Lily and James

Evans & Potter

"fordított helyzet"

Csak villanások. Félig fent vagyok, a szememet nem nyitom ki. Puhán fekszem, és melegem van. Azaz biztonságban, és bizonyára a gyengélkedő egyik ágyát nyomom. Úgy érzem még fáradt vagyok ahhoz, hogy a szememet kinyissam, így próbálok vissza emlékezni arra, hogy mi is történt. Megmondtam annak az örültnek a nevemet, majd oda lökött Jamesnek. Ő meg kérdezte, hogy vagyok. Arra emlékszem, hogy már eléggé homályosan láttam őt, de abban biztos voltam, hogy ő is alig bírja tartani magát. Csak halvány mosolyt küldtem neki, és azt hiszem azt is mondtam, hogy sajnálom. Majd forgott velem a világ, azt hiszem mintha James ájult volna el előbb, nem tudom. Fogalmam sincs, hogy ki hozhatott ide minket, mert James nem hiszem volt olyan állapotba, hogy még engem is cipeljen. Mocorgást hallok a jobbomról. Azt hiszem itt az ideje, hogy próbálgassam a szememet. Mellettem Jamesül, eléggé mereven. Érzések tömkelege fut át rajtam, csak annyit érzek, hogy bekönnyezik a szemem akaratom ellenére. Miért hozza ki ezt belőlem mostanában? Hirtelen próbálok felülni, de kicsit megszédülök, de jobban megakarom nézni.
- Jól vagy? James annyira sajnálom, az egész az én hibám! Fogalmam sem volt, hogy idáig fog fajulni. Tudom meggondolatlan voltam, és megértem ha haragszol... - ez mind egy szuszra jött ki belőlem, csak kapkodom a levegőt. Úgy hadartam el neki mindezt, mintha attól félnék, hogy meglátta felébredtem, és azonnal kereket old. Amit persze meg is értenék, hisz miattam majdnem ő is oda volt. Próbálok megnyugodni, mély levegőt venni. A fejem hasogat, de tényleg próbálom összeszedni magamat. Már csak az én szenvedésem hiányozna neki.
- Meddig voltam eszméletlen? Remélem nem sokáig. - nagyon remélem nem napokig, most nem az elmaradásoktól félek. Minél előbb beszélnünk kell Dumbledore-al a helyzet egyre súlyosabb, és ő biztos tud majd valamit arról, hogy kik hordanak olyan tetoválást. Valami azt súgja, hogy nem egyedi tetoválás volt.
_____________________________________________________________

