Molly & Sirius

To: Molly Prewett

-… és akkor BUMM! – A festmény lakója, izgatottan jön még közelebb hozzám, ahogy a vászon engedi, és mutatja a karjaival, hogy mekkora is volt, az a bizonyos bumm.
- Aham… de még mindig nem értem, hogy ez miért olyan érdekes. – Kötözködök vele.
- Túl fiatal vagy úgy látszik, hogy ezt megértsd. – Rázza a fejét lesajnálóan.
- Ez nem igaz, egész egyszerűen nem érdekel a bájitaltan, amiről hadoválsz. – Ez a mondat láthatóan mély nyomott hagyott az öregben, mert eléggé sértetten néz rám.
- Hogy nem érdekelhet ez a csodálatos tantárgy? – Kérdezi felháborodva.
- Most megyek, van jobb dolgom is. – Intek neki nevetve, és el is indulok a folyosón. Nem is értem minek álltam meg, hogy meghallgassam ennek a poros képnek a mondandóját, mikor fontosabb dolgom is van. Sietős léptekkel haladok tovább a kihalt folyosókon. A lépteim visszhangot vernek a falakon, de most nem is ügyelek arra, hogy ne vegyen észre senki. Közel vagyunk már a takaródóhoz, de még nincs okom bujkálni a tanárok elől, főleg mivel olyan helyre megyek, amit senki sem nézne ki belőlem: a könyvtárba.

Jogos a kérdés: Mit keresnék én a könyvtárban, mikor az eddigi iskolás éveim alatt, jó, ha egyszer betettem a lábamat ide, akkor is csak azért, mert kényszerítve voltam? Most sem mennék be ide, ha nem lenne muszáj, de kénytelen vagyok. Nem, nem azért, mert büntetőmunkát kaptam, egész egyszerűen csak meg kell keresnem valamit, amit csak itt találhatok meg. Azért választottam ezt az időpontot, mert ilyenkor már csak a legelszántabb stréberek ücsörögnek a könyvtárban, az utolsó szabad pillanataikat is a tanulásnak, vagy az olvasásnak szentelve, így nagyobb az esélyem arra, hogy úgy tudok bemenni és távozni, hogy senki nem vesz észre. Mégis mi lenne akkor a hírnevemmel? Sirius Black, nem járkál könyvtárba, és ez tény. Szeretném, hogy az is maradjon. Mielőtt belépnék a levegőtlen terembe, alaposan körülnézek, hogy nem járkál-e erre senki, de szerencsém van. Mikor belépek, villámgyorsan, és célegyenesen az egyik polchoz megyek, és jól gondoltam, tényleg nagyon kevesen ülnek már az asztaloknál, és nem úgy tűnik, mintha bárkinek is feltűnt volna az, hogy itt vagyok.

A szemeimmel végig követem a régi, poros könyveknek a gerincét, de nagyon nehezen tudom kistabilizálni a címeket. A könyvek már nagyon régiek, borítójuk az idő elmúlásával pedig csak elhasználódott, a betűk olvashatatlanná váltak. Türelmetlenül próbálok rálelni a számomra igen csak szükséges könyvre, és bízom abban, hogy senki sem vitte el. Elégedetten szusszantok, amikor végül rátalálok a megfelelőre, és gyors mozdulatokkal lapozgatni kezdek benne, keresve a megfelelő fejezetet.
- A fenébe is, hol vagy már… – Morgom, egyre vadabbul lapozgatva szerencsétlen könyvet, aminek eredménye az lesz, hogy az egyik lapozás alkalmával túl nagy lendülettel állok neki, és a könyv kiesik a kezemből. A csendes könyvtárban ez szinte robbanásként hat. Remek. Nem is lehetne jobb, minthogy felhívjam magamra a figyelmet. Gratulálok, Sirius. Gyorsan felkapom a padlóról a könyvet, de arra nem számítottam, hogy ha lehajolok, akkor a magasságomnak hála, és annak, hogy közel állok a polchoz, úgy még több könyvet le fogok verni. De így történik. Úgy tűnik a könyvtáros szerencsére nem hallotta meg – ami tényleg nagy szerencse, mert olyan hallása van… -, és nagyon remélem, hogy más se. Gyorsan elkezdem felkapkodni a leesett könyveket és visszatenni a polcra.

I'm telling you that these books have magical powers.

