Black & McKinnon

Azt hiszem ennél borzalmasabban nem is lehetnék. A gyengélkedő az a hely, amit a legjobban utálok a világon. Klór és betegségszag mindenütt. A falakból sugárzik a letargia, a borzongás, kínsikolyok mindenhol… Oké, cseppnyi költői túlzással, de gyűlölök minden ilyesmit. A Mungó a mumusom, úgy vélem. Egyszerűen a hátamon is végig fut a hideg, ha arra gondolok, hogy itt kell lennem, a suli gyengélkedőjén. Ráadásul azzal a borzalmas tudattal, hogy bűzlök a vajákolás termékeitől, az arcom egy része pedig még mindig nem gyógyult meg attól a löttytől, ami a képembe robbant. Arról már szót se ejtek, hogy a hajam rengeteg ápolásra szorul majd. Biztosan darabjaira tőrt az anyagtól. Ha valaki tükröt, tükörképet, vagy bármi tükröződőt mer nekem mutatni, kipróbálom rajta az avada kedavrát, az biztos. Még szerencse, hogy hajam képes voltam úgy pakolni, hogy arcom nagy részét eltakarja – és így anyira nem is borzalmasan vészes még elképzeléseim szerint, de meg nem nézném, mert biztosan elsírnám magam. Se smink, se semmi és még a főzet utóhatásai… Szerencsére van egy nagy, kényelmes pulóverem, aminek óriási csuklyája van. Azt húztam a fejemre és így szinte teljesen el tudok tűni, ahogy az ágyamban fekszek összegömbölyödve. Fogalmam sincsen, hogy meddig kell még itt lennem, de tönkre fogok itt menni. A nap nagy részében alvást színlelek, csak akkor teszem láthatóvá, hogy ébren vagyok, ha nagyon muszáj, de akkor kihúzom magam és teljes méltósággal viselem a helyzetet. Hogy máshogy is cselekedhetnék, mikor itt van tőlem nem messze az a Merlinverte Black is, akinek a hibája ez az egész. Meg tudnám őt ölni egyetlen mozdulattal. Ha kellene, akár a pálcám is feláldoznám a cél érdekében. Letolnám a torkán. „Én tudom, meg tudom oldani, én tudok minden.” Bahh, persze, semmit se tud az az ostoba. És akkor még nem is beszéltünk a pontlevonásról, a T-ről és a büntetőmunkáról… SOHA többé nem vagyok hajlandó vele semmit együtt csinálni. Potter meg beszólt. Hát persze, hogy beszólt. Nem közvetlen nekem, csak amolyan elejtett megjegyzésekkel, mikor bejött meglátogatni Blacket és ökörködtek egy sort. Ahh, utálom az összeset. Utálok most mindent és mindenkit. Oké, Lilyt nem. Őt imádom, de neki is az első dolga az volt, hogy kiszedje a hajat az arcomból, nekem meg úgy kellett a kezére csapnom. A csuklya miatt is tett megjegyzéseket, de azért aggódó tekintettel fürkészett. A tüdőm kicsit még nehéz, a főzet gőze rendesen rátelepedett, de azt mondták, hogy ne aggódjak, el fog múlni. Azért még néha köhögök. Csúnyán. Gyűlölöm ezt a helyet. Egyedül akarok lenni, elbújni. Bah, de utálok mindenkit…

To: McKinnon

Annyi időt töltök lassan a gyengélkedőn, hogy ezt nevezhetném lassan a második otthonomnak. Mindig történik valami, aminek hála ide kerülök: vagy kviddicses sérülés, vagy az órán történt balesetek miatt, de ez most mindenen túltesz. Főleg mivel nem vagyok egyedül, hanem a legnagyobb balszerencsére, itt van nem messze tőlem McKinnon is. Hát be kell vallanom, nem örülök kifejezetten a társaságának. Vele nem lehet elhülyéskedni az időt, sőt beszélgetni sem igen lehet itt vele, annyira be van feszülve. Nem is értem, mi baja van. Persze, a gyengélkedő nem a legkellemesebb hely a világon, de azért nem is annyira rossz: én már veterán vagyok az itt tartózkodásból, és eddig sosem lehetett panaszom az ellátásra. Bár én sem szeretek itt lenni, mert ha ide kerülök, akkor ezer százalék, hogy jó hosszú ideig ágynyugalomra leszek ítélve, ami pedig engem ismerve, eléggé lehetetlen dolog. Nem szeretek feküdni, és tehetetlennek lenni, mikor annyi mindent megtehetnék, ha nem kellene itt dekkolnom.

Na, most is hasonló a helyzet, ezért nekem sem épp a legjobb a hangulatom. Megint feküdnöm kell, megint tehetetlen vagyok, és ráadásul rosszul is érzem magam. Általában mindig az van, hogy felfújják a dolgokat, és hogy jóval tovább kell bent maradnom, mint ahogy szerintem szükséges lennem, de most tényleg ramatyul érzem magam. Mondjuk akkor ugyanez volt, mikor megtörtént az a bizonyos mérgezéses eset, de arra most nem is akarok gondolni. S, ami még a rosszullétnél is sokkal rosszabb, az bizony az unalom. McKinnon nem hajlandó hozzám szólni, Ágasék, meg nem mindig tudnak itt lógni az ágyam mellett, akármennyire is örülök a társaságuknak. Az olvasás valahogy nem az én műfajom, úgyhogy a legtöbb időt leginkább azzal töltöm el, hogy a plafont bámulom és próbálok nem megőrülni. Vagy pedig alszom. Egyik sem a legjobb opció, de legalább alvás közben nem unatkozom.