♣ Words: nem számolok ♣ Music: Right Here ♣ Note:remélem kezdőnek elmegy Razz

♣

Lily & James

Érdekes, hogy engem nem ütöttek ki annyira, mint Lilyt. Persze én is eszméletlen voltam egy teljes napig - jó, inkább nevezném mélyalvásnak, mint ájultságnak -, de viszonylag hamar magamhoz tértem és viszonylag hamar el is zavartam a javasasszonyt, hogy engem nem kell ápolgatni, jól vagyok, vigye innen azt a fura üvegcsét, MONDOM JÓL VAGYOK, komolyan, csak hagyjon már békén.
Még pár óráig feküdtem ébredés után, mert ahhoz is gyenge voltam, hogy megmozduljak, de amint sikerült, Lily volt az első kérdésem. Az ágya mellettem volt - legalábbis a javasasszony ezt mondta, én nem láttam a zöld paravántól.
Amint felkelhettem, kicsit rendbeszedtem magam és felöltöztem, és azonnal odaköltöztem Lily ágya mellé. Sokáig figyeltem az arcát aggódva, mert nem úgy nézett ki, mint aki egyhamar fel akar ébredni, és távozni is csak azért távoztam néha, mert elzavartak enni, és sajnos még a körülményekre való tekintettel - illetve ők nem tudták, mi történt velünk, amíg nem egyeztetek Lilyvel, semmit nem akartam mondani, hazugságot sem - sem engedték meg, hogy a Gyengélkedőn töltsem az éjszakát.
Reggel azonnal visszajöttem, és a legkevésbé sem érdekelt, hogy lógok. Akkor lógok, ez van, szegény tanárok meg diákok, senki nem fogja szórakoztatni őket a hülyeségeivel.
Órák óta ültem ott, eléggé elgémberedtek a tagjaim, és épp a plafont bámulva ropogtattam ki a gerincemet, amikor meghallottam Lily hangját. Azonnal, reflexből befejeztem az előbbi tevékenységemet és aggódva pislogtam a lányra.
- Lily, Lily, Lily! - mondtam gyorsan. - Elég!
Ösztönösen odakaptam, amikor fel akart ülni, mert nem voltam benne biztos, hogy máris fel kellene ülnie, de aztán beláttam, hogy esélyem sincs megakadályozni benne, és visszahúztam a kezeim. Különben sem tudtam, hányadán is állunk most egymással, fogalmam sem volt, közeledhetek-e hozzá, mennyire, hogyan, vagy egyáltalán nem.
Amellett legszívesebben lehunytam volna a szemem a megkönnyebbültségtől - Jézusom, jól van! Végül óvatosan odanyúltam, és megfogtam a kezét, de közben végig az arcát néztem, hogy az elutasítás legkisebb jelére is vissza tudjam húzni a kezem.
Most már áttértem fontosabb témákra is, ami nem az ő lenyugtatása és az újabb ájulásának megakadályozása.
- Dehogy haragszom! Miért haragudnék? - Vártam pár másodpercet, aztán halkabban hozzátettem: - Örülök, hogy jól vagy. Tényleg.
Az érzelmileg analfabéta Potter visszatért. Fantasztikus.
Éppenséggel úgy volt, ahogy mondtam, de biztos voltam benne, hogy valaki más ezt sokkal jobban ki tudta volna fejezni. Rettenetesen aggódtam érte, legszívesebben már rég magamhoz öleltem volna, de csak ültem ott, mint egy rossz szobor, és meg se mertem mozdulni. Nem baj, legalább odáig eljutottam, hogy a kezét megfogtam...
- Csak két napig - nyugtattam meg. - Nem vészes. Lehetett volna rosszabb is.
Megkockáztattam egy halvány mosolyt, és finoman megszorítottam a kezét. Ha kimondani nem tudom, hátha kezdetleges gesztusaimmal sikerül.

Evans & Potter

"fordított helyzet"

Rögtön kicsit megnyugszom, mikor megbizonyosodom róla, hogy tényleg jól van, kutya baja. James Pottert nem lehet könnyen elintézni. Erre a gondolatra egy halvány mosoly fut át rajtam. De ezt rögtön követi az aggodalom, sok gondolatom támad az egész üggyel kapcsolatba, és érzések áradata. Próbálom kicsit magamba eltemetni, és várni a pillanatot, mikor felhozhatom a gondolataimat a megfelelő időben. Helyette próbálok lenyugodni, és James-re koncentrálni, és első sorba a vele kapcsolatos dolgokat elővenni. Mikor lenyugtatni próbál, és megfogja a kezemet, melegség jár át, és én ösztönösen visszaragadom, és erősebben mint illene. Nem érdekel. Valahogy az érintése biztonság érzettel tölt el, és erre most nagy szükségem van.
- Hogy miért haragudnál? Minden okod meglenne rá. Belekevertelek egy életveszélyes helyzetbe. Akár meg is ölhetett volna. James megkínzott.. miattam... - akaratlanul is elhagyja már megint egy könnycsepp a szememet, de nem foglalkozom vele. - ... tényleg nagyon sajnálom. De te nem válaszoltál, komolyan.. hogy vagy? - jól néz ki , én gondolom szörnyűen, amibe nem is akarok belegondolni. Viszont nem csak a fizikai megpróbáltatásra értem, hanem lelkileg. Hiszen nem érdekelnek a sebhelyek magamon, de érzelmileg az egész jobban kiakasztott. Szeretném ha őszinte lenne és elmondaná. Oké Jamesről beszélünk, lehet el is felejthetem. Nagyon aggódtam érte, és sosem bocsájtottam volna meg magamtól, ha valami baja esett volna. Nevetséges , de nem tudnám az életemet elképzelni az idióta Potter nélkül. Úgy érzem szükségem van rá. Ez már egyértelmű. Két napig voltam eszméletlen. Nekem perceknek tűnik, úgy ég bennem az egész mintha nem rég történt volna, és közvetlenül utána keltem volna. Ahogy kiengednek innen, sőt lehet meg se várom, ahogy végeztünk rohanok, rohanunk Dumbledorehoz. Ez a gondolatom rögtön elszáll, mikor James jobban megszorítja a kezemet. Ez a gesztus arra készített hirtelen, hogy elengedjem, oda hajoljak minden fájdalom ellenére, és szorosan magamhoz öleljem. Csak remélni tudom, hogy nem lök el magától, de most döbbentem csak rá, hogy mit is tett értem. Megmentette, feláldozva saját épségét. Soha senki nem tett értem ilyet, és őt sem értem miért...
- Köszönöm, hogy segitettél. - nem akarom elengedni, most így tudnék maradni egy darabig.
_____________________________________________________________

