Lily && Marlene

- Nem érdekel! Lily, tényleg nem… – jelentem ki egyszerű vállrándítással, habár drága barátnőm még el se kezdte mondani a kifogásait, éppen csak levegőt vett, hogy majd szóra nyissa száját, de megelőztem. Nem is kell belekezdenie a kifogásokba, még az se hatna meg, ha maga McGonagall tiltaná meg, hogy együtt töltsük a délutánt. - Nem Lily, se Potter, se a tanulás, de még egy dementor invázió sem érdekelne! Jössz és kész, meglepetésem van számodra és nyugodtan elteheted azokat a nyüves könyveket, ma már nem lesz rá szükséged! – mondom kissé elmosolyodva, majd ki is kapom a kezéből az éppen aktuálisan tartott könyvet. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy nem ellenem van kifogása, hiszen legjobb barátnők vagyunk, csupán csak még a lazábbra vett stílusa mellett is túl keményen bánik magával. Neki ne sikerülnének a random felelések? Még olyan kérdésekre is tudja a választ, amire maga Merlin se tudná. - Lily, tedd el azokat a könyveket, vagy keresek egy Mantikórt és odaadom neki őket. – fogadkozom nagyban, majd kiadom az ukászt, két perce van, hogy indulásra készen álljon.
Mikor barátnőmet végre rá tudom venni, hogy induljunk, kézen is ragadom, s húzni kezdem, gyors léptekkel hagyva el a klubhelyiséget, nem mondok neki semmit, csak húzom, míg kihaltabb folyosóra nem érünk, ott viszont eleresztem, s hatalmas mosollyal fordulok feléd. - Ne aggódj, nagyon mókás lesz, ígérem! Semmi balhés nem lesz benne, csak… csajos napot tartunk, jó? Mióta férjes asszony vagy, már nem is törődsz szegény, pártában maradt vénlány barátnődre! – mondom megjátszott letörtséggel, de nem bírom ki, hogy ne nevessek fel. Tudja, hogy borzalmasan örülök nekik, hiszen már nagyon régóta benne volt a levegőben, hogy lesz közöttük valami és most végre sikerült! Ami azt jelenti, hogy nekem felhatalmazásom van rá, hogy bármikor, bármilyen körülmények között szekáljam őt ezzel. - Még az is lehet, hogy megengedem, hogy este valamelyik szerelmeddel találkozz. Azt te döntheted el, hogy a könyvekkel, vagy Potterrel, nekem egyre megy. – mondom továbbra is széles vigyorral, de közben ismételten megindulok, s bele is karolok Lily-be, hogy még véletlenül se szökhessen meg, de már nem rohanok annyira, csak tőlem megszokható tempóban szedegetem lábaim. Hajamat most hátra fontam parketta fonással, sőt, egy szalagot is belefontam, mert az jól néz ki. Sminkem visszafogott, s jelenleg csak egy kisebb fülbevaló egészíti ki aznapi megjelenésem, hiszen minden más akadályozna a tervemben. Nem kötöm Lily orrára, hogy a szükség szobája felé terelgetem, se azt, hogy mire is megy ki a játék. Régóta akarok már valamit lépni az ügy érdekében, csak mindeddig nem tudtam mit, aztán egyszer csak jött a megvilágosodás és lévén, hogy ma edzés sincsen, ráadásul előreláthatóan holnap egyik tantárgyból se fognak a szokásosnál jobban szekálni, így mondhatni jobb időpont nem is lehetne ördögi kis tervem megvalósítására. - Annyira szép hajad van! Rohadtul irigyellek miatta… Mondtam már? – kérdezem vigyorogva, majd jól meg is birizgálom egy tincsét, sőt, nem vagyok rest odahajolni és meg is szaglászni. Lily az ilyen random dolgaimat már megszokhatta, olyan közvetlen vagyok vele, aminél közvetlenebb már nem is lehetnék. Általában csak azokkal tartom meg a pár lépés távolságot, akiket nem kedvelek, vagy haragszom, vagy hasonlók, de akiket szeretek, mint például Alice, Molly, vagy Dorcas, azokat agyonba ölelgetem és elhalmozom random hülyeségekkel. Pláne Lilyt. - Elképesztően jó az illata is! Basszus Lily, ha fiú lennék, totál beléd lennék zúgva! – mondom felkacagva, miközben tovább haladunk, de még nem tervezek egyből oda menni, pár percet sétálgassunk előtte, egyrészről, nehogy valaki kövessen, másrészről mert fel akarom vezetni az egészet, többek közt ilyesmikkel, teljesen úgymond „jelentéktelen”, mindennapi dolgokkal, félig meddig terelésekkel, hogy ott aztán teljesen a tárgyra tudjunk koncentrálni. Remélem úgy alakul az elképzelésem, ahogy tervezem. Nagyon szeretném. Úgy vélem, mindkettőnknek szüksége lenne erre. Pláne Lilynek.