Most is, majd meg akar ölni az unalom. Épp ezért is határozok úgy, hogy McKinnonhoz fordulok, és beszélgetést kezdeményezek, akármennyire utál, vagy nem utál. Nekem szükségem van valamire, amivel elütöm az időt!
- Hé. McKinnon. – Fordulok nagy nehezen a lány felé, aki már megint annyira be van burkolózva, mintha nem is tudom, mi lenne. Ezt egyszerűen nem tudom ép ésszel felfogni, de ha így érzi jól magát, miért is ne…
- Mond csak… kapsz levegőt abban a csuklyában? – Bököm ki a kérdést kíváncsian. Nem úgy tűnik, mintha nagyon légáteresztő lenne, meg hát a haja is teljesen az arcában van. Nők. Ki érti őket és a fura szokásaikat.

Tárgy: Re: Black & McKinnon Vas. 13 Dec. 2015 - 2:42

- Nincs akkora szerencséd, hogy itt fulladjak meg… – mormogom továbbra is mozdulatlanul. Minek beszél hozzám? Eszem ágában sincsen kimászni a depressziómból, se pedig ilyen borzalmasan mutatkozni. Konkrétan hányinger kerülget, ha arra gondolok, milyen lehet most az arcom. - Remélem megbuktatnak bájitaltanból… – vetem oda neki morcosan, elvégre az ő hibája az egész, az, hogy itt kell lennem, minden. Kicsit fészkelődök, hogy jobban összekucorodhassak. Nem érdekel a nehéz légzésem, se egyéb rosszullét, a legrosszabb az egészben, hogy az általam legjobban utált helyen vagyok, ráadásul teljesen vállalhatatlan külsővel. Lily húsz percen át könyörgött nekem, hogy másszak elő a csigaházból, fenyegetett, meg minden, de nem voltam hajlandó. Enni se kérek, semmit se, minden, amit kaptam az éjjeliszekrényemen vár, de rám várhat, nekem nem kell semmi…
- Ne tegyél úgy, mint ha érdekelnélek, foglald el magad valami mással… – mondom még továbbra se jó hangulatban, lassan még a kezeimet is feljebb húzom, hogy azzal is takarjam magam. Mi a fenét csípek Blacken, de tényleg? Miért vonzza a gondolataim, a tekintetem? Mi van benne, ami másban nincs? Sosem fogok erre rájönni és úgy sejtem, sosem lesz alkalmam kideríteni, pedig tényleg érdekel. Egy arrogáns, idióta kis mitugrász és mégis… Erre most miatta vagyok itt. Utállak, Sirius Black. Tiszta szívemből, remélem ezt tudod.

Tárgy: Re: Black & McKinnon Szer. 30 Dec. 2015 - 15:42

To: McKinnon

Ajaj, valaki most nagyon morcos. Nem mintha, nem lenne az állandóan. Persze, megértem én, saját magam sem vagyok a toppon, de azért ez a masszív depressziót mégis csak túlzásnak érzem. Itt az ideje, hogy kicsit megpróbáljam visszarángatni abból a bizonyos gödörből, mert ez így nem lesz jó, ha tovább folytatódik.
- Nem érezném szerencsésnek magam, ha megfulladnál, azért annyira nem utállak, hogy a halálodat kívánjam. – Még több nehézség árán, de jobban felé fordulok, hogy láthassam, már amit látni lehet belőle.
- Bármilyen meglepő is lehet ez. – Forgatom a szemeimet.

- Ha engem megbuktatnak, akkor bizony téged is. Hajlamos vagy elfelejteni, hogy ketten rontottuk el azt a fránya bájitalt, nem csak én egyedül. – Jegyzem meg ezt már én is sokkal morcosabban, mint az előbb. Oké, hogy depizik, meg hogy folyton veszekedni szoktunk egymással, de azok sokkal inkább voltak játékos veszekedések, a mostani pedig koránt sem tűnik olyan játékosnak. Rápillantok a McKinnon melletti éjjeliszekrényre, ahol még mindig ott vesztegel egy csomó kaja, amit nem volt képes megenni. Hát igen, ez már tényleg túlzás.
- Bocs, más, nincs, akivel foglalkozhatnék, szóval maradsz te. – Jelentem ki makacsul és egy újdonsült elhatározás kezd kibontakozni a gondolataim között.

Igyekszem figyelmen kívül hagyni a rosszullétemet és megpróbálok felülni. Ez bizony eltart pár percig, de végül csak sikerül felvergődnöm magam. Nem aggódok amiatt, hogy McKinnon ezt az egészet látja, hiszen úgy átment hernyóba, hogy szerintem semmit az égvilágon nem lát. Meg hát jelen állapotában, mintha nem is akarna semmit észrevenni maga körül. Kell pár mély lélegzetet vennem, hogy rávegyem magam a következő lépésre. Fura, hogy ekkora erőfeszítést igényel pusztán az, hogy felkeljek az ágyból, de végül ez a mozdulatsor is sikerrel jár, habár megint szünetet kell tartanom pár percre, mielőtt még megtenném azt a pár lépést McKinnon ágyához, és közben nem is esek össze. Mindig is tudtam, hogy szuper vagyok. Nem sokkal később a lány már azt veheti észre, hogy már az ő ágyán ücsörgök. Legszívesebben eldőlnék mellette, mert forog a szoba, de nem, erőt veszek magamon, mert ha jól sejtem, le lennék rúgva a padlóra.
- Most pedig, elmondhatnád végre, hogy miért nem eszel. Tudod, így nem fogsz meggyógyulni, és örök időkig itt maradsz a gyengélkedőn, amit szerintem nagyon nem szeretnél. – Talán így nagyobb hatása lesz annak, amit mondok.

» Black & McKinnon
» McKinnon and Evans
» Marlene McKinnon
» Black & Black
» Bellatrix Black