Potter and Evans

a "randi"

Délután van, kissé borongós az idő, így sokan inkább a kastélyban töltik a szabad idejüket. Épp hogy belépek a portré lyukon Remus talál meg egy üzenettel Jamestől, hogy lent vár a kviddics pályán. Csodálkozva néztem szegényre, hisz már a többi kviddics tag itt volt, és edzésen kívül nem szabadna ott tartózkodni. Gondoltam lemegyek, megnézem mit akar, aztán felrángatom. Sietősre vettem a lépteimet, hisz a pálya nem éppen a kastély mellett van, jó kis túra. Elképzelésem sincs, hogy mit akarhat. Akaratlanul is a hosszú séta közbe eszembe jut a gyengélkedő. Úgy látszik nekünk az valami "érzelmi" központú hely lesz. Ledőltek a védőfalak mind a kettőnknél azon a ponton. Viszont mindig nem tudom tulajdonképpen, hogy álljak hozzá. Nem tudom, hogy ... hogy vagyunk. Együtt vagyunk? Nem vagyunk együtt? Barátok vagyunk, vagy több? Kellemesen telt az a gyengélkedős este, annyira hogy kicsit ciki volt mikor úgy találtak minket, hogy elaludtunk egymás mellett. Nem is tudom voltam e már ennyire zavarba valaha is. Persze semmi nem történt, csak beszélgettünk. Sokat.. fura. Fogalmam sincs mi lehet velünk, és nem is értem ezt miért ilyen nehéz megbeszélni. Ugyanis nekem eszem ágában sincs szóba hozni. Félek tőle, az a helyzet. Mély levegőt veszek, közbe látom, hogy a felhők oszladoznak, és kezd kisütni a nap. Leérek a pályára, és keresem Pottert. Nem látok senkit, és kezdek ideges lenni.
- James? Itt vagy ? - semmi válasz. Kicsit kezdek megijedni, remélem ő küldte az üzenetet. Ez eléggé rossz vicc, tekintve hogy mi történt velünk a minap. Mély levegőt veszek, majd hirtelen meghallom ahogy a nevemet mondja, közvetlen a fülem mellet. Felsikítok, majd annyit látok, hogy hirtelen láthatóvá válik, és valamit leszed magáról vigyorogva. Én csak tátott szájjal nézek rá, majd egy nagyot beleverek a mellkasába.
- Te komolyan egy barom vagy! Egyáltalán nem volt vicces! - mondhatnék majdhogynem szívrohamot kaptam. Már lelki szemeim előtt láttam azt a Dolohovot... igen visszatérő rémálmaim lettek azóta arról, hogy megtámadnak minket a halálfalók és vagy én vagy James meghalunk. Szóval valóban nem volt vicces most ez az ijesztgetés.

A nem-randi

Úgy gondoltam, fantasztikus ötlet lesz lerángatni Evanst a kviddicspályára, amikor már ott sem kellene lennünk. Meg úgy is gondoltam, hogy sokkal drámaiabb, ha Remust küldöm el az üzenettel, én pedig addig elrejtőzöm lent, hogy rá tudjam hozni a frászt a lányra, amikor megérkezik.
Ez a nem-randi egyébként arra is remek lesz, hogy tisztázzuk a dolgainkat: fogalmam sem volt, hányadán is állunk egymással. Nagyon romantikusan és meghitten elbeszélgettünk a Gyengélkedőn, sőt még el is aludtunk egymás mellett, de ennek ellenére nem mondhatom azt, hogy együtt vagyunk. Most már nem színleli, hogy gyűlöl, ez fantasztikus, de nem mondhatnám azt sem, hogy minden megoldódott kettőnk közt. Azt nem beszéltük meg, mi lesz akkor most velünk.
Miután sajnos kénytelen voltam rájönni, hogy semmilyen normális rejtekhelyet nem fogok találni az öltözőben lévő koszos vécéket kívül, amikbe nyilvánvalóan nem fogok belebújni, meg egyébként is valószerűtlen hogy Evans bemenne oda, felvettem a láthatatlanná tévő köpenyemet, és úgy álltam a pálya közepén, mint a New York-i Szabadságszobor, csak nem egy fáklyát tartottam, hanem a köpenyt.
A Roxfort Szabadságszobra. Egy kicseszett roxforti Szabadságszobor vagyok fáklya és könyv helyett köpennyel és pálcával.
Amikor megjelent Evans, természetesen azonnal kiszúrtam, és a látványától felgyorsult a szívverésem. Vettem egy mély levegőt, de nem fedtem fel magam, mert akkor nem lett volna benne semmi vicces.
Sunyin odaosontam mögé, véletlenül sem szólaltam volna meg, amikor a nevemen szólított, majd pár másodperccel később megszólaltam közvetlenül mögötte:
- EVANS! – Beteges elégedettség öntött el, amikor felsikított, és szélesen vigyorogva levettem magamról a köpenyt. Először meg sem tudott szólalni, és már éppen meg akartam böködni, hogy él-e még, amikor hirtelen mellkason vágott. Most rajtam volt a sor, hogy döbbenten pislogva bámuljak rá, majd miután leüvöltette a fejemet, még másodpercekig csak ártatlanul bámultam rá.
Aztán lassan felemeltem a kezem, és megdörzsöltem a mellkasom, ahol megütött.
- Au. Úgy ütsz, mint egy lány. – Rögtön utána megint szélesen elvigyorodtam. – De, ez nagyon vicces volt.
Nekem jelenleg eszembe se jutott Dolohov, ellenben nagyon elégedett voltam magammal.
- Ijedős vagy. Pont olyan, mint az a rókamanguszta, amit kiskoromban véletlenül lenyúltam az állatkertből. – Azért véletlenül, mert akkor még nem szándékosan használtam mágiát.
- Készen állsz életed legjobb kalandjára? – kérdeztem komoly arccal, és a tőlem tíz méterre heverő seprűmre mutattam. – Most megtanulsz repülni. Akár akarsz, akár nem.

a "randi"

Mikor hirtelen megjelenik, miután a nevemet a fülembe üvöltötte, és "tompán" felsikoltok, szép lassan a nagy semmiből megjelenik előttem. Miután ezt a látványt feldolgoztam, jól mellkason ütögetem. Potter már szinte sportszerűen szeret az idegeimre menni, és valószínű ez sose fog változni köztünk. Viszont ez a hülyesége eléggé rosszkor jött.
- Ez meg mi volt? - nézem az anyagot a kezébe. - Azt ne mond, hogy van egy láthatatlanná tévő köpenyed... - őszintén szólva, ezen se csodálkoznék, hogy James még egy ilyen ritkasághoz is hozzá jutott. Szép lassan kezdek lenyugodni, a pulzusom is a normális.
- Örülök, hogy ezzel feldobhattam a napodat! - mérgesen összefonom a karomat, és úgy nézek rá. - Persze, hogy ijedős vagyok, pár napja támadott be , egy minden bizonnyal halálfaló. - jegyzem meg ridegen, és mindig mérgesen nézek rá. Beszéltem Dumbledore-al, és elmondta bizalmasan mit jelentett a Dolohov karján lévő tetoválás. - Akarjam tudni mire kellett neked az a szerencsétlen állat? - akár igaz, akár nem az a történet, a lényeg hogy kinézném belőle.
A következő kérdésére, csak kérdően nézek rá, hogy milyen kalandról beszélhet, majd követem az ujját amerre mutat. Egy seprű. Erre elengedem a karjaimat, és próbálom össze szedni magamat, hogy mivel tudnám kimenteni magam a helyzetből.
- Én.... én azért jöttem le, hogy vissza vigyelek. Nem lehet itt lenni, én pedig... prefektus vagyok. - na jó ez eléggé gyengére és átlátszóra sikeredett. Nem nagyon tudok, se szeretek köntörfalazni, pedig nem is mondtam hazugságot, mert valóban azért jöttem le. Meg persze, hogy mit akar. Nem nagyon vagyok oda a repülésért. Az repülés órám is abból tartott, hogy felemelkedtem egy - két méterre, és csukott szemmel vártam, mire vissza száll a földre. Ezzel ki is merítettem a seprűlovagló tehetségemet. Nem igazán vagyok oda a magasságért, és a gravitáció se értem. Viszont ismerem Pottert, ha egyszer a fejébe vesz valamit, csak miért pont ezt és miért pont velem. - Na jó, egyszerűsítem: nem fogok ráülni arra a fogpiszkálóra... - félek, hogy ez se fogja vissza tántorítani, és lehet jobban járnék ha most elkezdenék eszeveszetten futni a kastély elé.