- Mondtam már, hogy mennyire utálom a hétfőket? – tettem fel a költőinek szánt kérdésem a mosdó kísértetének, miközben a hatalmas ablakon leselkedtem kifelé.
- Mint ha említetted volna. – vágta rá durcás hangon Myrtle.
Nem véletlenül kapta a hisztis jelzőt. Néha napján olyan érzékeny és nyafogós, hogy teljesen kikészülök tőle, de egyébként meg jó hallgatóság. No meg az sem utolsó szempont, hogy ha az ember „egyedül” szeretne lenni, akkor itt van rá esély, hiszen Myrtle majdnem mindenkit elüldöz.
- Most meg mi a baj már megint? – vontam fel kíváncsian a szemöldököm, miközben ráemeltem a tekintetem, áttetsző alakjára.
- Már megint azok az elsősök. Állandóan csúúúúúfolnak… - sipította és hatalmas zokogás közepette már el is merült az egyik fülkében.
Hát erre most mit lehet mondani? Annak idején mi is sokat cukkoltuk, de most már kezdem megszokni a kitöréseit. Arról nem is beszélve, hogy ő mindent olyan véresen komolyan vesz. Szerintem a fele sem igaz annak amit ő magára vesz, és ami miatt megsértődik. De hát Ő már csak ilyen.
Az iskola óratornyából hangos ricsaj jelezte, hogy még két óra van hátra a takarodóig. Ami nem sok idő, viszont ilyenkor lehet a legkönnyebben segítőtársra akadni a könyvtárban. Muszáj lesz valamelyik nálam jóval okosabb diákot rávennem, hogy segítsen már rúna ismeretből. Nem tudom miért, de az az egyetlen tantárgy, amit akármeddig tanulhatnék, akkor sem tudnék megtanulni. Az év végi vizsgáimhoz pedig szükségem lesz rá. Úgyhogy fogtam magam, a cuccaimat és elindultam a negyedik emelet irányába, ahol ilyenkor a legelszántabbak megfordulnak.
A könyvtár nem tartozik a kedvenc helyeim közé, itt a Roxfort-ban, de azért néha meg szoktam jelenni. Persze nem azért mert olyan szorgos vagyok. Csupán vannak olyan könyvek és tekercsek, amelyeket máshol nem lehet fellelni. A tanáraink, pedig előszeretettel adnak olyan feladatokat melyekhez, ezekre feltétlen szükségünk van. Így pedig a kutyát se fogja érdekelni, hogy mit is keresek én ott. Ettől függetlenül azért mindig szétnézek, nem a látok valaki olyat akivel szívesebben eltölteném a könyvtárban az időt, mint sem egyedül görnyedjek a könyvek felett ameddig megtalálom amit éppen keresek.
Most viszont nem ezért jöttem, hanem azért, hogy megtaláljam a számomra ideális korrepetitort. Talán szerencsém lesz, és olyas valaki lehet segítségemre akire nem is gondolnék.
Hosszas tanakodás és szemlélődés után, még mindig nem találtam senki olyat, akit szimpatikusnak találtam volna, úgyhogy inkább besétáltam egy könyvekkel telirakott sor közé és onnan méregettem a diákokat, reménykedve benne, hogy így nem leszek annyira feltűnő.
Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy itt fogom megpillantani a nagy és híres Sirius Balck-et. Látszólag nagyon kereshetett valamit. Olyan eszeveszett módon lapozta azt a szegény könyvet, hogy nem csodálkoztam volna ha véletlenül kitép egy-két lapot belőle.
- Mi a morgós gurkót kereshet ennyire? – motyogtam szinte csak magamnak, de amikor sikeresen majdnem lebontotta a fél könyvtárat, akaratlanul is kitört belőlem egy elég hangos kuncogás. Aminek hála sikerült magamat lelepleznem előtte. Így aztán elősétáltam és még mindig mosolyogva álltam meg előtte.
- Én sem rajongom az itteni könyvekért, na de ahogy elnézem te se annyira. – mosolyogtam rá cinkosan.

To: Molly Prewett

Sajnos nincs szerencsém. Akárhogy is próbáltam titokban tartani az ittlétemet, nem jártam szerencsével. Viszont járhattam volna rosszabbul is. Összefuthattam volna, egy akadékoskodó mardekárossal, aki az első adandó alkalommal szétkürtölné a Roxfortban, hogy milyen csodát látott, amire pedig egyáltalán nem lett volna szükségem. Vagy akár egy stréber griffendélessel is, aki gúnyos megjegyzéseket vágott volna a fejemhez, és szintén kiderült volna a nagyközönség számára, hogy bizony Sirius Black a könyvtárban járt. Felháborító. Molly viszont nem tartozik egyik kategóriába sem. Ő nem az a túlbuzgó stréber, se nem mardekáros, így azt hiszem viszonylag jól jártam. De attól még ugyanúgy nem örülök, hogy észrevettek.
- Hát, nem igazán. – Mondom sóhajtva, és az utolsó könyveket is visszalökdösöm a helyére, kivéve azt, amit annyira kerestem. Azt magamnál tartom.
- Egyébként, szia. Hogyhogy te itt? Te sem szoktad erőltetni a könyvtárba járást, pláne nem ilyen későn. – Igyekszem magamról minél jobban elterelni a figyelmét, és így inkább őt faggatom.