♣ Words: nem számolok ♣ Music: Right Here ♣ Note: tőlem neked XD♣

Lily & James

Egyetlen pillanatra sem vettem le a tekintetem az arcáról, végig őt figyeltem. Fogalmam sem volt, hogy mit is csinálok pontosan: hogy azért nézem, mert aggódok, hogy még nincs teljesen jól, és a legkisebb jelzésre is riasztani tudjam a javasasszonyt, vagy csak szimplán... nézem.
Amikor megéreztem, milyen erősen szorítja a kezemet, megdobbant a szívem - ez jobban sikerült, mint vártam. Nemhogy nem rántotta el a kezét ösztönösen, még kétségbeesetten kapott utána, mint én az övé után.
- Dehogy lenne rá okom! - méltatlankodtam, és tényleg így gondoltam. - Nem te kevertél bele, én magam döntöttem úgy, hogy nekem márpedig muszáj belepofátlankodnom a képbe. Nem miattad kínzott meg, hanem magam miatt.
Lehet, hogy az én emlékezetem volt rossz, de teljesen biztosra vettem, hogy én szóltam bele a kettejük között elfajuló vitába, nem Lily rángatott bele. És különben meg én inkább amiatt aggódtam, mi lett volna, ha nem járok éppen egészen véletlenül arra - Lily a szerencséjének köszönhette, hogy a Roxmortsba vezető utat választottam az alagút helyett -, és a lány teljesen ki lett volna szolgáltatva Dolohovnak.
- Hagyd abba a bocsánatkérést Evans, ennyi után már azt is megbocsátottam, hogy egyáltalán létezel - szóltam rá kissé erőteljesen, de ugyanakkor mégis gyengéden. Idegesített, hogy egy olyan dologért esdekel, amiről nem tehet.
A szemében láttam ugyanezt, ami az én fejemben is járt: hogy minél hamarabb rohannunk kell Dumbledore-hoz. Nekem jelenleg azonban az is nagyon fontos volt, hogy ő jól legyen, mert akármi is történt, még nem volt elég jól ahhoz, hogy riadóztassuk az igazgatót.
És az is kérdéses, hinne-e nekünk. Ez egy többórás játszmának ígérkezik, és még én sem érzem magam hozzá elég erősnek, nemhogy ő.
Aztán arra eszméltem föl, hogy ahogy megszorítottam a kezét, ő gondolkodás nélkül elenged és magához ölel. Pár másodpercig ledermedve hagytam, hogy a nyakam köré fonja a karját, aztán rájöttem, hogy ezt most nem csak képzelem, és kissé tétovázva, de erősen átöleltem a derekát. Aztán eszembe jutott, hogy mi van, ha még mindig fájdalmai vannak, ezért ösztönösen lazítottam a szorításomon, de fejem az övének döntöttem.
Sajnos így, hogy mindketten ültünk, nem volt az igazi, de azért így is éreztem a felsőtestét - és a Gyengélkedőn kapott hálóing amúgy is elég vékony volt.
A dolgok háromnegyede törlődött a fejemből, ahogy egyik kezemmel mintegy próbaképpen óvatosan végigsimítottam a hátán.
- Szívesen - motyogtam, bár elsőre nem igazán esett le, mire is mondtam.