A nem-randi

Ha bárki megkérdezte, mi a kedvenc sportom, automatikusan válaszoltam azt, hogy Evans idegesítése. Sokkal viccesebb volt, mint a kviddics, mert a cikesz nem sikított, ha elkaptam, Evansszel szöges ellentétben. És a cikesz nem is kezded el püfölni, ha számára váratlanul kaptam el.
Lássuk be, a kviddicsben nem történt semmi izgalmas.
- De, van – lengettem meg az orra előtt. - Gyönyörködj.
Azt hittem, tud róla. Mégis hogy a fenébe tudtam volna ennyiszer szabályt szegni enélkül? Még apámtól kaptam, de hogy ő honnan szerezte, arról fogalmam sem volt. Az öreget ismerve talán nem is akartam tudni.
- És most összetévesztettél vele? – vontam fel a szemöldököm. – Szerintem én sokkal jóképűbb vagyok.
Számomra az a probléma amiről nem beszélünk, az nem létezik. És jelenleg Dolohovra akartam a legkevésbé gondolni, pedig tudtam – a lelkem mélyén, nagyon-nagyon mélyen –, hogy valóban nem a legszerencsésebb húzásomat mutattam ma be. Teljesen megértettem a félelmét, de ezt nem óhajtottam vele is közölni, mert az egyenlő lett volna a vallomással, hogy én is félek.
- Állatáldozatot akartam bemutatni – közöltem pókerarccal, aztán az arckifejezését látva elvigyorodtam. – Ne nézz már így, nyilván nem áldoztam fel. Meglátta az egyik gondozó, amikor kifelé sétáltam vele és elvették. Szegény, szegény Rex – csóváltam meg a fejem, mert máig meggyőződésem volt, hogy nálam sokkal jobb helye lett volna.
Mert mellesleg természetesen Rexnek neveztem el az alig tizenöt centi magas bolyhos kis állatkát.
A következő két mondatára megint felvontam a szemöldököm.
- Aha. Szóval prefektus. És mit fogsz csinálni, levonsz pár pontot? Vagy büntetőmunkára küldesz? Alig várom. – Félvigyorra húztam a szám és látványosan rákacsintottam. – Tudod mit, még most előre vonj le húsz pontot, mert de, fel fogsz ülni rá, és nem, nem fogpiszkáló, légy szíves ne sértegesd Dollyt.
Mert Dollynak hívták a seprűmet. Teljességgel logikus.
Felkaptam a földről, és Evans elé baktattam vele.
- Már láttam, mikor fantasztikus tehetségedet mutattad be repülés-órákon. Szeretném látni még egyszer, még nem röhögtem ki magam eléggé.
Önelégülten és kihívóan vigyorogva néztem rá. Ez ilyen dolgok megbeszélése James-módra.

a "randi"

Elbambulva nézem az anyagot, és muszáj vagyok megértenem. - Hűha... - ennyit tudok hirtelen kinyögni. - Még is honnan? Teljesen láthatatlan voltál. Ez ritka... - sóhajtok majd elengedem a köpenyt, és vissza "durculok" - Még sem akarom tudni, azt hiszem. - pedig, oh égek a vágytól, hogy megtudjam honnan van neki egy ilyen ritkasága. De a dacom ezúttal nagyobb a kíváncsiságomnál. A következő beszólása cseppet se tetszik. Legszívesebben megint jól belevernék a mellkasába. - Egyáltalán nem vicces Potter... - tudom, hogy őt is megviselte az a nap, hiába adj nekem itt a nagy fiút. Én azóta arról álmodok, és cseppet se hiszem el, hogy őt egyáltalán nem viselte meg. Főleg, hogy őt meg is kínozta.... a gondolatra is összeszorítom az öklömet, és próbálok nem kiborulni. Komolyan csak a gyengélkedőn képes, kicsit úgy viselkedni mint akinek vannak érzelmei?
Viszont az állatkertes sztorijánál nem bírom tovább, és elnevetem magam. - Komolyan egy bolond vagy... - tör ki belőlem nevetés közbe, pedig nem akarok " kedves lenni hozzá. - ... remélem nem volt házi állatod. - szép lassan letörlöm a vigyort a képemről, főleg mikor elkezd hencegni nekem. - Az a baj James, hogy azt még élveznéd is. Komolyan neked nem sül le a bőr a képedről, hogy példának okáért, én csomót jelentkezem azért a rohadt házpontokért, te pedig csak szórod el őket? - komolyan már halvány lila gőzöm nincs mi lenne a megfelelő büntetés James számára. Hiába gondolkodom el rajta...
Majd előkerül a seprű, ő tudja engem hogy lehet büntetni.
- De... de ez neked hogy jött ? - majd felhúzom magam rajta, iszonyatosan. Nem röhögött még eléggé ? Hát menjen a fenébe. Kiveszem a kezéből a seprűt és rápattanok. Nagyot nyelek, rá se nézek az öntelt fejére, csak elrugaszkodom. - ajaj... - megmarkolom, ahogy csak tudom, de a seprű csak emelkedik, ahogy 1 métert is eléri, elkezdek szédülni... 2 méter , majd annyit érzek hogy megbillen a seprű is ahogy én... majd leszédülök róla, és lezuhanok a földre.... remek nagyon. Csak köhögök ahogy kiszorult a levegő a tüdőmből... most aztán jót nevethet Potter remélem jól fog szórakozni... próbálok nem megfulladni.

A nem-randi

Figyeltem az arcát, ahogy megérintette az anyagot. Büszkeség töltött el, ahogy láttam az arckifejezését: a többieknek dicsekedni azzal, hogy van egy ilyenem, már nagyon unalmas volt. Evans lenyűgözöttsége sokkal inkább inspirált, hogy a többi apától kapott hülyeségemet is megmutassam neki, majd egyszer.
Amikor „visszadurcult”, megint elvigyorodtam.
- Ne is próbáld tettetni, tudom, hogy már most imádod. – Megint meglengettem előtte, aztán rátettem a kezére. – Hopp! Most nincs kezed! – Levettem. – Hopp! Most van kezed! – Rátettem. – Hopp! Most nincs kezed! – Levettem, de ezúttal már nem tettem vissza, hanem összegyűrtem és ledobtam a földre, hogy ne legyen útban. Én meg a „vigyázzunk a dolgainkra” hülyeség nem voltunk puszipajtások.
- Oké, akkor nem vicces – néztem rá unottan, még mindig nem mutatva semmit. Tényleg nem volt erősségem az érzelmek kimutatása, normális esetekben biztosan nem. Hogy rémálmodtam-e Dolohovval? Természetesen igen. De erről senkinek nem kell tudnia. Arról sem kell tudnia senkinek, hogy néha, ha egyedül vagyok váratlanul rám tör a remegés, aztán ugyanúgy el is múlik, bármilyen előzmény nélkül, pont úgy, ahogy jött.
Ahogy elnevette magát, megint elöntött a büszkeség, de most a másfajta büszkeség. Nem tudtam volna megmagyarázni, de látni nevetni, hallani a hangját… Nekem is mosolyognom kellett tőle.
- De, volt. A hangsúly azon van, hogy „volt” – feleltem pókerarccal, és már nem is mondtam utána semmin, pedig Mrs. Gluuh köszöni szépen, még mindig megvan. Az a hülye hal megkeserítette az életemet, akkor sem tudtam volna megölni, ha direkt akartam volna.
Még mindig pókerarccal hallgattam végig a kifakadását, és teljesen higgadtan válaszoltam:
- Stréber.
Én nagyon sok fajta büntetést ki tudtam volna találni, amennyiben Evans a végrehajtó. Hm. Remélem, neki is eszébe jutott.
- Mármint mi hogy jött? – kérdeztem értetlenül, mert nekem a világon a legtermészetesebb dolog volt, hogy elneveztem a seprűmet. Ha erre gondolt egyáltalán.
Pontosan úgy reagált, ahogy reméltem, hogy fog: felhúzta maggát és azonnal fel is ült a seprűre. Remek, könnyű manipulálni a büszkeségével. Olyan, mint én.
Igazából már akkor kezdtem sejteni, hogy gond lesz, amikor tíz centire elemelkedett a talajtól. Sajnos későn kapcsoltam, ezért esélyem sem volt elkapni, de azonnal odaugrottam hozzá és letérdeltem mellé.
- Evans? Jól vagy? – kérdeztem már majdnem aggódva. Az érzelemkimutatás még ebben az esetben is gondot okozott, de kicsit valóban megijedtem.
Hozzáérni nem mertem, mert még mindig nem tisztáztuk hányadán állunk egymással.

a "randi"