- Mostanában nem is nagyon beszéltünk egymással. – Nem mintha máskor olyan gyakran beszélgetnénk. Mind a kettőnknek megvan a maga társasága, és ugyan sosem voltunk rosszban egymással, a szabadon töltött időt, valahogy mégsem közösen töltjük el, hanem a saját baráti társaságunkkal. Ez nem rossz dolog, de így nem is beszélgetünk olyan sokat, mint ahogy talán kellene. Hiszen bírom a fejét. Engem pedig mindenki szeret, szóval itt nincsen semmilyen probléma.
- Mesélj, mi minden történt veled azóta? – Kérdezem, közben leporolom a könyvet, de most nem kezdek benne megint kutakodni. Ráérek később is, ha más nem, akkor kikölcsönzöm, bár ezt lehetőleg szeretném elkerülni, mert akkor a nevem bekerülne a jegyzékbe, az pedig dokumentálná, hogy tényleg itt jártam.
- Jól megvagytok Arthurral? – Kérdezgetem tovább.

Miközben hallgatom a válaszát, a háta mögé sandítok, hogy biztosan nem figyelt-e fel rám más, de úgy látszik nem. Tényleg szerencsés vagyok, hogy csak Molly vett észre. Bár nem tudom, mit fogok arra válaszolni, ha felteszi majd a kérdést, hogy mégis mit keresek itt? Evidens. Én is megkérdezném magamtól, ha összetalálkoznék magammal a könyvtárban. Na, ez furán hangzik. Inkább nem gondolom tovább.
- Meg lehet fulladni szinte ebben a nagy porban. Nem megyünk el valamilyen másik helyre? Ismersz olyan helyet a könyvtárban, ahol senki sem láthat meg minket? – Érdeklődöm Mollytól, hátha ő valamennyivel jobban ismeri ezt a dohos helyet, mint én, és van valamilyen ötlete, hogy hol lehetnék biztonságban azoktól, akik árgus szemmel lesik, mivel lehetne lerombolni a hírnevemet. Ezt nem engedhetem meg.

I'm telling you that these books have magical powers.

Láttam rajta a meglepettséget és azt a… Hogy is fogalmazza? Szóval azt az érzést amikor a hátad közepére sem kívánod a társaságot, de kénytelen leszel elviselni, mert már lelepleztek. Talán egy kicsit meg is sértődhetnék emiatt, de nem veszem magamra. Végtére is tudom én mi a dörgés. Pontosan úgy sántikál valamiben, mint én. Csak annyi különbséggel, hogy ő még a fehér hollónál is ritkábban fordul elő a könyvtárban. Én meg azért, ha nem is olyan sűrűn de azért, elő szoktam fordulni itt néha.
- Szép próbálkozás. De nem lesz könnyű dolgod, ha el akarod terelni magadról a figyelmem. – vigyorogtam, mint a vad alma. Tény és való, hogy nem sűrűn fordulok meg itt én sem, na de Ő.
- Én titkos küldetésen vagyok. Úgyhogy azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy nem lenne jó ha mind a ketten lebuknánk. Ugye? – vontam fel kérdőn az egyik szépen ívelt szemöldököm.
Bírom Siriust, annak ellenére, hogy olyan sokat nem szoktunk egymással társalogni. Ő egy amolyan mindenki kedvence, amolyan csapat lelke emberke. A stílusát illetően meg valaki vagy nagyon szereti, vagy nagyon nem. A kettő között nem igazán van átmenet.
- Nem mint ha máskor nagyon túlzásba vinnénk. – mosolyogtam sejtelmesen, miközben óvatosan nekidőltem a hátam mögött lévő könyvespolcnak.
- Hmm… Lássuk csak… Azóta elvégeztem 2 évfolyamot és Arthur megkérte a kezemet. De amúgy semmi különös. – incselkedtem vele játékosan.
Tényleg régen beszéltünk, de talán egy picit eltúloztam a dolgot. Nyilván nem telt még el két év azóta, hogy beszéltünk utoljára. Csak egy kicsit próbálom oldani a benne lévő feszültséget. Hogy lehet ennyire parázni attól, hogy valaki észreveszi, hogy a nagy és mélyen tisztelt Sirius Black tiszteletét tette az iskola könyvtárában.
- Vannak kisebb összezördüléseink, de ilyenek minden párnál előfordulnak. – válaszoltam elégedetten a kérdésére, amivel még mindig magáról próbálja elterelni a figyelmet.
- De kanyarodjunk csak vissza hozzád. Mégis mi a fenét keresel itt? – kíváncsiskodtam mosolyogva. Nem vagyok én olyan könnyen megtéveszthető, mint amilyennek kinézek. Ha valami érdekel, akkor teljes gőzerővel csak is arra koncentrálok. Most pedig nyilván piszkálja a csőrömet, hogy mégis mit kereshet ennyire.
- Hmm… Nem mint ha olyan sűrűn megfordulnék itt, de azt hiszem tudok egy helyet. – feleltem elgondolkodva.
Emlékszem, hogy annak idején még Arthur mutatta meg azt az eldugott kis sarkot a könyvtár végében amikor először merészkedtem be ide. Azt hiszem lehettem vagy másod éves, és Őszintén megvallva akkor sem önszántamból jöttem. Sokkal inkább azért mert muszáj volt, ugyan is a kedvenc átváltozás tanárunk olyan feladatot adott a számomra, „büntető munka” gyanánt amit csak úgy tudtam megoldani, ha beszerzem a megfelelő könyvet. Azt pedig csak és kizárólag innen volt lehetőségem megszerezni.