Lilynek igazából még meg se kell szólalnia, máris tudom, mit gondol. Igen, igen, tudom én, hogy túlzok, tisztában vagyok vele, említeni se kell. Egyszerűen csak vicces látni a reakcióját, mikor úgy állítom be, akár egy könyvmoly strébert. Pedig a helyzet az, hogy egyszerűen csak marha jó agya van az egészhez, jó érzéke és minden érdekli. Nyitott rá és figyel. A legtöbb tárgyból én is azért tudok átevickélni, mert az órákon nyitott füllel alszom, no meg nem szeretem, mikor Lily a fülemet rágja, hogy tanuljak. AZT senki se szeretné, ezt biztosan tudom.
- Fáj az igazság, Evans? – kérdezem pimasz kis mosollyal, de a visszavágásán csak elkezdek körbe-körbe nézegetni magam körül, a földet vizslatni, majd a kezeimet is megemelgetem. - Talán elhagytam valamelyik végtagom? Nem is vettem észre! Szerintem teljesen összeszedett vagyok, Evans! – mondandóm végén nyelvem nyújtom felé, majd fel is nevetek jóízűen. Én ne tudnám mire célzott az én drágalátos barátnőm? Pontosan tudom a teóriáját, miszerint nekem és Siriusnak együtt kellene lennünk. Baromság, de tényleg! Persze, tök menő lenne, legjobb barátok – legjobb barátnők két párt alkotva. Vicces is lenne, de van ami csak egy egyszerű képzet marad. Egy szép gondolat. Mint ez is.
Persze, hogy nem érdekel mit és hova kell vinnie. Ritkák azok a könyvek, amik elfutnak, még ritkább a diáklányevő könyvtárosok, szóval úgy vélem, senkinek nem esik bántódása, ha esetleg ez a könyv most NEM kerül vissza a helyére. Majd később, ha már elengedtem őt, addig viszont az enyém és pont. Végül persze nyerek, nem is számítottam másra, de azért egy diadalittas mosollyal jelzem, nagyon is tetszik a győzelmem. - Miért, Potternek már nem vagy elég? Egyszerre két feleséget akar? Ohh, hát sajnálattal közlöm, nincs kedvem egy hármashoz, mást kell belevennetek a kis háromszögbe! – mondom nagyon felnevetve. Ezt még én se bírom komoly arccal végigmondani. Igen, a hülyeségem határtalan, az már egyszer biztos és kevés olyan téma van, amire ne tudnék csípőből visszavágni valamit. Ez valami adottság. Legalább ebben tehetséges vagyok. Lily felvetésén vele együtt nevetek. Oké, ez tényleg vicces lenne, még ha lehet ő másképpen képzeli el a lapokkal beborított Pottert, mint én. Bár legjobb barátnők vagyunk, hatalmas szerencsénkre az ízlésünk teljesen szöges ellentéte egymásnak. Nekem soha egyetlen másodpercig nem jött be Potter, ahogy az ő szeme se akadt meg soha S… senkin, akin nekem igen.