Mindig is imádtam a varázs dolgokat. Mindig ha valami ritkaságot találok egyszerűen érdekel, és meg kell vizsgálnom. Sokszor mikor úgy látják tanulok, volt mikor egyáltalán nem a tananyag volt a kezembe, hanem olyan könyv ami a varázsvilág ritkaságaival, legendáival volt tele. Mint mugli nekem ezek nagyon nagy dolgok. Mikor látom rajta, hogy nagyon is tetszik neki, hogy valami ámulatba ejtett, inkább elengedem a kezeim közül. Majd az idióta elkezd játszani a kezem eltüntetésével, és az ajkamba kell harapnom, hogy ne nevessem el magam. De egy mosolyt nem tudtam elrejteni, csak kicsúszott. Kikerekedett szemekkel figyelem, ahogy eldobja a földre. - Mit csinálsz? Azért ... erre vigyázhatnál! - Legszívesebben utána nyúlnék, és szépen összehajtva biztonságba eltenném egy láda legmélyére, és vagy tíz lakatott tennék rá. Nem nagyon szoktam hisztizni, vagyis nem szoktam túlzásokba esni, de ez a Dolohov téma eléggé kényelmetlenül érint. Csak forgatom a szemem a reakciójára, komolyan nem tudok rajta kiigazodni, és ez rettentően idegesít, mert én általában átlátok az embereket, csak nála nem megy. Türtőztetnem kell magamat egyfolytában, de az állatkertes sztoriján csak úgy kirobban belőlem a nevetés, nem bírom tovább. Szegény állat... meg amilyen faarccal tudja James mondani a hülyeségeit ámulatba ejt. Majd a " volt " háziállata említésére szomorú arcot vágok. - Szerencsétlen.. majd gyújtok neki egy gyertyát. - jegyzem meg epésen, és legszívesebben a nyelvemet is kinyújtanám neki gúnyosan. De nem, próbálok felnőttesen viselkedni. Viszont ez nehezen megy, főleg az ő jelenlétében. Egyszerűen a büntetés téma, és hogy ő csak úgy szórja a nehezen megszerzett pontjainkat is kellemetlenül érint. Komolyan, hogy lehet valaki ennyire önző ? A stréberre, beleboxolok egy nem valami erőset a karjába, ez reflexerűen jött. Nem tudom miért, ezen csak én is mosolyogni szoktam. Mások viccből mondják, és valamiért James szájából ez a szó nem tetszik. Nem akarom... nem akarom, hogy strébernek tartson. - Nem vagyok stréber, ezt te is tudod...- a hangom halk, és sértett nem tudom miért. Miért félek attól, hogy tényleg strébernek talál ? - Az hogy jött, hogy engem most reptetni akarsz ? Kiakarsz nyírni ? - nézek rá, komolyan már ezt is kinézném belőle. Ez az egy ami nem megy, és nem is akarom e erőltetni, erre kihív a pályára akkor, mikor egy lélek sincs itt... De egyszerűen teljesen felidegesít a felsőbbrendűségével, főleg azzal hogy jót akar rajtam nevetni. Hát nem fogsz. A dühöm elhatalmasodik, kikaptam a kezéből a seprűt, és ráültem. Igen a várható következett, be két méter körül egyszerűen leszédültem a seprűről, és köhécselésekbe kezdek. Rossz, olyan mintha nem akarna több levegő kerülni a tüdőmbe. James oda jön hozzám, én meg elterveztem, ha ő jópofa én miért ne lehetnék az. - Nem... nem vagyok...- a fejemhez kapom a kezemet, majd úgy teszek mint aki elájult, és igyekszem nem venni levegőt pár pillanatig. Mikor úgy érzem eléggé ideges, és mikor közel hajol nem bírom ki, kinyitom a szememet. - BÁÁÁÁ - elnevetem magam, és ledöntöm a földre, én meg csak nevetek. Nem tudom pontosan James fejétől e vagy mindentől, fogalmam sincs, csak kitört belőlem. Oldalra fordulok és ránézek a mellettem fekvő Jamesre. - Csak nem megijedtél ? - oda nyúlok és a mutató ujjammal megnyomkodom az arcát vigyorogva. Azért a mellkasomat a másik kezemmel mindig fogom, mert a tompa fájdalom, és az hogy kicsit még nehezen veszek levegőt nem múlt el magától.

A nem-randi

Én meg annyi varázstárgyat láttam életem során, hogy izgattak ugyan, de hogy vigyázzak is rájuk? Minek, ha csak egy sokkal izgalmasabb dolgot kapok akkor, ha tönkremegy?
Persze tény és való, a láthatatlanná tévő köpönyegért kár lett volna, még sosem láttam ezen kívül másikat, és ha ez nem lenne, hogy a fenébe tudnék a legnagyobb titokban hülyeségeket csinálni?
Így is évi legalább száz pontot veszít miattam a Griffendél összesen, de ha nem lenne ez a tárgy, valószínűleg lenne ez a szám kétszáz is.
- Látom ám, hogy mindjárt nevetni fogsz – közöltem vele, miközben próbált nagyon uralkodni magán. Lassan igazán feladhatná a próbálkozásait, miszerint teljesen közömbös, mert kezdenek unalmassá válni.
Érdeklődve ránéztem, amikor rám szólt.
- Vigyázok rá. Nem látod? – Rámutattam. – Nem a sáros részre dobtam.
Számomra a „vigyázok rá” dolog itt ki is merült. Gazdag család átka – mégis mi a fenéért vigyázzak a dolgaimra?! Úgyis kapok újat. – Légy szíves ne lopd el és tedd be gondosan összehajtogatva egy golyóálló üvegbúra alá, jó? – szóltam rá kissé gyanakodva, amikor elkaptam a pillantását.
A szemforgatására már nem reagáltam.
- Inkább nekem gyújts, mert a dög nem akar megdögleni. – Teljes pókerarc, szokás szerint. Kifejezetten mulattatónak találtam azt, ahogy próbált magán uralkodni és felnőttesen viselkedni, mert a legkevésbé sem sikerült neki. Már az arckifejezésén is láttam, miket tervez nagyon titkon – például hogy bemutasson, ha nem is a középső ujjának, akkor legalább a nyelvének.
Micsoda HUMORZSÁK vagyok ezekkel a remek szóviccekkel. Kár, hogy Evans nem olvas a gondolataimban.
Várjunk csak, nem, nem kár.
Amikor belém boxolt, már-már unottan néztem rá.
- Evans, most komolyan? Be foglak íratni valami karate-órára. Ezek az ütések elkeserítőek.
A sértett hangjára felkaptam a fejem, érzékelésem szerint talán túlságosan is komolyan vette. Felvontam a szemöldököm.
- Egyrészt az vagy, másrészről meg… ha mások mondják, csak nevetsz rajtuk. Csak nem érzékeny pont? Csak nem? – módszeresen böködni kezdtem a karját.
- Persze, már régóta életcélom kinyírni téged – vontam vállat komolyan és könnyedén. Nyilván nem volt igaz, de egyéb frappáns válasz nem jutott eszembe.
Azt történt, amire számítottam, de amikor leesett, még én is megijedtem. Már terveztem segítségért futni, ahogy közölte velem hogy nincs jól, de azért még előtte meg akartam nézni közelebbről, ezen kívül minden rendben van-e vele – és ekkor rám hozta a frászt.
Kaptam egy kisebb minisokkot, ahogy rám üvöltött és leterített a földre, még hosszú másodpercekig csak megdermedve feküdtem és ziháltam. Meg sem rezdültem amikor megnyomkodott.
- Dehogy – mondtam azért még mindig kapkodva a levegőt. – Csak azt hittem, világvégével vegyes zombiapokalipszis van és már a földrengések is elkezdődtek, de semmi komoly.

a "randi"