To: Molly Prewett

Még mindig van egy kis reményem arra, hogy sikerül elterelnem a témát, de Molly sosem volt ostoba, így sajnos szinte esélytelen, ez pedig hamar ki is derül.
- Azért próbálkozni szabad. Hátha sikerül. – Vigyorgok vissza rá.
- Ebben megegyezhetünk. De akkor abban is egyezzünk meg, hogy nem kérdezősködünk arról, hogy mégis mit keresünk a könyvtárban. – Tudom, hogy ez is harmatgyenge próbálkozás, de ha nem próbálom meg, akkor biztosan kérdezősködni fog, így meg legalább van arra egy csekélyke esély, hogy nem kell erről beszélnem. Akadályozná a nagy akciónkat Jamessel.
- Nagyon vicces vagy, Molly. – Mondom szemforgatva, de közben azért megint csak vigyorgok.
- Lehet, hogy nem beszélünk sokat, de azért a hírekkel tisztában vagyok. Szinte mindent tudok, amik az iskola falai között történnek. – Ez természetesen túlzás, hiszen nem lehetek ott mindenhol, de azért elég sok mindent ki lehet deríteni akkor, amikor magányos sétáim alatt véletlenül elcsípek egy-egy beszélgetést a tanulók között. Vagy amikor a tekergők térképét tanulmányozzuk a többiekkel, abból is sok mindent le lehet szűrni. Szóval sok mindent tudok, amit mások nem.
- Nem tudom, hogy mi szükség van az eljegyzésre, de hát, mint tudott, én a komoly kapcsolatokat sem értem, mindenesetre gratulálok. Így utólag is. – Mosolygok rá. Habár tényleg képtelen vagyok felfogni mi jó ebben az egészben, de ha ők boldogok, tőlem, azt csinálnak, amit csak akarnak. Az az egy biztos, hogy én nem fogom elrontani az életemet semmilyen házasság nevezetű marhasággal.
- Hm. Hát persze. Bár én nem tudom, mik szoktak a pároknál előfordulni. De, ha te mondod, én elhiszem. – Vigyorodok el megint.

És, ahogy számítottam rá, elérkeztünk ahhoz a bizonyos kérdéshez. Hiába próbáltam elterelni a témát, hiába vetettem be az ellenállhatatlan sármomat, csak megtörtént. Sóhajtok.
- Titkos küldetésben vagyok. – Halkítom le még jobban a hangomat.
- Biztosra kell mennem, hogy senki nem hallgat ki minket. Szóval jó lenne az a hely. Ugyan, nem foglak beavatni az ügy minden egyes részletébe, mert nem lehet, mert bajba keverednél te is, így csak nagy vonalakban vagyok hajlandó elmondani. Természetesen azt is csak akkor, ha egy szót sem szólsz senkinek. – Csak akkor vagyok hajlandó elindulni vele arra a helyre, ha teljes titoktartást fogadott. Ha így tesz, akkor vele megyek, majd miután kényelmesen elhelyezkedtem a széken, miután megbizonyosodtam róla, hogy tényleg nem lát minket senki, újra a lány felé fordulok.
- Szóval, egy könyvért jöttem ide, bár erre nyilván rájöttél. – Bökök a poros kötetre, amit még mindig a kezemben szorongatok. Beszéd közben, közelebb hajolok Mollyhoz, hogy illetéktelen személyek ne hallhassák azt, amit mondok.
- Egy olyan akcióra készülök valakivel, ami nagyon nagyot fog szólni. Olyan nagyot, hogy még kicsapás is lehet a vége. Ezért nem is avatnálak be nagyon az ügy részleteibe, elég ha ennyit tudsz. Ez is elég sok. – Suttogom.

» Molly Prewett
» Molly és Peter
» Gwen and Molly
» Lily and Sirius
» Sirius & Marl