ennyire jó pajtások lennénk? Nem, azt nem hiszem. Persze nem is egy csókolomot vártam volna tőle, azt hiszem, akkor még én is megtudtam volna, milyen az, amikor az ember elsírja magát. De valahogy hiányzott belőle a minimális tisztelet, amit elvártam volna tőle.
- Miért szeretnéd ennyire tudni? -kérdeztem vissza a legelső épeszű reakciómmal, amit hirtelen fel tudtam hozni. -Csak mert én nem szívesen válaszolnék erre a kérdésre.
Eldobtam a cigarettacsikket és a cipőm orrával eltapostam. Természetesen semennyi nem ment kárba a dohányból. Kár is lett volna érte.

Nem válaszolt valami kedvesen. Ez csak bizonyította, hogy nagyonis ellenszenves. Hé, babám, ha te is akkor én is.-Ja, csak ha nem vetted volna észre egyedül vagy-válaszoltam-Tök magányosan, én csak segíteni akarok, ismerkedni. Ezúttal igazat mondtam. Tényleg olyan volt mint zsidóban a fájdalom. Igaz, nem voltam valami tisztességes, de ő sem mutatta ennek semmiféle csekély jelét. Najó, beismerem tényleg bunkó voltam. Valahogy jóvá akartam tenni.-Bocsi az előbbiért! Kezdjük előlről.-mondtam és hátrébb mentem mintha csak moost jönnék. Hozzásétáltam.-Szervusz! Harleennak szólítanak, de hívj csak Harleynak. Ha szabd kérdeznem, szabad tudnom nevét? Elmosolyodtam. Teljesen hülye voltam. Szerintem ő is nagyot derült rajtam, de ez van... Reménykedtem benne, hogy megbocsát. Nem szeretek valakivel rosszba lenni, bár erre sok példát tudnék mondani. De megkedveltettem magam egy kissé miután befejeztem a ribancoskodást. Akkor mindenki lenézett, a homlokomra biztos az volt írva, hogy "Ingyen elvihető". Nagyon sok pasi csakúgy kapásból lesmárolt. Én meg voltam olyan hülye, hogy viszonoztam. Miután a emlékfosásomat befejeztem, visszatértem a valóságba. Vártam válaszát.