Szerintem azt már előttem, hogy teljesen közömbösen állok hozzá. Most csak dühös vagyok rá. És az egész helyzetet nem értem. Miért nem tudtunk valahol a kastélyban találkozni ? Kényszerít arra, hogy tilosban járjak. Na jó ez így nem igaz, mert mint prefektus ide is le jöhetnék, mondjuk csak indokoltan. Ezért is próbál nem elnevetni magam, kimutatni, hogy jól érzem magam, hogy ez se szálljon a fejébe. Tipikus olyan vagyok, ha azt mondja mindjárt nevetni fogok, képes vagyok inkább sírni is csak, hogy ne legyen igaza. Erre csupán forgatom a szememet. Az pedig, hogy a drága, ritka láthatatlanná tévő köpenyt ledobja csak úgy a földre, tátva marad a szám. - Te komolyan hihetetlen vagy. Semmire nem vigyázol ? Mit tartasz becsben , ha egyáltalán van ilyen... a hajadon kívül. - jegyzem meg gúnyosan, ugyanis előszeretettel imád beletúrni a hajába, amitől a lányok általában elalélnak, hogy milyen szexi. Én ilyenkor fújtatok egyet, és megjegyzést teszek, valami olyasmit, hogy hamar lesz kopasz... - Pedig lehet azt kéne tennem. Legalább te is nyugton maradnál, és nem szökdösnél ki folyton. - természetesen már az is világos lett, hogy hogyan is mászkálnak ezek ki még éjszaka is, úgy hogy nem buknak le.
Szegény állatát akár létezik akár nem, akár elpusztult akár nem, nagyon is sajnálom. Nem lehet neki könnyű James Potter kisállatának lenni. - Gondolom, te mindent megtettél... - jegyzem meg mosolyogva, de persze gúnyosan. Természetesen nem nézem ki belőle, hogy állatokat kínozva. Egyszerűen nehéz folyton vissza fognom a késztetést, hogy megüssem Pottert, folyton mond vagy tesz olyat, hogy legszívesebben a torkának ugranék. A következőn relfexerűen beleboxolok egy gyengét a karjába. - Lehet jól járnék ellened, bár még nem láttál úgy, hogy mindent beleadok. - nézek rá felsőbbrendűen miközben összefonom a karjaimat a mellkasom előtt. Tipikus: vigyázz mit beszélsz, ne akard hogy megverjelek. A stréberség téma valóban kellemetlen számomra, ugyanis nem vagyok az. Azért mert jobban oda figyelek, és érdekel minden az még nem könyvmolyság szerintem. És igen tőle ez sértőnek hat, de ezt persze nem vallanám be neki, mert felérne egy vallomással.... - Amúgy is feldühítettél, és tudod hogy nem vagyok az, így nem szeretem ha annak hívnak.. - a karbökdösésre csak fásultan nézek rá, hogy jobban jár ha most abba hagyja. - Igen azt valahogy gondoltam, de lehet egyszerűbb lenne ha most azonnal megfojtanál... - ugyanis nekem körülbelül a repülés egyet jelent azzal. Egyszerűen viszont feldühít, így felkapom a seprűt, ráülök, és természetesen pár méternél le is zúgok róla. Remélem ezzel Potter vágyát kielégítettem, hisz levegőt is alig kapok. Mikor oda hajol, úgy csinálok mintha elájultam volna, és mikor közelebb hajol megijesztem, amin nagyon jót nevetek. Feldöntöm és tovább nevetek rajta. Most valami győzelem fajtát érzek..
Abba hagyom az arcbökdösését, csak oldalra fordulok ezzel még közelebb kerülök hozzá, kicsit zavarban is érzem magam. - Komolyan ezt is megéltük? Lily Evans húzta csőbe James Pottert? Kezdesz elfáradni? - szerencsétlen úgy lefagyott, és olyan rémült képet vág, hogy a kezem automatikusan elindul az arcához... egyet simítok rajta, de rájövök mit csinálok és eléggé hevesen húzom el a kezemet. Fogalmam sincs, hogy állunk , és őszintén szólva én még félek az egésztől... nem akarok nyomulni, és nem akarok csípős megjegyzéseket hallani tőle. Csak fekszem ott rémülten és várom a reakcióját, mint egy szerencsétlen.

A nem-randi

Felettébb élvezem, hogy kirángattam a tilosba – és még ki is jött, anélkül hogy visszazavarna. Nem mintha sikerülne neki, de ezúttal nem is igazán próbálta meg.
Az évek alatt megfigyeltem, milyen is, ezért ha most elsírná magát a kijelentésem után, tudnám, hogy igazából ez valójában nevetést jelent. Tipikus hisztis lány.
Azt is felettébb élvezem, ahogy megbotránkozik azon, ahogy a köpenyemmel bánok, és jókedvűen elvigyorodom, amikor a hajamat említi.
- A hajamat – felelem most már komoly arccal, nem törődve azzal, hogy hozzátette, azon kívül. Tényleg nem igazán van ezen kívül olyan dolog, amit becsben tartanék, hajat ugyanis nem tudnék újat venni. A paróka nem ugyanaz, kétségkívül nem lenne olyan szexi mint az eredeti hajam.
És természetesen csakazértis beletúrok és kisimítom a tincseket a szememből, mellé nagyon szexinek gondolt félmosollyal nézek rá és még a szemöldökömet is felvonom egy pillanatra. Mindig gondosan ügyel rá, hogy ilyenkor csak a szemét forgassa, de most kifejezetten neki mutattam be, szemtől-szemben, nem csak a szemem sarkából néztem, figyel-e. Kíváncsi vagyok a reakciójára.
- Úgy gondolod? – nézek rá furán. – Szerintem csak azt érnéd el, hogy évi még száz pontot veszítene a Griffendél. Az nem igazán tart vissza, hogy nincs köpenyem, legfeljebb lebukok, nem nagy ügy. – Könnyedén vállat vonok, mintha egyáltalán nem lenne nagy szó. Végül is milliószor buktam már le, és nem is nagyon izgat, hány pontot veszítenek miattam.
- Itt én szenvedek és nem az a hal – felelem megjátszott sértettséggel, és felhúzom az orrom. – Nem érdemlem meg ezt a gunyoros stílust, megsértesz.
Már-már érdeklődve nézek rá miután megmagyarázza, hogy milyen hatalmas karateharcos is ő valójában és természetesen titkon.
- Pedig nagyon érdekel, milyen vagy olyankor. Akkor már meg is érzem, hogy megütsz?
Ahogy ő sem áll le a csipkelődéssel, én sem. Kölcsön kenyér visszajár, ugye… Az nem az én mondásom, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.
Érzem az elutasítást, amikor összefonja a kezeit a mellén, de inkább viccesnek tartom, mint félelmetesnek vagy fenyegetőnek; azért ezt már inkább nem közlöm vele, nehogy átmenjen karateLilybe és megfájduljon a keze, amikor megpróbál megütni.
- Pedig az vagy, de nem gáz, sokan azok – vonok vállat könnyedén, és nem is pazarlok rá több szót. A megfojtásos kommentjére már nem reagálok semmit, inkább csak nézem ahogy szerencsétlenkedik.
Pár perccel később már teljesen sokkban fekszem mellette miután megijesztett, és természetesen még mindig nem hagyja abba a cukkolásomat. Ahogy az oldalára fordul, azonnal összehúzom a szemem és úgy nézek rá, mert így veszélyesen közel kerül hozzám, és hirtelen már csak rá tudok figyelni.
- Igazából direkt hagytam – közlöm pókerarccal még mindig hevesen dobogó szívvel, de most már nem csak az ijedtségtől ver így és nem csak attól vagyok így megdermedve. Közel van. Nagyon.
Ekkor végigsimít az arcomon. Elkerekedik a szemem, ezúttal már légzésem is felgyorsul, az arcom pedig bizseregni kezd a keze nyomán. Amint el akarja húzni a kezét, azonnal, ösztönösen elkapom és lassan visszaigazítom az arcomra.
- Ne – suttogom, és a szemébe nézek. Nem akarom, hogy elvegye a kezét. Én azért nem mertem lépni, mert ő közelről sem úgy nézett ki, mint aki bármit is akar tőlem, most azonban…
Lesz ami lesz. Ezt nem hagyom lépések nélkül.
Ezúttal már én vagyok ideges attól, hogy a reakcióját várom.

a "randi"

Igen, valahogy gondoltam, hogy Potter legféltettebb kincse a haja. Kicsit ezen kénytelen vagyok elmosolyodni. Annyira... ártatlan vagy nem is tudom. Azért kicsit irigylem. Itt az kezem automatikusan megmozdul és a nyakamon lévő nyakláncot kezdem szorongatni, ugyanis ezt anyámtól kaptam karácsonyra... nekem ez a legbecsesebb dolog a világon. Jamest pedig csak irigyelni tudom, hogy ennyire "könnyű" neki. Végülis nem lehet mindenkinek szánalmas az élete, mint például nekem. Mély levegőt veszek, most ez nem a lelkizős helyzet. Amúgy se kíváncsi senki a kínomra pláne nem Potter. - Akkor ápold, de keveset túrj bele, mert kifog hullani. És akkor annyi a becses kincsednek. - jegyzem meg gúnyosan. Nagyon nem hatottam meg, mert természetesen megint megcsinálja azt a hajtúrását, és nézését amit szokott mikor lányokat lát a közelbe. Egyszerűen elnevetem magam rajta. - Komolyan ez beválik ? Annyira mű... oda ugranak az öledbe? - oké James helyes, ezt be kell vallanom még magamnak is, de ezek az egoista megmozdulásai nekem ezt a képet inkább torzítja, mint hogy csábossá teszi. Nekem akkor tetszik mikor önmagát adja, és nem mikor pózol.
Valahogy nem lepődök meg a reakcióján, hogy mi lenne ha eldugnám a köpenyt. Persze, hogy mindent ugyan úgy csinálna. - Igazad van, most az egyszer tévedtem, még is jobb ha nálad marad. De könyörgöm.. becsüld már meg jobban. - a tekintetem is könyörgő, egyszerűen fáj, ahogy bánik vele. - Az a hal egy hős James! - vigyorodom el. - Képzeld el túlél téged... - a következő beszólására szintén megütném, ajj... komolyan viszket a tenyerem. - Megérzed hidd el, majd egyszer párbajozunk egyet, csak előtte ki kell aludnom magam... - nézek rá komolyan, most én próbálok faarccal poénkodni, de ez neki valahogy jobban megy. Komolyan, érdeklődve nézek rá a megjegyzésén a stréberségemről. Megint mondanám, hogy nem nem vagyok az, de ahogy mondja.. inkább úgy döntök nem húzom tovább a témát. Most olyan érzésem lett, mint mikor volt az az eset Pitonnal, és ő bejelentette, hogy sose hívni sárvérűnek. A gyomrom összerándul, majd mély levegőt veszek.
Aztán történik a seprűs baleset, és cseppet halálra ijesztem. Ez miatt baromi büszke vagyok magamra, úgy érzem most valamit vissza adtam neki. Viszont kicsit megsajnálom a tekintetét, mert tényleg jól megijesztettem. Oldalra fordulok, és csak megsimítom az arcát, mintha ezzel akarnám lenyugtatni. Viszont a szívem olyan hevesen kezd el verni, és a gyomrom is két pillanat alatt úgy összerándul, hogy megijedek. A kezemet elrántom, de azzal a mozdulattal James megfogja és vissza húzza az arcához. Valamiért csak kapkodom a levegőt, és nézek vissza a szemébe. Zavarba jövök nem kicsit, szerintem még életembe nem voltam ennyire. Nagy levegőt veszek. A tekintete, a szeme... jesszusom. Méééély levegő. Majd, csak elmosolyodom. - Nocsak kipirultál - ismét megsimítom az arcát ahol a vörös folt van. - Pedig nincs is meleg, mi történt Potter ? - ez az Evans, tisztában vagy vele, hogy a te képed is lángol, de az a jó ha az övé a téma. Kicsit félek, túl intim, és ... nem tudom kezelni.