- Ja, ja, tudom én… – ütöm el egy egyszerű legyintéssel mikor azt mondja, ne irigyeljek senkitől semmit, mert én milyen szép vagyok. Ahha, az vagyok. - Szerinted nekem hogy állna a vörös? – kérdezem máris tovább, s habár nem gondolom komolyan, eszembe sincs bevörösülni mellé, de a témát tovább kell görgetni. A birizgált hajtincset kicsit magamhoz húzom, majd mókás grimaszt vágok, bebandzsítom a szemeimet, s úgy szólalok meg. - Nah, jól állna? – kérdezem, de aztán békén hagyom a haját és csak vigyorogva nézek rá. - Tudom, tudom, borzalmas vagyok. Nem is értem, hogy tudsz elviselni. – mondom kacagva. Terelés, terelés, marhára igyekszem gördíteni a szálakat, ami szerencsére nekem erőfeszítés nélkül sikerül, szóval az egész nem hat erőltetettnek, vagy természetellenesnek. - Mi az, hogy legalább nekem? Gondolod Potter a jó eredményeid miatt olvadozik utánad? Jahj Evans, olyan kishitű és naiv vagy, hogy az egyszerűen elképesztő! Nyisd már ki a szemed, Asszony! Hiszen ennél nyilvánvalóbb módja már nincs az érzései és véleménye kimutatásának! – sóhajtok lemondóan és még a fejem is rosszallóan megrázom. Hát együtt vannak nem? Akkor meg mit akar? James bomlik utána, pedig ő a kis sztárjátékos, a csapatkapitány, a kvartett egyike! Rengeteg lány bomlik utána, de neki jó ideje már csak Lily kell. Nem is értem, ezt a lányt, ezek után még mindig mi ez a kételkedés… Borzalom! Egyszerűen szörnyű…
Elmerengő morgolódásomból végül az ránt magamhoz, hogy megtorpan, s kissé jogos is kérdése. Oké, ennyi felvezetés elég volt. Jelentőségteljes mosolyt küldök felé. - Jól van Evans, remélem felkészültél, mert ha megtudod, mit találtam ki igazából, nincs megállás! – mondom ismét kicsit huncut vigyorral, bár a tervem sokkal komolyabb jelentéssel bír, mint azt Lily gondolná. Újra kézen fogom, majd húzni kezdem, szó nélkül, egy ponton gyorsan körbenézek, majd mikor úgy vélem, nem lát minket senki, a megfelelő ajtón behúzom őt magam után a Szükség Szobájába. A helyiség tudja, mire van szükségem, kinézete akár egy mugli konyháé, kicsit talán hasonlít is Lilyék régi konyhájára. Beljebb tessékelem, hogy még véletlenül se gondolhassa meg magát, ne akarjon meglépni, habár nem tudom még, milyen hatást fog elérni nála az ötletem. Bár a valódi tervet nem adom a szájába, jöhet a szép kis körítés. - A helyzet az, hogy arra ébredtem reggel, hogy süteményt akarok enni. – kamúúúú, már napok óta tervezem. - Azonban a reggelinél semmi olyat nem találtam, ami ínyemre való lett volna, így arra jutottam, süssünk! Emlékszel? Régen volt, hogy együtt sütöttünk és mindig jó móka volt! Szóval… sütni fogunk! – magyarázom el neki tervem publikus részét, bár… nyilván Lily nem hülye és kitalálta már, vagy legalább sejti, hogy itt többről van szó, mint egyszerű torkosságról. - Segíts nekem, kérlek, fel ne gyújtsak valamit! – mondom kicsit talán esetlenebbül felnevetve, mint szoktam. Bizony, egy picit még az én torkomon is gombóc van, ahogy egyre inkább villog a fejemben, miért is vagyunk itt, s próbálom arcát fürkészni, mi zajlik most benne. Rendben Marlene, most ne maradj csendben, most nem szabad! - Neked fejből is mennek a receptek, ugye? – faggatom tovább, s közben bevetem magam a konyharészbe, s elkezdem nyitogatni a szekrényeket. - Először is kellene valami… tál… – magyarázom tovább.

A megjegyzésén felvihogok, úgy kell a szám elé tenni a kezem, hogy a folyosók visszhangja ne vigye el messzire a nevetésem. Oké, ez betalált és mondhatni auucs, erőset ütött is, de igaza van. Csak nevetek, nehezen tudok megszólalni. - Te tévedsz Drágám! Az eszem ki se nőtt! Teljesen felesleges erőfeszítés volna még azzal is törődni! – mondom továbbra is vihogva. Nyilván, a dolog nem ilyen egyszerű, cseppet se tartom magam butának, vagy ostobának. Nem. Csak éppen nem arra használom a buksim, amire az általános normák alapján elvárható lenne. Az teljesen unalmas dolog.