Evans & Potter

"fordított helyzet"

A gyomoridegem nem akar alább hagyni, ideges vagyok, és képtelen vagyok lenyugodni. Nem hittem volna, hogy már a birtokon se vagyunk biztonságba, nem tudnak erre felkészíteni minket. Jobban szükségünk van erre a párbaj szakköre mint gondoltam. Muszáj lesz cselekedni ahogy kiengednek innen. Ahhoz pedig le kell nyugodnom. James megnyugtat, és kedves szavaival le is nyugszom, amennyire lehet. Csak egy hálás mosolyt küldök felé. Fogom a kezét, szorítom, mintha attól félnék valaki azonnal elrántja tőlem. Nekem viszont eszem ágában sincs elengedni. Egyszerűen nem tudok megszólalni, végig jár az agyam, majd nem tudom vissza fogni magamat. Leomlott az utolsó védőfal is, amit James miatt húztam fel magam köré. Oda hajolok, és megölelem. Kicsit félek az elején, mert habozik, majd karjait a derekam köré fogja, és szorosan átölel. Elsőnek levegőhöz se jutok, kellemes meleg érzés jár át, amitől egykettőre jobban érzem magam. El is mosolyodom magamat, majd kicsit enged a szorításán. Az arcomat akaratlanul is, a nyakába temetem pár percig. Sosem éreztem még magam ennyire biztonságban. Szükségem van erre az érzésre, rá van szükségem... ez a felismerés...
- Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled mindvégig. - motyogom a nyakába. Majd lassan elhúzódom, hogy a szemébe nézhessek, amitől kicsit félek, sosem bírtam a szemkontaktust. Nekem ez mindig is ... intim volt, bármilyen hülyén is hangzik. - Tudom, nem vagyok valami... könnyű esett. Finoman szólva. - kicsit elmosolyodom. Kissé szaporán ver a szívem, amit próbálok mély lélegzetek mögé bújtatni. Bár úgy érzem eléggé leomlottak a falak, és nem kell már rejtegetnem előle semmit. Eleget bizonyított. Csak utálom magam, azért, hogy ennek kellet történnie azért, hogy James elnyerje a bizalmamat. Jelenleg borzalmasnak tartom magamat, lelkiismeret furdalásom van sok mindenért. De most nem akarok ezzel foglalkozni, szeretném magam még ebbe a biztonságban érezni, amit James nyújt számomra. Mély levegőt veszek.
- Ugye tudod, hogy felkerültünk a fekete listára? A kastélyon kívül nem igen leszünk biztonságban. - erre megint ideges leszek, érzem ahogy libabőrös is leszek a gondolatra. Hisz mindig nem tudom mihez fogok kezdeni, illetve fogok menni az iskola után. Ez a gondolat megrémít, hisz könnyű célpont leszek. Viszont van még egy fél évem ezt kigondolni, ezzel se kéne most foglalkoznom, hisz fél éve alatt annyi minden történhet..
_____________________________________________________________