A nem-randi

Természetesen nyilvánvalóan nekem sem a hajam a legféltettebb kincsem, ha félretesszük a tipikus James-es hülyeségeket. Nem is a köpeny, az tény… de vannak ám nekem is kincseim. A seprűmet, Dollyt például a világon semmiért nem adnám, a bácsikámtól kaptam aki tavaly meghalt egy balesetben.
Egyébként szívesen meghallgattam volna, bármit mond, ha tudom, mire gondol. Sajnos animágus vagyok, nem legilimentor.
- Dehogy fog kihullani! – méltatlankodom. – Azóta csinálom ezt, hogy van hajam. És még mindig megvan.
Nem számítok semmi extrára a felettébb szexi mutatványom után, ezért a nevetését hallva csak elmosolyodom, és a kérdésére bólintok.
- Mindig. Engem imádnak. – Büszkén kihúzom magam. – Csak egy félmosoly, és máris letámadnak. Az élet szép, élvezd.
Még mindig mosolyogva kiropogtatom az ujjperceimet. Persze tudom, hogy amit csinálok az mű, és Evans minden bizonnyal a legkevésbé sem bukik a mű dolgaimra, ezt már kitapasztaltam, de azért ki kellett próbálnom, csak hogy lássam, mit csinál.
- Becsüld meg te, ha annyira szeretnéd – vágok vissza azonnal, és látványosan rákacsintok. – Vigyázhatsz is rá, megengedem.
Mert természetesen James Potter bármelyik cuccára vigyázni igazi megtiszteltetés, ezt mindenki tudja.
A következő beszólására már-már tényleg sértetten pillantok rá.
- Én élem túl őt, nem fordítva. Rosszabb mint egy piranha. – Összefonom a karom a mellkasomon, és rosszallóan nézek rá. – Te is épp túlélsz engem, mellesleg.
Érdeklődve méregetem.
- Nem megy neked ez a faarccal szövegelés, ne próbálkozz. Teljesen átlátszó. Párbajozni meg… - Tipikus James-félvigyor. – Amikor csak akarsz. Majd szólj.
Észreveszem az arckifejezése változását és ahogy mély levegőt vesz, egy pillanatra összeráncolt homlokkal nézek rá, mert mintha valami más is eszébe jutott volna. De mire rákérdezhetnék, ez el is tűnik.
A seprűs baleset után szinte érzem a belőle sugárzó büszkeséget, és már most tudom, hogy ezt egyszer nagyon vissza fogja kapni. Nagyon-nagyon.
Ez a gondolat persze azonnal kimegy a fejemből, amikor megérzem a kezét az arcomon, és amikor elvenné, vissza is húzom oda.
Természetesen teljesen elvörösödöm és rettenetesen melegem is lesz, de nagyon igyekszem uralkodni magamon. Ő is az én szememet nézi, én pedig végigpillantok az egész arcán; a kísértés, hogy csináljak valamit, amit talán nem kéne, óriási. Például meg is csókolhatnám. Ha nem is a száját – azt mellesleg egyszer már megtettem –, akkor legalább az állát, a járomcsontját, vagy… Muszáj lenne valamit csinálnom.
Miután megkérdezi, mi történt, lassan felemelem a kezem és az ujjaim hegyével végigsimítok az arcán.
- Te sem panaszkodhatsz – felelem még mindig suttogva arra célozva, hogy legalább olyan vörös, mint én.
Ahogy ő sem, én sem tudtam kezelni. Voltak már barátnőim, de velük az egész… egyszerűbb volt. Most ahogy itt szenvedünk, körülbelül mint az óvodások, nem igazán tudom eldönteni, hogy ez életem kalandja vagy csak szimplán kínos.

a "randi"

Természetesen gondolom, hogy lehet valami féltett kincse, még ha valami hülyeség is. Csak egyszerűen nehéz elképzelnem róla, hogy szentimentális lenne, és értelmes dolog lenne. A haja megjegyzésére egyszerűen csak vigyorogni tudok, olyan határozottan tudja mondani ezt az öntelt maszlagot, hogy komolyan kezdem tisztelni érte. - Gondolom valami spéci hajszeszt használsz, hogy még ott tartsa a fejeden. - próbálok minél gúnyosabb lenni, de a levakarhatatlan vigyorom úgy is elárul, hogy élvezem. A csajos megjegyzésére valamiért le is vakarom a vigyort, nem tetszik... oké lehet féltékenység, igazából ezt a részt még magamba se nagyon értem. - Te szegény, nehéz őket levakarni, mi ? Nem is értem miért engem hívtál ide, mikor egy egész lány csorda ugrálhatna körbe, mint egy szeánszon... - próbálok minél csípősebb lenni, és úgy érzem most sikerült. Csak abban reménykedem hogy nem tűnik ez az egész annak, mintha féltékeny lennék. Egyszerűen tényleg nem értem mit keresek én itt, és miért nem mást hívott ide, romantikázni. Más lánynak gondolom ez amúgy is végtelenül romantikus lenne. James Potter a hajtúró szexisten kihívja tilosba a kviddics pályára kicsit együtt repülgetni... jesszusom Lily állj már le...
Komolyan legszívesebben azt a köpenyt azonnal felvenném a földről, és ballagnék is vissza vele a kastélyba... - Ne kísérts Potter, mert többet nem fogok látni a segélyeszközödet. - jegyzem meg komolyan.
Szerencsétlen háziállatára megint csak vigyorogni tudok. - Egyre jobban tetszik nekem az a hal, remélem egyszer találkozni fogok vele, hogy megköszönjem neki, hogy nem egyszerűsíti meg az életedet. - tudom ez egyáltalán nem fogja meghatni, de jól esett lázadni ellene. - Az biztos, csak mázlid van, túlélő vagyok. - igen ezt veheti fenyegetésnek is.
- Csak neked megy ez a faarccal magyarázni a sok hülyeséget. - végig mérek rajta. - Igen azt lemerem fogadni, de iszapra ne is számíts. - sóhajtok nem értem mi van velem , és miért élvezem ezt az egész beszélgetést ennyire. Nem igazán én vagyok, vagy lehet még is? Mély levegőt veszek, mert kezdem eléggé zavarban érezni magam,mert tudom valamit akar, de nem értem mit. Vagyis ... aj fogalmam sincs. Majd jön a kihívás, és a seprű. Megszívatom mert úgy érzem ráférne. A helyzet pedig azt hiszem mondhatom szó szerint kezd forró lenni. Minden izmom megrándul, mikor hozzáérek, vissza tartja a kezemet mikor elakarom húzni, aztán ő is végig simít az arcomon. Egyszerűen baromi zavarban vagyok, főleg mert a meleg , édes leheletét is érzem már az arcomon, annyival közelebb kerül. Pórbálom a remegést is leküzdeni, egyszerűen nem vagyok ura a testemnek, és ez zavar. Az is zavar, hogy nem tudom mit kéne csinálnom mi lenne a helyes. Szívem szerint? Merlinre... megcsókolnám.. annyira vágyom rá. Viszont félek, iszonyatosan. Nem hiányzik hogy vissza utasítson... Az ég dörren egyet, egyáltalán nem számítottam rá főleg az ő szemét nézve, megijedek és már közelebb is kerültem hozzá. Már a teste melegét is érzem. Csak nyelek egyet. - Azt hittem megtanítasz repülni, nem azért hívtál? - a hangom már cseppet se magabiztos, sőt. Halk, és félénk. Ez egyáltalán nem én vagyok...