Oké, azonnal látom, hogy Lilynek betett a viccem, még ha tudja is, hogy csak vicc volt. Vagy talán pont azért. Ha komolyan mondtam volna, akkor nem mutatná ki ennyire, hogy ez fájó téma neki. Egyszerűen fel se fogom, miért ilyen önbizalom hiányos. Olyan szinten lebecsüli önmagát, hogy ez már kóros. Aggódom is miatta, hiszen ezzel tönkreteheti a nagy esélyét. Nem mondom, hogy Potter akkora zsánerem, mert nekem tökéletesen nem az esetem, de látom azon az idiótán, hogy szereti Lilyt. Az ilyesmihez jó szemem van. Csak színpadiasan szusszantok egyet, hangosan és egyértelműen, hogy tudja, akkora badarságot mondott, hogy még reagálni se vagyok hajlandó rá.
A témák úgy érik egymást és váltanak egyikből a másikba, sokszor azt se tudom, mire reagálok, hol nevetünk, hol a fejemet rázom csak rosszallóan, de a lényeg pont ez, hogy vonuljon az idő, Lily szépen kiengedjen és megindulhat a meglepetés fő része. - Köszönöm, de talán megleszek nélküle is! Különben nem lehetnék a legokosabb szőke boszorkány a világon! – mondom felnevetve ismét, a következő kijelentésére pedig csak felszisszenek és olyan arcot vágok, mint ha valamim nagyon fájna, meg is torpanok egy pillanatra, ezzel őt is megállítva, lévén, hogy kapaszkodok belé. - Te önfeláldozó lélek, hát meg ne sajnáljalak, hogy PONT VELEM büntet téged a sors! Milyen vastag bőr van a képeden, Evans! – mondom elképedve, de persze mindez csak színjáték. Egyrészről tudom, hogy nagyon megosztó személyiség vagyok, másrészről azt is, hogy ezt megérdemeltem a sok piszkálódás miatt, azért jó alaposan nekivágom a csípőm – oké, csak olyan barátian -, majd újra szedni kezdem a lábaimat. Haladjunk.
- Édesem, ahhoz képest, hogy te vagy az ész a csapatban, ha Potterről van szó, olyan ostoba tudsz lenni… – mondom egy elnéző fejingatással és ezt most nem viccesen, teljesen őszintén. Ő is tudja, hogy értem a szavakat, nem bántón, egyszerűen csak már fejem fogom az aggodalmán. - Egyik fiú se szereti a könnyű prédát egy éjszakánál tovább, ezt ne feled… viszont akiért megdolgoznak, azt nem hagyják egykönnyen! Anyu is mindig ezt mondja, nem árt ha ezt te is JÓL értelmezve felfogod, nem pedig valami kicsavart negatív tartalmat leszűrve belőle, mert megcsapkodlak a szeretett seprűmmel te lány… – mondom barátnősen fenyegetve, de továbbra is komolyan. Oké, hogy szokták mondani, hogy a lányok mennyi mindent túlkombinálnak, de Lily… megértem, hogy fél, de mégis mire vár? Utolsó évesek vagyunk! Ha MOST nem próbálja meg James-el, örökké bánni fogja. Én nem mondom, hogy soha nem csalódhat benne – bár abban az esetben ÉN gondoskodom arról, hogy Potter többet ne tudjon seprűre üli -, de könyörgöm, ha meg se próbálják rendesen…- Ne parázz már Lily! Griffendélesek vagyunk, nekünk nem áll jól ez a berezeltség… – viccelődöm végül el egy kicsit csak, hogy ne legyen olyan véresen komoly a téma, mert bár felőlem beszélhetünk Potterről is, a mai napot nem feltétlenül az ő elemezgetésével akarom tölteni. Vagy legalább is nem az egészet. Majd talán még visszatérünk ide is…
Mikor végül beérünk a szobába és az szerencsére a kellő formává, tehát egy konyhává alakul, már csak Lily-re koncentrálok. Elmondom neki kissé körítve, mi a tervem, majd csak figyelem őt, a reakciót és erősen úgy érzem, jó úton haladunk. Persze nem torpanok meg, nem fedem fel magam, bár mit ne mondjak, nekem is nehéz a helyzet. Engem is megviselt Lily szüleinek a halála, hiszen a legjobb barátnőm szüleiről van szó… hát akkor még Lilyt mennyire megviselhette. Szóval nem leplezem le magam, mert úgy könnyebb. - Én örülök, hogy jól vagy, de én sütit akarok enni, szóval… ha rosszul lennél, nem tudnánk sütni, szóval tessék is jól lenni, hogy süssünk! – jelentem ki, majdnem belezavarodva a szavaimba, de végül tökéletesen kivágom magam. Igen, én sütit akarok és punk tum!
