Harleen Frances Quinzel

Vendég

harleen f. quinzel

Harley

Kor: 17 Ház: Mardekár Évfolyam/munka: 7edik Oldal: Jó

Jellem:

Idegesítő, fellengzős, beképzelt, szőke, szőrszálhasogató.
Valószínűleg a többség ezekkel a jelzőkkel illetne legelőször. Nos, igazuk lenne. Ha saját magamat kéne jellemeznem, akkor viszont azt is hozzátenném, hogy:
egy zseni vagyok, a megfelelő emberekkel kedves, a szőrszálhasogatót a „részletekre odafigyelő”-re írnám át, és megkoronáznám mindezt a fantasztikus divatérzékemmel.
Mindig is tombolt bennem a bizonyítási vágy, az hogy elismertté tegyem magam, és kitűnjek a tömegből. Ezt az évek során többféleképpen is megpróbáltam elérni. Voltam kitűnő tanuló, zseniális néhány tárgyból, de ami a legnagyobbat szólt: egy igazi ribi. Nem tartom fontosnak, hogy folyton mások érdekeit nézzem, de nem is szeretek okvetlen átgyalogolni rajtuk. Ha tehetem a céljaimat vagy az emberek segítségének felhasználásával érem el, vagy totálisan önerőből, egyedül.
Vagy legalábbis valami ilyesmi volt a jellemzésem a hatodév előtt.
Most hozzátenném, hogy jóval megfontoltabb lettem, és megtanultam, értékelni a háttérmunkát, meg azt, ha kicsit sem lógok ki. Sok régebben fontosnak tartott dolog értéktelenedett el teljesen számomra, és sok új is került előtérbe. Legfőképpen a szarkazmusom.

Küllem:

Öltözködésem teljesen sugározza jellemem szerintem. Szeretem a fekete, lázadós színeket, illetve a nőiesebb darabokat hordani, de a vadabb összeállításoktól sem óvakodik. Egyaránt kedvelem a tornacsukát és a magassarkút is. Szép, a hátamig érő szőke hajam van, amely hullámos, ezért szép tartásom van. Szeretem kiengedve hordani.
Kevésbé kedveli az iskolai talárt, ezért valami szoliddal mindig megpróbálja feldobni azt.

Történetem:

Kihagyva az unalmas születési anyakönyvbe való részleteket kezdjük talán azzal, hogy milyen is volt a kis Harley.
Édes kölyök voltam, ne legyenek tévképzeteid. Szerettem babázni, pónikon lovagolni, virágokat fonni a hajamba, és barátkozni a szomszéd lányokkal. A szüleimmel lakok egy sima, téglával kirakott kertvárosi házban.
A szüleim muglik: az anyám háztartásbeli, az apám pedig egy jól menő ügyvédi irodában dolgozik, ahol leginkább multikat képviselnek. Az anyagiakkal sosem voltak problémáink. Jóformán csak csettintettem egyet és előttem volt bármi, amit csak akartam. Ha teljesen elvonatkoztatok, azt kell hogy mondjam elkényeztetett kisgyerek voltam, ami erősen kihatott a jelenlegi személyiségemre is, de erről majd később.
Egy magánóvodában kezdtem a pályafutásom, majd ezt egy mugli elit iskolában folytattam. Az összes osztálytársam ugyan olyan elkényeztetett sznob volt, mint én, azzal a különbséggel, hogy a felük nem tudta helyesen leírni még a nevét sem. Szóval nem lett volna nehéz kitörni, ha – és ez egy jó nagy HA! – nem vette volna meg az összes sznob szülő, az összes sznob gyerekének a jó jegyeket. Egyszóval, a tehetségem nem tűnt ki a tömegből, de azért a tudattól eléggé felsőbbrendűnek éreztem magam.