A nem-randi

Rengeteget gyakoroltam, hogy ilyen hihetően és pókerarccal tudjam előadni a hülyeségeimet. Hosszú évek munkájába került, de végül is megérte, mert most jóformán bármit el tudtam hihetni az elsőévesekkel, még azt is, hogy van egy folyosó a Roxfortban, ahol vérszomjas kecskék vadásznak, akiktől mindenkinek rettegnie kell.
- Hajszeszt? – kérdezek vissza, és alig tudom visszafojtani a nevetést. Tudom, hogy létezik ilyen dolog, mégis rettenetesen mulattat. – Arcszeszt használok, de hajszeszt azt nem – vigyorgok telipofával, és elégedett arckifejezéssel összekulcsolom a kezem a tarkómon.
Tettett csodálkozással nézek rá a következő mondatánál.
- Nahát, Evans! Csak nem féltékeny vagy? – Látványosan oldalba bököm, mintha most valami hatalmas titkot osztott volna meg velem. – Én megértem. Én is féltékeny lennék a helyedben, mert reménytelenül szexi vagyok.
Hogy miért őt hívtam ki? Ugyan már. Nem egy ribancot akartam, hanem megbeszélni vele a dolgokat, mert ez így nem működik; és hogy miért pont a kviddicspályára… hát… miért ne? Unalmas lenne a klubhelyiségben a tűz mellett beszélgetni, nem?
- A segélyeszközömet? – kérdezem, és most már tényleg röhögni kezdek. Természetesen azonnal valami más jutott az eszembe róla. – Nehogy ellopd itt nekem a vibrátoromat!
Ezért a beszólásért előre felkészülök az ütésekre.
Pókerarccal nézek rá, amikor azt mondja, meg fogja köszönni a halamnak a dolgokat.
- Evans, azt a halat egyszer bele fogom dobni a melltartódba. Akkor majd nekem is megköszönheted. Ficánkolós típus. – Megint rákacsintok, akár csak az előbb, csak ha lehet, most még látványosabban.
A következő két mondatára csak kihívóan nézek rá, de már nem válaszolok.

Pár perccel később már mindketten a földön fekszünk. Nem húzódik el azonnal, amikor végigsimítok az arcán, és ez nagyon meglep; titkon erre számítottam.
A szeméből ezúttal sem tudok olvasni, zavaros, de kitágult pupillájából arra következtetek, talán – talán – nem csak nekem járnak ilyen dolgok a fejemben. Lassan az egész tenyerem az arcára csúsztatom, ám ekkor megdörren az ég: kapok egy kisebb szívrohamot, és az arckifejezéséből ítélve ő sem járt másképp. Akárhogy is, most még közelebb van, amitől szívverésem már tényleg veszélyesen felgyorsul, de a dörgés kicsit ki is zökkentett.
A hangján meglepődöm. Mintha beszélni is elfelejtett volna, és a legkevésbé sem tűnik magabiztosnak.
- Nem, nem igazán azért hívtalak – felelem hasonlóan halkan, de én szerencsére még megtalálom a megszokott, hétköznapi hangszínemet – ez engem is nagyon meglep.
Tudom, ez egy tökéletes alkalom lenne arra, hogy megcsókoljam, de nagyon ideges vagyok, még a levegőt is nehezen veszem.
Inkább csak lassan a tarkójára csúsztatom a kezem, és még mindig rezzenéstelenül nézek a szemébe, már-már lassan kérdőn, mert ő még mindig nem adott semmilyen visszajelzést azon kívül, hogy még nem menekült el sikítva, már ha ezt lehet visszajelzésnek tekinteni.
Lehet, hogy csak sokkot kapott szegény.

a "randi"

Látom nagyon is mulattatom, főleg a hajszeszes megjegyzésem nyeri el nagyon a tetszését. Én csak állok ott karba tett kézzel, egyszerűen azon gondolkodom, még is mivel lehetne azt a vigyort levakarni a képéről. Viszont az arceszes kijelentésére bunkó módon elnevetem magam. - Arcszeszt? Minek ? - nézek rá jelentőségteljesen, ha szívjuk egymás vérét, akkor csináljuk rendesen. Viszont gyorsan lehervad a vigyorom, mikor rákérdez a féltékenységre. Majd az egoista bejelentése mellett kicsit az egész értelmét veszti. - Ugyan Potter, léteznek nők, akik nem olvadnak el a látványodtól, gondolom ezt nehéz feldolgozni. Viszont maradj mellettem, akkor hozzászoksz... - lily... komolyan? Saját magadat kéne most jól pofán vágni. Ennél kétszínűbbet szerintem életembe nem mondtam, viszont nem fogom James alá adni a lovat.
Komolyan kezdem azt hinni, csak azért hívott ide, hogy egy jót szórakozzon rajtam. Az egészből elegem lenni. Minden kiforgat, mindenen nevet amit mondok. Felmegy lassan bennem a pumpa.
- Komolyan a hajszesz nem ismerős, de a vibrátor igen? És miért is lepődök meg... - a halas megjegyzésére már a karjaimat is leengedem, valami frappánsat akarok mondani, mint például: annyira sose fog közel kerülni hozzám, hogy ezt megtegye. De erre is csak a dühösen a szememet forgatom, most jött el az a pont mikor elfáradtam. - Látom már te se tudsz frappánsabbat kitalálni...
Végre megkaptam a választ miért is vagyok itt valójában, hogy repüljek. Fel is idegesített, és annak az eredménye egy zuhanás lett, egy enyhe szívroham , majd hogy most egymás mellett fekszünk a kviddicspályán. Az egész helyzet hirtelen komolyabb lett, és feszültebb. Én felé fordulok, megérintem az arcát, majd ő is az enyémet... ez az egész zavarba hoz. Jobban mint gondoltam volna, szaporán ver a szívem, melegem van és, jesszusom komolyan ezt érzem James iránt? Randiztam már egy sráccal többször is és cseppet se ezt éreztem... ehhez képest semmit nem éreztem. Úgy látszik tényleg érzek valamit iránta, de félek az egésztől. Majd a hirtelen mennydörgés megteszi a hatását, és közelebb kerülök hozzá. Zavaromba rákérdezek, hogy miért is hívott ide, mert nem úgy néz ki hogy valóban repkedni szeretne. És be is vallja hogy nem, amire nagyot nyelek. A keze már a tarkómon, még közelebb van és csak néz rám azokkal a hatalmas nagy kék szemekkel... és azon találom magam, hogy a szám az övén van... rövid ideig, szinte inkább szájra puszinak lehetne nevezni mint csóknak. Kapkodom a levegőt, nem ... nem tudom miért tettem és félek, hogy mindjárt felpattan egy vigyor kíséretében, és vissza ballag a kastélyba. Nem hajolok el teljesen a homlokom az övét támasztja, miközben próbálok magamhoz térni. - .. bocs..

A nem-randi

Akármivel próbálkozna, gyaníthatóan nem sikerülne leszednie ezt a mosolyt a képemről. Ahhoz túl jól szórakozom, és ha direkt bunkózni kezdene, akkor is egyértelmű lenne, hogy csak azért csinálja, mert idegesítem és valamivel vissza akar vágni.
- Mert fertőtlenít borotválkozás után és jó illata is van – nézek rá vissza ugyanilyen jelentőségteljesen, mintha nem érteném, hogy most ez sértés akart lenni. Inkább csak elmagyarázom, mint valami óvódásnak.
Csak egy jókedvű mosolyra futja a második mondata után.
- Egész jó színész lennél, Evans. Persze nem tökéletes, de jó.
Nem azért nevetek minden, mert annyira röhejes lenne, hanem mert aranyos ahogy igyekszik mindenre visszavágni amit mondok neki. Tényleg nagyon szórakoztató, teljesen megfeledkezik magáról, annyira beleéli magát ezekbe a kis vitákba.
Persze már én is kezdek belefáradni ebbe a sok hülye játékba, ezért igyekszem lezárni őket, és arra koncentrálni, hogy megnézzem repülés közben.
Aztán leesett.
És megijesztett.
Aztán az ég ijesztette meg őt.
És most jóformán rajtam fekszik.
Én nem mertem megtenni csak úgy, csak a tarkójára csúsztattam a kezem, de őszintén nem számítottam arra, amit most csinál: szinte fel sem fogom, ahogy lejjebb hajol, csak akkor jövök rá, mi történik, amikor megérzem száját az enyémen. Nem hittem volna, hogy lehetséges, de a szívverésem még inkább felgyorsul, tényleg szabályosan, erősen érzem a dobbanásokat, de mielőtt igazán felocsúdnék, azonnal el is húzza a fejét.
Sokáig meg sem tudok szólalni, csak kapkodom a levegőt, de aztán döbbenten nézek a szemébe megint.
- Nem tudom, min lepődjek meg jobban: azon, amit csináltál, vagy hogy képes vagy érte bocsánatot kérni – suttogom rekedten, most már én sem találom a hangomat.
Még mindig közel van, nem hajolt el teljesen, én pedig úgy döntök, ideje kockáztatni.
Előrelendülök, pontosabban valósággal a szája után kapok és most én csókolom meg őt. Ennek ellenére gyengéden csókolok, nem mélyítem el, de nem is húzom el a fejem másfél másodperc után. Még mindig rajta áll minden, ő dönt.
Hogy én mit szeretnék? Továbbmenni, azt hiszem. De Evanst viszont képtelen vagyok kiismerni.