Keresgélem a tálat, olyan okosan, hogy az hihetetlen. Nem kifejezetten tudom hogyan kell sütit sütni, szóval én most itt az amatőrségért felelős személy vagyok. - Csokiii! Jól hangzik, de sok csokival! – mondom nagy lelkesedéssel. Igyekszem nem rányomni, hogy iggeeeen, ez egy lelkizős süti sütögetés, de úgy is rájön, viszont ráhagyom, miről akar beszélni és miről nem… egy darabig. Kivétel, ha nagyon nem látom a hajlandóságot, mert akkor bevetem magam. A kérdésén elgondolkodom, de látszik rajtam a turpisság, nem csak sima gondolkodás ez. - Szerinted tudunk belekeverni valamit, amitől színváltós kiütései nőnek? Eeeesetleg… Meg van! Olyan hozzávaló kellene, amitől ha eszik belőle, onnantól csak mekegve tud megszólalni, esetleg szamár hangon! Annyira illene hozzá… Ebben az esetben, megetetném, kész örömmel! – mondom felnevetve és jót mulatva a képen, ahogy Sirius a süti után meg akarna szólalni és egy tökéletes „Iiiiáááááá” törne elő a torkából. Imádnám.

Soha nem tudtam eldönteni, hogy én vagyok Lilyre rossz hatással, vagy ő rám jóval. Talán is-is. Ő kicsit megreguláz, én pedig őt kicsit elrontom. Bár, mit ne mondjak, Potter most jó vetélytárs, ha elrontásról van szó. A végén még elveszi a szerepem és hasztalan leszek... Oké, szerencsére ő nem lány, szóval nem tud helyettesíteni teljesen. Ez azért megnyugtat.
Lilyvel együtt nevetni, pláne manapság, nagy kincs és jót tesz a lelkemnek. Nagyon sjanálo őt, mindazt, ami vele történt, s eléggé kétségbe vagyok esve néha, hogy hogyan tudnék rá vigyázni és kirángatni a rossz korszakából. - Unalom? Én olyat nem szoktam érezni! Hát még nem szoktad meg mennyi dolgom van? Bár... bájitaltanon néha unatkozom, de azért ott is találok elfoglaltságot! - mondom tovább nevetve, már meg se próbálom visszafojtani, mert felesleges.
- Aljas vagy Evans! Csak aztán nehogy te maradj egyedül, te kis gonosz... - vágok vissza, de azért kacsintok egyet. Ahogy tovább haladunk, csak nem tudom megállni, hogy ne térjen vissza a téma Potterre egyszerűen böki a csőröm, hogy ennyire szétesik tőle Lily. Pedig KIVÉTELESEN tényleg normális az a marha... Vagyis remélem az, különben megismerkedik a pálcám erejével. - Nem kell mindent és mindenkit "kiismerned". Ez olyan stréberül hangzik Drágám... Csak sodródj az árral, persze koordinálva. - mondom a tanácsot, amit még én magam se értek pontosan hogyan gondolom, de olyan meggyőződéssel teszem mindezt, hogy észre se lehet venni, belezavarodtam a magam gondolatába. - Persze, megdolgoz és átdolgoz! Szükséged van erre... Jó, jó, ne vessz el ilyesmi apró részletekben te kis mindentudó, mert most RÓLAD és NEM rólam van szó... - sóhajtok színpadias csalódottsággal, szinte egyszerre az ő sóhajával, amin kicsit el is vigyorodom. - Igen Szívem, Gale-t elrontottad, de Potter más. Nem lett volna rossz, ha előtte összeszedsz némi tapasztalatot, de így is jó, csak ő ne rémiszd el, jó? Mert bánni fogod... És igen, ezt ÉN mondom, aki sosem volt jóban Potterrel... - mondom kicsit elmosolyodva. Pontosan emlékszem mi volt Gale-el, de hát Lily ilyen, ha pedig Potter elég kitartó, akkor menni fog a dolog... - A végén még a süveg meggondolja magát és a végére áttesz másik házba, te kis nyuszi... - mondom kacsintva.