♣ Words: nem számolok ♣ Music: Right Here ♣ Note: tőlem neked XD♣

Lily & James

Nekem is rengeteg gondolat kavargott a fejemben. Én is legalább annyira ideges voltam, ahogy arra gondoltam, mi a fene folyhat itt, ha egy minisztériumi dolgozó támadott meg minket, most már az egész sokkal veszélyesebbnek tűnt. Emberek tűntek el eddig is, de az ember nem igazán fogta fel, hogy ez komoly, még akkor sem, amikor az ő családtagját rabolták el. Vagy akármit is csináltak vele.
De így, most, már biztosnak tűnt, hogy valami nagyon nem stimmel. Mi van, ha az eltűnéseknek köze van ehhez a Dolohovhoz?
Csakhogy mikor Lily megölelt, mindez kiment a fejemből, és valahogy fontosabb volt arra figyelni, mennyire érzem a testét, mint arra, hogy mekkora bajban lehet a varázslótársadalom.
Amikor megéreztem, hogy arcát a nyakamba temeti, enyhe borzongás futott végig a gerincemen és elakadt a lélegzetem egy pillanatra, de amikor megszólalt, engem is kihozott a kábulatból.
- Az én hibám volt - motyogtam. - Te jogosan voltál bunkó.
Lejjebb adtam a büszkeségemből, és nem kezdtem el vitázni vele arról, mikor volt jogosan bunkó, és mikor nem. De csak mert még csak most tért magához. Ezt ráérünk később is megvitatni.
Kicsit sajnáltam, hogy elhúzódik tőlem, de ahogy a szemembe nézett, azonnal felgyorsult a szívverésem, és csak pár másodperccel később jöttem rá, hogy elég szabálytalanná vált a légzésem. a mosolya láttán újra megdobbant a szívem.
- Nem, tényleg nem vagy - feleltem egy halvány félmosollyal. - De adtam is okot arra, hogy ne legyél, nem gondolod? Ne haragudj.
Ide is eljutottunk. Bocsánatot kértem, talán életemben először - na jó, mondtam már, csak sosem gondoltam komolyan.
Tudtam, hogy most arra kellene gondolnom, milyen veszélyes helyzetbe kerültünk, és hogy valószínűleg valami készülőben van, de jelenleg sokkal jobban érdekelt az, hogy végre normálisan tudok beszélgetni vele. Nem vitázunk, nem vágunk egymás fejéhet sértéseket, egyszerűen csak beszélgetünk. Ezt miért nem csináltuk eddig gyakrabban?
Amikor a feketelistát említette, leolvadt a mosolyom, és gondterhelten a hajamba túrtam.
- Tudom - bólintottam most már kicsit idegesen. - De Dumbledore biztosan tud segíteni. Vagy... nem tudom. Majd vigyázunk magunkra. Csaknem vétettünk olyat nagy bűnt, elvégre megölhetett volna minket, de elengedett...
Megláttam rajta, mennyire aggódik emiatt, és az én szívem is összeszorult. Én magam miatt nem aggódtam annyira, lévén Dolohov láthatóan felismerte a nevemet - Lily nagyobb bajban lehet, mint én.
Finoman átöleltem a vállát, ezúttal azonban csak fél kézzel, így húztam magamhoz.
- Megoldjuk, oké?
Közben azon gondolkodtam, hogyan oldhatnánk meg.

Evans & Potter

"fordított helyzet"

Fura ez a helyzet, gyengélkedőn megint James-el, és ahogy kedvesen beszélünk egymással. Csak most fordított a helyzet, és ezúttal én vagyok ágyhoz kötve, ami nem éppen van ínyemre. Cselekedni kell, nem jó ha én itt "lustálkodom". Erőt kell vennem magamon, minél hamarabb kiakarok innen kerülni. De amilyen gyorsan jött ez a gondolat olyan gyorsan szállt tova. Nem ... egyszer az életbe önző akarok lenni, egyszer magamra is gondolni akarok. És most jól érzem magam itt, vele. Ahogy megölelem Jamest, és ő vissza ölel, már nem is érdekel az egész. Mikor a nyakába temetem az arcomat, kicsit elmosolyodom, de leginkább csak magamon. Hogy lehet még jó illata is ? Mi baja van?? A válaszán még jobban elmosolyodom a nyakába.
- Maradjunk ebben: mind a kettőnk volt túl bunkó, és néha túl reagáltuk. így igazságos. - nehéz szívvel, de elszakadok tőle, és a szemébe nézek, amitől hirtelen mély levegőt kell vennem. Valamiért most csak egy dolog jár az eszembe. Mikor legutoljára itt voltunk megcsókolt... Mély levegőt veszek már megint, lehet azt hiszi légzési gondjaim vannak, végülis van benne valami, de csak mikor ilyen közel van hozzám. Elérkeztünk a mai este meglepő fordulatához, ami még az én érzéseimnél is meglepőbbek.
- James Potter bocsánatot? Még is ki vagy te? Megátkoztak? - nevetek rajta, de nem akarok megint veszekedést, vagy hogy megsértődjön. Vigyáznom kell már a kirohanásaimra. Csak mosolygok tovább őt nézve. -Tudod mit Potter? Ma jó kedvem van, megbocsájtok. - fura, 6 és fél évet bocsájtok meg neki két perc alatt ? Úgy tűnik, de az tény hogy sokat változott. Oké még mindig egy bunkó furkó, de kezd benőni a feje lágya, és amit tett ma, vagyis nem rég értem... felnőtteb dolog volt, mint amit valaha tett. Különben is mindenki megérdemel egy újabb esélyt. És most valahogy úgy érzem James megérdemli. Majd rá kell térnem a komolyabb dolgokra, és az a halálfalók. Most itt nyugodtan megtudjuk beszélni, a gyengélkedőn csak nincs füle senkinek, semminek.
- Lucius megmondta, elmondta, hogy a káros tényezőket kiiktatják. Mint mi.. a "Lázadók". A Nagyúr nem igen szereti ha valaki keresztezi a terveit. Hiába vagy aranyvérű, ha a minket muglikat támogatsz, és ellenük harcolsz, ugyan úgy kiiktatnak. Azt hiszem mindenképpen komolyan kell vennünk. - sóhajtok, és nagyot nyelve merülök bele a következőkbe.... - Vagy egyszerűen távol kell tartanod magad tőlem, és a többi muglitól. Akkor biztos nem fognak téged is keresni. - nehéz ez kimondanom, de én menthetetlen vagyok, ahogy kiteszem a lábam célpont leszek, de Jamesnek nem kell annak lennie. Meglepődöm, mikor fél karjával átölel, és magához húz. Szegény eléggé kicsavarodik, én is. Beleharapok az ajkamba, majd fogom magam, és arrébb csúszok az ágyon. Jelezve, hogy még elfér mellettem. Oké ez nem vall rám, és kicsit ideges vagyok, mi van ha esze ágában sincs mellém ülni.
- Mint mondtam, lehet neked ki kéne maradnod ebből.. - nézek rá aggódva. Nem akarom,és nem is fogom belerántani. Ez a mostani épp elég volt, többet nem viselnék el.
_____________________________________________________________