a "randi"

Komolyan soha senki nem tud ennyire felhúzni, mint James. Piton eléggé a közelében járt, de ennyire mégsem tudott soha kiakasztani. Neki elmondtam a véleményemet, és maximum ott hagytam. De Potter más tészta, nála késztetést érzek arra, hogy vissza vágjak, és ne hagyjam magam. De úgy látszik ezzel rontottam el, mert azzal, hogy vissza vágok, csupán olaj a tűzre. Egyszerűen egy idő után nem tudok vissza vágni. Abba is hagyom, mert mint mindig rájöttem nekem kell, hogy több eszem legyen. Viszont annyira felidegesít, hogy a végén még seprűre is ülök. Aztán egyre inkább követik az események a másikat. Olyan gyorsan történik, hogy olyan... álomszerűvé válik az egész. Kicsit félek is, mi van ha felébredek? Itt fekszünk a fűben, azzal a James Potterrel, akivel szívesen vagyok... az igazi Jamesel, nem azzal a művel akit szívesen alakít. Meghitté válik az egész jelenet, én pedig csak félve állok az egészhez. Mikor a tarkómra csúsztatja a kezét, és a szemébe nézek, hirtelen oda hajolok, és röviden szájon csókolom. Nem , nem gondolkodtam, olyan automatikus mozdulat, és cselekedett lett, mint a levegő vétel. Félve húzódom el tőle, és a homlokom megpihen az övén. Nem akarok eltávolodni, mert tényleg félek, hogy ez amit érzek gyorsan elmúlik. Magamba csak reménykedek, hogy ő se foga elrontani. Nagyot nyelek, és zavaromba az ajkamba harapok. Rám néz kissé megleptem... a reakcióján kicsit elmosolyodom
- Hidd el Potter, én is úgy meglepődtem mint te. - én is suttogok akárcsak ő. Mintha félnék, hogy más is hallaná, meg amúgy se jön ki több hang a torkomon. Főleg, hogy pillanatok alatt hozzám hajol és ismét érzem a száját az enyémen. Hosszabban mint én, az egész testem beleremeg. A félelmem egyszerűen... elmúlik. Nem érdekel semmi, eszembe jut mit tett értem, és az hogy nem érdekel semmi. A karom megmozdul, majd a hajába túr, ezzel még közelebb húzva magamhoz a fejét. - Hm... és még puha is... - suttogom a szájába két csók között vigyorogva, egyszerűen késztetést éreztem rá, hogy ezt hangosan kimondjam.

A nem-randi

Én is elég elképzelhetetlennek tartom. Lily Evans és én? Valaki ébresszen fel… Várjunk csak, ne, senki ne ébresszen fel.
- Most igyekszem nem megsértődni – mormolom vissza, amikor azt mondja, ő is meglepődött. Valójában egyáltalán nem sértődtem volna meg, de mivel én vagyok James Potter, szükségesnek érzem közölni.
Aztán most én csókolom meg őt. Érzem, ahogy finoman megremeg a teste, és erre ösztönösen csúsztatom a kezem a derekára és markolok bele a pólójába, erősen magamhoz szorítva. Az, hogy beletúr a hajamba, valamiért még inkább felizgat, nem mintha nem lenne elég az is, ahogy félig rajtam fekszik és éppen csókol.
Nem teszek megjegyzést arra, amit mond, miszerint más testrészeim ellenben igencsak kemények, mert hiába ez ugrik be legelőször, úgy gondolom, mára már elege van a HUMORZSÁK James Potterből.
Ekkor zajt hallok valahonnan a pályáról kívülről. Nem nehéz, mert nem sokkal a bejárófolyosó előtt fekszünk – mintha épp beszélgetnének. Egy felnőtt és egy diák.
Na, most bajban vagyunk.
- Evans, a köpenyt! – sziszegem azonnal. Kezem még mindig a derekán, szánk közt alig egy centi, és neki kell megmozdulnia, mert hozzá közelebb van. Nagyon remélem, hogy beférünk alá mindketten.
Léptek közelednek, ez pedig eléggé kizökkent a hangulatból ahhoz, hogy már csak arra figyeljek, hogyan ússzuk meg.

a "randi"

Nem hittem volna, hogy valaha ez fog történni. James Potterel csókolózom a kviddics pályán, ráadásul tilosban. Szorosan magához húz, akkor mély levegőt kell velem, mert kicsit kinyomja belőlem a szuszt, de gyorsan vissza talál a szám az övére. Akkor beletúrok a hajába, már rég óta érzem ezt a késztetést, hogy meg kéne tennem, milyen lehet... Meglepődök, hogy nem kapok semmi jópofa beszólást a megjegyzésemhez. Viszont zajokat, lépéseket, majd beszéd hangját halljuk meg hirtelen mind a ketten. Nem robbanunk szét, inkább csak óvatosan megilletődve próbálom kitalálni milyen messze lehetnek. James a köpeny után küld, na jó ez tényleg hasznos holmi. Legördülök róla, majd oda nyújtózkodom. Mikor elérem, gyorsan magamhoz húzom, és próbálom megállapítani, hogy ha egymás mellett fekszünk, akkor ránk fér e... Szorosan James mellé visszagördülök, és magunkra hajtom a köpenyt.
- Kilóg valamid? - suttogom, de a szám elé kell tennem a kezemet, hogy ne nevessem el magamat. Kifordítom a nyakamat, úgy próbálom megnézni kik jönnek, de nem sikerül. Félek ha túl nagy mozdulatot teszek, akkor leesik rólunk. Mondjuk eléggé vicces lehet, ha például egy láb lógna ki a semmiből. Na jó két fej még viccesebb lenne test nélkül. - Hát ez nagyon izgalmas. - ismét suttogom, és végig azon szorítok, hogy nehogy erre sétáljanak, és ránk lépjenek...

Tárgy: Re: Potter and Evans Szomb. 8 Aug. 2015 - 18:25

A nem-randi

Mikor éppen kezdünk belemelegedni az amúgy is forró hangulatba, és nem aggódunk amiatt, hogy mit fog szólni hozzá a másik, léptek zaját, és beszélgetést hallunk. Lily a láthatatlanná tévő köpeny után nyúl, majd mellém fekszik, és ránk teríti.
- Azt hiszem, a lábam... -suttogom, és abban a percben gyorsan be is húzom. Elképzelem a tanár, és a diák tekintetét, ha meglátnák a kilógó lábamat. Aztán tovább gondolom...
Eszembe jut, hogy milyen poénos lenne paradicsomszósszal összekenni magunkat, mintha levágták volna fejünket. Valamikor biztosan megcsinálom Tapmanccsal...
Lily felé fordítom a fejem, és egy félmosolyt ejtek felé. Ekkor meglátom azokat, akiket hallottunk. Dumbledore és Snape az. Először nem igazán értem, miről beszélhet Dumbledore azzal a szerencsétlennel, és minél jobban próbálom hegyezni a fülem.
Elég közel kerülnek hozzánk, de nem féltem magam a lebukástól. Mit tehetnek? Maximum megint serlegeket súroltatnak velünk. Ami ugyan rém unalmas, de Evans-szel kicsit izgalmasabbá is tehetjük.
Ezek a gondolatok miatt ismét az előbbi hosszú csókunkra gondolok. Persze ezt is Piti rontotta el, mint mindent, amihez köze van.
Átfut a fejemen, hogy kiugrasztom a nadrágjából, és milyen égő lenne, ha az igazgató és Evans előtt tenném ezt meg vele, csak úgy, szórakozásképpen.