Innen csöppentem át egy hirtelen váltással a Roxfortba. Mondanom sem kell, hatalmas pofára esés volt, hogy a tömeg éléről egyenesen a béka segge alá zuhantam, mert semmiről fogalmam sem volt, ráadásul itt semmit sem számított az, hogy a varázs nélküli világban a családom a felső középosztályba tartozott, és hogy világéletemben kitűnő tanuló voltam, itt én is csak egy voltam a sok sárvérű közül – legalábbis az iskola egynegyede szerint.
Az első néhány hónapom teljesen ráment az akklimatizálódásra és javarészt igyekeztem magamba szívni a varázsvilágot. Már az legalább két hetembe telt, hogy elhiggyem, boszorkány vagyok. Hittem a mesékben, meg minden, de a racionalitásom elég kicsi koromban kialakult, és egyszerűen nem fért a fejembe a dolog.
Említettem, hogy az iskolában nem ismerték el a tehetségem, na, hát más dolgokkal viszont sikerült néhányszor kitűnnöm a tömegből, szóval jel bőven volt arra, hogy nem vagyok normális. Az első alkalom, amikor önkénytelenül használtam mágiát öt éves koromban volt. Néhány másik gyerekkel játszottunk az óvoda hátsó udvarán, ahová elméletileg nem lehetett volna menni, ezért teljes parában voltam és volt ott egy Max, vagy Mark, vagy valami M betűvel kezdődő nevű fiú, aki folyamatosan azzal piszkált, hogy szöszi a hajam, és hogy ez milyen „égő”. Ha-ha-ha. Már akkor sem volt vicces. Szóval véletlenül meggyújtottam a frufruját. Nem a legszebb emlékem, ahogy kiabálva rohangál. Az volt a mázlink – és ez hatalmas mázli volt, leginkább Maxnak vagy Marknak -, hogy a menza ablaka az udvarra nézett és az egyik konyhás nő kirohant segíteni. Szóval ez és még néhány ilyen dolog is segített abban, hogy végül elhiggyem.
Tehát az első évem nagyobbik része ráment a beilleszkedésre. Lettek barátaim, és nagyjából ráállt az agyam a varázslásra is, bár a varázsló kultúra megszokása éveimbe telt. Az újdonságok varázsát egyedül a kővé dermedések árnyékolták be. A parázástól a tudatlanságom mentett meg, a támadástól meg a vakszerencse.
A második évemben már viszonylag sikerült a tanulásnak előtérbe kerülnie, de hamar kiderült, az, hogy reáltárgyakból zseni vagyok, nem jelenti azt, hogy ügyesebben bánnék a pálcámmal, mint bármelyik másodéves. Mindettől függetlenül kemény munkával sikerült magam felküzdeni a jó tanulók táborába.
A harmadév, hmm, asszem erről illene kicsit bővebben is beszámolnom mivel mérföldkőnek tartom több szempontból is:

kiderült, hogy zseni vagyok rúnatanból és számmisztikából – jó érzés volt a középszerűség után végre kitűnni valamivel -, először hívtak sárvérűnek, először néztek meg a fiúk, és először kezdtek el velem azért barátkozni, mert jól néztem ki, és nem azért mert okos, vagy rendes vagyok.

Szóval ez az évem kifejezetten zsúfolt volt. Mégis a legemlékezetesebb talán az, hogy ebben az évben csókolóztam először, aminek több következménye is volt, de vissza az elejére:

- Szuperül éreztem magam – mondta Horran, miközben a klubhelység felé tartottunk. A lábam már piszokul fájt a magassarkútól, és az abban való táncolástól, de le sem lehetett volna vakarni a vigyoromat. Ez volt életem első bálja, és életem első randija is. Ráadásul Horran Wringtonnal; a hatodéves Horran Wringtonnal! Ahh. Remélem, megcsókol.
- Komolyan? – kérdeztem vissza izgatottan.
- Persze! Tök jófej vagy – szorította meg a kezem.
- Hát, ő… te is tök jófej vagy. – Basszus, most tuti gyagyásnak hisz, és még el is vörösödtem. Szuper.
- Van kedved néha együtt lógni? – kérdezte vigyorogva és nekitámaszkodott a falnak a bejárat előtt. Hogy lenne-e kedvem? Naná, hogy lenne kedvem! Hogy a jó Merlin szakállára ne lenne kedvem?!
- Pe-persze – préseltem ki végül magamból. – Mikor?
- Nem tudom, mondjuk jövő hét szombaton? Korcsolyázhatnánk a tavon – mondta magabiztosan.
- Benne vagyok. – Igyekeztem összeszedettebbnek tűnni, mint amilyennek éreztem magam. Kihúztam a vállam és rámosolyogtam.
- Hát, akkor ezt megbeszéltük – kacsintott, mire tipikusan zavarba ejtően kuncogni kezdtem.
- Ühüm – mosolyogtam még mindig. Le kell állnom, sosem mosolygok ennyit.Ráharaptam a számra és felnéztem Horranra. Látszólag ő is kifogyott a mondanivalóból. Egy perc után a hallgatás kezdett kínos lenni. – Jobb, ha megyek – mondtam végül. Lécci, lécci, léccike!
- Jó éjt, Harleen – mondta, de mielőtt elment volna még lehajolt és megcsókolt.

Életem legrosszabb csókja volt, de maga a helyszín, az események és a srác: 10/10. Viszont a következmények hamar kopogtattak az ajtómon. Az addigi barátnőim totál féltékenyek lettek és a nagyrészük ma már szóba sem áll velem. A fiúk elkezdtek sorban állni az ajtómnál, és elterjedt a hír, hogy buta liba vagyok, de kapható. Összefoglalva, asszem itt veszett ki belőlem az utolsó csepp ártatlanságom is, és itt kezdett el nem érdekelni, hogy mit gondolnak rólam az emberek.
Negyedévben három fiúm is volt, bár a smárolásnál sosem jutottunk tovább. Továbbra is jó tanuló voltam, de ez úgy tűnt megint senkit nem érdekel.
Ötödévben kezdtem el ezt ki is használni. Sokkal egyszerűbb meglepni az embereket, ha kevesebbre tartanak, mint aki vagy. Ez lett az új stratégiám. Nem mondom nem aratott osztatlan sikereket, de az a néhány ember, aki figyelt sosem csalódott. Plusz, így egyszerűbb kiszűrni az idiótákat. Zárójeles megjegyzés: a tíz RBF vizsgámból ötre K-t kaptam, háromra V-t, és kettőre E-t. Szóval egész jól sikerültek.
A hatodévem, életem legnagyobb hibája. Ez az év össze sem hasonlítható semelyik másikkal. A folyamatos terror, az, hogy az elsők között voltam, akiken a Cruciatus-t gyakorolták, a folyamatos félelem… Életem legnagyobb hibája volt, hogy betettem a lábam ebben az évben a Roxfortba, és nem mentettem inkább az irhám. Egész tanévben semmi mást nem próbáltam, csak meghúzni magam, és csendben tűrni, lehetőleg úgy, hogy ne vonjam magamra senki figyelmét.

Patrónus: Poszáta Vér: Mugli Pb: Avril Lavigne Csoport: Diákok

Tárgy: Re: Harleen Frances Quinzel Vas. 15 Nov. 2015 - 17:35

Elfogadva!

Először is üdv köreinkben! Elsőnek kicsit húztam a számat, a mugli származású mardekáros lányon, hisz nem sűrűn hallottunk Mardekárban sárvérűről. Aztán rájöttem, hogy személyiséget alapját kétség sem fér hozzá, hogy a zöld a te színed. Gondolom nem volt túl egyszerű életed, de ami nem öl meg az erősebbé tesz! Már csak játszótárs vadászat hiányzik!
Irány foglalózni!
Plyby Foglalás || Évfolyamok ||Patrónus lista

» Harleen & Dominic