? & Izabelle

? & Izabelle

Homecoming means paradis, football and reuniting with old friends. And as I recall from my youth, a little bear.

Még mindig igyekszem összeszedni magam, amióta megtudtam, hogy David él. Létezik, a maga kézzel fogható valójában, és... és él! Már ezt önmagában nehéz felfogni, és szörnyű látni, hogy rosszabb állapotban van, mint valaha emlékeimben. De mindegy, a lényeg, hogy már nem szál egyedül állok ebben az őrült nagy világban és Neki sem egyedül kell megvívnia a gondokkal.
Talán nem is olyan furcsa, hogy egy részem mintha kicserélték volna, szinte vágyom vissza a varázsvilágba. A régi helyekre, utcákra, boltokba, mert már nem arra emlékeztetnek, hogy most David nincs itt, hanem arra, hogy milyen jó is volt erre barangolni együtt. Sőt néha még vágyódom is emberek közé. Ezért is tartok most épp az Abszol Útra, hogy a már régóta halasztgatott találkozót bepótoljam Helenával. Eddig semmi, de semmi kedvem nem volt nemhogy bárki régi roxfortos barátnőmhöz, de még csak a helyszínhez sem. Jól elvoltam Nick-el, néhány csoporttársammal, mugli kollégákkal, szóval olyan emberekkel, akikkel nincs közös múltunk. De most jöhet bárki, bármennyire is kaotikus az egész helyzet, arcomról letörölhetetlen a mosoly.
Florean Fortescue fagylaltszalonja pedig éppoly hívogató, mint annak idején, a különbség csak annyi, hogy már tudom mennyi munka van a színkavalkád mögött.
Régen még önkiszolgáló volt a hely, mára viszont sürgő-forgó pincérek rohangálnak, s amint helyet foglaltam egy kedves kis asztalnál, máris széles mosollyal állt készen felvenni a rendelésem.
-Csak egy bécsi kávét kérek szépen! A többivel megvárom a barátnőm. Köszönöm!- rendelek barátságok mosollyal, s miután a pincér távozott lepakolom a táskám, és a púderszínű kabátomtól is megválok. Felfoghatatlan, hogy a világunk épp két részre szakad, de itt mintha senki nem látná a vészjósló jeleket. Színek, illatok, ízek, nevetés. Aki belép, elfelejt minden problémát.