Tárgy: Re: Potter and Evans Vas. 9 Aug. 2015 - 10:50

a "randi"

Amikor észre veszi, hogy a lába kilóg, azonnal a számhoz kapok a kezemet, hogy ne röhögjem el hangosan magam. Őszintén csodálkozom magamon, hogy ennyire mulattat a helyzet, pedig ennek büntető munka lehet a vége. De most valahogy nem érdekel. Különben is, kettő még belefér, nem? A lépteket egyre közelebbről lehet hallani, de nekem háttal vannak, így nem láthatom kik azok. James félmosolyára vissza mosolygok , de gyorsan lehervad róla. Azt hiszem meglátta mögöttem, hogy kik érkeztek a pályára. Kicsavarva a nyakamat ismét megpróbálom kilesni, hogy kik lehetnek azok. Mivel közelebb érkeztek látom is, Dumbledore és... Piton? Összehúzott szemmel próbálok koncentrálni arra, hogy halljak legalább egy szót miről is beszélgetnek. Hiába hagyták el a kastélyt, még a pályán is halkan beszélnek. Gondolom mert ne hallja meg véletlenül se senki. Annyira koncentrálok, hogy most veszem észre, eléggé görcsösen szorosan szorítom magamhoz James, mert nem akarok kigurulni a köpeny alól. Eléggé rég beszéltem Pitonnal, annyit tudok hogy még mindig a rossz társasággal lóg. Nagyon is kíváncsi vagyok rá miről beszélgethet az igazgatóval idekint. Halálfalókat értettem most a mondatból, ami Dumbledore szájából hangzott el. Viszont egy pillanatra nyelni is elfelejtek, mikor az igazgató arra pillant, ahol mi vagyunk. Még erősebben szorítom meg James felsőjét. De csak elmennek mellettünk, Piton arcát látom, aki eléggé aggódik, de még is határozott. Ezt sose értettem, hogy tudja egy arckifejezésbe használni. Akkor szokta, mikor tudja hogy valami rosszba van benne, de nem érdekli, mert ... élvezi. Azt hiszem még nagyon bajba van benne, mint gondoltam. Jamesre nézek, és most jut csak eszembe, hogy ezek ketten mennyire gyűlölték mindig is egymást. Ez volt eddig az egyik ok ami éket vert közénk.

Tárgy: Re: Potter and Evans Vas. 9 Aug. 2015 - 16:42

A nem-randi

Olyan érzésem van, mintha Dumbledore látna minket vagy legalább is tudná, hogy van még valaki azon a helyen, ahol beszélget valakivel. Összeszűkített szemmel nézek a felém néző igazgató szemébe, de aztán ismét Piti felé fordítja a fejét.
Azon kívül azonban, hogy arra koncentrálok, hogy miről beszélhet az igazgató, észreveszem, hogy Evans egyre jobban szorítja a karom. A nagy védelmező Potter... Ki gondolta volna, hogy egyszer ez is megesik. Mulattat ez a cselekedete, de igyekszem úgy tenni, mintha észre sem venném.
Egyszer csak meghallom, hogy Dumbledore olyasmit mond, hogy Pitinek nem kellene a halálfalókhoz állnia. Mintha próbálná meggyőzni, holott mindenki tudja, hogy egy mocskos halálfaló, semmi több.
Legszívesebben most is akár megátkoznám, csak éppen a melletten fekvő lány miatt nem teszem meg.
Egy ideig ott állnak egy helyben, és Piti lenyalt, aggodalmas képét kell bámulnom, aztán tovább sétálnak Ekkor jön el a mi időnk.
-Valahogy próbáljunk meg felkelni. -suttogom oda vigyorogva Evans-nek, és úgy teszek, mintha a legkevésbé sem érdekelne, hogy mit beszéltek a halálfalókról, de közben azért még sokáig próbálok kihallani valamit a suttogó szavakból.
Ahogy hírtelen megmozdulok, majdnem lecsúszik rólunk a köpeny, de még sikerül elkapnom, hogy mindketten takarásban legyünk.
-Elég kicsi itt a hely. Bújj közelebb, Evans. -kacsintok rá csibészesen.

Tárgy: Re: Potter and Evans Vas. 9 Aug. 2015 - 20:20

a "randi"

Görcsbe rándul a gyomrom. Biztosra veszem, hogy Dumbledore látott minket. De vajon miért nem buktatott le minket? Komolyan átlátna még a láthatatlanná tévő köpenyen is? Nem hinném, de attól még bizarr, hogy egyenesen ránk nézett. Piton miatt is aggódom, hisz az igazgatónk nem mindenkivel beszél el "privátban", főleg nem úgy hogy a halálfalók is elhangoznak. Ugyanis az iskolában a tabu témák között van, voldemort és minden amihez köze van. Épp elgondolkodom, hogy fel kéne keresnem, és beszélgetnem vele. Azért azt nem akarom, hogy halálfaló legyen, bár sokat úgy se tudnék tenni. James megzavar, hogy próbáljunk felkelni. Csak bólintok, majd óvatosan egyszerre felállunk, közbe fogjuk a köpenyt. A megjegyzésére, és a kacsintására csak forgatom a szememet.
- Tudod, hogy ez nálam nem semmit nem ér, vagy zsigerből jön? - kérdezem tőle halkan, nem tudom megállni megjegyzés nélkül. De valóban közelebb húzódom hozzá, majd annyit veszek észre, hogy a mennydörgésből eső lesz. - Ez komoly? - kérdezem a kelleténél hangosabba, csak úgy a ... semminek. Piton és Dumbledore, ismételten elsietnek mellettünk , és mennek vissza a kastélyba. Na még egy dolgot megtudtunk az igazgatóról, hogy nem szereti az esőt. - Legalább a köpeny megvéd, nem ázunk el... - állapítom meg már hangosabban. Mindennek megtalálom a jobbik oldalát.
- Azt hiszem nekünk is jobb lenne ha vissza mennénk. - kibújok a köpeny alól, hisz már nem kell összepréselve alatta állnunk. Kicsit még zavarban érzem magam James közelségétől, és felakarok lélegezni.

Tárgy: Re: Potter and Evans Kedd 25 Aug. 2015 - 18:23

A nem-randi

-Azt hiszem, zsigerből... -válaszolom, mintha nem csak költői kérdés lenne. Egyébként nem is mondtam olyan nagy hülyeséget neki. Néha már magam sem tudom kontrollálni ezt a dolgot. Ritkán még a tekergők előtt is magamra húzom azt a bizonyos álarcot, amit mindenki előtt "használok". Bár az a ritka esetek közé tartozik.
Hirtelen hallok egy hangos dörrenést, és szakadni kezd az eső. Nagyot sóhajtok, és figyelem a két futó alakot, amint a kastély felé sietnek.
Snape zsíros haja még jobban a fejére simul, amit széles vigyorral nyugtázok.
-Így legalább Snape fejét éri egy kis víz. -motyogom magam elé elégedetten, majd Evans-re nézek. Végül is ez is valami. Mindennek két oldala van, és csak rajtunk áll, hogy melyiket látjuk meg. Bölcs tekintettel nézem Lily-t, és figyelem, ahogy egyre vizesebb lesz.
-Ha vizel póló versenyt akarsz játszani, abba benne vagyok. -jelentem ki, és lejjebb vándorol a tekintetem.
Emiatt olyan képet vág, amitől kissé felnevetek, és leveszem magamról a láthatatlanná tévő köpenyt.
-Evans, Evans... -sóhajtok fel, és fölé teszem a köpenyt, hogy ne ázzon tovább. Fogalmam sincs, mióta lettem ilyen lovagias...
-Most már siessünk. -motyogom, miután ezt végiggondolom, és elindulok az iskola felé Evans-szel az oldalamon...

Tárgy: Re: Potter and Evans Kedd 25 Aug. 2015 - 23:12

a "randi"

Csak egy gúnyos mosolyt ejtek meg felé, majd kilépek a köpeny alól. Eléggé meggondolatlan húzás volt. Egyszerűen mindig feszélyezve érzem magam, és szoknom kell a közelségét. A köpeny alatt ugyanis, nagyon közel voltunk. Sóhajtok, elfogom így üldözni magam mellől, ha nem lazítok egy kicsit. Piton beszólására, csak szúrós tekintettel rá nézek.
- Mi bajod van vele tulajdonképpen? - tör ki belőlem a kérdés. Semmi jóra nem számítok válaszul, de ezt már évek óta megakartam kérdezni. Talán nem most kellett volna a szakadó esőben, kettesben Pitonról faggatnom. De ami bosszant, az bosszant. A vizes pólós beszólására, azonnal magamra nézek, egy röpke pillanatra elfelejtettem, hogy pulcsi van rajtam.
- Én meg abba lennék benne, hogy képen töröllek. - megvillantom az ártatlan mosolyomat. Viszont az én szemem is végig méri, ugyanis rajta valóban csak egy póló van. Csupa víz, és teljesen rátapad a felső testére, minden ki vonalat, izmot kiemelve rajta. Izom.. nem is tudtam hogy izmos... Kizökkent a lovagiasságával, amiért hálás vagyok. Fölém tartja a köpenyt, én pedig nem ellenkezem. Így megyünk az iskola felé, de valamiért egyáltalán nem gyorsítunk. Ami azt illeti igen csiga tempóban haladunk az eső ellenére.
- Most komolyan. Mi bajod van ennyire Pitonnal? Csak az, hogy más mint ti? - őszinte érdeklődéssel nézek fel rá. Csak mert egy fejjel minimum magasabb. Inkább ezt kérdezem, mint ami folyton a nyelvem hegyén van. Úgy érzem konkrétan rólunk sosem fogunk beszélni.

» James Potter
» Evans & Black
» Levin & Lily / Potter
» McKinnon and Evans
» Evans & Black