♣ Words: nem számolok ♣ Music: Right Here ♣ Note: tőlem neked XD♣

Lily & James

Ebben a pillanatban nekem is ugyanaz járt a fejemben: hogy egyszer az életben felejtsük el a kötelességeinket, és legyünk kicsit önzők. Főleg ha már ilyen jól sikerült, és épp nem akarjuk megölni egymást - ritka pillanatok egyike, ki kell használni.
- Jó - bólintottam arra, amit mondott, aztán akaratlanul kicsúszott a számon: - De azért te gyakrabban reagáltad túl.
Összerezzentem, mintha arra számítanék, hogy megverne, aztán ártatlanul rápislogtam, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, amit mondtam.
Persze természetesen biztos voltam benne, hogy így van, de úgy döntöttem, most az egyszer nem fogom firtatni, mert nem akartam véget vetni ennek a békés gyengélkedői beszélgetésnek.
Aztán ahogy a szemembe nézett, kiment a fejemből ez a meggyőződés, mert nekem is eszembe jutott az, hogy legutóbb ugyanebben a helyzetben - illetve majdnem ugyanebben, akkor ugyanis én feküdtem itt - megcsókoltam. Megdermedve, egyetlen mozdulat nélkül ültem és tényleg végigfutott a fejemen, hogy megteszem, de végül maradtam az egyszerű bocsánatkérésnél. A többire később is ráérünk, például ha végre összeszedem magam és nem leszek olyan, mint egy rókamanguszta. Szeretem a rókamangusztákat. Vajon miért nem rókamanguszta lett a patrónusom?
Miért gondolkodom rókamangusztákról...?
Egyáltalán mi az a rókamanguszta?!
Én meg a stresszhelyzet...
Megköszörültem a torkom, mert ez az egész kezdett kissé betegessé válni. Bár nem először fordult elő, hogy hasonló helyzetben ilyen gondolataim támadtak, azért még mindig megijedtem magamtól.
Elvigyorodtam, amikor megkérdezte, megátkoztak-e.
- Most az egyszer nem. De többször nem fog előfordulni, úgyhogy mostantól akármit csinálok, erre emlékezz vissza, oké?
Felvontam a szemöldököm, de még mindig vigyorogtam.
- Nahát, köszönöm. Én is csak azért kértem egyáltalán bocsánatot, mert ugyanolyan jókedvem van.
Elgondolkodtam azon, vajon most tényleg megbocsátott nekem hat és fél évet, vagy bele sem gondolt, mire válaszol. Ha tényleg ennyibe került neki elfelejteni ennyi időt, akkor egész biztosan őt is megátkozták.
Elkomolyodtam, mikor áttért a Halálfalókra. Akkor ezek szerint vége az önzőségnek, vannak fontosabb témáink is. Homlokráncolva néztem rá, amíg beszélt, aztán könnyedén - vagy legalábbis azt színlelve - vállat vontam. Igazság szerint rettegtem attól, mi van, ha tényleg el fognak kapni engem is, de tudtam, hogy ezt most nem mutathatom, ezt nem kell tudnia. Mellesleg érte legalább annyira aggódtam, és könnyebben tudok segíteni neki, ha mellette vagyok.
Értelemszerűen.
- Nem fogom távol tartani magam tőled! - háborodtam fel. - Legfeljebb engem is keresni fognak, na és? Keressenek csak. Majd megmutatom nekik, miért nem jó ötlet engem keresgélni.
Mikor azonban félrehúzódott, teljesen megdöbbenve pislogtam rá. Lehet, hogy még nem tért teljesen magához. Azért pár másodperc múlva kapcsoltam, és lassan átültem az ágyra - cipő úgysem volt rajtam, mert nem láttam értelmét felvenni, nem terveztem elhagyni a Gyengélkedőt.
Hátam a párnának támasztottam és óvatosan kinyújtottam a lábam, nagyjából úgy, mint aki attól fél, hogy bármelyik pillanatban lelökhetik. Tulajdonképpen lehet, hogy tényleg tartottam ettől.
- Már mondtad, de még mindig nem győztél meg, mert nem áll szándékomban kimaradni belőle. - Halványan elmosolyodtam, és a szemem sarkából rápillantottam, nem fordítottam felé a fejem teljesen.