- Lily, semmit nem akarok Siriustól, fogd már fel! Ő egy arrogáns bunkó, de meg ha ezt nem is nézzük, akkor sem! - jelentem ki kategorikusan és pont. A Sirius téma kifejezetten rosszul érint, pláne mióta történtek közöttünk dolgok, de erről még Lilynek se beszéltem és Sirius is megesküdött, hogy kettőnk titka marad, ugyanis egyikünk se gondolja komolyan a dolgokat és nem akarunk belepiszkálni Lily és James bimbódzó kapcsolatába. Pontosan! Egyikünk se a figyelmességéről híres, de ebben a témában se nem vagyunk önzők, se gonoszak, hanem tapintatosak. Meg amúgy is könnyebb. Gyűlölöm a gondolatot, hogy bármit is engedtem annak a fiúnak, aki válogatás nélkül bárkit összeszed.
Felnevetek Lily lelkesedésén. - Héj, hol van Miss Pedáns Prefektus Lily? Te kis huncut, hát benne lennél valami jó csínyben? - kérdezem én is csillogó szemekkel, mert hát vééégre lenne társam egy jó kis balhéban. Nagyon vicces lenne! - Egyik reggel hideg zuhannyal, vagy bűzbombákkal kellene ébresztenünk őket. Amúgy is érdekelne milyen a Nagy Kanok szobája! Vagy bármi viccessel, szerintem nincs nagyobb megdöbbenés annál, mint mikor valamire felriadnak, aztán át tudunk futni a szobánkba, oda nem jöhetnek utánunk... - jegyzem meg ördögi mosollyal, miközben elkezdjük a sütit összeállítani. - Te Lily, ez a cucc hogy fog elkészülni? Mármint érted... ehetőre sülni... Azt hiszem semmire nem emlékszem háztartástanból! Remélem, soha nem kell majd háziasszonykodnom, mert mindenki éhen halna körülöttem. - mondom felnevetve magamon, s még a gondolattól is fintor terül el az arcomon. Neeem az én világom, nagyon nem.

- Nem fogok megbukni! – mondom kikérve magamnak, mert hát… oké, van rá némi esély, de mégse. Nem fogok megbukni és pont. Már tanultam abból az esetből, mikor azaz idióta Black – halkan megjegyezve, a közreműködésemmel – a képembe robbantott egy löttyöt – mert azt messziről sem hívhattuk bájitalnak, még jóindulattal sem -, ami után nem csak hogy T-t kaptunk, meg büntetést, de még a gyengélkedőn is kellett lennem egy darabig, amivel engem ki lehet űzni a világból. Az ég világon soha nem vallanám be – de aki ismer tudja -, legszívesebben sírógörcsöt kapnék a gyengélkedőtől. Utálom, gyűlölöm, borzalmas! Annál rosszabb hely nincs is a világon, talán a Mungó! Még az Azkaban is jobb, én mondom mindenkinek! Bah, a gondolattól is kiráz a hideg és felfordul a gyomrom.
- Ne aggódj, kedves barátném! Én majd hozzámegyek egy jóképű, erős, gazdag Lordhoz, porcelán csészéből fogom inni az ötórai teát, semmi dolgom nem lesz, csak hogy gyönyörű és divatos legyek, akkora gardrobe-om lesz, mint a klubhelyiségünk és külön elszeparált helyünk lesz minden kviddics meccsen! Szóval ne aggódj majd lehetsz a… társalgó nőm, vagy ilyesmi és majd felveszünk neked egy daliás kertészt vagy lovászt, jó lesz? – persze próbálom az egészet komoly fejjel végigmondani, de kb a végére már annyira meg kell veszítenem az arcizmaimat, hogy ne vigyorogjak, hogy fáj, így az utolsó szavakat már nevetve mondom ki. Lily az, aki pontosan tudja, hogy erre vágyom a legkevésbé – kivétel a hatalmas mennyiségű ruhát! Nah azt kifejezetten értékelném, ha a ruhatáram akkora lenne, hogy nem férne el szekrényben. -, de attól még a gondolat kifejezetten vicces. Elszórakozom rajta, plána azon, hogy Lily lenne a társalkodónőm. Látom magam előtt a képet, ahogy ülünk a virágmintás kárpittal bevont fotelekben, a szépen megmunkált lábú asztalkán porcelánkannában tea vár ránk, a kockacukrot ezüstcsipesszel vesszük ki, a hátunk egyenes, a ruhánk kézzel hímzett és… oké, ezt még elképzelni is annyira vicces… Lily és az égnek meredő orr, az eltartott kisujj… no és én? Vicc, de szeretném felvidítani a barátnőmet, mert borzalmas, hogy így emészti magát, mikor most kellene a világon a legboldogabbnak lennie.