Evans & Potter

"fordított helyzet"

Kezdek megnyugodni, már a gombóc is csökken a gyomromba. Kezdem egyre kellemesebben érezni magam. Most nem is gond ez, nem lehet folyton ideges, hisz az egészségemre, és a józan gondolkodásomra is kihathat. James pedig csodák csodájára segít abban, hogy megnyugodjak, amiért nagyon hálás vagyok neki. Az elszólásába, csak nevetve nézek rá. Komolyan már fel se húz? Mi van velem?
- Komolyan, nem tudtad volna megállni, hogy ezt ne dörgöld az orrom alá? - ezt se idegesen, felhúzva,dühösen kérdezem meg, hanem csupán szórakozottan. Eljött a pillanat mikor a szurkálódását játéknak tekintem, és nem támadásnak. Lehet eddig is annak kellet volna vennünk, és sok kellemetlenségtől megkímélhettük volna magunkat, és egymást. Úgy érzem valóban kezdünk felnőni, és már mindenre máshogy kell tekintenünk. Ezt látom Jamesbe is. Fura meglátni a változást azoknál akikkel felnőttél, és kiismerted. Olyan mintha újra ki kéne ismerned az embert, újra megismerni. És ezt James esetében nem is bánnék. Mindig is azért fújtam rá, mert tehetséges, és van esze, viszont ezt nem a tanulmányaiban szabadalmaztatta, hanem a sok marhaságra, és mások gyötrésében. Úgy gondoltam teljesen elpocsékolja a tehetségét, és ezért eleve dühös voltam rá. De ebbe az évbe amúgy is láttam, észre vettem, hogy némileg összekapta magát, kezd velem versenyt futni. És ez tetszik. Úgy látszik idő kellett neki.
- Akkor csupán, némi bájitalt csempésztek a töklevedbe. Sebaj, jó hatással van rád. - jegyzem meg egy gúnyos vigyor kíséretében. - Teszünk róla, ha erről van szó, hogy mindig jó kedved legyen. - amit nem tudom hogy tudnék mindig elérni. Nem valami biztatóak a kilátásaink. De én mindent megpróbálok megtenni. Össze kell szednünk magunkat, felnőni, és hozzánőni a felelősség vállaláshoz. Bármennyire is gondolom azt, hogy csapatban az erő, így se akarom hogy James bekerüljön a háborúba. Bár lehet azzal a Levinnel éppen eléggé belekevertem, és azóta is gyötör a bűntudat. Ahogy eszembe jut, ahogy crucio-t szórt James-re az öklöm is összeszorul. Ha lehet ezt elakarom kerülni. Nem is tudom a következő szavain mosolyogjak e vagy sírjak. Nagyon jól esik a bejelentése, és ha őszinte akarok lenni magamhoz nem is vártam mást tőle. Egy dolgot biztosan tudok James Potterről, hogy nem adja fel könnyen, és betegesen muszáj neki a baj középpontjában lennie. Csak némi könnyel a szemembe elmosolyodom.
- Jól esik James, de látod, hogy ez nem játék... - közbe arrébb csúszok, ő mellém ül, amitől megkönnyebbülök. És ismételten elmondja, hogy nem fog kimaradni belőle. Egyik részem örül, a másik aggódik. De rájövök arra, hogy a háború úgy se fog senkit megkímélni. És visszatérek az elvemhez, mi szerint egységben az erő. Nem néz rám, de én ránézek, erőt kell gyűjtenem a következőkhöz. És ahogy ránézek, erőt add.
- Akkor hát... együtt ? - nyújtom felé a kezemet. A reakcióján múlik minden, hogy mennyi erőt kapok, és mennyi marad meg az önbecsülésemből.
_____________________________________________________________

♣ Words: nem számolok ♣ Music: Right Here ♣ Note: tőlem neked XD♣

Lily & James

Ahogy nevetni kezdett, már tényleg teljesen megdöbbentem. Már lelkileg teljesen felkészültem arra, hogy meg fog ütni vagy le fog szidni, de semmi ilyesmi nem történt: sőt, még egy Hahahaha de vicces halott vagy Potter tekintetet sem kaptam.
Szélesen elvigyorodtam.
- Nem, nem tudtam volna. – Hangja nem dühös volt, hanem játékos, ezért úgy döntöttem, válaszolok ugyanebben a stílusban. – Lásd be, hogy ha eddig rólam volt szó, átmentél menstruáló vérfarkasba.
Nagyon büszke voltam a hasonlatomra, ami mellesleg találónak bizonyult, mert láttam már Remust vérfarkasként, és olyankor már majdnem rosszabb volt, mint Evans rosszabb napjain.
Fogalmam sem volt, mi történt most köztünk valójában, de lehet, hogy majd meg kéne köszönnöm ennek a Dolohovnak. Ha ő nincs, sosem került volna sor erre a beszélgetésre.
- Bunkó vagy, Evans – tettem úgy, mint aki megsértődött. – El sem tudod képzelni, hogy magamtól bocsánatot kérjek?
Aztán elgondolkodva az államhoz érintettem a mutatóujjamat.
- Tudod mit, én sem. Valami határozottan nem stimmel velem.
Megvillant a szemem, amikor azt mondta, teszünk róla, hogy mindig jókedvem legyen – sok minden jutott eszembe, mivel tudná ezt elérni, de az összeset gyorsan ki is vertem a fejemből. Koncentráljunk valami olyasmire, amit még van esélyem megkapni az elkövetkezendő harminc éven belül.
Láttam az arcán, mire gondol és mit érez azzal kapcsolatban, amit bejelentettem, és ezen nekem is muszáj volt mosolyognom. Büszkének éreztem magam attól, hogy kineveztem magam testőrének, úgy éreztem, most még több dolog köt minket össze, és ez tetszett.
Nem mellesleg féltettem is őt, tartottam tőle, hogy ha én nem vagyok mellette, mi történhet vele. Háború közeleg, és egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy egyedül meg tudja magát védeni.
Láttam a szemem sarkából, hogy rám néz, és végül én is felé fordítottam a fejem. Belenéztem a szemébe, és amikor felém nyújtotta a kezét, anélkül fogtam meg, hogy odanéztem volna. Azonnal felgyorsult a szívverésem, de semmi jelét nem mutattam.
Rezzenéstelen arccal feleltem:
- Együtt.

/és ez milyen drámai jelenetlezárás lenne.:33/

» Lily & James
» James & Lily
» Lily and James
» Lily & James
» Lily és Alice