- Ezek csak kifogások édesem… – jegyzem meg mellékesen, de azért hallgatom amiket mondd. - Oké, ebben egyet értek! Ha még egyszer hozzád ér az a bunkó, akkor hidd el, velem találja szembe magát és én nem csak kicsire varázsolom neki… – jegyzem meg egy széles vigyort villantva, de ez inkább amolyan „eszelős vagyok, félj tőlem” vigyor, ami a mondatomhoz tartozik, mert tudom, most éppen nem humoros témánál vagyunk. - Benne van a pakliban, hogy ő rontja el, de ő nem a barátnőm és nem mondhatom neki, hogy ne rontsa el. Max azt mondhatom neki, hogy ha bántani, vagy megbántani mer téged, akkor igencsak félhet tőlem, mert kivégzem, én mondom neked! Viszont… ezt talán anélkül is tudja, hogy mondanám, meg a lökött haverjai is a kapcsolatotok mellett vannak, szóval, biztos ők is mondanak neki hasonlókat, vagy valami egész mást, aminek igazából ez a jelentése, csak túl egyszerű lenne ezt mondani és ők „nem érzelegnek”. Vagy ilyesmi. Eszem ágában sincsen megérteni a fiúkat, férfiakat… pláne nem azt a négy példányt! – jelenetem ki és hosszú monológom egy látványos hidegrázással fejezem be, hogy egészen szemléltessem is, mi a véleményem a kiismerésükről. Főleg… de az már TÉNYLEG egy másik téma.
- Ebben a témában ne vegyél minek egy lapra, jó? – mondom legyintve. - Én nem szenvedek negatív elvakultságban, csak kimondom az őszintét! – mondom teljesen határozottan és örülnék, ha nem feszegetnénk tovább a témát, de rá kell jönnöm, hogy mivel Lily és James… hát „együtt vagyogatnak”, soha nem fogjuk tudni kikerülni a témát. Életem végéig Sirius fog kísérteni.
Felnevetek Lily lelkesedésén, de úgy, hogy majdnem leborítom, ami éppen a kezemben van. - Hölgyeim és Uraim, a változás megkezdődött! Lily jövendőbeliMrsPotter Evanst megfertőzte a tekergő láz! Édes, én a helyedben félteném az a prefektusi jelvényt, mert aki egyszer rákap az ízére, az nem tud leállni, hidd el nekem, én jól tudom! – mondom nagy nevetés közepette. - Csak ne írd le, mert az lebuktat minket, de én benne vagyok, kezdjük egy bűzbombával, aztán ki tudja, lehet később valami nagyobbra is kedved szottyan! – mondom, majd kezet nyújtok felé, hogy lepecsételjük a megállapodásunkat. - Kapsz pár napot, hogy lelkileg felkészülj, aztán… mondjuk a hétvégén? Bevetjük magunkat a hétvégén? – kérdezem csillogó szemekkel a gondolatra.
- Honnan tudjam? Egyrészről… van manónk, másrészről meg soha nem gondolkodtam azon ki készíti a kajánkat. Én csak enni járok a konyhába! Nem az én terepem… – jelentem ki nemes egyszerűséggel és így is van. Valószínűleg levágnám a kezem, vagy felgyújtanék valamit, de az is lehet kinyírnék mindenkit azzal, amit egyedül készítek, de valószínűbb, hogy meggondolnám magam és nem csinálnék semmit. Még sosem agyaltam azon, hogy lesz majd később, de eszem ágában sincs főzöcskézni. Lily naaaagyon vicces bemutatására csak „Ó tényleg!?” fejet vágok, majd megdobom egy darab csokival, ami épp a kezem ügyébe akad. - Nagyon vicces vagy Evans! Az még nem jutott eszedbe, hogy a szórakoztató iparban kellene dolgoznod? Biztosan sikered lenne… – jegyzem meg, s kissé felhúzom az orrom jelezve, hogy most megsértődtem rá. Nah szép Evans, ezt még visszakapod…